Dunántúli Napló, 1963. július (20. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-14 / 163. szám
6 RlAPtO 1963. JÚLIUS 1L Újabb letartóztatások Ecuadorban Betiltották a kommunista pártot — Venezuela megszakította a diplomáciai kapcsolatot Guayaquil: Ecuadorban folytatódik a haladó erők ellen indított hajsza. Az uralomra került katonai junta pénteken rendeletet hozott, amelynek értelmében az országban betiltják a kommunista pártot. A junta ugyanakkor azt ígérte, hogy az újt alkotmány kidolgozására al- kotmányozó gyűlést hívnak össze és hamarosan kinevezik a köztársaság új elnökét is. Marcos Gandara, a junta egyik tagja viszont kijelentette, az országban csak akkor állítják helyre az alkotmányos jogokat, ha „sikerült megfékezni a kommunista tevékenységet”. Ecuadorban folytatódnak aletartóztatások is. AP-jeletn- tés szerint Guayaquil-ben letartóztatták a Forradalmi Ifjúsági Szövetség elnevezésű baloldali szervezet öt vezetőjét. Letartóztatták Jose Solis Castrot, a TASZSZ ecuadori, tudósítóját is. Mint az AFP jelenti, Varea Donosót, a megdöntött kormány elnökhelyettesét erős kísérettel Panamába szállították. Mint ismeretes, Panamába száműzték Arosemena eddigi elnököt is. Hírügynökségi jelentések szerint ugyanakkor Venezuela megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Ecuadorral. Az úgynevezett „Betancourt- Doktrina” ugyanis hangoztatja „Venezuela nem ismer el egyetlen olyan rendszert sem, amely államcsíny útján került hatalomna". A nyugati hatalmak és a kurd kérdés pjfycUUafoiu a tóiknál Moszkva: Visnyeveckij pénteken az Izvesztyijában megállapította, hogy tovább folyik a bagdadi kormány bűnös háborúja a kurd nép ellen. A cikk írója — aki az Izvesztyija kairói tudósítója — megjegyzi, hogy az iraki kormány vezetőinek dicsekvő kijelentései ellenére Bagdadban ma bizonytalanság és vérgőzös őrület uralkodik. A baathisták, hogy megfélemlítsék a lakosságot, egymásután gyártják az összeesküvéseket, amelyeket .»lelepleznek” és „felszámolnak”. Egyre több embert végeznek ki. Visnyeveckij, miután megállapítja, hogy a Szovjetuniónak a kurd kérdésben elfoglalt magatartása az egész emberiség tiszteletét és támogatását élvezi, megjegyzi, hogy a nyugati hatalmak vezetői látszólag más álláspontot foglalnak el. Nem alaptalan az a feltételezés — írja befejezésül az Izvesztyija tudósítója —, hogy a kurdisztáni háború erősen bűzlik az angol társaság olajától. A magyar küldöttség látogatása a moszkrai repülőgépgyárban Az Indiai Kommnnista Párt elnökének nyiiaiknzata Delhi: Az Allahabad-i bíróság döntésében alkotmány- ellenesnek nyilvánította az indiai államvédelmi törvénynek azt a cikkelyét, amelynek értelmében preventív intézkedésként börtönbe lehet zárni egyes személyeket A döntéssel kapcsolatban Dange, az Indiai Kommunista Párt elnöke nyilatkozatot juttatott el a sajtóhoz. A nyilatkozat megállapítja, hogy a fenti bírósági döntés újból igazolja a jelentős indiai jogászoknak az említett törvénycikkely alkotmányellenességéről már korábban is kifejezésre juttatott véleményét. Ennélfogva az Indiai Kommunista Párt ismét nyomatékosan követeli mindazon személyek szabadlábra helyezését, akiket a fenti cikkely alapján bebörtönöztek. A párt többször is hangsúlyozta, hogy e személyek további bebörtönzése tulajdonképpen visz- szaélés a rendkívüli hatalommal a haladó erőkkel szemben. I A képen: Kádár Janos mellett balra: P. V. Gyementyev miniszter, a Szovjetunió Állami Repüléstechnikai Bizottságának elnöke. Rádiókép — MTI külföldi képszolgálat. Ismét romlik a dollár Gázvezeték és készülék- szerelő szakmában IPARI TANULÓKAT, 14—1'6 éves korig felveszünk. Jelentkezni: Pécsi Gáz- és Hőszolgáltató V, Pécs, Légszeszgyár u. 11. London: Londonban aggodalommal állapítják meg, hogy ismét veszélyben forog a dólűár „egészsége”. Az Egyesült Államok aranyvesztesége jelentős. Az amerikai aranytartalékok 15 milliárd 690 millió dollárra csökkentek, az Egyesült Államok fizetési mérlegének deficitje — az eddigi becslések szerint — meghaladja majd a három- milliárd dollárt. (Tavaly 2 milliárd 200 millió dollár volt.) # Súlyosbítja a helyzetet az is, hogy a nyugati jegybankok aligha lesznek hajlandók újabb válság esetén további dol!árösszegeike.t átvenni és tartalékolni. A' Times szerint a baj egyik fő oka: Washington „hidegháborús túlköltekezése”. Brit gazdasági körökben attól tartanak, hogy az Egyesült Államok a fizetési mérleg javítására olyan drasztikus eszközöket vesz igénybe, amelyeknek kihatásait más országok, elsősorban Anglia sínylené meg. Ez intézkedéseik között szerepelhet az amerikai import korlátozása, a vámtarifáik emelése, a külföldi tőkeberuházások csökkentése, a kamatlábak növelése, a katonai terhek nagy részének áthárítása a nyugati szövetségesekre. Megnehezíti a dollár helyzetének megszilárdulását az egyre nagyobb arányokat öltő munkanélküliség is. A Munkaügyi Minisztérium | jelentése szerint az Egyesült Államoknak 1970-ig 35 millió új munkaalkalmat kell teremtenie, egyrészt 22,5 millió olyan munkás számára, aki az automatizálás folytán veszti el kenyerét, másrészt a felnövekvő 12,5 milliónyi új munkásnemzedék részéire. Törvény a külföldiek algériai tőkebefektetéseiről Az algériai alkotmányozó nemzetgyűlés több mint 100 képviselője (összesen 194 képviselője van a parlamentnek) csütörtökön törvényt fogadott el a külföldi tőkeberuházásokról. A törvény számos garanciát és kedvezményt, egyebek között adókedvezményeket helyez kilátásba a külföldi beruházók számára. c4 szenátor és a aérebek I ehet, hogy El- “ lender szenátor úr sok nehéz problémát oldott már meg a politikában, de legújabb megnyilatkozása, amit nyilván hosz- szas töprengés után fogalmazott meg, üti az összes rekor- ■' okát. Az amerikai •örvényt) ózó testület e kiváló tagja ugyanis leszögezte: A négereknek óriá : Iehe('"''é"»ik van- -•k az Egyesült ‘Irmokban. Egyénién csali arról ~n szó, hogy a szí- . '"bőrű lakosság m használja ki a ra_ ■') -n-okat”. ezzel aztán ,/csapásra mintien megoldódott. Mert mi is történt csak a legutóbbi napokban Amerikában? Baltimore városában például egy parkban egyes négerek nyilván egyéni érdekeik tel jes félremagyarázásával sétálni akartak. Sőt, akadtak olyan elvetemült személyek is, főleg az idősebbek és a nők között, akik a padokra le is szerettek volna ülni. Amikor aztán a fel világosult fehér hatóság rendőri segéd lettel megtámadta és véresre verte őket, ezt nem fogadták kellő lelkesedéssel, és ami a legérthetetlenebb, az a 60—70 néger, akiket börtönbe zártak, még ezt a humanitárius akciót sem köszöntötte örömújongással. Nem is beszélve arról, hogy amikor New Yorkban a rendőrség Vérebeket uszított a színesbőrű lakosságra, közülük egyesek védekezni próbáltak, ahelyett, hogy ba- rátilag megsimogatták volna a derék állatokat. De azért Eilender és a többiek. pénzt és fáradságot nem sajnálva, mindent meg tesznek a négerekért. Ök igazán nem tehetnek róla, hogy a háládatlan, elm-.radott s-rines- bőrűek kutyába se veszik a vérebeket. S. E. Négy baleset öt óra alatt Tegnap négy baleset történt Pécsett és a megyében alig öt óra alatt. Reggel 8 óra 39 perckor a Sörház utca és a Déryné utca találkozásánál Kiss László 14 éves pécsi lakos, kerékpárjával nekiment egy városi autóbusznak. Agyrázkódással szállították az idegkünikára. Délelőtt 11 óra 15 perckor a Rét utca és a Mártírok útja találkozásánál egy motoros és egy teherautó karambolozott. Horváth Lajos motorost lábtöréssel szállították a II. sz. sebészeti klinikára. Majd 11 óra 37 perckor a Bem utcában egy motorkerékpár előtt akart átszaladni Orbán János 1? éves pécsi lakos. A motor elütötte és agyrázkódást» hastáji zúzódást szenvedett. A motoros — Krajczás Sándor — mellkaszúzódással úszta meg a balesetet. Délben. 13 óra 25 perckor Birkelntop Heinrich, a 12. számú Autóközlekedési Vállalat teher- I kocsijával a mánfai kanyarnál» j mintegy ötven kilométeres se- ! bességgel nem tudta kivenni a ; kocsit a kanyarból és .az árok- ba fordult. A baleset követkéz- I tébm két személy könnyebben megsérült, az anyagi kár 20 ezer forint. A baleset ügyében megindult a vizsgálat. ifjúsági találkozó A Keleti-tengeri békehét keretében a Rostockhoz közeli Graal-Müritzben megtartották Dánia, Finnország, Norvégia, Lengyelország, a Szovjetunió. és az NDK ifjúsági szervezetei képviselőinek találkozását. A találkozó résztvevői egyhangúlag kijelentették, hogy a demokratikus ifjúsági szervezeteknek és az egész békeszerető fiatalságnak támogatnia kell Hruscsov szovjet kormányfő. Rapacki lengyel külügyminiszter, Kckkonen finn elnök és Ulbricht, az NDK államtanácsa elnökének javaslatait. Bm. Temetkezési Vállalat közleménye A pécsbányatelepi temetőben a főúttól jobbra, befelé eső sírtáb- lók megnyitását Pécs város I. kér. Tanács VB Eü. csoportja i960. XII. hó 9-én engedélyezte. Felhívom az igazolt hozzátartozók figyelmét arra, hogy halot- taik sírját 1963. év augusztus hó 15-én, 22-én és 29-én 9—12 óráig a bányatelepi temetőben készpénz- fizetés mellett megválthatják. A meg nem váltott sírokat a vállalat be fogja temetni, a síremlékeket pedig 1963. IX. .3-án 9 órától árverésen értékesíteni fogja. Az értékesítésre kerülő síremlékek fekete kereszttel vannak megjelölve. Kisajátításra kerülnek a temetői szabályrendelet 15. §. 5. p. alapján a nem gondozott, romladozó állapotban lévő sírboltok is, amelyek 1953. aug. 15-ig nem lesznek karbantartva. BARANYA MEGYEI TEMETKEZÉSI VALL. igazgmküa Volt néhány pillanat, ami- ’ kor úgy látszott, hogy MacMillan angol miniszterelnökkel megismétlődik az, ami elődjével történt 1957 januárjában. A balsikerű szuezi vállalkozás miatt a konzervatív képviselők akkor lemondásra kényszerítették Anthony Edent, a mindössze 59 esztendős miniszterelnököt. Most pedig a 69 éves Macmillant fenyegette a bukás réme a Profumo-ügy miatt. A tory honatyák palotaforradalma azonban elmaradt, mindössze 29 tartózkodott a 365-ből a bizalmi szavazásnál. MacMillan időt kapott, hogy a látványos bukás szégyenét elkerülve „úri módon” távozhassák. Lord Hailsham, a párt egyik új üdvöskéje tudtára is adta a pártkorifeusok ítéletét, amikor kijelentette: „Amikor egyetértek a konzervatívok túlnyomó többségének véleményével, hogy a miniszter- elnöknek nem szabad megbuknia, hangot adok a párt képviselők azon meggyőződésének, hogy a választások előtt a vezetés megfiatalítása a győzelem elegedhetetlen feltétele”. \ MacMillan azonban azt vallja, hogy aki időt nyer, az életet nyer, s a távozásra kapott haladékot, amit a toryk tekintélyének mentése végett szavaztak meg neki, arra szeretné felhasználni, hogy megszilárdítsa meggyengült helyzetét. „Hä erőm engedi és semmi nem jön közbe, magam vezetem a pártot a választási csatába” — mondta a parlamenti bizalmi szavazás után. Nigel Birck tory- honatya szerint MacMillan „született kártyás”, aki mindig abban bízik, hogy a rossz í lapjárás előbb-utóbb jóra fordul, csak ki kell várni. K ennedy angliai látogatása az angol miniszterelnöknek kapóra jött. Az elnök európai tapasztalatai alapján elejtette a multilaterális NATO-atomerő tervét. MacMillan most úgy tesz, mintha ez az ő egyéni diadala volna. Érvelése így hangzik: Ezt a tervet mindig elleneztem, s végül sikerült meggyőznöm amerikai partnereinket, hogy a Szovjetunióval való párbeszéd és megegyezés a kísérleti robbantások betiltásáról fontosabb, minthogy Bonn megkapja az atomklub-tagság illúzióját. Tehát a tervet ad acta tették — az én kedvemért és ha sikerül Moszkvával alkut kötni, az is az én érdemem lesz. Ezt az érvelést néhány angol lap is átvette, ennek ellenére nem is kell zenei füllel bírni ahhoz, hogy észre vegye az ember ennek az okoskodásnak a hamis csengését. A jelek — például a minapi pót- válaszások számszerű eredményei — nem arra mutatnak, hogy az angol közvéleménynyel ez a magyarázkodás elfeledtette volna azokat a kudarcokat, amelyek miatt rohamosan csökken a bizalom a konzervatívok iránt. MacMillan személyes nimbuszából, a cosa mac sharmeából jóformán semmi sem maradt. Pedig Eden bukása után ő volt az, aki megmentette a torykat az öszeomlástól, aki megfordította a közhangulatot és hirtelen moszkvai látogatásával, a csúcstalálkozó szorgalmazásával megnyerte pártjának a választásokat. S mi következett ezután? Vereség vereség után a külpolitikában és balsikerek so^ rozata a belpolitikában. A csúcsértekezlet kudarcba fulladt, s a kormány semmit sem tett a feszültség enyhítésére. 1962 decemberében MacMillan elutazott a Bahama szigetekre és Nasszauban elszenvedte Kennedytől azt a megszégyenítést, hogy hagyta lehullani az önálló atom- hatalmiság fügefalevelét. Az idén januárban De Gaulle Anglia orra előtt becsapta. a Közös Paic kapuját, holott a kormány legfooo kortesfogá- i sa éppen a belépés lett volna. Ezeket a pofonokat tetézték a belső gondok. Felszökött a munkanélküliek száma és elérte tizenöt év óta a legmagasabb pontot. S zociális nyugtalanság futott végig az angol társadalom idegrendszerén. A májusi közigazgatási választásodon azután beütött a krach: országos mérete -jen a munkáspárt 878 mandátummal többet szerzett a toryk- nál, s Anglia tizenkét legnagyobb városában és száz választókörzetében többséghez jutott. A koronát minderre a Profumo-botrány tette rá. Priestleyt, a világhírű angol írót ez a szimptóma a bukása felé rohanó Bóma erkölcsi degradeciójára emlékeztette. A hadügyminiszter bukása, a miniszterek, a felső tízezerhez tartozó előkelőségek erkölcsi züllöttsége és hazudo- zása megrendítette a konzervatív pártba vetett bizalmat. A legutóbbi közvéleménykutatás adataiból félreérthetetlenül kiderül, hogy ha most tartanák meg a legkésőbb 1964. őszén esedékes választásokat, a toryk veszítenének és ellenzékbe szorulnának. (Mind össze 34,2 százalék szavazna rájuk, szemben a munkáspárt 50,8 százalékával.) — A Labour-party szinte már a tarsolyában érzi a győzelmet. Harold Wilsont, a párt vezérét általában úgy emlegetik, mint Anglia legközelebbi miniszterelnökét Munkáspárti körökben legteljesebb komolysággal készülnek a hatalom- átvételre, s már azokat a tennivalókat latolgatják, amelyeket mint kormánypártnak el kell majd végezniök. Raymond Fletcher, a Tribune július 5-i számában cikksorozatot kezdett ezekről a teendőkről, de arra is rámutat hogy a választási győzelemnek a világos programon kívül van egy másik feltétele is. Ez pedig: a parlamentbe és a parlamenten kívül állandósítani kell az attakot a toryk ellen. A Wilson vezetése alatt ” megfiatalított és a tömeghangulat változásának hatására radializálódó munkáspárt szüntelenül szorongatja a kormányt A konzervatív párt legfelső vezetése pedig azon rágódik, ki az, aki a kormány élén el követbe: né a csodát, megnyerhetné a választásokat/ Butler, Maudling és Lord Hailsham nevét emlegetik. Október 7-én ül össze a konzervatív párt értekezlete, addig ezt a kérdést el kell dönteni. Mint a Die Zeit londoni tudósítója megjegyzi: valóságos polgárháború dúl a toryk soraiban, s ezt a polgárháborút MacMillan csak akkor nyerhetné meg, ha nagy szerencséje lenne — ami nincs neki —, Wilsonból pedig hiányoznék a bátorság — ami nem hiányzik belőle. Zala Tamás Köziemé nyele A Pécsi Közlekedési Vállalat értesíti a bérletes utasokat, hogy bérletkiadás a hó 26. napjától a következő hónap 3. napjáig 7 órától 18 óráig van. A hó 4—25-e között 7 órától 14 óráig a tanácsház közi bérletkiadó helyiségben ügyeletes szolgálatot tart. Minden hó 26-tól a következő hónap 3-ig a külső bérletkiadó helyiségekben az alábbi időpontban lehet bérletet váltani: Zsolnay gyári, új-mecsekaljai a kertvárosi állomáson 11—19 óráig, a 48-as téri váróhelyiségben 8—17 óráig. A júliusra áthúzódó régi bérletek arányos részének megtérítését a központi bérletpénztár július 25-ig eszközli. * A Szakszervezetek Megyei Tanácsa értesíti azokat a szülőket, akiknek gyermeke július 18-ra szakszervezeti üdülésre kapott beutalót, hogy a pécsi gyerekek július 16-án reggel 8 órakor, a megye más területén lakó gyerekek pedig július 17-én reggel 8 órakor második orvosi vizsgálatra az SZMT székház (Pécs, Színház tér 1.) épületében jelenjenek meg. HALÁLOZÁS Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, testvérünk, nagyapánk, sógorunk és kedves rokonunk, BOTTLIK LÁSZLÓ lakatosmester július 12-én, életének 70. évében váratlanul elhunyt. Szeretett halottunkat július 15-én, hétfőn fél 2 órakor kísérjük utolsó útjára a központi temető ravatalozójából. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen, jó férj. édesapa, após és nagyapa, PÉCELI u ’ n-'Hl.-''? után 62. évében elhunyt. Temetése 15- én, hétfőn 2 órakor lesz a pécst köztemetőben. a gyászoló csaiááL V r i