Dunántúli Napló, 1963. szeptember (20. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-17 / 217. szám

fHAS»tö 1963. SZEPTEMBER ft 1 ízelítő az év végi moziműsorokból Filmszínházainkban októ­berben, novemberben és de­cemberben változatos műsor­ral várják a film barátait. Ok­tóber elsejétől az év végéig 35 bemutatót és felújítást ígér a program. Ismét a közönség elé kerül a „Félelem bére” és az „Otelló”, amelyek már a korábbi években nagy sikert arattak. A magyar filmek kö­zül a legnagyobb érdeklődés a „Párbeszéd” című kétrészes alkotás bemutatóját előzi meg. A filmet a Hunnia Film­stúdióban forgatták., Herskó János rendező — aki egyéb­ként a forgatókönyv írója is — egy 13 éves házasság törté­netén és két ember drámáján keresztül mutatja be az el- múlí évek eseményeit. A két főhőst SinkovUs Imre és Sém­ién Anita bölcsészhallgató játssza. Ősszel tűzik műsorra a ma­gyar és francia filmművészek közös alkotását, a „Germi- nal”-t is. Megjelenik a mozik vásznán Várkonyi Zoltán rendező kém­filmje, a „Foto Háber” is. Két nagyszabású dokumeri- tumfilm bemutatója is szere­pel az év végi műsortervben. Az egyik Annelie és Andrew Thorndike Lenin-díjjal kitün­tetett alkotása, az „Orosz cso­da” — a másik a Hitler éle­téről készült nyugatnémet do­kumentumfilm. A film eredeti felvételek felhasználásával készült. Megjelenik a mozik vásznán Euripidész „Elektra” című tragédiájának filmválto­zata is, amelyet görög művé­szek készítettek. A film for­gatókönyvét írta és rendezte Michael Kakoyannis. Elektrát Irene Papas, Oresztészt pedig — ÁRAMSZÜNET lesz hálózat­átépítés miatt szeptember fí-én 8—16 óráig a Dobó István, Búza­virág, Szondi György, Balassa Bálint, Nemzetőr, Kocsis István, Aknász utcákban és a II. sz. Téglagyár lakóterületén. Áram­szünet lesz szeptember 17-én 8—17 óráig az alábbi területen: Rákóczi út 41—47, 52—56, Kos­suth tér déli oldal. Áramszünet lesz szeptember 17-én és 18-án 8—16 óráig az alábbi területen: Bálies dűlő, Bálics út, Boszor­kány út, Buzássy Ábel u. 17, 28—40, Csoronika dűlő, Nagy- Szkókó, Rodostó ú. Áramszünet lesz szeptember 18-án 8—11 óráig az alábbi területen: Pécsszabolcs falu és telep, Tolbuhin út, öreg meszes, Ujmeszes, ONCSA-telep, Kriszt-telep és Deák Ferenc u. Yanis Fertis alakítja. — Be mutatják a „Méhkirálynő” cí­mű olasz alkotást is. A film főszereplője Marina Vlady, aki ezzel a szerepével elnyer­te az idei Cannesi Film-feszti­vál legjobb női alakításának díját. Az ősz folyamán láthatjuk a mozikban a „Gyilkosság Szi­cíliában” című olasz filmet is, amely Salvatore Giuliano szi­cíliai banditáról szól, aki hét éven át rettegésben tartotta a környéket. A film megtör­tént eseményeket dolgoz fel. Francesco Rost rendező a történet szereplőit nem szí­nészek, hanem szicíliai parasz­tok közül választotta ki. A film az 1962-es Berlini Fesz­tiválon a legjobb rendezés díját nyerte el —. A közön­ség elé kerül Fellini, Vittorio de Sica és Visconti olasz ren­dezők közös alkotása, a „Boc­caccio 70” is. A főbb szerepe­ket világhírű sztárok játsszák: Sophia Loren, Anita Ekberg és Peppino de Filippo. Ezen­kívül az év végén egész sor más mai tárgyú történetet, bűnügyi filmet és vígjátékot is műsorra tűznek a mozik. Kézilabda M II. Négy mérkőzés — négy vereség ' - NB H-ben játszó pécsi kézi- : -csapatok vasárnap idegen­szerepeltek. Gyengén ment a ..cék a pécsi kézilabdázóknak, mind a négy csapat vereséget szenvedett. A Dózsa férfiegyütte­se a félidőben még vezetett Vá­con, de az utolsó három percben a hazaiak megfordították az ered­ményt. A Meteor női együttese sem bírt a kiesés elkerüléséért harcoló Vác csapatával. A Pécs- szabolcsi Bányász női csapata cserejátékos nálkül küzdötte vé­gig Budapesten a Divatcipő elleni találkozót. Az Építők veresége várható volt Budapesten a TF el­len, a gólarány azonban túlzott. Eredmények: Férficsapatok: Vác —Dózsa 21:18 (12:14). Női csapatok: Vác—Pécsi V. Meteor 7:5_ (3:1), Testnevelési Főiskola—Építők 13:1 (6:0) Divatcipő—Pécsszabolcsi Bányász 5:4 (2:2). A válogatott TALÁLKOZÓK miatt szeptember 22-én, vasárnap nem lesznek bajnoki mérkőzések ,az NB I-ben Komlón ezen a na­pon azért érdekes mérkőzést néz­hetnek végig a sportkedvelők. A megye két NB I-es csapata a Komlói Bányász és a Pécsi Dózsa vív barátságos mérkőzést. A Komlói Bányász labdarúgói hét­közben szerdán is pályára lépnek, ez alkalommal a Nagymányoki Bányász látogat el Komlóra. Még egy hír Komlóról. Pintér József, a Komlót Bányász elnöke meg­vált a Bányász Sportkörtől. Pin­tér József közel nyolc éven ke­resztül irányította a klub munká­ját. A PÉCSI RÁDIÓ 1963. szept; 17-i, keddi műsora a 223,8 m középhullámon: 17.00: Szerb—horvát nyelvű műsor: Fiatalok félórája. — összeállítás. Énekkarok műsorából. 17.30: Német nyelvű műsor: Mikrofonnal útközben. Habich Konrád és zenekara játszik. ___ Bű n és bünhődés a szőlőben ... Vidám közjáték. Indulók. „ ... 18.00: A zenei szerkesztő postájá­ból. - j 18.30: A Pécsi Orvostudományi Egyetem népegészségügyi szol­gálatának előadás-sorozata. Az Iskoláskor egészségügye. Dr. Váradiné, dr. Róna Szilvia egye­temi tanársegéd előadása. 18.40: Könnyű dallamok. 18.55: Dél-dunántúli híradó. 19.15: Zenélő levelezőlap. 19.45: Egy fiatal építészmérnök terveiből. 19.55: Műsorismertetés. 20.00: Műsorzárás. MOZI: Park: Transzport a paradicsom­ból (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Petőfi: Hogy állunk fiatalember? (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor, szé­lesvásznú). Kossuth: A prágai tréíacsináló (fél 5, fél ,7 és fél 9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, Fedcsenko-gleccser, Dajkál tó, A fa, 1963/5. sporthíradó. (Elő­adások 11 órától 3 óráig folytató­lagosan). Építők Kultúrotthona: Délután 5-kor Madridban (5 és 7 órakor). Fekete Gyémánt (Gyárváros): Egy évig tartó út (7 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): Előzés (5 és 7 órakor, szélesvász­nú). Rákóczi (Mecsekalja): Cartouche (5 és 7 órakor, szélesvásznú). Május 1. (Vasas II.): Carmen Jones (7 órakor, szélesvásznú). Vörös Csillag (Boly): Mi ketten, meg a ló (7 órakor, szélesvásznú). Kossuth (Mohács): Csillagos jegy (6 és 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár): A hetedik esküdt (8 órakor). Táncsics (Siklós): Az utolsó lehetőség (fél 8 órakor). FELHÍVÁS! Felhívjuk a Somlay-, Törzs-, Csortos-sorozatú t. bérlők figyel­mét, hogy az igényelt színház­bérleteiket szeptember 18-án este 20 óráig szíveskedjenek átvenni. A Pécsi Nemzeti Színház szervező titkársága. Megjegyzések. — mérkőzésekről Az őszi fordulók problémáiról Aki figyelemmel kísérte az l utóbbi évek labdarúgó-eseményeit,! azok számára már nem is meg-1 lepetés a Dózsa jelenlegi gyen-! gébb szereplése. Az előző évekhez hasonlóan az idén is beköszöntött a gyenge őszi periódus, hogy új­ra felkavarja városunk labdarú­gást szerető közönségének ked­venc csapatával kapcsolatos opti­mista tervezgetéseit. Ez idényben is felröppentek a bizalmatlanság és nyugtalanság rakétái, és bekö­vetkezett az, ami évről évré ilyen­kor történni szokott, legelőször is az edző fejét követelik a pálya porába. Szomorú szabállyá válik ez las­san országos viszonylatban is. Ezek az előjelek ott kísértettek az MTK elleni mérkőzés egyes szakaszaiban, főleg a támadások befejezésében. Vasárnap a csa­pat azzal az elhatározással ment ki a pályára, hogy győzni fog, és feltétlenül bizonyít. A fiúk érez­ték azt a felelősséget, amivel vá­rosunk sportszerető közönségé­nek tartoznak. A lelkesedéssel, az akarattal most nem is volt baj. Csak pontosan a „nagylényeg” előtti pillanatokban váltak önbi­zalomnélküliekké, bizonytalanok­ká, egyszerűen képtelenek voltak gólokká értékesíteni az első fél­órában mutatott nagy lendületü­ket. Ezen a mérkőzésen már na­gyon kihangsúlyozódtak a csapat szerkezeti hibái. A játékmesterek hiánya, a tervszerűtlen támadás­felépítés, az egyéni próbálkozások túlzásba vitele, és természetesen a gyengébb szerepléssel együttjá­ró lelki gátlások. A második fél­idő első percében bekapott gól csak tetezője volt az eddigi keser­veknek, a játékosok dicséretére legyen mondva, hogy tudtak még újítani, de a harmadik gól, a ll-es végképp megadta a kegyelemdö­fést a fel-fellángoló reményeik­nek Itt kell megemlékeznünk a játékvezetőről. Feltűnően bizony­talan volt, ítéleteivel inkább a hazaiakat sújtotta, kirívó hibáit főleg a mérkőzés kritikus idősza­kaiban vétette. A budapestiek sem a legkedve­zőbb előjelekkel indultak a vasár­napi küzdelembe, nem is igen reménykedtek a sikerben, de csa­patuk néhány játékosának a dön­tő pillanatokban nyújtott nagy­szerű teljesítménye javukra for­dította a pécsiek számára lénye­gesebb, fontosabb mérkőzést. Az MTK játékmodorára nagyjá­ból azok a stílusjegyek jellemzők, melyek fémjelezték a „nagy csa­patuk” Börzseiék, Kovács Imréék és Hidegkutiék játékát. Tervsze­rűség, kiválóan alkalmazott lab­dakezelés és labdatartás, az el­lenfél játékritmusának kizökken- tése stb. A régi, híres fegyvereik közül a súlypontképzést, a súly­pontok hirtelen áthelyezését, az ellenfél védelmének sakk-mattá tételét, a nagy játékosegyénisé­gek hiányában már nemigen al­kalmazzák. Az ő játékukra is az úgynevezett ellentámadásos játék­modor válik lassan jellemzővé. Támadásaikat a két ragyogó ké­pességű fiatal játékos, Nagy Ist­ván és Laczkó szervezik. Ezen a mérkőzésen a nagy tehetségű Laczkó az utóbbi idők egyik Pé­csett látott legjobb játékostelje­sítményét, nyújtotta. A második félidőben feljavult és a pálya kö­zepe felé húzódó robbanékony Sándor a fellazult Dózsa védelmet! igen nehéz feladat elé állította. Befejezésül annyit, a Dózsa szerkezeti felépítésében feltétlenül | kell néhány változást eszközölni a szakvezetésnek. A csak egyéni | kitörésekre épített — adhoch — | támadótechnika nem lehet a jövő ; iránymutatója A tervszerű vedé-! kezes és az átgondolt pozíciója-1 tékból befejezett gyors támadások | a modern labdarúgás alapjai és ; csak ezek tudasa beidegzése révén | alakítható ki komoly csapatjáték. ; Mint már előző hetekben is , említettük, az idő még nem sür-' get, a csonkaforduló számszerű eredményei nem túlságosan lénye- j gesek, de a hibák felmérésének, i kijavításának most van az ideje. 1 A labdarúgás nagy táborának az az óhaja, hogy még ebben az j évben' tegyünk véleges pontot a J szomorú „őszi idényeink” rossz- j emlékű mérkőzéseinek végére. VASÁRNAP DÉLELŐTT egy alacsonyabb osztályú, de nem i alacsony színvonalú mérkőzést is • láttunk. Kevesebb néző előtt, gö­röngyöstalajú pályán küzdött a két csapat, a Pécsi Kinizsi és a Vasas I. Bányász. Megyei rang­adó volt csupán, és a játékosok sem készülhettek olyan kedvező körülmények között a mérkőzés­re, mint a magasabb osztályú lab­darúgók, de a hozzáállásuk, a győzniakarásuk és a sportszerete- tük feltétlenül magasabb osztá­lyú kalkulust érdemel. Szinte megható volt az az odaadás, az a szív, ahogy a Rücker-aknai fia­talok igyekeztek kiegyenlíteni a sörgyáriak nagyobb rutinját és *T:0-ás vezetését. Amikor a mérkő­zés befejezése előtt az éjszakai műszakban dolgozó, nagyszerűen játszó Fábiánffy lövésével sikerült kiegyenlíteniük, olyan őszinte örömmel borultak egymás nyaká­ba, mintha ezzel a góllal valami nagy értékű kupát nyertek vol­na. Ezek ? sportemberek labda­rúgásunk igazi értékei. Molnár László Nyilatkozatok a Vasas—Komló 0:0-ás mérkőzésről Gyarmati János, a Komlói Bá­nyász edzője: — A csapaton bizo­nyos idegíáradtság látszik és ezért nem játszott úgy. mint ahogy az utóbbi hetekben. Az ötösfogat ke­vesebb helyzetet dolgozott ki, de kis szerencsével így is nyerhet­tünk volna. Külön örülök annak, hogy a mérkőzés sportszerű ke­retek között zajlott le, és a kék- fehér gárda olyan szívvel-lélekkel küzdött, amely az igényes fővá­rosi közönség tetszését is meg­nyerte. Most egy hét szünet lesz s ezalatt a sérültek (Sós, Nagy B., Lutz) rendbejönnek s a további mérkőzéseken is folytatjuk siker- sorozatunkat. Noszkai Gyula, a Vasas edzőjer — Nagyon készültünk a Bányász elleni mérkőzésre. Érdekes, hogy a játékosok tartottak a komlóiak­tól. Mindenesetre szerettünk vol­na javítani a gyenge mérlegen s visszavágni a legutóbbi Komlón elszenvedett 1:0-ás vereségért. Saj­nos nem sikerült! A kék-fehér ti­zenegy a vártnál keményebb dió volt. Védelme férfiasán, tisztán játszott és végig nagyon jól zárt. Úgy vélem, mindkét csapat elége­dett lehet a 0:0-ás döntetlennel. Megrendezték az összetett honvédelmi verseny megyei döntőjét Vasárnap délelőtt Pécsett, a Petőfi Sándor laktanya melletti gyakorlótéren, kedvező időjárás mellett, mintegy 500 néző előtt rendezte meg a Magyar Honvé­delmi Sportszövetség Baranya megyei Elnöksége az összetett honvédelmi verseny megyei dön­tőjét. A versenyen 35 csapat és 3 úttörőcsapat vett részt. A kü­lönböző korcsoportoknak megfe­lelően 1500, illetve 3000 méteres pályán terepfutásban, lövészet­ben, gránátdobásban, sebesült- szállításban, kúszásban és az aka­dály pálya leküzdésében mérték össze erejüket a csapatok. Eredmények: Férfiak: I. kor­csoport (1500 méteres pálya, 17 éven aluliak): 1. Kossuth-bánya csapata 7,14 perc, 2. Sellye csa­pata 7,44 perc. n. korcsoport: (3000 méteres pálya, 17—30 éves korig): 1. Szászvár csapata 14,54 perc, 2. Kölked csapata 15,11 perc. Hl. korcsoport: (1500 méte­res pálya, 30 éven felülieknek): 1. Sáripuszta csapata 8,06 perc, 2. Idamajor csapata 8,28 perc. Nők: (1500 méteres pálya, kor­különbség nélkül): 1. Szászvár csapata 7,57 perc, 2. Kossuth-bá­nya csapata 8,50 perc. Versenyről versenyre Az országos ifjúsági atlétikai bajnokságokon a 800 méteres sík­futásban a versenyek második napján a komlói Prohászka 2:24,6 másodperces idejével a második helyen futott be a célba. — A Pécsi BTC női asztalitenisz-csapata Budapesten játszott NB Il-es mérkőzést. A SZÖVOSZ ellen 14:4 arányban győztek a pécsi lányok. — A röplabda NB Ő. vasárnapi fordulójában a PEAC női csapata Szombathelyen lépett pályára. Az első játszmát a pécsiek nyerték, de utána következő játszmákban a hazaiak mutattak jobb formát s a szombathelyiek végeredményben 3:1 arányban győztek. Felveszünk október 10-i belépéssel több éves gyakorlattal rendelkező VILLANYMOTOK és transzformátor tekercselő szak­munkást. Bérezés megállapo­dás szerint. Jelent­kezés Komlói He­lyiipari Vállalat Kossutái u. 21. sz. Telefon: 20—92, Televízió nyős kifogástalan ál­lapotban részletfize­tésre ' eladó. Aradi vértanúk útja 11. Televízió, rádió, le­mezjátszó, mosógép javítás Hohmaim, Ara di vértanúk útja 11. Telefon: 43-38. Ház­hoz megyék. __________ Há lószobabútor, kony­habútor, osőgaimitú- ra, fotőlyök. szek­rények. ágyak; ágy­betétek, olcsóbb ár­ban vásárolható; — Soóky bútorüzleté- ben. Zsolnay u. l. Használt férfiruhát, esőköpenyt; bakan­csot, gumicsizmát ve­szek. Hetényi. Bem u. 20. számú üzlet­bem____________________ Sz oba konyhás la­kást keresünk. — ..13 000” jeligére Sal- lai u. Hirdetőbe. Kifogástalan állapot­ban levő kézi szorzó­gépeket bérbe ve­szünk. Szövetkezetek Baranya megyei Ér­tékesítő Központja. Pécs, Bajcsy Zsilin­szky u. 6. Kiskeres­kedelmj, Osztály._____ Ve szek hálószobabúto­rokat, konyhagami- túrákat. konyhaszek­rényeket. sezlonokat, ágybetéteket, kály­hákat. rékamiékat. — vitrineket, kombinált- szekrényeket, párná­zott székeket. aszta­lokat, ágyakat. Kol- %ai, Rákóczi út 48. Veszek használt ajtó­kat és ablakokat, für dőkádakat, szőlőpré­seket, varrógépeket. Koltai, Rákóczi út 48. sz._______________I Sz alagfűrész, kelelő | fúrószuport eladó. — Pécs. Felsővámház S3. Kombináltszekréhy garnitúrával is fizeté- I si kedvezménnyel el­adó. Klein asztalos. Felsővámház u. 33. Esztergályos, gyalus, marós és lakatos szak munkásokat valamint segédmunkásokat ál­landó munkára és fiatalkorú fiú munka erőket felvesz az Ém. Építőgépjavító és Gép gyártó V. 7. sz. Gyár Pécs, Vasút u. 2. sz. Bejárónőt délelőtti órákra felveszek. — Munkácsy u, 11. eme­let._____________________ El adó modem háló­berendezés, kombi­náltszekrény, kony­habútor, ágybetétek, sezlon. ágyak, szek­rények, bútorfélék. Molnár Felsővámház 2. sz.__________________ Ve szek ágyaikat, kály­hákat, hármasszék- rényt, csőgarnitúrát, eezlont; rekamiét, fe hér márványt, kony­habútort. Molnár, FeJsővámház 2._______ Te ljesen különbejá- ratú bútorozott szo­ba két diáknak M- adó. József n. 42. Elsőrendű varrógép, asztali tűzhely, kony­haszekrény olcsón eladó. József u. 42. Elcserélném száraz­bejáratú folyó vizes éléskamrás főbér­leti szobámat nagyobb méretű szoba kony­hára. Losonc utca 12. Horváth. Éjjeliőrt felvesz Patyolat Vállalat. Jelentkez­ni Pécs, Szabadság u. 12. sz. Az EM. Betooöelem­gyártó Vállalat pé­csi Betonárugyár komlói telepére 1 fő gyakorlattal rendelkező TilUayszereHH alkalmaz. Jelent­kezés: Komló, Kenderföld. SIS a P Si qpM vmü'fíKjtiü Veszek használt női férfi, leány és fiú ruhákat. Josztné, Kos­suth Lajos u. 30. sz. Bútorát ha régi vagy rozoga el ne paza­rolja. Alpár újjáala­kítja. Tekintse meg átalakított bútorai­mat. Alsóbaldkány u. 4L ______________________ Bo korrózsa újdon­ságok eladók. Hentz Kálmán Pécs, Tiborc u. 46. sz._____________ Bo nyhád Körzeti Sü­tőipari vállalat ke­nyér és sütemény tér melésben jártas üzem vezetőt keres szep­tember 20-i belépéssel hőgyészi sütőüz-emé- be. Szoba konyhás lakás az üzem te­rületén biztosítva van. Jelentkezés — Bonyhád, Rákóczi út 7. sz. alatt a sütő­ipar irodájában. _____ Pé cs m. kér. Gyöngy virág u. 4. összkom­fortos új családi ház OTP-vel eladó. Ér­deklődni a helyszí­nen.____________________ El adó szarufa és ge­renda. Gaál György Magyar boly.___________ El adó, rétoamié, szik­ra kombinált szek­rény. konyha bútor. Érdeklődni Komló, Zrínyi János út 5.___ El adó Komlón Orosz Gyula u. 69 számú ház. Azonnal beköl­tözhető;________________ El adó 1102 Skoda kor­mányváltós 4 ajtós gépkocsi kifogástalan állapotban. Budai Nagy Antal u. 5. sz. Telefoni: 22-44. Pécs—MTK mérkő­zésen a korlátról el­vitt sötétkék gyer­mek pulóvert kérem leadni a PVSK-sport- pálya gondnokánál. 2 db szép filodendron szobanövény eladó. — Vitéz u. 40. Kerepe­siéknél. ________________ El cserélném szoba­konyha, éléskamra, kertes külön padlás, pince, baromfi- disz- nőtartásos PIK la­kásomat kétszobásra, megegyezéssel. Lit- ter, Mecsekalja 28. Világos hálószoba­bútor topolya betétes, olcsón eladó. Pécs, Felsőbalokány u. 73. 517 négyszögöl szőlő és gyümölcsös Alsó- gyükésben elfogadha­tó árért eladó. Dugo­nics u. 11.____________ El cserélném szép 2 szoba konyhás mel­lékhelyiséges laká­somat hasonló össz­komfortosért. „9000” jeligére Sallai u. Hirdetőbe._____________ Gy ermekágy eladó. Lenin tér 3. Érdek­lődni vasárnap.______ el adó. Fürst Perzsa bunda Báthoryné, Sándor u. 19. Faredőny készítését garanciával, rövid ha­táridőre vállalom. At­léta u. 20. (Tüzér ut- cai futballpályánál). Családi ház, kétszo- ba-, konyha, mellék­épületekkel lakásosé révei eladó. Kovács telep. Őszirózsa u. 24. Eladó gazdálkodásra kertnek, gyümöl­csösnek alkalmas 6-00 négyszögöl. vagy kevesebb terület. Pécs újhegy, Palahegy ut- ca 36. Böröczéknél. Kétnormás Benczúr televízió eladó. Uj- ,Mec5ekalia, Körösi Csorna Sándor u. 9/a. I. lépcső n. era. 2. ajtó. ______________ El adó Cserkút, Pe­tőfi u. 9. sz. ház — nagy belsőséggel. Ér deklődni a helyszi- nen. _________________ El adó 2 szobás csa­ládi ház nagy kerttel gazdasági udvarral be költözhetően. Szent- lőrinc. Rákóczi u. 3. Vasas Il-n levő csa­ládi házamat elcse­rélném pécsiért. Ér­tékkülönbséget, vagy életi áradékot fizetek. „Ház” jeigére Sál­lal u. Hirdetőbe. Gépíró iroda; Dok­tor Sándor u. 35. — leírás, diktálás, má­solás. Telefon: 54-22. Keresek belvárosi 2 szoba összkomfortot, csere-lehetőség van. „Mindketten jól já­runk” jeligére Sal- laj u. Hirdetőbe. ______ Ci pők újrafestése minden színre ga­ranciával. Irhák, bőrkabátok. táskák festése. Tüzér u. 4. Albérletbe felveszek egy rendes nőt. le­het tanuló diák is. Cím: Jókai tér 5. sz. Fényképész ud­varban kapu alatt balra4 az első ajtó. Központi légfűtésre alig használt kályha, új nylonharisnya-át­kötőgép eladó. Bá­lint, Dischka Győző u. 12.__________________ Pé csi szoba-konyha főbérleti, lakásomat elcserélném közeli faluba 2 szobás ker­tes házért. „Jó leve­gő” jeligére Sallai u. Hirdetőbe. Nagyszkókó 28 alatti ház, 482 négyszögöl szőlő, gyümölcsös sür gősen eladó Benedek- éknél. EM. Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat meghatározott időre épület-takarításhoz takarítónőket keres Jelentkezés Pécs, Rákóczi-út 56. Munkaügyi Osztály HALÁLOZÁS köszönetnyilvánítás Fájdalommal tudatjuk, hogy ID. FÜSZFÄS FERENC temetése 18-án, szerdán fél 4 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Szeretett jó édesanya, anyós, nagyanya, testvér, ÖZV. GYENIS JÖZSEFNÉ Molnár Anna 55 éves korában elhunyt. Temetése 18-án, szerdán 2 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, anyós, nagy­anya, dédanya és kedves rokon, ÖZV. HEISER SANDORNÉ Tani- zer Mária (volt szentlőrinci lakos) szeptember 15-én, életének 77. évében elhunyt. Temetésé 18-án, szerdán fél 2 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága férjem, apánk és nagyapánk, SCHWINDL KERESZTÉLY temetésén megje­lentek, koszorúk és virágok kül­désével mély fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Külön mondunk köszönetét a Terményforgalmi Vállalat igazgatóságának és szak- szervezetének, valamint a Házi­ipari Szövetkezet vezetőségének és dolgozóinak. A gyászoló csa­lád. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen, drága halottunk, NÉMETH SÁN­DOR harkányi lakos (volt Zöld- kert-vendéglős) temetésén meg­jelentek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család és i a rokonság. Príma pianínó bérbe adó. Hetesi megálló, Máriadűlő 1. Daindo­li busz. ____________ 69 6 négyszögöl sző­lő gyümölcsös lak­hatatlan épülettel 15 OOO-ért eladó. Ér­deklődni Pécs, Ger­gely u. 9. sz._________ Há zat vennék azonna­li beköltözéssel, 1964. január 1-től évi lő 000 forint részlettörlesz­tésre. Lehet vidéken is. „Részletes vá­lasz” jeligére Sallai u. Hirdetőbe._________ An gol nyelvoktatást ismét vállal külföl­dön tanult diplomás. Telefon: 18-81.___Mel­lékállomás 87._________ Ha jtókát felveszünk. ÉM. Építőipari Szállí­tási Vállalat 2. sz. Üzemegység', VII. Ki- rendeltsége. Pécs, Majláth u. 4. sz. Faredőny készítését, javítását vállalom. Rozboud, Tompa Mi­hály u. 26. Telefon: 18-81, 209 mellék. A báli get, Orfű köze­lében Bánoson 30. sz. ház 1400 négyszög- öl telekkel eladó. Mosógépjavító: . Rá­kóczi út 48. Tele­fon : 26-48. Javítások mindenkor garanciá­val.__________ . Sz erelőaknás garázs kiadó. Vas Gereben u. 56.__________________ El cserélném egy szo­ba. konyhás, fürdő­szobás. villanytűzhely lyel ellátott házfel­ügyelői lakásomat ha sonló házfelügyelőire, vagy főbérletire. Ró­zsa” jeligére Sallai u. Hirdetőbe._____________ 640 n. öl szőlő gyü­mölcsössel sürgősen eladó. Báücs u. 53. Házrész, egy szoba konyha, csukott fo­lyosóval lakáscserével eladó. Pécsbányate- lep, Istenáldásvölgy 28. Kárpátiné.________ Sz ekszárdi egy szoba konyhás összkomfor­tos lakásom elcse­rélném pécsiért. Ér­deklődni 61-97 tele­fonén.________ • Ve nnék használt. de jó karban lévő nagy­méretű szőlőprést. Deák Antal, Kővágó­töttös. ___________ 60 0-as oldalkocsis BMW eladó. Pécs. Uj-Meszes, Frankel Leo u. 16. Rácz. 1000 fm léc eladó. — j Megtekinthető vasár- j nap délután kettőtől. Ignác u. 8. _______ Pa nnónia motorke­rékpár eladó. Törd a u. 2. Telefon: 49-56. 8—5-ig. Perna. FIGYELEM* Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy FIGYELEM! cipőfestést bármilyen színben szakszerű en vállalunk a szövetkezet va­lamennyi részlegében. Baranya megyei Cipész Ktsz. , A f

Next

/
Oldalképek
Tartalom