Dunántúli Napló, 1963. augusztus (20. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-18 / 193. szám
IMS. AUGUSZTUS IS. MAPtár 3 Növekedett megyénk ipari termelése A statisztikai hivatal Baranya megyei igazgatóságának jelentése Baranya megye és Pécs város iparának beruházása 1963. első félévében 530 millió forint. Ez 11,6 százalékkal magasabb az 1962. első félévinél. Főként az élelmiszeripari és kommunális beruházásoknál tapasztalható jóval nagyobb teljesítés az előző évihez mérten. Több beruházásinál azonban lemaradások tapasztalhatók, Sem Zobák-aknán, sem Ist- ván-aknán nincs biztosítva, hogv a közeid üzembehelyezési határidőket betarthatjáik. Ugyanakkor kedvező eredményt értek, el a pécsi klinikai tömb építkezésénél, ahol 45,9 százalékra teljesítették június 30-ig az 1963. évi építésberuházási tervet. Az ipar országos átszervezése során Baranya megye és Pécs város ipari vállalatainál is jelentős változás következett be. Az elmúlt év végéhez képest 12 minisztériumi vállalatnak szűnt meg az önállósága, négy megyei székhelyű, volt önálló vállalat pedig bővült részint baranyai, másrészt Tolna megyei telephelyekkel. Jelenleg 13 minisztériumi, 21 tanácsi vállalat és 22 ipari szövetkezet termel a megyében és Pécsett, 83 000 tonna szén terven felül A megye ipari termelése növekvő tendenciát mutat. A megfigyelt 65 fontosabb ipari termény közül 40-ből az ipar többet termelt a félév folyamán, mint egy évvel korábban. A megye iparára jeliem- ző legfontosabb termékekből — így kőszénből, villamos energiából, bőrkesztyűből, bőr- cipőből és felsőbőrből és farostlemezből — mind a tervezetthez, mind a korábbi év azonos időszakához képest növekedett a termelés. A Mecseki Szénbányászati Tröszt az év első felében 4,8 százalékkal, kereken 83 000 tonna féketeszénnél teljesítette túl termelési tervét- Több volt a gázszén-kibozatal a tervezettnél és az egy évvel korábbinál. A termelt szén nagyobb részét már gépi úton szállítják el a munkahelyekről. Mind a tervezetthez, mind pedig a korábbi év azonos időszakához mérten növekedtek az összüzemi és az egy produktív műszakra számított teljesítmények.A villamosenergia-termelés több mint 10 százalékkal meghaladta az 1962; első félévi szintet. Az exportra gyártott termékek közül a félév folyamán a tervezettnél kevesebbet gyártottak, bőrkesztyűből és porce.ánszigetelőből, jelentősen többet a konzerv-féíeségekből és sajtból. Túlteljesítette félévi exportelőirányzatát a So- piana Gépgyár is. A munkások száma a szocialista iparba« 1100 fővel, 3 százalékkal több, mint az előző év első felében. 1963. első félév folyamán 6135 munkást vettek fel és 4538-at bocsátottak ed. tehát a félév alatt is másfélezerrel nőtt a munkások száma. Az ipaSr átszervezése során' elbocsátásokra nem került sor. A megye iparéiban valamivel több mint 43 000 embert foglalkoztatnak. A munkások átlagos keresete 1963 első felében 1899 forint volt. A termelékenység a megyed székhelyű vállalatok túlnyomó többségénél kedvezően fejlődött. A helyiipari vállalatoknál az egy foglalkoztatottra jutó termelési érték 3,2 százalékkal, a szövetkezeti iparban 5,1 százalékkal nagyobb, mint a múlt év első felében. A megyei székhelyű építőipari vállalatok első félévi módosított tervüket 92,2 százalékra teljesítettek, a második negyedévre tervezett termelést nem tudták teljes egészében kivitelezni. A félév folyamán átadtak 183 építményt. (áz átadott építmények közül pmlítésre érdemes a porcelángyári nagyfeszültségű szigetelőgyártó csarnok és a komlói 1200 személyes legényszállás fttolsó szekciója. A félév utolsó munkanapján 480 építmény kivitelezése volt folyamatban. A munkaerőellátottság, amely korábban sem volt kielégítő, nem javult, sőt egyes vállalatoknál romlott. A szákmunkásakon kívül a segédmunkásoknál is munkaerőhiány mutatkozott. Az építőanyagellátás terén mutatkozó hiányosságok elsősorban szállítási nehézségekből adódtak és csak másodsorban az építőanyagipar termelésének lemaradásából. Jobban hasznosítottuk a szántóterületet A szántóterület kihasználása — a késői kitavaszodás és a megye egyes területein későn levonuló belvizek ellenére — a korábbi éveknél kedvezőbben alakult. A vetetten terület május végén kevesebb volt mint a második ötéves terv eddigi bármely esztendejében. Az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek közel 80 szá zattéka 16. illetve ennél több növényféleséget termelt. A kenyérigabona vetésterülete az elmúlt évhez képest az országos átlagnál nagyobb mértékben csökkent. Az állami gazdaságok az őszi vetések 90 százalékán, a termelőszövetkezetek több mint 60 százalékán vetettek külföldi búzafajtát. A takarmányok közül mind a szemes, mind a szálastakarmányok területe nőtt az előző esztendőkhöz viszonyítva. A szemestakarmányok közül a kukorica, a szálasok közül csaknem kizárólag az évelő pillangósok vetésállománya gyarapodott. A zöldséigfélék vetésterülete megközelítően 1000 katasztrá- lis holddal haladja meg az elmúlt esztendeit E"'res zöldségfélék értékesítésénél nehézségek mutatkoztak. Szükségszerűnek látszik az egyes zöldségfélék helyes arányainak kialakítása, a szezonszerűség bizonyos mérvű felszámolása. Ugyancsak szükséges a szállítás és értékesítés jobb megszervezése is. A vágóállat és állati termékek 1963 első félévi felvásárlása összességében megfelel a terv előirányzatainak. A múlt évhez képest baromfiból, vágómarhából és süldőből vásároltak fel kevesebbet. A termelőszövetkezetek egyre nagyobb hányadában valósul meg a rendszeres előleg- osztás. A közös munkában résztvett tagok és családtagok 80 százaléka kapott előleget a negyedév folyamán, 53 millió forintért vásárolták hitellevélre A kiskereskedelmi forgalom az első félévben 10 ^Zalákkal volt több mint a múlt óv azonos időszakában. A félév folyamán a kiskereskedelmi értékesítés különösképpen élelmiszerből, ruházatból és vegyesiparcikkből emelkedett. Amíg az előző két évben az iparcikkforgalom — ruházati forgalom nagymérvű csökkenése miatt — stagnált, addig ebben a félében mintegy 13 százalékkal magasabb az egy év előttinél. A félév folyamán jelentősen emelkedett a hitel- vásárlás. A hitellevél ellenében lebonyolított 53 millió forintos forgalom majdnem kétszerese az 1962 első félévinek, és 11,8 százaléka az összes vegyesiparcikk eladásnak. A lakosság takarékbetétállománya is jelentősen emelkedett az első félév folyamán. Ez év első felében Pécsett 446, a megyében 174 lakásra adtak ki használati engedélyt Ez Pécsett majdnem kétszerese az előző évinek, ugyanis a félév folyamán nagyobb számú (403) állami erőből készült .akást adtak át. Ugyanakkor i magánerőből történő lakás- építkezés lényegesen csökkent, á magánépítkezéseket átmenetileg hátráltatja Pécsett a elekhiány, továbbá a magános családi házak építésére egutóbb elrendelt korlátozás. Pécsett az Ingatlankezelő vállalat tovább folytatja a váré belső részeinek tatarozását, és 1963. évben 41 millió őrintot költenek lakóházak javításaira. Ennek az összegnek már több not a felét (21 milliót) felhasználtak az első félévben, Ez 48,9 százalékkal több, mint 1962. és 78,5 százalékkal több mint 1961. azonos időszakában. A javítások, felújítások egy-egy lakóházban sajnos a megengedettnél tovább elhúzódnak, és gyakran egy évnél is hosszabb időt vesznek igénybe, 21 000 tv-előfizető A helyi közlekedés utasainak száma állandóan növekedik Pécsett: az első félévben 5,5 százalékkal több utast szál lított a Közlekedési Vállalat, mint az előző év első felében, ugyanakkor az autóbuszok száma csak eggyel növekedett. Az egészségügyi ellátás igen jól fejlődött az év első felében, a járóbetegelláitás során több mint 1 millió esetben végeztek gyógykezelést a szakorvosi rendeléseken, ugyanakkor a táppénzes betegek aránya csökkent. Az első félévi járványok közül a kanyarómegbetegedések emelkednek ki: Baranya megyében és Pécsett a félév folyamán 2114 kanyarómegbetegedés történt, négyszerese a múlt évinek. Annak ellenére, hogy az első negyedévben közúti balesetek száma kedvezően alakult, a második negyedévben történt nagyszámú báleset következtében Baranya megyében megközelítette, Pécs városban túlhaladta . az 1962. első félévi balesetek számát. A balesetek során megsérült személyek száma 198 volt, amely nyolc fővel, a meghaltak száma 16 volt, amely 4 fővel haladta meg az előző év azonos időszakában megsérültek illetőleg meghaltak számát. A mozielőadások száma 4,9 százalékkal', a látogatók száma 13,3 százalékkal csökkent az elmúlt félévben. Ez csak részben magyarázható azzal, hogy a megyében 43 mozit bezártak. Ezzel szemben rohamosan nőtt a televízió-előfizetők száma. A félév végén a megyében 8808, Pécsett pedig 12 574 televízió-előfizető volt. 74,3 százalékkal, illetőleg 58,3 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt. Ez azt jelenti, hogy a megyében és Pécsett már minden hatodik családnak jut egy televíziós készülék. A Pécsi Nemzeti Színház működését a látogatók számának emel kedése jellemezte.: Megteltek a cementgyári silók Az építőiparnak még mintegy 930 millió értékű munkát kell pótolni a téli adósságból a második félévben. Sok építkezésen azonban már cementhiány nehezíti a tartozás törlesztését. A cementipar is adós maradt a tél miatt, de most mégsem ez az oka a cementhiánynak. A gyárak silóiban a szokásos 30 helyett már 90 ezer tonna cement gyűlt össze, mert a vasút nem győzi a szállítást és kevesebb anyagot fuvaroz el, mint amennyit az üzemek termelnek. A cementipar júliusban 1150 vagonnal kapott kevesebbet, mint amennyit a MÁV-tól kért. így a tatabányai és a hejő- csabai gyárban már annyira megteltek a silók, hogy a termelést is csökkenteni kellett. Az iparág összes silójában is alig ötezer tonna cement tárolására maradt hely, pedig teherautókkal is viszik a cementet az építkezések. A szállításon múlik tehát a jelenlegi cementhiány megszüntetése. A silók gyors kiürítésétől függ azonban a jövő évi cementellátás is, mert csak akkor tudnak dolgozni a cementgyárak télen — amikor az építkezések alig használnak cementet —. ha a termelt kötőanyag elraktározására van hely a silókban. Kasza po vies András A vízi erőművek korszerű új változata Magyar—francia együttműködés az újfajta turbinák gyártásában Néhány fejlett ipari országban egyes vízierőműveknél érdekes új géprendszert, úgynevezett csőturbinát alkalmaznak. Leginkább a francia Neyrpic cég csőturbinái váltak be. Hazánkban is felmerült a csőturbinák ■ gyártásának gondolata, magyar szakemberek Franciaországban jártak, megszemlélték az újfajta erőműveket, és annak a csőturbinának az építését, amely Franciaország árapály erőművében fog működni. Megbeszéléseket folytattak a , csőturbinagyártással foglalkozó Neyrpic, továbbá a villamos berendezést gyártó Als- thom cég vezetőivel. A francia és a magyar vállalatok ve-, zetői 10 évre szóló megállapodást írtak alá, amelynek alapján a jövőben együttműködnek a csőturbinák gyártásában. A francia cégek a Ganz-MÁVAG és a Klement Gottwald Villamossági Gyár rendelkezésére bocsátják a szükséges rajzokat, gyártási leírásokat, s esetenként a turbinák, generátorok egyes berendezései Franciaországban, más alkatrészek, például a generátorok forgórészei, vagy a turbinák vezetőlapát-koszorúi Magyarországon készülnek. A magyar és a francia vállalatok kölcsönösen elküldik egymáshoz tapasztalat- cserére mérnökeiket, konstruktőreiket. Az együttműködés első lépéseként közös ajánlatot dolgoznak ki Lengyelország részére együttesen gyártandó csőturbinák szállítására. Számunkra a megállapodás a műszaki fejlesztés gyorsítását, s újabb exportpiacok megszerzését teszi lehetővé. Tudja, csendes hallgatag emberek voltak. Elüldögéltek itt nálam esténikint, volt, hogy negyed óráig sem szóltunk egy máshoz. Láttam, hagyják, hadd érjen bennem a dolog ... Persze azért beszélgettünk erről is, de a téesz-t kerültük, mint a forró kását. Nekem már addigra mindent elmondtak, amit el lehet mondáni. Hányán voltak itt? • Ránéz a kékszemű, feketehajú kis asszonyra Bubreg Illés, a mohácsi Uj Barázda Tsz briaádvezetője és várja a választ. — Negyvenen — mondja a felesége és megáll kezében a kenyeret szelő kés, — Legalább negyvenen. — Magyaráztam én nekik, hogy ismerem a tsz előnyeit, de újból és újból elmesélték. — Megkötöttem magam. Elsőnek a világért sem! Majd, ha már sokan beléptek. A két bányász viszont jól csinálta a dolgát..: Lerakja kezét az asztalra, pihenteti. — Nem szívesen beszél az ember magáról, az életéről. Miért is érdekelne valakit? De ha annyira akarja, nem bánom. Ezt a házat, amiben most lakunk, még a nagyapám építette. Már neki is megvolt mindene; jószág, föld, ami csak kell. Én egy fél holdat sem vettem "hozzá. De ha azt hiszi, könnyebb megválni tőle, csak azért, mert örökölt? Nehéz volt ípv is, úgy is. Tizenkilenc éves koromban nősültem meg. Szokás volt. Ezért is van már nagy lányom. Anikó húsz éves s én negyven- három. A Jancsi most végezte az általánost. — Szóval én itt születtem ebben a házban. De nem volEltelt a három év tam önálló, csak amikor kijártam már az élet iskoláját, öt évig katonáskodtam. Front, fogság... Megjöttem és átvettem a „hatalmat” a házban. Hogy én mit termeltem a tizenegy holdon? Legyint, mint akinek séta a produkció. — Búzából tizenöt-tizenhat mázsát holdankint. Kukoricából harminc mázsa csövesnél sohasem volt kevesebb. Jószágok? — A mezőgazdasági kiállításon nyertem érmet. Ott van a szobában. Nem mondom, jó földjeim is voltak. Trágyáztam. Mivel? Annyi állatot tartottam.' hogy a föld soha ne legyen trágya nélkül. De én a trágyát nem hordtam lovaskocsival a földre. Áh ... autóval. Bérautóval. Kiszámítottam, hogyan köny- nyebb. Lovakkal sem szántottam soha. Bértrafctorral. Tudtam én, hogyan keli gazdálkodni, s láthatja, hogy nem a szükség vitt a tsz-re. Bort tölt a pohárba, kínálja. — Nekem magyarázták, jobb a közös? Megéltem volna én a magam lábán is! Aztán tudja idejött ez a két bányász, már a nevüket sem tudnám megmondani, csak azt, hogy pécsiek voltak. Nem szóltak azok a tsz-ről nekem egy szót sem, csak arról, ők hogyan éltek, meg mi lesz a világban, hová fordul a sorunk majd esztendők múlva, meg a gyerekekről. Rákaptam a könyvekre, a rádióra. Az egyik — tudja az nagy kommunista volt, még cukkolt is — na Bubreg elvtárs, szeretnék magával három-négy év múlva találkozni, Hát most itt vagyunk, eltelt a három év. Nevet, a gáztűzhely fehér csempéibe csattog a szeme. — Előbb még volt azért egykét dolog. Szinte magam sem értem, de nem bíztam a tsz jövőjében. Nem bíztam abban, hogy különböző emberek miképpen tudnak közös célért dolgozni. Hisz annyifélék vagyunk, oly sok irigy, elvakult ember van. Még egy asszonnyal is nehéz egy életet leélni, nemhogy annyi emberrel... Nem, nem is gondolja azt senki, milyen kínlódás volt, menynyi gyötrelme» éjszaka. De ki sem akartam maradni a dologból. Hátha jó lesz és akkor meg, mihez kezdek magam..; Itt, ezen a' szent helyen írtam aló a belépési nyilatkozatot Könnyei Vilmos kémikus tanár töltőtollával 1960 december ..: — Tizenötödikén — vág közbe a felesége — este nyolc árakor. A dátum kitöröllhetetlen emlékeket hagy néha az emberek életében. — Most brigádvezető vagyok — folytatja Bubreg kicsit könnyedén — a növénytermelésben, meg gépeknél. Harminc-negyven ember tartozik hozzám. Mikor kelek? — Négykor-ötkor, attól függ, hogyan kívánja meg a munka. Reggel hatra bent vagyok a gazdaságban. Kiosztom a munkát. Azt hiszi ez könnyű feladat? Ki legyen gépkocsirakodó, ki járjon a vetőgéppel, öreg-e fiatal-e, megkísérlem úgy válogatni őket, hogy mdndenki a képességei szerint jussom munkához. Kopogtatnak, erős, testes asszony lép be. Jelentkezni akar a harkányi kirándulásra. Bubreg felírja; — Azt kérdezi, mivel járom a határt? Vettem egy Simsont, azzal közlekedek. Ebédelni hazajárok. Hogy ma mi volt ebédre?.:j — Húsleves, zöldborsó főzelék, sült csirke és alimáspite — sorolja a brigádvezető felesége. — Az uram szereti a gyomrát. — Most ez nem lényeges — szakítja félbe az asszonyt. — Hol is hagytam abba? Igen, kiosztom a munkát, ellenőrzőm, elkészítem a jelentéseket, és felmérem, ki mit végzett. Mennyi földünk van? Négyezer holdon felül. Bizony nem könnyű bejárni. Este hét-nyolc óra körül jövök haza. Megnézem a TV-t vagy olvasok. Hogy mennyire jön fel a fizetésem? Kétezer körül De valahogyan könnyebb az életem. Nem is tudnám megmagyarázni miért... A gazdaság is jól megy, olyan eredményeket érünk el, amit én nagyon megfeszített munkával sem tudnék. Belejöttem, hogy nagy területekben gondolkodjam. Mintha az ember előtt valamiféle ajtó nyílott volna ki. El sem tudnám képzelni, hogy újra a tizenegy holdon ... Mindent szűknek éreznék. Van ez így, ne nevessen ki! Persze az emberek ..., de sok baj van még velük, agitálni, magyarázni, értsék meg... c^aik munkával lehet. De azért +odia. szeretnék azzal a két bánvásszal találkozni. Elbeszélgetnénk.. Szüts István ’ A i > A pécsváradi járási pártbizottság mély fájdalommal tu* datja, hogy szeretett elvtársunk Kaszapovics András, a járási párt-végrehajtó bizottság tagja, országgyűlési képviselő, a kátolyi tsz elnöke, rövid szenvedés után, életének 46. évében elhunyt. Temetése augusztus 19-én délután 4 órakor lesz a kátolyi temetőben. Kaszapovics elvtársat a járási pártbizottság saját halottjának tekinti. Emlékét örökké megőrizzük! Szomorú hír érkezett. Tegnap, augusztus 17-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Kaszapovics András elvtárs, a kátolyi termelőszövetkezet elnöke, országgyűlési képviselő. Szegényparaszti származású elvtárs volt, aki mint gazdasági cseléd ismerkedett meg a falusi emberek nehéz életével, és aki először a felszabaduláskor emelkedett emberi sorba, amikor a népi hatalomtól 10 hold földet kapott. Mint jó gazda becsülettel, példamutatóan dolgozott. Termés- eredményeire az egész ország felfigyelt. 1948-ban Kossuth- díjjal tüntették ki. Kaszapovics András saját élettapasztalatai alapján ismerte fel, hogy a kommunisták között a helye. 1945-től tagja a kommunisták pártjának. A termelőszövetkezet megalakulásától kezdve a kátolyi szövetkezet elnöke volt. Az egész tagság becsülte és szerette munkájáért. Megvédték az ellenförradalmárok rágalmaival és erőszakoskodásával szemben is. ö volt az, aki az ellenforradalom után újjászervezte a kátolyi termelőszövetkezetet. Három ízben választották meg országgyűlési képviselőnek és éveken keresztül a párt Központi Bizottságának tagja volt. Akik együtt dolgoztak vele, akik ismerték, a barátok és a munkatársak megrendültén fogadják a hírt, hogy régi ba- rátuk, munkatársuk, elvtársuk többé már nem él közöttük. Emlékét valamennyien kegyelettel megőrzik.