Dunántúli Napló, 1963. november (20. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-29 / 279. szám
ÜSI^Pié' Film Pécs felszabad í lóiról Értesítést kaptunk a Hadtörténeti Múzeumtól, hogy április 4-e alkalmából a Szovjetunió több, értékes hadtörténeti emléket adott át hazánknak. Az emlékek között van egy rövid dokumentumfilm is, amely Pécs felszabadítóiról szól. A filmet a harcoló csapatokat kísérő haditudósítók készítették 1944 végén és 1945-ben. A rövid — alig néhány perces — dokumen- tumfilm bemutatja az akkoriban készült szovjet hősi emlékművet, amelyet a temetőben állítottak fel. Az első koszorúzás látható a filmkockákon, amikor a szovjet helyőrség parancsnokai, a város vezetői helyezik el koszorúikat az emlékmű talapzatánál. A koszorúkat egyenruhás, megyei hajdúk vitték tollas sapkában, súj- tásos kabátban, feszülő lovaglónadrágban. Azután fehérruhás lányok helyezték el virágcsokraikat az emlékmű körül. Majd változik a kép és a pécsi szovjet helyőrség díszalakulatát láthatjuk, amint díszmenetben elvonul az emlékmű előtt, miközben az út két oldalán, a város lakossága tapssal köszönti őket. A film ezután bemutatja a szovjet katonák búcsúztatását, akik eltávoznak a pécsi helyőrségből. Feltehetően a Kossuth Lajos utcán vonultak végig és az épületekről következtetve a Színház téren fogadta tisztelgésüket a város és a katonai vezetőség. A búcsúzó lakosság körében ugyancsak fehér- és magyarruhás lányok láthatók, akik virágcsokrokkal kedveskednek a harcosoknak. A hírnevet megőrizték Huszonhat mázsás kukoricatermés hatezer hold átlagában Kilencvenöt vagon marhahúst, 129 vagon sertést szállít a Bólyi Állami Gazdaság 1944. november 29. A Sátorhely-Bólyi Állami Gazdaság országos hírnevet szerzett, s egyre több külföldi is ellátogat ide, hogy a saját szemével győződjön meg az eredményekről. Az igazgatói iroda mellett ott lóg a falon a gazdaság legnagyobb büszkesége, a Minisztertanács és a SZOT elnökségének vándorzászlaja. Amikor másodszor átadták ezt a vándorzászlót a gazdaság dolgozóinak, Kisjakab Lajos igazgató a következőket mondotta: „Mindent elkövetünk, hogy örökre itt maradjon a vándor zászló.” Ehhez pedig az kell, hogy háromszor egymás után elnyerjék a nagy kitüntetést Vajon sikerül-e? Együtt ülök az igazgatóval és a főkönyvelővel, én kérdezek, ők pedig mindenre számokkal felelnek. Szárazak a számok, de mögöttük megfeszített, kemény munka áll. Ha csak azt mondják: 18,9 mázsa búzájuk termett az idén holdanként, ez száraznak tűnik. Viszont, ha belegondol az ember, hogy milyen száraz esztendő volt az idei, s mégis ilyen eredményt értek el 4264 hold átlagában, akkor ez a szám sem száraz, s még azt sem nagyon veszi észre, hogy 20 mázsa volt a tervük, ök viszont észreveszik, szigorúan lekönyvelik, számon tartják és mindig hozzáteszik: sajnos, nem értük el a tervet. Nem teljesítették a tervet ősziárpából sem. Tizenkilenc mázsát terveztek 639 hold átlagában, s „csak” 18,9 mázsát takarítottak be. Közel hatezer hold kukoricájuk már a górékban ban. A szárat levágták és a 25 000 holdas gazdaságban már ezer holdat sem tesz ki a szántat- lan terület. A tervük azt írta elő: termeljenek 24,8 mázsa májusi morzsoltnak megfelelő kukoricát, ök 26 mázsát takarítottak be. Láttam a nyáron a komlójukat. A vihar összedöntötte a vasbeton oszlopokat, — szánalmas látvány volt. Megemlítik a viharkárt, de mindjárt mondják a terméseredményt is. 3,9 mázsa komlót szüreteltek egy-egy holdról a négy mázsa betervezettel szemben. 2336 holdon volt lucernájuk. Tervük: harminc mázsa szénát betakarítani egy-egy holdról. Teljesítették a tervet. S micsoda szénájuk van! Szép zöld, leveles. Igaz, mind állványon vagy hideglevegővel készült. Silókukoricából nagyobb a lemaradás. 175 mázsát akartak betakarítani egy- egy holdról, s 1409 hold átlagában csak 152 mázsát sikerült. Az állattenyésztésben csak egy területen lesz lemaradásuk — a tejtermelésben. A tehenenként! 3300 literes •a Ülést tartott a városi tanács A bányásztelepülések kommunális és szociális ellátottsága szerepelt a napirenden Pécs megyei jogú város tanácsának tegnapi ülésén napirendre került a Mecseki Szénbányászati Tröszt lakótelepem végzett vizsgálat eredményeiről készült jelentés. A vizsgálat célja annak megállapítása volt, milyen a kommunális és szociális ellátottság a bányásztelepüléseken. A Mecseki Szénibányászati Tröszt lakótelepei kivétel nélkül az L kerületben vannak. Pécsb ányatelep, Borbálatelep, Erzsóbettelep, Meszes, Pécs- száboles és Vasas lakosainak száma 30 ezerre tehető. A bányászlakosság kereseti viszonyait vizsgálva a következőket állapította meg a jelentés: a meglátogatott 200 család közül 187 kivétel nélkül bányászmunkáiból származó keresetből él. A 187 családiban a keresők összes száma 275. Egy kereső átlagos havi jövedelme 2040 forint. Egy családra a nem cigányoknál 3080, a cigányoknál 2460 forint jut. A cigányoknál ugyanis legtöbb esetben csak egy kereső van a családban. A bányászcsaládok bútorzata rendes, többnyire új. A családoknak a városi átlagot meg haladó mértékben van rádiója. A családok többségének már van televíziója, 75 százalékának mosógépe és egyéb háztartási gép is van, 15 százalék hűtőszekrénnyel, 12 százaléka személyautóval, hét százaléka motorral rendelkezik. A bányászság ruhaneművel si jól van ellátva. A meglátogatott családoknál családtagonként — a munkaruhán kívül átlag három rend. ruhát találtak. A jelentés a pozitívumok mellett sokat foglalkozik a bá nyásztelepüléseken élők problémáival. A problémákat a nem mindig jónak mondható vízellátás, a települések csatornázatlansága, a nem kielégítő köztisztasági ellátottság, az utak és a járdák viszonylag rossz állapota, a csúcsforgalomban többnyire megoldatlan helyi közlekedés és a ke- ©eskedéLmi ellátottságban még fellelhető hibák okozzák. A bányásztelepülések orvosi, egészségügyi ellátása jó. A gyermekbetegségek megelőzésével kapcsolatos tevékenység azonban megkívánná a körzeti gyermekorvosok számának felemelését. A két üzemi és egy tanácsi kezelésben lévő bölcsőde jelenlegi állapota az igényeket nagyjából kielégíti, bár a férőhelyek száménak bővítése és az új bölcsődék létesítése mind sürgetőbb fel adattá váMk. A jelentés alapján széleskörű vita indult, amelyben felszólalt Ambrus Jenő■ elv- társ, a városi pártbizottság első titkára is. Hangsúlyozta, hogy ki kell alakítani az I. kerület központját és azt kulturált lakóterület színvonalára kéül emelni. Beszámolt a ToJlbuhin út korszerűsítésével kapcsolatban SeCimerüult nehézségekről, majd aláhúzta a társadalmi összefogás fontosságát a bányásztelepülések próblé- mátaafc megoldásában. Elmondotta Ambrus elvtárs, hogy a városi tanács ugyanolyan gondossággal és törekvéssel, amellyel a város jó ivóvízzel való ellátásának biztosítására törekszik, gondoskodjék a me szesiek ellátásáról is. Egyebek között felhívta a figyelmet arra is, hogy a jövőben nagyobb gonddal kell kezelni a vendéglátás kérdéseit a bányász- településeken. A tanácsülésen résztvett Ha- racska Imre, a nehézipari miniszter helyettese és Garam- völgyi János, a NIM főosztályvezetője is. A minisztérium segítőkészségét bizonyította felszólalásában Garam- völgyi János, — aki néhány évvel ezelőtt a pécsi bányák ban dolgozott és a szabolcsi bányásztelepülésen lakott — amikor megígérte, hegy anyagilag is támogatják azoknak a problémáknak megoldását, amelyek a tanácsülésen felmerültek. Segítettek például az I. kerületi távbeszélőhálózat kiépítésében is, amikor néhány hónappal ezelőtt 1 390 000 forintot bocsátottak a posta remdeSkeaésése, A vita lezárása után a Baranya megyei Népi Ellenőrzési Bizottságban viselt elnökhelyettesi tisztsége alól felmentették a más munkakört betöltő dr. Báli Józsefet, Bors Antalt betegsége, Bordács Istvánt pedig Budapestre való elhelyezése miatt. Helyettük dr. Koncsag Károlyt, a Kerületi BányaműszaM Felügyelő ség vezetőjét és Bánhegyi Györgyöt, a Beruházási Bank osztályvezetőjét választották. Döntött a tanács Árpádtetó és Bird Pécshez való csatolása ügyében is. A két helység — amennyiben az Elnöki Tanács is hozzájárul — a jövőben Pécs megyei jogú városhoz tartozik majd. tejtermelést nem érik el Nyolcszáz borja van átlagosan a gazdaságnak. Ennyi állattal sok a baj, s mégis kiválóak az itatásos borjúnevelésben elért eredményeik. Egy taicarmá- nyozási hónapra 23.2 kilós súlygyarapodást terveztek — 25.8 kilót értek el. 15.40 forint takarmányozási költséget terveztek az állattenyésztésben — ez a fő önköltségi mutató, hisz a takarmányköltség az összköltségnek több mint . 70 százaléka, — s egy kiló hús előállításához mindössze 12.26 forint értékű takarmányt hasz náltaik fel. Marháinknak a tervek szerint 28 kilót kellett volna fel- venniök havonta és a 950 hízómarha 30—40 kilót hízott minden hónapban. Itt is sikerült csökkenteniök a takarmányköltséget. 14.88 forint helyett csak 13.44 forintot használtak fel egy-egy kiló marhahús előállítására. 6300 sertést hizlalnak egy év alatt a gazdaságban. Ennyi sertés átlagában a 11.67 kilós havi súlygyarapodás elérése nem könnyű. Ennyit ír elő a tervük. Ok viszont minden hónapban 13,09 kilót „raktak” minden sertésre és nem 11.11 forintos, hanem 10.41 forintos kilónkénti takarmányköltséggel. Ez a gazdaság ebben az évben 95 vagon marhahúst ad az országnak. Nagy részét már el is adta, csekély mennyiség van már csak vissza. És milyen hízómarhák voltak ezek! Majdnem mind extrém minősítést kapott. Ez a gazdaság szempontjából sem lényegtelen, mert a jobb minőségű állatért több pénz jár, ez pedig jó irányban befolyásolja a bevételi tervet. 129 vagon sertés is elvándorol innen az ország éléskamráiba. A tervből már csak néhány vagon hiányzik. Ezt a tervet azonban túlteljesítik. Számokat soroltam fel, ame lyek mögött szorgalmas, kitűnő szakemberek állnak. Nem ismertek fáradságot, és fáradozásaik gyümölcse az idén is beérett. Most már bátran ki merik mondani: teljesítik az idén is a rögzített eredménytervet és' a gazdaság feszített eredmény | tervét is. Sőt, az sem lehetet- j len, hogy túlteljesítik. Ebben < a nehéz, aszályos évben is! sikerült megőrizniük a hírnevet és nem lehetetlen, hogy most már a vándorzászló is) örökre ott marad a gazdaságukban. Szalai János [Vem lehet kifogyni a méltató szavakból, nem lehet kifogyni az élményekből, amikor azt a napot felidézzük az emlékezetünkben. 1944. november 29-ét, Pécs város felszabadulásának napját. Forgassuk hát vissza az idő kerekét és lapozzunk vissza egy napot a nevezetes dátum elé. Mi minden történt egy nappal a történelmi jelentőségű változás előtt? Nézzünk széf az akkori pécsi utcákon, lapozzunk bele a helyi újságokba, amelyek még öles címekkel a „végső” győzelemről harsonáztak! Miről szónokoltak az akkori „Dunántúl” cikkírói, tudósítód? — „Rugalmas visz- szavonul ásókról”, „visszafoglalt” hídfőállásokról, „dicsőséges helytállásról”, a német légierők „megsemmisítő csapásairól’? és ilyenekről. 1944. november 28-án még átvették a „Reich” vezércikkét: Göbbels írta: „Az effien- séges táborban nagy a csalódás a dicső német hadsereg minden arcvonalon tanúsított aktivitása, harckészsége miatt, ami a jelenlegi helyzetben döntő fontosságú. Az, mert a háború jövőjét határozza meg. — Ezekből a sikerekből méltán következtethetünk arra, hogy a német nép esetében valami különös dolognak kell lennie, így van ez, hiszen a német nép úgy tekintheti ezt a háborút, mint az isten ítéletét. Ebben rejlik a mi erőnk is, amelyet a világ ma egyöntetűen német csodának nevez. Ezért ez a háború nem is végződhet másként, mint a mi győzelmünkkel. Mert ennek ellenkezője fejtetőre állítana minden történelmi tapasztalatot és szabályt.” Ki tudja már, hogy ki olvasta, kit érdekelt Pécsett ez a göbbelsi maszlag, amikor mindenki a maga keserűségével, gondjával bajlódott. A boltok üresen álltak, a szénraktárak mindenütt zárva voltak, csak a mozik ígértek még némi menedéket a gondoktól. De azok is mit adtak, miit hirdettek? A Park mozi reklámja a „Fekete hajnalt”, az Apolló-é az „Egy nap a világ”-ot, az Uránia pedig az „Utolsó nyarat”, csupa szimbólumát a kilátástalanságnak. Az utcákon, a tereken friss plakátokat ragasztottak fára, falra a nyilas propagandisEz a vállas, fekete hajú férfi két hónapja még a börtönben ült. Most kék munkaruhában, gumicsizmában fogad a bőrgyár krómos műhelyében. Az ellenforradalom után ő is nyugatra futott. Három évig csavargóit a világban, aztán egy sor keserű tapasztalattal a „hátizsákjában” 1959- ben hazajött. A Pécsi Bőrgyárban talált munkát és megnősült. Dolgozott rendesen, munkájára panasz sosem volt. — Egyik napon aztán megtörtént a baj — kezdi elbeszélését. — Munka után hazamentem s mondom a feleségemnek: elmennék délután egv kicsit, megnézem a kispályás labdarúgókat. Még az asszony adott néhány forintot, mondván: „igyál egy pohár sört hazafelé”. Végignéztem a meccseket, aztán egy ismerősömmel a Dózsa-étte- rembe mentünk. Egyik pohár a másik után ... Tudja, mindig akad, aki újabb rundot hozat. Becsíptem. De ne szaporítsam a szót, belekeveredtem akkor éjjel egy utcai verekedésbe, egy férfit — sohasem ismertem — leütöttem. — Bírósági tárgyalás: 3 év 6 hónapot kaptam. Mielőbb szabadulni —- ez volt a célja. Ennek egyetlen módja; jól dolgozni a körtől A „HOSSZÚ ÚT“ VÉGÉN ben, akkor lehetőség nyílik, hogy büntetéséből elengedjenek. — Huszonnyolc hónapot töltöttem lé a negyvenkettőből. Azt mondták rendesén viselkedtem, jól dolgoztam, a hátralévő időmet elengedik. Itthon már egy két és fél éves kisfiú várta. Amikor elítélték, kisfia kéthónapos volt. — A fiam persze meg sem ismert. Ültem a lakásban, fejemet a tenyerembe temettem, mellettem játszott a gyerek. Hogyan történhetett ez meg velem? —■ erre kerestem magamban a választ. Az ital, az ital — mindig ennél kötöttem ki, csak magamat és az italt okozhattam. Másnap elment a bőrgyárba. Egész úton azon gondolkodott, hogyan fogadják, be- eresztik-e egyáltalán a kapun, szóba ájlnak-e vele? Mit mondanak majd a volt munkatársak, dolgozhat-e még velük együtt? — Feri bácsihoz, a művezetőhöz mentem először. Azt sem tudta, hogyan is kezdje, mit is mondjon. Megállt előtte szótlanul,. Az öreg homlokára tolta szemüvegét, úgy nézett rá. — Hát, szóval... letelt? —■ törte meg a szótlanságot a művezető. — Letelt, Feri bácsi. Az öreg csak rakosgatta a darab nyersbőröket az asztalon hol ide, hol oda, ő meg állt előtte egyik lábáról a másikra, Cigarettát vett elő. Az öreg adott tüzet — rágyújtottak. — Aztán most mi lesz? — kérdezte a művezető halkan. <— Dolgoznék, ha lehetne... — Itt, nálunk? — Igen. A művezető gondolkodott egy ideig, aztán csak annyit mondott: — Várj egy kicsit, elmegyek, nemsokára visszajövök. — Talán ha félórát volt el Feri bácsi, de nekem úgy tűnt, mintha órákig lett volna távol. Attól, hogy nem kapok munkát, nem féltem. De tudja, ha az ember dolgozott valahol, ismerte az üzemet, a környezetet, hát szívesebben választja a régi munkát, mint valami újat. Végre visszajött Feri bácsi ták. Gyászkeretes felhívást a következő felirattal: „Tudod-e mi vár rád dolgozó munkás, ha a bolsevikokát választod? — A bakancsod lehúzzák a lábadról, a falat kenyeret kitépik a szádból, mert kell a Vörös Hadseregnek. — A feleséged, a lányod elhurcolják, mert kell a Vörös Hadseregnek. — Ez vár rád, há a hungarizmus helyett a bolsevik uralmat kívánod!” De a nép. a pécsi utcák népe a Sorok mögé látott: — Úgy. hát már ti is válaszúiról kiabáltok?! Ha így yan, nem lehet már messze az idő. A ti időtök és a miénk is. Majd elválik kinek mát hoz . i. * De estefelé a szederkényi, a hairsányi, a gyűdí dombok gerincéről titokzatos fénypászták hasítottak már utat a mecseki ég aljára. Nagy árpád, Posta völgyből gépkocsivezetők, villamoska- lauzok hozták a hírt: Ott vannak már, reggelre ideérnék! & a reggel? 1944. november 29*énék kara reggele? * A Széchenyi tér hangszórója még a fülekbe rikogatta a pécsi vegyeshadtest urainak utoüsé igéit: „A harcot folytatjuk, a győzelem a miénk!” Az embereiket kihajtották még a földekre, a dombokra árkot ásni. Lövészé rkot a „végső győzelemhez”. A Gestapo is itt volt, és a csemdőirők is kísérik még a szökevényeket. AgyonziláBt, csupa m aszal német katonák rohangásztak eszeveszetten szanaszét a városban: Menekülni! Menekülni! Az egyszerű pécsi emberek ezrei pedig a munkások, a kisemberek ugyanakkor várakozással néznek a nehezen vámt penc edé, autókor majd összetalálkoznak a- első szovjet katonával, ök már bizton tudják, hogy a következő percek, órák egy negyedszázados álmot váltanak valóra. 'T'izenkíLenc esztendő múlott el azóta és azt a felejthetetlen napot örökre megőrizzük emlékezetünkben. Az őszinte hála ünnepnapjává avattuk, amelyet annyi sok súlyos harc, any- nyi véráldózat árán kaptunk örökségbe a felszabadító szovjet hadseregtől. Pálinkás Gyöngy — Nézd, megbeszéltem. Ismerlek, jó munkás voltál, visszaveszünk — mondta az öreg. — Holnap már jöhetsz dolgozni — tette hozzá. A krómos műhelybe került, most is ott van. *— Kereset? — Ügy kettőezer körül. Feleségem is dolgozik, nem panaszkodhatunk. Lakásra gyűjtünk, talán 1964-re összejön a pénz. — A munkatársak? — Egy szóval sem emlékeztetnek a múltamra. Gyűrögeti kezében a sapkáját, nagyot sóhajt. — Én aztán huszonhét éves koromra kijártam valahogy az iskolát — mondja. — Nagyon hosszú volt az űts de véget ért. Nem szeretném még egyszer megjárni. Lehiggadtam. Azért eljárok szórakozni, de csak a feleségemmel. Egy mozi, egy színház, bort is iszom — vele. Soha nem lát engem többé senki kocsmában egyedül, részegen! — Most már a fiam is megbarátkozott velem. Feláll, elköszön, de az ajtóból még visszaszól: — Hanem a fiam, ej de nagy csibész, ha látná! s nevetve becsukja maga mögött az ajtót. Garay lm,«*