Dunántúli Napló, 1963. november (20. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-17 / 269. szám
MŰVÉSZÉT! (DÍJASOK TERVEIKRŐL Csorba GyőttS: — Űj verseskötetem összeállításán dolgozom, leg közelebbi tervem, ezt befejezni. Ez a kötet az 1959 óta írott verseimet tartalmazza, végleges címét még vem döntöttem el. Amíg ezt a kötetet be nem fejezem, fordítást nem vállalok, hallgatok a műfordítással. Majd utána Kok bura — Terveim f Márciusi bemutató Pécsett, Bartók balett a szegedi szabadtéren, minőségi ugrás az együttes technikai felkészültségében, közben külföldi utak. A koreográfus naponta felmond bennem a balettigazgatónak, a balettigazgató a koreográfusnak, azért megvagyunk. Az elégedetlenség az én optimizmur som. Dar. Vargha Károly: — Kóruskultúránk további gazdagítását szeretném folytatni, a föllelhető legértékesebb külföldi müveknek magyarra fordításával. Másrészt a magyar zeneszerzők száméira olyan szövegeket írni, melyek megzenésítésre méltóak. Terveimben szerepelnek nar- gyobb lélekzetü müvek, oratóriumok fordításai it. Kelle Sándor: — A tavalyi kiállításom anyagát — Baranya és Dél- Dunántúl — szeretném bővíteni tematikailag és formailag egyaránt. Minél többet és minél jellemzőbbet szeretnék elmondani Baranyáról, a Dél- Dunántúlról, az itt élő emberekről, a tájról, az emberek és a táj kapcsolatáról. Tervem, hogy sokat dolgozzak. Bertha Bulesn: — Üj novelláskötetem Harlekin és szerelmese címmel a Magvető Könyvkiadó gondozásában jelenik meg tavasszal. Jelenleg egy hosszabb regényen és egy TV-fümen dolgozom párhuzamosan. A TV- film forgatókönyve Az öthey lány című novellám alapján készül, melyet az Űj Írás közölt még az elmúlt .évben. Vlda Dezső: — Sok munkám van a siklósi iskolában, a festészetre nehezen tudok időt szakítani. A nyári termést — balatoni vázlatokat — szeretném képpé formálni. Szeptemberig végigdolgoztam a nyarat, az elkezdett munkát szeretném befejezni. Munkáimban a mozgás lendülete, dinamikája foglalkoztat leginkább. É£Saé om tszA, egy Sdesfti elszunyókált Lőrinc bácsi. Dehét csoda? Minden éjjel ébren virrasztani az 5 hetvenkét évével?!. Megesik bizony, olykor, hogy huny egyet-egyet, külön Ösen ilyen csillagos, aromás nyári éjjeleken, amikor a Holdban andalító-szépen muzsikál Szénit Dávid. No, nem sokáig tartanak ezek a kis pihenőik, s nem is alszik el mélyen, Inkább csak — egyszeri emberként — a szemeit pihenteti, de jószerivel közben is hallja félig- meddig, ami körülötte történik a majorban. Ez pedig nem sok. Szuszognak, alusznak az állatok az ótokban, istállókban, néha nyög egyet némelyik, álmában, vagy dobog a páriájával, ennyi az egész. Azért vigyázni keU! Ha nincs baj, — lehet- Föl is tá- pászkodik Lőrinc bácsi a görbebotja segítségével, s körbejárja a gazdaságot, ahogyan egy rendes éjjeliőrhöz Mik, szemrevételezi a hold szelíd fényében ázó birodalmat. Megkerüli a kazlakat, — semmi; nemigen próbálkoznak már a lopással, amióta ránc- baszedtek egypár szénatolvajt. Elégedetten átballllag, a nagyistállóhoz, belép. Végigmegy a két sor beírom között hagyott széles járdán, s nagyokat szippant szivacsos orrával ív . islállólevégőből; ezt a szagot, a széna, az alom meg a tej összekeveredett szagát világéi« tóben nagyon szerette. •Itt is rendben van minden, valamennyi állat a helyén a iászol mellett. — Valamennyi a fenét! Nicsak, ott a sarokban két állás üres a növendék marháknál. Ejha! Ezek elszabadultak! ... Megmérged az öreg, s figyelmesen végigku- tatja az istállót hátha a többi állat közié bújtak. Nem találja őket- — Kimentek! — állapítja meg a tényt, s vallató szemekkel nézi az ajtó kitárt szárnyait, mintha azt mondaná neki: — Én, Szőke Lőrinc a termelőszövetkezet éjjeliőre ezennel felszólítalak Vasvári László: Borjúkaland te ajtó, valid be, hová tűntek a borjúk?!... Az ajtó azonban nem szólal meg, tehát Lőrinc bácsi erős fej vakarások után kénytelen keresésükre indulná. Háromszor is körbejár, mint bűnösben a tel- kiismeret, de bizony a szökevényeket sehol nem látja a majorban. Űjaibb tarkóvaka- rintások közepette egy lépéssel előbbre jut a következtetésben. — Ezek elmentek valamerre! ,.. önkéntelenül körülnéz, nincs-e vétettem tanúja az esetnék, nem jön-e poot most az elnök a szokásos ellenőrzőbe? ... Nem hall lépteket, megkönnyebbül. — Gyerünk az állatok után! De merre??? Eszem el ne hagyj!... Gondolkozik az öreg erősen, hová mehettek azok az ördögök?! Gondjában még a Holdra is fölmered, — na, Szent Dávid segíthetnél, te onnan fölüről biztosan láttad merre kódorog- tak el? ... A Holdból azonban csak a fényes muzsikaszó csurdigál, s nem jő semmiféle eligazító intelem. Az éjjeliőr kénytelen hát a maga feje után elindulni. Nem messzire a majortól tízholdas lucamatálbla sötét- lik, arrafelé megy. A marhának olyan a gyenge lucerna, mint embernek a töltöttkáposzta, a rántott csirke, vagy a túrósrétes, szóval valami finom, csemege. Lőrinc bácsi ismeri az állatot, hát arrafelé indítja reumás lábait, méghozzá sietve, mert ő azt is tudja, hogy a friss lucerna egykettőre fölfújja a kérődzőt, s akkor aztán nagy baj van! Alig ér a tábla széléhez, már látja is a két tekergőt. Bent legelnek a közepében a legnagyobb nyugalommal. — Csakhogy megvagytok! — sóha jt elégedetten, és szaporán igyekszik feléjük. A szökevények felkapják fejüket, amint közelít hozzájuk. ■— Boci... Bocikám... hízeleg nekik, s megpróbál mögéjük kerülni, hogy a major felé terelhesse őket. Hiába. Amint közelebb ér, odébbnyargalmiaik vagy száz métert, ott folytatják a iege- lésk — A nyavalya essen belétek! — mérgelődik Lőrinc bácsi. Utánuk fújtat, s megint rákeadi. — Boci! Boeikámt... Az eredmény ugyanaz, mint az előbb. És harmadszor ás ugyanaz, negyedszer is. — — Hogy fordulnátok föl, dögök! — fohászkodik az öreg tehetelen haragjában. Elfogyott a szusszá, nem bírja tovább a futkoüózást Tanácstalanul áll, töpreng: mit tegyen? — Magasságos mennybéli úristen, mit lehet itt tenni?!... Nagyon el von keseredve. Már látja maga előtt, amint reggelre felfújódva, döglötten fekszenek a borjúk! Már hallja az elnök szemnél lány ását: — Na, vén élhetetlen, magára is rábízhattuk a gazdaságot!!... — Ezt a szégyent megérni! Nem beszélve a kárról! Hamarjában kiszámítja, hány hónapi éjjeliőrködés egysége menne rá a két borjú árára. Hallgathatna otthon, nem lenne többiét nyugta az öregasszonytól!... A jövő eme sötét kilátásai kótségbeejíik. — Nem lehet!!. Kobe nem lehet belenyugodni!!! e mintha valóban Szent ^ Dávid szánta volna meg szegény öreget, — amikor már vagy tízszer meregette szemét a Holdra kínos-keserves töprengésében, nagyszerű gondolat villant az eszébe. Meg is lódult a major felé nyomban, ahogy csak vinni E Külíödi filmhírek Anöré Maurois ,,Climate” című regénye nyomán két <zült AZ ÉJSZAKA ÉS A KÍSÉRTÉS című film, amely egy önző. féltékeny férfiről szól, aki elveszíti azt az asszonyt, akit szeret. A film főszereplői Jean Pierre Marielle, Marina Vlady és Emmanuel!/ B!' !> •k Éttere Scola PARLIAMO DI DONNE (BESZÉLJÜNK A NŐRŐL) című készülő filmjének főszerepét Vittorio Gass man játssza. A film egy modern, cinikus ember érzelmi életét analizálja ..groteszk” realizmussal. A jövő év elején Gassman újabb film főszerepére szerződött. Rendezője Dino Risi, s a történet Argentínában játszódik, ahol egy csoport szoknyavadász fiatalember évekkel ezelőtt emigrált olaszok közé kerül. tudták vén lábai. A húszliteres Zsömle, a tsz legjobb tehene igencsak csodálkozott, amikor éjnek évadján fölverte fektéből és kivezette az istállóból. Az ajtóban él is bődiilt elégedetlenkedve. — Ez az! Ez köll nekem, te kedves! — mondta elégedetten Lőrinc bácsi, s húzta maga után a tehenet, ahogy ereje adta. Ügy okoskodott, hogy Zsömle — amelytől nemrégen választották eíl borjúját, — majd bőgősével magához csalogatja a szökevényeket, ha meglátja őket a lucernásban. Igenám, de a finom zöld-" takarmányt Zsömle Is szerette. 4 Amint beleértek a táblába, | nem törődött az se világgal, { se borjakkal, habzsolni kezd- > te befelé a lucernát. Lőrinc > bácsi rángatta a kötőféket, \ hogy erre talán ellbőgi magát í az állat. Hiába! Máskor a vi- í légért meg nem tette volna, > de most még ahhoz is folya- | modott szorultságában, hogy ! megrágdossa a tehén oldalát. ; Etet is hiába!! Mindössze amy- nyit ért el, hogy Zsömle szelíd csodálkozással rábámult, de aztán ismét levágta a fejét a zsenge lucernába. — Zsömle! Kisállatom!... — könyör- gött kétségbe esetten az öreg., — Ne hagyj cserben!... Bőgjél nekik! Bőgjél, nóóóó!... j A tehén lelkivilága úgyláít- sziik megegyezett némely emberekével a tekintetben, hogy a tele hasat mindenek fölé, s elé helyezte, mert rá sem hederített a könyörgésre, csak legelt rendületlenül. Lőrinc bácsi dühbegurult.: — Ml lesz te dög?! — kiáltott Zsömlére — Nem bőgsz, mi?! Talán én bőgjek helyetted??? S mint hajdani legendák prófétád előtt kinyilatkoztatáskor meghasadt az ég, úgy világosodott meg az éjjeliőr előtt a megoldás saját szavai nyomán. Egy pillanat alatt tudta már, mit kell tennie. Megkerülte a tehenet, hogy ne lás- I sák a borjak, aztán mély lélegzetet vett, fölszegte fejét, és béiebődülí a holdvilágos éjszakába. — Muúuúúú!... Muúuúu- úuúü A két tekergő fölkapta tejét, figyelt A sikeren felbuzdulva Lőrinc bácsi ismét elbőgte magát, még erőteljesebben. lelkesebben: — Muúuúú- ! úúúú!!!. A borjak megindul- ; tak a tehén felé. Az öreg meghúzta Zsömle kötőfékét, s vezetni kezdte a major irányába. Minden tizedik lépésnél; elbődült szakértelemmel, beleadva apait-anyait. Így értek be az istállóba a Holdbéli he- gedűszótól kísérve, elől Lő-1 rinc bácsi, utána a tehén, j amögött a két borjú. Odabent bekötötte őket. a' helyükre, de nem bírta meg-! j állni, hogy bottal végig ne; húzzon a tekergőkön. — Büdös csavargók, hogy megiz- i zasztottatok!... De nem tudott ő sokáig ha- > ragudni. Mire az istálló ellőtt 1 megtömte pipáját és elegedet- < ten kifújta az első füstöt, már j meebocsátott nekik. | Í í sak azon töprengett^ J még: miképpen magya- ~" rázza meg majd reggel otthon annak a tüskésinyelvű feleségének, hogy mitől rekedt be az éjszaka?! Káldi Jánost A gyermekkori körtefára Almomban még rezeg a tüskéskörtefa, mosódnak ágai, elporlik lomb-szava. S alatta, mintha még ott ülne két öreg, s nézné a hold fényét, ahogy az megered. Jó Banka nagypapa, Katalin nagymama mintha ott élne még, s mintha még szólana. De ez csak élőm már, haiovány vonalú elfogytak régen ők, . s a fa is rég hamu lm, olykor, álomban, holdfényben megremeg, s mondja még az a fa frissen az éneket Nagy-ritkán éjféltájt az a fa újra él, fölzendül tündöklőn a bűvös terebély. Mosolyog derűsen, szüntelen ágazik,' rezegteti régvolt, aranyos ágait... Házépítés ősszel A fény oly ernyedt már ét oéy halk. Lazuló, tört eséssel rezeg. S ott, a lomb mögött, kőművesek rakják a házat egyre, oldalt. A lángragyúlt, szűk lombkeretben ott tűnnek föl, későn és korén, a falra hajolva szaporán, s néha fütyülnek mind a ketten. De: a lomb mögött s a fütty mögött felnőnek a kemény, új falak. S ott ragyog majd fényben, napra-nap. egy nagy-nagy munkáskéz, mely örök. i i
