Dunántúli Napló, 1963. július (20. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-16 / 164. szám
r JÚLIUS M, MAPló 7 TOTO i Bger—Budai Spart. 1 L Kecském ét—Egy «térid« % K KVTK—Nyíregyháza l A Sz-fehérvári H.—PVSK 1 L PBTC—ZTH 1 (. Zalaeg. D.—Kap. Hm a 2. J. Vasas—Nagybátony I *• Traktor—J. Lehel «Őrölve I. Lombik—Saig. KSB 1 Mi Elektromos—HL kér. 2 tL Esztergom—Sz-fehérv. MÁV 1 12. N. Bányáa*—varpalota 1 O. Veszprém—CFC 1 Kosárlabda SB U Nagyszerűen játszónak a vasalás liúk PVSK—Székesfehérvár 100:62 (50:26). NB I. férfi mérkőzés, PVSK-csamok, 400 néző. A hazai csapat végig kezében tartotta a ' kezdeményezés t, már az első percekben több pontos előnyre tettek szert, melyet a későbbiek folyamán egyre növeltek. A mérkőzés vége felé a nagyszámú néző- közönség felállva, ütemes taps sál jutalmazta a nagyszerű játékot nyújtó hazai együttest, mely ez alkalommal erre rá is szolgált. A csapat valamennyi tagja nagy akarással és becsvággyal küzdött, szinte önmagukat múlták felül, és érték el háromszámjegyű győzelmüket Legjobb dobók: Banna, Bátor, Erdősí 23—23, Csongor 18, Illetve Hegedűs II., Szabó I. 18—18. Székesfehérvár—PVSK 56:46 (24:23). NB L nőd mérkőzés, PVSK-csamok, 400 néző. A2 plső félidőbein még jól tartották magukat a vasutas leányok, szünet után azonban — különösen Kósáné kipontozódása után — felülkerekedtek a vendégek és végeredményben biztosan győztek. Legjobb dobók: Noficer 10, Huszár 9, Tóth 8, illetve Láng I. 20, Kósáné, Banmáné 6—6. Mérlegen a labdarúgó NB. III. Javuló színvonal — Mezőny fölé emelkedett a négy feljutó Baranyai együttesek mérlege Befejeződött a labdarúgóin egyebajnokság A labdarúgó-megyebajnokság utolsó mérkőzését vasárnap játszották Vajszlón, ahol a hazai együttes 0:1 arányú vereséget szenvedett Magyarszéktől. Az utolsó fordulóban — Magyarszéken — félbeszakadt Pécsi Kinizsi—Magyarszék mérkőzés két pontját a pályán elért 2:l-es eredménynyel a Pécsi Kinizsi javára igazolta a Szövetség. A megyebajnokság végeredménye: 1. PEAC 2. Urán SC 8. P. Vasas 4. Vasas X. B. 5. Porcelángy. 6. P. Kinizsi 7. Boly 8. P. Előre 9. P. Helyiipar 10. Siklós 11. Magyarszék 12. P. Szikra 13. Szigetvár 14. Lánycsók 15. P. Postás 16. Vajszló 30 19 30 19 30 17 30 17 30 18 30 16 30 13 30 10 30 10 30 9 30 11 30 8 30 7 30 6 30 5 30 3 5 12 8 12 6 14 7 14 5 15 7 15 8 15 8 16 7 18 3 24 56:20 46 78:20 44 61:24 42 60:30 42 49:21 41 55:31 39 45:44 31 53:50 28 25:38 26 40:51 28 28:63 25 43:55 23 32:51 22 21:54 20 36:60 17 18:92 9 Harmíne. több-kevesebb izgalommal telített bajnoki forduló után az NB III. délnyugati csoportjában is befejeződött a küzdelem. Eldőlt az elsőség, az NB II-be jutás, a helyezések kérdése csupán §z utolsó helyezettnek kell körmérkőzéseket játszania, hogy eldöntse hol szerepelhet a következő bajnoki évben. Az évad befejezése után pillantsunk vissza és értékeljük az eseményeket, történteket; A BAJNOKSÁG ELEBTE CÉLJÁT Elöljáróban le kell szögezni, hogy a bajnokság messzemenően elérte célját, hétről hétre többszáz labdarúgónak biztosi-, tott sportolási lehetőséget, sok ezer sportkedvelőnek nyújtott szórakoztatást. Hasznos volt abból a szempontból is, hogy távoli területek fiataljait hozta egymással kapcsolatba és a labdarúgáson keresztül barátságot teremtett az ország délnyugati részének ifjúsága között Az elmúlt bajnokság egyik fő jellemzője a mérkőzések komolysága és a javuló játékszín vonal volt A mezőnyben több lett azoknak a csapatoknak a száma, melyek a támadó szellemű játékra fektették a fő- súlyt tűnőben van az úgynevezett „hajtós csapatok" korszaka, és az eleve védekező feladatokat előtérbe helyező játékstílus. A színvonal emelkedését igazolja a mérkőzések látogatottságának növekedése is. Az 1962/63. bajnoki évben sokkal több néző látogatta a mérkőzéseket, mint a korábbi években. Még Pécsett is 500 fölé emelkedett az átlagos nézőszám, pedig itt az NB III-as műsor a legtöbbször ütközött NB. I-es vagy NB. II-es programmal. Vidéken még ennél is nagyobb érdeklődés mellett kerültek sorra a találkozók, Kaposváron. Székesfehérváron, Nagykanizsán, Nagymányokon, Siófokon, Kalocsán és Baján nem volt ritka a 2000 néző sem. AKIK „MAGASABB OSZTÁLYBA LÉPHETNEK” Ay 1962/63. évi bajnokság rendszerben eltért a korábbiak tói. A magyar sport átszervezésével kapcsolatban módosítás következett be, az előző évi gyakorlattól eltérően nem egy feljutó és négy kieső, hanem négy feljutó és egy kieső szerepelt a versenykiírásban. Azonban az utolsó helyezettnek is lehetőséget adtak a bennmaradás kiharcolására, mert a hat csoport utolsó helyezettjei körmérkőzéseken fogják eldönteni, hogy melyik lesz az a négy csapat, amelyik a következő évben is az NB IlI-ban szerepelhet. Az NB II-be jutást a bajnokságot nyert Pécsi BTC, a második-negyedik helyezett Kaposvári Honvéd, Pécsi Bányász és Székesfehérvári MÁV Előre harcolta ki. A négy együt tea a tavaszi idény kezdetétől szinte külön versenyt vívott a helyezésekért, erre ml sem jel-1 lemzőbb. hogy a negyedik helyezett Székesfehérvári MÁV Előre és az ötödik helyezett Szekszárdi Dózsa között 11 pont különbséget mutat a bajnoki táblázat. A feljutó csapatok közül a PBTC szerezte a legtöbb pontot, a többi három együttes a végig vezető zöldfehéreket pontszámban csak megközelíteni tudta, behozni nem. Az újonc kaposváriak má sodik helyezése meglepetés volt. A Pécsi Bányász és Székesfehérvár feljutása is. A PÉCSI BÁNYÁSZ ÉS A MOHÁCSI TE TAVASZI BRAVÚRJA Megyénket négy csapat képviselte az NB IlI-ban, ezek közül a bőrgyáriak „aranyérmet” szerezte]!, a Pécsi Bányász felkerült az NB/ II-be. a Mohácsi TE és a Pécsszabol- csi Bányász pedig több-kevesebb sikerrel helytállt, A PÉCSI BTC megérdemelten jutott a bajnoki cím birtokába, az együttes nemcsak otthonában, ha.- nem vidékein is jól szerepelt és a tizenhat résztvevő közül a legtöbbször ők hagyták el győz tesként a játékteret. A csapat erőssége a rendkívül gólképes csatársor, volt, mely a bajnokság legeredményesebb ötösfogatának bizonyult. A fedezetek is jól vették ki részüket a közös munkából, nem mondható ez azonban a hátvédhármas tag jairól, akiknek könnyelműsége jó néhány pontjába került az együttesnek. Míg az adott gólok tekintetében a PBTC az első helyen áll, addig a kapott gólok szempontjából az ötödik- hetedik helyét tudta csak elérni. Az együttes az őszi idény ben 24, a tavaszi idényben 23 pontot szerzett, tehát őszi szereplése, ha kismértékben is, de jobb volt á tavaszinál. A PÉCSI BÁNYÁSZ szurkolói között —■ a harmadik hely és a feljutás ellenére is — vannak elégedetlenek. Hozzátehetjük, hogy az elégedetlenség nem teljesen alaptalan, mert a Bányásznál a múlt év őszén végrehajtott erősítések után előkelőbb helyezést vártak. A Bányásznál ellentétben a Pécsi BTC-vel, a védelem bizonyult megbízha- tóbbnak, a csatársor tagjai gyakran elfelejtették, hogy a labdarúgásban a gól az eredmény fokmérője. Igen sok mér kőzésen a Bányász védelem szerzett pontot azzal, hogy gól képtelen csatársora mögött sokkal megbízhatóbban játszva megtudta őrizni hálóját a góloktól. A tavaszi fordulóban a Bányász egyszer sem szenvedett vereséget, ez páratlan bravúrnak számít az NB IlI- ban és egyben arra mutat, hogy a csapatban vannak értékek, csak minden egyes játékosnak egyformán kellene kiKezdődik a főidény az atlétikában Az idén nem panaszkod- ■afcnak az atléták, hogy kevés versenyalkalom. Április vé- étől úgyszólván nem volt létvége verseny nélkül. Az Egyesületi Bajnokság négy ordulója lezajlott, a megyei ajnokségot is megrendezték aár júniusban, a versenyek ava még hátra van. Július 21-én, vasárnap dél- lőtt a Postás-pályán rende- ik • A MEGYÉK KÖZÖTTI „BÉKE KUPA” Iső fordulóját, ahol megyénk álcgatottjának a ‘feljavult omogyi és . tolnai atléták asznék ellenfelei. A jól be- ált versenysorozatnak már lagyományai vannak. Az lén rendezik nyolcadszor az gész országra kiterjedő válhatott viadalokat, ahol két orduló alapján a három legjobb megye válogatott csapata vívja meg egymással a döntő küzdelmeket. Baranya megye atlétái — az 1960-as évet kivéve — mindig részesei voltak a döntőnek. A döntőbejutásihoz szükséges pontok megszerzése érdekében minden versenyzőnek tudása legjavát kell nyújtania az első két fordulóban, s A Megyei Szövetség vezetői ÖSSZEÁLLÍTOTTÁK AVÁLOGATOTT CSAPATOT Az elkövetkező három vasárnapon az alábbiak képviselik Baranya megye színeit á vörös salakon: Férfiak: Mátis, Népessy, Kamarás, Betlehem (100—200 m), Benkovics, Hon- thi, Kiss (400 m), dr. Révész, Fogarasi, Jakabos, Salpa, Dudás (közép- és hosszútávfutás), Szécsed, Honthi, Betlehem (gátfutás). Perlaki, Litz, Bajma, Hódossy, Gábor (ugrószámok), Lukács, . Keller- mayer, Wéber, Lovász, Hausz- mann, Specht, Borbás' (dobó-, számok). Nők: Szabó Erzsébet, Meszler, Prohászika, Ba- gi (100—200—400—800 m), Székely, Kanizsai, Köves, Szilágyi (gátfutás, ugrószámok), Tóth dr., Lukácsmé, Hartung- né (dobószámok). Július 21-én, vasárnap 10.00 órakor a Postás-pályán a megyék közötti Béke Kupa első fordulóján a következő versenyszámok kerülnek megrendezésre: Férfink: 100 m, 400 m, 1500 m, 5000 m síkfutás, 110 m gátfutás, 4x100 váltó, súlylökés, gerelyhajítás, rúdugrás és hármasugrás. Nők: 100 m, 400 m, 80 m gátfutás, 4x200 m váltó, diszkoszvető* és távolugrás. Villányi Nándor vennie részét a közös munkából. A MOHÁCSI TE az őszi fordulóban mélyen a várakozás alatt szerepelt, 12 pontjával az idény befejezésekor a 13. helyen állt. Tavasz- szal döntő fordulat következett be a csapat szereplésében, a vezetésbe ismét bekapcsolódott Molnár Endre hamar megtalálta a gyengébb szereplés okait és irányítása mellett szorgalmas pontgyűjtéssel a bajnokság végére a 8. helyet szereztek meg. A Duna-partá- aknál jónéhány esetben egykét, az edzői utasításokat be nem tartó játékos fegyelmezet lensége miatt adódtak váratlan vereségek, melyre ha nem figyeltek volna fel időben, súlyos következményekkel járhattak volna. A PÉCSSZABOLC8I BÁNYÁSZ az őszi fordulóban biztosította ben tmaradását, a tavaszi idényben törés következett be az együttes játékában. A tavaszi gyengébb szereplés oka elsősor bán az volt, hogy hosszantartó sérülések miatt megváltozott a csapat szerkezeti felépítése az ősszel jól bevált játékmodor feladására kényszerültek, mely maga után vonta az eredmény telenséget. Végeredményben a kitűzött eélt — a bentmara- dást — elérték, így a szurkolók és a vezetők egyformán elégedettek a teljesítménnyel. ÉS A TÖBBIEK Amikor nyilvánosságra került az új bajnoki rendszer, akkor még hat csapat állt versenyben a feljutásért. Az őszi idény végén a Bajai Építők egy, a Nagykanizsai Bányász csak két ponttal volt elmaradva az élmezőnytől és vár ható volt, hogy ez a két csapat is beleszól a feljutás kérdésébe. Szurkolóik bánatára azon ban ez nem következett be, tavasszal mindkét együttes igen mérsékelt teljesítményt nyújtott, a bajaiak 8, a nagykanizsaiak 4 ponttal maradtak el őszi teljesítményüktől, így csak a hatodik, illetve hetedik helyet tudták megszerezni, mert a jól hajrázó Szekszár di Dózsa is'megelőzte őket. A Szekszárdi Dózsa előkelő ötödik helyezése nagy meglepetés, az együttes jól képzett játékosokból áll, akikből Kemény Tibor — az FTC egykori volt válogatott játékosa — ütőképes együttest alakított ki. Amennyiben fejlődésükben nem következik be törés, úgy a következő évi bajnokság elsőszámú esélyesei lehetnek. A másik szekszárdi csapat, a Petőfi. szerepléséről nem sok jó mondható, játékosai számtalan mérkőzésen lélektelenűl játszottak és küzdelem nélkül adták meg magukat még esélyes mérkőzéseken is AZ ÚJONCOK KÖZÜL a Nagymányoki Bányász tavasszal igen figyelemre méltó hajrát vágott ld. Az őszi forduló végén 9 ponttal a 15. helyen álló csapat tavasszal 18 pontot szerezve, a 9. helyen kötött ki, tavaszi eredményei alapján hat hellyel került feljebb a tabellán. A Kalocsai Ki nizsi rossz kezdés után feljavult és aránylag biztosan szerezte meg a 10. helyet. A Nagykanizsai Dózsa játékosállománya a téli szünetben csaknem teljesen kicserélődött, az új szerzemények nem képviseltek olyan játékerőt mint elő deik és csak az ősszel szerzett pontok révén* biztosíthatták a bentmaradást. A Siófoki Olajbányász az utolsó fordulóban szerzett örömet híveinek, amikor valójában azt nyújtották, ami a csapatban van. A Kiskunhalasi MEDOSZ sem szerepelt valami fényesen a jó képességű játékosokból álló együttes sok váratlan v t- reséget szenvedett. — A mezőny leggyengébb együttesének a dombóvári vasutasok bizonyultak, akik különösen az őszi idényben játszottak alárendelt szerepet. Khnrt Ferenc Kikel igazol az FTC, Kenyád, Vasas, Diősnvőr? Tegnap éjiéikor lejárt a kedvezményes átigazolás határideje. A sportegyesületek benyújtották erősítési igényeiket. A neveket természetesen még az Íróasztalok fiókjai őrzik, de az elmúlt héten néhány Játékos neve bejárta a labdarúgó-közvéleményt. Azt hallottuk, a többi között, hogy a FERENCVÁROS eredményes tárgyalásokat folytatott a Bp. Előrével Németh Péter ügyében. A tehetséges, gyors, jól képzett labdarúgóval a védelmüket akarják erősíteni a zöld-fehérek. Tervezik a szombathelyi Molnár átvételét Is, Kocsist, Kör kényt, Ordinát és Szélest pedig elengedik. Kocsis minden valószínűség szerint a Csepelbe megy, Ordina pedig visszamegy a Budai Spartacusba. A Németh Lajos viszont a Diósgyőri VTK-ba pályázik a zöld-fehérektől. A TATABANYÁBAN nagy lesz a „fluktuáció”. Schédlt, Molnárt, Rapait, Rappot elengedik, Szovják átmegy a Bp. Spartacusba, Sátori pedig ismét a Csepel játékosa lesz. Azt is mesélték, hogy a salgótarjáni Men- czel eligérkezett a Tatabányának, de aztán megmásította elhatározását. Teveli, a Vasas fiatal játékosa viszont minden valószínűség szerint a tatabányai bányászcsapatban rúgja majd a labdát. A debreceni Puskást egyik fővárosi csapat szeretné megszerezni, a tehetséges, gólképes játékosra azonban Nagyerdőn Is szükség van. Debreceni játékos lesz egyéb ként a salgótarjáni Taliga és Mészáros, a dorogiak Jobbhátvédje. Gerendást és Landit a DVSC elengedi. Úgy tudják, hogy Gerendás a Láng Gépgyár csapatát erősíti majd. * A BP. HONVÉDTŐL megválik Faragó, Rozmis, Jőzsa, Takács I. A hirek szerint Faragót az Egyetértés, Rozmist és Jőzsát a Komló fogja Igazolni. Lévai is megválik a Bp. Honvédtói és a Dorog Játékosa lesz, Száraz pedig az Ózdba távozik. A Bp. Hon- vádba megy viszont Pósch, a Ganz-MÁVAG játékosa. A CSEPEL Sátorin és Kocsison kívül megszerzi Fatért a Pénzügyőröktől és Faludit a Tehertaxiból. AZ MTK-T viszonylag kevesen emlegették. Mindössze arról hallottunk, hogy Bánkutlt, a fiatal és nagyon tehetséges csatárt akarja megszerezni. A VASAS Pflstert akarja leigazolni Székes- fehérvárról, az egyik fedezetposztra tervezi. Valószínűleg a piros-kékek játékosa lesz ősi is, a Budapest-Kelet ifjúsági válogatottjának tehetséges játékosa. Bulyovszkyt, a Bp. Postás ifjúsági válogatott játékosát a Győri Vasas ETO szemelte ki magának. A hajdani válogatott Tóth Mihály az U. Dózsából a Szállítók csapatát erősíti már az ősszel, a hírek szerint. Dorogról elmegy Oláh, Surányi és Fürtös Is. A Diósgyőr, a már említett Németh mellett Szőczeivel (Bp. Spartacus) és Klss-sel (MVSC) Igyekszik sorait erősíteni. Nyilván szombathelyi megbízott mondta, hogy többen szerették volna megszerezni Szarkát, a szombathelyiek tehetséges kapusát. A fiatal játékos azonban nem akarja szűkebb hazáját otthagyni. Mindössze az a vágya, hogy az olimpiai csapat keretében továbbra is bentmaradjon. Ez pedig nyilvánvalóan csak tőle függ. Ha változatlanul Jól véd, minden bizonnyal tagja maradhat a keretnek, akár az NB I-ben, akár az NB I/B-ben játszik. Persze túlzás lenne azt állítani} hogy a hallottaknak minden szava „szentírás”, mert egyáltalán nem biztos, hogy a „jólértesültek” mindig jólértesültek. Néhány nap múlva azonban bizonyára napvilágra kerülnek a ma még titokban tartott nevek. A labdarugó-válogatott őszi műsora Az MLSZ vezetői a nyári „holt Idényben” sem pihennek. Véglegesen összeállították a magyar labdarúgó válogatott őszi műsorát. Szeptember 2: Szovjetunió—Magyarország, Moszkvában. Október 6: Jugoszlávia—Magyarország, Belgrádban. Október 20: NDK— Magyarország (Nemz. Kupája), Berlinben, Október 21: Magyarország—Ausztria, Budapesten. November 3: Magyarország—NDK (NK visszavágó), Budapesten. A válogatott csapat első edzését augusztus 28-án Szentesen tartja. Gazdag műsort bonyolít le az olimpiai válogatott csapat is. Lakat Károly, a csapat edzője kijelentette, hogy az NB 1/B-ben szereplő játékosokat Is figyelembe veszi a csapat összeállításánál. Az olimpiai válogatott műsora: Szeptember 22: Magyarország—Szovjetunió, Debrecenben. Október 8: Magyarország—Jugoszlávia, Békéscsabán. október 20: Magyarország —NDK, valamelyik vidéki városban. Október 27. Svédország—Magyarország (olimpiai selejtező visz szavágó), Göteborgban. November 3: NDK—Magyarország, az NDK- ban. Változatos műsor vár klubcsapatainkra is. A kupagyőztesek Európa Kupájában az MTK a bolgár kupagyőztessel (Bulgáriában még. nem. játszották le a döntőt), a Bajnokcsapatok Kupájában aZ FTC a török Galata Szeréijah mér kőzik. Az első fordulót augusztus 15-től október 16-ig le kell jatsza- nlok. A Vásárvárosok Kupájában az Újpesti Dózsa indul. Első ellenfele a Lipcse együttese lesz, az első fordulót október 15-ig, a másodikat november SO-ig kell lebonyolítani. Ha a lila-fehér csapat tovább jut, a Rapid Bukarest—1 Szófiai Szpartak győztesével kerül össze. Az MLSZ vezetői az őszi sorsolás elkészítésén is dolgoznak. Még a héten elkészítik a sorsolást is, és nyilvánosságra hozzák. Osztályozó az NB lll-ba jutásért Nyergesúifaltti Vitcosa—Dombóvári VSE 3:3 (3:2), Siófok, 1000 néző, v.: Aranyosi. Nagyiramú, változatos mérkőzés. A 10. percben a DVSE 2:0-ra vezetett, végül azon ban a 85. percben lőtt góllal egyenlített. G: Hack (2), Balkó 111. G. Kiss, Tapaszt!, Herbszt. Jók: Hack a (mezőny legjobbja), Goldschmidt, Molnár fll. Egyed, Kalmár, László. 1—2. Dombóvár 1 — 1 — 3:3 1 1—2. Ny. Viscos» 1 — í — 3:3 1 3. Sz, Dózsa *— *— — — —:---S PORTHÍREK A Pécsi Dózsa kézilabda csapata Zalaegerszegen játszott Népköztársasági Kupa mérkőzést. A Somogyit és Jedlicskát nélkülöző lila-fehérek nagy küzdelem után 17:16 arányú vereséget szenvedtek. A visszavágó mérkőzést szerdán délután játsszák a PVSK-sportte- lepen. * A* országos vasutasnap budapesti ünnepségei keretében atlétikai versenyt is rendeztek. A gerelyvetésben Wéber (PVSK) 62.82- es eredménnyel negyedik. Lukács (PVSK) 61.83 méteres eredménnyel 5. helyen végzett. * — A RÖPLABDA Népköztársasági Kupa első fordulójában csak egy mérkőzést tudtak lejátszani. A PEAC—Dózsa női találkozó elmaradt, mivel egyik csapat sem jelent meg teljes létszámmal. A Dózsa NB n-es íérflegyüttese biztos győzelmet aratott a Pénzügyőrök ellen. • Az atlétikai egyesületi bajnokság I. osztályú budapesti versenyén egy-két helyezést szereztek a pécsiek. 400 m gát: 5. Szécsei (PVSK) 56.9. Gerelyvetés: 6. Lukács (PVSK) 63.82. Női gerelyvetés: 4. Lukácsné (PVSK) 43.92. Mátis, Kel- lermayer, Betlehen és a többiek nem jutottak helyezéshez. Vereség Egerben Egri Vasas—Pécsi Dózsa 7:4 (0:0j 2:1, 2:1, 3:2). Eger, 200 néző, v.j Harangozó. Vidéki Á osztályú mér kőzés. Dózsa: Ozorai/ Vass, Gyöngyösi H — Korheez — Tóth, Gyön gyösi L Csillag. Csere: Pozsérkő» Járai, Matheovics. A gyenge napot kifogó pécsiek idegeskedve s igen sok hibával játszottak. Csupán Korheez és Ozorai játéka dicsérhető. A pécsi góllövők: Kor- hecz (2), Tóth és Gyöngyösi I, Pécsiek az erszágos serdülő úszóba jnokságoken Az országos serdülő űszóbajnok- ságot Budapesten a Sportuszodában tartották. A versenyen pécsi úszók is elindultak. A íoo m-es női pillangóúszásban Szalai Cecília 1:24.4 mp-cel, Tóth Zsuzsa 1:24.1 mp-cel a döntőbe került és ugyancsak a döntőbe jutott Szalai Judit (1:25.6). A három Urán SC versenyző közül Tóth Zsuzsa esélyes volt a döntőben a harmadik helyre, de idegesen versenyzett, s végül Is negyediknek úszott a célba, Szalai Judit 7., Szalai Cecília 8. lett. A 200 méteres női mellúszásban: Schmidt Helga (Dózsa) 3:1SX3 mp. idővel a 8. volt. Pozsgai Éva nem került döntőbe. A 100 méteres női hátúszásban Szalai Judit 1:20.6 mp-es idővel, kitűnő teljesítménnyel a 4. helyet szerezte meg. Ideje: mindössze 1 tizeddel gyengébb Bánik Márta megyei csúcsánál. Tóth Zsuzsa is döntőbe jutott, 1:21.4-es idejével 6. volt. Még egy helyezést szereztek a pécsi úszók, az Urán SC 4x100 m-es női vegyesváltója 5:46.4 mp-cel 6, helyen végzett. Kimondottan perfekt GYORS- ÉS GÉPIRÖNÖT felvesz a Pécsi Porcelán- gyár. Jelentkezés: a vállalat személy éti osztály _'.n. A