Dunántúli Napló, 1964. március (21. évfolyam, 51-74. szám)

1964-03-07 / 56. szám

I«M. MARCTTO R 1 Kezdődül, a labdarúgó- bajnokság az KB II-ben Változatos és gazdag sportmű­sort ígér a hét vége, tíz sportág versenyeit tekinthetik meg a szur­kolók. Megkezdődik a labdarúgó­bajnokság. Itt az NB n-esek a legfrissebbek Ismét asztalhoz lép­nek az asztalit?niszezők. vfzbe- szállnak a vízilabdázók, döntöge­tik a bábukat a tekézök, össze­mérik erejüket az ökölvívók, ki- próbálják pengéiket a tőrvivók, versenyeznek a természetjárók, de pályára lépnek a kosarasok és röplabdások is. Mit is láthatnak vasárnap a nézők? LABDARÚGÁS \ vasárnap kezdődő NB n-es bajnokság három pécsi résztve­vője közül a PVSK és a Pécsi Bányásr otthonában a Kőbányai Lombik, illetve az EVTK ellen, a PBTC Mosonmagyaróváron az MTE ellen kezdi az idényt. A három pécsi együttes lelkiismere­tes munkával készült a bajnoki idényre, erről amunkáról vasár­nap vizsgáznak először. Nézzük meg, hpgy mit vár a szakvezetés az első mérkőzésektől! Dara János, a BTC edzője szo­ros eredményt vár, mert Győrt! távozása miatt megváltozott a csapat támadójátékának szerke­zete. Ebből kifolyólag az első mérkőzések nehezeknek Ígérkez­nek. Több sérült és beteg nehezí­ti a csapai végleges kialakítását, ilyen okok miatt Horváth Káz- mér. Reichspack, Huszenágics és Gergely nem állnak a csapat ren­delkezésére. Mosonba a következő játékosok utaznak: Seres, Szeke­res, Vámosi, Torok, Radó, Kővá­ri, Konti, Görgényi, Bárácz, Kin­csei, Hauschl, Oskó, Harsányt. Czibulka dr. szerint a vasuta­soknál is a támadósorral van több probléma. A kapus, a hát­védhármas és a fedezetek Abra­ham — Köves I., Mohácsi, Há­mori rí. — Márton, Köves IL személyében adva vannak. A csa­társorban azonban csak Garami és Gáspár helye biztos, a többi helyre, a közel egyforma képes­ségű. Opova, Kardos, Tölgyes, P er'ze. Rostást és Mihályi közül fog választani. Véleménye szerint bármily összetételű Is legyeit a csatársor, mégegyszer nem játsz­hat olyan rosszul, mint múlt va­sárnap a BTC ellen, ezért feltét­lenül hazai győzelmet vár a mér­kőzéstől. Molnár László, • Bányász ed­zője viszont a védelem összeál­lításánál van gondban. A csatár­sor minden valószínűség szerint Bencsics. Molnár, Koch, Opova, Györkő n. összeállításban fog játszani, a védelem összetétele csak közvetlenül a mérkőzés előtt dől el. A nehézségek ellenére bizakodóan tekint a mérkőzés elé. Megyénkben is megkezdődnek az MNK-mérkőzések. Az első for* dulóban a Pécsi Dinamó a Kini­zsivel csap össze, ezenkívül a Tóthszentgyörgy—Szigetvár, Bere- mend—Siklós, Hidas—Hosszúhe- tény és Szederkény—Bóly kupa- mérkőzésekre kerül sor. Az Idényt később kezdő csapatok több előxészül'íti mérkőzést *'át- szanak, A Pécsi Dózsa ma dél­után a PVSK-pályán a komlói tartalékokkal mérkőzik. A PEAC és a Mohács NB III-as együttesei vasárnap a Pécsi Helyiipar. illet­ve a Pécsi Dózsa n. ellen mér­kőznek. Több megyei csapat is pályára lép vasárnap délelőtt. ASZTALITENISZ A Pécsi Ércbányász versenyzői szombat, vasárnap kettős mér­kőzést Játszanak Budapesten. Szombaton a Vörös Meteor KÖZÉRT, vasárnap a Vasútépítők ellen lépnek asztalhoz. A fővárosi csapatok Játékerejét ismerve, nem tartjuk esélyesnek a pécsieket. A BTC NB n-es női versenyzői is Budapesten szerepelnek, ahol a múlt évben még NB I-es Pálma ellen játszanak, a budapesti lá­nyok Játékerejét nem ismerjük, így nehéz lenne Jósolni a talál­kozó kimenetelét illetően. A PE­AC férfiak vasárnap az Egyetemi tornacsarnokban fogadják a Bp. Statisztika együttesét, tőlük győ­zelmet várunk. Teljes fordulót bonyolítanak le a megyebajnok­ságban la. Elhunyt Csík Pál játékvezető Üjabb fájdalmas veszteség érte a megye labdarúgó társadalmát, rövid szenvedés után szerdán el­hunyt Cslk Pál Játékvezető, * baranyai labdarúgó-pályák kedves Pali bácsija. Csík Pál a harmin­cas években • legjobb Játékveze­tők között szerepeU._kevesen vol­tak, akik készültek mérkőzéseikre mint ő. és akik oly szeretettel és oda­adással foglalkoztak az utánpót­lás nevelésével. A Játékvezetést már régen abbahagyta, de to­vábbra Is hű maradt kedvenc sportjához, előbb mint a fegyelmi bizottság tagja, később pedig mint ellenőr működő«. ÖKÖLVÍVÁS ökölvívó-csapataink közül vasár­nap az NB Il-es PVSK lép szo- rítóba, a területi bajnokságban szünet van. A vasutas együttes Tapolcára látogat el, ahol a Hon­véd Mereszjev együttese ellen ve­szi fel a küzdelmet. A tanolcai versenyzők ellen abban az esetben mérkőzhetnek eredményesen a pécsiek, ha kihozzák az FTC el­leni formájukat. TEKE NB n-es tekecsapataink közül a BTC és a Szikra ezúttal ott­honukban mérkőznek. A zöld-fe­hérek kettős mérkőzést játszanak, szombaton a MOM, vasárnap a Szombathely ellen. A Szikra ja­vítani szeretne, ők vasárnap dél­előtt a BTC szombati ellenfelét, a MOM-ot fogadják. A megyei csapatok a Kelemen és Pál Kupa keretében mérik össze tudásukat. VtVAS A PVSK. PEAC és Sportiskola versenyzőinek részvételével ma délután a Felsővámház utcai is­kolában rendezik meg az 1964. évi megyei női tőrvlvóbajnokságot. A verseny kimenetele minden való­színűség szerint Sétáló és Ligeti között fog eldőlni. TERMÉSZET JA RAS Korán kezdik az idényt a ter­mészetjárók Is. Vasárnap reggel 7 órás kezdettel az lstenkúti me­nedékháztól rajtol a városi tájé­kozódási verseny első fordulója. A nagyszabásúnak ígérkező ver­senyt férfi I., n. osztályú, ifjú­sági és női felnőtt korcsoportban rendezik meg. KOSÁRLABDA A Vörös Meteor férfi kosárlab­da szakosztálya rendezésében szombat délután és vasárnap dél­előtt a PVSK tornacsarnokában rendezik a Meteor Kupa-mérkő­zéseket. Az első csoportban a PVSK, PEAC és Komlói Bányász, a második csoportban a Postás, a Tanárképző és a Vörös Meteor Játszik. A torna esélyese a PV­SK együttese. RÖPLABDA A röplabdások ma dflntán mé­rik össze erejüket a Terem Kupa­mérkőzések keretében. A műsor­ból kiemelkedik a Pénzügy—PE­AC é* a Dózsa—Honvéd találkozó. VÍZILABDA A két pécsi vízilabda-együttes • Fedett Kupa-mérkőzések szombati fordulójában szerepel. A Pécsi Dózsa együttese a Tlpográphia, az Ércbányász együttes pedig • Győrt Vasas eUea mérkőzik. A „kézilabdós falu // A mécseid lejtőkön leereszkedve festői völgyben egy szép fekvésű község tárul szemünk elé Me- cseknódasd. A megye sportköz­véleménye úgy emlegeti mint a ..kézilabdás falu”. Ebben a falu­ban néhány év alatt rendkívül megszerették a kézilabda-sportot. 1959 őszén az általános iskola néhány diákja megkérte a test­nevelő tanárt, hogy alakítsanak egy kézilabda-csapatot. JedliCika János örömmel tett eleget tanít­ványai kívánságának és hozzáfo­gott a csapat megszervezesehez. Volt bőven jelentkező és az első edzéseket szükségmegol'dábkent az iskola udvarán tartották, majd később a község labdarúgó-pályá­ján építettek egy füves pályát. A csapat alakulása hírére nem­csak az általános iskolából jelent­keztek játékosok, hanem a falu kiszesei közül is akadtak bőven. Az edző utasításait a leg messze bú­mén ókig teljesítette minden fiú A fiatalok mind ügyesebben mo­zogtak a pályán és rohamosan nőtt labdakezelésük. A csapat el­érkezett ahhoz az időhöz, hogy benevezhessen a bajnokságba, mégpedig a megyei II. osztályba. S a kis falusi kézilabda-együttes komoly ellenfele lett a már évek óta ebben az osztályban szereplő rutinos csapatoknak. A mecseknádasdiak nem vallot­tak szégyent, mert 12 csapat kö­zül a bajnokság befejezésével a 4. helyen kötöttek ki. Nagy volt az öröm p faluban, és a támoga­tás sem maradt el. A szakosz­tálynak egy szép helyen fekvő területet Jelöltek ki. ahol pályát építhetnek. Megkezdődött a mun­ka. és pár hét alatt olyan kézi­labda-pályát építettek, hogy a .környék is csodájára Járt”. És azóta Mecseknádasd sportjs lett a kézilabda. A csapat, mér­kőzéseit vasárnap délutánonként Játsza otthonában, amelyeken nem ritka a 400 néző. A lelkes kézi­labda szurkolók határtalan lelke­sedéssel buzdítják együttesüket és úgy dédelgetik őket, mint ná­lunk például a Pécsi Dózsa játé­kosait. Természetesen a játékosok is viszonozzák a szeretetet és na­gyon sok örömet szereznek szur­kolóiknak. Az eredményekről beszélve ok­vetlen meg kell említeni, hogy a mecseknádasdiak kétszer nyer­tek megyei falusi szpartakiád- versenyt. és Jelenleg Is a megvoí II osztályban játszanak. Szerep­lésükről elég annyit mondani, hogy a Márok ellen elvesztett mérkőzésükkel estek csak el a bajnokság megnyerésétől A já­tékosok mindegyeké letette a Já­tékvezetői vizsgát és a járási baj­nokság mérkőzésein szerepel, mint aktív játékvezető. A csapat most sem pihen, ha­nem egyik alapító résztvevője a Dunántúli Napló Kubának. A me­cseknádasdiak a DNK megalaku­lása óta résztvesznek a küzdel­mekben. mert egyik legkiválóbb felkészülési módszernek tartják. A bajnokság Ideje alatt az edző- mérkőzéseiket minden esetben a tartalék csapattal Játszák és így kevésbé Ismerik a városi csa Ha­tokat. A DNK-ban erre Is lehe­tőség n vilik és azon kívül na gvon sokat tanulhatnak a játékosok az NB I.. és NB II-ben játszó együt­tesektől. A .kézilabdái* falu” szakosztá­lya évről évre fejlődik, de még ezldeig nem sikerült bejutni az első csapatnak a megyei I.. osz­tályba. Most azon fáradoznak a vezetők és játékosok egyaránt, hogy a következő bajnoki évben bizonyosan sikerüljön a feljebb- Jutás. Sajnos nekik is nehézsé­gekkel kell megküzdeni minden évben mégpedig a játékosanyag- gaJ kapcsolatosan. Ebben az év­ben is három vagy négy kézi- labdás távozik majd el a csapat­tól katonai azolgálatra. így az utánpótlásból kell kitölteni a he­lyet, ami reméljük sikerű] majd! Fertői Miklós Március 14-én, este 7 órától reggelig a DÖMÖR&APUI TURISTAHÁZBAN hagyományos lióöieáqbáu Tombol«! Tánc verten/ ! Hideg-meleg ételkülönlegess égefcl Pressaókáv*« Rátok* .Asztalfoglalás « toristaházke* — Zene: .Tél Bekérnek** együttesei B hét »égé sportműsora Március szombat: 'N Labdarúgás. MNK-mérközés: PA» esi Dinamó—Pécsi Kinizsi, Helyt- ipar-pálya 14 30. Barátságos mér­kőzés: Pécsi Dózsa—Komlói Bá­nyász n.. PVSK-pálya 15.30. Asztalitenisz NB /.; Bp. Vörös Meteor KÖZÉRT—Pécsi Ércbá­nyász SC, Budapest 18.00. Teke NB 11.: PBTC—MOM, BTC- pálya 13.30. Vívás. Megyei női tőrbajnokságj Felsővámház utca* iskola. 18.00. Kosárlabda. Vörös Meteor Ku- pa-merkőzesek: PVSK tornacsar­nok: Postás—Tanárképző 14.00, FVSK-PEAC 15.50, Vörös Meteor —Tanárképző 16.40. PVSK-Komló 17.30. Vörös Meteor—Postás 18.20, PEAC—Komló 19-10. Röplabda. Egyetemi tornacsar­nok: PEAC nők- Bányaipari 15.00, Bányász II.—Keszü 15.45, Pénzügy —PEAC 16.30. Villány—Gépipari 17.15, Helesfa—PEAC n. 18.00. Dó­zsa—Honvéd 18.45, Helesfa—Keszü 19.30 Torna. rrSK területi CSB, Köz- gazdasági Technikum 16.00. Március vasárnap: Labdarúgás. MNK-mérkőzések: Tótszentgyörgy—Szigetvár. Tót- szentgyörgy 14.00. Beremend Mik­lós, Beremend 10.00, Hidas—Hosz- szúhetény. Hidas 15.00. Szeder­kény—Bóly, Szederkény 14.30 — NB IL: PVSK—K. Lombik, PVSK- pálya 14.30, Pécsi Bányász—EVTK, Pécsbányatelep 14.00. Barátságos mérkőzések: PEAC—Helytipar. He- lyiipar-pálya 10.00 Nohácsi TE— Pécsi Dózsa rí.. Mohács 15.00. Pé­csi Postás—Vasas I. Bányász, Pos­tás-pálya 10 00. Asztalitenisz NB /.; Bp. Vasút­építők—Pécsi Ércbányász SC. Bu­dapest 10.00 NB H.: PEAC—Bp. Statisztika, Egyetemi tornacsar­nok 9.30. Teke NB 11.: Pécsi BTC—Szom­bathely, BTC-pálya 7.30. Pécsi Szikra—MOM, Szikra-pálya 8.00. Természetjárás. Tájékozódási verseny I. fordulója. Istenkúti Menedékház 7.00. Kosárlabda Vörös Meteor Ku­pa. PVSK tornacsarnok 9.00. Az 5.-6. helyért, 9.50. a 3.—4. helyérí 10.40, az L—2. helyért. SPORTHÍREK Értesítjük sporttu dósit óin kaA hogy vasárnapi ügy eletet a 10-5Í és 22-64. számú távbeszélő számo­kon tartunk. A pécsi és vidéki tudósítókat felkérjük, hogy a sportesemények eredményeit 17 éa 19 óra között a fenti telefon« számokra szíveskedjenek leadni, * A Pécsi BTC értesíti az asztad tenisz lránt érdeklődő Ifjúságot^ hogy ma délután 19 órás kezdet­tel a BTC kult úrotthonba« 10— 12 éves fiúk éa lányok «zárnám to börzét tart. BÁNYÁMÉ IL PVSK-pátyat ISA Népszerű hely árakt NŐI és FÉRFI MUNKAERŐ* felvess a DrávanaboieaC Lengyfe ÜZEMI és AztatAsi MUNKÁKRA. Utóbbinál 1—*500 Ft havi keresel. Ozenu konyha éa munkásszállás biztosítva. Jelentkezés a gyártelepe«. Erdeklódé* Drávaszaboles ( telefonon. A Bogi Állami Gazdaság ba­rom tehenest keres állandó munkáim. Je­lentkezés tervéibe« V. személyesen Téseny- ben, ■ Németh brtgád- vezetönéL Lakást bix- toisitunk. Útiköltséget csak felvéted esetén térítünk. Eladó í vaságy, ronnyal, szekrény, éj­j eliszekrények, nagy asztal, Kalor kályha, 1 használt dívány. 7- es dupla létra. Antó­nia utca 1.__________ Tolbuhin út 50. szá­mú 520 négyszögölön fekvő, 3 szobás 2 kony hás ház gazdálkodás­ra alkalmas gyümöl­csös-kerttel, beköltöz­hetően eladó. Érdek­lődni a helyszínen va­sárnap du. 1-től 6-ig vagy telefon: 43-91, — más napokon a budai várni trafikban. ______ K étszoba, összkomfor tos öröklakás, cseré­vel, beköltözhetően eladó. Peresei a. 12. Papp. _______________ T rabant Comb! *8 000- ért eladó. Ugyanott egy női bőrkabát 1600 F* ért. Kult Bmilné fényképész, Rákóczi út 73/a." Vácárosdombón, Ar­pf-J utca 13. sz. hás beköltözhetően eladó, hás. melléképülettel, nagy telekkel, sürgő­sen eladó. Pét*., Hi­ker. StoMUI «. M-ea busz] arat.__________ h ozott ^anjwgfedl' Javítás. tisztítás Kár­nál kesztyűmé*- Kon­sum tér 7. gyártó Vállalat Pé­csi Betonáru gyára szakmai képesítés­sel éa gyakorlattal rendelkező a fő főz­és ilritraláÉ [,at nlli nlreZwwam viel vflluyszerelft alkalmaz, Mentka- aés a vállalat mun­kaügyi osztályán. Pécs, SUdöat ót Iá. Beköltözhető | nóta. összkomfortos örökla­kás. központban el­adó. Autót átvernék. Telefon: 27-34.________ K ispostavölgyben W négyszögöl szóló, ház­hely, rét. az autóbusz megállótól 1 percre, olcsón eladó. Érdek­lődné a tulajdonosnál. Dzv. Tótat Pálné, — Nagy posta völgy 91. n. Pécs.________________ 6 hónapot kislányom mellett 1—2 gyermek gondozásét vállalom. Móricz zs. tér 14. ÜL an. *5.____________ E lcserélném t nagy szoba, összkomfortos, parkettás, gázos, ré­gi bérű lakásomat, hasonló 1 szobás, eset leg 3 szoba + sze­mélyzeti» lakásért a város területén. Tele­fon: *5-04. reggel 8-1* vagy este 7 óra után. Újonnan generálosott 402-es MoeZkvlcs, ol­csón eladó. Megte­ld üthető UJ-Mecsekal- Ja. «. ét/Set. EL esn. 7.. hétköznap este fa­lé. Skoda Olt tárta Super gépkocsi eladó. Dr. Martos. Kertváros a. L nwilrtitl hás beköltözhetően eladó. Péoa. Vilmos utca U. Érdeklődni délelőtt. 78* kcm-ct csónakmo­tor, csónakkal, sürgő­sen eladó. Basa. Uj­vldék utca 3.______ E lcserélném Szeged, állomásnál. főberLetl. nagy szoba-konyha, kamrás, fáskamrából álló lakásom pécsi ugyanilyenért; lehet környéki is. .Pécsi­ért” jeligére a Sze­gedi Hirdetőbe.______ h aóútor. sezlonok. ró­ka mié. kamblitáltszek lény. fosó jók. asz tar­tok olcsón vteárollut- tőfc Soókr bútorüzle­tében. Zaoktay *. L Elcserélném szoba­konyhámat, tdös sze­méllyel, vagy aki ha­marosan elköltözne. Cím: Zsolnay utca L Bútorüzletben. Beköltözhető lakóház — gazdálkodásra al­kalmas 1100 négyszög­öl telekkel, benne gyümölcsfákkal — el­adó. Meződ, Ságvárl utca 41. szám._______ V asas n. központjá­ban azonnal beköltöz­hető egyszQba-kony- ha. gazdasági épüle­tekből álló. Igen Jó- karban lévő lakóház és kert 30 000 forintért eladó. — Érdeklődni: Hatat Bethlen Gábor utca «7.______________ K ertes ház fizetési kedvezménnyel. két részben la. eladó. — Urögl fasor M-. Ko­vács-telep.____________ 6 00 négyszögöl szőlő, beköltözhető lakással, olcsón eladó. Érdek­lődni Pálma u. 9. «&., Kovács-telep. , Beköltözhető három- szobás, kertes családi ház mellékhelyiségek­kel, Szigetváron el­adó. Érdeklődni Szi­getváron: Tinódi Se­bestyén utca 49 vagy Kaposváron 17-81-as Azonnali belépés sei felveszünk villanyszerelő szak­munkásokat, bádo­gos és vízvezeték- szerelők kőművest hegesztőt és segéd­munkásokat pécsi és vidéki munkahelyekre. - Jelentkezőn DE- DASZ OzietlEaZr gadóaásc Pécs, Lóg szeszgyár a. 13., munkaügyi oez- tály. Küiszolgé- latl átalányt, S hónap után áram díj-kedvezményt btetoeíttmfc. állapotba« eladó. He­vea Mihály, Mohács, Park utca A Pécsi Rözaekedésl Vál­lalat segédmunkáso­kat azonnal felvesz. Jelentkezés Bacsó Bé­la utca 4. Bontásból származó 7,4 méteres fenyőge­rendák. naruf&k és falsaidé* eladó. Bor­bála-tele«, n. adás k szám. Fonyód központjában fkervüla, fele részben eladó. — Érdeklődni; Császár Károly, Ka- posvár. Füredi u. KW. Lakásába lé gfü tóbe­rendezést, vasszerke­zetű kandallói, kály­hát készít, javít Fried­rich. Rákóczi út 17. Telefon; 23-87. Modern berendezés, konyhabútor, sezlon, rekaimié, hárma sszék- rény, fotelok, sodro­nyok. ágyak, szekré­nyek, bútorfélék el­adók. Molnár. Kelső- Vámház utca 2. sz. Elromlott rádiót, tele­víziót helyszínen Javít Bajgt rádiós mester. Levélcím: Pécs. Hegy- aJja utca 41 3. _______ D rohoka biztos hatású tyúkszémirtó 3,60 Pt­ért Vldákovlcs drogé­riában, Doktor Sán­dor _utca_56. _________ komlói szövetkezeti lakásomat elcserél­ném pécsi lakásért. Ajánlatokat „Czukor” j«81gére a kiadóba. Komló belterületén különbejáratú albér­leti szobát keresünk vezető műszaki dolgo­zónk részére. Komlói Helyiipari Szolgáltató VálUtnt­PERFEKT velőt magas fixetfesol azonnal felvess a Pé­csi Járási Építő Szö­vetkezet, Pécs, Szilái utca IL szám. FIATAL építésztech­nikust felveszünk. Je­lentkezés személyesen Pécsi Járási Építő KTSZ-nél. Pécs, Sál­lá! utca IL szám. Beköltözhetően eladó Sz&bolcslalu központ­jában nagyméretű, 2 szobán, összkomfortae családi ház. OTP-vel, buszmegállónál. Sza­badságharc utca ». Üdülő mehet! szép­fekvésű házhely, sür­gősen eladó. Érdek­lődni Megyeri út 6^ üzlet. Elcserélném pécsi egy szoba, összkomfortos belvárosi lakásomat „Budapestiért*' Jel­igére SallM utcád hir­detőbe. Nődén, egyedülálló ér tetaúségi dolgozó fia­talember. különbejára tú bútorozott szobát keres március IS vagy április 1-re. Telefon: 10-11. I Gépíróiroda Doktor S. utca *5. Gépírás, má­solás. diktáló*. Tele­töltőtollát TÖLTESS* a PéssÉ V«*yes- tput vállalatnál. PÉCS, Jókai Mr A as. Beköltözhetően eladó 2 szobás ház, pince, présház, nyárfkonyha, szőlővel, gyümölcsfák kai. Érdeklődni lehet „Kút, villany van” Jeligén a Sallai utcai hirdetőbe._____________ Kétszoba, Összkomfor­ton. kertes, azuteréncn családi ház eladó. — Lámpásvölgy 16. Családi ház. azonnali beköltözhető seggel tír adó. Vasas L Málódo utca 6. szám.________ E lcserélném gaxdáQco dásra alkalmaz háza­mat kis családi há­zért, ráfizetéssel- lő­het életjáradék Íz — Több formában meg­egyezhetünk. Ugyan­ott párosított faj nyit­lak eladók. Ddós dűlő 4., Engels u. mellét*. KALALOZAS Fájdalommal tudatjuk, hogy özv. PANCZEL OTTONE. bzOL Bau­man Mária M. évében csendesen elhunyt. Szeretett Jó Maca nénin­ket március 9-én 4 órakor he­lyezzük örök nyugalomra a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj. édesapa, após nagy­apa, testvér éa rokon STIEFEL MIHÁLY nyugdija» 63 éves ko­rában elhunyt. Temetése március 9-én, hétlön 3 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, bogy ne- retett férj, apa. apéa, nagyapa, testvér és rokon VARGA VENUEL nyugdíjas 69 éves korában el­hunyt. Temetése március f-én, hétfőn fél 3 órakor lenz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. Mélységes fájdalommal tudat­juk, bogy a legdrágább férj, apa, apóé, nagyapa, testvér éa rokon Idős JÁSZK.ÚTI SÁNDOR ay. fő­mozdonyvezető 1964. március ♦- én rövid szenvedés után elhunyt. Temetése március 9-6n, hétfőn fél 4 órakor lesz s központi te­metőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy dr. RIUMKB JANOSNE szentlőrinci lakos elhunyt. Teme­tése március 11-én, szerdán I órakor lesz a pécsi köztemető­ben. A gyászoló család. KOgZONtlH 1 ILVAlStTA* KflaAnMM wonitinifc BündRsak* ruk, akik felejthetetle» drága bar* lőttünk dr. LÓK] JÓZSEF Omeäü tésén bármily mádon mély fáj» da lm unkát eny bitmii Igyekeztek,, Külön köszönetét mondunk a DÉDASZ dolgozóinak a küldött szép kossorúért. A gyé*MO*é ess? Iád. Köszönetét mondunk nak, akik drága halottunk KAR& FERENCNÉ temetésén réastvetteb, koszorúk, virágok küldésével fáj­dalmunkat enyhíteni Igyekeztek^ Külön köszönetét mondunk a Va­sas il. Általános Iskola volt ta- nul01nn.lL, valamim Petőfi -aknav dolgozóinak. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazok^ nak, akik felejthetetlen halottunk FOLDÉNYI JÁNOS temetésén meg­jelenésükkel, koszorúkkal és vi­rágokkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyáesolé család. Ezúton mondunk köszönetét & MÁV pártbizottságának a Pécsi Szertárfőnökség pártalapezerveze- lének, szakszervezeti bizottságá­nak, az Igazgatóság vezetöhelyet« tesénok, a szertárfőnökségnek, a fútőUás éa az Igazgató- ság anyagosztály, valamint a töb­bi szolgálati helyek dolgozóinak' szaJcvonali vezetőknek, volt mun­katársaknak, minden kedves ro­konnak, Ismerősnek és szomszé­dainknak, akik szeretett halot­tunk, özv. ÚJHELYI LASZLÖNS. drága jó édesanyánk temetésén résztv ettek, együttérzésükkel és önzetlen segítségükkel fájdalmun­kat enyhíteni Igyekeztek. Külön köszönjük a szertárfőnökség d£í dolgozóinak messze menő gon­doskodását amelyben édesanyán­kat részesítették. A gyászoló esa­Távcsövet (Zeiss Sll­varem, 6x30-asa<t) ven­nék. — Megbízottam: Bálványt, Pécs, Pető­fi utca 35. Logos utca 34. számú ház eladó. Kétszoba- konyhás, melléíkheílyle- séglből áül. Azonnal beköltözhető. ftrdeSc- lődnl: Klsh-RÓQcus utca 14. szám. Aranyhegyen a nyik-féle szőlő, lak­ható présházzal, el­adó. Donátus-tomplom — Cftsfca ettttő 3A m négyszög«, Kfear­ban lévő szőlő, vt­ken<fri ázzál, 1« ezer forintén eladó. Pécs, Kertváros, Bódyal Far­kas utca 16. Különálló házrész, szoba-konyha lakás­cserével. 40 ezerért el­adó; 20 ezer készpénz — a többit havi tör­lesztésre, Cím: Ady Endre utca 30.______ F őbérleti lakásért el­cserélhető Iskolánál, hivatalteegéd. házfel­ügyelői ánáoom. „Jó- szágiartás előnyben" Jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.____________ T űzifafürémelésT . •— Kapitány.' — beldamitott menyélek kel. kutyával, vegy­szeresekéi. Garanciá­val, szakszerűen vég­zem. Cím: Siklósi András féreglrtó, Pécs HL ker„ Falud! Fe- ranc u. 4. szám. _____ E ladó Aranyhegyen WOO négyszögöl szóló, kétszobás, beköltözhe­tő lakással. Bővebbet: Jászai Mari utca IL Háa kettőszoba, kony­ha, gazdasági én Hl et­től, nagy kerttel, min­den elfogadható árért — ugyanott épületfa, sürgősen eladó. — Ér­deklődni hé!.ynE&ten: Somo gyhatvat* eutéi. Kfc* Mb RázheÉy OTÖ négyszög öl) a Póoft Lajos ut­cában eladó. Érdek- lódnl: Újvilág u. 17. Pécsett, kettőszoba, összkomfortot adok •> szoba, összkomfortért. Költs é gxéritóssel „Har­madük kerület” Jeligé­re a Sallai utcai hir­detőbe. _____________ k ettöszbáa, összkom­fortos, kertes, csalá­di ház. beköltözhetően eladó. Hona utcaJL_ Beköltözhetően ház . gyümölcsössel eladó. Felső-Havi utca 28. sz. Érdeklődni 5 óra után. Stingl zongora olcsón eladó. Felső-Havi utca 38. sz. Érde&iődEA 3 óra után,

Next

/
Oldalképek
Tartalom