Dunántúli Napló, 1963. augusztus (20. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-29 / 201. szám
1963. AUGUSZTUS 29 •\ * I M I M ,9f A | éS •fv^r Vt Ä • MA i ■ M AP • ■ • A • iv;Á 1 • N A. P - A. • ívi Aj- NA. P-A. • jvi A ? • NA -A. • Gonsbaismerői tanfolyam nyílt Harkányban kiállunk egy üdülőt Ez dm a valami! Egy hatszobás üdülő gondnoki lakossal. Ilyet találjon valaki, ha tud. Hogyan lehet elveszteni egy üdülőt? A csoda tudja. Egyszerűen elveszett, körülbelül úgy, mint egy fürdő- nadrág, amelyet elhagy a szórakozott tulajdonos. Csakhogy ez esetben nem valami maszek tulajdonról van szó, s nem is ingóságról. Sőt, precizitásáról • kiismert intézmény, a posta ' „kezei közül” csúszott ki ez a szép üdülő, a sikondaí „soron”. Pedig mennyire kényes a posta minden fillérre, minden percre. Például ha egy falusi postahivatalban a beosztott eltör egy poharat, akkor a széttört üvegcserepek szilánkjait be kell mutatnia, ellenkező esetben fizethet az ügyetlenkedő. Ez még semmi, de legutóbb 20 fillért (azaz húsz fiúért) öten-hatan kerestek valami elszámolásban egy egész műszakon keresztül. Vagyis 48 órai munkaidőt szenteltek húsz fillér előteremtésének. S az üdülő? Az többszázezer forint értékű, az úgylátszik könnyebben elcsúszott a rubrikák között, mint az összetört pohár, vagy az a húsz filléres. Sőt, már nagyon régen, 1947-ben, tizenhat évvel ezelőtt. A komlói városi tanács látván, hogy senkinek sem kell. mint „elhagyott javakat” kezelte egészen 1963. augusztus 23-ig, illetve még kezeli ma is, hiszen a hivatalos visszavétel nem történt meg. A komlói tanács annak rendje és módja szerint bérbe adta annak, aki éppen kérte. Jelenleg is bérli valamelyik vállalat vagy intézmény. De most megvan. (Gazdagh) Harkányban, szerdán kora reggel Baranya, Vas, Tolna és Somogy megyei fiatalemberek és lányok töltötték be a kultúrtermet. Mindössze két idősebb nyugdíjas foglalt helyet soraikban. A megjelentek javarésze a gombák iránt érdeklődő egyén, de van közöttük egészségőr, gyógyszerész, piacbiztos és KÖJALL- dolgozó is. Azért jöttek el, hogy részt- vegyenek azon a gombaismerő tanfolyamon, amelyet a sűrűn előforduló gombamérgezések megelőzése érdekében a Baranya megyei és Pécs városi Tanács kereskedelmi osztálya közösen szervezett, összesen ötvenen jelentkeztek a tanfolyamra, de a megnyitás idején csak harmincnyolcán jelentek meg. A gombaismerő tanfolyamot szerdán reggel 7 órakor nyitották meg ünnepélyes keretek között. A hallgatókat Kalamár Györgyné, a megyei tanács kereskedelmi osztályának élelmezési főelőadója üdvözölje. Megnyitóbeszéde után, dr. Kalmár Zoltán, a gombaszakoktatási bizottság kandidátusa tartotta meg bevezető előadását a gomba élettanáról. Nemcsak elméleti, hanem I gyakorlati oktatásban is részesítik őket. A Siklós környékén levő erdőbe mennek gombát szedni, illetve itt tartanak gyakorlati bemutatót. Ugyanakkor a gombaszakoktatási bizottság tagjai, az előadók Budapestről repülőgépen különféle gombafajtákat hoznak Harkányba és azokat is bemutatják a hallgatóknak. A gombaismerő tanfolyam szeptember 7-én délután 6 órakor zárul. A televízió műsora augusztus 29-én, csütörtökön: 18.10: Hírek. — 18.20: Paletta. Kisdobosok és úttörők műsora, j — 18.40: Rejtélyes titkok és titok- | zatos rejtélyek. A Tábortűz és a j TV közös rejtvényműsora. — 18.55: A jövő hét műsora. — 19.05. Telesport. — 19.30: TV- I híradó. — 19.45: Szép álmokat, gyerekek! — 19.55: Az iskolaév küszöbén . . . Lugossy Jenő művelődésügyi mJniszterfcelyetíe? köszöntője. — 20.05: Erőd a szigeten. Magyarul beszélő jugoszláv film. 14 éven felülieknek. j — 21.40: Coppelia. Francia ba- j lettfilm. — 22.10: Ruggelro Ricci | hegedűi. — 22.25: Hírek, a TV- liíradó ismétíése. — Áramszünet lesz augusztus 30-án 8—17 óráig: Felsőmalom u. 10—20, 13—21-ig, Líceum u. 15. és Tímár u. 34. területén. rendőrök, akik azonnal letartóztatták. A bírósági tárgyaláson Lakatos önvédelemre hivatkozott, noha mindenki előtt nyivánvaló volt, hogy a kettős gyilkosságnak semmi köze sem volt ehhez. Állítását a tanúk megcáfolták azon a tárgyaláson is, amelyet a Legfelsőbb Bíróság folytatott ügyében. Lakatos Ferencet emberölés bűntette miatt 15 évi szabadságvesztéssel sújtották. 15 évi börtönre ítélték a sásdi gyilkost Jayne Mansfield és Mickey HargiUay, a népszerű filmszínész- házaspár ismét Budapesten! A színészházaspár augusztus 23- án érkezett a Ferihegyi repülőtérre három gyermekével: Jayne-Marie-vel, Mickey-vel és Zoltánnal. ÚJRA A PADOKBAN Tegnap tartották a város iskoláiban a tanévnyitó értekezleteket. A nevelők az igazgatóktól tanéveleji utasításokat és a nevelés súlypontosítoitt direktíváit kapták meg. Egyelőre a tanárokat láthatjuk a Széchenyi Gimnázium padjaiban, de már végén van a szünet homokórája a diákok számára is. vvvvwwvyywww’' Tavaly szeptember tizedikén este kettős gyilkosság színhelye volt a sásdi élelmiszer bolt előtti térség. Lakatos Ferenc 65 éves, helybeli lakos egy-egy késszúrással megölte Szabó Istvánt és Gúzsai Jenőt. Szabó Istvánnak egy korábbi eladási ügyből hosszabb ideje nézeteltérései voltak Lakatossal, mert Lakatos állítólag becsapta őt. Ha találkoztak, Szabó ezt rendszerint szemére vetette. Lakatos láthatólag röstellte a dolgot, ahelyett azonban, hogy tisztázták volna ügyüket, csak emésztették egymást. Azon a bizonyos estén, amikor az élelmiszer- boltban találkoztak, ismét szóba került az ügy. Lakatos végül haragra kelve úgy zárta le a vitát, hogy a boltból kilépve, egy váratlan pillanatban egyetlen késszúrással megölte Szabó Istvánt. Gúzsai Jenő aki éppen a közelben tartózkodót és tudott Szabó István sérelméről, azt hitte, hogy közbelépésével megakadályozhatja az esetleges tragédiát, ezért csitítani kezdte Lakatost. Amikor Lakatoshoz lépett, ez az arcába sújtott, majd mellbe szúrta. Ez a szúrás is halálos volt, Gúzsai Jenő Szabó István mellé rogyva néhány percen belül meghalt. Lakatos Ferenc ezután hazaballagott, lemosta késéről a vért, megmosta kezét és egykedvűen kukorica morzsolás- hoz látott, így találtak rá a Két műszakos üzemelés az autó- és motorszerviznél A rohamosan megnövekedett közlekedési eszközök aránya gyors intézkedésre ösztönözte a Pécsi Fémipari Vállalatot is. Az autó-motor és gumijavító részleg eddig szakmunkáshiánnyal küzködött. Ez a probléma persze még most is fennáll, de ezen változtatni akarnak. Eddig 4 ipari tanulót foglalkoztattak, létszámukat azonban tizenegyre emelik, hogy elsősorban saját képzésű szakmunkásokkal pótolják az égető szakmunkáshiányt. A vállalat egyébként már korábban elhatározta, hogy a tervezett 29 fős szakmunkásgárdát növeli. Július elejétől kezdve a létszám fokozatosan kibővült 45 főre. A létszámnövekedés megkövetelte a munkahely biztosítását is. Ezért létesítettek egy 160 négyzetméter alapterületű műhelyrészt, amely — bár ideiglenesen — egyelőre megfelel. A negyedik negyedév végén a vállalat egy galvanizáló üzemet is beindít. Bevezették — már a második negyedév elején — a két műszakos üzemelést a gépkocsi- és motorkerékpár-szerviznél. De a III. negyedévben a műszaki irányítás is két műszakos lesz. Ez a belső átszervezés lehetővé teszi, hogy a reggeli óráktól kezdve este tíz óráig elvégezhessék a közben jelentkező autók, motorkerékpárok kisebb, azonnali javítását. — A SZIGETVÁRI járás kis- kereskedelmi forgalma évről évre növekszik. Az idei esztendő első felében a bolti kiskereskedelem forgalma a járásban G0 millió 620 ezer forint volt, 16.5 százalékkal magasabb, mint a múlt év azonos időszakában. — TEGNAPELŐTT megnyílt a KFVDSZ kultúrtermében a Divatáru Nagykereskedelmi Vállalat kollekció-bemutatója. A Divatáru Nagykereskedelmi Vállalaton kívül a Sport- és Hangszer, valamint az öra- és Ékszerkereskedelmi Vállalat újdonságait tekinthetik meg a kiskereskedelmi vállalatok képviselői. — A PÉCSI Gyógypedagógiai Nevelőintézetben (Kullch Gyula tf. 1■) ü tanévnyitás rendje á követkéző: pótbeiratás&k — csak az új növendékek részére — augusztus 31-én, szombaton délelőtt 8—12 óráig és délután 13—17 óráig. Ünnepélyes tanévnyitó szeptember 2-án, hétfőn délelőtt 10 órakor. Az első tanítási nap kedd, szeptember 3-a, — TITKÁRI értekezletet tartott augusztus 27-én délután 5 órakor a városi Vöröskereszt. Ez alkalommal megtárgyalták a Vö. röskereszt II. kongresszusára való felkészülést. A napirend előadója: dr. Horváth András, a kongresszusi előkészítő bizottság elnöke volt. MEQJÖTT A POSTA — Megjött a posta? — Igen, odatettem az asztalra. Szinte hihetetlen, ma alig jött valami. Néhány boríték fékszik csak Pap Jámosné doktor szervezési és gazdasági osztály- vezető asztalán, pedig néha a százat is meghaladja a Baranya megyei Tanács Végrehajtó Bizottságához és az osztályhoz címzett panaszok és közérdekű bejelentések száma. Amikor a sok levél ott tornyosul az osztályvezető asztalén és a papírvágókés pengéje nyomán felhasadnak a tarka borítékok, a szoba meg telik élettel, a megyében élő emberek sérelmeivel, panamaival, bejelentéseivel. Em- ,>ss ingyen a talpán, aki együltében végigolvassa valamennyit! Pedig így törlénik, hiszen a napi posta néhány órával érkezése után már a szakelőadóknál van. A postabontás mindig izgalmas dolog. Minden levél egy érdekes viiág, belőlük következtetni lehet sok mindenre. Például a tanácsi szervek ügyintézésének minőségére, gyorsaságára, alaposságára, a tanácsok iránt táplált bizalomra ... Elolvasás után a leveleket osztályozzák. Elkülönítik egymástól a panaszos és „panaszkodó” leveleket, bejelentéseket. Az elintézés előkészítését jelentő munka nehezét főleg ez adja'. Jó szem, helyes ítélőképesség kéül ahhoz, hogy megfelelő helyre kerüljenek a panaszok, amelyeket másodfokú döntések ellen, vagy intézkedés elmúlasztása miatt tesznek az emberek, a „panaszkodások”, melyek jogos, vagy jogosnak vélt sérelmek szüleményei és a köz érdeket szolgáló bejelentések. A levelek jó része panaszt tartalmaz. Az embereik élnek az 1957. évi 4-es törvény adta lehetőségekkel, mely minden szervet kötelez a hozzá beérkezett panaszok elintézésére. A törvény 64. paragrafusa kimondja, hogy az ügy érdemében hozott állam igazgatási határozat, továbbá intézkedés ellen panasszal élhet az, akinek jogát, vagy jogos érdekét a határozat, vagy intézkedés sérti. Sokan sajnos vissza is élnek a törvény ben biztosított lehetőségekkel. Ezek rendszerint úgy kezdik levelüket, hogy valamelyik miniszter, vagy más magas beosztású közéleti személyiség rokonai, mint például K. F.-né volt pécsi szappanfőző kisiparos, aki az országban létező valamennyi jelentősebb szervet felkereste vélt sérelmével, sok embert megrágalmazott. A hivatalokban négy éven keresztül több kilónyi akta gyűlt össze K. F.-né ügyében, míg végül kiderült, hogy udvarias bá násmód helyett büntetést érdemel. Amikor ezt közölték vele és kirótták rá a büntetést, kissé meglepődött ugyan, de jogosságát elismerte, s azóta nem fogalmazott meg egyetlen panaszos levelet sem. Szó szót követ, közben Pap Jánosné leveleket bont. Az egyiken megnézi a címzést, is merős írás. elmosolyodik. — Már megint a nadrágügy! — és a borítékból kicsúszó levél igazolja a feltételezést. Egy nadrágért ugyan is évek óta dúl a csata a Patyolat Vállalat és egy állítólagos károsult között. Vegy- vizsgálattal régesnég megállapították ugyan, hogy nem a Patyolat felelős annak a bizonyos nadrágnak a kifakulásáért, a károsult nem tágít: kártérítést követel. Bizonyos, hogy nincs igaza, mégis elvisszük most a vb-iig, mondják ki ők a végső szót az igazságról. A mai posta második levele R. I.-né, hozzácsatolva a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége kérése: intézkedjék a megyei tanács az ügyben. R. I. panasza, hogy esős időben lakoltatták ki és ezáltal megrongálódott a bútora — nőm helytálló. Ezt már korábban megállapították, mint kiderül a spárgával átkötött kilónyi irathalmazból. Most sem tehetnék majd mást, mert így R. I. kártérítési igénye alaptalan. — Ezt az ügyet is ismerjük — nyúl Papné a következő boríték után. — Valaki tíz évig nem törődött juttatott házával. Most rájött. hogy jó ára van és kérné vissza, de elsősorban pénzbeli kártérítésre számít, mert a házban állami vállalat kapott helyet. Ez a panasztevő nemcsak a ház telekkönyvezteté- sét mulasztotta el annakidején, hanem alaposan lekéste a fellebbezési határidőt is. Az utolsó levél házmentesítési kérelmet rejt. Uj akta, sorsa mint a többié: vizsgálat, melynek végén a végrehajtó bizottság dönt az ügyben. Ez az akta még vékony is, csak két telekkönyvi betétlap van benne. De ki tudja mit hoz számára a jövő? — Gyakran kapunk * emberileg megkapó leveleket is. Nemrég például közölték velünk. hogy él Pécsett egy öt gyermekes család, mely 1100 forint albérleti díjat fizet havonta. Talán mondanom sem kell, milyen hálával fogadták a -vors intézkedést: háromszobás. kertes lakást adtunk nekik egy Mohács környéki községben és munkalehetőséget az ottani termelőszövetkezetben. A tanácshoz sok levél érkezik központi szervektől. A minisztériumok, a rádió, a budapesti lapok minden olyan levelet leküldenek, amelyek megyei vonatkozásuak, hiszen saját területén a megyei tanács legilletékesebb kimondani a végső szót. Ezek szerint kár megkerülni a tanácsot és szaporítani más szervek munkáját. Nemrég így ér kezett egy levél a pesti rádiótól, kérték, hogy vizsgálják me," egyik baranyai községben lakó tsz-tag panaszát. A panaszos levél azonban elveszett. csak a panaszos címe volt me?. A tanácsról azonnal írtak a panaszosnak, közölje velük sérelmét, s miután az illető nem válaszolt felszólításukra, még egyszer írtak néki. Erre a levélre megérkezett a kissé csodálkozó válasz: az illető nem gondolta, hogy így törődnek a tanácson mások ügyes-bajos dolgaival. Ha nem kellene évente kétszer beszámolni a végrehajtó bizottság előtt a panaszok és közérdekű bejelentések ügyintézéséről, valószínűleg akkor is rendben mennének a dolgok, hiszen a szervezési és gazdasági osztályon $zt vallják: — A mások ügyeivel való foglalkozás sokszor fárasztó — mondja Pap Jánosné — mégis büszke az ember, hogy tisztességgel járt el és mindent megtett annak érdekében, hogy az igazság kiderüljön. n. m. — PÉCS város III. kerületi tanács v. b. ipari és kereskedelmi csoportja felhívja a III. kerület területén lakó azon pro- pán-butángáz fogyasztók figyelmét, hogy akiknek használatába nem tanácsi kiutalás vagy átírás folytán, hanem egyéb úton került propán-butángáz- palack, úgy ezt a körülményt a gázpalack további használatának legalizálása végett jelentsék be a III. kerületi tanács v. b. ipari és kereskedelmi csoportjának, Pécs, Szigeti út 33. I. em. 6. ajtó. Félfogadás: szerdán és pénteken 8—12 óráig, (x) — A RÁKÓCZI út jelenleg épülő szakaszának befejezési batáridejét néhány héttel leró' vidítik. Az útépítéshez a Nép* hadsereg helyi ezredének és a karhatalmi alakulat tagjainak társadalmi munkája is hozzájárul. Vasárnap a katonák ezer munkaórát teljesítettek az épülő útszakaszon. — REUMÁS, mozgásszervi betegeknek rendel dr. Somfai Jenő főorvos, a reumás betegségek szakorvosa. Rendel hétfőn, szerdán, pénteken délután 5-től 6 óráig Aradi vértanúk útja J6. szám alatt. Telefon: 15-38. (x) — A BARANYA megyei Főügyészség értesíti az érdekelt szerveket és a jogkereső közönséget. hogy a pécsi városi és járási ügyészség Pécs, Kulich Gyula u. 15. szám alá költözött. Távbeszélő hívószáma: 16-08. A felek feljelentéseiket és panaszaikat az említett címen tehetik meg szóban vagy írásban. A főügyészség címe változatlan marad. (x) — A PÉCSI Liszt Ferenc Állami Zeneiskola igazgatósága ismételten közli, hogy a volt növendékek beírása augusztus 29- én, csütörtökön és 30-án, pénteken de. 9—1 és du. 3—6 óráig lesz a Zenegimnázium Erkel- termében (I. em.). Az I. osztályra jelentkezés augusztus 30-án, pénteken de. 9—1 és du. 3—6 órakor a Zenegimnázium I. em. tantermében. — TALÁLTAK: egv kesztyűt, egy kabátot, 4 aktatáskát, 5 kerékpárt, 2 erszényt, e^y pufaj- kát. egy babapárnát, egy motorkerékpár-takarót, egy belső autótömlőt. egy motorkerékpárláncot, egy vesszőkosarat, egv női kardigánt, egy fonott szatyrot és pénzt. Az igazolt tulajdonosok átvehat’k a városi és ■>árási rendőrkopjt^nvfiágon. íPécs, Kilián Gy. u. 3. II. ént. 81. szoba).