Dunántúli Napló, 1964. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-26 / 97. szám

6 RIAPL6 1964. Április *«. Német párt- és kormányküldöttség látogat Magyarországra Walter Ulbricht és dr. Lothar Bolz vezeti a Küldöttséget A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és a Magyar Népköztársaság Forradalmi Munkás-Paraszt Kor­mányának meghívására a közeljövőben Magyarországra látogat a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának és a Német Demokratikus Köztársaság Kormányának küldöttsége. A küldöttséget Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egység­párt Központi Bizottságának első titkára, a Német Demokra­tikus Köztársaság Államtanácsának elnöke, valamint dr. Lot­har Bolz, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertaná­csának elnökhelyettese vezeti. Tüntetés Havannában Pénteken este több ezer ember tüntetett Havannában a hajdani amerikai nagykö­vetség épülete előtt, hogy til­takozzék a guantanamói ame­rikai haditámaszpontról kiin­duló provokációk és az ame­rikaiak Kuba fölött végzett jogellenes megfigyelő repülé­sei ellen. A nagykövetségi épület előtt Joaquin Martinez, a Kubai Diákszövetség alelnöke mon­dott beszédet és követelte: vessenek véget az amerikai i provokációknak. , Kinek előnyös as ássiai és afrikai népek elszigetelése?“ Pravda-kominentár a djakartai értekezletről A Prasrda szemleírója a lap szombati számában „Kinek előnyös az ázsiai és afrikai né­pek elszigetelése?” » című cik­kében kommentárt fűz a 22 ázsiai és afrikai állam képvi­selőinek djakartai találkozójá­hoz, amelyen a második afro­ázsiai értekezlet összehívásá­nak kérdését vitatták meg. A djakartai találkozó meg­mutatta, hogy Ázsiában akad­tak olyan emberele, akik szűk nacionalista érdekektől vezé­relve meg akarják bontani a békeszerető erők és a nemzeti felszabadító mozgalom egysé­gét. el akarják szigetelni azo­kat a szocialista országoktól és a nemzetközi munkásosztálytól — írja a lap — ilyen emberek­nek bizonyultak a Kínai Nép- köztársaság küldöttei élükön Csen Ji külügyminiszterrel. Amikor a közelgő konferen­cia résztvevőinek kérdését vi­tatták. az indiai küldött java-1 solta. hogy a Szovjetunió is vésvén részt az értekezleten. Csen Ti ekkor dühösen kije­lentette, hogy „a Szovjetunió nem ázsiai ország”, s ezért nincs mit keresnie az értekez­leten. , Csen Ji érvelésének tarthatatlansága nyilvánvaló — szögezi le a lap szemleírója. Hiszen minden iskolásgyerek tudja, hogy a Szovjetunió, amely kétharmadrészben az ázsiai kontinensen terül el, nemcsak európai, hanem ázsiai ország is. A pekingi vezetők, akik most már nyíltan soviniszta állás­pontra helyezkedtek, — foly­tatja a szemleíró, — azt akar­ják, hogy az új tömb, — ha megalakul, — a kínai világ- politikai irányvonalat köves­se. Azt akarják, hogy ők le­gyenek a központ, ők adják még az irányelveket, mit te­gyenek és mit ne tegyenek a fiatal fejlődő országok. Azok­ról az egyeduralmi törekvések­ről van szó, tehát, amelyek a kínai szakadárok nacionalis­ta beállítottságából fakadnak. Kinek előnyös a kínai veze­tők külön irányvonala? — ve­ti fel a kérdést a szemleíró. — Ben Bella Moszkvában Moszkva: Ahmed Ben Bella algériai elnök több ál­lamférfi kíséretében a Szov­jetunió Legfelső Tanácsa El­nökségének és a Szovjet Mi­nisztertanácsnak a meghívá­sára hivatalos baráti látoga­tásra megérkezett Moszkvába. A vnukovói repülőtéren Nyikita Hruscsov, Leonyid Brezsnyev, Alekszej Koszigin, Anasztáz Mikojan, Mihail Szuszlov és más szovjet veze­tők fogadták a magas vendé­get. Nyikita Hruscsov és Ahmed Ben Bella beszédet mondott. Hruscsov rámutatott, hogy a szovjet emberek nagy öröm­mel üdvözlik a szabadságsze­rető algériai nép vezetőjét, annak a népnek a vezetőjét, Hegyomlás Szovjet Közép-Ázsiában Dusanbe: Mint a TASZSZ jelenti, több földrengés következtében széthasadt a Darnvorz hegy, a sziklatömeg egyik része — mintegy 15 millió köbméter — a Zeravsan folyóba zuhant, gátként eltorlaszolva a folyó­medret a Turkesztáni és Ze­ravsan hegyvonulatok között fekvő Ajni falu közelében. A sziklagát mögött tó képző­dött, amelynek vízszintje ka­tasztrofális gyorsasággal — na­ponta 8—10 méterrel — emel­kedik, s elöntéssel fenyegeti a környező városokat, falva­kat. A hegyomlás következté­ben keletkezett gát nagysága egy 80 emelet magas és 5600 méter széles felhőkarcolónak felel meg. Tadzsik és üzbég megbí­zottakból kormánybizottság alakult a veszély elhárításá­ra. A bizottság első intézke­désként megkezdte a fenye­getett helységek kiürítését. amely hősi küzdelemben óriá­si áldozatok árán kivívta nemzeti függetlenségét és az új élet építésének útjára lé­pett. A szovjet kormányfő kifejezte meggyőződését, hogy az algériai nép új, figyelem­reméltó sikereket ér el a bol­dog jövendő, a szabad, füg­getlen, szocialista Algéria épí­tésében. A Szovjetunió és Algéria között — állapította meg Hruscsov —, létrejöttek és szüntelenül fejlődnek a bará­ti, testvéri kapcsolatok, az egyenlőség, a kölcsönös meg­értés, a kölcsönösen előnyös együttműködés, az egymás belügyeibe való be nem avat­kozás elvei alapján. A szov­jet kormányfő hangot adott annak a meggyőződésének, hogy Ben Bella látogatása hozzájárul a két ország barát­ságának további megszilárdí­tásához. Válaszában Ben Bella elis­meréssel szólt a Hruscsov ve­zette szovjet kormánynak a világbéke megszilárdítását cél­zó erőfeszítéseiről. Nem az ázsiai, afrikai és latin­amerikai népeknek, akiknek a sorsát — ha hinni lehet kije­lentéseiknek — annyira szí­vükön viselik Peking vezetői. Az afroázsiai népeknek a Szovjetuniótól való elszigete­lésére irányuló „külön” irány­vonal csupán az imperialisták­nak és a gyarmatosítóknak elő­nyös. A djakartai találkozó ismét megmutatta, hogy a kínai ve­zetők milyen cinizmussal igénylik a nemzeti felszabadító mozgalom vezéri posztját és milyen távol állnak az ázsiai és afrikai államok igazi nem­zeti érdekeitől. Pillanatképek A. Nyikolajev űrpilóta életéből Régi, kedves ismerősként érkezik hazánkba Andrijan Nyikolajev. Igaz, nem először jár nálunk, hiszen földkörüli útján — ha csak néhány pillanatra is — elrepült felettünk. Űrhajójának útját azokban az 1962. augusz­tusi napokban édesanyjával, az egész szovje néppel együtt, mi Is lélegzetvisszafojtva fi­gyelemmel kísértük. Még ott keringett az űr­ben, amikor már az első fényképekről megis­mertük markáns arcvonásait. Nyikolajev éle­iéről és munkájáról azóta szinte mindent el­mondtak az újságok. Nem is bemutatni akar­juk most őt az olvasónak: csupán a neveze­tes aug. 11-e óta eltelt IV2 esztendő legemlé­kezetesebb pillanatait villantjuk fel — ha úgy tetszik, .Andrijan Nyikolajev jelképes fotoalbumáb ot. Ürrandevúk után — földi találkozás: az első és a második páros űvu.„ ülés hőse, lajev és Tyereskova a házasságkötő-teremben. Nyiko­Ünnepség a Joliot Curie téren tűk a legutóbbi a hadicélokra használt hasadóanyagok gyár­tásának csökkentéséről, a re­ménység üzenetének szelle­mében fogantak és új re­ménységgel töltik el a béke híveit, — hangoztatta ezután dr. Pesta László, majd a hes- seni békeharcosok rózsákat Budapestnek akciójáról szó­lott. — Jelkép ez a cselekedet, amely megmutatja, hogy a tömegek a Német Szövetségi Köztársaságban is békét akar­nak, s velünk együtt küzde­nek az emberiség jövőjéért. Buzgóságukat, állhatatosságu­kat és személyes bátorságu­kat tiszfeljük és nagyrabecsül- jük, Budapestnek küldött ajándékukat pedig köszönjük. Dr. Pesta László után I. D. Bemal professzor, a Béke-Vi- lágtanács ügyvezető elnöke lépett a mikrofonhoz. Nagy öröm számomra, hogy isimét itt lehetek a béke ma­gyar barátai között, Joliot Cu­rie szobránál, amelynek lelep­lezésénél is jelen voltam. Jo- liot Curie életének utolsó sza­kaszában, tehetségét és erejét teljes egészében a béke-világ- mozgalom szervezésére fordí­totta. Korunkban, amikor mind inkább megvalósulnak Joliot Curie és a véke-világmozgalom eszméi, céljai, különösen nagy a jelentősége annak, hogy meg­emlékezzünk a nagy tudósról és békeharoosról. Köszönöm, hogy az első béke-világkong­resszus évfordulóján emlékeze­tükbe idézték Joliot Curie alak ját — mondotta befejezésül J. D. Bemal, majd megkoszorúzta a Véke-Világtamács első elnö­kének szobrát. Végül Arthur Siegel, a hes- seni Országos Béketanács kép­viselője köszöntötte az ünnep­ség résztvevőit, a magyar fő­város lakóit. Ezután a Joűiot Curie téri nemzetközi rózsakertben el­ültették a hesseni Béketanács virágait ' Időjárásjelentés Várható időjárás vasárnap estig: változó felhőzet, már kevesebb helyen esővel. Élénk, a Dunántúlon időnkint erős északi, északkeleti szél. Hű­vös marad az idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 2—6, legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 8—12 fok között. Távolabbi kilátások: a jövő hét elején talajmenti fagyok várhatók. Az Országos Béketanács El­nöksége és a Hazafias Nép­front budapesti Bizottsága az első Béke-Világkongresszus és a Béke-Világtanács megalaku­lásának 15. évfordulója al­kalmából szombaton ünnepsé­get rendezett a Joliot Curie téren. A megemlékezésen részt vettek a társadalmi szerveze­tek képviselői. Ott voltak a Béke-Világtanács Elnökségé­nek ma kezdődő ülésére ha­zánkba érkezett vendégek, élükön J. D. Bemal prcrfesz- szorral, a BVT ügyvezető el­nökével. Megjelent a hesseni Országos Béketartács delegá­ciója, amely száz rózsa­tövet hozott ajándékul. Dr. Pesta László, a Haza­fias Népfront budapesti bi­zottságának alelnöke a fővá­rosi tanács végrehajtó bizott­ságának elnökhelyettese kö- szöntötté a Béke-Világtanács elnöksége budapesti tanácsko­zásainak résztvevőit, s emlé­keztetett arra, hogy 1953 jú­niusában a Béke-Világtanács a magyar fővárosban fogadta el a „reménység üzenetét”. Innen indult el az emlékeze­tes jelszó: „tárgyalni, tárgyal­ni, tárgyalni!”, amely immár tizenegy éve vezető gondo­lata a béke-világmozgalom- nak. — Korunkban mind kézzel­foghatóbb eredményei mutat­koznak a tárgyalásokon ala­puló béke-politikának. A kü­lönböző megállapodások, köz­A fénykép kísérőszövege nem említi, hogy a 95 órás repülés melyik pillanatában, a 2 600 000 kilométeres út hányadik ezer kilométerénél készüli ez az űrfoto a Vosztok 3. kapitányáról. A Ezen az augusztusi napon a szovjet főváros immár harmad­szor fogadott űrhajóst. De ezúttal: egyszerre két űrpilóta. Nyikolajev és Popovics haladt Hruscsov miniszterelnök ddalán. íjiíasSíw WSv.--- v x - 188 v Az űrhajós és a család: Nyikolajev édesanyjával, rokonaival és a nagyobb családtagjaival — földijeivel. Közlemények gozók Szakszervezete Pécs-Bara- i nyai Területi Bizottságának Tu­dományos Szakosztálya április 27-én délután 6 árakor az L az. Sebészeti Klinika tantermében tudományos Ülést tart. Tárgyso­rozat: Cznrkó Géza (II. n. sebé­szeti klinika): Bélsarc ama ese­tek (bemutatás). Bors Gyáré (Urológiai klinika): Diagnosztikai problémát okozó vesesérülés (be­mutatás), Hideg Kálmán és Han- kovszky Olga (Gyógyszertani In­tézet): Kémiai szerkezet és hatás közötti összefüggésekről általá­ban. Eladó komplett dióháló, modern ebédlőasztal, kárpitozott székek­kel, kétajtós szekrény, rekamié. Tegzes, Garay u. 20. Telefon: la­kás: 65-27, hivatal: 12-99. HALÁLOZÁS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága feleségem, édes­anyánk, anyósunk, nagyanyánk, rokonunk, FORRAY JANOSNE 72 éves korában, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése április 27-én, hétfőn 2 órakor lesz a te­mető Szent Mihály kápolnájából. > gyászoló család. Shakespeare-est április 27-én, hétfőn este 7 órakor Pécs Város Művelődési Házában (Déryné u. 18.). Előadó: Keresztury Dezső, író. A műsorban Sh. versei, mo­nológjai. Rendezte: Bécsy Tamás. Jegyelővétel az írók Könyves­boltjában és a Műv. Házban •k Áramszünet lesz április 27-én 11—13 óráig vezeték szerelés miatt Bem u. 18—22, Rákóczi út 39 a, b, c, d, e-épületekben és Rókóczi út 41., 43. sz. épületekben és a villanyrendőrnél. Áramszünet lesz április 27-én 7—17 óráig hálózat átépítés miatt Kossuth L. u. 24—46 számig, 19— 73 számig, Lyceum u. 1—9 szám­ig, Malom u. 2—8 számig, Perczel u. 31—37 számig és János utcá­ban. Áramszünet lesz április 27-től 30-ig, 7—16 óráig Szabolcs-telep területén az alábbi utcákban: Arany János u., Szt. Borbála, Vö­rösmarty út, Katona József u., Szt. Margit, Tolbuhin út 210-től 150-ig, illetve 167-től 135-ig, Páz­mány u., Görgely u. és Kedves utca. (x) * A Pécsi Orvostudományi Egye­tem és az Orvos-Egészségügyi Do!

Next

/
Oldalképek
Tartalom