Dunántúli Napló, 1964. március (21. évfolyam, 51-74. szám)
1964-03-03 / 52. szám
4 nmo 1964. MÁRCIUS 1 r Véget ért a firenzei ifjúsági konferencia Firenze. A hétfőre virradó éjszaka végétért Firenzében a nemzetközi ifjúsági és diák- konferencia, amelyen ötven ország fiataljainak képviselői öt napon át vitatták meg a leszerelés, a béke és a nemzeti függetlenség problémáit. A széleskörű és élénk vita eredményeként számos határozat született. A határozatok követelik a többi között a földalatti nukleáris fegyverkísérletek beszüntetését, s megbélyegeznek mindenfajta politikai, illetve faji megkülönböztetést. A tanácskozáson elfogadott okmányok szót emelnek a ciprusi és a dél-vietnami imperialista agressziós kísérletek ellen; követelik a görög politikai élet demokratizálását, szabadságot a spanyol és a portugál nép számára, a Palesztinái arab menekültek helyzetének megoldását; a népi Kína törvényes jogainak helyreállítását az Egyesült Nemzetek Szervezetésben. Bonn éz Nyugat-Berlin között tovább éleződik „Bonn és Nyugat-Berlin között tovább éleződik a viszály” — hangoztatták hétfőn politikai körökben azzal kapcsolatban, hogy Erhard kancel lár e hét közepére Bonnba citálta Willy Brandt nyugatberlini polgármestert. Erhard közölte: „beható eszmecserét” akar folytatni vele, miután Brandt péntek esti nyilatkozatában félreérthetetlenül kifejezésre juttatta, hogy nem ért egyet a bonni kormánynak a berlini tárgyalások elnapolását kikényszerítő politikájával, Ezzel a nyilvánosság előtt lelepleződött, hogy a bonni kormány és a nyugat-berlini szenátus között nincs meg a „teljes egyetértés” e kérdésben, amelyre Bonnban eddig olyan szívesen hivatkoztak. Ehelyett Brandt a nyugatnémet közvélemény előtt Bonn- ra hárítja a felelősséget az enyhülés irányában ható újabb megállapodás meghiúsításáért. a viszály Elfogták a húszszoros férjet Szófia: Korábbam jeten tettük, hogy egy többszörösen büntetett: előéletű, nem mindennapi szélhámos után nyomoz a bolgár rendőrség. Nos, a napokban sikerült letartóztatni a 41 éves Tasiko Niko- lov Szavovot, akinek terjedelmes bűnlistáján a rablások és betörések mellett az is szerepel, hogy több mint húszszor nősült A csaló Szavov ugyanis mindenekelőtt a nők hiszékenységére épített. Házasságot ígért, hogy vőlegé- nyi minőségben hozzájusson a menyasszony pénzéhez. De, ahol másként nem ment, ott — ahogy mondani szokták: „Isten és ember előtt” — vállalta a férji minőséget is. Pár nappal ezelőtt az egyik faluban feltűnt gyanús viselkedésével egy idegen, akiben aztán a tanácselnökhclyettes felismerte a sajtóban is körözött Szavovot A falusiak segítségével elfogta és átadta a rendőrségnek, hogy megérdemelt helyére kerüljön a szélhámos. A kormányhoz közelálló sajtóorgánumok és a vezető CDU politikusok most éles támadásokat intéznek Willy Brandt ellen. Szemére vetik, hogy magatartásával „megbontja Bonn és Nyugat-Berlin eddigi egységfrontját” és „veszélyes útra téved’% Dufheus, a CDU ügyvezető elnöke értésre adta: abban reménykedik, hogy az SPD vezetőség jobbszárnya visszatéríti majd Brandtot a Bonn által kijelölt útra, * Berlin: A nyugat-berlini szociáldemokrata vezetők — a Kurt Mattick pártelnök körül csoportosult jobboldal kivételével — sugárzó arccal járnak Willy Brandt emlékezetes péntek esti beszéde óta, s derűlátásuk szinte óráról órára növekszik. A nyugat-berlini szociáldemokraták többek között azzal is magyarázzák optimizmusukat, hogy feltűnő hasonlóság mutatkozik McGhee bonni amerikai nagykövet legutóbbi beszédének és Willy Brandt pénteki rádió- és tv-nyilatko- zatának vonalvezetése közt. A látogatási engedélyek dolgában Brandt állásfoglalását helyeslik az angolok és a fran ciák is. Nyugat-berlini szociáldemokrata körökben rámutatnak, hogy amíg az SPD-n belül Brandt előretör és legjobb úton van afelé, hogy ő legyen a párt elismert vezére, addig Erhard nyugatnémet kancellár meglehetősen ingatag vezetőnek bizonyul, akit tanácsadói hol erre, hol arra, de leginkább jobbra, rángatnak. Ezt a bizonytalanságot a kormány és a CDU vezetésében máris megérezték az egyszerű választópolgárok; ezt mutatja az a tény is, hogy a közvéleménykutatás adatai szerint Erhard kezdeti tekintélye állandóan süllyedő irány zatot mutat. Újabb sztrájkok Franciaországban Franciaországban e héten újabb sztrájkhullám kezdődött. A bérkövetelési mozgalom főleg a közüzemeket érinti. A dolgozók a múlt év őszére megígért bérrendezést követelik, amit a kormány az infláció elleni harc címén tavaszra halasztott. A kormány most azzal érvel, hogy a „stabilizációs terv” még nem ért véget és továbbra is elzárkózik a béremelés elől. A cementgyárak munkásai ma, kedden 24 órás sztrájkba lépnek. A vasutas szakszerve. zetek elhatározták, hogy márciusban két-háromnapos országos sztrájkot tartanak. A kormány stabilizációs politikája egyelőre csak a béreket rögzíti, — az árak tovább emelkednek. A textil az utóbbi napokban 5—9 százalékkal drágult és március elsejével felemelték a kávé árát Furcsa köd. Amerikában Repülőszerencsétlenségek Flacerviffle: Amerikából ismét súlyos repülőszeren esetlen ség híre érkezett. A Paradise Airlines nevű amerikai belföldi légiforgalmi társaság négymotoros Constellation-tí- pusú utasszállító gépe, amely a kaliforniai San Jóséból a Tahoe-tó partján fekvő játékkaszinó üdülőtelepre akarta szállítani nyolcvanegy utasát, vasárnap délelőtt — magyar Gf orslista készült az 1964. március 2-án megtartott lottó jutalomsorsoláson, melyen a 7. heti lottószelvények vettek részt. 015.492 televízió 029.838 televízió 030.345 Moped 045.588 órautalvány 051.425 rádió 054.105 kerékpárduó 3,031.317 óraduó 3,033,445 televízió 3.034.390 háztartás kisgépesltése 3,043.730 bútor 3,046.669 háztartás kisgépesltése 3,053.796 óra 3.055.425 zenegép 3,063.974 magnetoíon 3,065.157 csemege ajándékkosár 3,065.219 éléskamra utalvány 3.069.439 mosógép 3.078.390 zenegép 3,082.388 ruhautalvány 3,084.454 rádió 3,103,240 rádió 3,110.965 utalvány 3,115.540 rádió 3,120.093 utalvány 3,137.791 televízió 3,146.767 utazás 3,158.282 utazás 3,164.696 villanytűzhely 3,166.150 kerékpárduó 3,182.166 mokka-készlet 3,206.673 terített asztal 3,221.182 utalvány 3,233.778 rádió 3,256.074 háztartás kisgépesltése 3.258.963 rádió 3,258.973 rádió 3,261.928 mosógép 3,274.711 televízió 3,285.268 mosógép 3,286.437 fényképezőgép 3,292.663; mokka-készlet 3,294.817 utalvány 3,294.890 óra A Budapesti Kőolajipari Gépgyár Bp. XVIII., kér. Gyömrői út 79—83. Azonnali belépésre keres kül- szerelésá telephelyekre lakatos, csőszerelő, hegesztő, műszerész szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat bér kollektív szerint. Vidéki munkahelyen külön külszolgálat! díjat fizetünk. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. 9,311.239 utazás 3,316.325 rádió 3 320.270 rádió 3,320.275 utalvány 3,320.277 utalvány 3,335.907 éléskamra utalvány 3,341.006 rádió 3,348.465 hűtőszekrény 3,353.158 mosógép 3,355.114 utalvány 3,381.403 rádió 3.386.472 fényképezőgép 3,390.081 utazás 3,405.127 televízió 3,409.699 televízió 3,421.624 rádió 3,423.610 könyvállvány 3,429.987 óra 3,439.343 háztartás kisgépesltése 3,449.270 magnetofon 3,447.702 televízió 3,455.250 motorkerékpár 3,485.778 Óra 3,520.237 óra 3,521.996^ villanytűzhely 3,527.414 televízió 3,528.718 hűtőszekrény 3,548.548 rádió 5,457.612 rádió 5,479.906 éléskamra utalvány 5,503,491 mosógép 5,505,731 mosógép 9,411.087 rádió 9,415.959 éléskamra utalvány 9.420.472 rádió 9,425.842 televízió 9,433.581 vásárlási utalvány 9,434.174 mosógép 9,444.648 bútor 9,835.755 mosógép 9,973.597 vásárlási utalvány A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, az esetleges számhibákért felelősséget nem vállalunk. A nyertesnek a .Jutalomsorsolás” szelvényrészt 1964. március 20-áig kell beküldenie a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság lebonyolítási osztályához (Budapest,, V., Nádor u. 15. szám). idő szeriint este fél kilenckor — eltűnt. A gépet négy főnyi személyzet irányította. A Tahoe Valley repülőtér a környező hegyekben dühöngő vihar és a nagy köd miatt nem fogadott. A gép parancsnoka jelezte, hogy amíg a látási viszonyok megjavulnak, a tó fölött kering a géppel. 20 óra 21 perckor érkezett a Constellation fedélzetéről az utolsó, már töredékes rádió- üzenet: „a 901-es járat gépe jelenti, hogy...” a rádiókapcsolat ezzel megszakadt. A „kaszinó-gép” valószínűleg a Tahoe tavat környező hegyekbe zuhant, egyelőre azonban a roncsoknak nem bukkantak nyomára. * Szombaton kora délután a tiroli alpokban 75 utassal és 8 főnyi személyzettel egy angol bérelt turistagép zuhant le, amélynek roncsait csak vasárnap fedezték fel A roncsokat később egy mentőosztag is elérte. Közölték, hogy senki sem élte túl a katasztrófát. A 2680 méter magas Glungezer csúcsot, amelyen a repülőgép összezúzódott, szinte lehetetlen megközelí teni. Kennedy igazi gyilkosát zasztó ama magazinképek so- tására. Jack Ruby „műinté- még mindig köd rejtegeti. A kasága, amellyel hivatali szó- zete” sem pang. A teljes le- tisztességes amerikaiak foko- bájának falait díszíti. (Méso- meztelen ed ésre készen álló zódó türelmetlenséggel köve- dik képünk.) Ez a sheriff ta- alig öltözött Ruby-görlök fris- telik a „furcsa köd” eloszla- Ián akkor is műgyűjtő hajla- sítőt szolgálnak fel a törzs- tását. Igaz, Warren főbíró és mait szolgálta, amikor meg- vendégeknek. (Harmadik kébizottsága (első képünk) bűz- ölték Kennedyt, s amikor a púnk.) Talán éppen azoknak gón tevékenykedik. Ámde gyanúsított Oswald forró ól- a texasi „gentlemanok”-nek, Texas, ahol a gyilkosság tör- mot kapott Jack Ruby bár- akik annak idején eképpen tént, a neofasiszták, a „ve- tulajdonos revolveréből. üdvözölték városukban a szöszettek”, a johnbirchisták és Dallas azóta is vidáman él. vetségi főbírót: „Kergessük el az ádáz fajirtók fellegvára. No persze, az élet nem áll Warrent!”, „Lincseljük meg Ök pedig szeretik a — fúr- meg semmiféle tragédia ha- Warrent!” csa ködöt És Bili Decker, a texasi fö- sheriff, mit szeret? ö és vezérkara mindenekelőtt a „sztár”-fotókat szereti, ElborSZÍNHÁZ \íAU%í A MAGYAR RADIO PÉCSI STÚDIÓJÁNAK 1964. március 3-i, keddi műsora a 223,8 m középhullámon Építők Kultúrotthona: Az utolsó ítélet (5 és 7 órakor). Fekete Gyémánt (Gyárváros): Boxoló és halál (6 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): Szerencse a- szerelemben (5 és 7 órakor, szélesvásznú). Rákóczi (Mecsekalja): SzerelmeÁramszünet Áramszünet lesz március 4-én 8—16 óráig az alább felsorolt területeken: Buzássy u. 1—5, 13, 2— 16, 22, Pártáskola, Damjanich u. 13—35, 41, 45—53, 12—12, Kisgyűd u. 1—15, 1—24, Kisszkókó 5—8, 2 —24, Makai út 1, 2, 4, 7, Radnics u. 9—37, 10—40, Szegfű u. 1—7, 2 Alkotmány u. 38—60, 43—57, 17,00: Szerb-horvát nyelvű műsor Fiatalok félórája. — összeállítás. A tartalomból: „Ifjúság a szó- ^ cializmusért”. Beszélgetés Kovács se£ taScozáaa ^“órákor)".' Istvánnal, a mohácsi járási KISZ ... __. „ . . .. . bizottság titkárával. — Rádió- Május l. (Vasas n.): honfoglalás amatőrök között. Riport. — Az I*. IL (5 órakor), értesítő. Babies Alajos írása. — Vörös Csillag (Bóly): Korzikai Régen volt ez... A mosónő testvérek (7 órakor, szélesvásznú), gyermeke. Kossuth (Mohács): A vérdíj (6 Tíz perc tánczene. és 8 órakor, szélesvásznú). 17,30: Német nyelvű műsor. _ . . . Hírek, tudósítások. Kívánság- Zrínyi (Szigetvár): Minden a* hangverseny. embereké marad (8 órakor). 18,00: A zenei szerkesztő postájá- Táncsics (Siklós): Boccaccio 70. ból. I. (fél 8 órakor, szélesvásznú). — 18,30: Ikrek... Mindenből kettő.— Csak 18 éven felülieknek! Kovács Imre összeállítása. 19,05: Dél-Dunántúli híradó. ***■"■* 19,25: Zenélő levelezőlap. 19,57: Műsorismertetés. 20,00: Műsorzárás. 61—75, Attila u. 3—13, Kisgyűd u. : nú). SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Do« Carlos (délután 3 órakor) Petőfi-bérlet. Tájszínház: Susmus (fél 8 órakor) Szigetváron. MOZI! Parte: Hogyan lettem renérlgazgató (4, 6 és 8 órakor, szélesvász2—4/3, Petőfi u. 2—4, 10—34, 1, 5, 7, 11—15, Radnics u. 1—7, 4—8, Xavér u. 1—17/2. 2—30, Alkotmány u. 1—39, 12—26, 30—36, Attila U. 2—8, 12—14, Bartók Béla u. 1—27, 2—20. Batsányi u. l—19, 2—30, Doktor Sándor u. 8, Landler Jenő u. 1— 15, 23—25, Sánc u. 1—11, Táborköz 1, 2, Tábor u. 1—11, 3—16, Petőfi: Cartouche (4, negyed 7 és fél 9 órakor, szélesvásznú). Kossuth: Dohány (4, 6 és 8 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, Három horgász, Mai legenda, 84/3. sz. világhlradó. Sport DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi János u. 11. Telefon: 15-32, 15-3,; 17 óra után: 60-11. Belpolitikai rovat: 31-6*. Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi u. U Telefon: • 15-32, 15-33, 50-00. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály u. 10. s Felelős vezető: Melles Rezső. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél, és technika». Előadások 11 órától Befizetési díj 1 hónapra 1*.— ft. 3 óráig folytatólagosan. Indexszám: 25 054. ‘ Ezen a képen látható Ruby-görlök eléggé pucérak. De talán még pucérabb az a tény, hogy Amerika egyes álíarrai- ban néger gyermekeket robbantanak föl a templomokban, férfiakat és nőket lövöldöznek le az utcán és szabad préda még az elnök élete is. Furcsa köd ez bizony.., 4