Dunántúli Napló, 1964. március (21. évfolyam, 51-74. szám)
1964-03-07 / 56. szám
1964. MÁRCIUS 7. SZOMBAT XXI. ÉVFOLYAM ÁRA 50 FILLÉR 5«. SZÁM Készenlétben a baturbinák a hótakarításhoz Sellye és Szigetvár környékén megindultak a hóekék észül a Pécsi Radio tmtsora Naponta hallhatjuk a Magyar Rádió is Televízió Pécsi Stúdiójának az önálló műsorát. Szerdán este a Pécsi Rádió kedves vendégek et fogadott, a komlói Kossuíiu. akna Nagy Dezső szocialista munkabirgádját és a Pécsi Nemzeti Színház néhány mH- vészét. A bányász—színész baráti találkozón a bányászok munkájukról beszéltek. <s színészek ajámdékműsorral kedveskedtek. Az összejövetelen Nógrádi Erzsébet és Bereczky Gyula, a Pécsi Rádió riporterei hangfelvételt készítettek, amelyet a rádió- hallgatók is hallhatnak a ma esti műsorban. U] kezdeményezés Lothárdon Megalakult a megye első baromfi tenyésztési szakcsoportja Munkatárrunk jelenti; Váratlanul köszöntött ránk tegnap a zord, tólláes idő. A Közúti Igazgatóság péntek dél után négy órától tart ^lílandó hóügyeletet. Már az eleo óráikban jelentették nagyobb hótakarót a sellyei és szigetvári körzetből. Az igazgatóság azon nal elremdefite a hóhuzatást Vajszló, Szigetvár és Szentlö- rinc térségében a késő esti órákban már tralktorvontaitású hóekék takarították az utakat. Pécs környékén három, Mohács térségében ugyanennyi teherkocsi szórta salakkal az utakat, hogy enyhítsen az erős csúszósságon. Este kilenc óráig íelszórták a Sikonda—Aba- liget, Pécs—Komló, Hosszú- hetény—Vajszló. Pécs—Harkány, Pécs—Mohács közötti útszakaszokat. Ezzel egy időben a Közúti Igazgatóság üzemibe heflyezte a hóturtoinákait. hómaróíkat és a motort» hóekéket. A pécsi telephelyen két hófrurtwna, két hómaró és két motoráé hóeke vár minden percben az indításra. A Közúti Igazgatóságon fiHúsvétig még három hét van hátra, de a kereskedelem máris felkészült az ünnepekre. A Baranya—Tolna megyei Fűszer- és Edességkereske- delmi Vállalat az idén 47 százalékkal több húsvéti figurális csokoládé árut és 17 százalékkal több cukortojást hoz forgalomba A boltokba összesen 4 és fél millió forint értékű húsvéti édességárut szállítónak ki. Ezek közül 196 mázsa a figurális áru: nyűi, I bárány, csibe, tojás, S millió forint értékben. Ugyanakkor 680 mázsa eukortojás áruval is ellátják az üzleteket 1 éa fél millió forint értékben. A húsvéti szezonárukat már ki is szállították az üzletekbe. Kifogástalan lesz a narancsellátás is. Ciprusi és jaffai narancsból a vállalat 1500 mázsát biztosított a kiskereskedelem részére. Bőséges lesz a húsvéti áruellátás füstölt, valamint füstölt-főtt árukból is. A Baranya—Tolna megyei Húsipari Vállalat pácaiban már beértek a húsvéti áruk és a jövő héten megkezdik azok kiszállítását az üzletekbe. A vállalat összesen 475 mázsa füstölt árut biztosított az ünnepekre Kereten kívül még 82 mázsa különféle árut: kolozsvári szalonnát, angol szalonnát, továbbá csécsi szalonnát, főtt marha nyelvet, valamint rakott sertés nyelvet t* szállítanak a boltokba. Egyedül a Pécsi Élelmiszer- kereskedelmi Vállalat 300 mázsa füstölt árut hoz forgalomba húsúéira a város területén. Ezek között lesz: csavart sonka, hátsó sonka, füstölt sertéscomb csont nélkül, tBe/tSLt tarja, valamint fMAt császárvég. Megfelelő lesz a teásvéti tolásellátás la. A váltandó telefon-összeköttetésben vannak vidékkel és rendszeresen kapják a jelentéseket a hóhelyzetről, az utak állapotáról és azonnal intézkednek, ha valahol akadályokat jelentenének. Pécsett is megzavarta a közlekedést a hirtelen lehullott nagytömegű hó. Az utak szórását azonnal megkezdték, de még így is kisebb torlódások keletkeztek, elsősorban a belvárosban, a Széchenyi téren, ahol sokat csúsztak a kocsik. Az esti órákig még valamennyi buszt elindították, csupán a taxi állt le a Mecsek felé. A csúszós út sok balesetet is okozott. A közliekedésren- d észét ügyeletesei állandóan úton voltak. Egy súlyosabb balesetről is kaptunk hírt. A 6-os műúton egy Opel kocsi fékezett és négy méteres szakadékba zuhant. Az éppen arra járó mentők három sérültet szállítottak kórháziba. A vizsgálat tart Ugyancsak lapzártakor Szigetvárról étkezett Jelentés balesetről. Részletek nem ismeretesek. Ugyanakkor lalat többszázezer tojást kíván forgalomba hozni 1,50 forintos áron. Vajból 120 mázsa lesz a kiskereskedelmi vállalat boltjaiban a margarin mellett. A háziasszonyok, u dolgozó nők húsvéti munkájának megkönnyítése érdekében « vállalat 150 ezer darab félkész tortát és 10 mázsa diós, valamint mákos beiglit rendelt a Pécsi Vendéglátó Vállalattól. Falugyűlés keretében megalakították a megye első baromfitenyésztési szakcsoportját Lothárdon. Az alakuló ülésen részt vettek a helyi tanács, az FMSZ, MÉSZÖV és a MEK képviselői is, húsz háztáji tenyésztő lépett be a szakcsoportba és fogadta el az alapszabályt, mely szerint minden belépő vállalja baromfiállományának korszerűsítését, továbbá zárt udvart biztosít állományának, a baromfiólat téliesíti, korszerű önetetőkkel és önitotókkal sze reli fel s végül annyi naposcsibét fogad az új — Hampshire — fajtából, hogy őszre legalább 50 tojótyúkot tudjon beólazni. A lothárdi tenyésztők megtették az előkészületeket a naposbaromfi fogadására. A BARNEVÁL fajtatiszta Hampshire állományt szállít a faluba és ezzel cserélik le a régi, vegyes, alacsony termelő- | képességű helyi állományt. A Hampshire vegyes hasznosítású, jó hús- és tojástermelő fajta. A háztáji gazdaságok évi tojástermelési átlaga tojónként 80—82 darab. Az új fajtával a lothárdi szakcsoport szeretné elérni az évi 120—130 tojásátlagot. A lotr hárdiak 1550 tojótyúk tartását vállalták s egy év alatt kb. 150 000 illetve 160 000 darab tojást értékesítenek. Az állam ennek ellenében megfelelő mennyiségű indító-, nevelő- és tojótápot biztosít számukra, A szakcsoport tagjai nem közösen, hanem portánként nevelik az új baromfi fajtát, zárt udvarokban, télen pedig zárt, jól téliesített ólakban, amelyekben a tojáshozam fokozására mesterséges megvilágítást alkalmaznak. A MÉSZÖV és a MÉK szakmai oktatást indít a községben, mely ben a szakcsoport-tagok megismerkedhetnek a baromfitenyésztés és -tartás legkorszerűbb tudnivalóival. A Sóáítc&ztti 7 UUo&éfrUktdábcif* A DIAKOK füzetük fölé hajolva rajzolják a táblára függesztett ábrát, a szőlő föld alatti és föld feletti részeiről, hogy aztán egy óra múlva a tangazdaság szőlőjében nézzék meg ugyanezt, esetleg a szőlőmetszéssel is megpróbálkozzanak. — Tavaly indult a Nagy Lajos Gimnázium szőlészi és borkezelői szakközépiskolai tagozata — tájékoztat Dobai József, a gimnázium igazgatója. — A tanulók érettségivel együtt szakmunkásoklevelet is szereznek. Az általános műveltséget adó tantárgyakat a gimnáziumi osztályokkal egyenlő óraszámban tanítjuk, kémiából és biológiából adunk többet. Ez azt jelenti, hogy mindennap általában hat órát hallgatnak a tanulók. Az évközi kétszer kéthetes és az év végi egy hónapos gyakorlat az lényegében, amely elősegíti a gyakorlati szakmunkásszínt elérését. Az általános műveltségi tantárgyak óraszáma biztosíték arra, hogy bármely felsőfokú oktatási intézménybe» továbbtanulhassanak. Húsvétra készül a kereskedelem • mentők egy kar-, héft lábés egy kulcscsont-törést szenvedett személyt szállítottak kórházba Gerezdről, Szabad- szentkirályról, Görcsönyből, Keresztespusztáról. Valameny- nyi balesetet a csúszós út okozta. Pataky Ottilia, a színház primadonnája énekszámokkal szerepelt a találkozón, a mikroI fon előtt A gyakorlatokat a Pécsi Állami Gazdaság szőlőtelepein és az Állami Pincegazdaság pin- j cészetében (főleg télidőben) végzik a tanulók. Munkaruhát és viharkabátot kapnak, s kedvezőtlen időjárás esetén kinti munkában nem vesznek részt, legfeljebb zárt helyen megjelelő gyakorlati munkát végeznek. — Van már elég sok felszerelésünk a gyakorlatokhoz — mutatja a tanteremből nyíló kis szertárat Hardicsay Loránd, a szakközépiskolai tagozat vezetője. A polcon 50-nél is több diafilmes doboz sorakozik, lapátok, metszőollók, oltókések gondosan sorbarakva, mali- gánfokmérő, talajvizsgáló láda, permetezők. — A TEL EN, amíg nem akadt kint munka, a szerszámokat hoztuk rendbe, megtanulták a tanulók a permetező szétszedését, helyes használatát. Most éppen a szőlőbe indulunk, az idő jónak ígérkezik... — Az idén mennyi jelentkező várhatót — Nem merek jósolni — válaszolja Hardicsay Loránd, — tavaly is többen jelentkeztek a vártnál, s 46 tanulót zsúfoltunk az osztályba. Az idén: legfeljebb 42-t veszünk fel. Az iskoláknak és a szőlőtermeléssel, gyümölcstermesztéssel foglalkozó termelőszövetkezeteknek tájékoztatót küldtünk a megyei tanács mező- gazdasági osztályával közösen. örvendetes lenne, ha a tsz-ek kisebb ösztöndíjakkal már középiskolás korban gondoskodnának szakembergárdájuk kialakításáról, valamint utánpótlásáról. — Bővül az idén a tagozat? — EGYELŐRE ismét egy osztály indul, viszont úgy tudom a megyében még egy helyen, Siklóson, a bortermelés központjában is létrehoznak egy hasonló tagozatot. Arról a területről mi nem is veszünk fel tanulót ebben az évben — mondja befejezésül Dohai Jóméi, igazgató. & a A technikus, Lenk Gyula ette nőrzése mellett történt a műsor felvétele — Szokolai felv. — Munkában a riporter, a Őri O^d egyik tagja „nyilatkozik" AZ MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA