Dunántúli Napló, 1963. október (20. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-23 / 248. szám
6 tUJUMLO 1963. OKTÓBER 23. 1 A Pécsi Dózsa röplabdázói legutóbbi mérkózésöket az NB n. pontjaiért a Szombathelyi Spartacus ellen vívták. Igen heves, izgalmas találkozó alakult ki, a győzelmet végül is a pécsi csapat szerezte meg 3:2 arányban. Röplabda-csapataink jól szerepeltek a legutóbbi fordulóban, hiszen a Dózsa mellett a PEAC is győztesként . hagyta el a pályát. A kézilabda-pályán láttuk: Egy nem várt vereség Az ifjúsági válogatott Szekszárdon A megyei ifjúsági labdarúgó válogatott jól kezdett az ifjúsági válogatottak tornáján. Az első fordulóban Somogy megye ellen Kaposvárott a tsa pat 4:2 arányban győzött. Az újoncok beváltak, különösen a Kis—Koller fedezetpár és a balhátvéd Tóth bemutatkozása sikerült. Szerdán délután újabb mérkőzést vív a megyei ifjúsági válogatott. Szék szár- dón Tolna megye csapata ellen lépnek pályára az ifik. Az elmúlt héten megtartott előkészületi mérkőzésen a Pécsi Vasas ellen jó formát árult el az együttes, erről tanúskodik a 4:4-re végződött edzőmérkőzés eredménye is. Papp József, az ifjúsági válogatott csapatkapitánya, a tervek szerint: a Német — Légrádi, Leighán, Tóth — Fick, Koller, — Borovácz, Tüske, Gáspár, Konrád, Kovács n. összeállítású csapatot szerepelteti. Tartalékként: Király, Gyürke, Gráf, Harsányi és Szendrei utazik a csapattal. A vezetők jó játékot és győzelmet várnak az ifiktől. A kézilabda-bajnokság utolsó fordulójában a Pécsi Bányász női . csapata a Győr együttesével találkozott. A pécsiek számára sorsdöntő volt a mérkőzés, hisz annak két pontja az előkelő harmadik hely megszerzését jelentette. A Bányász lányok ezen a találkozón tudásuk alatt szerepeltek és az őszi idényben másodszor voltak kénytelenek vereséggel elhagyni a hazai pályát. A győri csapat sem játszott jól, amit bizonyít több kihagyott gólhelyzet, és a nem értékesített két bütető sem, de közepes teljesítmény is elég volt ahhoz, hogy a vendégek a két pont birtokába jussanak. A BUDAPESTEN MEGRENDEZETT w>ma versenyeknek úgy lát szik elmaradhatatlan velejárója az a külön küzdelem, amelyet az érdekeltségi bírók egymással szemben folytatnak. Sajnos a vidéki versenyzők gyakorlatainak leértékelésében mindannyian megegyeznek. Az országos I. osztályú női bornász csapatbajnokságon mindezen körülményeket és a teremhiányt figyelembe véve a PVSK eredménye értékesnek mondható. A bajnok Vasas és a második helyezett Postás csapata külön versenyt vívott, melyből a Vasas egy ségesebb csapata megérdemelten jutott a bajnoki címhez, míg a harmadik helyet a PVSK előtt a legminimálisabb különbséggel szerezte meg a Bp. Spartacus csapata. A pécsiek mögött idegileg, de fizikailag is megerőltető bajnoki év áll. Ez nemcsak a támadó, de a i védekező játékukra is rányomta a bélyegét. A Bányász játékosok egy gyors indítást sem tudtak végrehajtani, holott eddig ez volt a csapat erőssége. Nem kevesebb, mint 11 „eladott” labdát számoltunk meg, s ezek egy része gólszerzési lehetőség előtt történt. A fal előtt képtelenek voltak a pécsi játékosok megszokott lendülettel játszani, labdatartásuk is túlságosan lassú és pontatlan volt és csak az ellenfél szembetűnő rossz védekezésekor jutottak góllövő helyzetbe. A játékosok nem mertek vállalkozni, túlságosan óvatosan játszottak és ez eredménytelenségre vezetett. A védekező játékban szembetűnő volt, hogy a pécsiek képtelenek voltak, akárcsak egy esetben is, szabályosan a labda birtokába jutni. A támadój átékosokra való kilépés majd mindig rossz ütemben történt és így oly nagy rések keletkeztek a falban, hogy az ellenfélnek azt könnyű volt kihasználni. A bajnokság befejeződött, a csapat a tavasszal az első helyen állt, végeredményben azonban meg kellett elégednie a negyedik hellyel. A most következő bajnoki szünetben lesz idő rendbehozni a csapat szénáiét, és ha a játékosok levetkőzik nagyfokú ideg- fáradtságukat,1 jövőre a szurkolók ismét azt a csapatot látják a pályán, amelynek a tavaszi idényben oly sokat tapsoltak. LEHET JOBB! A HÉT VÉGÉN újabb nemzetek közötti válogatott mérkőzéseket vívnak labdarúgóink. Az A és az ifjúsági és az utánpótlás válogatott az osztrákokkal mérkőzik az olimpiai csapat Svédország ellen szerepel. Ismét több pécsi és komlói játékost vettek figyelembe a csapatok összeállításánál. A B-vá- logatottban szerepel Dunai n, a Dózsa csatára. Az utánpótlás válogatottba helyet kap Rónai az ifjúsági válogatottban pedig ott lesz Vlaszák a Komlói Bányász, illetve a Pécsi Dózsa két fiatal tehetséges labdarúgója is. A PÉCSI TAJÉKOZÖDASI FUTOK csendben, de annál eredményesebben dolgoznak. Az OB I- ben a PVSK mellett az elkövetkezendő évben ott lesznek a Pécsi Vörös Meteor versenyzői is. A legutóbb megtartott osztályozó versenyen nagyszerű teljesítményt nyújtottak a pécsiek. A Meteor megérdemelten szerezte meg a győzelmet, különösen Kovács és Gőbölös tett ki magáért. A PEAC balszerencsés versenyt vívott, Deutsch és PaiulovHs a többszörös válogatott miskolci Zsellért is legyőzték. Az ered mén vek nem véletlenek. Mindkét szakosztályban alapos, tervszerű munkával készülték fefl. a versenyekre. \ Lezajlottak már az országos ! egyéni felnőtt ökölvívóbajnokság > küzdelmei. A régi „megszokott” } bajnokok helyébe jónéhány súly> csoportban ú] bajnokok álltak a ' győzelmi emelvényre. Meglepetés ’ is akadt, eddig ismeretlen fiatalok , is betörtek a legjobbak közé. ' Például a bonyhádi Borda is or- I szágos bajnok lett, megszerezte az első felnőtt bajnokságát az egykori ifi-bajnok szolnoki Dobó, Harangozó, a székesfehérváriak ; tehetséges légsúíyúja ugyancsak bajnokságot szerzett. Pécsi és baranyai versenyző azonban nem került a magyar bajnokság döntőjébe. Mondhatnánk úgyis, hogy hagyományosan nem került senki a döntőbe. Mert az országos egyéni felnőtt ökölvívó-bajnokságok egyik jellemzője már hosszú évek óta, hogy ott nem szerepelnek a döntőben pécsiek. Miért r A miértekre látszólag könnyű és egyszerű megtalálni a válaszokat, az okokat felfedni azonban nehéz. Ha azt nézzük, hol tart ma a pécsi ökölvívás, egy sor pozitívumot állíthatunk egymás mellé, és nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy rendkívül előkelő helyet foglal el az országban Pécs ökölvívó-sportja. És ezt a kijelentést eredményekkel is bőven illusztrálhatjuk. Hiszen: Pataki és Kósa, a PVSK üdvöskéi kétszer nyertek országos ifjúsági bajnokságot és kétszer lettek elsők az Énekes emlékversenyen. Az ifjúságiak rangsorán igen előkelő helyen áll Peti is, aki ez évben is eljutott az Énekes emlékverseny középdöntőjéig. Az idei országos ifjúsági bajnokságon nehézsúlyban pécsi döntő volt, Paku klubtársával, Niesszel szemben szerezte meg a bajnoki címet. Szentgyörgyvárit, a Dózsa versenyzőjét — aki szintén bajnokságot nyert, az országos egyéni ifjúsági bajnokságon —, kiemelkedő tehetségnek tartják a szakemberek, kitűnő versenyzőnek ismerik az ugyancsak Dózsás Misákot is, a Pécsi Bányász ökölvivószakosztályában is sok tehetséges versenyző bontogatja szárnyait. És a felnőttek? A felnőtt versenyzők teljesítményét főként a csapatbajnokságok küzdelmeiben elért eredményeik alapián értékelhetjük. Legelőkelőbb helyen a PVSK NB n-es csapata áll. A kétcsoportos NB n-be.n való helytállásuk akkor is dicséretes teljesítmény, ha nem is sikerül a jövőre felállítandó NB 1/B-s csoportba bekerülniük. A Pécsi Bányász csapata évek óta. esélyese a területi bajnokságnak. De a bajnokság megnyerése úgy látszik jelenleg, hogy csak jövőre sikerül. Az ökölvívósport minőségét tekintve tehát jobb, mint volt évekkel ezelőtt, de szembetűnő, hogy a fiatalok jelentős része felnőtt versenyző korában mar néni tudja azt nyújtani, mint ifikorában. Noha, az igazi színvonal emelkedést az jelentené, ha az ifjúsági korban feltűnt tehetsegek, tudásban, tapasztalatban, erőben gyarapodva felnőtt versenyző korukban érnének el kirobbanó teljesítményeket. Sajnos, ez a probléma nem csupán pécsi probléma. Rendkívül ritka, hogy az ifibajnokságot nyert versenyző felnőttkorában is ott marad az élvonalban. Elég, ha a kaposvári Duna- jetzre hivatkozunk, aki rendkívüli tehetségként kezdte ifikorában, és nehány éves felnőtt tapasztalattal a háta mögött sem tud állandó kiemelkedő formát elérni. De ne menjünk túl mesz- szire. Pataki és Kósa fejlődése sem felel meg mindenben a várakozásoknak. Az ok? Horváth Géza, a PVSK edzőjének a véleménye szerint a fiatalokat nehéz átmenteni a felnőttkorba. Rendszerint a nagy tehetségként feltűnt ifiknél szembetűnő a felnőttkorba való átlépéskor az átmeneti visszaesés. Hiszen ifikorukban győzhetetlenek voltak. A felnőtt mezőnyben pedig néha vereség is éri őket. És nem mindig ismerik fel, és értik meg, hogy ezen a hullámvölgyön csak több munkával, lelki- ismeretesebb felkészüléssel lehet ótlábalni, hogy a régi dicsőség abban a pillanatban válik semmivé, mihelyt nem áll mögötte megfelelő mennyiségű munka. Pataki és Kósa a magyar bajnokság idején betegség es sérülés miatt nem szerepelhettek. Edzőjük szerint rendkívül szorgalmasan készülnek most a csapatbajnokságban való sikeres szereplésre. Remélhetőleg a nagy készülés nem fellobbanás lesz csak náluk, hanem állandó jellegű munka, aminek a gyümölcsei is megteremnek majd. Egy régi probléma: az edzők problémája. Pécsett mindössze három, vagy négy minősített edző működik. A PVSK-nál a közel hetven versenyzővel, — köztük vannak természetesen kezdők is, — több mint tíz évig egy edző foglalkozott, ö tanította a kezdőket az alapfogalmakra, készítette fel az ifi, a tartalék és az első cs -tpatot a csapatbajnokságokra, foglalkozott külön a nagyobb egyéni versenyekre készülőkkel stb. Most két lelkes sportember, Kiss Ferenc és Szeif Géza társadalmi edzőként működik az egyesületnél, és nagy segítséget nyújtanak elsősorban az utánpótlás nevelése terén. De a jelentkezők száma nagy, hétről hétre jelentkeznek az újak, akik az ökölvívást választják sportáguknak. Belőlük csak akkor lehet kihalászni és kinevelni az újabb tehetségeket, a jövő bajnokait, ha megfelelő számú edzővel rendelkeznek az ökölvívó szakosztályoké Tekintve, hog> ai ökölvívás egyéni sportág, a kiválóan képzett edzők száma aöntő jelentőségű a sportág további fejlődéseben. Valamit a társadalmi segítségről. Van Pécsett olyan rendkívül tehetséges ökölvívó, aki azért akasztotta szegre a kesztyűket, mert a munkahelyén akadályokat gördítettek az edzéseken való részvétele, mérkőzésekre való elutazása elé. Kár volt, nagy kár volt. Az ilyen és hasonló problémák megszűnése talán a vártnál is többet lendíthetne a pécsi ökölvíváson. Hogyan összegezhetünk? Feltétlenül le kell szögeznünk, hogy a pécsi ökölvívó-sportnak van jövője. Vannak olyan tudású versenyzők akikre lehet alapozni, akiknek a tudása, felkészültsége megvan ahhoz, nogy az élvonalba kerüljenek. Vannak szakemberek is, akik mögött olyan eredmények állnak, amelyek bizonyítják, hogy képesek nagy feladatok megoldására. Az anyagi lehetőségek is egj're bővebbek (viszonylagos szerénységük ellenére is). Ezek azonban csupán lehetőségek. A lehetőségeket elsősorban azoknak kell valóraváltani, akik a „zsebükben hordják a marsallbotot”. Akik az elmúlt években az- orszáf os ifjúsági bajnokságokon, az nekes emlékversenyeken egyszerre a pécsi ökölvívásra irányították az ország sportközvéleményének a figyelmét. Ha lesz elég erejük, kedvük, szívük hozzá, belőlük válhatnak a holnap felnőtt bajnokai. És akkor talán egy országos felnőtt egyéni bajnokság is hoz majd pécsi sikereket. K. P. SPORTHÍREK A Komlói Bányász ökölvívói a területi felnőtt csapatbajnokság mérkőzésén Nagykanizsán 18:2 arányú vereséget szenvedtek a helyi Bányász csapattól. Bukarestben a népi demokratikus államok belügyi úszó szpar- takiádján a 100 méteres női mellúszásban Kármán Katalin, a Pécsi Dózsa versenyzője az ötödik helyet szerezte meg. Megkezdődtek a megyei sakk csapatbajnokságok versenyei Az első forduló találkozói közül kiemelkedett a PEAC—Pécsi Bányász összecsapása, melyet a PEAC nyert meg 7.*5 arányban. Gyarmati • János, a Komlói Bányász labdarúgó szakosztályának edzője szabadságát az NDK-ban tölti. Gyarmati a sportkör elnökségének megbízásából NDK-por- tyát készít elő a Komlói Bányász labdarúgóinak, KŐMŰVES, VÍZVEZETÉK- SZERELŐ, TETŐFEDŐ, SZAKMUNKÁSOKAT, KUBIKOSOKAT (brigádot is) RAKODÓKAT ÉS SEGÉDMUNKÁSOKAT alkalmaz a Bm. Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat, Pécs, Zsolnay u. 4— 6. sz. Vidékieknek szállást biztosi tünk. Kályhafűtő azonnali belépéssel munkát kaphat havi fizetés, plusz kályha- utáni pótlék. Leőwey Gimnázium, a sétatérnél. Felhívjuk az érdekeltek figyelmét, hogy a kézi tűzoltókészülékek 1964 évi időszakos ellenőrzését, javítását szerződéskötéssel vállalja a Bonyhádi Vasipari KTSZ január 1- ig. ________________ O pel Kapitän fekete 1955-ös, motorcsere — 1961-as 85 000 km-t futott eladó. Erdős, Budapest, VI., Szondy u. 56 sz. Pécsett a Zsolt utcai társasházban még 8 darab másfél szobás lakásra fogad el jelentkezést a!z OTP me gyei fiókja (Pécs Kossuth L. u. 11.) Kedvez mény es fizetési feltételek. Előlegtörlesztés: 33—$6 000 forint. Vasútépítő Vállalat Kaposvár környéki és XII. hónapban beinduló pécsi munkahelyeinkre felépítményes, ku bikos és segédmunkásokat azonnali hatály- lyal felveszünk, határozatlan vagy szerződéses munkaviszonyra Jelentkezés Vasútépítő Vállalat Kaposvár, fr^ytilmüvek. Bokorrózsákkal összes színárnyalatban és piros futórózsával legalkalmasabb fajták virágok kertekbe és par kokba — egységes 12 Ft-os áron — állunk a tisztelt érdeklődők ren delkezésére. Szállítás postán, utánvéttel. — Mathiász János Tsz. Szentendre.____________ Vízügyi Építő Vállalat szekszárdi építési- vezetősége a szekszárdi tolnai és harkány- fürdői munkahelyire azonnali belépésre felvesz kubikosokat és segédmunkásokat, továbbá a szekszárdi és harkányfürdői munka helyekre egy-egy adminisztrátort és egy- egy anyagkezelőt (1100 —1300 Ft-ig). Jelentkezni lehet Szekszárd. Árpád u. 4 sz. alatt. Eladó egy féltonnás „Tempó” ipari jármű újszerű állapotban, garanciával, új gumikkal Ugyanott egy Simson Moped motorkerékpár keveset használt. Benedek Vilmos, Vókány Kötöttáruk bolyhozását, kötését vastag gyapjúfonalakból is vállalok. — Kocsisné, Kaposvár, Tanácsház utca 10. (volt Lenin utca, Piac tér.) _______ B ontott tégla, ajtók és lábazatkő eladó. Pécs, Nagy Jenő utca 12 sz. Beköltözhető öröklakás, háromszobás ossz komfortos, központban eladó. Telefon: 27-34. Hálószobabútor, konyhagamitúrák, konyha- szekrény, asztalok, — k ombinálts zek rény, — kétajtós szekrények, sezlonok, rekamiék, garnitúrák, párnásszé- kek, kályhák, könyv- szekrény és állvány, sublót dús választékban. Báránynál, Hal tér 1 sz. Költözködést, bútor és zongora szállítását vállalom. Schreer László. Pécs, Uj-Mecsekalja, Hainóczi u. 31/B. Tel.: 60-40, 5-57 mellék. felveszünk finom- mechanikai részleghez — „Jó vezető” jeligére. Kérjük a jelentkezéseket leadni a Sallai utcái hirdető irodába. Veszek kályháikat, sez lont, rekamiét, hár- masszekrényt, ágyaikat konyhabútort, bútorféléket. Molnár. Felső- Vámház u. 2. Kalor-kályha, modem konyhaberendezés. hálóbútor, sodronyok, — ágybetétek, matracok, bútorfélék olcsón kaphatók. Felsö-Vámház u. 2. Bútorüzlet. Takarmánynak való kukoricaszár eladó. — Pécs, Orgona utca 3. sz. alatt Kertváros. Villány, Damjanich u. 385 sz. csinos, kertes ház beköltözhetően eladó. Vennék két kifogástalan, egyszerű mély fotelt. Hunyadi út 13. jobb csengő.__________ B écsi zongora eladó vagy bérbe adó. Doktor Sándor u. 55. Beköltözhető kertes családi ház eladó. — Pécsbányatelep, Debreceni M. u. 14. Egy ultramodern mély gyermekkocsi eladó. Geisler Eta u. 17. Modem világos garnitúra, hármasszekrény, hálószobabútor, rekamiék, konyhabútor, asztalok, matracok, heverők olcsón részletre is eladók. — Megyeri út 6. Kisbútorüzlet. Hálószobabútorok, — szekrények, ágyak, éjjeliszekrények, toalett tükrök, asztalok, székek, kambináltszek- rény, konyhagarnitúra sodronyok, matracok olcsón eladók. Doktor Sándor u. 57. Uiiei, Költözködést bútor és zongora szállítását szakszerűen vállalom. Schreer 'Tibor, Alkotmány u. 31. Telefon: 42-90. __________________ H álóbútorok, konyhabútorok, ágyak, ágybetétek, kombináltgar- nitúra, rekamié, asztalok, kályhák, sezlonok Soóky bútorüzletében, olcsó áron vásárolha- tók. Zsolnay u. 1.__ L akásába kandallót, légfűtőberendezést készít, javít Friedrich, Rákóczi út 37 sz. Tel.: 23-87.___________________ V eszek beköltözhető közműves, jó karban Lévő egy-kétszobás, kertes házat (nem hegyen) készpénzzel. — Esetleg budai komfortos öröklakás cseré vei. Vagy öröklakásom eladó, pécsi fő- bérleti cserével. Pet- rókné, Budapest Kuny Domokos utca 4/a. Ruhakölcsönző. Menyasszonyi ruhák 150-től, koszorúslány és táncruha 80 Ft-tói kaphatók. Ágoston tér 1. Eladó 14 éve épült ház egy kétszobás, éléskamrás, egy beköltözhető 2 szoba hallos összkomfortos, déli fekvésű kertes ház. Érdeklődni lehet Alsó- Balokány u. 51 sz. alatt reggel 10—3-ig. Eladó német háló, négyajtós szekrénnyel, újszerű állapotban, kombinált bútor, gyér mékágy matraccal. — Ugyanott egy fehér zománoos asztali tűzhely tea-tűzhelyért elcserélhető. Szigeti u. 100 sz. Veszek zománcozott és fekete kályhákat, fotőlyöket, pár- násszéket, kétszemélyes rekamiét, sezlont, faszákét igen szép kombináltszekrényt. —> Bárány, Hal tér 1. ÖNTÖ szakmunkást, ESZTERGÁLYOST, egy GÉPÉSZ- TECHNIKUST (lehet kezdő is) felveszünk. Pécsi Vasas Kisipari Szövetkezet. Zsodnay V. utca 15. Lakást keresek magán rendelkezésű házban, vagy megosztva. Maga nyos nő vagyok. — „Mindketten jól járunk” jeligére Sallai utcai hirdetőbe. Takarmányrépa, nagy ban is eladó. — Cím: Parusev, Basamalom u. 37 sz. Egy vontatóvezetőt és gépkocsirakodókat pécsi munkahelyre feLve szünk. — Jelentkezés: Pécs, Alkotmány u. 77 sz. alatt lévő Baranya megyei Építőanyagipari V. munka- ügyi osztályán. ______ K isebb családi ház szőlővel eladó. Pécs- újhegy, Deák Ferenc utca 92.______________ N ői kalapját újjáalakítom. Sárdi Gézáné, Rákóczi út 39/d. I. em. 1. ajtó.________________ Z ephir-kályha széntüzeléses, eladó 18 őrá tói. Hunyadi J. út 40. Uj állapotban lévő külföldi mélykocsi eladó. Szántó, Móré Fülöp u. 2. ___________ K ét értelmiségi dolgozó nő részére bútorozott szoba kiadó — november 1-től. Nem különbeiáratú. Kertváros, Táncsics M. u. 43. Érd. 5 árától. Elcserélném István- aknai kettőszoba, ossz komfortos nagyméretű lakásomat hasonló pécsiért. Szén tröszti dolgozóval. „Nagyméretű” jeligére Sallai u. hirdetőben Idősebb nő, vagy férfi gondozásit vállalom megegyezés, szerint. — „Egy szoba szükséges” jeligére Sallai u. hirdetőbe. Egy féltetős ház 43 n. öl udvar, egy szobával eladó. 10 000 Ft-ért Közép-Dalndol 80. Fiatal dolgozó nőt albérletbe fel veszek — azonnal ra. Ugyanott dolgozó szülök gyermekének gondozását Lakásomon vállalom. „Rendes fizetőt” jelige re, Sallai u. hirdetőbe Különbejáratú bútorozott albérleti szoba 2 személy részére kiadó. Mandula u. 21. Érdek- lódni 3 óra után.__ F él ház 2 szoba, kony ha, gyümölcsössel külön utcai bejárattal azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Szabadság u. 26 sz. I. em. 11. ___________ P écsi Kertészeti és Parképítő V. kövező szakmunkásokat, férfi és női segédmunkásokat felvesz. Kereseti lehetőség 1100—2000 Ft- ig. Jelentkezés: Sikló- si út 104._____________ H áromkerekű rokkant- kocsi igényjogosultnak eladó. Cím: Rónai Alá dár, Gyód.____________ H ALÁLOZÁS Megtört szívvel tudatjuk, hogy a drága jó feleség, édesanya, nagymama és rokon, BOJTOR LAJOSNÉ Végh Erzsébet október 21-én rövid szenvedés után, 85 éves korában elhunyt. Drága halottunk földi maradványait október 25-én, pénteken 3 órakor helyezzük örök nyugalomra a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. MANTUANO JENŐ nyug. MÁV főtanácsos 1963. október 17-én Balatonfenyvesen, életének 88. évében elhunyt. Temetése október 18-án Nagykanizsán volt. Fájó szívvel tudatom, hogy szeretett férj, testvér, sógor, nagybácsi és rokon, KOLMANN JÁNOS nyugdíjas, volt asztalos, 62 éves korában, október 18-án, hosz- szú szenvedés után elhunyt. Drága halottunk temetése október 23-án, szerdán 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét a jó barátoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, kik drága jó testvérünk, MÓRICZ LASZLÓNÉ temetésén részt vettek. Külön köszönet a Scheffer-családnak a küldött szép koszorúért. Gyászoló testvérei. Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, HORVATH JÓZSEF asztalosmester temetésén részt vettek, koszorúk, virágok küldésével mérhetetlen fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyá* szoló Horváth-család. Szentképet, olajfestményt, fényképet legolcsóbban, legszebben keretez Poszák kép- keretezó. Bem utca 16. Eladó kanapé, reka- mié, sötétkék kam-' gam férfiöltöny és két lapos villanyreasó. — Tolbuhin út 19 sz. Gergá&z. _______________ F onyód, vagy környékén vennék nyaralót, vagy telkeit. „Készpénz és részlet” jeligére Sallai u, hirdetóbe. _____________ V asas n. Szövetkezet u. 138 sz. ház beköltözhetően eladó. Príma kötőgép, kifogástalan állapotban el adó. Megye u. 11. fezt. Kertvárosi házhelyemet eladnám egy Lakható szobával és némi építési anyaggal. Kertváros, Viola u. 14. Jó állapotban lévő mély gyermekkocsi eladó. Pécs, Alkotmány utca 87 sz.____________ Páncélszekrényt megvételre keres MAGÉV, Pécs, Bajcsy-Zs. út 10. Eladó kétszoba, összkomfortos, szuterénos, központi fűtéses, kertes családi ház azonnal beköltözhetően. — Pécs, Rácváros 49. Kérem azokat, akik 1963. IX. 22-én este 7 órakor a 10-es csuklóson Balokánynál történt gyermek balesetet látták, szíveskedjenek nevüket és címüket a PKV forgalmi irodába leadni. A Dunántúli Napló 1963. október 6-i számában „Megértő” jeligéjű hirdetőt október 27-én de. 10 áraikor várom a megadott helyen. Késés rajtam ki vülálló okból. „Kólát”. Egy keveset használt Békés háló eladó. Sebestyén. Kertváros, — Móra Ferenc u. 1. Táskarádiómat ottfelejtettem a Mecsek-fe- hérhegyi út mentén. Becsületes megtaláló jutalom ellenében szíveskedjék leadni. Pécs Heim Pál u. 4 alatt. Elcserélném földszinti kétszobás, összkomfor tos lakásomat hasonló emeletiért „1963” jeligére Sallai u. hirdetőbe. ________________, E ladó 800 n. öl szőlő beköltözhető szép épülettel Diósdülő 7. sz. Érdeklődni lehet (Me- szes) Búzavirág u. 6. Fiatal, kezdő gépírónő elhelyezkedne bárhová „Kezdő” jeligére Sallai u. hirdetőbe. Baranya megyei Építőipari Vállalat felvesz gépkocsirakodókat. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, Pécs, Rákóczi út 56. szám. AUTÓKAROSSZÉRIALAKATOST felvesz az FMSZ Szállítási Vállalat, Pécs, Jászai Mari u. 2—4. DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc. Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi János u. 11. Telefon: 1S-32. 15-33; 17 óra után, 60-11. Belpolitikai rovat: Sl-68. Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadóvállalat. Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi u. U. Telefon: • 15-32. 15-33. 50-00. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály u. 10. ss. Terjeszti a Magyar Postai Előfizetési díj 1 hónapra 12.— Ft nál és kézbesítőknél. Előfizethető a helyi postahivatalok» Indexszám: 25.054,