Dunántúli Napló, 1963. szeptember (20. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-29 / 228. szám
4 NIAPLÖ 1963. SZEPTEMBER 29 ÚMé__________m __ ÖT ÉVES A JELENKOR irodalomnak” — szemlélete ellen ugyanúgy hadakoztunk, mint a szemétdombon kakaskodás öntelt hiúsága ellen. Tisztázó vitákban, baráti be* szélgetések során, s főleg az asztalra tett művek bizonyító erejével alakult ki bennünk az a meggyőződés, hogy gondjainkat elsősorban magunknak kell megoldanunk, a görcsöket, a visszahúzó erőket először magunkban kell feloldani. Nem Pest ellen akarunk irodalmat csinálni, hanem olyan értékes műveket világ- rasegíteni, amelyek az országos irodalom részei. Azt hisz- szük, hogy Pécsett is lehet — és kell — együtt lélegzeni a korral, hogy valaki vidéken is a kor pulzusverésén tarthatja a kezét, hogy szobájába a modern világ, művészet és politika, tudomány és gazdasági élet hullámzásai eljuthatnak. A Jelenkor is úgy akar pécsi és dunántúli lenni, hogy ugyanakkor nem fordít hátat az országnak, úgy akar mai és korszerű lenni, hogy épít a múlt értékeire, úgy akar a szocialista irodalom gazdagításán fáradni, hogy önálló arculatot, sajátos karaktert kíván kialakítani. Persze öt, tíz, vagy akár huszonöt író önmagában még nem elég ahhoz, hogy lapot, irodalmat, irodalmi közéletet teremtsen. Az évforduló alkalom arra is, hogy megköszönjük olvasóink bizalmát, munkatársaink alkotó támogatását, mindazok segítségét, elismerő véleményét vagy építő bírálatát, akik törekvéseink mellé álltak. Elsősorban a lapot alapító és fenntartó Baranya megye Tanácsa páratlan mecénási segítségét, amellyel példáját adta annak, hogy milyen a szocializmus művészet-politikája, valamint a Baranya megyei Pártbizottság támogatását. Segítségükkel valósult meg a lap rendszeres megjelenése, s ez év januárjától a havonkinti megjelenés, mellyel az országos irodalmi lapok mellé most már minden hátrány nélkül zárkózhatott fel a Jelenkor, ök adtak és adnak támogatást a pécsi és baranyai írók emberi, alkotói gondjai megoldásához is. Az évforduló arra is alkalom, hogy a jövőről — legalább az elkövetkezendő újabb öt esztendőről — is beszéljünk. Ami ebből a szerkesztés tartalmi vonatkozásait, a lap belső arculatának kérdéseit, a szerkesztő megvalósítandó elgondolásait illeti, azt másutt, más alkalommal mondjuk el. Itt most arról szeretnék még beszélni, ami az olvasókkal való kapcsolat szorosabbra fűzését, a lap társadalmi hatóerejének növelését illeti. A Jelenkor célul tűzte ki, hogy az elkövetkező időben nagyobb gondot fordít egyrészt az olvasók véleményének figyelembe vételére, azokat egyezteti a szerkesztői elgondolásokkal, a lap általános célkitűzésével, másrészt maga is nagyobb intenzitással kíván hatni a közönség tudatának formálására, a művelt olvasók ízlésének nevelésére, tudatának alakítására. Egyszó val jelentősebb társadalmi és irodalmi bázissá kell tenni a folyóiratot! Ennek a jegyében születtek máris azok az elgondolások és tervek, amelyekkel az ötéves évfordulót kívánja köszönteni a lap, s amelyekkel a Jelenkorral szemben megnövekedett érdeklődést és felelősséget kívánja szolgálni a szerkesztés. Tulajdonképpen egy külső körülmény figyelmeztetett erre bennünket. Valaki kezem be adta a gimnáziumok új negyedik osztályos irodalom- történeti tankönyvét Ebben a Jelenkor is szerepel, címlapját a Kortárs, az Űj Írás címlapja mellett találni. Purcsa lenne hát, ha mi nem számítanánk arra a tanulóifjúságra, amely már a középiskolában találkozik a lappal, s azokra a művelt, tárgyukat szerető tanárokra, akik napjaink irodalmába vezetik be, róla tájékoztatják növendékeiket. Ezért a KISZ megyei bizottságával egyetértésben az| ötéves évforduló alkalmával' országos pályázatot hirdet-1 tünk a középfokú iskolák ta- I nulói részére, hogy mondják el véleményüket a folyóiratról, vagy a lap egyes munkatársaink a Jelenkorban közölt írásairól, esetleg csupán azt, hogy a lap mely írása tetszett és miért. A szerkesztés javát szolgálná, ha jobban magunk mellett tudhatnánk s ismernénk olvasóink véleményét és tanácsait a lapról. Ezért a közelmúltban meghívtuk a város néhány művelt magyar szakos tanárát, üzemi dolgozókat és könyvtárosokat, egyetemi és főiskolai hallgatókat, hogy Jelenkor Baráti Kör címen rendszeresen tájékoztassák a szerkesztőséget s támogassák törekvéseit. A szélesebb olvasókörrel való kapcsolat elmélyítésének jegyében tartjuk az őszi-téli idényben rendezendő író-olvasó találkozókat. A folyóirat pécsi munkatársai és a Jeleit kor néhány meghívott vendége október végén, a Városi Művelődési Házban tartandó irodalmi esten mutatkozik be; de az élőszó, a személyes találkozás erejét kívánják felhasználni a vidéki városokban, Tatabányán, Bonyhádon, Kalocsán sorra kerülő irodalmi estek, ankétok is. ,.. Nemrég megkeresett a budapesti egyetem egyik ötöd éves hallgatója, aki szakdolgozatának témájául a Jelenkor értékelését választottá. Hallom a tanárképző főiskola jegyzetében is szerepel a lap neve, fiatal munkatársaink néhány alkotása, s egy-egy főiskolai irodalmi szeminárium tárgyául ig választanak a fo- lyóratban megjelent írásokat. Meghökkentem: Hát a Jelenkor már bevonult az irodalomtörténetbe? De hát ez inkább csak magunkat sem kímélő ironikus fejcsóválás lehet, és nem ok az önelégültségre. Ha a félévtizedes évforduló valamire, akkor a nagyobb szerkesztői felelősségre, az irodalom és az olvasók iránti nagyobb megbecsülésre, etikus komolyságra inthet bennünket Tüskés Tibor Mikor született dr. Doktor Sándor? Egyértelmű a felelet a kérdésre: 1864. január 4-én, hiszen eléggé köztudomású, hogy Pécs—Baranya a jövő évben emlékezik meg Doktor Sándor — a kimagasló munkásmozgalmi harcos, tudós és gondolkodó — születésének 100• évfordulójáról. Éppen ezért szeretném felhívni az illetékesek figyelmét arra, hogy Doktor Sándor temetőbeli síremlékén — amit a városi tanács korábban védett munkásmozgalmi emlékké ‘nyilvánított tévesen az 1866-os évet tüntették fel születése évének. Legfőbb ideje, hogy e hibás évszámot mielőbb helyesbítsék. Először is a Pancákkal egyetemmben köszönyük a Dél dunántulli Üveg és porcelánértékesítő vállalatnak, hogy mulkori levelünkbenn megemlített almarezelő ügyre váló zolt és tudomásunkra hozta, hogy van reszelő, bár a zipa nem tutta kielégítteni a kereskedelem igényeit. Tehát min den rendbenn, igaz a Kragulec bácsinak kis fejtörést okozo hogy az almareszelő miér az üveg és porcelán nagykereske delmi vállalathoz tartóz, de ez jelemző a Kragúlecre, net tuggya felfogni, hogy job ha az ijen nagykereskedelmi vála latok álcázák magukat, mert igy a nagyközönség nem tugy kit szigyon. Erről jut eszembe, hogy Szellő községben a multke tutta a nagyközönség, hogy kit szigyon, de híjába, mert a ilető elrobogot az autójával. Arái van ugyanis szó, hogy a FB 13-54-es rendszámú teherautó soförgy'e fel akarta lend\ teni a falusi dolgozók életszivonalját — azt akarta szegénn sofför, hogy végre a falusiak is fogyaszanak töb fris húst é belegázolt a zuton napozó baromfitársul'atba. Töb kinyor.: be iü csirke, lúd és kácsa mdratt utánna — és ez furcsa mi donn nem teccet a szellői nagyközönségnek. Pedig hát nir, csen igazuk, igy meg letek kiméivé ától a munkátoll, hog a csirke nyakát kitekergyék — mostmár csak a gépkocsiul zető nyakát tekerhetik ki, ha utolérik. (De nem faggyá utolérni — monta a Pancák — mert ahoz a falu gépesítés még gyengén ál, és különben is örüjjenek a falusiak, hog kipusztul régi rósz baromfiálományuk, vehetnek héjéit törzskönyvezettet és a gépkocsiveztöt ne tesék bántani.). Pedig ezt kelet volna bántanod Károly, monta a Krc gulec, mert végre ez eggy ojan vezető beoztás amit nyugat tan lehet bántani. De énnekem eszembe semnem jut, hog vezető beoztásu bácsikat báncsak, merthizen ök mindig cea jót akarnak. It van például a Kragulec, aki igen hőbörg'c a minap, hogy mégiscsak diznóság, hogy ez a könyvtár neu kap telefontot. A megyei könyvtár most megnyílt olvasótel méhen volt ugyanis a Kragulec (nem tudom mit olvashatót!) és oda már hónapokkal ezelőt kérványeztek egy házi íelefo kézüléket a postától, de a Posta mint ojan meg akargya óv ni az olvasóteremben zolgálatot tejjesitő könyvtárosoka eggy akora istenveréstöll mint a telefon és éppen ezér ner, is ad kézüléket. így aztánn az ügyeletes könyvtáros, ha aka hozzu életet élhet, mert 1.) Nem lehet őtet felhívni és azon dani neki, hogy maga marha én a Temetkezési válalatc hívtam, 2.) Nem kel neki három és félórahosszáig vónalr várni, mert egyáltalánn nincs is vonal, 3.) Ha valamit aka el kell neki meni ésigy nem kap lábelsenyvedéses kálikat mert állandóan sportol, 4.) Nem kel neki mérgelődni, hog a felek már megin loptyák a könyvet, mert nem látya, hí szén ki kel neki meni a terémbőll. És különbenn is hogyan képzeli azt a Könyvtár, hogy csak úgy ukmukfuk kap eg telefont ebbe a maji világba, amikor az eggyik lottónyertei akinek épenn gratuláltak azt kérdezte: Most miér teccii gratulállni? Hát a lotó mijatt monta a gratuláló. Az sem monta ere a lotónyertes de tesék elkébzelni kaptam eggt télefonkézüléket a Postátoll. Hát ez télleg nagyob eredmény Másrészt végre kitudódot, hogy kit ilet a felelőség Ma gyarországonn a lakáshiány miat, mert eggy statiztikábai olvastuk, hogy Pécsen van a legtöb öreg ház a zorzágbann Diznó régi banda! Ha sokai töb házat építetek volna akko mostann nem lene lakáshiány és a Tatarozó válalatra sem nem lene anyi szükség, merthiszen tudvalevő, hogy a rég házakat kevesebszer kel tatarozni mint az újakat. Es erői a zépitkezésröl jut ezembe, hogy a múltkor mi kor bent voltam a zerkesztőségbenn éppen akor jötek a kő művesek bezerelni a karnisokat, amihez perze a falat is k kel fúrni. Es azt kérdezte az egyik kőműves bácsi, míutánr megnézte az ablakokat az ügyeletes zerkeztőtőll: Mongya létrájuk nincs. Nincs monta a zügyeletes zerkeztő, mire t kőműves azt kérdezte: Hát betonfurójjuk sincs. Ekor a zügy- letes zerkeztő futva elmenekült, meresetleg ezutánn mái csak azt kérdezhete volna a kőműves bácsi; Nincs kedve véletlenül kifúrni a falat? Tiszteletei: PLAJBASZ KARCSI Kerek öt esztendeje annak hogy 1858 őszén megjelent < Jelenkor első .száma. Az 1951 utáni aléltságból eszmélő é; konszolidálódó életről adót hírt a lap, arról, hogy vidé ken is megindult a szélién mozgása, az irodalom érőinél újra rendeződése. A Jelenkoi megindulása' azt bizonyítotté és biztosította —, hogy i Pécsett és a város vonzásköré n élő írók dolgozni akarna*. s az új és megváltozót! körülmények közt is vállalják az írói hivatást. Öt év persze nem nagy idő, de ha arra gondolok, hogy Pécset! iiyeti múltra, öt évnyi megszakítás nélküli megjelenésre egyetlen irodalmi lap sem tekinthet vissza, mégis csak jelentős dátummá nő ez az évforduló. Persze az ilyenkor szokásos jubileumi cikkek önmagukban még nem igazolnak semmit — nem is az a feladatuk —, a lapnak magának kell bizonyítani léte szükségessége, értéke mellett De az évforduló jó alkalmul szolgál arra, hogy néhány dolgot felelevenítsünk, hogy a célokat tisztázzuk, törekvéseinket ismertessük, hogy jövendő feladatokról, elképzelésedről beszéljünk. ’é esett az elmúlt évtizedekben már sokszor érezhették az itt élő írók a „na most” előtti, lélekzetvisszafojtva várt p.ilanat feszültségét. Irodalmi társaságba tömörültek, lapot a.apítottak, könyvkiadást szer veztek, fiatal tehetségek jelentkeztek, egyes megnyilatkozások országos figyelmet ébresztettek, de aztán mindig jött valami — háború, ellen- forradalom — s azok. akik tehetségük kibontakozását, a i-...'yakezdő első lépéseket köszönhették ennek a városnak, csakhamar vándorbotot vettek i. kezükbe, a fővárosba köl- : űztek, s már csak az írásokban. levelekben visszatérő kedves emléket, de nem szellemi közösségét, összetartó c:ő. jelentett számukra ez a vötos Ha valáki figyelmesén h'égnézi az elmúlt három év- irodalmi mozgását e város történetében, ezt a foly- 7oros kezdést és megtorpa- há>: t, nekilendülést és ellan- k dást láthatja. Ilyen csomópontot, az értékek tömörülésé' majd kirajzását jelentette a Janus Pannonius Társaság, a Sorsunk és legutóbb a Dunántúl is. Amikor a Jelenkor öt évvel ezelőtt megindult, mintha az a talán ki sem mondott cél is vezette volna azokat akik köréje tömörültek hogy most végre sikerül vr olyasmit csinálni, amit né v kell abbahagyni. És mint h a feltételek ma valóban o' ok volnának, hogy nem az »'"ágyódáson törik az emberek a fejüket, nem a „másutt jobb” naiv bölcsességét mondogatják, nem örök siránkozásba, az elégedetlenség panaszaiba rejtik tehetetlenségüket. Az elmúlt öt évben is felnőtt a Jelenkor körül egy fiatal, tehetséges nemzedék, olyan értékeket sikerült felmutatni, amelyeket országos szinten is számontartanak, de ebben az ötévben a lap munkatársait mind megtartotta. Erre az öt évre nem az elvágyódás, hanem a társra találó" öröme, nem a siránkozás hanem az önálló munka, nem kiszakadás, hanem a tömörülés volt a jellemző. A Jelenkor az elmúlt időben rendszeresen közölte a Pécsett és a táj vonzáskörében élő munkatársait, számos fiatal tehetséget fedezett fel és indított útra, ugyanakkor azokkal az írókkal is tartotta a kapcsolatot, akik innét származtak el s a lap törekvéseivel ma is rokonszenveznek. Vidéken irodalmat csinálni mindig azzal a veszéllyel jár, hogy provinciálisnak tartják, vagy maga válik provinciálissá. A „vidékiség” persze nem táji specialitás —■ pesti provincializmus ugyanúgy lehet. min' Pécsett a Citrom utcában —. hanem a szemléletben, az értékítélet eltolódásban jélentkezik. AZ „ Albertfalvánál vége a magyar A SZEMÉLYZETIS DOSSZIÉJA Az ötvenes évek elején országosan is ismerték Kroumann' Lajos nevét. Pontosabban már 1949 őszén, amikor a Sopiana Gépgyáriak versenyműszakjain 250 százalékos átlagteljesítménnyel rukkolt ki az esztergályosok, marósok pá rosversenyében. Ebben az időben bontakozott ki országos méretekben az a versenymozgalom, amely nem is egy vasmunkást, bányászt, jegyzett fel a legnagyobb kitüntetés, a Kossuth-díj ranglistájára. S ha Kroumann Lajos nem érhette el ezt a csúcsot, az elsősorban azon a váratlan katonai behíváson múlott, amit éppen akkor kapott kézhez, amikor első helyen állt az országos versenyben. így hát a vég-zsűrizés Horváth Ede és Pioker Ignáo marósoknak ítélte oda a két első helyet, amíg Kroumann Lajos többszörös sztahanovista az országos harmadik helyet szerezte meg a pécsi vasasok képviseletében. Persze azóta sok jogos és jogtalan bírálat tompította a 10—12 év előtti munkaversenyek nimbuszát. Valóban történtek kézrejátszások, visszaélések, de Kroumann Lajos eredményeihez, eredményeinek tisztaságához nem fért kétség. Hiszen azokat egvtől egyig újításokkal. ésszerűsítésekkel érte el, és erre ma is tanúi az egykori versenytársak. Talán érmen ezért nem is kicsi meghökkenéssel fogadták Kroumann Lajos lépését, amikor közvetlenül a leszerelés után elvállalta a gyár személyzetis posztját. <5 maga így vélekedik erről: >— Bizony sokan értetlenkedtek afölött, hogy a négyötezer forintos havi keresetet hogyan cserélhettem fel 1250 forintos hellyel. Nem is tagadja, hogy mekkora kísértésben volt a válaszút előtt, dehát.. t — Rábeszéltek. A KGM személyzeti osztályvezetője „agitált” meg, — mondja. — Azzal érvelt, hogy én. aki mér 1935 óta a Sopianában dolgozom, alaposan ismerhetem a gyár és nem utolsósorban a munkatársak problémáit. És az eredményeim nyomán nagyon valószínű, hogy tekintélyem is van előttük. — Szóval ilyeneket mondott, és én nem utasíthattam vissza az ajánlatot. így vette át tizenegy évvel ezelőtt azt a „hálátlan” posztot, amiről általában szintén el lehet mondani, hogy nem mindenki képviselte hivatás- tudattal, emberséggel. Nem így Kroumann Lajos, ö nem betű szerint tartotta számon a KGM személyzeti vezetőjének útravalóul adott instrukcióit, hanem éppen olyan szenvedélyes ügyszeretettel fogott itt is munkához, mint előtte néhány évvel a nagy munkaversenyek idején. S ahogy múltak az évek. egyre több jelét tapasztalta a bizalomnak, — amellyel nemcsak a gyár vezetői, hanem mindenekelőtt egykori munkatársai fordultak hozzá kicsi és nagy problémáikkal, A legnagyobb csalódás mégis akkor érte, amikor már méltán hihette, hogy a dolgozók gondja egyenlő az ő gondjaival. Nem illik ma már fel- hánytorgatni az ellenforradalmi eseményeket, s ha Kroumann Lajos mégis megemlítette, az is csak a tanulság kedvéért történt. — Legelőször hozzám, a személyzeti irodába tódultak be a gőzfejűek. „A káderlapokat” követelték. — Priuszokat meg ilyesmiket és hallatlanul elcsodálkoztak, hogy az egész „kompromittáló” anyagot sértetlenül találták meg az iratszekrényemben. Szinte most is magam előtt látom, hogyan kapkodták szét, hogyan olvasták mohón a „priuszukat”, hogyan tették vissza egymás után a helyére valamennyit. Hát csak ennyi az egész? — ezt olvastam ki a tekintetekből. Az egyik, — miért említsem most már a nevét — nem is akart hinni a szemének: „Én kulák gyerek voltam, és ni- csak ezt nem is forszírozzák!” — ezt mondta, pedig a nyilvántartó lapjában az is benne volt, hogy amennyiben magasabb iskolát végez, magasabb beosztásra javasoljuk. Ilyen volt már akkor is Kroumann Lajos dossziéja, s azóta sem változtatott a „szempontjain”. Nem jegyezte meg magának a forrófejűeket, akik közül ma már nem is egy említi meg egykori san- daságát, ballépését. Pedig ma is az iratszekrényében őrzi a „káderlapokat”, és gondja van rá, hogy valamennyiben pontos jellegué5t adjon a nyilvántartottról. És amikor megkérem, hogy „váloga- tatlanul” meg ig nézhessek néhányat, szó nélkül kezembe nyomja a szekrénykulcsot. — íme ezeket jegyeztem ki a kezemügyébe került két dosz- sziéból. (A diszkréció elemi követelményeit szem előtt tart va mellőzöm a nevek feltüntetését). Jó irányító és szervezőkészséggel rendelkező kiváló szakember, amiért többszöri kitüntetésben részesült. Legfőbb gondja az új gyártmányok tökéletesítése, és nem utolsósorban a fiatalok szakmai képzésének növelése, stb. stb. A következő dossziéban már kevésbé találni hasonló jelzőket, noha itt is elismerően nyilatkoznak az illető szakmai illetve szervezőképességeiről. De; ■ i Az erényeit meglehetősen lerontja a beosztott dolgozókkal való nyers, sokszor durva modora. Többször előfordult, hogy egyes dolgozók munka közben segítségért, szakmai útmutatásért fordultak hozzá, s a segítség helyett türelmetlen, elutasító vá laszt kaptak. Ebben az a legkirívóbb, hogy éppen a fiatal szakmunkásokkal szemben alkalmazta minden tekintetben helytelen módszereit. Ezután hosszas és igen részletes bejegyzést találni arról, hogy az illető művezetővel hogyan foglalkozott személyesen Sz üzemi pártszervezet, a szakszervezet és a személyzeti ügyek képviselője. Végül pedig elégedettebb hangú bejegyzések vannak arról. hogy a művezető hallgatott a jó szóra és sok tekintetben változtatott helytelen módszerein. Ilyen tehát a személyzetis hivatalos dossziéja, és ezek- után nézzük meg a „félhivatalos jegyzeteket” is. Ezeket azonban nem az iratszekrényben, hanem az emlékezetében őrzi Kroumann Lajos. Hat- száz dolgozó és nyolcvan ipari tanuló gondját. problémáját tartja számon ilyen formában, de ez a nyilvántartás is csalhatatlan. Bajos lenne még felsorolni is „e nyilvántartást”, sokrétűségét. amely nemcsak a termelési, az üzemi élet, hanem a „házon kívüli” gondok, bajok, örömök, ezerféleségében is találkozik a dolgozók bizalmával. Kroumann Lajos bizonyít. Egyszer azzal, hogy nemcsak a gyáriakat buzdítja tanulásra, hanem maga is tanul, más kor meg azzal, hogy megmutatja: megállja a helyét a gép mellett is, ha kell. A tavalyi influenza-járvány idején hiányok mutatkoztak a tervteljesítésben és ő vállalkozott arra, hogy egy borsótöltő gépalkatrész megmun kálására új munkamódszer' dolgoz ki. Az újítás sikerült és Kroumann Lajos módszerével 265 százalékra teljesítették aa említett gépalkatrész megmunkálásának norma ját. De ezekről egyetlen dossziéban sem őriznek nyilvántartást. 4 i I
