Dunántúli Napló, 1963. október (20. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-19 / 245. szám

4 flIAPtO 1963. OKTOBER Ml A harc tovább folyik Helyzetjelentés Algériából Az algíri rádió küiöntudósí- tója a harci övezetben tett szemleútjáról visszatérve je­lenteje, hagy az algériai csa­patok csaknem tízszeres túl­erővel szemben küzdenek. Több támadás visszaverése után Tindjoubtól körülbelül 15 kilométerrel visszavonultak, hogy teljes erővel tarthassák Hassi Beidát és térségét. A marokkói csapatokat a légierő, páncélkocsik és tankok támo­gatják, de ennek ellenére az említett térségben további elő­nyomulást nem hajthattak végre. A nyugati hírügynöksé­gek jelentései szerint mind al­gériai mind marokkói részről további csapaterőpítéseik tör­ténnek. A constantlnei prefekturán továbbra is tömegesen jelent­keznek az algériai önkéntesek. Számuk már meghaladja a százezer főt. Ben' Bella elnök pénteken délutánra munkaszünetet ren­Ujattá fordulat a telefon­le.iaiíyaíási botrányban Pénteken újabb fordulat állt be a jól ismert bonni telefon- lehalkatási botrányban. A Szociáldemokrata Párt elhatá­rozta, hogy a parlamentben vizsgálóbizottság kiküldését ja­vasolja, amelynek az lenne a feladata, hogy tényt derítsen a Höcherl belügyminiszter ál­tal eddig eltitkolt részletekre. Mint már jelentettük — a Der Stem című hamburgi he­tilap további részleteket közölt az alkotmányvédelmi hivatal által elkövetett alkotmánysér­tésről. Höcherl belügyminiszter, aki érezte, hogy az újabb lelep­lezések ismét sarokba szorít­ják, csütörtökön azt indítvá­nyozta, hogy „független sze- /s,'mé!yiscgre” bízzák a belügyi IU>kzervek ellen emelt vádak tisz­tázását és egy magasrangú bí­rót javasolt erre a feladatra. A Szociáldemokrata Párt sze­ri -azonban ez most már nem e! ' mdő, s az SPD ragaszko­dik a parlamenti vizsgálóbi- *o'ts’?.'- kiküldéséhez. Ezt a köve' 'est egyébként a kor- mánvkoalicióban résztvevő s '' ('.demokraták is támogat­ják. A Der Mittag című lap ve­zé Vtében hangsúlyozza, hogy Erhardot már korábban fi ~ye! meztették, ne vegye be kormányába Höchcrlt. Miután személye súlyos tehertételt je­lent majd. Ez máris bekövet­kezett —■ hangoztatja a lap — és az Erhard-kormány, bár mé» csak egy napja van hi- vata'ba™, máris komoly teher- próba előtt áll. Erőszakos akció A bonni Alkotmányvédelmi Hivő'ni emberei újabb erősza­kos akc'óval igyekeztek meg­nehezíteni, hogy a két német állam közötti kereskedelmi kapcsolatok normálisan alakul­janak. A Német Demokratikus Köz*ár~aság két külkcreskedel- mi rv“«hízottját: Hans Schmid- tet. a Falkenseei Mezőgazda- sági Gépgyár kereskedelmi isa-7 "‘óját és Welter Mar­kowski szerelőt szerdán dél­után fe'tartóztatták a lauen- bungi nyugatnémet ellenőrzési osn‘on Csomagjaikat és sze­mé' vgépkocsijukat feldúlták, a fényképezőgépükben lévő film tekercset megsemmisítették, őket oefn minősíthetetlen sza­vakká’ szidalmazták. delt el a kabiliai zendülés és a marokkói agresszió során elhunyt személyek temetése alkalmából. Ben Bella áliamelnök és' Bu- teflika külügyminiszter nem indult el New Yorkba az ENSZ-közgyűlésre. A határ- helyzetre tekintettel az uta­zást egyelőre elhalasztották. Követelések Algeria és Marokkó között Algír (Reuter, AP). To­vábbi kísérletek és közvetíté­sek történnek a két arab test­vérállam konfliktusának elsi­mítására. Hailé Szelasszié étié piai császár csütörtökön Ca­sablancába érkezett. Pénteken tárgyal a királlyal, majd Al­gériába utazik. Botsio ghanai külügyminiszter ugyancsak közvetítő szándékkal Harra- keohbe érkezett. A Reuter beiruti jelentése szerint a li­banoni miniszterelnök a ha­tárvita rendezésére felajánlot­ta Libanon közvetítő szolgála­tát. Szalal jemeni elnök a MEN szerint újból kijelentet­te, hogy Jemen mély aggoda­lommal figyeli az algériai— marokkói helyzet alakulását és hangsúlyozza, hogy az egység re törekvő arab népek nem * I "’’esi gpítő és Tatarozó Válla!"* Pécs. Tímár u. 21. ~7 -»• \ t'*'STO, ■ - - ■ . .................yr.ö T » AEATOS. ÖCS. PARKETTÁS • kmunkásokat. "'SOKAT ;. -'miit’!' sokat fel­pécsi munka­helyekre. Pár esztendővel ezelőtt • drámai szavak hangzottak el egy angol vizsgálóbíró előtt: — Férjem az utóbbi időben teljesen elvesztette önuralmát. Arról beszélt, hogy a közép­kor járványai fenyegetik a világot, s szeretne újra civi­lizált emberként élni. Mrs. Williams már a halott — öngyilkos férjének szavait idézte. Porton Downy, a tit­kos angol katonai laborató­rium kiváló vegyésze ugyanis átharapott egy ciánfiolát, mert nem élhetett civilizált emberként, tudását és tehet­ségét arra kellett fordítani, hogy az emberek százezreinek elpusztítására alkalmas bioló­giai és kémiai fegyverekkel kísérletezzen. AZ ELSZÖKÖTT MAJOM Nem ez az egyetlen eset terelte a figyelmet azokra a kísérletekre, amelyek bioló­giai és vegyi tömegpusztító fegyverek előállításáért foly­nak. Tavaly egy másik angol tudós halt meg tüdőpestisben. Hírek érkeztek arról is, hogy baktériumokkal fertőzött ma­jom szabadult el ketrecéből, s a közlemény szerint „az állat olyan ragályos betegség­ben szenved, amelyre nincs orvosság”. Angliában már évek óta készülődnek nemcsak az atom, hanem az ABC-háború másik két fajtájára is, a bio­lógiai és kémiai háborúra. A „Százak Bizottsága” elneve­zésű haladó társaság nyári röpiralában lerántotta a lep­let arról, hogy „készülnek bizonyos idegekre ható bé­nítógázok, továbbá olyan baktérium-törzsek (pestis, lép- fene, gyermekbénulás), ame- 1 lyek ellentállnak a jelenleg \ ismert antibiotikumoknak és j oltóanyagoknak”. Már pontosabb adatok ke­I rültek nyilvánosságra az Egyesült Államok kutatásai- \ ról. Rocky Mountain-ban még i 1943-ban egy fegyvergyárai J építettek azzal a rendeltetés­sel, hogy alkalmas helyet nyerjenek mindenfajta kato­nai célokhoz szükséges vegy­ipari cikk előállítására. A második világháború alatt a gyár 87 ezer tonna mérgező anyagot és 135 ezer tonna gyújtóanyagot készített. Nincs tudomásunk ugyan arról, hogy az Egyesült Ál­lamok a második világháború alatt kémiai fegyvereket ve­tett volna be (bár az USA szenátusa nem ratifikálta a mérgesgázok és baktérium- tegyveek eltiltását célzó 1925- ös genfi egyezményt), viszont ismert tény, hogy 1945 júliu­sában kémiai háború folyta­tásához szükséges eszközökkel engedhetik meg a helyzet to­vábbi romlását. Félbeszakadlak a tárgyalások Algír (Reuter, AFP). Az algériai különmegbízottafe Al­géria rabati nagykövete kísé­retében csütörtök este külön- repülőgéppel visszaérkeztek Algírba. Jazid, a megbízottak egyike megérkezésekor kijelentette, „megbízatásunk — mint isme­retes — békemisszió volt, a harcok megszüntetését célzó algériai—marokkói párbeszéd keretében. Sajnálattal kell kö­zölnöm, nem tudtuk megte­remteni a helyzet megoldásá­hoz szükséges feltételeket. Szükségesnek láttuk, hogy visszatérjünk Algírba és köz­vetlenül beszámoljunk az el­nöknek”. _ A Maghreb arab hírügynök­ség szerint a fegyverszüneti tárgyalások megszakadtak. Ez­zel szemben Guedira marokkói királyi kabinetfőnök úgy nyi­latkozott, hogy tudomása sze­rint csak a tárgyalások fel­függesztéséről van szó, a fe­leknek időre van szükségük a kormányukkal folytatandó konzultációhoz. háború indult el egy amerikai hajó a Mariana-szigetekre. Felada­ta az volt, hogy semmisítse meg a japán rizsvetéseket. Napjaink eseményeiből pe­dig érdemes idézni a „The New Republik” cikkét, amely a következőket írja: „Az Egyesült Államok jóideje hasz­nál különböző gyomirtó fo­lyékony vegyi anyagokat. Eze­ket az amerikai légierők kü­lönleges felszereléssel ellátott C—123-as gépeiről szórják le a dzsungel területek „levél- telenítésére”, abban a remény ben, hogy így láthatóvá vál­nak és a nyílt terepre kény­szerülnek a Diem-ellenes gue- rillák. A felhasznált vegyi anyagok ugyanabba a fajtába tartoznak, mint amilyeneket a buzgó hétvégi kertészke- dőknek szoktak eladni és minden ilyen kertész tudja, hogy ezek a folyékony anya­gok erősen mérgező hatá­súak. De aligha használták ugyanis őket olyan koncent­rált formában és olyan szé­les területek felett, mint aho­gyan a nagy C—123-as szál­lítógépek alkalmazzák Dél- Vietnámban.” A „levéltelenítés” azonban láthatóan nem volt elég. Hat hónappal ezelőtt kidolgoztak egy új programot, amelynek sajátos módon „Ránc Hend” (rench munkás) nevet adtak. Ennek nemcsak az a célja, hogy felfedje a partizánokat, hanem az is, hogy a rizsföl­dek elpusztításával megsem­misítsék ellátási bázisaikat. Ez természetesen nemcsak a dzsungelben levő fegyverese­ket érinti: sújtja a szeren­csétlen parasztokat, férfiakat, nőket és gyermekeket is, mi­vel az új „levéltelenítőkröl" azt hirdetik, hogy többé-ke- vé*bé véglegesen elpusztítja a növényzetet. MESCALIN, MINT BUMERÁNG A Rocky Mountain termé­! azonban nemcsak „levél- telenítésre" alkalmasak. A gyár kutatói előállítottak egy olyan GB elnevezésű mérges­gázt, amelyből egy tonna — 15 tonna mustárgáz hatásá­val ér fel. A gázzal az M—55 Bolt típusú rakétákat töltik meg, s ugyanezzel látják el a 750 fontos MC—1 bombák egyrészét is. Elkészült a bo- tulin nevű vegyi úton gyár­tott méreg is, amelyből egyet­len gramm elméletileg körül­belül hétmillió embert öl meg. Kísérleteznek olyan vegy­szerekkel is, amelyek nem Legfrissebb sporthíreink Már Pécsett edzett ■ az NDK utánpótlás-válogatottja I Pénteken a délutáni órák­ban Pécsre érkezett a magyar „B” válogatott ellen­fele, az NDK utánpótlás vá­logatott labdarúgó csapata. Kedves vendegeink 14 játé­kossal, két vezetővel és két edzővel érkeztek meg és azon­nal a PVSK-pályára siettek, ahol könnyű erőnléti és lab- dás edzést tartottak. Berger és Sockol edzőktől megtudtuk, hogy a 14 játékos öt sportkörtől került ki, közü­lük mindössze hárman játsza­nak a tavaszi, a magyar olim­piai válogatott elleni csapat­ból. Az SC Karl-Marx-Stadt adja a legtöbb játékost, szám- szerint ötöt, utána a Vorwerts Berlin következik négy játé­kossal, az SC Rostock három, a Dinamó Berlin két és az SC Leipzig egy játékossal já­rul hozzá a válogatotthoz. Va­lamennyi labdarúgó az NDK első ligás csapataiban szere­pel. Rendkívül fiatalok, az át­lagos életkor 21 év. ÖSSZEÁLLÍTÁS CSAK VASÁRNAP DÉLELŐTT A két szakvezető igen szűk­szavúan nyilatkozott a mér­„rémséges biloógiai vagy ké­miai” hatásukkal érik el cél­jukat, „csupán” az emberek idgrendszerét támadják meg. Ilyen például a mescalin nevű kábítószer. Hatása ab­ban jelentkezik, hogy ideigle- 1 nesen felborítja a katonák lelkinyugalmát, megbéklyózza. fizikai cselekvőképességüket. Egy ismert amerikai orvos rámutatott azonban a mesca- lin-féle csodafegyverek bu­meráng jellegére. Ezek a fegy­verek ugyanis nemcsak a ka­tonák idegrendszerét bénítják meg, hanem a legfelsőbb ka­tonai és politikai vezetők cse­lekvőképességét is gátolhat­ják, akik ennek következté­ben olyan lelkiállapotba ke­rülhetnek, hogy nem tudják, mit kell tenniük, s könnyen előidézői lehetnek egy atom­háborúnak. Rocky Mountain 1961-ben még csak másfél millió dol­lár értékű terméket gyártott, idén már 17,5 millió értéket terveztek. Ez az összeg per­sze csak elenyésző része az Egyesült Államokban a vegyi háború céljaira beruházott összegnek, idén például erre a célra 125 millió dollárt köl­tenek. Onódy György kőzés esélyeit illetően. Szerin- | tűk a magyar labdarúgás, az átmeneti kudarcok ellenére, még mindig számottevő té­nyezője az európai ranglistá­nak. Mindketten látták Moszk­vában a Szovjetunió—Magyar- ország „A” válogatott és az utánpótlás csapat mérkőzését és a maguk részéről tartanak a találkozótól. Nem titkolják, hogy a magyar csapatnak ad­nak nagyobb esélyt, de saját fiataljaikat meglepetésre is késznek tartják. Az NDK-labdarúgók veze­tőitől megtudtuk, hogy ország­szerte nagy örömmel fogad­ták a néhány hét előtti NDK —NSZK mérkőzések eredmé­nyeit, amelyek alapján az NDK csapata képviseli a né­met színeket az olimpiai se­lejtező mérkőzéseken. Véle­ményük szerint különösen az első, Karl-Marx-Stadt-i talál­kozón voltak ellenállhatatla­nok a labdarúgóik, akik ekkor ragyogó játékot nyújtottak. A hannoveri visszavágón, az el­ső félidőben határozott föléns ben játszottak, de a másodi félidőben kapott kiegyenlít góltól megzavarodtak és a NSZK válogatottja került i’c lénybe, de így is csalt cg; gólos vereséget szenvedtek. Pénteken kora este a Ná'lo Szállóban vacsorázott az együ tes, utána rövid sétát tettel a városban, majd korán nyit govóra tértek. Ma, szombaton délelőtt II órakor a BTC-pályán tari„ál a mérkőzés előtti utolsó elmé­süket, majd utána a magyai csapattal közösen a Fenyves Szállóban megtekintik az „A" válogatottak mérkőzéséneit te­levíziós közvetítését. A csapat egyébként , én te­ken reggel 8 órakor indult re­pülővel Berlinből, 11 óra előtt érkeztek Budapestre, ahonnan társasgépkocsival folytatták útjukat Pécsre. A küldő ' ég valamennyi tagja egész é es, jól érzik magukat és a játéko­sok derűlátóan tekintenek a mérkőzés elé. Ihász a jobbhátvéd, Solymosi a balfedezet Hoffet József, az MTI ki­küldött munkatársa jelenti Berlinből: Pénteken délelőtt a Walter Ulbricht Stadionban edzett a magyar csapat. Az edzés vé­gére a vitás kérdések is tisz­tázódtak, Baróti Lajos jobb­hátvédnek Ihász Kálmánt, bal­fedezetnek pedig Solymosi Er­nőt választotta, mivel Mátrai és Nógrádi mozgásán is meg­látszott, hogy nincsenek telje­sen rendben. — A szombati mérkőzésen nagy a tét, a fontos találkozón csak teljesen rendben levő já­tékosokat állíthatok a csapat­ba. Nem kockáztathatom meg, hogy Mátrai vagy Nógrádi sé­rülése játék közben kiújuljon. ESZERINT A VÉGLEGES MAGYAR CSAPAT: Szentmihályl — Ihász, Mé­szöly, Sárosi — Nagy, Solymo­si — Sándor, Rákosi, Albert, Bene, Fenyvesi dr. — Bízom a csapatban — mondotta a szövetségi kapi­tány, hiszen az együttes tag­jai tehetségesek, s nem egy­szer bizonyítottak mé. Ha a játékosok lelkesen, szívvel küz­denek, nem térnek el a takti­kai utasítástól, akkor nem hi­Szö aetkezetii n k a lakossági sz&lgálatábaa ! Mindennemű háztartási gépét (mosógép, centrifuga, porszívó, padlóhefélő, tűzhely, vasaló, rezsó, boiler, villanyborotva, test- melegítő, sütő stb.) megjavítjuk. További munkavállalásaink: Rádió, televízió, magnetofon, lemezjátszó javítása, mindenfajta hűtőgép és -szekrény javítása és karbantartása, villanymotorok teker esetése, mérlegek és mázsák javítása, kések és ollók köszörülése, faipari gé­pek javítása és felújítása. Ne cipelje meghibásodott eszközeit központi javító műhelyünkbe, leadhatja bármely felvevő helyünkön vidéken a földművesszövetkezeti boltokban! 8 napon belül kijavítva visszaszállítjuk. Rossz televízióját, rádióját lakásáról el- és visszaszál­lítjuk, tárcsázza a 41-08-at. Vegye igénybe a sz erződésés háztartási szerviz-szolgálatunkat. gép­Baranya megyei Villa mosipari és Gépjavító Ktsz Pécs, Felső-Malom u, 11. Tel. 51-12. — Vidéki részlegeink Pícsvárad on. Mohácson. Sellyén, Szi­getváron és Szentlőrin cen. szem. hogy döntetlennél rosz- szabb eredményt érnénk el. Ez pedig Nemzetek Kupa mér­kőzésen, idegenben kitűnő tel­jesítmény lenne, ellenfelünket nagyon veszélyes csapatnak tartom, hiszen a keletnémet labdarúgás feljövőben van, erejüket a VB-n második he­lyezett Csehszlovákok ellen aratott győzelem is bizonyítja. Az NDK válogatottjáról keveset hallani. A Neues Deutschland-ban Soós Károly nyilatkozott a szerdai edző­mérkőzés tapasztalatairól. — Még sok hiba van a já­tékban — mondotta Soós Ká­roly, — látszik, hogy a fia­talok régen játszottak együtt. P. Ducke, az együttes csil­laga, eléggé tartózkodó, közel sem tölti be azt az élcsatár szerepet, amit korábban oly örömmel íáttunk tőle. A találkozó esélyeit illetően optimisták a vendéglátók, ez kiderül az újságokból is. A Sportecho első oldalán ké­pekben mutatja be a szom­baton mérkőző csapatokat. Az NDK-sok alatt ez a szöveg olvasható: Lehetséges, hogy ezúttal ők győznek? AZ NDK VALÓSZÍNŰ ÖSSZEÁLLÍT ÄSA: Heinsch — Urbanczyk (Ska- ba), Heine, Krampe — Kai­ser, Liebrecht — Nachtigall, Nöldner, P. Ducke, Erler, R. Ducke (Stockier). A szombati mérkőzés 14.30 órakor kezdődik a Walter Ulbricht Stadionban, szovjet játékvezető hármas közremű­ködésével. A két csapat vezetői meg­állapodtak abban, hogy a csa­patkapitányok Sándor és Hei­ne — vezetik fel majd Tye- reskovát a pályára, virágcsok­rokkal köszöntik a világ első női űrrepülőjét. A kezdőrúgás után a két kapitány Tyeres- kovát felkíséri a dísztribünre, majd megkezdődik a mérkő­zés. A találkozó után a Dyna­mo Sport Hallében rendezen­dő űrhajós-bálon résztvesznek a két válogatott játékosai is és — a 22 játékos aláírásá­val — három fehér labdát adnak Walter Ulbricht-nak, Tyeresltovának és Gagarin- nak. * AZ ASZTALITENISZ NB II-BEN igen jól állnak a Pécsi BTG női játékosai. Még bajnokok Is lehel­nek. A legutóbbi fordulóban sz együttes 17:1 arányú fölényes győzelmet aratott Dombóvár el­len. Még két igen nehéz találko­zó vár a csapatra. A bajnoki táb­lázat listavezetője, a BEAC mel­lett a második helyen álló Kapos­várral szemben kell megállnia helyét a bőrgyári együttesnek. Érdekessége a bajnokságnak, hogy az elsőség szempontéból sorsdöntő Kapó..', -P“cs’ BTG találkozóra az utolsó ' ;> kerül sor Kaposváron

Next

/
Oldalképek
Tartalom