Dunántúli Napló, 1964. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-03 / 78. szám

6 KIAPLO 1964. Április s. 1 InítCto ­Változatos programot bonyolí­tanak le röplabdázóink a hét vé­gén. A megyei Ifjúsági férfi vá­logatott Budapesten a felszaba­dulási tornán vesz részt. Vasár­nap délelőtt az Egyetemi Torna- csarnok melletti pályán a PEAC rendez villámtornát a felszaba­dulás tiszteletére. Hétközben Szombathelyen a középiskolások játszottak mérkőzést. A Janus Pannonius Gimnázium látékosai a Szombathelyi Közgazdasági Technikumtól 3:? arányban ve­reséget szenvedtek. Mind népszerűbb lesz a tájékozódási futás tudunk. A tájékozódási futás — A kosárlabda NB n és a női vagy német nevén Orientierungs­lauf — Európa nyugati országai­ban, de főleg a skandináv álla­mokban már a század elején tért hódított. Norvég, Svéd és Finn­országban a sífutásból fejlődött ki. Hogy erőnlétüket megőrizzék, nyári edzésként a terepen futot­tak, de hogy színesebbé tegyék futást, tájékozódási feladatok­A tájékozódási futásról keveset tályokhoz mérten a pálya hosszá­MB I.. után a hét végén megkez­dődnek a férfi NB I-ben is a bamökság küzdelmei. Kettős for­dulói ialszanak A PVSK férfi és női csapata szombaton délelőtt a Testnevelési Főiskolát fogadja. Vasárnap Budapesten játszanak mérkőzéseket a vasutas kosárlab­dázók. Kettős forduló lesz a ko­sárlabda NB Il-ben is. A legjobb ; kai kombináltak, sorsolása a PEAC-nak van, mely szombaton és vasárnap is Pécsett játszik. A* első versenyek Értesítik a Pécsi Dózsa rende­zőit, hogy pénteken, április 3-án délután fél 6 órakor a Sörház utca 8. szám alatti helyiségben rendezői megbeszélést tartanak. * Jól sikerült úszóversenyt ren­dezett a Pécsi Ércbányász SC a pécsi általános iskolás tanulók részvételével. A versenyen 16 is­kola 60 tanulója indult. Legtöbb versenyzőt a Petőfi utcai általá­nos iskola, a Szigeti úti, az Agos ton téri, a Vámház és az Alkot­mány utcai általános iskola in­dított. * Versenyeznek a tájékozódási futók. Vasárnap, április 5-én a városi bajnokság második fordu­lójának versenyét tartják. Talál­kozás reggel fél nyolckor a pécs- szabolcsi kultúrotthonnál. A pé­csi tájékozódási futók jól felké­szültek az idényversenyre. A tor­natermi edzések mellett kiadós szabadtéri mezei edzéseket is tar­tottak, hetenként több alkalom­mal a Mecseken dolgoztak. •k A teke NB n. ötödik forduló­jában a Pécsá BTC és a Pécsi Szikra csapatai találkoztak egy­mással. A mérkőzést a Szikra nyerte 6.*2 arányban. A Pécsi Építők együttese a Kaposvári Építőkkel mérte össze erejét. A találkozókból a kaposváriak ke­rültek ki győztesként 6:2 arány­ban. A hét legjobb dobója pécsi versenyző Gulyás (Szikra) volt 476 fával. Pár évvel később átvették ezt a módszert a nyugat-európai sí­futók is, s az évek folyamán ön­álló sportággá fejlődött, de ki­mondottan atlétikus sportágként kezelték Svájcban az Atlétikai és Sífutó Szövetség rendezte a mind gyakrabban kiírt évközi kupaver­senyeket. 1930-tól rendezték a skandináv államokban az első bajnokságot, s azóta egész bajnoki rendszer alakult ki minden korosztály szá­mára. Svédországban 30 000-et, Svájcban pedig 120 000-et is meg­haladja a tagok száma. Egy-egv versenyen több száz versenyző áll rajthoz. Nálunk • tájékozódási futás sportjellege, a felszabadulás után kezdett kidomborodni. Az 1961- ben megalakult Nemzetközi Tájé­kozódási Szövetség elfogadta az egységes, most már nemzetközi versenyszabályzatot. A magyar tájékozódási futók ekkor vették fel a kapcsolatot a külföldiekkel. Tizenegy-tizenkét országban mű­ködik a szövetség az IOF, a Nem­zetközi Tájékozódási Szövetség igyekszik egységesíteni a ver­senyeket, de minden országban megvannak a verseny sajátosságai. Bulgáriában az ötvenes évek vé­gén hosszú. 20—25 kilométeres hegyi pályát jelöltek ki, viszonylag kevés tájékozódási feladattal. A skandináv államokban rövidebb pályán, több tájékozódási feladat­tal és kevesebb szintkülönbséggel rendeznek versenyeket. A Nemzetközi Tájékozódási Szö­vetségnek az az álláspontja, hogy meg kell szabni as egyes korosz­Magyarország—Csehszlovákia női kézilabda Pécsett ; ’^ Érdekes nemzetközi sportesemény színhelye lesz május 16-án étit a Pécsújhegyi Bányász kézilabda stadion. A magyar női vá- fő'gatott együttes Csehszlovákia csapatával mérkőzik. A csehszlo­vák csapat az 1957-ben elsőizben megrendezett kispályás kézilab­da világbajnokságon az első helyen végzett. Decemberben Po­zsonyban találkozott egymással a két ország válogatottja. Az ösz- szecsapást a csehszlovákok nyerték. A magyar együttesben min­den valószínűség szerint egy pécsi játékos, Schmidtné is szere­pelni fog. A nagy érdeklődéssel várt találkozót este villanyfény mellett játsszák. nak minimumát és maximumát, s meg kell állapítani a szintkülönb­ség maximumát is, hogy ne le­gyen túlzottan szélsőséges a ver­senyek nehézségi foka. Magyar- országon az északi államoktól el­térően a tájékozódási futás a ter­mészetjárásból fejlődött ki. A természetjáró versenyzőknek a megadott útvonal bizonyos pont­jain elméleti kérdésekre kellett választ adniok. Ekkor még ba­kancsban és hátizsákkal jártak a versenypályán, hiszen inkább tájékozódási és elméleti jellege volt. Innen a téves nézet, hogy a tájékozódási futó tulajdonkép­pen turista. De miből áll ez a sport? Benne van a nevében, tá­jékozódásból és futásból tevődik össze. Egy-egy versenypálya hossza 12—16 kilométer között váltako­zik, 6—800 méter átlagos szintkü­lönbséggel. Ez a pályahossz tér­képen a légvonalban lemért tá­volság. A logikai útvonal termé­szetesen hosszabb lesz ennél, s ha a versenyző technikai hibát vét, az azt jelenti, hogy vagy még hosszabb távot kell befutnia vagy több lesz a szintkülönbség s így időhátrányba kerül. A megadott pályán 6—12 ellenőrző központon kell áthaladnia a versenyzőnek, s az ellenőrző ponton levő pe^él- tel igazolja, hogy átfutott a Mg­adott helyen. “ Versenyprogram meglehetősen gazdag. Az évközi kupa-versenye­ket az ősszel lebonyolított megyei,, vidéki és országos bajnokságok küzdelmei zárják. A bajnokságok négy fordulóból állanak, két éj­szakai és két nappali versenyből. Éjszaka a tájékozódás még ne­hezebb, mint nappal, s jobban előtérbe kerül a tájékozódási jel­leg. A pécsiek sikerei A sportág egyre népszerűbb. A tájékozódási futók vidéki felleg­vára Pécs. Tizenhárom szakosz­tály versenyzői indulnak a hegyi versenyeken, s városunk három olyan csapattal is rendelkezik, amely megállja a helyét az or­szágos versenyeken is. A Vörös Meteor az OB I-ben versenyez az idén, a PVSK is megjárta az OB I-et, s a PEAC is a legjobb vi­déki csapatok közé tartozik Borbás Géza II falusi sportolók téli spartakiád- versenyének megyei döntője Ebben az évben is megrendez­ték: a falusi spörtolók téli spartakiád-versenyeit. Asztalite­niszben és sakkban versenyeztek először a községek fiataljai, majd a körzeti versenyeket tartották, s a járási döntők után most a me­gyei döntő versenyei foglalkoz­tatják a legjobb falusi asztalite­niszezőket és sakkozókat. Különösen jól sikerültek a ver­senyek a sásdi és a mohácsi já­rásban. A sásdi járásban 34 köz­ségben tartották meg a falusi spartakiád téli versenyeit 714 in­dulóval. A mohácsi járás 30 községében 784 indulója volt a versenyeknek. De a többi járás­ban is megkedvelték a falusi sportolók téli spartakiád asztali- tenisz- és sakkversenyeit. A megyei döntőt szombaton Pé­csett tartják. Az asztaliteniszezők az Egyetemi tornacsarnokban kez­denek reggel 8 órakor, a sakko­zók a szénbányászati tröszt Déry­né utcai kultúrtermében ülnek asztalhoz. Bognár János, a Megyei Testne­velési és Sportszövetség főelő­adója beszélt így a sakkozók ver­senyéről* — Népes mezőnyök indulnak el az asztaliteniszezők viadalán is. A pécsi járást a szentlőrinci fér­fiak, a bogádi nők képviselik A pécsváradi járásból csak férfi csapat jön, SásdróJ a magyarszé­ki női együttes és a sásdi férfi csapat, Mohácsról pedig a bólyi férfiak és nők készültek fel kü­lönösképpen a téli spartakiád megyei döntőjére. Érdemes volt megszervezni ezeket a versenye­ket, hisz a télidőben adtak spor­tolási lehetőségeket a falusi fiata­loknak. Edzés a szabadban % ff A kézilabdázók jól kihasználják a szép időjárást. A pécsújhegyi kisstadionban nap nap után tartanak edzéseket. Munkához látlak a péováradiak A testnevelési és sportszövetség megalakulásával új vezetők kerül­tek a pécsváradi sportkör élére is. Az elnökség gyakran összeül meg­vitatni a sportkör ügyeit. Tenni­való mindig akad bőven. öt osztályt. A lány kézilabdázókkal bajok vannak, kevés a játékos. A sakkozók is állandó edzésben vannak. A járási spartakiádon eredményesen szerepeltek. Végre megoldódott a sakkozók terem­szakosztály működik, a sportkör j kérdése. A ktsz kultúrtermét a 120 aktív sportolót foglalkoztat. A sportolók rendelkezésére bocsa- labdarúgók határtalan lelkesedé- tották. sükkel szakember irányítása nél- A “jövőre vonatkozóan szép ler- kül a megyei n. osztályban ját-1 veket szőttek a pécsváradiak. Al­szanak. A kézilabdázók is a me- létikai szakosztályt kívánnak szer- gyebajnokság mérkőzésein vesz- nek részt. Meglepő jó eredmé­nyeket értek ei az asztalitenisze- zők. A járási versenyen a csapat- bajnokság mellett a férfi és női* egyéni bajnokságot is elhódítot­ták. Az úszás is népszerű Pécs- váradon. A fiatalok a megyei TS jóvoltából vasárnaponként Pécsett az Ércbányász SC fedett uszodájá­ban edzenek. Egy távolabbi ter­vük is van a pécsváradiaknak. Szeretnék az úszószakosztály mel­lé felállítani a vízilabda szak­A kézilabda Meteor Kupa A Pécsi Vörös Meteor Spoírtkor ebben az évben is megrendezi a bajnokság rajtja előtt immár ha- nyományos kézilabda Meteor Kupa-mérkőzéseit. A kupa talál­kozóit április 4-én, szombaton délelőtt és délután játsszák, a torna befejező részét vasárnap délelőtt bonyolítják le. A férfi- csapatoknál a Pécsi Bányász, a Pécsi Dózsa, az Ércbányász SC és a rendező Meteor csapatai ta­lálkoznak egymással. A nőknél a Bányász, az Építők, a Leöwey Klára Gimnázium és a Meteor együttesei mérik össze erejüket. A győztes csapat a Meteor Ku­pát nyeri. Egy héttel a bajnok­ság megindulása előtt a legjobb pécsi kézilabda-csapatokat láthat­ják: a nézők az Egyetemi Torna­csarnok melletti pályán. vezni, az elhanyagolt pályájukat rendbehozzák és még ebben az évben korszerű futópályát építe­nek a labdarúgó-pálya körül. A sportolók társadalmi munkája mellett számítanak a tsz és a gépállomás segítségére is. Hozzá­kezdenek a pártoló tagok tobor­zásához, hisz teljesen hiányoznak a sportkörnél a pártoló tagok. A tanács támogatása mellett a sport­kör a helyi ktsz-től és a K3- SZÖV-tői is támogatást kap. A pécsváradiak szerétnék, ha a tsz is magáénak erezné a sportkört. A különböző szervek segítségével és a helyi erők összefogásával előbbre juthat Pécsvárad sportja. Győzelemmel kezdett az ifjú­sági válogatottak tornáján Bara­nya együttese. Tolna megye el­len 3:l-es félidő után 4:1 arány­ban győztek az ifik. Az első fél­időben jól és eredményesen ját­szott a megyei ifjúsági váloga­tott, szünet után az egyéni játé­kot erőltették a fiatalok, s ekkor a nagy akarással harcoló tolnai­ak meg tudták akadályozni az újabb gólokat. Góllövők: Tüske, Konrád, Gráf, Gyürke, illetve Poór. Férffnabót, lakatos karbantartót, futó segédmunkást azonnalra alkalmai A PATYOLAT MOSODA VALL. Szoba-konyhás ház 200 négyszögöl kerttel 25 ezer forintért, beköl­tözne: ően eladó. Va­sas I-, Széna utca 2. Kertes naAádi ház el­adó, OTP átvednető. — Pécs, Öreg-Meszes, — Apaffy utca 73. szám. Beköltözhető ház — megélhetést biztosító szőlővel, gyümölcsös­sel eladó. Fehér Sán­dor, Hosszú hetény, — Hársas telep 1. Kozármislenyi Gépállomás mindennemű SZÁLLÍTÁST, valamint SZÁNTÁST vállal a t«z-ek és egyéniek részére. TELEFON: Kozármisleny 4. szám. Kétszemélyes reka­miék, garnitúrák, fo- teiágyak, - fizetési ked­vezménnyel. Román kárpitos, Budapest, Nagymező utca 66. sz. Ké -j- en díj mentes á r- a^ánlatoi. ______________ A Sellyéi Földműves­szövetkezet a csány- oszrói 190 m Ft for­galmú. 2 személyes önkiszolgáló élelmi­szerboltjához szűk­ké ozett boltvezető há­zaspárt keres. — Je­lentkezni lehet, a sely- ;ve: fmsz központi i rodá' ában. Felvétel esetén útiköltséget té­ri tünk. A Pécsi Sütőipari Vállalat fiatalokat sü­tői oari tanulónak szer ;ŐQte'. Jelentkezhet­nek azok a 14—17 év közötti fiúk. akik a VTII. általános iskolá­ba iárnak. il’etve akik azt elvégezték. — Je­lentkezés a vállalat munkaiig vi előadójá­nál • Pécs. Zsolnay V. utca 61. Árukihord ó- kat és esrv gyakorlat- ‘a1 rendelkező laka­tosit azonnali hatály- lval felveszünk. ______ * ;ívitán utca 9. számú ■. ■•szer esvszobás ház eladó. Lakáscserével átvehe­tő É-d-'VJödni Pécs. Totc" • ^í^álv u. 31.. .örediekhál. Bontásból eladó hosz- szú épületfa, hasonló léc és cserép. 4-én és 5-én a helyszínen va­gyok. Mórágy, Kos­suth utca 65. Baranya megyei Mo­ziüzemi Vállalat gya­korlattal rendelkező tehergépkocsi-vezetőt keres azonnali belé­pésre. Jelentkezés a vállalat központjában, Pécs, Perezel utca 22. szám alatt, a gépko­csi-előadón áL Siklóson a községtől 15 percre családi ház m ellékhelyiségékkel. istállóval, egy és fél hold szántóval eladó. Siklós. József utca 4. szám alatt.__________ H álószobabútor, fote­lok. konyhaszekrény, székek, egyszemélyes rekamié, ágyak, szek­rények olcsóin eladók Kisbútorüzletben, Me- gyeri út 6.____________ R ekamié, hármasszek- rény, konyhabútor, asztalok olcsón el­adók. Megyeri út 6., kis bú torn zlefben.______ E ladó beköltözhető családi ház 2 szoba, 1 konyha, előszoba, mel lékhelyiségékkefl. — Felső-Havi utca 19/2. Mosógépek javítása, tekercselése — Gröbl testvérek. Pécs, Szi­geti út 8. sz. Telefon: 22-44. Eladó hálóezobábűtor, konylLagarnitúráik és konyhaszeíkrények, — kombinált bútorok és szekrények, ágyak és párnáé székiek, aszta­lok, könyvállvány, vit- rines rék amiék, sez- lonok, matracok, kár­pitozott garnitúrák, varrógépeik, fotelok ágybetét és egyéb bú­torok dús választék­ban Báránynál, Hal tér 1. szám. A B. m. Építő­ipari Vállalat felvesz NŐI SEGÉD­MUNKÁSOKAT. Jelentkezni lehet a vállalat mun­kaügyi osztályán PÉCS, RÁKÖCZI ÜT 56. Könyvszekrények, ne­kamiék, fotelok, ágy­betétek, televízió-asz­talok Soóky bútorüz­letében vásárolhatók, Zsolnay utca 1.______ L akásába légfűtő be­rendezést, kandallót, kályhát készít, javít Friedrich, Rákóczi út 37. Telefon: 23-87. A Baranya megyei Ta­laj erőgazdálkodási V. felvesz fizikai munká­ra segédmunkásokat havi 2000 Ft-tal. — Je­lentkezés Pécs. Baj­csy Zs. út 42. szám alatt.__________ H áromszobás. összr komfortos, kertes csa­ládi ház, beköltözhe­tően eladó. OTP át­vehető. Érdeklődni du. 1 óra. Kopács u. 25. Ház eladó, kis mellék épü lettel, gyümölcsös­kerttel Gazdálkodni is lehet. Cupi-telep, Ne­fe&ejcs utca 13._______ E ladó 300 négyszögöl szőlő, beltelek, ház­helynek Is alkalmas. Pécsszabolcs. Szabad­ságharc u. 18. apróhirdetések Baranyában, tápkoe­J kás dinnyetermesztést felesbe 10 holdig, ter- I melés bevezetését 100 ! holdig 1 százalék tisz- teletdíjért vállalom, j Huszonöt éves gya- I korlattal. ,,Kertésztech nilka” jeligére a Sal- lai utcai hirdetőbe. j Eladó szőlő, 421 négy­szögöl, 219 négyszög­öl szántó Kis-Posta- ; völgyben. Kút, szer- 1 szántkamra van. — ■ Reindl Antal, Pécs, Gyárváros, Csaba u. | 11. szám. Sírgondozás virágültetés, hanto­lás stb. TEMPO Ksz. Pécs, Közte­mető. Rendelések felvétele a kápolna raktárában. Faredőnyt, megbízha­tó, száraz anyagból készítek, javítást vál­latok. Rozboud, Tom­pa Mihály utca 26. sz. Telefon: 18-81 299-es mellék. Elcserélném két és fél szoba, összkomfortos lakásom egyszobás, v. szoba garzon főbérle­tiért ércbányász dol­gozóvá 1. Aj ánlatokat „Július” jeligére Sal- lai utcai hirdetőbe. Elcserélném 2 kisebb szoba-konyha, kamra és több mellékhelyi­séges házfelügyelői la­kásomat 1 szoba-kony ha, kamrás, főbérle­tiért. Lehet garzon is, trtcal előnyben. Kos­suth Lajos n. 35. Egyszobás lakást ke­resek. „Költséget té­ritek” jeligére a Sál­lá i: utcai hirdetőbe. Erkel stúdiómagnó el­adó. Tolbuhin út 15., IL em U. ____________ I E lcserélném új-mecsek j aljaá másfélszobás la- | kásámat kettő- vagy kettő és félszobásra ércbányász dolgozó- ! val. Bániki Donát u. j 11. n. 22.____________ R uhák, ballonok tisz- ' titása, rövid idő alatt | készül. KuWch Gyula utca 35. sáám. Él adó használt tégla, i egy használt ajtó, két ! új tapéta ajtó. Erasé- bert utca 15.__________ G yümölcsös, 1200 n­1 öl, lakható, új épü­lettel, eladó. Megtud­ható: Doné tusi út 13. B. m. Építőipari Vállalat felvesz Villány, Harkány, Siklós, Sellye építkezéseire: KŐMŰVESEKET és * SEGÉD­MUNKÁSOKAT. Jelentkezni lehet | helyben vágy a vállalat munka- ' ügyi osztályán, PÉCS, RÁKÓCZI trr 56. Elcserélném pécsi két és fél szobás, modern, összkomfortos, két er­kélye», telefonos, boi- leres lakásom hasonló vagy kisebb budapes­tire. Cím: Budapest, XIV., Gyarmat utca 63/a, földszint 2. Hal­mos. Szoba-konyhás fő- v. albérletet keresünk, „öregek 10 000” jeligé­re a Sallai utcai hir­detőbe_________________ Esőcsatorna készítése, javítása, mázolása vi­dékre is. Szántó bá­dogos. Kossuth u. 87. Tátraplán személygép kocsi, felújított mo­torral eladó. Motort, tv-t beszámítok. Marx út 57. szám, _____ A UTÓSZERELŐT fel­veszünk. MÉH Válla­lat, Pécs, Doktor S. utca 14. szám. Eladó beköltözhető ut­cai ház, 2 szoba-kony­ha, szuterén. Csillag utca 30. Alsó csengő. 2 szoba-konyhás és külön 1 szoba-konyhás Lakásomat elcserél­ném szőlővel és lak­ható épülettel. Érdek­lődni: Pécs, Könyök utca 8 .szám. Vadonatúj kétkerekű giget eladó. — Patkó István, Sellye, Petőfi utca 35. szám._______ K ozármisleny, Hunya­di u. 25. sz. ház be­költözhetően eladó. — Érdeklődni: szombat- vasárnap.______________ V ennék egy szamarat juhokhoz és öt juhot. — Kovácsevics László, Gyöngyfa, Petőfi utca 6. szám. Pécsvárad, Rózsa Fe­renc utca 32. számú kertes családi ház, be­költözhetően eladó. — Bővebbet: Bairta Mi- hály, Pécsvárad.______ Páprádon a 18. számú ház, sürgősen, olcsón eladó. Ugyanott fa és kukorica is.__________ S zőlő és gyümölcsfák metszését vállalom — szakszerűen. „Hozzá­értő” jeligére a Sal- lai utcai hirdetőbe. Magaslati út és Zsig- mond utca sarkán te­lek eiliadó._____________ Kisgyermek gondozá­sát lakásomon válla­lom. Felső-Vámház u. 24., Füzesiné__________ E ladó Pellérden há- romszoba-bonyhás ház melléképülettel. Dam­janich utca 36. HALÁLOZÁS Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó férj, édesapa, nagy­apa, testvér és rokon, IDŐS BÁRDOS FERENC nyugdíjas. 74 éves korában elhunyt. Temetése április 3-án, pénteken 1 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó feleség, édesanya, anyós, nagyanya, MALKOCS Jó- ZSEFNÉ, komlói lakos, 66 éves korában elhunyt. Temetése áp­rilis 6-án, hétfőn fél 4 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Mélyen megrendülve tudatjuk, hogy feleségem, édesanyám, leá­nyom, BLANCZ VILMOSNÉ Stein Klára, életének 43. évében, már­cius 31-én tragikus hirtelenség­gel elhunyt. Temetése április 3- én, vasárnap délelőtt 11 órakor lesz az izraelita temetőben. A gyászoló család. köszönetnyilvánítás Hálás köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetet­len, drága halottunk, MOLNÁR VENDELNÉ elhunyta alkalmával a temetésen megjelentek és rész­vétükkel mélységes gyászunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetünket fejezzük ki mind azoknak, akik szeretett halottun* kát, BRAJDA LAJOST utolsó útjára elkísérték. Külön fogadják kö­szönetünket a MÁV I. szakasz dolgozói. A gyászoló család. Figyelem! Nagyhobol 102-es sz. ház gazda­sági épületekkel, gyü­mölcsös és nagy kony haikerttel 43 ezerért eladó. Szigetvárhoz 2 km. Országút és busz­járat. Cím: Guttníann Lajos, Zök 22. (Pécsi járás) _________j________ Á tvennék szövetkezeti 2 szoba-összkomfortos lakást. Leveleket ké­rem: Pécs, Postafiók 21. sz._________________ K eresek 2 szoba össz­komfortos, modem, ta­nácsi rendelkezésű la­kást. „Megegyezünk”. Leveleiket kérem pos­tafiók 21.______________ Háromszoba összkom­fortos családi ház — OTP-vel — beköltöz­hetően eladó. Érdek­lődni: Kopács u. 25., de. 12 óráig. Eladó 2 szoba, 2kony- hás, szép ház, gazda­sági épületekkel, 580 négyszögöl kerttel, 50 ! ezerért Marázán, Né­met utca 26. Érdek­lődni Szekeres István­nál, Marázán._________ B eépítésre alkalmas gyümölcsös, s^őlő el­adó. Víz, villany hely­ben. „Részlet” jeligé­re a Sallai utcai hir­detőbe;________________ H álószobabútorok, — konyhabútorok, kom­bin ál tszekrények. gar­nitúrák vásárolhatók Soóky bútorüzletében, Zsolnay utca 1._______ 3 szoba-konyhás, ker­tes családi ház, be­költözhetően eladó. — Ugyanitt 500 négyszög öl jó szőlő eladó. — m. kér., Pataos, Pa­tak utca 6. I Eladó gyalupad, „Fu­karban. kis körfür-sz- I gép, fúró és csiszolo- I kő felszerelhető 22U V- os motorral (250 \\) — 2800 forintért. „Szer­számok” jeligére Sal- lai utcai hirdetőbe. _ Telek (200 négyszög­öl), Aranyhegyen, ter­mő gyümölcsfákkal, eladó. — Érdeklődni: Wortmann, 21-es vég­állomásnál. Eladó ház (szép ud­var), — 2 szoba-hali azonnal beköltözhető. 2 szoba, szuterén cse­rével. Alsó-Balőkány utca 51. szám._______ E ladó Zidina-környék 1. számú 2 család ré­szére összkomfortos, gázos, bekö1' ház. Tettye utca 1. számmal szemben. MOTOROS TANFOLYAM INDUL április 6-án (hétfőn) öt órakor a megyei MHS székházában. (Pécs, Megye utca 20.) * Jelentkezés a helyszíne«! GÉPKOCSI­VEZETŐKET és nehéz fizikai mun­kára GÉPKOCSI­RAKODÓKAT azonnali belépés­sel felvesz a 12. SZ. AKÖ V, PÉCS, RÉT UTCA 43. SZ.

Next

/
Oldalképek
Tartalom