Dunántúli Napló, 1964. március (21. évfolyam, 51-74. szám)
1964-03-22 / 69. szám
4 NAPLÓ 1964. MÁRCIUS SS. Őzike tévedt Pécs belváiosába A tél derekán — világos nappal — egy fáradt, éhes őzike tévedt be Pécs belvárosába. Nyilvánvalóan a Mecsekről jött, táplálékot és védelmet keresett a házak között, az emberek közelében. A kutyák azonban hamarosan észrevették és űzni kezdték utcáról utcára. így került a Sarló utcába, ahol a teljesen kimerült, sebzett lábú állatkát Pusztai Lajosné megmentette a kutyahadtól és befogadta a házukba. Körülbelül egy hónapig tartotta, gondozta a család a meglehetősen szokatlan háziállatot. A fiatal őzbak, amelyet Gyuszinak neveztek el, olyan szelíddé, kezessé vált, hogy hallgatott a nevére és mindenüvé követte pártfogóját, Pusztainét. A teljesen felgyógyult, felerősödött őzike nemrég visszakerült korábbi lakhelyére: a Mecsekre. Pocokinvásió Az egyetem és a Dózsa épülete A minisztérium külön engedélyével erős méreggel irtják az egereket A mérgezett tábláktól távol kell tartani a hasznos vadállományt | Dél-Dunántúl őszi és téli időjárása, igen kedvezett a mezei pocok elszaporodásának. A viszonylag száraz ősz miatt nem lépett fel a mezei egerek szokásos őszi vírusos megbete- dése, és a vastag téli hó takaró alatt az egerek jói átteleltek és igen elszaporodtak. Országosan is felfigyeltek a Tolna és Zala megye déli részein, valamint Baranya megyében fellépő igen erős mezei pocok veszélyre, mely egyes részeken kipusztítással fenyegeti a lucernásokat és az őszi gabona vetéseket. Különösen a mohácsi, soklósi és pécsi járásban , igen nagy a veszély, de erős kártételt jeleztek a volt sellyei járásból és a sásdi jáNe szállítson csomagban kerékpárosbombát! Levélben küldhet méheket, selyemhernyót és piócát! A postásnak az Üzletszabályzat a „tankönyve”. Innen tudja meg, hogy a feladónak mit kell tennie, ha levelet, csomagot, egyéb postai küldeményt akar feladni, innen olvashatja ki azt is, hogy mi a postai alkalmazott teendője, ha a feladó „tilos” vagy „szabálytalanul” csomagolt árut akar küldeni' A 240 oldalas szabályzat egyes kitételei, paragrafusai már elavultak, mutatja ezt, hogy gyakori a „helyesbítés” vagy a régi tételek „módosítása”. Szinte csaknem valamennyi oldalon találunk már ilyen módosító rendelkezéseket, de mindez alapjában és tartalmában nem változtatta meg a ma is érvényben lévő Üzletszabályzatot; Kezdjük talán a leggyakoribb postai küldeménnyel, a levelezőlappal, amit..; „levelezőlap-kartonból kell készíteni s alakja csak derékszögű négyszög lehet”. De tulajdonképpen mi is a levél? — „Minden időszerű és személyes levelezés jellegű közlemény, ha másfajta levélpostai küldeményként nem szállítható”. — Hát ez csak világos, nem igaz?! És lejjebb a gyengébbek kedvéért ezt olvashatjuk a szabályzatban: A másfajta küldeménnyel ösz- szetéveszthető levelet ajánlatos „Levél” (külföldi forgalomban „Lettre”) felírással ellátni. A levél burkolása nem kötelező, azonban „a szokásostól eltérő burkolat (vászonzacskó, kenderzacskó) használatához á közlekedési és postaügyi miniszter engedélye szükséges”. — Mégpedig személyesen! A bérmentesítéshez „lehetőleg egy bélyeget kell használni. A bélyeget teljes lapjával kell felragasztani” — majd pedig később így folytatódik ez a szigorú paragrafus: az egyes bélyegek között legalább fél centiméternyi köznek kell maradnia. A helyes címzés is szaktudomány, legalábbis a szabályzat szerint, mert... „a címet lehet kézzel vagy géppel írni, nyomtatni vagy bármiféle sokszorosítási eljárással, esét- leg átnyomással készíteni. Erre használható közönséges — színes — vagy tintaceruza, tintatoll”. Külön fejezetet érdemelnek a postai csomagok. Először is mit nem szabad szállítani posta útján? Például senki sem próbálkozzék kerékpárosbombát, fegyvereket, hadianyagot. esetleg papírpénzek utánzatát, vagy netalán tüzérségi löveget csomagban feladni. Elutasítják! Ugyancsak hiába csomagolja be a feladó a Glóriacseppet, Corpulint a hízás ellen, Hymen virtust, Potentatort, Angol csodakenőcsöt és az Amerikai hajvizet — nem kézbesíti a posta. Valamint felsleges bajmolódni papírpénzek utánzataival, öngyújtó- és szemfényvesztő szivarokkal, mert ezek is kívül esnek az engedélyezett postai áruféleségek listáján. Ellenben minden további nélkül méheket, selyemhernyókat és piócákat akár ko- pertában is küldhetünk bármelyik kedves ismerősünknek. Viszont nagyon vigyázzunk, mert hasznos emlősállatok és madarak, valamint ezek fészkei és tojásai legfeljebb tíz példányban és az Országos Természetvédelmi Tanács (Földművelésügyi Minisztérium) által esetenként kiállított, egyszer használható engedéllyel adhatók postára. — Nyulat bármikor, bármennyit, azazhogy „egy-egy feladó ugyanazon átvevő részére egy napon csak egy lőtt nyulat adhat fel.” — Másnap küldheti a következőt.. ; És ha valaki azt gondolná, hogy ez a mai élettől már nagyon is távol lévő szabályzat valamikor a századfordulóban született — igen téved. Ezt az Üzletszabályzatot pontosan tíz évvel ezelőtt — 1954-ben — adták ki és azóta többszörösen módosították. Az új, a jelenlegi életet, körülményeket tükröző, mondhatjuk azt is, hogy bürokráciamentes Postai Üzletszabály zaton már dolgoznak a szakemberek és remélhetőleg rövidesen felváltja elavult elődjét; A feketéllő tömeg fehérpettyes függönyön át csillog a mohácsi piacon. Hull a havaseső. — Hol van a Molnár utca? — kérdezem, amíg elteszem a szép jonathánokat. — Jöjjön csak velem, én ott lakom a 20-ban — mondja egy idős néni. — Nagyszerű, én éppen a 16-ba szeretnék menni, — s már fordulunk is be a hosszú Kálvin utcára. — Tetszik tudni, Osváth Istvánmét keresem ... — Az nagyon helyes, derék asszony, özvegy. Most valami kormánykitüntetést is kapott... — És mesél, mesél a néni, hisz az egész várost jól ismeri. Volt ideje a 72 év alatt. S szavai nyomán kibontakozik a város, sokacok, németek, magyarok, reformátusok, görögkeletiek, katolikusok. Sokféle nézet, szándék kavarog, húz szét és ötvöződik össze ebben az üstben. S úgy érzem e pillanatban, mintha Mohács lenne maga az egész ország. Kopogok. Semmi hang. Benyitok a konyhába. Senki. — Jó reggelt! — kiáltok. — Jövök, jövök!1 — hallatszik kintről. — Jaj, éppen fát vágtam, be akarok gyújtani — mondja mosolyogva, kendősen Osváthné, amint nyújtja a kezét. — Egy barátommal a napok ban együtt utaztak Pestről Pécsre, s ő mondta, hogy a rás egyes résziéiről is. Boly és Borjád környékén például az elszaporodott egerek olyan sűrű járatokat ástak, hogy a láb alatt beomlik a föld. A dieldrin segít A különleges helyzetre való tekintettel a Földművelésügyi Minisztérium módosította korábbi rendeletét, és az említett helyeken engedélyezte a dieldrines mérgezést. A dieldrin tudvalevőleg igen erős méreg, emberre és állatra egyaránt halálos, s eddig csak a burgonyabogár, a barackmoly és a szőlőlepke ellen alkalmaz ták kisebb mértékben. Mivel a dieldrin erős méreg — felszívódva megbénítja az idegközpontokat és csaknem minden esetben halálos — ezért csak nagyon indokolt esetben, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának írásos engedélyével szabad használni. Csak védőruhában szabad permetezni Mivel óriási területek mérgezéséről van szó, külön fel kell hívni a figyelmet az óvó- rendszabályok fokozott betartására. A mérgezést végző gazdaság vagy termelőszövetkezet köteles előzőleg értesíteni a körzeti orvost, a helyi és a környező tanácsokat, hogy azok időben értesíthessék a lakosságot. Figyelmeztetni kell a lakosságot, hogy az elhullott vagy a méreg által esetleg legyengült vadakat élei mezősi célokra felhasználni veszélyes. A mérgezett földekre táblákat kell kitenni, hogy azt az emberek elkerüljék. Értesíteni kell a vadászati felügyelőségeket is és meg kell szervezni a hasznos vadak elriasztását a mérgezett táblákról. A gazdaság vagy termelőszövetkezet köteles a táblákhoz őröket állítani, ezek feladata, hogy egy hónapon keresztül, míg a méreg hat, a háziállatokat és a hasznos vadakat távol tartsák a tábláktól. Permetezéskor be kell tartani a legszigorúbb óvórendszabályokat, a mérgezés elkerülése végett. A mérgezést végző dolgozókat védőruhával, csizmával, kesztyűvel és kolloidbetétes álarccal kell felszerelni. A dieldrimt 7 napon belül, lehetőleg fogassal be kell dolgozni a talajba. Az esetleg elhullót vadakat minden termelő üzem köteles megsemmisítem. 6600 holdon kezdték meg a védekezést A íneaei'pocok-veszélyt legelőször — még februárban — a Bólyi Állami Gazdaságból jelezték. Március elején a gazdaság megkezdte a védekezést s eddig mintegy 3000 hold pillangós és kalászos területet permeteztek le. Megkezdték a védekezést a Villány-Siklósi, Szentegáti és a Pécsi Állami Gazdaságban is. A bogádmindszenti gazdaság 1000 hold őszi búza és 500 hold pillangós mérgezésére nyújtott be kérelmet. A termelőszövetkezetek közül a mohácsi Uj Barázda, a borjá- di, a bólyi, a szászvári, a be- remendi a sombereki, a maj- si, a babarci, a töttösi, a nagynyárádi, a versendi és a drávafoki tsz-ekben kezdték meg a védekezést. A közutak szegélyének, útpadkáknak le- permetezésére a KPM is benyújtotta kérelmét. A megyei tanács mezőgazdasági osztálya és a megyei vadászati felügyelőség felmérése szerint azonban ennél jóval nagyobb a veszély, s további bejelentéseket várnak. Eddig csaknem 7000 kiló dieldrin fogyott él — holdanként 1 kilogrammot kell felhasználni —, de az AGRO- KER műtrágya osztálya újabb 2 vagon mérget rendelt, mely a napokban megérkezik. — Rné — Illatos rakomány a fővárosnak Pécsről Tegnap, szombaton délelőtt a Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat Siklósi úti dísznövénytermesztő üzeméből egy pótkocsis teherautó fordult ki. Igaz, ebben nincs semmi különös, de abban már van valami, hogy a teherautó után megfordultak az emberek: kellemes illat szállt a gépkocsi után. Jácintillat volt. A Fővárosi Kertészet küld te a kocsit, melyen a pécsiek 500 cserép fehér hortenziát, száz cserép skindapsust és száz cserép jácintot vittek Budapestre. A selyempapírba, majd ládákba csomagolt virágoknak nagy keletjük lesz a fővárosban, ugyan is az igényekhez mérten nagyon kevés ott a fehér virágú növény. A Pécsi Orvostudományi Egyetem által birtokba vett Dózsa (volt Zrínyi) épület átalakításával kapcsolatban a Dunántúli Napló március 15-i szamában egy tényösz- szefoglaló írás jelent meg. Ez a közlés különböző előjelű kedélyhullámzást keltett a közvéleményben a meggyőző tények ellenére is. Most már sokan elmarasztalják a városi műemléki bizottságot is, amelyet pasz- szivitással, sőt, egyenesen gyávasággal vádolnak, hogy megjátssza a Portiéi Néma szerepét. A Dózsa-épület átalakítási terveinek vitájában a műemléki bizottság nem vett részt, mert valójában nem is vehetett részt. Nem gyávaságból, nem közömbösségből, hiszen városunk minden kérdésében kifejtett szenvedélyes érdeklődésünk ilyent kizár. Hanem azért, mert a vitához csatlakozás részünkről meg nem engedett nyers hatásköri túllépés lett volna. Ugyanis az egykori Zrínyi katonai nevelő intézet valóban impozáns, megragadó homlokzatú palotája sem építészeti jellegzetességének, sem társadalomtörténeti vonatkozásainak, sem művészeti sajátosságainak együttesében sem felel meg azoknak az előfeltételeknek, amelyet az 1949. évi 13. törvényerejű rendelet pontosan körülírva meghatároz. A műemléki bizottságnak tehát nem volt miben állást foglalnia egy nem műemléki, és még csak nem is műem- lékjellegű objektummal kapcsolatban. Tudom, hogy a megszokott, magunkénak érzett szép épületeinkhez fűződő érzelmi affektusok nem gyózhetők le könnyen. Erre emlékeztet a pesti Vigadó évekig tartó, a most lebontásra kerülő Nemzeti Színház sorsa iránti szinte társadalmi magatartás, azzal a nem is kifejezhető hangulattal, hogy valami szépről le kell mondanunk. Bár összehasonlíthatatlanul kisebb mértékben, nekünk, pécsieknek is le kell valamiről mondanunk, amikor a fejlődés magasabbren- dű vonalán a számvetést el kell végeznünk. Ezt tettem én is, amikor az elkerülhetetlen tények önmagamat is segítettek meggyőzni. Szabad legyen ebből egy-két vonatkozást elmondanom. Kiváló és városunkat szintén szerető szakemberek rengeteg energiája hozta létre városunk új büszkeségét, a szinte új városrészt megteremtő terveket, amelyek százmilliókat jelentenek. Ezek a tervek az emberért küzdő gyógyászatnak épületben, eszközökben, tudományos felszerelésben oly teljesen modern környezetét teremtik meg, amelyben a volt Zrínyi épület jelenlegi változatlansága elviselhetetlen kontrasztot, olyan építészeti anakronizmust mutatna, amelyet a régi és az új összeegyeztetésének semmiféle magyarázata nem tudna enyhíteni. Ennél a pontnál közelitjük meg az igazságot, hogy a fönségest a nevetségestől sokszor csak hajszál választja el. Egy mai bál modem szabású ruhái tömegében a maga korában bájt sugárzó biedermeier ruha csak visszatetszést keltene. A kérdéses épület hatalmas homlokzatának legértékesebb és mennyiségben is domináló része a pirogránit- ból formált jelképek, a több métermázsás harci eszközök, az egykor tisztképző intézet functiojának művészi szimbólumai. Egy pillanatig sem lehet kétséges, hogy az Orvostudományi Egyetem új jelentős épülete a zord hadisten eszközeit nem tarthatja meg. Egy szenvedélyes ellenállót a helyszínen győztem meg: ezeknek a hatalmas és mutatós emblémáknak elkerülhetetlen eltávolítása után már alig lesz mit sajnálni a homlokzaton. Helyükbe azonban hasonló mázsás orvosi emblémák elhelyezését még az operett szellemesség sem engedhetné meg, mert nem szimbólumok őrségváltása folyik itt, hanem az épület új beiktatása környezetének modern családjába. Jó tizenöt éve annak, hogy a nagy jugoszláv íróval, Krlezsával, aki egykor a Zrínyi katonai nevelőintézet növendéke volt, az épület kertjében sétáltam egy emlékeket idéző holdvilágos nyári éjjel, ö akkor meghatot- tan azt mondta nekem a kékes árnyékba borított épületről, amely mégiscsak ifjúsága emlékeit őrizte: — így emlékeztem ra mindig. Hogy hatalmas. A részletei már el is tűntek előlem, mert elfelejtettem s csak az maradt meg bennem, ami benne a hatalmas. Az egykori Zrínyi ilyen marad. Hatalmas, még ha részletapróságai el is tűnnek. Az épület marad a régi falaival és csak egyet ad vissza a történelmi jelmezkölcsönzőnek: az öt építő szecessziós kornak kosztümjét, amelynek örökös és drága foltozgatása már nem fér el napjaink építészeti ideáljai közé. Dr. Vörös Márton, a műemléki biz. elnöke Bölcsességgel, türelemmel — Hát éppen azért voltam Pesten, a Földművelésügyi Minisztériumban. Március 4- én az országból hetvennégyen kaptunk „Kiváló termelőszövetkezeti tag” kitüntetést. Baranyából csak egyedül voltam — s már nyitja is -ki a kis dobozt. Csillog a jelvény és csillog a szem. — Nahát, tudja, ezt sosem álmodtam volna! Ezt a megbecsülést! F.zt a megtiszteltetést! Maga a miniszter adta át. És milyen kedvesen beszélgetett velünk! Sötétszürke ruhában volt, a zöld selyemnyakkendőjén apró, piros pettyekkel. Hasonlított is magára. Közben nézem a jelvény igazolványát, a miniszteri, de nagyon is jól olvasható, szép, szabályos betűket: Losonczi Pál. — Nálunk sem ment mindig minden jól, mondtam a kapós vári fiatalasszonynak is. De most már ott tartunk, hogy a lányom, aki a Bútorgyárban dolgozott, eljött hozzánk a tsz-be. A Selyemgyárból is jönnek, egyre többen, sőt a vezetőség már azon gondolkodik, hogy felvehet-e még új tagokat... Az új elnökünk, Józsa elvtárs, 1961. szeptemberében jött Pécsről. Tudta ő is, hogy sokfajtájú, sokvallású „nehéz terepre” jön. Amikor jött, 8 forint volt a mun- kaegység. Azóta két év alatt prémiummal együtt 42 forintra tornásztuk fel magunkat. Nagyon jól emlékszem az 1962. évi évnyitó közgyűlésre. „Milliókat fogunk osztani" — mondta Józsa elvtárs. Erre csak nevetés és nagy lárma volt a válasz. Aztán minden megkeresett munkaegységre 16 forint előleget kaptunk, minden hónap 10-én kapjuk pontosan a pénzt. Én is 600 és 900 forint között szoktam kapni. Most 1964-ben pedig 2S millió 400 ezer forint már a tervünk! Most már nem nevet senki, hanem jönnek, jelentkeznek a gyárakból is ... Ez a fejlődés! De jöjjön a szobámba is, nézze á szekrényemet, ez mind új ruha. A tavaszi kabátomat most varratom. S ezt a házrészt, amiben lakom, ezt is most vettem ... Hull a hó. Csatakas az u ra. Vigasztalanul szürke az ég. de mégis tavaszias boldogság van bennem. Milyen sokat tanultam ettől az asszonytól! Bölcsességgel, türelemmel, jóindulattal lehet nagy ereim 1 . e- ket elérni. És aki fi ni akar, annak „nem esik kényé-' re a hamuba”: -megtalálja a számítását, megelégedett lehet. Harcos Utio szövetlkezetről milyen okosan kioktatott utazás közben égj Somogy megyei asszonyt, s ettől a barátomtól tudom a maga címét, nevét... — Igen, igen, emlékszem arra az úrra, a hátam mögötl ült. Egész Dombóvárig győzködtem a kaposvári asz- szonmyal. Hívtam is Mohácsra, jöjjön el egy kis tapasztalat- cserére. Nézze meg a mi Uj Barázdánkat, és aztán beszéljen! Azt mondja a kaposvári hogy neki nincs kedve a tsz- ben dolgozni. Ha nincs kedve akkor az ilyen ne licitálja e tszt-t. Azt mondja, ő csak 12( munkaegységet, tehát csal annyit dolgozik, hogy el n* vegyék a háztájit. ,Lehet, hogj kényelmes, az is lehet, hogj csak lusta. De az bizonyos hogy az ilyen nincs a munkára, a pénzre rászorulva Mondta is, hogy az ura valami iparos, a lánya meg éppen a Földművelésügyi Minisztériumban volt gépírónő De miért kell feltétlenül szidni a tsz-t? Hiszen aki dolgozni akar a tsz-ben, annak nem esik kenyere a hamuba! Ér egyedül vagyok. 1963-ban 30: munkaegységem volt. De min den évben 300 körül van, pedig se csapatvezető, se valam különleges beosztásban nem vagyok, csak egyszerű dolgozó, s még a kocsisoknak sem iger van sokkal többjük. 1963-bar volt 15 000 forint keresetem ehhez jött még 1207 forrni prémium, aztán egy katasztrá- lis holdas háztájimon termeti 30 mázsa gyönyörű kukoricám, ez is csaknem 6000 forintot jelentett. És egyáltalár nem kell megszakadni a munkában! Én csak asszony és 4; éves vagyok. Hej, ha mos' lennék fiatal, abban az erőben, mennyivel jobb volna Milyen más volna! Fiatal lánj koromban a szigeten, Ujfokon laktunk, ott dolgoztam az erdészetnél látomtól-latomig és kaptam ezért 40—80 fillért De sokszor énekeltük: „Lement a nap, lement a nap — mégsincs este. Napszámosnak napszámosnak nincsen kedve Hazamenni, hazamenni volna kedve, De a jáger, de a jágei nem engedte ...” Ezt a nótái különben mi költöttük. Ezér nincs is biztos följegyezve a munkásdalok között. Ha mái nem volt pénzünk, amit e. tudtunk volna költeni, hál nótát költöttünk — mondja nevetve. — Hallottam a. szomszédasszonyától, hogy valami kitüntetést kapott?
