Dunántúli Napló, 1963. november (20. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-10 / 263. szám
2 1963. NOVEMBER 1«. Tragikus körülmények között... Horváth Gábor — élt 12 évet. Szorgalmas, okos, jó íiú volt. Ezt jegyezhetnék be róla az új-mecsekaljai 39-es dandár úti iskola emlékkönyvébe. S beírhatnák azt is, hogy Gábor a korszerű technika és saját gyermeki könnyelműsége áldozata lett, amikor egy meggondolatlan ugrás után a súlyos paneleket szállító kocsi kerekei alá került. A kis Gabit játék közben érte a halál. Már csak néhány lépésnyire volt a jól ismert játszótértől, amikor pajtásával fogadott: „Én érek előbb oda, meglátod!*» Játék — és halál. Ez a két, egymástól idegen fogalom néhány új-mecsekaljai kisgyerek szerencsétlensége révén már- már rokonságra lép. Az udvarok, kertek nélkül épített lakásokból egyenesen az utcára ér ki a gyerek, s az egész városrészben nincs egyetlen kerítés (kivéve a bölcsődéket és óvodákat), mely megvédené őket a rohanó élet ezernyi veszélyétől. Gurul a betonúton egy labda — lobogó hajjal fut utána egy kislány. Bujócskáz- nak és a robogó járművektől zsúfolt út az apacsterület. Nincs az az óvatos kisfiú és kislány, akit ilyen módon ne érhetne baleset, különösen a főútvonalon, amely átszeli a várost és amelyen nem mindig haladnak fokozott óvatossággal, a megengedett sebesség határán belül a gépjárművezetők. Horváth Gabi nem közúton vesztette el fiatal életét. De a mentők és orvosok elmondható!, az ő esete a szomorú példa rá, hogy ezer veszélyt rejt az építkezés területe is. Hát még az út, amelyen má- sodpercenkét zúgnak el a járművek! Ha lehet, akadályozzuk meg, hogy valóban rokon fogalmakká váljanak Uj-Me- csekalján a játék és a halál. Ha kell, korlátozzuk a betonúton a sebességet, ha kell szervezzünk társadalmi munkát, készítsünk gyermekeinknek védett Játszótereket az udvarok helyett, ne engedjük elpusztulni legkedvesebbjeinket. HARSANYI MARTA Megkezdték a II. kerület lakosságának tbc-szűrését Bevezették a behívásos rendszert — Havonta 3000 egyént szűrnek November 1-től kezdve új módszert vezettek be a tüdő- szűrésbeil. Névre szóló behívójegyet küldenek ki, amelyen pontosan feltüntetik, hogy az illetőnek mikor kell tüdőszűrésen megjelennie. Egyelőre naponta 100 behívót küldenek szét a városban. Akik a behívásnak nem tesznek eleget, azok 300 forintig terjedhető pénzbírsággal sújthatok. A behívandók névsorát a legutóbbi választási névjegyzék alapján állították össze. A városi Vöröskereszt és a lakónyilvántartók ellenőrizték, hogy az illetők ugyanott laknak-e, ahol a választói névjegyzékben szerepelnek, avagy időközben elköltöztek-e A Megyei TBC Gondozó Intézet szűrőállomásán röntgen ernyőkép fotografáló-géppel történik a szűrés. Az átvilágító ernyőn megjelenik egy kép, amit egy másik tekercses filmre fényképeznek. Minden megszűrt egyénnek rajta van a kezdő betűje és egy számot kap, amit filmre fényképeznek. Miután előhívták a filmtekercseket, nagyító apparátusban nézik, hogy van-e elváltozás, vagy nincsen az illető szervezetében. Akinél elváltozást találnak, azt külön berendelik részletesebb kivizsgálásra a Megyei TBC Gondozóba. A lakosság teljes átszűrésé- nek az az előnye, hogy így idejekorán felfedezik a betegséget és néhány hónap alatt gyógyszerrel gyógyítható. Másik jelentősége az, hogy megakadályozzák a környezet esetleges megfertőzését is. Továbbá más betegségeket is felfedezhetnek, mint például: tüdőrákot, tüdőgyulladást, szívnagyobbodást. Lényegében nemcsak a beteget, hanem a Közlekedési balesetek Ittas áOJapotíban vezette motorkerékpárját csütörtököm dél után Fodor József 17 éves mattyi lakos. A szarenscéttsn motoros a gyűrűspusztai határőrség előtt motorkerékpárjával felbukott. A baleset következtében fejsérülést szenvedett. A mentők az idegklinikára szállítottáik. * Pálmai János pécsi lakos november 7-én este Trabant Változások az autóbusz-menetrendben A Pécsi Közlekedési Vállalat értesíti az utazóközönséget, hogy november 11-től az alábbi menet- rendmódosítást eszközli: 13. sz. vonal: Kossuth tér—Hird. Uj menetrend. Kossuth tér: x5.00, X5.15, X6.20, xll.50, X13.00, X14.50, X21.00. Hird: x5.40, X6.25, x7.00, X12.30, X14.40, X16.35, X22.30. 16. sz. vonal: Kossuth tér—Vasas II. viszonylatban. Kossuth térről: X16.30, Vasas n-ről: X17.00 órai indulással munkanapokon új Járatokat helyez forgalomba. 24. sz. vonal: Szentkút—Szabolcs- falu viszonylatban Széchenyi térről 19.40, Szentkútról 20.00 órakor induló járatokat részvétlenség miatt megszünteti. 34. sz. vonal: Széchenyi tér— Dömörkapu viszonylatban Széchenyi térről 9.10, 11.10, 12.10, 13.10, 15.10. 13.10, 19.10 órakor induló járatokat, Dömörkaputól 9.30, 11.30, 12.30, 13.30. 15.30, 18.30, 19.30 órakor induló járatokat részvétlenség miatt megszünteti. Ezzel egyidejűleg Széchenyi térről 17.10 órakor, Dömörkaputól 17.30 órakor induló járatot helyez forgalomba. 35. sz. vonal: Széchenyi tér— Misina tető viszonylatban 17.10 órakor Széchenyi térről induló járatot, valamint 17.35 órakor Misina tetőről induló járatot részvétlenség miatt megszünteti, helyette Széchenyi térről 18.10 órakor, Misina tetőről 18.35 órakor induló új járatot helyez forgalomba. Idő j árás j e I en tés Várható időjárás vasárnap estig: párás és kivált a reggeli órákban sok helyen ködös idő, változó mennyiségű felhőzet, valószinüleg eső nélkül. Napközben kissé élénkebi) délnyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5—8, legmagasabb nappali hőmérséklet holnap 13—16 fok között. gépkocsijával Szigetvárról Pécs f^lé haladt. A kővágó- szöllősi elágazás után a gépkocsi hátsó kereke def aktét kapott, miinek következtében balra tért ki. Majd hirtelen a jobb oldalra vágódott, ahol nekiment egy útjelző táblának és a jobboldali árokban kötött ki. Ezután három teljes fordulatot tett és az árkon túl a mezőben állt meg. A baleset következtében Pálmai János és leánya, Ilona köny- myebb sérüléséket, szenvedett, Pálmai Jánosaié súlyosabb fejsérüléssel a Honvéd Kórházba került. * Nagyhairsány irányában haladt Perscher László, a 12-es AKÖV tulajdonát képező Skoda tehergépkocsival péntek délután. Előtte haladt a Hoffmann József által vezetett és a Siklósi Állami Gazdaság tulajdonát képező tehergépkocsi. Haladása közben Hoffmann József balra kanyarodását jelezte ugyan, de nem húzódott az út közepére. Ennek következtében az utána közlekedő gépkocsi vezetője nem tudott előzni, így fékezni kényszerült. Az út csúszós volt, igy a gépkocsi a jobboldali árokba csúszott, ahol féloldalra dőlt és felborult. A szerencsés kimenetelű balesetnél személyi sérülés nem történt. környezetéhez tartozókat is átszűrik. Amíg a Rózsa Ferenc utcai Megyei TBC Gondozó Intézet szűrőállomásán csak egy műszakban dolgoznak, addig havonta 3000 egyént tudnak átszűrni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a II. kerület lakosságát körülbelül 10 hónap alatt szűrik meg. Ha a második műszakra is kapnak erősítést, akkor havonta kétszer annyi szűrésre lesz lehetőség. A televízió műgora november 10-én, vasárnap: 10.00: Hétmérföldes kamera. — Uttörőhíradó. — 10.15: Foxi Maxi kalandjai. Amerikai rajzfilm-sorozat. — 11.00: Jókai hőseivel a nagyvilágban. Irodalmi vetélkedő úttörőknek. — 13.10: Bp. Honvéd—Szegedi EAC (II. félidő). Riporter: Zalka András. — 14.00: Ferencváros—Újpesti Dózsa. Riporter: Viíray Tamás. A mérkőzés szünetében: a Magyar Hirdető műsora. — 18.:.0: Párbeszéd. Herskó János filmjét bemutatja a kritikus: Hámori Ottó. — 18.45: A traktorok dala. Román bábfilm. — 18.55: Utazás a Föld körül. Görögország. — 19.20: Esti beszélgetés. — 19.30: TV-híradó. — 19.50: Szép álmokat, gyerekek! — 20.00: Jaj, doktor úr . . . Vidám félóra Gádor Béla írásaiból. Képfelvételről. — 20.30: Maupassant novellái. X. Barátom, József. Magyarul beszélő francia film. (14 éven felülieknek!) — 20.55: Éjszakai repülés. Luigi Dallapiccola egyfclvonásos operájának tv-változata. — 21.50: Telesport. — 22.10: Hírek. TV-híradó. november 11-én, hétfőn: 19.25: Hírek. — 19.35: A muzsika barátainak. Közvetítés a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának hangversenye. — A közvetítés szünetében: Kisfilm. — 21.10: Hírek. Lottó-tájékoztató A sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 45. játékhéten, nem végleges megállapítás szerint, 5 találatos szelvény nem érkezett be. Négy találatot 50 fogadó ért el, nyereményük egyenként 75 046 forint. Három találatot 3554 fogadó ért el, nyereményük egyenként 527 forint. Két találatot 101 363 fogadó ért el, nyereményük egyenként 18.50 forint. 9 Dunába faijait két mohácsi lány Szomorú esemény játszódott le szerdán Mohácson. Délután három óra körül öt gimnazista lány elhatározta, hogy evezősedzést tartanaik. Kimentek a Duna-pairti csónakházhoz, kivettek egy négy- párevezős csónakot és edzői engedély nélkül megkezdték az edzésit. Időközben nagy szél kerekedett és a magas hullámok bele-belecsaptak az ingó csónakba. A lányok tanácstalanok lettek, s valamennyien tartottak attól, hogy Csónakjuk egy váratlan pillanatban elmerül. A kormányos tisztét ellátó Szajcsán Marika tanácsára elhatározták, hogy a legközelebbi erős hullám közeledtére inkább vállalják a kiugrás és a hideg vízben való partraúszás veszélyeit, mintsem a csónakkal elsüly- lyedve odavesszenek. így történt a szerencsétlenség. A vízbe ugró öt leány , közül három szerencsésen partot ért. Szűcs Erzsi azonban perceken belül meghalt, Szajcsán Marika pedig beleveszett a hullámokba, \ máig sem sikerült kiemelni holttestet. Mint a boncolás megállapította Szűcs Erzsébet az ugrás következtében belső sérüléseket szenvedett, azért állt be nála hirtelen a halál, s ezért dobta fel őt még a szerencsétlenség színhelyén a folyam. Borkészlel-íelvéipJ A pécsi pénzügyőri szakasz értesíti az érdekelt bortermelőket, hogy az alább felsorolt helyeken és időben borkészlet-felvételt tart, melyre a bortermelők pontos meg jelenését kéri. A bortermelők a készletfelvételhez vigyék magukkal szemlefvüket, a befizetést Igazoló csekkszelvényt és az Állami Pincegazdaságnak átadott borról szóló vételi jegyeket. November 11-én, 7—15 óráig: Pécsújhegy I—IV. dűlőkben, Palakegy, Koksz, Bor és Barázda utcákban. November 12-én, 7—15 óráig: Pécsújhegy V—VIII. dűlőkben, Kakukk, Fátyol, Hamvas, Sövény és Deák Ferenc utcákban. I. FEJEZET — Neved? — Kamu ti Károly! Akkora pofon csattant a szikár. langaléta, csupa-ín vájár arcán, hogy megcsörrent a Ká- roly-barakk pókhálós üvege is a keretében. S mintha a pofon egyenes folytatása lett volna, éles, kellemetlen vércsevijjogással förmedt a haspók százados a gyűlölködve hunyorító bányászra: — Barom! Hányszor ugassam még? Hogyha elöljáróid és föl- lebbvalóid előtt állsz, úgy kell válaszolnod: „Melde ich gehorsam ich heisse Hájer Karl Kamuti!” — De mikor én csak magyarul tudok! — fúrta izzó tekintetét Kamuti gyilkos erővel a köpcös kapitányba. Meglazult fogai közül nehezen perdült a szó: — És nem mondom, mel- digehorzám: nem vagyok katona! Akkor a lovagló korbácsával vágott végig Herszényi Elemér százados a vájáron. Úgy, hogy az arcán meg a vállán ujjnyi véres hurka nőtt azonnal: — Te vadállat! Harmadik éve ugatom: háború van s ezért a bánya — őfelsége I. Ferenc József császár és király parancsára — (itt feszes vigyázzba merevedett és összecsendítette pici ezüst sarkantyúját) — hadiüzem! A bányászok pedig, egytől-egyig, igenis: katonák! Kamuti Károlyban lobbot vetett a düh. Halálosan unta az immáron harmadik esztendeje tartó állandó egzecirozta- tást, de különösképpen ezt a legutolsót, az 1918-as esztendőt. Nemcsak azért, mert állandóan érkeztek a frontról haza sza badságos katonák meg sebesültek és elmondták: mi folyik Oroszországban Lenin zászlaja alatt. Amúgyis tudta, nem volt ostoba fráter: a Monarchia ezt a háborút már elveszítette. Ez ami még folyik már nem más: a taglóval homlokon sújtott bika megpróbál mégegy- szer nekirugaszkodni, hogy sár bataposhassa gyilkosát, a mészároslegényt. És ez az állat százados, a bánya katonai parancsnoka minden tőle telhetőt elkövet, hogy megduplázza szenvedéseiket. Pécsbányatelep területén az elmúlt három és fél esztendő alatt két szükségbörtönt is fel kellett állítania, hogy legyen elegendő cella, ahova belegyömöszöltetheti a lázongó bányászokat. Persze, így sem volt hely elég: a bezárt bányászok bokáig érő mocsokban henteregtek egymás hegyén-hátán a Károly-barakk- ban meg a régi dinamitraktár- ban. Korgó gyomorral vergődni a vigasztalan átkozott sötétségben s közben tudni, odahaza sír az éhségtől a család. Semmit sem ér a kereset és ha meg is kapják azt a pár rothadt koronát, a magazinban nem adnak már semmit sem érte. „Nincs, lelkem, jóasszony, értse meg már az isten szerelmére, nincsen semmink se már!” — tárogatják a kezüket a raktárosok, akár Pilátus a Krédóban. Otthon üres a szoba, konyhás kis lyukban a ste- lázsi, de Herszényi kiagyalta, hogyan lehetne még megtetézni a kínjaikat! Elrendelte, hogy az éhségtől káprázó szemű, kábán támolygó családtagoknak kell élelmezniök a bezárt bányászokat! Kamutinak eszébe jutott a feleségének, Annának éhségtől beesett, sápadt arca. A legutóbbi látogatón látta: megszűr költ bőre ráfonnyadt ijesztően kiugró járomcsontjára. Eleven halálfej. Megesküdhetne rá, az a drága bolond úgyszólván sem mit sem eszik! Mert ha belehal is, a gyerekeket akkor sem hagyja álló nap koplalni, ha pedig így van, akkor kilenc éhes kis szájat kell betömnie legalább naponta egyszer, a nincsből... És mindezt miért, miért kell elszenvedniük? Mert az a pofaszakállas átkozott vén strici odafent Bécsben megőrült és 1914-ben megtámadta Szerbiát és sikerült ezáltal ki- robbanitania a világháborút! Dö göljön meg a rohadt császár! S vele együtt ez a mocskos, egyenruhába bújt szadista törpe is! Kamuti Károly kihúzta magát: a százados szinte összement mellette, eltűnt, mintha gyorsjárású liftbe lépett volna: — Hogyha agyonlövet akkor se mondom magának, meldige horzám! __ A százados agyában veszedelmes gyorsasággal perdültek tova a gondolatok. Hiába papolok? Nem vagy katona? Azért sem" mondod? Agyonlövesselek? Hm. Ha higgadtan végig gondolom, valóban ez lenne az egyetlen ideális megoldás. De miért kell mindjárt a végén kezdeni valamit? Rám bízhatod, bitang fekete liku, még arra is sor kerül, de ... Addig is megkísérlem felejthetetlenné tenni hátralévő életed minden pillanatát. Nem vitás, barátocskám, feldőlt benned a pohár, fellázadtál a törvényes katonai rend, őfelsége szigorú parancsa elten és ezért sürgősen meg kell lakolnod, mégpedig példásan. Igen, igen, azt hiszem példát fogok statuálni veled, barátocskám. Korbácsa nyelének jáspis-gombjával ápolt, selymes bajúszkáját birizgálva, a megkötözött kezűlábú bányász elé ballagott. Most már nem ordítozott. Hintázott előre-hátra, mint szélben a zsenge fácska, vagy a nád. — Hm, hm. Hát belészakadt a madzag a nadrágod korcá- ba? ó, te boldogtalan árva! Szóval: nem vagy katona? Szóval: nem vagy hajlandó mondani semmiképp, meldigehor- sám? És én: hiába papolok? Ö, te szerencsétlen, árva ridegbarom! ... —ezt már szinte susogta a zömök kapitány, akinek kajánul, álnok gonoszsággal csillogott nedves, barna szembogara. ■— Hát valóban úgy gondolod: hiába papolok? Hm, hm. Hát ezt még — meglátjuk. Bár azt hiszem, igazat mondtál, már-már magam is belátom: hiába papolok! Éppem ezért... belátom a hibámat és... nem is papolok tovább! — Hirtelen emelkedni kezdett hangjában a belső izzás, mint a hátérrel ügyetlenül telitöltött pohárban a bor: — Rendben van. Hát akkor... nem papolok tovább! De arra megesküszöm az élő istenre, hogy még a mai napon, piros pünkösd szent napján kimondod nekem, meldigehorzám! Csányi! Bog- dányi! A rénfára! Két torzonborz altiszt rontott ki szavára a parancsnoki szobából: — Zum, Befehl, Herr Kapitän! (Folytatása következik.) — AZ ISTVAN-AKNAN dolgozó Kiss Mihály vájár szocialista brigádja az elmúlt hónapban rckordtelj esítményt ért el a gyors vágathajtásban. 150.1 folyómétert haladtak előre 3 méteres átmérőjű vágatukkal. — KÉT ÉRDEKES előadásra kerül sor november 14-én. délután fél 5 órakor a Bányaipari Technikum földszinti helyiségében. A Magyarhoni Földtani Társulat mecseki csoportjának rendezésében Jámbor Áron a felsőkarboni üledékek Délkelet- Dunántúlon, Barabásné Stuhl Agnes pedig a mecseki perm palynológiai vizsgálatának eredményeiről tart előadást. — BARATH Sándor István- aknán dolgozó 22 tagú szocialista bányászbrigádja 980 forintot gyűjtött össze a spanyol bányászok megsegítésére szervezett szolidaritási akció keretében. — KEDDEN délelőtt 9 órai kezdettel ülést tart a pécsi I. kerületi tanács végrehajtó bizottsága. Az ülésen a kerület lakosságának téli élelmiszerellátásáról, majd a háromnegyed évi adóbevételi terv teljesítéséről tárgyalnak. — VASÁRNAP délelőtt fél 12 órakor megnyüik a Fegyveres Erők Klubjában Klug K. György pécsi festőművész gyűjteményes kiállítása. Délután 2 órakor „Barátom a szovjet pionir” címmel fogalmazási versenyt rendeznek a Pajtás Klub tagjai részére. Este 6 órakor az „Amíg az utolsó vendég elmegy” című, nagy sikerű angol filmet mutatják be a színházteremben. — HÄBOMHÖNAPOS, bent'a- kásos traktoros-tanfolyam nyílik meg a napokban Mágocson. A tanfolyamon több, mint 50 leendő traktoros vesz részt. — ELKÉSZÜLT a sásdi járás talajjavító és víztárolási tervének első része. A terv 30 tsz és állami gazdaság adatait és elképzeléseit tartalmazza, illetve hangolja össze. — TÖBB, MINT 7. kilogrammos cukorrépa és 13 kilónál súlyosabb takarmányrépák termettek a szentlőrinci Úttörő Tsz- ben. A tsz a két kapásnövényből kiemelkedő termésátlagot ért el. — A MOHÁCSI JÁRÁS bólyi TIT-körzetében a - Sátorhely— Bólyi Állami Gazdaságban. 11 munkásakadémiai előadás-sorozat indul még e hónapban a mezőgazdasági munkák befejeztével. Az előadásokat,, a körzet mezőgazdasági szakemberei tartják. A járásban három tsz-aka- démia is megkezdi működését, Dunaszekcsőn, Ivándárdán és Töttösön. — irö—olvasó találkozót rendez hétfőn este a Terményforgalmi Vállalat. A találkozóra meghívták Gyenis Józsefet, Kende Sándort, Leszkó Margl- tot, Makáy Idát, Pákolitz Istvánt és SzöllőSy Kálmánt.: — ISMÉT LEHET könyvsors- jegyet vásárolni a könyvesboltokban. A könyvsorsjáték húzása december 8-án lesz, a sorsjegyeket február 15-ig lehet majd beváltani. — KÉPES ALBUMOT küldött november 7. tiszteletére á Ívovi gépgyár a Sopiana Gépgyárnak. Az album a gyárról és a városról közöl képeket, s a mellékelt levélből megtudni, hogy a lvoviak a harmadik negyedévben Is elnyerték a szakszervezeti tanács vándorzászlaját. A pécsi munkások nemsokára hasonló albumot küldenek testvérgyáruk dolgozóinak. — MÁR a jövő év áprilisára, májusára és júniusára kérnek szállásokat a Baranyába érkező turisták. Eddig 350 vendég jelentette be érkezését jövőre a megyei Idegenforgalmi Hivatalnál. — A PÉCSI szabadegyetemen az idén első Ízben indítottak orosz nyelvtanfolyamot, melynek hallgatói félévkor beszámolnak a tanultakról, s az év végén államilag is elismert vizsgát tesznek. — PÉNTEKEN reggel 9 órakor kezdi munkaértekezletét a megyei nőtanács. Az értekezleten Vincze Jajosné, a mohácsi nőtanács titkára számol be németországi tapasztalatairól. — A PÉCSI Orvostudományi Egyetem és az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete Pécs-Baranyal Területi Bizottságának Tudományos Szakosztálya 11-én délután 6 órakor az I. sz. Sebészeti Klinika tantermében tudományos ülést tart. Tárgysorozat: Boros György és Bibor Zoltán (II. Belklinika): A savóshártyák tü-biopsiája. Balogh Eerenc (Urológiai Klinika): A prostatarák kezelésének mai állása. David Glenister (Marí quett Egyetem Élettani Intézete, Milwaukee): A hypophysis-mel- lékvcserendszer szabályozásának néhány kérdése. — A NÉPMŰVELÉSI Intézet december 21—22-én Pécsett rendezi meg Dunántúli tájkonferenciáját. Az első napon a szak- szervezeti központi együttes ad műsort a Pécsi Nemzeti Színházban, s másnap kerül sor a szakmai megbeszélésre, valamint Dunántúl 15 legjobb táncegyüttese bemutatójára. Néhány baranyai és pécsi együttes is fellép. — A JANUS Pannonius Múzeum Igazgatósága közli, hogy a Modern Magyar Képtár kiállítása november 10. napjától újabb értesítésig — belső építési munkálatok miatt — zárva lesz. — ÁRAMSZÜNET lesz november 11—15-ig. 8—16 óráig Fácándűlő területén. (x) — Áramszünetet tartunk nagyfeszültségű hálózatépítés miatt 11-én 7—16 óráig: Hird, Martonfa, Pereked községekben, továbbá hirdi tsz, martonfai tsz és perekedi tsz területén. (x)