Dunántúli napló, 1963. június (20. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-14 / 137. szám

4

NAPft-O

1063. JÜNIUS U. ‘

3500 éves gyermekjátékok

Mindössze 24 éves, már doktorált és jelenleg gyűjti a kandidátusi fokozat eléréséhez az anyagot dr. Bandi Gábor régész, aki a hazai szakirodalomban eddig ismeretlen bronz kori kultúra — az úgynevezett mészbetétes edények népének kultúráját — tárta fel Baranyában. Ennek első nyomait tavaly Turonyban találta meg és az idén májusiban a Szebény feletti dombvonula- ton hasonló kultúrájú nép rendkívül gazdag lakótelepének feltárását végezte el. A 3500 évvel ezelőtti település ovális alakú tér körül helyezkedik él. A településen három nagy családi ház — úgynevezett gödörház — alapjait ásták ki. Az igen gazdag leletanyag között — amiből a pécsi múzeumba 12 mázsa súlyút szállítottak be — megtalálható az erre a korra jellemző valamennyi eszköz, szerszámtípus. Előkerült saáz teljesen épségben maradt barna és szürke színű, fényesre csiszolt felületű agyagedény, melynek ol dalába még az égetés előtt mintákat karcoltak és ezeket méssael töltötték ki. Ezek a fehér minták adják érmék az újonnan megismert kultúrának a nevét is. Előkerült ezenkívül 150 szerszám — agancskapáik, csanrtkések és csont- kalapácsok. árak, tűk, kőbalták és kővésők, örlőkövek, orsógombok és orsókarikák, valamint nagyobb használati tárgyaknak — edényeiknek, kocsinak — feltételezhetően gyermekjátékul szolgáló miniatűr másai.

Ahonnan menekülnek az emberek

A SOPIANA GÉPGYÁR főépületénél az ember még nem sejti, hogy minél távolabb megy az udvar belsejében, annál vigasztalanabb kép fogadja. A nyolcvan évesnél is idősebb öntöde roskatag épülete még a manufaktúrás termelési viszonyokat tükrözi.

— Volt itt változás azért — mondja Herget András művezető — kaptunk villamos darukat, légdöngöiő kalapácsokat. Nem kell már az embereknek megszakadniuk.

— A technológia is fejlődött — szól közbe Bátihori Ferenc a fiatal műszaki — olyan anyagoikat használunk, például ferrósziliciumot, mangánt, — amit azelőtt nem ismertek az öntödei szakmában.

— Herget elvtárs kifelejtette a rázösaj tolót — közli Szatykó József, a másik művezető. — Mindezeknek a gépeknek köszönhetjük a termelékenység emelkedését. Tavaly például 23 formázó szakmunkással teljesítettük 110O tonnás évi tervünket, idén ugyanezt a mennyiséget 15 emberrel végezzük ék összesen hatvanötén dolgoznak itt.

— Mennyi a selejt? — fordulok Fánesi József diszpécserhez.

— Eddig ebben az évben a fekete meg a fehér együtt tizenkét százalék.

— Magas,

— Igen.

AZ ÖNTÖDE nagy csarnoka most aránylag kellemes. Délelőtt pihennek az olvasztárok, majd később kezdenek önteni, A csupa fekete ember

Harkányig

a vonat nem áll meg

, A szerelvény az állomástól jobbra, jól előrehúzva , vesztegel. Elől a mozdony szabályos időközönként nagyokat szisszen. Az utasok már elhelyezkedtek, ki erre, ki arra. A Siklós felé utazók főleg a két hátsó kocsiba, mert a motorossal átszállás nélkül folytathatják útjukat Harkánytól tovább. Kint sípszó-jelzés hangzik, meg néhány elnyújtott kiáltás.

■ — Indulás!

Ezzel egyidőben fiatalasszonyka iparkodik futástól lihegve a leghátsó kocsi belsejébe, karján párhónapos gyermekével. Sietve leül, hogy mielőbb kifújja magát. Arcán látható az öröm, hogy mégis elérte a vonatot. Már kattognak a kerekek, zenét szolgáltatva az asszonyka öröméhez, meg az utasokéhoz is, mert a kocsiban ülők vele örülnek, hogy a bébi jó helyen van. Négy éves kisunokám közelről is szemügyre veszi a nálánál kisebb teremtést és repesve mondja:

— Nézd apa, milyen szép fekete szeme van.

A csöppség egykedvűen bámul a mennyezetre valóban bogárfekete szemével, néha mozdítva annyicskát, mint unokám alvóbabája, ha játszik vele. Már elhagytuk Pellérdet, mire a kalauz előkerül és udvariasan kéri a jegyeket. Hivatalos elfoglaltsága abban sem gátolja, hogy alig érezhető mosolyt ne küldjön ingyenutasa felé. Átveszi az édesanya jegyét és arca hirtelen elborul.

— Maga aztán jól megcsinálta. Miért nem érdeklődött mielőtt felszállt? Most mit tegyek magával? Harkányig nem állunk meg. A fiatalasszony ijedten igazítja meg ölében a gyereket. aki sírni kezd, mintha erezné, hoay nagy baj van.

A kalauz még megjegyzi halkan:

— Harkányig meg a jegye nem jó.

Az asszonyka nem is a kalauznak válaszol, csak hangosan motyog:

— Pedig nincs több pénzem.

Az utasok összenéznek. Kapatóra megyünk, mert a vasparipa egyre nagyobbakat tüsszent és sebes vágtája ügetésbe megy át. A kalauz kezében a jeggyel elsiet, majd kisvártatva visszajön. Nem dühösködik utasára, aki ennyi gondot okoz neki. Szótlan tűnődése, minden ékesszólásánál szebben beszél. Valami megoldáson töri a fejét.

Az. utasok egyike-másika akaratlanul is a zsebében keresgél, ha esetleg a jegy árát kellene kiegészíteni. A mozdony erősen lassít, már csak lépésben _ baktatunk.

— Hogy akadna meg! — gondolom magamban.

Egy idősebb asszony kereken kimondja:

— Meg is állhatnánk, hiszen alig megyünk.

— Megpróbáljuk — mozdul a kalauz élénken, az ajtóból még viszaszól: — Maga készülődjön.

A fiatalasszony édes terhével eltűnik a folyo.<óajtó mögött.

Hogy a mozgó vonaton a kalauz hogyan tud szót érteni a masinisztával, azt sem én, sem a többi utas nem tudja. Még néhány perc és a vonat megáll. Nem szabályosan, csak éppen hogy, s már rántja is a mozdony a kocsikat. Közben a kalauz is csak éppen hogy elsuttogja egyetlen leszálló utasának az állomás nevét.

— Keresztespuszta.

Mintha mi sem történt

volna, szótlanul ballag visz- sza a kocsiba. Helyette a lejtőnek szaladó kerekek csattogják vidáman:

— Sikerült, sikerült.

Mi sem szólunk. A megállást javasló asszony kinéz az ablakon, jómagam szeretném megszorítani a kalauz kezét, amelyikkel éppen .most helyezi el jegylyukasztóját szolgálati táskája elejébe, de tőlem távol ül le a padra. Teheti. Harkányig nincs tennivalója, mert a fürdővonat nem áll meg.

Igaz, hogy csorba esett a

vasiíti szabályzaton, de a szabálytalanság elkövetőt én dicséretre terjesztem fel a MÁV főnökséghez. Emberségből csillagos ötös. S mindez egy tapasztalatlan „Cigányasszony” miatt.

Gyenis József

közül kiválasztok egy fiatalt Kovács László szakmunkást

— Még mindig korszerűtlen ez az öntöde — magyarázza — azért nagy a selejt. Igaz, hogy darukat szereltek be, meg lég- döngölőt is vettek, de ez még kévés. Aztán nézze meg ezt a helyiséget. Télen beázik a teteje. Azért nem maradnak itt az emberek.

— Kik nem maradnak meg?

— Hát a segédmunkások. Talán egyet sem talál a régiek közül.

A csarnok túlsó részében a földre guggolva kanálforma szerszámmal kapargatja a homokformát egy középkorú férfi. Mint később megtudom, Romvári István többszörös „kiváló dolgozó”. Mig beszél, addig is a formát igazgatja, akár gyereket a bölcsőben, olyan finom, alig érintő mozdulattal

— Húsz éve vagyok itt — kap marokra egy kis fekete homokot és morzsolja a bakancs tapadta fölre. — Sokat gyarapodott az üzemrész. De sajnos, ez kevés. Nézze a repedt, már szinte elrohadt tetőlemezeket. A törött, piszkos ablakokat Sehol egy ventillátor. Hozattak ugyan régebben, de nem lehetett felszerelni, mert elvitte volna az egész kócerájt. Aztán az öntőmunkások ... Kihordják a nyersvasat, kézzel a 80—100 kilós ko- külákat. Ki bírja ezt ezért a pénzért? Mindegyik megy, ha tud, ahol több a pénz..;

Egy félmeztelen, micisapkás, ijedt kis embert húz magához

— Itt van ez a Lakatos Gyula, a segítőm. Keres ezerháromszázat. Fogja magát most, aztán megy. ahol többet kap. Szálai is, ha ugyan kiadják a munkakönyvét Mert akinek kiadják; az már holnap máshol jár.

Szürke szemű, csapzott, ősz hajú, inas kezű ember Horváth Péter. Lapátot forgat a kemence mellett s kicsit most leteszi. * ■

— Én nem hagyom azért el a gyárat családom van, meg is szoktam nyolc éve ezt a fekete penészbarlangot. Mert aki szereti a szakmáját, az nem haggya el... A fiatalok mennek, nekik nem jó, ami itt van.

— Nem lehet ezeken az embereken segíteni? — kérdezem később Báthori Ferenctől, de azt mondja maliciózusan: „Nálunk az öntödei ipar ötven évvel van elmaradva a szovjet és a német mögött.

MEGYEK a többi műhelyrészbe. Az öntvénytisztító a legrosszabb, a bányánál is nehezebb munkahely. Poros, fülledt, a rozzant tető alatt, meg- rekken a levegő. Leginkább valami fészerhez lehetne hasonlítani. Azt állítják, készül az új üzemrész, az új öntvény- tisztító, de sajnos az építők nem tudták vállalni ebben az évben. Addig pedig ezek az emberek...

„Bolhafészek”. Ezt a nevet kapja kísérőmtől a munkások fürdője, öltözője, amelyben egy rozzant vaskályha gubbaszt. A pudvás, ócska szekrények csak azért állnak talán olyan zsúfoltan, hogy el ne dőljenek. Hát hogyne menekülne innen a „melós”, különösen, ha fiatal, hisz neki már igénye van! (De milyen szerencse, hogy van!) Nemcsak a nyolc ötvenes órabérért váltják itt a kilincset, hanem a rossz, hanyag, kiábrándító munkakörülmények miatt is. A munkának, ennek a piszkos, szutykos, fekete, pokoli égőn lüktető munkának csak valami különös szellemese képes itt maradni Am miért van így, miért kell, hogy így legyen? Miért kell átjáróháznak lennie az öntödének?

A felsőbb hatóság, pénzhiány — mondanák sokan. Am azt is látni kell, hogy a rázógép mellett ott áll egy esztendeje a két korábban megvásárolt berendezés, amelyik lehetővé tenné, hogy az izzadó munkás ne lapátoljon a rázó mellett. A gépek viszont ott állnak és a termelékenység 20 százalékos csökkentését szemlélik. — Nem állítom, nem is lehet, hogy a gyár vezetői nem fordítanak gondot az öntödére, hisz sok minden segíti itt már az emberek munkáját. Ám több figyelem, több gondoskodás kellene,

VENTILLÁTOROK a nagy

csarnokba, új tető, gépek! Az öntöde munkája biztosítva van hisz az exportra készülő gépek szürkevasöntvényét ez az üzemrész gyártja le. Az ösz- szes öntvények 80 százaléka innen megy át a másik üzemrészekbe. Természetesen ezen a telephelyen valamiféle új öntöde létrehozása már nem volna kifizetődő, de... csak egyszer pillatson be oda valaki, amikor úszik a folyékony vas, amikor lecsordul 1300 fokos hőségben, s mellette ott mozdulnak a keziek. ujjak, tenyerek. ott gyöngyöznek a hamlókok, s akkor nem lehet nálunk olyan ember, akár ve- j zető, akár beosztott, aki nem verne az asztalra:

„Elvtársak, ezt nem lehet tovább így csinálni!”

Szüts István

^andalat&h a héktt^oL

Szombaton délelőtt ül ösz- sze a VI. Magyar Békekongresszus. A nemrégiben lezajlott leszerelési és békehónap alkalmából, a béke kongresszus előkészületei során, sok neves közéleti személyiség, munkás, paraszt és értelmiségi juttatta kifejezésre gondolatait a békéért folyó küzdelem jelentőségéről.

DR. LISSÁK KÁLMÁN akadémikus

Felvilágosítani az ifjúságot

Különösen ezekben a napokban, amidőn az évvégi szigorlatok alkalmával szemben ülők ifjúságunk legjavával és indexüket lapozgatva látom, hogy többségük az 1943-as évben született, kényszerítő erővel kell arra gondolnom, hogy ők még nem tudatosan, szüleik féltő védelmében élték át a második világháború borzalmait. Kialakuló értelmük már az ő boldogabb jövőjüket formáló és építő országot tanulta megismerni. Sokszor az az érzésem, hogy a mi „békeharcunk” az ő számukra, — mivel nincs meg az általunk átélt emócionális élményük — talán nem bír azzal a lelkek mélyére ható erővel, mely szükséges a békéért folyó harcunk sikeréhez.

A mi generációnknak, mely átélte a két világháború minden borzalmát, de már élvezhette a béke éveinek alkotó nyugalmát is, legfőbb törekvése és kötelessége minden eszközzel felvilágosítani és meggyőzni elsősorban ifMuvészek

nyári vidéki turnéja

E hét elején kezdte meg idei nyári vidéki turnéját a Magyar Néphadsereg Vörös Csillag érdemrenddel kitüntetett művészegyüttese. Fellépnek a katonaművészek Győrött, Sopronban. Magyaróváron, Pápán, Tatán, Szombathe- liyen, Nagykanizsán, Lentiben, Zalaegerszegen, Kőszegen, Szek- szárdon, Sárvárott és Mórott. Augusztus második felében Kaposvárra. Pécsre és környékére utaznak tíznapos vendégszereplésre a hadsereg művészei.

júságunkat e harc életbevágó

jelentőségéről, mert jövő sorsunk irányítását hamarosan az ő kezükbe adjuk át és mi biztos kezekben akarjuk látni nemcsak az ő alkotó kibontakozásuk és boldogulásuk lehetőségét, hanem a mi békés öregségünk nyugalmának biztosítását is.

AMBRUS EDIT színművész

Szétsugározni

a OeKtrvagyai!

Amikor egy szhie^_.,oiiels felteszik azt a kérdést, miben látom saját feladatomat, rnit tehetek én a béke érdekében, olyan természetesseggel es magától értetődően, anogy estenként teigórdül a szinnáz- ban a függöny és kigyullnak a bűvös lámpák, természetes, hogy nekem el kell mondani az első mondatot, olyan magától értetődően kell erre is válaszolni: minden szó es minden tett a békeért van.

Süket fülekre talál minden, ami nem azt szolgálja, hogy az emberek nyugodtan ébredjenek fel reggelenként, hogy bőséges választék' legyen az üzletekben, hogy a munkahelyükön nyugodtan dolgozhassanak, és hogy esténként a jól végzett munka után újra nyugodtan hajthassák le álomra fejüket — süket fülekre talál minden,-ami nem ezt óhajtja.

Az én feladatom, «unit a békéért tenni tudok, hogy azt a határtalan békevágyat, amely bennem él, úgy a magánéletben, mint esténként a színpadon sugározni tudjam.

A színpadról kilépve, mint anya vallom, teljes szívvel nem engedhetem, hogy fiaim átéljék azt, — vagy még rém- ségesebbet — amit a mi generációnk. Azt akarom, hogy ők ne ismerjék meg, mi az jegyre kapni a mindennapi kenyeret

Bennem máig él visszhangként erre a szörnyűségre: sze- netném, ha mindenki megtudná, hogy békét akarok, mert ez az alapfeltétele, hogy az ember emberként éljen, ez teremt alapot minden szépnek, mely a dolgozó ember, s a dolgozó asszony munkája I nyomán fakadhat.

„A Nők Világkongresszusa elé46

címmel tájékoztató füzetet állított össze a Szovjet Baráti Társaságok Szövetsége és a Szovjet Nőtanács.

Az órosznyelvű kiadvány, mely tegnap érkezett meg Baranyába a Magyar—Szovjet Baráti Társasághoz, érdekes adatokat közöl a különböző országok asszonyainak egyre növekvő szerepéről a korunk alapvető kérdéseinek megoldásában és a szovjet nők társadalmi, kulturális helyzetéről.

Az MSZBT aktivistái most a füzet magyar nyelvre fordításában dolgoznak, hogy az abban foglaltakkal • megye minél több asszonya megismerkedhessék.

cÁ rßráljai ^Öchxculz

A Prágai Tavasz rendezvényei évről évre jelentős zenei eseményei nemcsak Csehszlovákiának, hanem egész Európának. A koncertek magas színvonala és Prága maga olyan vonzást jelentenek, hogy aki egyszer részese lehet, az minden évben örömmel tér vissza Prágába. Ezért éltem a lehetőséggel, hogy a Prágai Tavasz rendező bizottságának

megtisztelő meghívására az idén is öt napot töltsék Prágában.

A rádió és a televízió jóvoltából ma már nálunk is mindenki valóságos résztvevője ezeknek a zenei eseményeknek. Bár a televízió inkább a Smetana-teremből közvetíti a legjelentősebb hangversenyeket, mégis említésre méltó, hogy a Moldva partján emolt gyönyörű Rudolfinum hangversenyterme egyenrangú hangversenyek színhelye esté- ről-estére. így tehát nagyon jól kell gazdálkodnia az idejével annak, aki valóban benne akar élni a produkciók mindennapjában. Ha jelentős kamarazenei eseményt akar az ember meghallgatni este a Ru- dolfinumban. akkor délelőtt az aznapi szimfonikus koncert főpróbáiét hallgatja meg a Sme- _ tana teremben.

Két hagyományos mű nyitja ’ és zárja az eseményeket. Minden évben Smetana Hazám c. szimfonikus költeménysoroza- ta a Prágai Tavasz nyitánya. Rendkívül megható, amikor a Cseh Szimfonikusok felállva köszöntik az est karmesterét és jogos büszkeséggel játsszák a Hazám című művet. Bár ennek a műnek kialakult előadásai, hagyományai vannak, mégis mindig jelentős esemény, ha egy-egy neves karmester újra fogalmazza a sorozatot

A több mint háromhetes hangversenysorozat záróaktusa mindenkor Beethoven IX. szimfóniája. Ezt az idén Zubin Mehta, a nemrég nálunk járt világhírű indiai származású karmester dirigálta. A rádió átvette a cseh adást, s így az előadásnak nagyszerűségéről itthon is meggyőződhetett mindenki.

Zubin Mehta műsora egyébként tükrözte a Prágai Tavasz egész műsorszerkezetét. Nagy hagyományok korszerű és stílszerű ápolása az egyik oldalon, s új világot tükröző, új művek felújítása bemuta+ása a másikon. L. Nono kantátája a_ guernicai győzelemtől ez utób' bi irányzatot képviselte. A rádióban hallható nagy ünneplés nyilván - -——p1 - p 'ciyáló karmesteri!'k és a megjelent szerszólt.

hogy

zőnek. de a műnek is Megható és tanulságos, milyen nagy szeretettel ápolják cseh barátaink a régi és az új cseh zenét. Már ismert nagy zeneszerzők melett minden évben bemutatják a világnak zeneirodalmuk új termését is. Az idei esztendőben is nem egy új cseh alkotás szólalt meg a változatos műsor keretében. A magyar zeneszerzőket Bartók képviselte Lehel György műsorán, aki Brahms

IV. szimfóniája mellett éppen egy új cseh zeneművet, Rein- berger orgonaprofesszor orgo- naversenyművét dirigálta.

A művek után érdemes elmondani egyet-mást az előadó- művészekről is. Ez a mezőny igazán nemzetközi. A kiváló cseh és szlovák karmesterek mellett belga, francia, görög, indiai, magyar, német, olasz, svájci és szovjet karmesterek dirigáltak. A szólisták nemzetisége legalább ennyire változatos. Ha figyelembe vesszük, hogy a Prágai Tavasz immár másfél évtizedes hagyományai hallatlanul magas nemzetközi mércét állítottak fel a minőséget illetően, képet alkothatunk magunknak a szólisták teljesítményéről is. Külön szembetűnő, hogy milyen előszeretettel foglalkoztatják a fiatal művészeket. Az általam hallott cseh, bolgár, jugoszláv

szólisták bizonyították, hogy

érdemes ilyen irányban is tevékenykedni. Pl. Igor Ozim fiatal jugoszláv hegedűs, — aki már jelentős nemzetközi kon- Cíjrtsikerekkel dicsekedhet — óriási sikerrel játszotta a nálunk sajnos még ismeretlen Szimanowsky hegedűversenyt s második szólóestje a Rudol- finumban nem kisebb sikerrel zajlott. Itt, Tartanini, Beethoven és jugoszláv mű mellett Bartók I. szonátáját játszotta, örvendetes, hogy Igor Ozim a következő évben Pécsett is játszani fog. S mindjárt alkalom adódik annak elmondására, hogy a Prágai Tavasz nagy nemzetközi forgataga egyre- másra megidézi városunk nevét és képét. Igor Ozim csak jön Pécsre, de nem egy olyan előadóművésszel találkoztam^ akik itteni koncertjük alkalmával megismerték és megszerették városunkat, ötnapos tartózkodásom alatt dirigálta éppen Igor Ozim koncertjét André Vandemoot, aki két évvel ezelőtt két koncertet dirigált a Pécsi Szimfonikus zenekarral. Ugyancsak emlékezetes Arwid Jansons lett származású kiváló leningrádi karmester neve is, aki a Moszkvai Rádió Szimfonikus Zenekarának első pécsi hangversenyét dirigálta. Kogan és Zak neve ugyancsak emlékezetes, pécsi hangversenyeik miatt. Kogan egyébként a következő esztendőben szintén városunkba látogat. Zak. aki Pécsett is zenekarunkkal kon rtezett. ezútE

<