Dunántúli Napló, 1963. szeptember (20. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-24 / 223. szám
SZEPTEMBER tt napló 5 Tisztaszoba és a képvásárlás Ö ten, « nagyapa és nagyanya, a fiatal házaspár és az unoka szoroskodnak a kicsi szoba-konyhában, és három nagy szobát hagynak üresen. A szoba-konyha berendezése szegényes: rozzant, szúette ágyak, faragott, kukorica- ' csuhés parasztszékek, agyonhasznált szőnyegek és egyebek. A három tisztaszoba maga a pompa: nehéz szekrényekkel, üdezöld színű fote- . lekkel,' süppedő szőnyegekkel stb.-vel. És mindez csak díszként, mert ismétlem — itt hónapról hónapra nem alszik senki. Az egyik belvárdgyulai tsz- tag házában láttam ezt a lakást, ahová a Képcsarnok Vál lalat embereivel nyitottam be. Képeket akartak eladni, de nem vettek, noha a vadonatúj bútorokkal berendezett lakás falai bántóan csupaszok voltak. Mégsem vásároltak, arra hivatkozva, hogy mégha részletre adják is, nincs pénzük. Ezt mondták a második, harmadik, sőt hetedik tsz-tag- nál is, holott az idén, akárcsak tavaly, negyven forint felett oszt munkaegységenként a szövetkezet, és különben is: gombamódra szaporodnak az új házak a faluban, egyre másra veszik az autót, és így tovább. Mindenre van tehát pénz, csak képre és könyvre nem, mert a hét lakás hét kombinált szekrényében egyet len könyvet sem láttunk a felső polcon. Olvasni ugyan olvasnak a kölcsönkönyvtárbái, de odáig, hogy maguk is köny vet vegyenek, még nem jutottak eL Sajnos, nem belvárdgyulai sajátosság, hanem nagyon tipikus eset ez. Voltaképpen nem csodálkozhatunk azon, hogy hiába talpaltunk a faluban órákon át, s hasztalannak bizonyult a Képcsarnok Vállalat embereinek minden ékesszólása, megbuktak a szán dékukkal, mert a megye parasztsága gyakorlatilag nem vásárol művészi képeket. Azaz hogy igen; a megyében eladott összmennyíség mindössze egyetlen egy százalékát! A többit az üzemi munkások, illetve értelmiségiek veszik meg 40:59 százalékos arányban. A felszabadulás kezdete " óta újságcikkek, előadások ezreiben, tízezreiben buzdítjuk a falu népét arra, hogy olvasson, tanuljon és művelődjék. Széleskörű könyv tárhálózatot hoztunk létre, guruló könyvesautókkal járjuk a községeket, olcsó falusi sorozatokat bocsátunk ki és így tovább. És mindezzel egyidő- ben a képzőművészeti alkotásokat aiig-alig propagáljuk. Azazhogy propagálnánk: a Műyészet című folyóiratban, az irodalmi folyóiratokban, vagy éppen az Élet és Tudományban (az utóbbinak Miért szép? címmel állandó rovata van), csakhogy e folyóiratok a falu tömegeihez nem jutnak el Jellemző ebből a szempontból a giccsellenes kampány helyzete. Évek óta hadakozunk a giccs ellen, és nem is eredménytelenül, mert a falu átlagfiatalja felismeri a giccs legordítóbb megnyilvánulási formáit, legalábbis szorongás támad benne egy zúgfestő „munkája” láttán: vajon nem giccses-e? Mindez óriási eredmény a korábbi évek állapotához képest Ámde csak féleredmény, hiszen ugyanez a fiatal teljesen tanácstalan a művészi festményeket, szobrokat és más képzőművészeti alkotásokat illetően. Nem véletlenül, mert a giccsellenes kampánnyal egyidőben nem szenteltünk kellő figyelmet és energiát annak a megmagyarázására, hogyha a giccs nem jó, akkor mi a jó, és miért jó az a más? A hiba már az általános iskolai oktatásunkban elkezdődik. Megtanítjuk Petőfi, Arany, Mikszáth, Ady és a többiek nevét, ismertetjük munkásságukat és alig beszélünk hazai vagy külföldi festészetünk nagyságairól. Munkácsy, Székely Bertalan, Benczúr, Der- kovits és mások történelmi tárgyú képei még a szemléltetésben sem kapnak kellő teret, holott igen alkalmasak a történelmi, illetve irodalmi oktatás anyagának elmélyítésére, sőt a didaktika szerint egyes történelemórákat egy adott festményből kiindulva is le lehetne vezetni. Még rosszabb lesz a helyzet később, amikor a falusi fiatal kikerül az általános iskolából. Ha nem tanul tovább, és nincs bent valamelyes érdeklődés a képzőművészet iránt, aligha számíthatunk arra, hogy az később feltámad. Hogyan számíthatnánk? Falusi könyvtárainkban a reprodukciós gyűjtemények száma elenyészően cse kély, gyakorlatilag nem is számbavehető. Alkalom arra tehát, hogy egy ilyen gyűjteményt a falusi fiatal kikérjen a könyvtárból, s a helyszínen átlapozgassa, megnézegesse — nincs. Az ismeretterjesztő előadások nagy tömegében igen kevés a képzőművészeti tárgyú előadások száma. Előadunk az űrhajózásról, a helyes táplálkozásról, a műtrágyázásról és minden másról, de a műélvezés titkaiba nem avatjuk be az embereket. Ilyen körülmények között nem meglepő, amit a Képcsarnok Vállalat embere mondott: az átlagos falusi tsz-paraszt tud Petőfiről és Aranyról, Jókairól és esetleg Mikszáthról, a felvilágosultabb Veres Péter és Szabó Pál nevét is ismeri, de ha festészetről esik szó, minden befejeződik Mun- kácsynál. Arról még hallott valamit, hogy Munkácsy élt és nagy festő volt, de hogy kik voltak a többiek és kik a maiak, az mór talány. N e csodálkozzunk hát az egy százalékon. És ha azt akarjuk, hogy ne giccses falvédők, nippek és silány má- zolmányok uralkodjanak a tsz paraszt lakásában, akkor meg kell javítani propagandánkat. Több képzőművészeti tárgyú, szemléltetéssel egybekötött ismeretterjesztő előadásra, falusi kiállításra van szükség. Reprodukciós gyűjteményeket kell szerezni a községi könyvtárakba, és ha mór nem kölcsönzik ki, alkalmat kell adni arra, hogy az érdeklődők ezt az olvasószobában, klubban, vagy művelődési ház olvasásra alkalmas helyiségében átlapozgassák. A legtöbbet azonban nem is ettől, hanem a falusi pedagógusoktól, elsősorban a rajzszakos tanároktól és azoktól várjuk, akik sze rétik a képzőművészetet, és megismerkedtek annyira a műélvezés titkaival hogy előadást tudnak tartani a témáról Nélkülük nem számíthatunk olyan frontáttörésre, ami a képvásárlást illetően az ipari munkásoknál évekkel ezelőtt lejátszódott. Voltaképpen a falusi pedagógusok kezében van a képzőművészeti felvilágosítás és nevelés ügye. Magyar László Képes kiadvány Pécs római kori emlékeiről Pécs város Idegenforgalmi Hivatala már a harmadik képes kiadványt jelentette meg a közelmúltban városunkról. A Pécsi Kalauz és a Pécsi török kori emlékek című képes ismertető után az elmúlt napokban került forgalomba a Pécs római kori emlékeit ismertető könyvecske. A kiadvány tetszetős színes borítólapján az ó-keresztény sírkamra festett mennyezetképe látható.A könyvben a gazdag képillusztráció mellett német, angol és orosz nyelvű összefoglaló is található. Valamikor a Majláth-pusz- tához vezetett bekötőd tan keresztben álltak a cementgúlák. Néptelein volt a környék, sűrűn követték egymást a fegyveres járőrök. Igazoltatások, gyanakvó tekintetek fogadták az erre járókat. Tréfásan, vagy talán komolyan is azt mondották: ez itt a béke- tábor széle! — s a Drávánál már kilógathatja az émber a lábát a szocialista táborból. Érthető volt tehát, hogy errefelé a pusztán szinte megállt a fejlődés, minden egy tócsát a mozdulatlanságba merevedett Miennyire más most éz a táj, amikar az enyhülés, a józan ész politikája feloldotta a gyanakvás- a mesterségesen emelt ellenségeskedés jéggé merevedett légkörét. Ahogyan a bekötőúton befordulunk a puszta felé, szemünk élé tárul egy új istálló építkezése, mely körül szorgalmasan dolgoznak az emberek. A pataknál víz- tóemelő-szivattyút szerelnek, s az út mentén már lefektették szép sorjában az öntözéshez szükséges csöveket. A híd alatt, a patak partján békésen horgászik néhány gyerek. A házak előtt új járda épül. Ez a kép fogad mindenkit, aki Majláth-pusztára érkezik. Tanító a határvidéken Az öt mentén az első épület. amely kiemelkedik a zöld fák lombjai közül, az iskola. Egy tantermes, tanítói lakással épült, kerttel és egy kis gazdasági udvarral Itt él, itt tanít Vass Zoltán pedagógus. A határőrség KlSZ-bizottsá- ga hívta fel rá a figyelmemet, — Nagy barátja 6 a határőrségnek — mondották. — Az egész határvidéken talán három olyan tanítót lehet találni, aki oly sok segítséget ad a mi munkánkhoz, mint ő. Persze ne gondoljon nagyszerűi< kalandos történetekre. Nem fogott el ő egyetlen határsértőt sem. Másként barátunk nekünk, másban segít minket! Még a tanítás megkezdése előtt, úgy augusztus végén kerestem fel először. Nem volt szerencsém. Jutalomüdülósen volt Csehszlovákiában. A második próbálkozásom sikeresebb volt. Ekkor már megkezdődött az új iskolaév, benépesült gyerekekkel a tanterem. De a környéken is meglátszott a változás. Eltűntek a kertben az augusztus végén még oly sűrűn burjánzó gazok, tóbontakozott előttem egy gondosan beosztott mintákért, ahol a nyárvégi Tegnap este az Éva eszpresz- szóban két különös hölggyel találkoztam. Nevetgéltek és sustorogtak... Az ügyben persze nem a nevetgélés és sustorgás az érdekes, hanem a hölgyek minősége... Hát hogy is mondjam... Szóval... Azt hiszem azt mindenki elismeri, hogy a hölgyeknek sokféle minősége lehet, $ ilyen téren egészen kvalifikált embereket is érhetnek meglepetések. Valójában nem is itt kellene kezdenem ezt a történetet, hanem IstvAn királynál, akit az elemi népiskolában még úgy tanítottak, hogy Szent István. No de lássuk István király és a nevetgélő hölgyek összefüggéseit. István király bőségesen építtetett templomokat hazánkban, s a letelepített szent embereket bőségesen ellátta földi javakkal, így a lélekmantés úgy felvirágzott hazánkban, mint Lyonban a selyemipar. A magyarok mindig tele voltak bűnökkel, így rengeteg szent emberre volt szükség a megmentésükhöz. így aztán nem csoda, ha én már gyermekkoromban megismertem öt-hat papot, öt-hat apácát, s egyszer szem- től-szembc láttam egy püspököt is. Az öt-hat apáca közül kettőt különösen jól ismertem. mert nagyanyám lelki társai voltak. Minden évben megjelentek nála egypárszor, és érdekes szentképeket és pikáns süteményrecepteket hoz- :rk, no és a titokzatosságot. Es nálunk családi vonás volt, ,Halam annyién vagyon szeret- jüí a titokzatos dolgokat... KÜLÖNÖS HÖLGYEK (Tárca) Erről majd egyszer máskor mesélek, mert rém zűrös dolog. Szóval ott hagytuk abba, hogy öreganyám és az apácák ... Az idő a joviális magyar ég alatt is múlott, s a nagy történelmi fordulópontok idején megszüntették azt az apácarendet, melyben két apácaismerősünk buzgólko- dott. Ekkor a szent asszonyok végleg öreganyámhoz költöztek, s megjósolták, hogy szörnyű vége lesz annak az országnak, amelyik már istent és kapcsolt részeit sem tartja tiszteletben. Telt múlt az idő, s az apácák a lélekmasszásről áttértek a pulóver kötésre. Vettek egy Buksi-típusú gépet és egyikük kötött, a másik pedig összeállított. Jól kerestek. Egy év múlva, amikor nagyanyámnál jártam, meglepetten tapasztaltam, hogy az apácák kiondoláltatták a hajukat. A következő évben Unka nővér már cigarettázott. Nagyanyám pedig ingatta a fejét, mert a nők cigar ettázásával kapcsolatban egészen furcsa véleményei voltak. Ebből komoly vita keletkezett köztünk, mert én azt állítottam, hogy egy apácát valójában nem lehet csak úgy ukmukfukk a nők közé sorolni. Nagyanyám viszont azzal érvelt, hág» ha nem lehet őket a nők közé sorolni, akkor miért bodorittat- ták id a hajukat? Nagyanyám gyanakodott és megbízott, hogy kérdezzek meg egy rangosabb papot, hogy mit lehet, és mit nem lehet egy apácának? Amikor visszaérkeztem a városba, felhívtam a plébánia hivatalt: — Kedves esperes úr, érdeklődni szerelnék, hogy egy apáca cigarettázhat-e, és rakathat-e dauert a hajába? Az esperes meghökkent, és türelmi időt kért, mert nem tudott azonnal válaszolni. Másnap közölte, hogy megbeszélte egy papi bizottsággal, s úgy vélik a cigarettázó apácák nem tetszhetnek túlzottan az Úrnak. Nem akartam az apácákat megfúrni öreg- anyámnál, így nem írtam meg az igazat, elkentem az ügyet Soror Emmának máig sincs tudomása róla, hogy a hazugság vétkét vállaltam magamra földi üdvösségük érdekében. A lejtőn azonban még a szent hölgyek sem tudnak megállni, így, amikor a következő évben meglátogattam nagyanyámat, az apácákat nem találtam otthon. — Hol vannak? — néztem csodálkozva. — Hévizén nyaralnak. A hévízi tsrmé «Mo» ns&m a Buksi kötőgépjükkel beléptek egy ipari szövetkezetbe, s r&ndes szervezett munkássá váltak. Néha találkoztam velük reggel, amikor munkába siettek, s illedelmes „Kezét- csókolomokat” köszöntem. Nagyanyám megnyugodott, mert a levelekből értesült, hogy a hajnali misére járnak, s munka után segédkeznek az egyik plébánián. Én fs így tudtam, s egyúttal rendjén valónak is találtam a dolgot, hiszen teljesen nem bújhatnak ki a bőrűkből. Tegnap este aztán beültem az Évába egy feketére. Szürcsölgetem a nedűt, s közben azon tűnődöm, hogy az ősz vajon mindenkit szomorúsággal tölt el, vagy csak engem? Tűnődésemből azonban felzaklatnak a szomszéd asztalnál hangoskodó hölgyek. Szófoszlányok, félmondatok zuhannak a nyakamba: — Neilon garnitúra ... Miért ne lenne szép, nyolcvan schilling volt... Na és ha lila, azt mondják Taylor is ezt a szint kedveli... Erre már oda kell nézni. Egy, kettő, három, négy, öt hölgy, és közöttük a két apáca. Soror Emma a főelőadó. Konyakoznak. Bájosak.., Hiába, nem tudom legyőzni magambtín az apró gonoszsi- golcat. Amikor találkozik a pillantásunk, odaköszönök nekik: Dicsértessék a Jézus Krisztus.., Megdöbbennek, nagy csönd lesz. Vajon miért...? Bertha Buten zöldségféléktől, a színesen pompázó virágokig, mindent meg lehetett találni. Az iskola kapujához egy befejezetlen, betonlapokból épített út vezetett. Ez is új, mint később megtudom, a határőrök építik társadalmi munkában. Rend és tisztaság fogad. A folyosó falán képek, melyek a nyári táborozás emlékeit idézik fel, egy asztalkán agyon nyűtt társasjátékok, gondosan elrendezgetve, egy állványon őrsi zászlók. Csengetnek. Kezdődik a nagyszünet. Az elhagyott, üres padokba ülünk le. Vass Zoltán leveszi a szemüvegét, megtörd, nem sokat kérdezgeti, hogy mire vagyok kíváncsi, ő maga kezd el beszélgetni, mesélni. — Hát igen, megkezdődött a tanítás, vége a vakációzásnak! Már nagyon vártam a gyerekeket. Készült is számukra egy kis meglepetés! A tanterem végéhez megyünk. Egy egész kis fizikai szertár van itt asztalokra kirakva, falra felfüggesztve. Villanydrótok indulnak ki innen, melyek behálózzák az egész iskolát, kis hangszórókat kötnek rádióhoz- mikrofonhoz. Egy, valamikor lemezjátszós rádió szerepét betöltő alkotmányra hívja fel a figyelmemet Drótok kandikálnak tó belőle, a lemezjátszó helyét egy fényesgombos tábla foglalja el, lámpák és elől egy sok számból összeállított lap látható. —■ A nyáron találtam ki — mondja. — Az első és -máso- sodikosok részére készült számológép. ötvenig összead és szoroz. A feladatok elvégzése a gyerekekre hárul, a gép villanykörte felgyulladásával jelzi majd, ha jó az eredmény. Még van rajta egy kis munka, most 'már gyorsabban haladunk, mert a nagyobb diákok is segítenek. Mindent egyedül Az iskoláról a pusztai életre terelődik a szó. — Sajnos, nem működik a KISZ-szervezet. Másfél évvel ezelőtt adtam át a titkári teendőket, mert az úttörőcsapatban sok a munka, hiszen egyedül vagyok. Meg aztán én tartom össze a fiatalokat, ha valamilyen műsorra készülnek. Persze a határőrséggel együtt. Egymás után idézi fel azokat a sikereket, melyeket az őrsökön, a megyei és országos határőr kulturális szemléken értek el. Készítettek egy krónikát, mely irodalmi összeállítás, versek és jelenetek formájában idézi fel a határőrség életét — Szeretnek ide járni a határőrök. A közös kultúrmun- kán túl is, sok mindenben segítenek. Most például az egyik határőr lesz az úttörőcsapat ifivezetője. De itt vannak min j den avatáson, velünk jönnek i a kirándulásokra, harci játé- j kokra. Nemcsak az iskolával I élnek együtt, hanem az itteni fiatalokkal is. Persze ez nem megy zökkenő nélkül. Legutóbb a pusztai fiúk megsérül tődtek, hogy a határőrök ud- j váróinak a lányoknak. Mondtam is nekik, hogy ez érthető, ; hiszen a lányok szívesen fo- \ gadják, mert sokkal udvari a- \ sabbak a határőrök, mint ők. ! Legyenek fik is olyanok. és akkor nem maradnak hoppon! A napokban gyűltek össze a fiatalok, a határőrök az iskolában, megbeszélték mire készülnek ezen az őszön. Mert a kultúrmunka nem áll meg. Vass Zoltán új terveket készített. Kisebb színdarabokat akarnak betanulni. Meg szó esett a továbbtanulásról is. j Ezen az őszön már határőr is jár a dolgozók általános iskolájába, hogy befejezze félbemaradt tanulmányait. Útépítés, kultúrmunka. úttörőszervezet, tanulás közös kirándulások — így összegezem magamban a határőrség és a puszta fiataljainak kapcsolatait. De ez még nem minden. Kiderül, hogy Vass Zoltán fényképész-szakkört is szervezett, előadásokat is tart az őrsön, politikai és kulturális kérdésekről egyaránt. Ezak után nem csodálkozom, hogy szeretik, becsülik, a határőrség barátjának tartják. Fiatal ember még- bár az idén már a kislánya is elfoglalta a helyét az elsőosztályo- sok padsoraiban. Egyedüli pedagógus a pusztán, de tényleg szívvel, pontosan, rendesen végzi, amit vállalt, amit megtervezett magának. Arra gondolok, hogy vajon mindez kielégíti őt, nem vágyik él innen? ö maga ad választ, a fel nem tett kérdésre: Vizsga szabadta g néfkü — Szeretnék továbbtanulni a tanárképzőn. A járásnál azt mondták, hogy egyetértenek vele, de akkor el kell innen mennem egy másik iskolába, mert itt nem tudják kiadni a tanulmányi szabadságomat, hiszen egyedül vagyok. Mondtam nekik, a fene bánja azt a harminc napot, én nem akarok innen elmenni, a vizsgáimat meg anélkül is leteszem! Vass Zoltán szereti ért a határvidéket, az iskolát, mely az ő kezenyomán szépült, fejlődött, a gyerekeit és határőr barátait. Nem akarja elhagyni őket. Továbbra is ott akar tanítani a határmenti kis iskolájában. Mttzki Ervin lroda?mi estek a KPVDSZ-napok műsorában Az október 1-től 20-ig tartó KPVDSZ kulturális napok keretében író-olvasó találkozókat rendeznek a József utcai Művelődési Házban. Sor kerül egy irodalmi est megtartására is, melyen helyi költők és írók szerepelnek majd. A rész letes tervekről dr. Aczél Lászlóval, a KPVDSZ Kulturális Bizottságának tagjával beszélgettünk. — A tervek szerint, a helyi írókat és költőket kérjük majd fel író-olvasó találkozók tartására. Szeretnénk életükről, munkáikról bővebbéit megtudni. Úgy gondoltuk, hogy ezúton közvetlenebb, kötetlenebb kapcsolat alakulhat majd ki szakszervezetünk irodalombarát olvasói, ét az alkotók között. Irodalmi estet is szeretnénk rendezni a József utcai „Petőfi Sándor” Művelődési Házban, ahol Bertha Bulcsú, Kende Sándor, Thiery Árpád írók, ét Bárdost Németh János, Csorba Győző, Pákolitz István költők olvasnának fel műveikből. A műsort könyvkiállítással kötnénk egybe, ahol elsősorban a szereplő helyi írók és költők műveit állítanánk ki. Ezeket a helyszínen meg lehet majd vá súrolni, s az olvasóknak mindjárt dedikálhatnák is a jelenlévő szerzők. „Pécs és Baranya az új ásatások tükrében” címmel kiállítást is rendezünk a művelődési házban a kulturális napok keretében. Már most érintkezésbe léptünk a Dunántúli Tudományos Intézet munkatársaival, akik a feltárt, kiállított anyag illusztrálására és magyarázására, színes, vetítettképes előadásokat tartanak majd. Így a helybeliek és a meghívott vendégek is teljes képet kaphatnak majd városunk, 's megyénk kulturális életéről, — fejezte be a tervek isméi tetősét Aczél László. y A határőrség barátja
