Dunántúli Napló, 1963. október (20. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-24 / 249. szám
2 IVAPLÖ 1983. OKTOBER VL „%i orosz csoda“ a pécsi mozikban Tegnap délelőtt tíz órakor a Petőfi moziban mutatták be először Pécsett „Az orosz csoda” című NDK filmet a párt- és állami szervek, üzemek, iskolák képviselőinek. A kétrészes filmről Rejtő János, a Baranya megyei Moziüzemi Vállalat igazgatója adott tájékoztatást. A filmet a Thorndike házaspár alkotta filmdokumentumok, magánlevelek, fényképek, archív anyagok és különféle térképek segítségével. Eredetileg úgy tervezték, hogy két év alatt elkészítik, azonban a munka öt évet vett igénkbe. Ezalatt bejárták a Szovjetuniót, Amerikában is készítettek felvételeket, szinte a fél világon gyűjtötték össze a dokumentumokat. A Szovjetunióban körülbelül 500 000 mérföldet utaztak. A monumentális alkotás első része a szovjet Oroszország megszületését, kezdeti harcait, az intervenciósok támadását, rombolását, az orosz nép mérhetetlen szenvedését, sorsát mutatja be megrázó erejű dokumentumok segítségével. A film óriási sikert aratott a Moszkvai Filmfesztiválon, s mindenütt ahol csak vetítik, nagy az érdeklődés. A második rész a következő filmhéten kerül műsorra. Egerben kifizették az öttaláiatos lottónyereményt Az OTP egri fiókjának igazgatója szerdán Egerben ünnepélyesen átadta a legutóbbi öttaláiatos lottószelvény tulajdonosainak: Csóka János, Mongyi Ferenc és Szo- kodi József pedagógusoknak a nyereményt. A három ifjú pedagógus — akinek életkora összesen nem éri el a száz évet — a 20 százalék levonása után 1 498 659 forintot vett kézhez. A három szerencsés lottózó közül a legfiatalabb, Mongyi Ferenc, gépkocsit vásárol, 300 000 forintot pedig takarékba helyezett. Szokodi József és Csóka János még nem határozott a nyeremény sorsáról, így annak döntő részét szintén az OTP-ben hagyták takarékbetétként. Időjárásjelentés Várható időjárás csütörtök estig: kisebb felhőátvonulások, néhány helyen, főleg keleten, kisebb eső. A szél mérséklődik és északkeletire fordul. Várható legalacsonyabb éjszakai hő- mérséket plusz 2—plusz 6 fok között, elsősorban a nyugati megyékben talajmenti fagyokkal. Legmagasabb nappali hőmérséklet holnap 13—16 fok között. A MÁYilUT iéli . menetrendje Október 27-én, vasárnap 0 órakor lép életbe a MÁVAUT új téli menetrendje. A menetrend-könyvet 19 000 példányban nyomtatták és október 24- től a MÁV és a MÁVAUT szolgálati helyeken árusítják. Az új téli menetrenddel kapcsolatban a KPM autóközlekedési vezérigazgatóságán a következőket mondották: A MÁVAUT egyik legsürgetőbb feladatának tekinti az utazási idő csökkentését. Erre megvan a reális lehetőség, mert az országban sokfelé korszerűsítették az utakat, így gyorsabban haladhatnak a kocsik, korszerűbb autóbuszparkkal rendelkezik a MÁVAUT. Az új menetrendben 85 vonalon 778 járatnál sikerült rövidíteni az utazási időt. Az idén ősszel negyvenhat új községet, illetve települést kapcsolnak be az autóbuszhálózatba, olyanokat, amelyek néhány kilométernyire fekszenek a vasútállomástól. Napirenden a gyógypedagógia reformja Szakiskola nagyothallóknak és gyengénlátóknak — Fokozott gondoskodás az értelmi fogyatékos gyermekekről Széleskörű szakmai és társadalmi vita alapján elkészült a gyógypedagógiai intézmények tartalmi és szervezeti továbbfejlesztésének terve. A Művelődésügyi Minisztérium illetékes osztályán ezzel kapcsolatban elmondták, hogy a gyógypedagógiai iskolákban — az oktatási reform előírásainak megfelelően — szintén elsődleges feladat az eddiginél szorosabb kapcsolat megteremtése a gyakorlati élettel. A korábbitól eltérően a képezhető értelmi fogyatékos gyerekeket két csoportra osztják: az oktatható enyhébb, valamint a nem oktatható súlyosabb, de gyakorlati munka során fejleszthető fogyatékosok csoportjára. így hatékonyabbá tehetik a pedagógusok az oktató-nevelő munkát, s a tanterveket is könnyebben hozzáidomíthatják a gyermekek képességeihez, adottságaihoz. A reformtervek között szerepel az úgynevezett foglalkoztató iskolák létrehozása. Ezekben az újtípusú oktatási intézményekben a súlyosabb értelmi fogyatékosokat képezik tíz éven át. Újdonság az is, hogy az enyhébb fogyatékosok az általános iskola nyolc osztályának elvégzése után tovább tanulhatnak a kétéves — ipari vagy mezőgazdasági jel legű — kisegítő szakiskolában. Ez általános és technikai ismereteket, illetve gyakorlati szakirányú képzést nyújt, ami könnyíti a fiatalok elhelyezkedését, beleilleszkedését a termelőmunkába. A tervek szerint szakiskolát nyitnak a nagyothallóknak és a gyengénlátóknak Is. Ujtípusú intézmény lesz a beszédjavító általános iskola. Ebben — beszédterápia segítségével — ugyanolyan tanterv szerint tanítanak, mint a többi általános iskolában. Néhány éven belül minden olyan intézetet ellátnak korszerű, elektromos hallásfejlesztő-be- rendezésekkel, ahol hallási fogyatékosokat oktatnak. A gyógypedagógiai intézmények reformjának előkészítő munkálatai előreláthatólag 1966-ig tartanak s ekkor kezdik meg az új tantervek, tankönyvek bevezetését. egyei és városi vezetők látogatása a szerkesztőségben A Dunántúli Napló szerkesztőségét tegnap délelőtt meglátogatta Rapai Gyula elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára, Papp János elvtárs, a megyei pártbizottság titkára, Ambrus Jenő elvtárs, az MSZMP városi bizottságának első titkára és Csendes Lajos elvtárs, az MSZMP megyei bizottsága ágit. prop. osztályának vezetője. A megyei és városi pártbizottság vezetői Vasvári Ferenc elvtárssal, a Dunántúli Napló főszerkesztőjével és a lap vezető munkatársaival folytattak beszélgetést. Mint már a tegnapi szá murikban hírt adtunk a csoda borjúról, most a ritkaságszámba menő torzszülött üszőbor jut lencsevégre kaptuk. A ké pen jól látható a kettős torz- szülött borjú két orra. Figyslmellen vezetés— hármas baleset Három teherautó szaladt egymásba tegnap délután a Fürst Sándor úton. Vörös Ferenc, a 12-es AKÖV tulajdonát képező YB 01-79 forgalmi rendszámú teherautóval a Fürst Sándor úton közlekedett. A gépkocsivezető a lejtőhöz érve fékezett. A mögötte hajtó — szintén a 12-es AKÖV tulajdonát képező — két gépkocsi vezetője (Selymes Lajos és Hencz László) nem tartotta be a kötelező köve- j tési távolságot. így az első kocsi fékezése következtében a három teherautó egymásba szaladt. A szerencsés kimenetelű közlekedési balesetnél személyi sérülés nem történt. A gépkocsikban keletkezett anyagi kár értéke megközelíti a 15 ezer forintot. Rétesbolt a Pannóniánál Már hírt adtunk róla, hogy a TEXTIL Nagykereskedelmi Vállalat irodája helyén in- terurbán hívásokhoz várótermet létesítenek. Amíg ez megvalósul a helyiséget hasznosítják és a Nádor Szálloda Vállalat rétesboltot nyitott — ahol frissen kaphatók a különféle rétesek. A rétesbolthoz az árut a Nádor Szálló közismerten kitűnő tér mékeket készítő cukrászüzeméből szállítják naponta többször is. A rétesbolt vasárnap délben is ügyeletet tart. hogy a pihenőnapi ebédhez a dolgozók hazavihessék a friss mákos, almás, meggyes rétest. — A PÉCSI Ruhaipari Vállalat a nagykereskedelmi vállalatokkal már megkötötte 1964. I. negyedéves szerződését. E szerint a tavalyi első negyedévvel szemben nagyobb mennyisé ű gyermek- és kamasz-öltönyöket, valamint zakókat kötöttek le. Már ebéd után gyanús volt a dolog, mert a pécsi telefon- központtól majdnem minden vidéki előjegyzést ezzel kértek: — De legkésőbb negyed négyig hozzák be. Ha addig nem jön az inter, akkor kérjük törölni. De már három órakor beállt a különleges világnap. De lássuk csak a tényeket: Hívom a Satlai utcai hentesboltot és disznóhúst kérek. — Van, csak tessék jönni! — feleli Kiszt Ferenc üzletvezető helyettes. — Dehogy, nem kell sorba állni. Hát igen, mi is csodálkozunk ilyen még nem volt. Itt van 400 kiló friss disznóhús és az előbb ment el Különleges világnap a két utolsó vevő. Nem kell a disznóéi ús! Ilyen még nem volt, kérem! • — Halló, rendőrség? Az ügyeletes tisztet kérem! — Tessék. Nagy Albert őrnagy vagyok! — Mi újság? — Semmi! A szó szoros értelmében semmi. Ilyenkor déltől öt óráig legalább öt-hat esetben cseng a telefon, és segitsér gül hívják a rendőrséget ebben-abban az ügyben. Ma? Egy em bér jött feljelenteni, hogy ellopták a kerékpárját, de ez sem ma történt, csak nem ért rá tegnap bejönni. Ritka dolog, de teljes nyugalom van! Bezzeg a Csendesben, vagy a Piros Rózsában!? • Hívom a Csendes vendéglőt, hosszan, percekig, fel sem veszik. Nézzük meg a másik vendéglőt, a Piros Rózsát. — Faluhelyi Ferenc csapos vagyok! — hangzik a válasz. — Éppen csodálkoztunk, hogy mi történt. A légy zümmögését is meg lehet hallani, olyan kevesen vannak. Pedig még szerdai napon is negyven, negyvenöt vendég ül az asztaloknál ilyenkor négy óra tájban. Na várjunk csak, nézzük meg a lakás- hivatalt. Csakhogy ott délután nincs félfogadás. Meskó Gyu- láné portás azonban megintcsak csodálkozik: — Minden hétköznap délután legalább öten-hatan be akarnak jönni, a legkülön bözőbb ügyekben, há zasságot kötni, lakáshivatalba munkaügyre. Ma semmi. — Még esküvő sincs, nem lakáskérelem! . Na tessék! Eszerint egy újabb lehetőség alakult ki a béke és a belső nyugalom fenntartására. Nem kell hozzá hivatal, csak elkezdjék rúgni azt a bőrt és már lön béke! (Földessy) A televízió műsora október 24-én, csütörtökön: 17.20: Hírek. — 17.30: Beszélgessünk oroszul. Nyelvtanfolyam haladóknak. — 17.50: A Magyar Hirdető műsora. — 18.00: Paletta. Kisdobosok és úttörők műsora. — 18.45: Falusi dolgokról. Kékesdi Gyula jegyzete a búzavetésről. — 18.50: Telesport. — 19.15: TV-híradó. — 19.30: Szép álmokat, gyerekek! — 19.40: Budapesti zenei hetek, 1963. A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye. Közvetítés a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. — A szünetben: Sán* dór Frigyes jegyzete, maid a Jövő hét műsora. — Kb. 21.30: Nagy nevettetők. A fantázia világából. Rajzfilm-összeállítás. — 22.15: Hírek. A TV-híradó ismétlése. — A VTDÁKPUSZTAI Leánynevelő Intézet lakói és a sásdi általános iskola felső tagozatának tanulói segítenek a kukoricatörésben a sásdi termelőszövetkezetnek. Eddig több mint 50 holdról takarították be a termelést. — CSAKNEM 80 vagon meszet égetett az idén a hetvehelyi Egyetértés Tsz. A mészégetés- sel 620 ezer forint jövedelemre tett szert a szövetkezet. — ÖTVEN DARAB 39 kilós pecsenyebárányt szállítottak Athénbe az egerági Gyöngyvirág Tsz-től. Egy-egy bárány, a lenyírt gyapjút is figyelembevéve, 480 forinttal szaporította a tsz jövedelmét. — KULTÜRHÄZAT avatnak november 3-án Kisherenden. A nagyrészt társadalmi munkával épülő objektumon jelenleg a termelőszövetkezet építőbrigádja végez külső vakolási munkákat. — MA DÉLELŐTT 10 órakor nyílik a Fegyveres Erők Klubjában az Állami Áruház lakástextil-kiállítása. A kiállítás ideje alatt asztalterítési versenyt rendeznek, amelybe bárki benevezhet. — ŐSI GYÖRGY festő és mázoló, szigetvári lakost, mert jogosítvány nélkül két alkalommal is vezetett motorkerékpárt közúti forgalomban, s igazoltatás alkalmával nem tudta felmutatni személyi igazolványát, 2400 forint pénzbírsággá! sújtották. Major Lászlónak azért kell 1200 forint bírságot fizetnie, mert Hosszúhetényben vezetésre jogosító vizsga letétele nélkül vett részt a közúti forgalomban. — SZÁZ VAGON káposztát savanyítanak a MÉK mohácsi tartósító üzemében. Ezen kívül 16 vagon ecetes uborkát. 30 vagon ecetes paprikát és 10 vagon cseresznyepaprikát hoznak a télen forgalomba. Ezzel a tavalyinál sokkal jobb ellátást biztosítanak majd savanyúságok bóL — FRANCIA és lengyel gyártmányú kozmetikai cikkek, rúzsok, szempilla-festékek, szem- pilla-lakkok, kölnik, parfőmök és ajándék díszdobozok érkeztek a pécsi üzletekbe. A Pécsi Kiskereskedelmi Vállalat Kossuth Lajos utcai illatszerboltjában megkezdték a különlegességek árusítását. — A KOMLÖT Kossuth-bányán dolgozó Pintér István szocialista brigádja vasárnap a hosszúheté- nyi termelőszövetkezetben segített felépíteni a juhhodály melletti melegedő-épületet. A brigádból három kőműves szakmunkás és három segédmunkás vett részt az építkezésen. — A PÉCSVARADI Sütőüzemben FNK—4-es típusú automata sütőkemencét állítanak üzembe, amely több finom fehérkenyér sütését teszi lehetővé. A két automata-kemence a beépítési költséggel együtt 600 ezer fo* rintba kerül. — EZERÖTSZÁZ dolgozó vési részt a Mecseki Szénbányászati Trösztnél szervezett pártoktatásban. A pártoktatás napja; minden második hét hétfője. A mecseki medencében összesen 81 szeminárium indul, s ezenkívül 40 dolgozó tanul a Marxizmus— Leninizmus Esti Egyetemén. — UJ TÖRPEVÍZMÜVET létesítettek Vasas I. területén a régi átépítésével. Műszaki átadására a közelmúltban került sor. — ÁRAMSZÜNET lesz október 24-én 7—17 óráig István-aknán hálózatkarbantartás miatt. (x) — ÉRTESÍTJÜK a város lakosságát, hogy a tisztasági fürdőnk 1963. október 23-tól november 4-ig szünetel kazántisztítás miatt. Pécsi Víz- és Csatornamüvek. (x) JAMES COOC rm 3ÚMUS tö.-ÉN ALASZKA PARTVIDÉKÉNÉL TALÁLKOZIK potap zajkov orosz halászSZÁL ti KiSN, ÉN LÁVÁM EGY MAGYOM TÁVOLI FÖLDET. FORDULJ t/RAM DÉLRE HAGYOM SOK SZIGETET FOGSZ TALÁLNI JÁRJATOK SZERENCSÉ- VÉLJ asrjaissrass iszapos és éaesAytz! IV EGY NAGY FOLYONAK KELL £ E LEÓM LEM! A TEM. COOC KCVETKEZTETE- SE HELYES VOLT. A YUKON FOLYÓ TORKO-y^M- -jypgL; LAT VIDÉKÉN JÁRT, DE '%í^gjj A SOK ZÁTONYTÓL AZ * ÖBÖLBE NEM TUDOTT BÉNA JÓZNI. Nri n COOC KMAJOZOJTA BERING TENGERRE, MAJD É - SZAK-KELET! IRÁNYBAN ELÉRTS AZ AMERIKAI PARTOKAT. NÉHÁNY NAP MÚLVA ÉRDEKES TÜNEMÉNY RAGADTA MEG A F/GYELMÉr m uenrea tzSíAK! KOSZÉRÓL FELRE A SANDWICH SZIGETEK IRÁNYÁBA TARTOTTAK AZ ANG, HAJÓK, FÁRADHATATLANUL KERESVE AZ ÁTJÁRÓT. KAP/TANVUR f DÉLNYUGAT! IRÁNYBAN A HORIZONT SZÉLÉN, A TÉRKÉPEN NEM SZEREPLŐ SZÁRAZFÖLD LÁTU A sA /