Dunántúli Napló, 1963. október (20. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-01 / 229. szám, Első kiadás
mjfkm.ő 1963. OKTŐBER í. TTJ CSAPATTAL, gyarapodott a pécsi tekéaők tábora. A Fegyveres Erők Klubjában a Dóz»a te- kézői is megkezdték működésüket. Egy-két barátságos mérkőzést már vívtak a lila-fehérek, a-.vfk az elkövetkezendő évben a bajnokságra is beneveznek. A Tekeszövetség vezetői örömmel fogadták az új szakosztály megalakulását. MEGKEZDŐDTEK a megyék közötti ifjúsági labdarúgó válogatottak tornájának küzdelmei. Baranya megye ifjúsági együttese jól kezdett. A csapat első mérkőzését Kaposváron vívta és ott Somogy megye ifjúsági együttese ellen 3:1 arányú győzelmet aratott. Még egy labdarúgó eredmény: az elmúlt hét közben lejátszott Pécs—Szeged találkozón a pécsi csapat győzött 3:1 arányban. A PÉCS—VESZPRÉM városok közötti vívótalálkozón négy fegyvernemben férfi és női tőrvívásban, párbajtőr és kardesapatver- senyben találkoztak egymással a két város legjobb vívói. A pécsiek tartalékos csapattal szerepeltek, a párbajtőrvívók és női tőrvívók így is győzelmet arattak. A kard és a férfi tör csapatversenyben a veszprémieké volt a győzelem. BUDAPESTEN mérkőzött meg egymással a tenisz NB. TI. két csoportjának csoportgyőztese a PEAC és az FTC női együttese. A győzelmet 6:3 arányban a budapestiek szerezték meg. Az FTC nek ez az eredmény nemcsak az NB n. bajnoki címet jelentette, de ezzel a csapat jogot nyert az elkövetkezendő évben . résfctvenni az NB I. küzdelmein. A pécsiek gyengébben Szerepeitek a vártnál. Tamásy, Ambmsné, Bajtai- né. és Salamonné vereséget szenvedett ellenfelétől. Az egyes mér kőzéseken a pécsiek közül csak Czibulkáné és Barics tudott győzni. a pécsiek harmadik győzelmét Czibulkáné, Holota páros szerezte. A PEAC első és második párosa, a Tamásy, Ambrus- né, és a Bajtainé, Salamonné két tős vereséget szenvedett. Komló, 4000 néző, vezette Soős Gábor. Komlói Bányász: Balogh — Kom lói. Józsa. Jerabek — Szőcs, Sós — Garai. Nagy B., Lutz, Perényi, Iván. Debreceni VSC: Kassai dr. — Gaján, Gellér, Kovács — Juhász, Somodi — Bodai. Gaasó, Alaxai, Puskás. Csekő. A Debrecen lendült támadásba. A 4. percben Juhász—Bodai—Puskás adogatás után a fiatal csatár elől Józsa csak bravúrral hárított. A 9. percben Szőcs jó labdával indította Peré nyit. Az Összekötő néhány lépést tett a labdával, majd 20 méterről nagy erővel a jobb sarokba küldte a labdát, 1:0. A debreceniek is kezdeményeztek. A t13. percben Puskás lesről a hálóba lőtt, a játékvezető előbb megadta, de Géczi partjelző megkérdezése után ítéletét visszavonta. A vendékeget nem zavarta meg az eset. tovább rohamoztak. A 23. percben Somod! erős lövését Balogh szépen védte. Nem sokkal később Kovács lyukat rúgott a 16-oson belül. Garai ott termett, lekezelte a labdát, megnézte a sarkot, aztán Kassai dr-ba lőtte a labdát. (Nagy helyzet volt!) A 30. percben Csekő 16 méterről küldött jobb sarokba tartó bombáját a komlói kapuvédő bravúrosan tette ártalmatlanná. A 35. percben Nagy B. ugrott ki azonban jó helyzetből küldött labdáját Kassai dr. vetődve elcsípte. A MÁSODIK FÉLIDŐ mindjárt góllal kezdődött. Sós remek labdával szöktette Lutzot. A csatár egy csel után lövésre szánta magét és a labda a jobboldali lécről a hálóba vágódott, 2:0. A kék-fehér csapat támadott többet. Élőbb Garai, majd utána Nagyüzem a tekézőknél Tekézoink, az 1063-as bajnoki év őszi fordulójában már minden csoportban küzdenek a bajnoki pontokért, NB n-es csapataink a rajtpäl rosszul kezdtek, a reményt mégsem adták fel. Az Építők igen jó eredménnyel biztosan győztek a Szombathelyi Cipőgyár ellen. Jámbor, Ru- zsinszki és Házénauer igen szép egyéni teljesítményt nyújtott. A megyei bajnokságban a BTC szép győzelmet ért el a Közlekedéssel szemben és imponáló fö- lénnyél győzött a Pécsi Bányász a Kesztyűgyár ellen. A Komlói Bányász a PVSK-tól vereséget szenvedett. így a bajnokság kérdése teljesen nyílt hiaradt. Eredmények: NB n. Pécsi Építők— Szombathely! Cipőgyár 6:2 (2607:2523). Jámbor 458, Ruzsinszki 454, Szabó 438, Pátkai 428. Megyei I. osztály: Pécsi Bányász —Kesztyűgyár 7:1 (2509:2416). Gyi- mesi 4á2, Fazekas 425. Pécsi BTC— Pécsi Közlekedés 7:i (2634:2464). Serbeczki 469, Vaviká 432. Pécsi BTC—Nagykanizsai Kinizsi 5:3 (2801:3474). Serbeczki 474, Hajnóczi 460. Nagykanizsai Kinizsi—Pécsi Kinizsi 5:3 (2304:2364). Horváth 433, Csirke 405. PVSK—Komló 5:3 (2489:2444). Horvátics 458, Tóth 425. Megyei II. osztályú eredményei: BTC II.—Tanácsi Építők 6:2, Pécsi Bányász n.—Pécsi Építők H. 5:3, Pécsi Szikra II.—Pécsi BTC nók 6:2. Iván a háiótartó vasra küldte a labdát. Az 54. percben Juhász nagy erejű lövését Balogh a baloldali kapufára nyomta. A labda visszapattant a mezőnybe, a befutó Alaxai biztosan helyezte a jobb sarokba. 2:1. A 65. percben a komlói védelem elaludt. Bodad átadására Alaxai futott ki és fejéről a kapuba jutott a labda, 2:2. Szép támadás volt. A 70. perc ben dőlt el a mérkőzés sorsa. A hazai együttes fergetegesen támadott, egy kapu előtti kavarodás alkalmával Perényi ragyogó csellel maga elé tette a labdát és nehéz szögből a léc alá vágta. 3:2. A vasutas csapat nem adta fel a küzdelmet, próbálkozott az egyenlítéssel. A 75. percben Balogh csak kifutással, lábbal tisztázott Alaxai elől. A 84. percben Garai, majd a Ö6. percben Lutz lövését Kassai dr. parádés védéssel ütötte szögletre. Végig jó iramú, izgalmakban bő velkedő mérkőzést láthatott a közönség. A Debrecen nyílt sisakkal játszott, az egész térfélen folyt a küzdelem, a Bányász egyúttal mérsékeltebb teljesítményt nyújtott, mint a korábbi hetekben, de így is rászolgált a győzelemre. Csatársora több helyzetet dolgozott ki. 2:2 után is tudott erősíteni a komlói gárda. A Debrecen harmadik alkalommal szerepelt Komlón, (először 4:>ra, majd 3:0- ra győzött a Komló) most játszott legjobban. Ügy tűnt, hogy a védelme gyengébb képességű, mint a támadósora. Balogh kielégítően látta el feladatát, sok veszélyes lövést hárított. A védelemből Jó- zsa és Jerabek emelkedett ki, a fedezetek az átlagnál gyengébben A döntetlen igazságosabb lett volna Csepel—Pécs 3i2 (2,1) szerepeltek. Az ötösfogatból Perényi emelkedett ki, aki a mezőny legjobbjának bizonyult. A második félidőben Lutz igen jól feljött, a gólja igen szép csatártel1 jesítménynek számít. A vendégek közül Kassai dr. Juhász, Somodi, Alaxai és Puskás tűnt ki. Vízhányó Imre nyilatkozatok, VÉLEMÉNYEK: Gyarmati János a Komlói Bányász edzője: — Nehéz mérkőzést vívtunk a Debrecennel szemben. Meglepetés a korszerű játékuk és mindent egybevéve — úgy vélem — a győzelemre rászolgáltunk. A csapatból Perényi különösen jó teljesítménnyel rukkolt ki. Rajta kívül Józsát kell kiemelnem, a továbbfejlődő Lutz mellett. Az a meggyőződésem, hogy Józsa és Lutz megérdemeltén kapott meghívást a magyar B., illetve az utánpótlás válogatottba. A két játékosnak a mérkőzés után adtam át az MLSZ meghívólevelét. Lyka Antal a Debrecen edzője: — izgalmakban bővelkedett a mér kőzés. Sajnos a védelmünk néhány alkalommal megingott és a gyors komlói csatárok ügyesen kihasználták a helyzeteket. Az a véleményem, hogy a vereséget nem érdemeltük meg, ebben elsősorban a játékvezetőt hibáztatom téves ítélete miatt. Szólnom kell a komlóiak játékáról is. A kékfehér csapat igazolta előkelő helyezését úgy gondolom, még nagyobb csapatoknak is keményen meg kell küzdeniük, ha eredményesen akarnak távozni a bányász városból. Csepel, 7000 néző. vezette: Fehérvári. Góllövők: Faludi, Rotten- biller, Jucsov, illetve Dunai II. és Vári. Csepel: Fatér — Kiss II., Pócsai, Kocsis — Kleibán, Rottenbiller — Kalmár, Faludi. Jucsov, Várnai, Sátori. Pécs: Vlaszák — Hernádi, Polgár, Bendes — Vajda, Dunai I. — Györ- kő, Dunai II. Rádi, Vári Török. Csepeli támadással kezdődött a mérkőzés, s mar a második percben Kalmár lövését a pécsi kapus csak üggyel-bajjal hárította szögletre. A 8. percben váratlanul a pécsiek szerezték meg a vezetést: Vári a lyukra futó Dunai II. elé „tálalt**, aki a kimozduló Fatér mellett a kapu bal sarkába lőtt. (0:1.) A 15. percben egyenlített a Csepel. Kalmár labdájával Faludi elhúzott Polgár mellett, s 17 méterről laposan a bal sarokba lőtt. (1:1.) A 20. percben mintaszerű támadás után Dunai II. ismét gólt szerzett, ezt a játékvezető előbb megadta, majd a csepeliek tiltakozására, a partjelző megkérdezése után visszavonta és szabadrúgást ítélt a vendégek ellen. A 40. percben a kaputól mintegy húsz méterre Vajda felvágta Várnait, a szabadrúgást Rottenbiller a sorfal fölött ha-- taimas erővel a bal felső sarokba vágta (2:1). SZÜNET UTÁN a Csepel támadott, az 57v percben Várnai ívelt szabadrúgást a kapu elé, a védők tétováztak, Jucsov bedobta magát és fejéről a háló jobb oldalába jutott a labda. (3:1). Goi után Rádi és Dunai I. helyet cserélt. Ezután a vendégek vették át az irányítást, de csatáraik a legjobb helyzeteket is kihagyták. A 63. percben Györkő előtt adódott nagy helyzet, azonban hat méterről a felső lécet találta el, majd a 70. percben Dunai II. lőtt négy méterről a kapu mellé. A 74. percben Vári elfutott, és nyolc méterről a kifutó Fatér mellett a kanu közepébe lőtt _(3:2). Változatos, közepes iramú és színvonalú mérkőzést vívott a két csapat. Az első félidőben a Csepel játszott valamivel jobban, s megérdemelten jutott vezetéshez. Szünet után feljavult a Pécs, s i kidolgozott gólhelyzetek alap ián legalább egy pontot érdemelt volna. Jók: Fatér, Kleibán, Faludi, illetve Hernádi, Dunai II. és Török. NO I-es fabdarúpá erednsiyek Kosárlabda NB I. — NB II. VTSK—PVSK 71:65 (30:25) NB. I. női mérkőzés, Pécs. Érdekes, izgalmas mérkőzést vívtak a csapatok. A pécsiek sokáig jól tartották magukat, a vendégek jobb cseresoruknak köszönhetik a győzelmet. A pécsiek legjobb dobói: Láng 17, Kosáné 14. MTK—PVSK 63:52 (30:25). NB. I. női mérkőzés, Pécs. Fej-fej melletti küzdelmet vívott a magyar bajnok csapattal a pécsi c 'ittes. A vasutas lányok igen jól harcoltak, az MTK végül is nagyobb rutinjával szerezte meg a győzelmet. A pécsiek legjobb dobói: Láng és Tímár 14—14, Kó- sáné 10. * SMAFC—Postás 81:65 (32:36). NB II. férfi mérkőzés, Pécs. Változatos, jó iramú mérkőzést hozott a két csapat találkozója. A SMAFC a második félidőben jobb hajrával győzött. Legjobb dobók: Tvordi 42, Varga 14, illetve Móró 19. Naumov 16. Mánfai 9. Jók: Orbai, Tvordi, illetve Móró, Naumov. Bp. Honvéd—Űjpest 2:1 (1:1) Népstadion: 20 000 néző. Vezette: Marshall (osztrák). Góllövők: Tichy (2), illetve Bene. Ferencváros szemmel láthatóan visszaesett formájában, amihez hozzájárult, hogy tartalékosán játszott. A Tatabánya végig lelkesen küzdött, bár a védekezésre- fektette a fő súlyt, néhány táma^ dást is vezetett. A látottak alapA rangadóhoz méltó játékot, közelebb állnagy küzdelmet hozott a talál- jók: Páncsics, Dalnoki, Perecsi, kozó. A Bp. Honvéd lelkesebben, j Albert és Fenyvesi dr., illetve jobban játszott, győzelme még S2,!kere^et^nyi’ a ,eflezet nagyobb, arányban is megérdemelt lett volna. Jók: védelem, a két fedezet: Tichy, illetve Sóvári, Rajna dr., Káposzta, Göröcs és időnként Ku- harszky. FTC—Tatabánya 1:1 (1:0) Üllői út, 30 000 néző, vezette: Vízhányó. Góllövők: Fenyvesi dr., illetve Szekeres. Ferencváros: Aczél — Havasi, Páncsics, Dalnoki — Vilezsál, Perecsi — Kökény, Galambos, Albert, Rákosi, Fenyvesi dr. Tatabánya: Géléi — Törőcsik. Hetényi, Juhos — Szepesi, Laczkó — Bíró, Menczel, Szekeres, Nagy, Dedi. Meglepetéssel végződött a nagy érdeklődéssel várt mérkőzés. A Sporthírek A Magyar Autó Klub Pécsi Szervezete értesíti tagjait, hogy az október havi összejövetelt nem 3-án. hanem 9-én,. szerdán 6 órai kezdettel rendezi a Nádor Vadásztermében. Kéri a tagok megjelenését. Az országos evezőbajnokságokon Budapesten a női kormányt» né- gyesben elindult a mohácsiak együttese is. A baranyai lányok azonban az előfutamból nem jutottak tovább — kiestek. TOTO L Bp. Honvéd—ü. Dózsa 2:1 1 2. Ferencv.—Tatabánya 1:1 x 3. Szegedi EAC—Vasas 0:1 2 4. Dorog—Győri ETO 0:0 x 5. Csepel—Pécsi Dózsa 3:2 1 6. Komló—Debreceni VSC 3:2 1 7. Oroszlány—Salgótarján 1:1 x 8. Borsodi B.—Dunaújváros 1:3 2 9. MÁV DAC—Szfvári V. 2:0 1 10. Nyíregyházi Sp.—BVSC 1:0 1 11. Miskolci VSC—Ganz M. 1:0 1 12. Egyetértés—Budafok 1:0 1 Asztalitenisz NB I.—NB II. Ganz MAVAG—Pécsi Urán SC 13:5, asztalitenisz NB I. férfi mér kőzés. Budapesten lejátszott talál koz.ón a pécsiek nem várt vereséget szenvedtek gyenge képességű ellenfelüktől. A pécsi versenyzők közül egyedül Arató jatéka volt elfogadható. ' BRESC—Pécsi Urán SC 12:6. NB I. férfi mérkőzés, Pécs. A Eár.y£sz asztaliteniszezők ezen a mérkőzésükön sem találtak magukra. A Pécsi győztesek: az Arató—Horváth páros, Arató 3, Horváth és Ragoncsa 1—1. — BRESC—Pécsi Urán SC .4:1, ifjúsági mérkőzés. . PEAC—Dunaújvárosi Kohász 10:8, NB II. férfi mérkőzés, Pécs. A vendégek kezdtek jobban, de 3:l-es vezetésük után a PEAC játékosok feljavultak. Pécsi győztesek: dr. Pintér 3, dr. Kőhalmi 3 dr. Hrabovszki 2, Matarios 2, Kézilabda NB I — NB II. fi Bd. Postást legyőz ő, a Bp. Vasast :l vereséget szenvedett a Bányász > pécsi Bá-iyász—Bp. Postás 4:S NB I. női mérkőzés, Pécs. Az első féliclőben rengeteg helyzetet' hagytak ki a pécsiek. A Bányász-játékosok idegesen. kapkodva, sok hibával játszottak. Szünet után feljavult a pécsi csapat játéka s ha szerencsével is, de az utolsó percben dobott góllal megszerezte a győzelmet. A pécsiek két kulcsjátékosa, Sehmiőtnó és SZmolkáné mérsékelt teljesítménye rányotnta bélyeget az egész csapat játékára. A pécsiek - góldobói: Burai 2, Szmolka- né • es Czakóné. 3 r vasas—Pécsi Bányász 23:20 (8:8), N3 I férfi mérkőzés, Pécs- újh<y^\ A budapesti csapat a kieséstől veszélyeztetve nagy akarással iátszőtt. A pécsiek nem na- gvon igyekeztek. Felváltva, hol az éevik, hol a másik csapat vezetett. a hajrában a budapestiekéi, urerüU elhúzni ok. A pécsi Moór 7. Wéber 4. Su: d ’- " ,'rrágaer 2. Baranyai. Dombi dr.. Stefs novits és Árvái 1—1. Újpesti Gyapjú—Pécsi Építők 5:4 (2:2). NB n. női mérkőzés, Budapest. A pécsi.csapat végig többet támadott, azonban a kapuraiove- seik pontatlanok voltak. Az Építők már biztos győztesnek látszottak, négy perccel a befejezes előtt egy góllal vezetett, azonban a szerencsésebb fővárosi csapat az utolsó percben lőtt góllal megszerezte a győzelmet. A pécsiek góldobói: Halasi 3, Kutnyák. Pécsi atléták a magyar bajnokságon Budapesten az országos atlétikai bajnokságokon pécsi atléták is elindultak. A nagy és erős me zőnyű versenyeken egy-két helyezést sikerült szerezniük. A ferfia knál a rúdugrásban Perlaki a Pécsi Dózsa versenyzője 390 centiméteres teljesítményével az előkelő harmadik helyet szerezte meg. A női gerelyvetésben két pécsi versenyző ért el helyezést. Lukácsné (PVSK) 44,10 méterrel negyedik, dr. Tóth (PEAC) 41 méter 90 centiméterrel ötödik lett. Több versenyzőnk jó eredménnyel sem jutott helyezéshez. Az 1500 méteres síkfutásban Jakabos (Pécsi Dózsa) 3:58.6 másodperces időt futott. Dudás (Pécsi Építők) pedig ebben a számban 4:03.4 másodperces idővel futott be a célba. Az 5000 méteres síkfutásban Jakabos 14:49.8 másodperces idejével új megvei csúcseredményt ért el, de csak úgy. mint a 400 méteres síkfutás ban Mátis (PVSK) 49.9-el és Ben- kovics (PEAC) 51 másodperccel nem jutott helyezéshez. versenyző, aki eredményesen alkalmazta az úgynevezett „belső combdobást’*. — Hajrá Vasút! — így biztatták a szőnyegre lépő két pécsi versenyzőt a nézők. Sárics és Kovács (mindkettő PVSK) küzdelméből a második akciója után a ba.i^ nokságot is nyerő Sárics keresztfogással került ki győztesen. Fél 12-kor kezdődtek el a bajnoki címért és a második helyért folyó mérkőzések. Az 56 kg-osok küzdelmében láthatta a közönség a vasárnap legizgalmasabb és legszebb mérkőzését. A pécsi Sárics és a kecskeméti Kovács összecsapáson a vasutas cselgáncsozó szép csípődobást mutatott be e^enfelén és győzelmével bajnoksági': is nyert súlycsoportjában a pécsi versenyző. — Tíz szakosztály közel száz indulóval vett részt a Pécsett megrendezett bajnokságon — nyilatkozott a látottakról Somodi Zsigmondi a Magyar Cselgáncs Szövetség főtitkára — és ez azt mutatja, hogy a judó-sport vidéki viszonylatban nagy fejlődésnek indult. Azért rendeztünk Pécsett országos vidékbajnokságot, mert itt két olyan szakosztály is van, amely eredményesen bontogatja szárnyait. Ez az országos vidékbajnokság is azt mutatja, hogy még nagy a színvonalkülönbség a most is jól szerepelt Tatabánya és Kecskemét versenyzőgárdaTa. valamint a többi versenyzők tudása között. Eredmények: 56 kg: bajnok Sárics (PVSK), 2. Kovács (Kecskeméti Dózsa), 3. Kovács (PVSK), 62 kér: bamok Faragó (Tatabányai Bányász), 2. Pulai (Kecskeméti D.). 3. Baranyi (Kecskeméti Dózsa). 68 kg: bajnok Bodor (Kecskeméti Dózsa), 2. Nagy (Kecskeméti Dózsa). 3. Szigeti (Tatabányai Dózsa). 74 kg: bajnok Magyar (Tatí‘bán-'r?n "Rá nyász), 2. Lukács (Kecskeméti Dózsa). 3. Zsíros (Kecskeméti Dózsa). 80 kg: bajnok Ipacs (Szegedi EAC), 2. Konrád (Tatabányai Bányász), 3. Kovács (Kecskeméti Dózsa), nehézsúlyban bajnok: Kristóf (Békéscsabai Dózsa) 2. Ülés (Tatabányai Bányász), 3. Daczó (PVSK), 4. Kverpalics (Pécsi Dózsa). Abszolút bajnok Bodor (Kecskeméti Dózsa), 2. ülés (Tatabányai Bányász). 3. Böröndi (Kecskeméti Dózsa), 4. Fellegi (Békéscsabai Dózsa). Dorog—Győr 0:0 Dorog, 6000 néző, vezette: Vátí. Dorog: Ilku — Lévai, Lakat, Fellegi — Szűcs, Takács — Karába, Szuromi, Lakics, Kertes* Csóri. Győr: Tóth — Koós, Szániel, Kiss — Palotai, Máté — Szaló, Orosz. Povázsai, Korsós, Lex# Keglovich. Változatos, lendületes játék vezette be a mérkőzést. Színvonalas, élvezetes, izgalmas mérkőzést vívott a két csapat, a játékosok csak éppen a gólokkal maradtak adósak. A Dorog közelebb állt a győzelemhez, a 2 pont megszerzését azonban a ragyogóan védő Tóth megakadályozta. Jók: Lévai, Lakat, Csóri, Szuromi, illetve Tóth (a mezőny legjobbja), Palotai, Povázsai. í. Komló 8 5 2 1 11:9 12 2. Ferencváros 7 4 3 — 20:6 11 3. U. Dózsa 8 5 1 2 13:8 11 4. Győr 8 3 3 2 12:5 9 5. MTK 8 3 3 2 10:9 9 6. Bp. Honvéd 7 3 2 2 11:7 8 7. Dorog 7 3 2 2 8:9 8 8. Tatabánya 8 3 2 3 7:9 8 9. Csepel 7 3 1 3 8:11 7 10. Diósgyőr 7 2 2 3 5:7 6 11. Szeged 8 2 2 4 5:9 6 12. Vasas 7 2 2 3 5:10 6 13. Pécs 8 2 — 6 17:19 4 14. Debrecen 8 — 1 7 9:23 1 Pulai, a Kecskeméti Dózsa versenyzője biztosan győz Lukács (Pécsi Dózsa) ellen. Elsőízben rendezték meg a hét végén az országos vidéki cselgáncsbajnokságot. Szombaton már délután megkezdődött a verseny, amely éjjel 11 órakor fejeződött be a selejtezők után. Vasárnap a döntőkre és az abszolút bajnokság küzdelmeire került sor. A döntők első összecsapásaként két pécsi versenyző küzdelmét nézhette volna végig a lelkes, közel 200 főnyi közönség. Kverpalics (Dózsa) sérülése miatt nem állt ki és így Daczó (PVSK) ellenfél nélkül győzött. A vasutas tornacsarnok kis edzőtermében két szőnyegen folytak a küzdelmek. Egy- egy jól sikerült dobás után felcsattant a taps. A PVSK versenyzője. Kovács, rutinos, ügyes versenyző lévén aratta a döntők első, feszítéssel kivívott győzelmét. A citromsárga öves Lukács (Pécsi Dózsa) a kecskeméti zöldöves, jól küzdő Pulaival szemben csak pontozással maradt alul. A másik szőnyegen egy kaposvári és egy békéscsabai versenyző küzdelme akciókban és kezdeményezésekben szegény volt. Szükség volt a közönség „akciózni’* felszólításaira is. Ütemes taps és biztatás hangzott fel, amikor Na*?v (Kecskeméti Dózsa) szép és látványos küzdelmet vívott ellenfeleivel, ö volt az * Vasas—Szeged 1:0 (1:0) Szeged, sooo néző, vezette Gere. Góllövő: Machps. Vasas: Szentrpihályi — Ihász, Mészöly, Sárosi — Bakos, Be- rendi — Pál II.. Bundzsák, Machos, Matesz, Kékesi. Szeged: Tóth — Kővári. Kürtösi, Sándor — Dezsőfi I., Remé- nyik — Kökény, Németh, Nemes, Linka, Boros. Alacsony színvonalú mérkőzést vívott a két csapat, elfogadható játékot mindkét csapat csak a második félidőben nyújtott, végeredményben a sokkal -technji-á- sabb Vasas megérdemelten győzött. Jók: Ihász, Bérén di, Machos, Kékesi, illetve Tóth, Kürtösi, Dezsőfi és Németh. KOMLÓ A BAJNOKI TÁBLÁZ\T ÉLEN NB I B. mérkőzései Szállítók—Ózd 3:1, Láng Gépgyár—Szombathely 2:1, NyíregY- háza—Budapesti Vasutas 1:0. — Egyetértés—Budafok 1:0, Győri MÁVDAC—Székesfehérvár 2:0. Miskolci Vasutas—Ganz MÁVAG 1:0. Dunaújváros—Borsodi Bányász 3:1, Oroszlány—Salgótarjáni Bányász 1:1. DüNANTÜLI NAPLÓ \ Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc • Szerkesztőség: Pécs. Hunyadi János u. 11. Telefon: 15-32. 15-33: 17 őrá után; 60-11. Belpolitikai rovat: Sl-68. Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadóvállalat. Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi u. II. Telefon: * 15-32, 15-33. 50-00. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. sz. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hely4 postahivataloknál és kézbesítőknél. Ellőfizetési díj 1 hónapra 12.— FU Indexszám: 25.054. ; izgalmakban bővelkedő mérkőzés Komlói Hányása—Debrecen 3;2 (1:0) Országos vidéki csclgáiicsliagnokság Pécseit Kecskeméti és tatabányai sikerek Sárics (PVSK) bajnokságot nyert