Dunántúli Napló, 1963. július (20. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-30 / 176. szám, Első kiadás
' »63. JÜLItJS 30. wapm» A mi szép ▼árosunk A soronkövetkező tanácstagi beszámolókon a népfront városi bizottságának kezdeményezésére a körzeti tanácstagok beszámolnak arról, hogy mi lett a sorsa annak a hatszáz javaslatnak, amelyek a választásokat megelőző gyűléseken merültek fel. Ezeket a javaslatokat ugyanis gondosan jegyzőkönyvezték és azonnal .továbbították annakidején az illetékes tanácsi szakigazgatási szerveknek elintézés, illetve mez válaszolás céljából. T'ihatározta továbbá az el- í>Hk*é.<íi ülés, hogy a népfront- aktívák egy részének munkáját a tanácsi állandóbizottsá- gokboz kapcsolja. Ennek keretben a kereskedelmi állandó- bizottsággal közösen széleskörű társadalmi mozgalmat indítanak a kulturált kiszolgálás, kereskedelmi ellátás fejlesztése érdekében. A mozgalmat évenként kétezer — először az idén, november 7-én értékelik. Szeptember 9-ón magyar- bolgár emlékestet rendez a pécsi városi népfrontbizottsóg. A Képzőművészek Baranya megyei Szövetségének javaslatára a modern képzőművészetet megismertető tárlatlá,togatáscv kát is bevettek a munkatervbe, míg a múzeum javaslatára a népfrontaktívák segítséget adnak ahhoz, hogy a felszabadulás előtt vezető beosztást betöltő értelmiségiektől össze-, gyűjtsék a náluk található, korra vonatkozó dokumentumokat. Az új városközpont A Szabadság utca, a Rákóczi út, a Rózsa Ferenc utca és a Gyorsforgalmi út által haftzentdénesi gondok .Éppen levelet diktált. neüyel kínál és szabadkozz : m.ndjárt befejezi a leve xt és akkor beszélgethetünk. d diktál, én meg 'nézem ni.»it üti ie a billentyűket: a gepu’ónö. A tempó elég gyors. A gyors, rohanó tempót szereti ez a fiatal magas , ember, lapp Zoltán, a szentdénesi tsz emöke. Az apja birtokával együtt fejest ugrott a közösbe. És egyszerre elnöknek. — Mindig, mindenből többet akar. Technikumot végzett, most meg a Keszthelyi Mező- gazdasági Akadémiára jár. Kész a levél. A termésről — Mi van a lóbabbal? — .kérdem, miközben leül mellém. — Amit a Szovjetunióból hoztam? Három fajtát kaptam Lvovban. Elvetettük. Nagyon szép. Ezzel el is kezdődött a beszélgetés, amely hamarosan az idei termésre terelődik. Az őszíárpá tizenöt mázsát-adott. Tízehhát volt á terv. A búza is ' tizértöf' körül lesz. Persze voltak táblák, amelyek húsz mázsát is adtak. De az időjárás Szentdénesen sem volt kedvező. — Talán a kukoricák pótolják majd a kiesést! — magyarázza. — Nagyon szépek a kukoricáink. 24 mázsa májusi morzsoltat . terveztünk, — És. meglesz? Megütközve néz. — Tavaly huszonkilenc mázsát termeltünk májusi mor- zsottba átszámítva. És most is legalább olyan szépek a kukoricák, mint amilyenek akkor voltak. Tavaly sok kukoricánk volt. Még most is van tavalyi abrakunk, szénánk, de még silónk is. Nem lesz takarni ámoroblémánk. De. látná csak a cukorrépánkat. 160 mázsa a terv. Fölötte lesz. 55 ezer tő van egy holdon. És nem lehet ám látni a nyolcvan holdon sehol sem a talajt. És van 27 hold takarmányrépánk is. Ezt a háztáji részére vetettük. Mi már nem etetünk répát, csak a háztájiban. Arca vidám. Mosolyog amikor az eredményekről beszél, Esvszercsak hirtelen elkomo- red k és azt mondja: — Volna' egy tippem. Ezt érdemes lenne' megírni.;; Még tavaly beterveztek nekünk egy 96 férőhelyes borjú- nove'őt. Azt mondták: nyűgöd isn '"Tvezhetünk mi is rá, mer' ; píemberre elkészül. tenni valamit ezekkel az épí- tőbrigódokkal. Talán azt is meg lehetne csinálni, hogy az építőipari vállalat csak irányító szakembert adna. Mert van nak itt kőművesek, csak nem mennek a városba. Ott meg hiány van belőlük. Miéit ne t'Cigiálkoztáthatnánk akkor itt ezeket az embereket? Lelkesen magyaráz. Szinte tűzbe jön, amikor azt mondja: — Nem lesz kész a borjúnevelőnk. Ez nekünk kiesés. Körülbelül nyolcvan darabos kiesés ebben az évben. És ez sajnos jövőre is érezteti majd a hatását. Egy szó, mint száz, ha már egyszer megvannak a tsz-építőbriigádok, akkor komolyabb munkát is rájuk hetne bízni. Kétszáz forint Sok igazság van ebben. Mert hallottam más példát is. Egerágon például — a pécsi járási pártbizottság egyik mun katársa mondta el — az építő- brigádnak nem engedték meg, .hogy felépítse a. .tsz,, sertesólját. Mit tehetett a tesz,, elküldte az épitőbrigádját Szőkédre és ott felépítették a kultúrházat. Ilyenre valóban semmi szükség sincs. — De van ám itt egy másik probjéma is — húzza közelebb a székét. — Most, 30 fillérrrel többet fizetnek annak a tejnek literjéért, amit negatív tehenektől fejnek. Mi nem most kezdtük a selejtezést. Már 1960-ban elkezdtük ezt a munkát. De még mindig van 22 pozitív tehenünk. 22 a 250 darabból! Ezt a 22 tehenet mi teljesen külön tartjuk, a falu másik végén, más gondozó, más fejő van itt. Külön legelőre is járnak. Csak egy bökkenő van. Egy a takarmá- nyos és egy a brigádvezető. De,- hát ide nem állíthatunk be külön brigádvezetőt, meg külön takarmányost. Hát ezért nem kapjuk meg a plusz 30 fillért. És így minden nap körülbelül 200 forintot veszítünk. Ha engedélyt kapnánk a 22 pozitív marha1 meghizlalá- sára, akkor rendben lenne minden Ha megkapnák az engedélyt ..; — morfondírozok magamban kifelé jövet Szent- dénesről. Az ember nem is gondolná, hogy napi kétszáz j forint bevétel múlik egy pa.pí- j rom. Szálai János iÖO irodagép meg a mostoha testvér A Vegyesipari Vállalat ” finommechanikai részlegében egy hónap alatt egy műszerészre 400 irodagép jaVítása jut. Ez a szára nemcsak arról árulkodik, hogy milyen sok munkájuk van. hanem mutatja azt is- ho,gv Baranya az irodagépekkel jól ellátott megyék közé tartozik, összehasonlításul említhetjük me; csupán, hogy Miskolcon egy műszerészre 300 gép javítása vár. A pécsi műszerészek nem sokallják ezt a munkát, sőt ennél több javítást is elvégeznének. ha... ... ha a Budapesti Iroda- gépjavító Vállalattól a jövőben nem olyan mostohán kapnák az alkatrészeket, mint eddig. Mivel nincs elég alkatrészük, a vállalatok kénytelenek Budapestre küldeni a munka és anyagigényesebb javításokat, vagy Pestről kérni műszerészeket. A Vegyesipari Vállalat már több ízben kérte a budapestiek segítségét, sőt azt is kezdeményezte, hogy tapasztalatcserére fogadjanak egy-két műszerészt. ígéretet kaptak, segítséget nem. Kétségtelen, hogy az Iro- dagépjavító Vállalatnak érdeke ..megkaparintani” minden javítást, főleg a munkaigényeseket, hiszen ez jelentős összeget hoz a „konyhára”; De népgazdasági szempontból nézve bárki is kötve hinné, hogy kifizetődik a pesti szerelők vidékre járása, méghozzá olyan városba, ahol hasonló vállalat dolgozik. Illetve csak dolgozna teljes kapacitással, ha több alkatrészt kapna, és' módot nyújtanának neki ahhoz, hogy a nagyobb gyakorlattal rendelkező testvér- vállalathoz tapasztalatcserére mehessenek. De mit tehetnek, ha a testvér-vállalat ez esetben mostoha. Cs. K. KI A PUTRIBÓL Ax építők — És elkészül? — Éop ez'a probléma, hogy nem. Megértjük: nehéz most I az építőipar helyzete. Elvonul- : tr.k tó”ülik az építők és a mi j bo'viűnevelőnket áthúzódó be- j rub ázásnak nyilvánították. — , Van nekünk egy jó építő- j brigádunk. Felajári’ottuk, hogy | ni' ezzel a brigáddal befejez- j zük az építkezést. Azt mond' a ’ - begy nem lehet. Mag a;4 mondták, hogv a besze- re’ést mi nem tudjuk elvégez-. | ni. Ez igaz, de fel tudnánk j éoíreni és szereznénk mi szerelő': is. ha kellene. Most úgy | ry-mk: van építőbrigádunk ! ct i-s. Ugyani-- a mieink Remény pusztán. Má’omban és Vasason építenek. Termelőszövetkezetnek, persze. Jó lenne AZ ÜTŐN — amely hegyeket, völgyeket szel át — bokáig ér a szürke-fekete por. Jobbról — valahol az erdő fái között — csillék zörögnek lánc pórázra vetve: egyik sor tele szénnel, a másik — üresen, visszatérőben. Sárga és lila színben vibráló-gőzölgő műhegyet látok távodabb — salak vagy palahányó: jelzi a bánya közelségét. Egészen messze, fönt a csúcson, vékon tűként magasodik a misinai TV-to- rony, itt lent, egy mesébedllö völgyben pedig vertfalú kunyhókban élnek emberek. Csak a környék mesébeillő. Életük, sorsuk mentes a romantikától. Ezt a világot talán-talán elbírná a festő vászna, de ha a figurák életrekelnének ... Orsós Imre levelet írt. Nem találom otthonában, este nyolcig dolgozik István- aknán, az Aknamélyítőknél. Ezért csak személytelenül tudom őt megidézni: — Nem akarok többé guny- hóban lakni... — Építeni akarok ... Hat gyermekem van . .. — Szabolcsialuban, a Vörös Hadsereg út mentén van üres telek ... Kértem a tanácstól... — Felépíteném, a házat. Dolgozótársaim mondták: segítenek ... Ennyit a levélről. Atugrom a nyitott árkot, amelynek fenekén kátrányos, csillogó kábel kígyózik az akna kányába. Lohet, hogy vtólány-kábel. A civilizált világ utolsó jele. Az árkon túl az erdőben szabad tűzön alumíniumfazék áll, két téglára helyezve. Lecsót főz Imre felesége — meg kell hagyni — jókora adagot. Zömök, telt karú, igazán szép fiatal asszony. Szoknya, fönt pedig csak a kombiné, blúzt nem visel, nya kán muszlinkendő. — Hol a hat gyerek? Ez a négy itt, kettő meg az erdőre ment... Kicsinyek azok is ... — Hány éves maga, Anna? — Húsz... — Eltűnődik, zavarban van, aztán hozzáteszi: — Vagyis hát huszonöt... — Aha! Fiatalítja magát? — Dehogy! — legyint, aztán hangosan felnevet. — Tizennégy éves voltam, amikor Imréhez mentem ... FLÓRA 1 ÉVES. Anyaszűz meztelen, ül egy teknő vízben a napon. Gyűrűs haja, bőre csokoládé-barna. Gyönyörű gyerek, olyan mint egy Muri lló-angyal— feketében. A kö vetkező, fiú, Sanyi a neve, de eliramodott a kutyaól mögé és onnét tekintget kd gyanakodva. Az anyja cigányul hívogatja, kedveskedve; de int a fejével: nem jön. Messziről nézeget, félre billent fejjel— Iskolás is van? — Van ám. A Tériké, meg a Pisti. Jól is tanulnak. A lánynak négyese volt, Pistinek meg ötöse, ősszel másodikba mennek. — Nagyon szép írása van a férjének... — Oh! Az Imre? Tud az írni, olvasni is. Okos ember az én uram ... Csak én ... én nem ismerem a betűt. Mariján születtem az erdőben. Senki sem küldött iskolába ... A kendőt igazítja a nyakán, s kicsit furának tartom, hogy éppen a nyakát rejtegeti idegen férfi előtt, amikor kebleit csak enyhe pikantériával takarja a kombiné. De aztán — ahogy kevergeti a lábost a tűz fölé hajolva — döbbenetes forradást fedezek fel félre- csúszott kendője alatt. Hát ezt titkolta pironkodva. — Mitől van? — Egészen kicsi voltam még. Ráestem a tűzre. Még Mánfán, az erdőben. Anyám megfőzte a vacsorát, levette a tűzről a fazekat, én meg ráestem a parázsra ... TEKINTETE ELBORUL e szerencsétlen emlékre. Ösztönösen tolja el a gyerekeket a tűztél, de ez a mozdulat talán nem is nekik szól, hanem annak a keserves életnek, amely otthagyta nyomát e bájos arcú asszonynak feszes, egészséges, szép bőrén. — Kimegyünk a putriból... Én tudom, hogy kimegyünk... Ezt motyogja és takarja nya kát a kendővel. „Kimegyünk a putriból...” — mondja és ez tudat alatt szimbólum is lehet. A putri fala a tavaszon majdnem iájuk omlott Kicsi a viskó, bent két heverőszerű, modem ágy, absztrakt-mintás gyapjútakaróval Aztán Imre katona-fényképe kiszínezve. Meg falusi búcsúkból származó apró csecsebecsék és Krisztus-kép. Nincs villanyunk... — mondja szomorúan. — Nem jár nekünk sem újság, se semmi... Petrol mellett Imre sem tud olvasni... Aztán a rádió. Vennének. De inkább TV-t. — Idejárunk István-aknára tévézni. — Mit szeretnek a tévén? — A filmet, meg a játékot. Én főleg a játékot. Vehetnénk ám mi is, van háromezer forintunk a takarékban. Meg aztán Imre kap hűség- jutalmat is, néhány ezret a bányában. Vehetnénk, de nincs villany ... Amennyire mindutalan igazítja a nyakán a sálat, úgy tér vissza szinte refrénként a bánat: nincs villany... Ezért menekülnének ebből a „romantikus világiból”, ki a putriból, valahova beljebb a város perifériájára, ahol házat építenének. Imre megkeresi rá a pénzt (havi két és fél— háromezret visza haza) csak telket kapnának. De a tanács azt mondja, csak gyűjtsék a pénz és várjanak. Meddig? Meddig várjanak? Ezt is kérdezte Imre, s azt mondták: egy évig. Vagy két évig. Lehet addig várni? Orsós Imre jó munkás. Dolgozik, rendszeresen, pontosan. Más embernél ez ha érdem is, de inkább kötelesség. Imrénél több. A huszonhét esztendős Orsós Imre az erdőből akar elmenekülni, a eigányélet tradicionális keservéből. Nem volt könnyű. Ű is hordta vérében — sokáig — az átkot: az örök vándorlást, a nyughatatlansá- got, a munkától való irtózatot. De legyűrte, mert. erős volt. Bebizonyította, hogy másutt a helye. - Most már még egyet akar lépni — előre. Olyan házat akar, amely téglából van és felkapcsolhatja a villanyt. Amelyiknek nagy ablakai van nak é£ soha többe nem om- lasztja a falát a víz és a penész. Orsós Imréné, született Bogdán Anna, fürdőkádban szeretné fürdetni Flórát, Sanyit, meg a többieket. Itt még víz is alig akad. Zárt tűzhelyen akar főzni, mert a nyakán forradás van és a forradás a cigányélet végletes kézjegye. amelyet nem lehet eltakarni a világ valamennyi muszlinken döjével sem. CSAK TÉGLÁVAL, mészszel és villannyal. Cigánykérdés. Részben eldőlt a bányában, Imre bányásztársai körében, akik felajánlották: segítenek tető alá hozni a házat, szabadidejükben. Csak telek kell. Adjanak hát Orsós Imrének egy parcellát, egy egészen kis parcellát, ahol megvetheti lábát asszonyával és angyal-szép gyerekhadával... Rab Fcrcjn Hatszáz városfejlesztési javaslat tárolt terület képezi majd az új városközpontot, távlatokban pedig a régió központját is. Itt kapnak majd helyet a város és a megye politikai, gazdasági és társadalmi szervei, a közintézményeket irányító szervek, a hivatalok. Egyben itt alakítják ki a város vásárlási és kulturális centrumát is. Több okból esett erre a területre a tervezők és városrendezők választása. Először a közlekedés kialakulása központi területté léptette elő, hiszen a Rákóczi út, a Gyorsforgalmi út és az észak—déli . irányú Bajcsy- Zsilinszky út lehetővé teszik a kedvező megközelítést. Ezenkívül a város földrajzi centrumában helyezkedik el, ugyanakkor kapcsolatban vari a hagyományos városrésszel, mindezek alapján kiválóan alkalmas arra, hogy majdan kétszázezer lakosú város központja legyen. A városközpontban nyolctízemeletes irodaházakban helyezik el a közintézményeket. A növekvő idegenforgalom kielégítésére pedig 16—18 emeletes szállodát építenek, a megfelelő étteremmel, cukrászdával és presszóval, A Az állattenyésztéséről híres gerdei termelőszövetkezet az. utóbbi időben különösen jó eredményeket ért el, magyartarka és svájci állatállományával. Nem az első díj. kitüntetés van a szövetkezet dolgozóinak tarsolyában, amit nagyszerűen tartott állataik nyertek el. A további jó eredmények fokozása vágett a gerded- ek az államtól két év leforgása alatt 10 millió forintot kapnak, amelyből kétszer 100 fé- j rőhelyes tehénistállót, kétszer I 100 férőhelyes növendékistállót, egy 126 férőhelyes borjúnevelőt, egy 44 méter hosszú 1 akarmányei ől^észítőt, egy 6000 liter tej feldolgozására alkalmas tejüzemet, kutat, hidrog- lóbuszt, valamint bekötőutat építenek, A szövetkezet vezetői nem titkolják, hogy ezzel a beruházással komoly versenytársai lesznek az állattenyésztéséről amúgy is hires Sátorhely—Bólyi Állami Gazdaságnak. I Tízmillió forintos beruházást kap a gerdei tsz ' régen hiányolt központi áruház is ezen a területen kap j helyet és itt alakítják ki a város zenei központját is. Konzervatóriumot, kisebb zenetermeket építenek és a magasszínvonalú pécsi zeneoktatás számára zeneiskolát is létesítenek. A kulturális igények kielégítésére a központban korszerű, a mai követelményeknek teljes egészében megfelelő mozit építenek, amely már a cinerama minden előnyét biztosítja a látogatóknak. A várható személygépkocsi forgalom és a parkolási igények • kielégítése érdekében már az első ütemben ezer gépkocsinak biztosítanak parkírozó helyet. Ezt oly módon oldják meg, hogy a későbbiek folyamán kialakíthassák a föld alatti parkoló területeket is a régió központban. Az elképzelések szerint a régió központ kialakításával párhuzamosan kiköltözik jelenlegi helyéről a Sopiana Gépgyár és nagycsarnokát a kereskedelem számára adják át, hogy itt biztosíthassák az egyre sűrűsödő lélekszámú belváros jobb ellátását. A központ létesítményeinek nagyságát érzékeltetik az előzetes légköbméter számítások. A szálloda egymagában 54 ezer légköbméteres lesz. Az irodaházak összesen 180 ezer légköbméterre készülnek, míg a bútorház és az állami áruház 70 ezer légköbmétert fog- j lal el. A zenei létesítmények, j a konzervatórium pedig 40 j ezer légköbméterre készül. I A város új központját a ; következő években fokozatom san és az igényeknek megfelelően alakítják ki. Mivel a város általános rendezési terve 1980-ig készül, így várható, hogy a régió központ is erre az időre már elnyeri végleges képét és impozáns negyede I lesz újjászülető városunknak. ! — g. — b. - _