Dunántúli Napló, 1963. szeptember (20. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-10 / 211. szám, Első kiadás

6 fUAPtö KEDD, 1963. SZEPT. 19. Lelkes csapat játékkal nyert a Iíomíó Komlói Bányász— Új pesti Dózsa 1:0 (0:0) A Honvéd lobban kihasználta helyzeteit Budapesti Honvéd—Pécsi Dózsa 3:1 (2:1) illetve Benét. A támadósorból Pe- rényi és Nagy B. hívta fel ma­gára a figyelmet. Az előretolt há­rom gyors csatár: Garai, Rónai, Nagy L. rendre zavart keltett a Dózsa védelménél. Mindent egy­bevéve a komlói együttes jobban alkalmazkodott a síkos talajhoz és 1:0 arányban megérdemelten győzött a listavezető ellen. Nagy László, aki eddig csak a második csapatban kapott helyet, ezúttal először játszott az NB I-ben. A 23 éves játékos bemutatkozása nem keltett csalódást. Az Újpesti Dózsa legjobbjai: Lung, Rajna dr., Káposzta, Színi, és Horváth. Vízhányó Imre Kispest, Honvéd-pálya, 10 00 néző: vezette: Aranyosi (Ball Gy., Géczi). Vasárnap a déli órákban hí. talmas eső zúdult Budapestre é csak a mérkőzés előtt egy órí val állt el. A pálya játékterét ha talmas víztócsák borították. Bp. Honvéd: Takács — Dudá: Marosi, Mihalecz — Tussingei Kotász — Nagy Gy., Nógrád Tichy, Nagy A., Katona. Edzc Kispéter Mihály. Pécsi Dózsa: Zengői — Bende: Kocsis, Csupák — Hernádi, He gyi — Györkő, Dunai II., Halas Dunai I., Vári. Edző: Balogh Sán­dor. Halasi valójában nem közép­csatárt játszott, az ő feladata Tichy semlegesítése volt. A mér­kőzés egy részében a fedezetpár és elsősorban Hernádi jól támo­A IV, Mecsek Kupa nemzetközi kerékpáros-verseny győztesei: Halastó György is a P.csi Szpartakim A harmadik napi versenyben is Balaskó György és a Bécsi Szpartakusz győzött Komió, 4000 néző, vezette: Va- cUg György. komioi Bányász: Balogh — Komlói. Jozsa, Jerabek — Szőcs, sós — Garai, Rónai, Nagy B.. -s-gy L.. Percnyi. Edző: Gyarma­ti Jan^s. U. Dózsái Lung — Csordás, Rajna dr.. Várhidi — Káposzta, Színi — Lenkei, Horváth. Göröcs, Bene, Lutz. Edző: Szusza Ferenc. FeluöozaJcadäs előzte meg a mérkőzést, emiatt negyedórával később kezdtek a csapatok. Ér­dekesség. hogy az elő mérkőzésen (a salakpályán) olyan eső volt, hogy az 52. percben a játékveze­tő lefújta a találkozót (az újpes­tiek ekkor 4:l-re vezettek), a palya ugyanis víz alá került, es használhatatlannak minősült. Hosszú tanakodás után döntöttek úgy. hogy a füves pályán mégis lejátsszák a mérkőzést. Egynegyed része itt is víz alatt állt. A rend kívüli talajon a hazaiak lendül­tek előbb támadásba^ A vendégek kétszer is csak szabálytalanság arán tudták szerelni a kitörő Rónait, illetve Garait. A 16. perc­ben a felfutó Komlói jobbszélről beadott és Garai lövését Lung nehezen nyomta szögletre. A má­sik oldalon Bene közeli lövése Jó- zsáról az alapvonalon túlra pat­tant. A 34. percben Rónai 25 mé­teres lövését ütötte kapu fölé Lung. Az ellentámadás során Káooszta szép lövését Balogh ök­lözte a kapu föle. A 41. percben a kitörő Garait Szini visszarántot­ta a kaputól mintegv húsz méter­re. A szabadrúgást Sós elügyetlen- kedte. FORDULÁS után isméi a Bányász kezdeményezett többet. Szőcs 5 méterről, tiszta helyzetből a 1obb kapufa mellé emelte a labdát. Ezután néhány izgalmas Dózsa akció követke­zett. A Bányász védelme mindent tisztázott. A 63. percben esett a mérkőzés egyetlen gólja. Jobbol­dali támadás befejezésénél Szőcs Komlóihoz játszott, a jobb hátvéd bombalövése a bal fel­ső sarokban kötött ki. 1:0. A gól után továbbra is a Bá­nyász maradt fölényben. A 75. percben úiabb gólt szerezhetett volna a Bányász. Garai lövését Lung kiütötte. Nagy L. ott ter­mett. Hiába emelt azonban ka­pura, Lung parádés védéssel ki­ütötte a labdát. A hajrában a Dózsa kerekedett felül. Bene és Göröcs több alkalommal 1ó he’.yzetbe került, de a hazaiak vé­delme Balogh-al az élen remekül H|tom bronzérme' nyertek a magyar női evezősök Moszkvában vasárnap befejeződ­tek a 10. női evezős Euróba-baj- noksag küzdelmei. A magyarok az öt döntő közül négyben indul­tak és dicséretes eredményt ér­tek el. Három számban a har­madik helyre kerültek, egyben az ötödikre. Az Európa-bajnokság a Szovjetunió versenyzőinek ha­talmas fölényével végződött, ugyanis valamennyi számban a vendéglátók kerültek a dobogó legmagasabb fokára. Részletes eredmények: Egypárevezős: Európa-bajnok Konstantinova (szovjet) 3:37.7 p, 2. Camus (francia) 3:40.1 p, 3. Mózer Erzsébet (magyar) 3:42.2 p. Kétpárevezős: Európa-bajnok Szovjetunió 3:27.5 p, 2. Német­ország 3:28.8 p, 3. Magyarország (Domonkos. Pekanovits) 3:36.2 p. Négypárevezős: Európa-bajnok Szovjetunió 3:21.1 p, 2. Német­ország 3:21.8 p, 3. Magyarország 3:21.9 p. A Mecsek Kupa nemzetközi ke­rékpáros verseny harmadik napi, egyben befejező futama előtt nagy találgatás folyt a külföldi és a ma­gyar szakemberek között, ki nyeri a Mecsek Kupát. Az egyéni ver­senyben a két nap után Balaskó mellett Megyerdi, Stámusz és Jusz- kó mellett egyenlő eséllyel pályá­zott az osztrák Csenár, a jugoszláv Bajlo és a berlini Malescha is az első helyre. A csapatversenyben a pénteki és szombati versenyek után a Pécsi Szpartakusz együttese négy perccel vezetett a Berlini Di­namó és öt perccel az Újpesti Dó­zsa csapata előtt. A Berlini Di­namó vezetője Hoffmann Horst zárta le a vitát. — Bárki nyeri is el a díszes ser­leget, nem véletlenül kerül az első helyre. KERÉKPÁROS A JAVÁBÓL az, aki ebben az erős mezőnyben a három nap közel 400 kilométer l&vú versenye után a győzelmi lo­bogó legmagasabb fokára áll. Valóban a hét nemzet színeiben rajthoz álló 28 kerékpározó és a résztvevő 58 magyar porfelhő lo­vag páratlan versenyt vívott. Kár, hogy a szombat délutáni eső meg­zavarta a viadalt, a zuhogó eső ellenére is sokan várták a befutó­kat a Misina tetőn. Sajnos, vasárnap délelőtt sem vette kegyeibe az időjárás a ke­rékpárosokat. Sok érdeklődőt el­riasztottak a Misina tető körül ka­vargó viharfelhők. A pécsi színekben versenyző, Typográfiától kölcsönkért Me­gyerdi, Balaskó és még a verseny­ben álló Dévai n. rajtját várta a leg nagyobb érdeklődés. Lőrincz Jó­zsef, a pécsiek szakvezetője gon­dosan megvizsgálta a versenyzők gépeit. — Ezen a terepen bizony nem­csak a kerékoárosoknak, de a gé­peknek is jól felkészült állapot­ban kell lenniök a rajtnál. Érzé­sem szerint nagy taktikai harc tesz a mai befejező verseny, nem féltem a fiúkat, de vigyázni kell, hisz az ördög nem alszik, és a ke- ’•ékoárversen veken sohasem lehet biztosra menni. No«; -Bálázó, Megverd’, de Dé­vai TT. is iól versenyzett vasár­nap délelőtt. Különösen BALASKÓ HA TTOTT NAGYSZERŰEN A négy részhajrá közül hármat ő nyert. A külföldiek közül a brunói Laczó Matej tunt ki kezdeménye- zeseivei, mind a négy resznájia- jetn ott voit az első u«rom Között, a második reszhajrat o is nyerte, de az utolsó körökben visszaesett es csak a 23. helyen sikerűit oe- íutnia a célba. Az eisö heiyet Ba­laskó szerezte meg a Beinni Di­namó kerékpárosa, Gebhard Heine előtt. A csapatversenyben is a pé­csiek bizonyultak a legjobbnak. A három nap összeredménye után a Mecsek Kupa egyéni ver­senyének győztese Balaskó lett, a csapatversenyben a budapesti Ti­pográfia kerékpárosaival megerő­sített Pécsi Szpartakusz győzött. A külföldiek közül a csapatverseny­ben a Dinamó Berlin a második, a Start Warsava a negyedik he­lyet szerezte meg, a bukarestiek ötödikek lettek. Az egyéni verseny ben az első tíz között három né­met, és egy lengyel versenyző végzett a hat magyar mellett. Az esélyesek közül a harmadik na­pon a huszadik kör után az osztrák Csenár feladta a küzdel­met, a jugoszláv Bajlo pedig már az ötödik körben kiállt a vasár­napi versenyben. A Mecsek Kupa harmadik napi egyéni versenyében (63 induló, táv: 86.4 km, óraátlag: 35.28 1. Balaskó György (P. Szpartakusz I. 2:26.08 (2:25.08), 2. Gebhardt Heine (Dinamó Berlin) 2:28.26 (2:27.56) 3. Juszkó János (BVSC) 2:28.33, 4. Juhász Béla (Bo. Épí­tők) 2:28.35. 5. Liebold Günther (Dinamo Berlin) 2:28.35, 6. Ma­laska Joachim (Dinamo Berlin) 2:28.35, 7. Megyerdi Antal (P. Szpartakusz I.) 2:23.35. 8. Dévai András (P. Szpartakusz I.) 2:28.35. 9. Stámusz Ferenc (U. Dózsa I) 2:28.35, 10. Mezei József (U. Dó­zsa) 2:28.37. Csapatversenyben: 1. Pécsi Szpartakusz I. 7:23.18. 2. Dinamo Berlin 7:25.36 3. U. Dózsa I. 7:26.42. 4. Vointa Bukarest 7:32.47. 5. Szófia 7:36.58. 6. BVSC 7:37.13. A VERSENY VÉGEREDMÉNYE A IV. Mecsek Kupa nemzetkö­zi kerékpáros verseny egyéni ver­senyében a három nap után: 1. Balaskó György (P. Szpartakusz I.) 10:05.55, 2. Megyerdi Antal (P. Szpartakusz I.) 10:09.39, 3. Stá­musz Ferenc (U. Dózsa I.) 10:10.03, 4. Malescha Joachim (Dinamo Berlin) 10:12.08, 5. Juszkó János (BVSC) 10:12.11, 6. Chinacky Ma­rian (Start Warsava) 10:16.06, 7. Gebhardt Heine (Dinamo Berlin) 10:16.33, 8. Polaneczki Dezső (U. Dózsa I.) 10:18.48, 9. Liebold Günther (Dinamo Berlin) 10:19.07, 10. Török Győző (U. Dózsa I.) 10:19.33. Dévai II. a 19., Kozma György a 41. helyet szerezte meg. A ver­senybíróság 52 versenyző telje­sítményét értékelte az első na­pon indúló 86 kerékpáros közül. A IV. Mecsek Kupa nemzetkö­zi kerékpáros verseny csapat- versenyében a három nap után: 1. P. Szpartakusz I. (Balaskó, Me­gyerdi, Dévai A.) 30:42.07, 2. Di­namo Berlin (Gebhardt, Klawohn, Liebold, Malescha) 30:44.42, 3. U. Dózsa I. (Török, Stámusz, Me­zei, Polaneczki) 30:46.41, 4. Start Warsava (Glowatíy, Chinaczky, Matkiewicz) 31:04.33, 5. Vointa Bu­karest (Gera, Ciumeti, Burtea, Ciobanu) 31:10.53, 6. BVSC (Jusz­kó, Horváth, Fodor) 31:13.01. gáttá a csatársort, amely ügye­sen és veszélyesen kombinált. Mindjárt a második percben Du­nai II. jó beadása nyomán ala­kult ki helyzet a Honvéd kapuja előtt, Dunai I. azonban nem ta­lálta el a labdát. Ezután Hegyi 25 méteres szabadrúgása szállt kapu mellé. A 8. percben Györ­kő a 16-os sarkáról lőtt kapu­ra, Takács üggyel-bajjal védte. Az elején a Honvéd főleg hosz- szú labdákkal operált és Tichy bizonyította be, hogy nagy lövő­formában van. A 20. percben Du­nai II. " szépen elfutott, majd Györköhöz játszott, beadását Vári 8 méterről a kapu jobbol­dalába lőtte, 0:1. A Honvéd egyenlítő gólja nem sokáig váratott magára. A 25. percben a pécsi védők szabály­talanul akadályozták Tichyt. Kotász Tichy elé tette a lab­dát, aki mintegy 22 méterről hatalmas bombát küldött a bal felső sarokba, 1:1. Ezután is változatos volt a já­ték. Bár a mezőnyben a Hon­véd támadott többet, mégis a pécsieknek nyílt gólhelyzetük. A 32. percben például Dunai II. fe­jesét Dudás a gólvonalról fejelte I szögletre. A 34. percben Tichy I mesteri labdával szöktette Nagy Antalt, aki a kétségbeesetten kifutó Zengői mellett a kapu közepébe gurított, 2:1. A félidő befejezéséig nem történt említésre méltó esemény. A MÁSODIK FÉLIDŐ elején a Honvéd nagyon szoron­gatott. Előbb Nagy Gy. lőtt jó helyzetben mellé, majd Tichy lö­vése kerülte el Zengői kapuját. A pécsi csapat szórványosan tá­madott. ezekben azonban nem volt elég erő. A mérkőzés a 60. percben dőlt el egy eléggé vitat­ható góllal. Nagy Gy. beadása után Tichy estében kézzel ütött a labdába, amely Nagy A. elé került, aki biz­tosan lőtt a hálóba, 3:1. Továbbra is inkább a Honvéd NB I. B eredmények Győri M A V-DAC—Szállítók 2:1 (l:l). Czabán Samu tér, 1200 né­ző, vezette: Bircsák. Gollövök: Nagy Gy., Tóth, illetve Cesics- mann. A kevesebbet, de korsze­rűbben támadó Vendégcsapat meg érdemelten jutott a 2 pont bir­tokába. Dunaújváros—Salgótarjáni BTC 1:1 (1:0). Salgótarján. 1500 néző, vezette: Farkas. Góllövők: Sulia, illetve Szojka. Végig nagy fö­lényben játszott a hazai csapat. Jók: Csepec, Magasházi és Jago- dics. illetve Ferencz, Fodor és Szojka. Borsodi Bányász—Ganz-MAVAG 2:0 (1:0). Sajószentpéter, 1500 né­ző, vezette: Almádi. Góllövők: Seprős dr. (öngól) és Szűcs. Jók: Tormási, Kovács, Tibor, Szőcs, illetve Schédl és ördögh. Egyetértés—Ózd 1:0 (1:0). Sorok­sár, 1200 néző, vezette: Gere. Jók: Csákó, Pető, Székely és Horváth, illetve Katona, Szurdo- ki, Ferdinándi és Zalai. Oroszlány—BVSC 1:0 (0:0). Oroszlány, 1500 néző, vezette: Nyeste. Góllövő: Galgóczi. Nyíregyházi Spartacus—Szombat­hely 1:0 (1:0). Nyíregyháza, 6000 néző. vezette: Horváth. Góllövő: Bácskai. Miskolci VSC—Budafok 1:1 (1:0). Miskolc, 4000 néző, vezette: Ka­tona. Góllövő: Tóth, illetve Zsi- dákovics. Csonka forduló és meglepő eredmények a%NBHI-ban 8 gólt lőtt a Nagymányok — Pontot vesztett a Kaposvári K'iuzsi támadott, csatársora nagy harc­ban volt a pécsi védőkkel. A 65. es a 70. percben Tichy szabadrú­gása keltett némi izgalmat. A 72. percben Vári megszökött a bal­oldalon, beadás helyett azonban kapura lőtt és Takács védte a gyenge lövést. A 77. percben Du­nai II. kitört, leadását azonban a védők elcsípték. A következő percben Tichy kapáslövése után már gólt kiáltottak a nézők, Zen­gői azonban bravúrral szögletre ütötte a labdát. Az utolsó tíz perc a Dózsáé volt, és szépíthetett volna még az eredményen, azon­ban két jó akció is lesen akadt el. Az utolsó percben Marosi hazaadását Györkő majdnem el­csípte, Takács az utolsó pilla­natban tisztázott előle. A csúszós talajon nem alakul- , hatott ki jó játék. A Honvéd az első perctől kezdve nagy lendü­lettel vetette magát a küzdelem­be, időnként szépen játszott A csapat motorja Tichy volt. akit Halasi nehezen tartott. A Pécsi Dózsa nem játszott alárendelt szerepet. Az első félidőben a 2:l-es vezetés ellenére is nyílt volt a mérkőzés. A Honvéd ugyan bbet támadott, de a pécsi csa­tárok próbálkozásai veszélyesebb- bizonyultak. Abban, hogy a csa­pat nem volt eredményesebb, jó­részt az játszott közre, hogy a csatárok elpepecselték a helyze­teket. A Honvéd csapatában Takács megbízhatóan védett. A hátvéd­hármasból elsősorban Marosi 'já­téka emelkedett ki. A fedeze­tek közül Tussinger volt a job­bik. A csatársorban Tichy igen veszélyes volt. A fiatal Nagy A. bemutatkozása jól sikerült. A pécsi Dózsában Zengői néhány­szor bizonytalankodott. Kocsis jól látszott. Hernádi a fedezet-posz­ton is kitűnően feltalálta magát. A csatársorból Dunai I.-et, Várit és Györkőt kell dicsérni. Halapi nagy harcot vívott Tichyvel, vál­takozó sikerrel. BOC-Z JÓZSEF A sí NB J. eredményei GYŐR—DEBRECEN 4:0 (1:0) Győr, 9000 néző. vezette: Radó. Góllövők: Orosz (2). Szaló és Povázsai (11-es bői) Győr: Barna — Koós, Orbán, Tamás — Palotai, Máté — Szaló, Orosz, Povázsai, Korsóö Keglo- vich. Debrecen: Kassai dr. — Beck, Nagykaposi. Varsányi — Alaxai. Somodi — Bodai, Puskás, Kertész, Gazsó. Csekő. A debreceniek szoros emberfo­gásra rendezkedtek be. Korsós tört előre, lövésé a védőkről le­pattant, a mintegy 8 méterre álló Orosz elé. aki a lábak között a hálóba talált (1:0). Szünet után óriási lendülettel támadott a győri együttes. A 47. percben a labda a halóba jutott. (2:0). Az 50. percben Orosz a kapu jobb­oldalába lőtt (3:0). A 75. percben a ll-es büntető rúgást Povázsai értékesítette (4:0). Jók: A véde­lem. Palotai. Tamás, Korsós, illet­ve Kassai dr. Alaxai és Somo­gyi. DIÓSGYŐR—SZEGED 2:0 (1:0) Szeged, 10 000 néző, vezette: Vot- tava. Góllövő: Nyíri és Ráczi. Diósgyőr: Tamás — Werner, Szi­geti. Paulás — Csányi, Szucsányi, — Kiss I. Kiss n. Nyíri, Ráczi, Szarnék. Szeged: Tóth — Kővári. Kür­A Dél-Dunántúlra kiterjedő eső- ] Lés miatt három NB. III-as mér- kőzés maradt el. Elmaradt a Mo- j hácsi TE—PEAC, a Dombóvári VSE I — Pécsszabolcs és a Baja—Ka­locsai Honvéd mérkőzés. Az V. forduló, után már csak kit veretlen csapat áll a mezőny­ben, ez a Taszári Honvéd és a D-/nbó - . VSE. Még mindig négy csapi L van. amelyik eddig egy­szer sem tudott győzni, sőt a Pécs Szabolcs még pontot sem szerzett. Nagymányoki Bányász—Kalo­csai Kinizsi 8:0 (4:0) Nagymányok, 600 néző. vezette: Perjési. Nagymányok: Szőcs — Hirschmann, Molnár, Hucker — Teleki, Farkas — Kozma, Becze, Pataki, Wéber, Csordás. Edző: Pa- latinusz J. Kalocsa: Schurman — Bolyári, Tamási, Hemril — Miskei, Bálint — Martin, Vatai, Boda, Pán csics, Pétiké. Edző: Molnár Fe­renc. A hazai csapat minden támadá­sát sikeresen fejezte be. A ven­dégek kevés próbálkozása egyszer sem járt eredménnyel. Góllövők: Pataki 3, Becze 2, Csordás, Molnár U-esből, Tamási öngól. — Jók: Hirschman, Molnár, Teleki. Koz­ma, Pataki, illetve Tamási, Hemril, Pétiké. Klausz István 'Jagvkanizsai Bányász—Szek­szárdi Dózsa 1:0 (0:0) Szekszárd, 100 néző, vezette: Pre- szek. Nagykanizsa: Takács — Strasz, Dénes, Lervenc — Viola, Bányai — Meszes, Király, Lukács, Treuer, Józsi. Edző: Mihalecz Bol­dizsár. Szekszárd: Likkert — Ta­mási, Tárnok, Bencze — Kucsera, Novák — Dósai, Kormos, Majnai, Mahó, Ungi. Edző: Kemény Tibor. A hazai csapat támadott többet, de csatársora ezúttal is gólképte­lennek bizonyult. Az egyetlen gól Lukács 30 m-es lövéséből esett. Jók: Dénes, Lervenc, Lukács, ill. Likkert, Tárnok, Novák. Dr. Tucsni- László az NB. in. Állasa 1. Taszár 5 4 1 — 17:6 9 2. Dombóvár 4 3 1 — 9:3 7 3. Nagyk. VTF 5 3 1 1 1*:9 7 4. Nagyk. B. 5 3 1 1 6:5 7 5. Nagymányok 5 3 — 2 21:11 6 6. Kaposv. K. 5 2 2 1 9:8 6 7. Kalocsai H. 4 2 1 1 10:7 5 8. Szeksz. Petőfi 5 2 1 2 6:11 5 9. PEAC 3 2 — 1 8:3 4 10. Szeksz. Dózsa 5 2 — 3 14:12 4 11. Kanizsai D. 5 1 2 2 6:11 4 12. Mohács 3 1 — 2 4:5 2 13. Máza—Szászv. 4 — 2 2 9:13 2 14. Kalocsai K. 4 — 1 3 3:13 1 15. Baja 4 — 1 3 5:11 1 fl6. Pécsszabolcs 1 — — 1 4:17 — Taszári Honvéd—Máza-Szász- vár 6:3 (3:0) Taszár, 200 néző, vezete: Balezer. Taszár: Varga — Belkó, Filiszár, Bagyilla — Szabó, Kruskovics, — Takács, Vándori, Pámel, Kovács, Boda. Edző: Jobban Ferenc. Máza —Szászvár: Süveges — Koller, Kas- per, Széles — Szabó, Kádár — Gyorsok, Ágoston, Róth, Tóth, Nyers. Edző: Ludas Béla. Négygólos vezetés után a hazai csapat engedett az iramból és ek­kor feljöttek a vendégek is. Gól­lövők: Kovács 2, Takács, Boda, Pámel, Vándori, illetve Gyorsok, Ágoston, Tóth. Jók: Filiszár, Ba­gyilla, Szabó, Pámel. illetve Süve­ges, Kasper, Gyorsok, Tóth. Vadas Tibor. Szekszárdi Petőfi—Nagykani­zsai Vasutas 3:2 (1:2) Nagykanizsa, 900 néző, vezette: Sümegi. Szekszárd: Greilich — Huth, Cser, Rohi — Simon, Zöré- nyi — Bárány, Garamvölgyi, Ma­linger, Hohman, Bosnyák. Edző: Túra Emil. Nagykanizsa: Szántó — Támba, Bolla, Szabó — Nádasi, Hudec — Szentes, Bánáti, Mózsi, Mazaga, Valusek. Edző: Schweitzer Sándor. 12. percben Bolla megsérült, et­től kezdve csak a szélen sántikált, a felforgatott hazai csapat nem tu­dott kibontakozni. Góllövők: Bos­találta meg ellenfele taktikájának ellenszerét: Jók: Paulás, Kiss U. Nyíri és Ráczi, a Szegedből sen­kit sem lehet kiemelni. DOROG—VASAS 1:0 (1:0) *■ Dorog. 7000 néző, vezette: Soóe Béla. Góllövő: Sas (öngól). Dorog: Hku — Lévai, Lakat; Fellegi — Pálmai. Takács -- Ka­rába, Kertes. Varga, Csőri, Bar- talos. Vasas: Szentmihályi — Ihász, Mészöly. Sáros! — Sas, Bakos — Pál II. Kékes, Machos, Farkas; Mathesz. Az első tíz percben a Vasas veszélyeztetett, a Dorognak csak szórványos támadásokra futot­ta erejéből. Ezután feljött a hazai együttes, és ez mindjárt gólt is eredményezett. A 13. percben Var­ga Karábát futtatta, a szélső be­adását az ötösön álló Sas fejjel hazaadta, a labda azonban a jobbsarokba helyezkedő SzenO mihályi mellett a kapu baloldalá­ba került, öngól! (1:0) Hiába tá­madott a Vasas, nem sikerült az egyenlítés. AZ NB I. ÁLLASA tösi, Sándor — Dezsőfi, Remé­1. U. Dózsa 6 4 I 1 10:6 9 nyik, — Arató, Kökény, Nemes. 2. Komló 6 4 1 1 8:7 9 Németh. Boros dr. 3. Győr 6 3 2 1 10:1 8 A Szeged kezdett támadólag. 4. Ferencváros 5 3 2 — 15:3 8 Enyhe mezőnyfölényét a 39. perc­5. MTK 6 2 2 2 7:7 6 ben váltotta gólra a vendégegyüt­6. Dorog 5 3 — 3 7:8 6 tes, Nyíri 22 méteres nagy lövése 7. Szeged 6 2 2 2 5:6 6 a bal felső sarokba vágódott (1:0). 8. Honvéd 5 2 1 2 8j5 5 A szegediek megzavarodtak a 9—10. Csepel 5 2 1 2 5:8 5 váratlan góltól és védekezésre Tatabánya 6 2 1 3 5:8 5 szorultak. A második félidő sze­11. Pécs 6 2 — 4 13:13 4 merkélő esőben folytatódott és 12. Diósgyőr 5 2 —■ 3 4:6 4 az 51. percben a Diósgyőr újabb 13. Vasa« 5 1 1 3 4:10 3 gólt ért el. (2:0). A Szeged nem 14. Debrecen 6 — — 6 6:9 nyák 2, Málinger, illetve Szentes, Bánáti. Jók: Simon, a mezőny leg­jobbja, Greilich, Zörényi, Bosnyak illetve Szabó, Valusek. Tóth Károly. Nagykanizsai Dózsa—Kapos­vári Kinizsi 0:0 Nagykanizsa, 600 néző, vezette: i Sutyor. Nagykanizsa: Németh I. — j Cseh, Tóth, Csertán — Endrei, Berta — Szolnoki, Major, Marko- | tán, Németh II., Hegyi. Edző: Kiss István. Kaposvár: Murányi — Ba­logh, Szili, Zaag — Bíró, Pados — Puszpán, Kovács, Simon, Göncz, Herbei. Edző: Váradi Lajos. A mély és csúszós talaj ellené­re hatalmas küzdelem folyt 90 percen át, melyben a védelmek bi­zonyultak jolSbnak. Jók: Cseh, Tóth, Berta, Szolnoki, Hegyi, ill. Pados, a mezőny legjobbja, Mu- nyi, Szili, Göncz, Herber. Tóth Károly. Ökölvívás A területi ökölvívó felnőtt csa­patbajnokság küzdelmei során a Pécsi Bányász a Lenti Honvédőt fogadta. A mérkőzésekből 15:5 arányban a pécsiek kerültek ki győztesként. A szépszámú néző­sereg izgalmas találkozókat lát­hatott. Győztesek: Kocsis, Har­tung, Papp, Gál, Ragoncsa. An­nus, Lehőcz, illetve Lackó és Bodnár. A Szekeres—Szabó össze­csapás döntetlenül végződött. Váratlan eredmények a labdarúgó megyebajnokságban A labdarúgó megyebajnokság I mérkőzései ezúttal sem zárultak' meglepetés nélkül. A sort szom­baton a Porcelángyár nyitotta meg a Pécsi Vasas legyőzésével Vasárnap folytatódtak a meglepe­tések, ezek közé tartozik a Sik­lós győzelme Vasas I. Bányatele­pen, a Hidas Postás-pályái pont­szerzése és a Pécsi Kinizsi lány- csóki pontvesztesége. Az ötödik forduló után változatlanul a Pécsi Porcelángyár és a Pécsi Kinizsi áll a két bajnoki táblázat élén. Pécsi Postás—Hidasi Bányász l:i (1:1). Postás-pálya, vezette: Szegő. Két egyforma képességű csapat küzdelméből igazságos döntetlen született. Góllövők: Lukács, illet­ve Auth II. Jók: Szalai III., te: Bors. A vendégcsapat megér­demelt győzelmet aratott a léiek- telenül játszó Bányász-csapat el­len. Góllövők: Szentendrei, Kut- nyák, Bagoly, Tihanyi, illetve Fábiánfi. Lány csók—Pécsi Kinizsi 0:0 Lány csók, 100 néző, vezette: Hu­ber. A hatalmas felhőszakadás után lejátszott mérkőzésen a mély talaj nem feküdt a Kinizsinek A többet támadó hazaiak győ­zelmet érdemeltek volna. Jók: Doszpod, Várhegyi, Vidra, illetve a közvetlen pécsi védelem. Urán SC—Székely szabar i0:i (5:1). Pécs. A MEGYEBAJNOKSÁG ÁLLÁSA: Schreer, Szalai I., illetve Micskó Nyugati csoport .* és Auth n. 1. Porcelángyár 5 4 — 1 11:5 8 Szigetvári ZMSE—Bóly 1$ (1:0). 2. Helyüpar 5 3 1 1 6:3 7 Szigetvár, 200 néző, vezette: Lő­3. Hidasi B. 5 2 1 2 9:8 G csei. Élvezetes, jóiramú mérkő­4. Pécsi Vasas 5 2 1 2 5:5 s zésen a végig támadó hazaiak 5. Pécsi Postás 5 1 3 1 4:5 5 akár nagyobb arányban is győz­6. Magyarszék 5 2 ___ 3 4:5 4 h ettek volna. Góllövő: Kalló. Jók: 7. Boly 5 1 1 3 7:12 3 Kalló, Horváth, Lempel, a bólyl csapat egy tagja sem nyújtott 8. Szigetvár 5 1 1 3 2:5 3 átlagon felülit. Keleti csoport: Pécsi Helyiipar—Magyarszék 1:0 (1:0). Helyiipari-pálya, vezette: 1. P. Kinizsi 3 4 1 11:4 9 Demhardt. A lelkesen védekező 2. Pécsi Előre 5 4 — 1 23:3 8 vendégek ellen igen nehezen győ­3. Urán SC 5 3 — 2 17:7 6 zött egvüaes. Góllövő: P. 4 Siklós 5 3 —. 2 18:9 6 Kovács. Jók: Raum, P. Kovács. “ ”&sas T. E. 5 3 _ 2 8:8 6 i lWve A’rá-vv Tóth. 1 unyccók : i 1 3 2:9 3 Siklós—Vasas 1. Bányász 4:7 ^zék*=iyszab;­i — 1 4 5:29 1 (1:1). Vasas I. Bányatelep. Vezet 3. P-icsi Szikra 5 — 1 4 2:17 l I zárt. A 81. percben hagyta ki i a Dózsa legnagyobb helyzetét, — I amikor is Bene lövésébe Balogh j merészen belevetődött, róla szög- I letre vágódott a labda. (Nagy gól helyzet volt!) ! Végig nagy iramú, izgalmas, a mérkőzés nagyobb része alatt színvonalas küzdelmet láthatott a közönség. A Bányász nagy becs- j vággyal harcolt, ügyesen lassí­totta le a Dózsa támadásait és j gyors csatárai sokszor veszélye- ! sen indultak rohamra. A kék-fe­hér együttes közvetlen védelme I kitűnően állta a sarat. Szőcs és | Sós nagyszerűen semlegesítette a 1 két válogatott csatárt, Göröcsöt, i

Next

/
Oldalképek
Tartalom