Dunántúli Napló, 1964. február (21. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-12 / 35. szám

WAPié 1964. FERRüAK Lesz-e autóbusz járat a „kénes“ úton? A Mecseki Szénbányászati Tröszt dolgozói, a Meszesen és környékén lakó bányászok levélben és szóban Is kérték szerkesztőségünket, érdeklőd­jük meg, lesz-c autóbuszjárat a „kénes” úton. Mások a tüdőszanatóriumi járatokat hiányolták. Mielőtt a Pécsi Közlekedési Vállalat illetékeseinek vála­szát ismertetnénk, nézzük meg, melyik is az a „kénes” út Pécsbányát és a pécsbá- nyai Szécbenyi-aknát eddig, esak a hagyományos 21 es autóbusz útvonalán lehetett megközelíteni. A bányászok kérésére az útépítők megcsi­nálták a Hősök tere és a Pécsbánya közötti útszakaszt, amit a környékben terjengő erős. kénes szagról „kénes” útnak kereszteltek el. Nos, a Hősök terétől levezető út va­lóban jó célt szolgálna, az ak­nát megközelíteni akaróknak. Jó lenne persze autóbusz Is erre az útra. A tüdőszanstórlum kérése pedig azért Indokolt, mert 150 ember dolgozik ott és az ő elszállításuk Is nagy prob­léma. A PKV Illetékesei egyetér­tettek abban, hogy autóbusz­járatokra e két vonalon nagy szükség van. A kérés elől nem is zárkóztak el, de te­kintettel antóbuszparkjnk eiégn-é rossz állapotára és a kocsik nagyjavítására, egy­előre a két vonalra autóbn- s sokat nem tndnak beállí­tani. Mihelyt visszatérnek az autóbuszok a nagyjavításból és kellő számú új kocsit is kannak, rögtön elindítják a rendszeres járatokat. ts — Kereskedelmi központok, alközpontok és ellátási körzetek A kiszolgálás kulturáltságá­nak tokozása, a vásárlók ké­nyelmének növelése és a ke­reskedelmi dolgozók munká­jának megkönnyítése érdeké­ben újabb hálózatrendezést hajtanak végre a jövőben Ba­ranya kereskedelmében. A hálózatrendezés során ke­reskedelmi központokat, alköz pontokat és ellátási körzeteket alakítanak ki. A tervek sze­rint kereskedelmi központ lesz Pécs, Szentlőrinc, Sásd, Sely- lye, Villány, Szigetvár, Pécs- várad, Siklós, Komló és Mo­hács. Kereskedelmi alközpon­tok: Vajszló, Ujpetre, Vé- ménd, Mecseknádasd, Hímes- háza, Dunaszeltcső, Szászvár, Mágocs, Bóly és Beremend. A kulturáltabb kereskedel­mi ellátást szolgálják a me­gyei tanács ez évi kereskedel­mi beruházásai is. A négy je­lentősebb beruházás közül az egyik a mohácsiaknak ad sza­kosított textiláru üzletet, mely Mohács fennállása óta az első ilyen jellegű bolt lesz a vá­rosban. Az építkezésre 800 OOO forintot biztosítanak. A mo­hácsi Mező utcában fűszer-, élelmiszerbolt nyílik 1964- ben, a beruházásra 250 000 fo­rintot fordít a tanács. A me­gyei tanács kereskedelmi osz­tálya az 1964-es esztendő épí- tésjellegű felújítási munkáira egymillió forintot szán. Ebből az összegből újítják fel a mo­hácsi Béke presszót és a sik­lósi vasúti kisvendéglőt is. A vásárlók jobb ellátásában sokat segít majd a legújabb telepítési célkitűzések végre­hajtása. Ezek értelmében Ba­ranyában úgy osztják el az alapellátást biztosító üzlete­ket, hogy a sűrűn beépített területeken 000 méternél, a szétszórt településeken másfél kilométernél nagyobb útra ne kényszerítsék a lakosságot be­vásárlásaik eszközlésénél. Hétezer kisbdrdny 30 százalékos az Ikarellés — 75 000 litar juhtejet kap a tejipar az idén A tél! bárányozásoknál most érkezett el a félidő a bara­nyai állami gazdaságokban. A tervezettnél jóval nagyobb lesz az idei bárányszaporulat s ez mindenekelőtt a sok iker- ellésnek köszönhető. Az álla­mi gazdaságokban már évek óta kizárólag mesterségesen termékenyítik a juhokat. A Co'lege Dixieland Band Anna Larsen fellépése Külföldi vendégpzesreplői voltak az Országos Rendeaő- :roda február lO-i támodal- ast.jenek: Anna Larsen revü- sztár és a College Dixieland zenekar. Nagy érdeklődéssel vártuk a műsort, mert az ŐRI addigi rendezvényei közül mindig azok sikerültek, ame­lyeket külföldi szereplők fém­jeleztek. A tegnap estit rövi­den így körvonalazhatjuk: ez a műsor itt-ott keülemes, né­hol érdekes, de sajnos egyál­talán nem igényes szórakozás volt. Anna barten szereplése volt a fő szám és egyúttal az est egyik kellemetlen megle­petése. A konferanszié által bemutatóik, Európa-szerte köz­ismert művésznőtől joggal többet várhatott a pécsi kö­zönség, mivel tudják, hogy a külföldi művészek mindig tar­togatnak számunkra meglepe­tést, valami újat művészi pro­dukciójukban. Ha műsorát nézzük, az elég jól összeválo­gatott számokból állott, 6Ót fellépése és előadásmódja sem hegyeit kivetnivalót De tánc- d: - tflusa és annak ritmikus tee' i Icája már aligha ütötte n az európai színvonalat > de nézzük a beígért má­sik -liagart, a College Dixie­land szerepléséit, mert valljuk be Ssrirttén, ennek a föllépése talán a legnagyobb csa­ló az. egész műsorban, má- \ e a program tánczenét ri<t- must és dzsesszt (!!!) Ígért. S ez az, ami nem sikerült Egy igen gyenge összeállítású tánc zenekar produkcióját hafflhat- íuk még gyengébb szóttísták- kf akik közül csak a bőgőst és .■ dobos egy-két virtuózaibb megmozdulásait említhetjük meg. Már a hangszeres szólis­ták összeválogatásábam Is in­kább egy kezdő vidéki diáik­zenekar benyomását keltet­ték hasonló színvonallal. Meg­jelenésük és külsejük mdnden- modern fiúkra vallott, f felvetődik a kérdés, vajon •■gy jól ápolt korszakul pó­tolni tud ja-e a klarinétos tech­nikai hiányosságait, avagy a oisztonos oiszkos cipője mél­tó-e a Pécsi Nemzeti Színház színpadára. A többi saerepfljSk közül Ács üídMt» számai sem valami "’;tek. A régi, bevált ■ja^ós' íiusa már unalmassá kezd válni. Valami újat és Egyénit csupán egy-két Rá­mában sikerült nyújtania. — Aradszky László haingja meg­fejelő, kiejtése is tiszta, de stílusa még mindig nem üti meg a hamgversenydobogó mértékét. Még talán a legel­fogadhatóbb műsorszám Gái- csíky János szereplése volt francia sanzonokkal. Dr. Váradi György konfe­ranszié ja igyekezett egy-két ötletes, hangulatos sztorival emelni a műsor színvonalát, de sajnos, ez kevésnek bizo­nyult Mert a szólisták olcsó ha tás vadászatát művészileg még csak mérsékelni sem tudta. — öry — 10 643 anya után ugyanennyi bárányra számítottak, mivel azonban az ikereÜlések aránya 25—30 százalékra nőtt, a vár­ható bárányszaporulat meg­haladja a 12 OOO darabot. No­vember végén megindultak az elletések, s eddig 7000 kisbá- rány született. Az Ikerbárá­nyok felnevelésére a gazda­ságok nagy gondot fordítanak s ezért még alig volt elhullás. A Bükkösdi Állami Gazdaság szabadság-majori juhászaié­ban például néhány héttel ez­előtt négyes ikreket ellett az egyik merinói anya. Ez arány­lag ritka jelenség és még rit­kább, hogy a négyes ikreket fel is tudják nevelni. A sza­badság-majori négyes ikreket kiadták dajkaságba, s igen szépen fejlődnek. Megyénk mind a 10 állami gazdaságában foglalkoznak juhtenyésztéssel, 6 gazdaság­ban pedig már bevezették a juhok fejését. Ebben az évben a tervek szerint 75 000 liter juhtejet fejnek ki és adnak át feldolgozásra a tejiparnál: a gazdaságok. Az elmúlt gazda­sági évben a juhtenyésztés volt az egyik legnyeresége­sebb ágazat az állami gazda­ságokban s ez elsősorban a juhnyájak sokoldalú kihasz­nálásának köszönhető. Szobor készül a komlói gimnázium elé hirek Tar István szobrászmúvéez most mintázza a nagyalakú, 3.50 méteres fekvő férfialakot ábrázoló szobrát, melyet a komlói gimnázium előtt állítanak majd fel. A televízió műsora február 12-én, szerdán: 8.03—8.25: Iskola-tv. Orosz nyelv. (Az ált. Isk. VI. osztályának), .látszanak a lányok . . . 9.03—9.25: Iskola-tv. Környezetismeret. (Az fi nemzetközi nőnapra Készülnek A pécsi kerületi nőtaná­csok és az üzemi nőbizott­ságok már készülnek már­cius 8-a, a nemzetközi nő­nap megünneplésére. Újhegy- szőlőn, István-aknán, Sza­bolcs- és Erzsébet-telepen, Budai Il-n és Vasas 1-en, va­lamint Szabolcs-faluban már elkészítették a nőnapi ünnep­ségek programját is. A fia­talok műsorral készülnek kö­szönteni az asszonyokat. A 23 pécsi területi nőtanács ki­bővített vezetőségi ülésen vi­tatja meg ezekben a napok­ban a részletes programot és készíti elő a nemzetközi nő­napot. ált. tsk. n. ősit. számára). Elet- rend a családban. 9.40: Mező- gazdasági filmműsor. Korszerű borjú- és Üszőnevelés (isin.). 10.00: TV-híradó (ism.). 10.15: Visszatérek ... Magyarul beszélő Jugoszláv film (tsra.). Csak 14 éven felülieknek! 11.45: Harmad­fokú készültség Magyar kis- fllm az árvízvédelemről. 15.28— 15.50: Iskola-tv. Környezetisme­ret (ism.). 16.28—16.50: Iskola-tv Orosz nyelv (Ism.). 17.08—17.35: Iskola-tv. Fizika. (Az ált. gim­náziumok esti és levelező tago- gatának. n. oszt. számára). A tömeg mértékegységei és méré­se — az erő mértékegységei. A testek súlya és tömege — faj­súly és sűrűség. 18.05: Hírek. 18.15: A Magyar Hirdető műsora.- 18.25: Tényekről — képekben. Több korszerű terméket! 18.45: Az élő múlt. A Honvéd Film­stúdió kis film Je a Hadtörténeti MúzeumróL 19.00: Lányok, asz- szonyok. Budapest: S3 kilomé­ter! Riportfilm Szentgyörgy- pusztáról. 19.20: Esti mese. 19.30: TV-híradó. 19.45: Puskin rajzaL Szovjet kis film. 19.55: Szöktetés a szerájból. Mozart operájának tv-változata. Az Intervízió mű­sora Prágából. 22.00: Hírek. TV- hlradó (Ism.). Lipták Gábor LENQYEL HEQYEK A Kasprowyn. Háttérben » Kríván W) ta tagjaiként néma áhítattal, . . , ................. szemlehúnyva fordítják arcu­A hatalmas terméskő hotel- jja^ a fgny felé. állomás terasza egyenest a s az üvegajtó szakadatlanul jégmezőkre nyűik. Szemközt önti az érkezőket a Beszkid tiszta fehér hóval A fiatalok persze nem iga­élesen kirajzolt gerince bont. a “«»imádók szerter­. , , •?, , . ., . tásaihoz: s amint megbarát­ja két részre a sziklakatlant koztak a szépséges tájjal, az A sötétkék égen hosszúkás ifjúság lelkes türelmetlensé- fehér felhő csíkok húzódnak: «ével már meg is akarják a napfény milliárdnyi szik- hódítani Fiúk-lányok tarka . , csoportjai szinte szakadatlan rat hány a jeges oldalakon sorban Indulnak a Beszkid s a teraszon folyvást meg- gerincének. Ott, ahol az ös- újuló sereg bámulja földbe- vény emelkedni kezd, szépen gyökerezett lábbal a valószí- faragott fenyőoszlopon kis te- nűtlen képet A napimádók tők alatt két címerben a len- üdvözült arcú serege fekvő- gyei sas és a cseh oroszlán székből, pádról, korlátról, fal- sütkérezik a napfényben, bé­nák támaszkodva, fekve, áll- kességben. A Beskid gerincén w, guggolva vagy nyújtóz- nyílegyenes vonalban húzódik wnlMaatf különös tsk- a határ s aki az ösvényen tár, fél lábával már Cseh­szlovákia földjét tapossa. Am ki törődik itt e végtelen ha­vas birodalomban ezzel a csak néhány kilométerkő je­lezte láthatatlan korláttal. Akad olyan vidám gyerek- csoport, amely nagyban él­vezi ezt a büntetlen kihágást s egy méterre az ösvénytől immár cseh földön csúszkál a hóban. Arra lent dél felé húzódnak a völgyek, s felet­tük óriásgulaként magányos óriás: a Kriván, tör az égre. A Beskid másik oldalán egymás alá húzódó sziklakat­lanokat állnak körül a len­gyel hegyek. A Gasienicowa völgy felett tengerszemek pi­hennek s alant látni a sziklák tövéig felhúzódó pásztorkuny­hókat és a menedékház ké­ményének füstjét A terasz mellett színes mű­anyag tető alól kis fiók kötél­pálya indul lefelé a mese­völgybe. A pompás lesiklás öröme után ez hozza fel is­mét fáradtság nélkül a csúcs­ra a síelőket S nekünk is­mét eszünkbe jut tizenkét esztendős ki barátunk Romek, aki azonban nemcsak ide a Gasienicowa menedékházáig, hanem Zakopanéba is több­ször leszáguld naponta. Mire a nap felhág az ég csúcsára, már emberektől hemzseg az egész sziklabiro­dalom. A napozók szektája most már meghódított minden talpalatnyi helyet « szálloda körül, a fekvőszékek serege felhúzódik a csillagvizsgáló felé vezető kőlépcsőkre. A népvándorlás szakadatlanul tart: a kis kabinok egyre új és új turistákat zúdítanak a havas hegyoldalakra. A Bes­kid oldalában mintha hangya­sorok mozognának szakadat­lan s a gerincen kétfelé ágazva vándorolnak ismeret­len céljuk felé. Vidámságtól zsibong az egész hegy. Fiúk-leányok ke­zében kattognak a fényképező gépek s a sziklaösvény sarká­ban egész iskola vív ke­mény hócsatát. Repkednek a friss hóból gyúrt golyóbisok, csel cselt követ, azt hinnénk, hogy a fiúk támadnak s csak percek múlva derül ki, hogy igazi amazonokkal akadt dol­gunk. Tíz-tizenkét esztendős lányok vezetik az offenzivát, vezérük, egy kétcopfos, szep­lős harcos, angyalarccal rej­tegeti háta mögött a golyó­bist, hogy aztán félrefordulva pontosan szembetalálja a lo­pakodva közelgő kisfiút. Re­pül a hógolyó, de közben vi­gyázni kell. Itt is, ott is na­pozó felnőttek nézik moso­lyogva a játékot, de moso­lyuk csak addig tart, amíg egy hógolyó beletalál a szek­ta sűrűjébe. Komoly baj azonban ebből sem lesz. Nagy szelídítője ez a havas mesevilág mindenféle emberi indulatnak. A hegyek közömbös békéje a fenséges — A vállalati kapacitás optimális kihasználása, a gazdaságosság és a szükség­let irányai címmel Slbarszki János, a KGM Üzemszerve­zési Intézetének főelőadója tart előadást csütörtökön 16,30 órakor a Nevelők Há­zában, a TIT Közgazdasági Szakosztálya és az MTESZ Ipargazdasági Bizottságának közös rendezésében. — PECS VAllOS rn. ke-ülctl tanícs v. b. mejő-»’da-ágl cso­portja értesíti ar. érdeke!' lakos­ságot, hogy a KPM Autót. őzle- kedési XKaz-atósáe Vadá ztá/sa- sága február to. és mórclui 15, közötti ídőbeu az ürögi lőtér, Jakabhegy és Mecseki 7 mtkút által körülhatárolt erfőré-zbeu sztryehnlnne! szőrmés rr.g-d ró­kát mérgez. A fenti ldőpont''au az erdőben kihelyezett csa’ét- Icelt (mérgezett húsfalatok el­hullott vadak, kutyák, szír yaa ragadozók) érintése szigorúan tilos és életveszélye*. — Sznperettek épülnek a vásárlók komplett ellátásá­ra a komlói Kenderfötdön és a Fő téren. A kenderföl­di szuperett építkezése még ebben az évben megkezdő­dik. 1905-ben a Fő téren is elkészülnek a komlóiak ál­tal régóta várt kereskedelmi létesítmények, köztük a tér­re tervezett szuperett Is. — A közeljövőben átala­kítják a szigetvári 2. sz. élel­miszerboltot A nagyforgal­mú üzlet az átalakítás után önkiszolgáló lesz. — Népfront-választási gyű lést rendeznek Pécsbányate- lepen február 13-án este 5 órakor az Uttörőházban, me­lyen megválasztják az új körzeti bizottságot . — Karórát lopott Paop István foglalkozásnélküli, büntetett előéletű személy Kulcsár Jánosné boldogasz- szonyfai lakostól. Papp Ist­vánt előzetes letartóztatásba helyezték. — Klnbdélntánt tart ma, február 12-én este fél 6 órai kezdettel a városi Nőtanács nőklubja a Pécsi városi Mű­velődési Házban. Tillai Er­nő, Ybl-díj as építészmérnök ismerteti a modern lakást és berendezését. Időjárásjelentés Virtutó Időjárás szerda estig 1 változó mennyiségű felhőzet, helyenként kisebb esd, havas- eső Időnként élőnk nyugati, északnyugati szél. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hőmérsék­let általában 0 fok körül, a déli. keleti és északkeleti megyékben 0—mínusz 5, északkeleten néhány helyen mínusz 5—mínusz 9 fok.. Legmagasabb nappaU hőmérsék­let szerdán plusz 2—plusz c fok között. KÖZÖTT érdektelensége lecsillapítja az emberi sziveket Békességes jókedv uralko­dik hát itt fent mindenütt s még a kitörő jókedv is hang­fogóra lel a havas táj puha szépségében, önkéntelenül sze~ lídebb itt a csúszkáló, hógo­lyózó gyerekek sikongása s csendesebb a hegy felé törte­tők éneke is. Még a tranzisztoros rádiók is megszelídülnek ettől a csendes szépségtől. Pedig akad belőlük bőven. A sziklákra támaszkodó' épület zeg-zúgai- ban itt is, ott is letelepedő lányok harsány színű pulóve­reikben, a fiúk texasi nadrág jaikban, kockás sáljaikkal. szakállasán önkéntelenül is olyan csoportokba formálód­nak, hogy becsületére válnék bármely modern fotoriport- nak. A gitárok azonban egé­szen halkan szólnak, a har­monikák hangját inkább csak a kezek mozgása árulja el s a tranzisztoros rádiók zün mögését sziklákra teleped ve hátukat a falnak támasztva néma csendben hallgatják fé­lig húnyt szemmel bámulva az elragadó vidéket. A lengyel fiatalság Is el­foglalta s birtokba vette a Tátra sziklabirodalrr.át, <’ mintegy megilletődve e: i szépségtől, szelíd mér' • tássai és csendes elragadtatás­sal jár kedves hegyei között (Folytatjuk.) 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom