Dunántúli Napló, 1963. november (20. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-09 / 262. szám
ItlAPLO 1963 NOVEMBER #. Papandrea alakit kormányt Görögországban Panadreu kijelölt görög miniszterelnök csütörtökiéi este összeállította kormányának névsorát és bemutatta azt a királynak. A kormány, amelyben a miniszterelnök magának tartja meg a közoktatásügyi tárcát is, pénteken teszi le az esküt. Az új kormány külügyminisztere és miniszterelnökhelyettese Venizelosz lesz, aki a múltban már háromszor töltötte be ezt a tisztséget, többek között ő írta alá Görögország nevében az Atlanti Szerződést. A kormánynak — három tárcanélküli miniszterrel és a belügyminiszterhelyettessel együtt — 21 tagja van. Díszszemle és felvonulás Moszkvában Felhozták a tizenegy lengédéi bányászt Csütörtökön sikerült a felszínre hozni a tizenegy lengédéi bányászt, aki két hétteli ezelőtt a nyugat-németországi vasércbánya egyik kis föld alatti kamrájában rekedt, amikor a munkahelyet elárasztotta a víz. A hatvan méteres mélységben levő sírboltból csőrlővel, egyenkint húzták a felszínre a mentőkabinban helyet foglaló rongyos, csonttá soványodott embereket. A sikeres mentés után az alsó-szászországi Salzgitter kórházba szállították s előreláthatólag öt-hat napig tartják még valamennyiüket orvosi megfigyelés és kezelés alatt. Werner Linder, a kórház főorvosa kijelentette, hogy „a körülményekhez képest a megmentett bányászok egészségi állapota meglepően jó”, i (Folytatás az 1. oldalróL) moszkvai szerződés megkötése fontos lépés volt a nemzetközi feszültség enyhítése irányában és kedvezőbb lehetőségeket teremtett a béke és a biztonság megszilárdításáért folyó harchoz. Ugyanakkor Malinovszkij marsall rámutatott arra, hogy az imperialista államok agresszív erői makacsul ellenzik a nemzetközi feszültség enyhülését, nem akarnak leszerelni, kitartanak a hidegháború álláspontján és terveket szőnek a szocialista országok katonai megtámadására. — Az imperialisták agresz- szív szándékai és provokációi arra kényszerítenek bennünket, hogy tegyünk meg mindent hazánk és az egész szocialista tábor biztonságának további erősítésére. Ha pedig a népek akarata ellenére az imperialista agresszorok merényletet kísérelnek meg hazánk és a szocialista közösség többi országának szabadsága és függetlensége ellen, akkor megsemmisítő visszavágásban lesz részük — jelentette ki Malinovszkij marsall A hadsereg képviselői A marsall szavai után az ágyúk össztüze és a szovjet himnusz hangjai töltötték be a teret. Ezután a hagyományok szerint elsőként a kisdobosok, majd a katonai akadémiák hallgaiói léptek el a mauzóleum előtt. Korocskin hadseregtábomok, a Téli Palota ostromának egykori résztvevője, a Szovjetunió hőse vezette a Frunze katonai akadémia díszmenetét. A Lenin Politikai Akadémia, majd a tü! zérségi, a páncélos ,a hadmér- j nöki, a vegyi, a légi és a repülőmérnöki akadémiák dísz- alakulatai vonultak el a tri- J bűnök előtt. A Zsukovszkij nevét viselő repülőhadmérnöki akadémia díszalakulatát különösen nagy taps fogadta, hiszen ezen a főiskolán tanul Gagarin és néhány más űrhajós is. A mauzóleum talapzatánál álló űrhajósok integetve üdvözölték felvonuló évfolyamtársaikat. Nagy taps fogadta a balti flotta tengerészeinek fegyelmezett oszlopát. A Kreml katonai iskolát, a határőröket, a belső karhatalom Dzser- zsinszkji alakulatát. Élénkséget keltett a Szuvorov és Na- himov tiszti iskolák növendékeinek színpompás csoportja, amelyben 12—18 évesig minden korosztály képviselve van. Az ezertagú nagyzenekar ezután elhagyta a tér közepét, hogy átengedje helyét a gépesített lövészalakulatoknak. A történelmi múzeum felől kettős oszlopban tűntek fel a tamányi gárdahadosztály, a gépesített lövészalakulatok harcosai, őket az ejtőernyősök követték, majd fülsiketítő zajjal a fúvószenekar muzsikáját is elnyomva, megjelentek a páncélosok és a tüzérek. A díszszemle szenzációja Ezután következett a rakéták igazi kavalkádja, s a díszszemle szenzációja: az elfogórakéta. A hosszúkás, hegyes, szivaralakú légvédelmi rakéták, a változatos lőtávolságú önjáró rakétagépezetek, a Hruscsov kezdeményezésére létrehozott hadászati rakétaegységek néhány óriásrakétája után először láthatta a Díszünnepseg a pécsi Petőfi filmszínházban (Folytatás az 1. oldalról.) — A szocializmus alapjainak lerakása után — mondot- | ta továbbá Szentistványi Gyű- j láné — a szocializmus teljes í felépítésén munkálkodunk. A kialakult szocialista termelési viszonyok alapján erősítjük gazdaságunk, társadalmunk egész rendszerét Pártunk VIII. kongresszusa megjelölte ezzel kapcsolatos feladatainkat. Országgyűlésünk legutóbbi ülésszaka dokumentálta, hogy e célkitűzések reálisak voltak. Az ipari termelés 1961—62-ben 21 százalékkal növekedett, az 1963. évi terv- teljesítés 7 százalékos növekedést igér. Ebben a munkában becsülettel helytállt a helyi üzemek többsége, közülük is kiemelkedő a Mecseki Szénbányászati Tröszt várható 200 ezer tonnás tervtúlteljesítése. Mezőgazdasági eredményeink jelentősek, a mezőgazdasági termelés az elmúlt évhez képest 4 százalékkal növekedett. Egész társadalmunk alkotó munkája Ezután arról szólott, hogy az eredmények gondokkal és nehézségekkel járnak együtt, s hogy a további feladatok elvégzéséhez egész társadalmunk alkotó munkájára és felelősségtudatára van szükség. — E felelősségtudat erősödésében döntő szerepe van az ideológiai és kulturális munkának. A szocialista művelődérpolitika eddigi eredményei alapján valósul meg napjainkban az oktatásügy reformja, mely segíti a szocialista emberformálást. A felnőttek iskolarendszerű oktatása városunkban is szemlélteti a magi. abb képzettség, alaposabb műveltség megszerzésére irányuló céltudatos törekvést. A. legutóbbi népszámlálás adatai szerint városunk hét éven .'elüli lakóinak száma 102 000. általános osztályt é 23 753. középiskolai érettségije van 9240-nek. egyetemi végzettséggel 5492 lakos rendelkezik. Azok, akiknek koruk megengedi, munkakörük megkívánja, rohamos léptekkel gyarapítják e mutatókat. Az elmúlt évben 3500- an végeztek esti tagozatom, jelenleg ötezren tanulnak. Ehhez kapcsolódik még az ismeretterjesztés, a könyvolvasómozgalmak, a színház- és mozilátogatás terebélyesedése. Mindez együtt mutatja, hogy a tanulás, a művelődés nálunk népmozgalommá vált. Ezután hangsúlyozta, hogy az ideológiai harc az osztály- hahc egyik fő frontja napjainkban, ahol a kispolgári eszmék legyőzéséért küzdünk. Beszéde végén a Pécsett élő veteránokat köszöntötte Szent- istványi Gyuláné elvtársnő: — ők népünk ázom fiai között voltak, akik elsők között csatlakoztak tettekkel a Nagy Októberhez. Az ő életük nyomon kísérte azt a harcot és fejlődést, amely a mi népünk számára is biztosította a nagyszerű távlatokat, az ember felszabadulását. Továbbra is ezen az úton — A lenini eszmék diadala tette boldoggá népünket. Amit Marx elvileg, tudományosan megjósolt, Lenin biztosan meg alapozott, ma bebizomyoso! dott: a szocializmus, a társadalmi szabadság, a többség ' demokráciája alapján az emberi egyéniség, alkotókedv teljes kibontakozását biztosította. Történelmünk tapasztalata iga zolja, népünk érdeke, hogy következetesen haladjon a Nagy Október Lenin által megjelölt útján. Ez egyet jelent a proletár internacionalizmussal, a Szovjetunióval »való mély barátsággal, szocialista hazánk és a szocialista világrendszer erősítésével, a kommunista és munkáspártok moszkvai nyilatkozatában foglalt elvek támogatásával. Tudjuk, hogy eddigi eredményeink, amelyek társadalmunk áldozatos építő munkáját igényelték, egyben a lenini eszmék győzelmét jelentik. Továbbra is ezen az úton kívánunk előrehaladni egységben a testvéri szocialista országokkal. Ez az emberek számára a békét, a szocializmus, a kommunizmus ! megvalósulását jelenti. Mi ' kommunisták pedig az embe- | rek, valamennyiünk boldog- sága mellett foglalunk állást. Az Intemacionálé elhangzása után rövid szünet követ- í kezett, majd bemutatták az Optimista tragédia című, Cannesben díjat nyert, szélesvásznú szovjet filmet. | díszszemle sokezres közönsége ! a pilóta nélküli, önirányító légvédelmi rakétát, amelyről bevezetőben szóltunk. Ez a rakéta akkor is biztos védelmet nyújt, ha az ellenség a világűr felhasználásával kozmikus úton eljuttatott támadó fegyvert vetne be földi, vízi vagy légi célpontok ellen. Az elfogórakéta négy példánya vonult el a mauzóleum tribünje előtt. Hatalmas rakéták következnek ezután. Ezek a rakéták bármely világrész bármely pontjára ed tudják juttatni a nukleáris tölteteket. A stratégiai nagyrakétákat nem először mutatták be, de változatlanul igen mély benyomást keltettek. Ilyen rakétákkal lőtték fel a szput- nyikokat, a Vosztok-űrhajó- kat, ilyen rakéták találták el félelmetes pontossággal a Csendes-óceán 12 000 kilométer távolságra fekvő kijelölt térségét. A nyugati sajtóban T—2-nek nevezett óriásrakéták lassan, méltóságteljesen gördültek el a mauzóleum előtt. Ezután a „Drága föld, szülőhazámnak földje” kezde- (tű indulóval vonult el a tér- i ről az ezertagú zenekar, s be- j fejeződött a nagyszabású, erőt ; sugárzó díszszemle. Felvonulás A térre érkeztek a sportolók vidám oszlopai, majd az üzemek legjobb dolgozói, akik kilenc menetoszlopban hozták j Moszkva város zászlaját, a ke- j rületek transzparenseit. Vége- hossza nincs a hullámzó, éneklő, táncoló, virágcsokrok- i kai és zászlókkal integető tömegnek. A legtöbb üzem dolgozói saját zenekarukkal jönnek, nagyméretű, csillogó számjegyeik és grafikonjaik szemléletesen adnak hírt az üzemek sikereiről. Viharos vérmérsékletükkel, elsöprő lelkesedéssel töltik be a nagyteret a Lumumba-egyetem afrikai, ázsiai, latin-amerikai diákjai is, s különösen a kubai fiatalok aratnak nagy sikert. Nem maradnak el a sportolók ezrei, a párt vezetőit virággal köszöntő úttörők sem. A színpompás felvonulás több mint három órán át tartott. Film Film Film OFfiMi§fA RAGÉDI A A DÉDASZ Pécsi Üzemvezetősége hálózat építő munkára, pécsi munkaterületre felvesz VILLANYSZERELŐ SZAKMUNKÁSOKAT Munkaruhát, napi egyszeri kedvezményes étkezést, munkásszállást, valamint a családfenntartóknak 6 hónapi munkaviszony után áramdíj kedvezményt biztosítunk. Jelentkezés Pécs, Rákóczi út 34. szám. Visnyevszkij hazánkban is i jól ismert, nagy sikerrel ját- j szott drámáját Szárászon \ Szamszonov rendező azzal a I nyilvánvaló céllal vette film- J re, hogy a képi ábrázolás ön- | kénytelenül kínálkozó lehetősé- i gedt kihasználva teljesebbé te- [ gye az Optimista tragédia for- . radalmár hőseinek történetét. | A film — ha lehet — még I kategorikusabban fogalmazza meg az iró alapvető mondanivalóját:' A forradalom győzelme mindenképpen attól függ, mennyire támogatják a tömegek, de a tömeg sohasem heterogén. Egyes emberekből áll, akiket az öntudatos forradalmárok egyénisége, felvilágosító szava, személyes példája lelkesít és nevelhet igazi forradalmárokká. Felejthetetlen jelenete a filmnek, amikor a hajóra érkező komiszámő — első és legfontosabb csatájának megvívása után — maga köré hívja a kommunistákat és a párttal szimpatizálókat. — Nincs diikció, egyetlen felesleges kép, vagy utalás sem. Mindössze az történik, hogy az egyetlen egy — a párthoz halálig hű Vanonen matrózon kívül mindenki eloldalog a fedélzetről. Két ember van csak a hajón — aki nyíltan és félelem nélkül szembe mer szállni a legénységet markában tartó anarchista klikkel. És ők ketten erősebbek, mint a többi száz, mert igaz ügyet védelmeznek. Szavaikkal és tetteikkel a forradalom öntudatos, fegyelmezett rendjét képviselik a bandatörvénnyel, az álradikalizmussal, a pózoló embertelenséggel szemben. Az ember szinte megsajnálja a hajóra küldött komiszámő törékeny, szomorkás alakját, amikor az elvadult, kiábrándult, mindenire nemet mondó és mindenkit semmibevevő anarchisták között meglátja. Mit akar ez itt, — kérdezzük a hajó anarchista bandave- zérével együtt, — ki hívta, ki hallgat rá, honnan vesz bátorságot és erőt, ha törésre kerül a sor. Egyedül minden bizonnyal el is bukna, de mert a forradalmat győzelemre vezető pártot képviseli és mert győzi türelemmel, emberséggel és lelkierővel, — egyre többen állnak mögéje. Végül el is éri kitűzött célját: Az anarchista különítményt reguláris alakulattá formálja. Megalakítja az első forradalmi tengerész ezredet. A hangsúly persze nem a szervezeti formán van. Mégcsak azon sem, hogy ki legyen a parancsnok, — hanem, hogy a matrózok felismerik-e mi az igazi szabadság, md tesz valakit saját lélkiismerete előtt is szabaddá. A felismerés nem megy gyorsan. Szinte minden embert más indítékok tesznek szabaddá — tehát fegyelmezetté. Alekszejt, ezt a V. Tyihonov által alakított nagyszerű fiatalembert, például az igazság * * i keresésének szenvedélye niel- I lett hirtelen felébredt szerelme is segíti abban, hogy sze- j műnk láttára fejlődjön cinikusból rajongóvá, gyávából I hőssé, szertelenből fegyelme- j zetté. A hajón rekedt fiatal j cári tiszt is csak a kommunis- j ták emberségét látva döbben I rá, hogy személyes sérelmei ellenére is a forradalom olda- I Ián van a helye, mert csak a j forradalmi rend szüntethet: meg az emberi lelkekben es az emberi viszonylatokban dúló, pusztító anarchiát. Az öreg anarchista sorsa, mindezek alapján nem is ie- het más, — mint a pusztulás. Embertelenül, vakon, bandatörvények alapján nem lehe< az emberség, az öntudat, a rend forradalmát szolgálni. Nem lehet büntetlenül a forradalom ellen fordítani a forradalom helyes jelszavait. Borisz Andrejev felejthetetlen alakítást nyújt ebben a szerepben. Kiégett és szenvedélyes, bölcs és korlátolt, ravasz és meglepően őszinte tud lenni egyik pillanatról a másikra. — ahogyan jól felépített, nagy szerű szerepe megköveteli. Méltó társa a Rekedt megformálásában V. Szanajev, aiki minden jelenetben új oldalról formálja meg a szolgalelkű nihilista csaknem állati jellemét. A komiszámő tragédiája éppen akkor teljesedik he, amikor célba ér. Árulás folytán az ellenség kezébe kerül és felmentő csapatok már csak halálnak mzott testét szabadíthatják ki a fehérek szétvert hadiszállásáról. Halálát mégsem érezzük lesújtónak, hisz nem hiába áldozta fiatal életét, az ügy amelyért életében harcolt győzött és győzni fog. A komiszámő őszinte, mélyen átélt, sallangoktól, mester-kéltségtől mentes nagyszerű játékára még sokáig emlékezni fogunk. Benne a fiatal szovjet színésznemzedék egyik igen tehetséges tagját üdvözölhetjük. Játékának voltak bizonyos alkati korlátái, törékenyebb, líraibb mint a dráma alapján elképzeltük, azonban így is hiteles, meggyőző volt. A rendező hű és méltó a dráma írójához. Sikerült a legnehezebb feladattal is megbirkóznia. A film narrátorok, az elkerülhetetlen dikciők ellenére sem vált a régi, élkoptatott értelemben patétikussá Hangulata mégis ünnepélyes, emelkedett az első pillanattól az u tolsóig. Monahov operatőr képei pontosan azt a pluszt adták 1 drámához, amelyet a színpad semmiképpen sem tudott volna elénk tárni. Az Optimista tragédia filmváltozata komoly segítséget nyújt ahhoz, hogy eljussunk a szocialista forra- dalmiság teljesebb megértéséhez, amelynek lényege a forradalmi rend. Vasvári F. Fokozatos lehűlés Többévtizedes időszakaszban egyszer-kétszer ha akad ilyen enyhe, száraz és hosz- szantartó ősz, mint a mostani. A meteorológiai intézet központi előrejelző osztályán elmondották, hogy szerdán a sokévi átlagszintnél 8 fokkal voltak magasabbak a maximumok, csütörtökön pedig 5 fokkal, de még a péntekiek is 2—3 fokos többletet mutattak, noha a csütörtöki frontbetörésekkel megkezdődött az időjárás átalakulása. Az esti órákban érkezett második zivatarhullám déli kitérővel a Földközi-tenger felől atlantióceáni levegőt hozott az addigi szubtrópusi meleg helyébe. A légcsere több vidéken okozott kisebb esőket. Pénteken a napfényes órák száma több vidéken erősen csökkent, így a nappali hőmérséklet az előző napokénál sokkal alacso- nyobb, 13—15 fok között tetőzött. A jelek szerint szombatra virradó éjszaka újabb időjárási front érkezik nyugatról a Kárpát-medencébe, amely már kerülő nélkül szállítja az Atlanti levegőt, s erősebb felhősödért, futó esőket okoz. Az éjszakai minimumok 4—8, a szombati maximumok 11—14 fok körül alakulnak ki, szombaton is lesznek felhőátvonulások, de párórás napsütésre í még számíthatunk. Ünnepeltek a megye dolgozói Fáklyás felvonulás Mohácson — Felavatták a mágocsi művelődési házat A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 46. évfordulóját Baranya megye dolgozói is megünnepelték. Mohácson szerda este 6 óraikor, a Bartók Béla Művelődési Házban Baris István, a mohácsi járási J pártbizottság titkára emiéke- j zett meg az évfordulóról, majd | a többszáz főinyi közönség ; előtt a művelődési ház kultúr- j csoportja adott irodalmi műsort. A város üzemeinek és intézményeinek képviselői fáklyákkal meneteltek a Duna partra, a szovjet hősi emlékmű megkoszorúzására. * Ezen a napon még a mo- i hácsi járás 15 nagy községé- j ben emlékeztek meg az első I szabad állam születéséről. Hi- meshazán különösen meleghangú ünnepségre került sor, ahol a helyi termelőszövetkezetet patronáló Mohácsi Selyemgyár dolgozói is részt vettek a megemlékezésen. November 7-én délelőtt Bólyban koszorúzással egybekötve emlékeztek a Nagy Októberre. * Komlón szerdán este 7 óra! kor kezdődött az ünnepség a Zrínyi Művelődési Házban, ahol dr. Tóth Lajos rendőrkapitány, a városi párt-végrehajtó bizottság tagja mondott ünnepi beszédet. Az ünnepségen részt vettek a Mecseki Szénbányászati Tröszt és a város üzemeinek dolgozói. * j A sásdi járás 18 nagy termelőszövetkezetében az MSZMP járási bizottsá£áaaií munkatársai, 11 kisebb községben pedig helyi előadók mondtak ünnepi beszédet. Különösen kedves megemlékezésre került sor Mágocson, ahol az új művelődési ház avatása egybeesett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának megünneplésével. A falu új létesítményében Rapai Gyula, az MSZMP Baranya megyei bizottságának első titkára emlékezett a nagy napra, majd a mohácsi szimfonikus zenekar, a mágocsi FMSZ vegyeskara és a Mecsek Tánc- együttes szórakoztatta a megjelenteket. Az államnak másfél millió forintjába került a mágocsi művelődési ház, négy millió forint értékben saját anyagot és társadalmi munkát adtak hozzá a község lakói és 1 a i *