Dunántúli napló, 1963. június (20. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-16 / 139. szám

»«3. JÚNIUS 16.

5

Mi leszek, ha végzek?

Három főiskolás tervei az államvizsgák előtt

A Tanárképző Főiskola folyosói mindig zajosak, a kollégiumi tanulószobák ablakai éjszaka is világosak. Itt a finis, az államvizsgákra készül a nappali és levelező tagodat népes hallgatósága.

Riportunkban a nappali tagozat három végzős hallgatóját szólaltatjuk meg. A kérdés, amit hármójuknak feltettünk, közös: mi lesz, ha végeznek? Mik a terveik? Van-e már helyük, és ha van, elégedettek-e azzal a hellyel?

Másról álmodtam, de...

így kezdte válaszát Bozsoki Imréné, akit fotóriporterünk kávéfőzés közben „kapott le”. Nem véletlenül, mert a kávéfőző gyakori használata meg a vizsgaláz egyenes arányban van egymással.

Amikor idejött, modem, napfényes falusi iskolát látott maga előtt. Ez volt a terve sok éven át. Aztán jött a valóság: öreg kastélyban berendezett iskola. Bár a parkja nagyon szép, a falak komorak és vastagok, a tantermek' kicsinyek és hűvösek — ahogy ez a kastélyoknál szokott lenni.

Bizony, először kedvét szegve járt-kelt a boltíves, kolostori hangulatú folyosókon. Most már megbékélt, ma már nincs melankolikus íz a válaszában. Nincs, hiszen a falucska közelében, Nagykanizsán tanít a férje, és ebben a faluban kapnak lakást is.

Tele van tűzzel és lelkesedéssel, amikor a jövőjükről beszél. Azt mondja, hogy a „kastély-iskola” VII.—VIII.

osztályát egyetlen tanterembe szorították. Alig férnek el a gyerekek. Ha odamegy és tanítani kezd, addig „verekszik” a tanáccsal, míg nem létesít még egy tantermet. Nagy rovar-, növény- és kőzetgyűjteményt rendeznek be, arra alapozva, amit a főiskolán összegyűjtött. Azt ugyanis az ottani iskolának ajándékozza.

Van egy titkos vágyam

Popovics György, a képünkön látható mosolygós fiatalember társadalmi ösztöndíjjal iratkozott be a főiskolára. Szülőfaluja. Lippó küldte, azzal a tervvel, hogy ha végez, odamegy vissza tanítani.

Alig várja, hogy megérkezzen a falujába. Kilenc éve

van távol, kilenc év óta eszi a kollégiumok kosztját, jól esik majd a mama főztje. És jó lesz tanárként belépni az ismerős hazai iskolába, az ismerős gyerekek közé.

Van persze egy titkos vágya I is, amiről nem beszél sokat, j bár nagyon sokat foglalkoztat- | ja. Ez a mozgalom. Tizenhárom éves kora óta, amióta el- j került otthonról, úgy összc- í nőtt vele, hogy nem tudja elképzelni az életet nélküle, j Volt már DISZ-titkár és ! KISZ-titkár, most a revíziós j bizottság elnöke a főiskolai KISZ-bizottságban. Mindig j szervez, ha nem lenne valamilyen mozgalmi munkája,

| hiányérzete támadna. Ezért, ha Lippóra megy, ott is részt vesz a KISZ-munkában, ab- 1 ban reménykedve, hogy egyszer talán nemcsak egy, hanem sok KISZ-szervezetet bíznak majd ró.

Ez az, amit a titkos vágyának mond, és amiről ritkán beszél. Érthető is, hiszen tanítani akar a falujában, hogy I visszaadja, amit az ösztöndíjjal kapott.

A szakdolgozattal kezdődött

Lehoczky Juditot tanulás közben örökítette meg a fényképezőgép lencséje. Nagyon szereti a politikai gazdaságtant, ha róla esik szó, diáktársai a politikai gazdaságtanra gondolnak.

Ez azért érdekes, mert a képünkön látható csinos lány a biológia-földrajz és mező- gazdaság szakon kezdte, és álmában sem gondolt arra, hogy nevéről a politikai gazdaságtanra asszociálnak. Ö csak arra a szakdolgozatra gondolt, amit Kaposvár köny- nyűiparának helyzetéről akart megírni, s ami a tervbe vett harminc oldal helyett százoldalasra sikerült. Ez a szak- dolgozat lett élete fordulópontja, a téma kedvéért ugyanis annyira belemerült a politikai gazdaságtanba, hogy mire észrevette magát, annak rabjává vált.

A többit mór nem nehéz kitalálni. A marxizmus—leni- nizmus tanszék tanárai észrevették szenvedélyét. Tanári kisegítő lett, később pedig — amikor megkérdezték tőle — i

elhatározta, hogy az államvizsgák után itt marad a főiskolán tanársegédnek.

Magyar László

„K E N Y É R K É R D É S"

AZ ASSZONYT egy kilogramm kenyér hozta ki sodrából. Idegesen térült-fordult a boltban, kosarába rakta a tejesüveget, a vajait, a cukrot, s közben mondta a magáét.

— Mégis tűrhetetlen, hogy reggel fél nyolc és még mindig nincs kenyér. Dolgozni megyek, nem járhatom be a fél várost érte.. ;

— De kérem asszonyom, kétszer is telefonáltam —csitította a boltvezető. — Azt mondják bedöglött a kocsi. Mihelyt lesz másik, azonnal küldik az árut.

Mondani sem kell, hogy a boltban pillanatok alatt közügy lett a kenyérkérdés.

Nincs elég teherkocsi talán? — tűnődtem útközben az Autóközlekedési Vállalat felé menet.

Nem bővelkednek kocsikban igaz, de a baj inkább ott van, hogy naponta 30—40 kocsi sorakozik javításra várva'. S ott rost ok óinak a MÁVAUT buszok is. Igazi „csúcsforgalom” a javító-műhelyek előtt.

S míg ennek az okát bogoztuk, újra elhangzott a szó: kenyérkérdés. Ugyanis bejött a telepvezetői irodába egy munkarühás fiatalember.

— Elintéztem a papírokat, Józsi bácsii, elmegyek;

Újabb lakók költöztek a komlói bányászszállóba

Hivatalosan leszámolt már,

úgy mondta mindezt, mint aki az összeadás végeredményét közii.

— Jól meggondoltad fiam?

— Meg. Felvesznek az állami gazdaságba, ott is megkapom a hatötvenet, plusz a fejadagot. Lakást is ígértek. Gyerekem van, nem tehetek másként. Kenyérkérdés. Még- egyszer nagyon köszönöm, amit értem tett.

— Idén az ötödik vagy hatodik szakmunkás, aki itt hagy bennünket — mondta Deáki József. — Ez a legény segédmunkás volt. Rengeteget segítettem, hogy szakmunkás lehessen. Most elmegy. Hallotta; kenyérkérdés. A többiek is családi körülményekre, kevés keresetre hivatkoznak, mondván másutt többet kapnak.

— Mennyi itt az átlagórabér?

— Hét forint tizenkét fillér.

Tehát ezek szerint van. aki

5—6 forintot keres, főleg a segédmunkások. De mindössze hat segédmunkás van. nyolc a betanított, 56 pedig a szakmunkás létszám.

S MILYENEK a munkafeltételek?

Körülbelül 40 méter hosszú, 15 méter széles a nagy szerelő- csarnok, melynek kapui északra nyílnak. Ha két kocsi egymás mögé beáll, nem lehet becsukni az a'jtót, s télen behordja a szél a havat. A meleget a két sarokban elhelyezett két vaskályha adja, de csak a közvetlen közelben. Az emberek fáznak ősztől tavaszig. Sokan vidékről járnak be. Este későn végeznek, nem tudnak hazamenni. A családra minössze két-három óra jut naponta. S ha mindezt meg- sokallják, odébb állnak.

A rossz utak, a megengedettnél nagyobb terhelések szinte „eszik” a kocsikat. Egyszer kiszámították, hogy egy kocsi javítására 0,49 ember jut. Semmi tévedés még egy fél ember sem. Szerelőkből pedig csak egy negyed ember. I S ők is megoszlanak öt telep- I

helyen, s egyiken sincseneJa megfelelő munka- és szociális feltételek.

Ha elmennek, kenyérkérdésre hivatkoznak. Ez a szó nálunk nem csupán a betevő falatot jelenti, hanem a rendes, megfelelő munkahelyet; megfelelő keresetet, kultúrált életet.

Csaknem egy századra való tanulójuk van. De szaktudásuk majd csak a gyakorlati munka során realizálódik. S addig mi lesz?

Talán az lenne a hiba forrása, hogy másutt nem kenyérkérdés az Autóközlekedési Vállalat komplex telepének megépítése? Lassan milliós összegre emelkedik az a’ pénz, amit a tervekért fizettek ki. Módosultak, elavultak, s valamelyik fiókban vagy polcon hevernek. De hogy lesz-e belőlük komplex telephely* tudnak-e megfelelő feltételeket teremteni a megnövekedett géppark javítására', arról senki sem tud bizonyosat.

Ahogy fentebb már említettük még fél ember sem jut egy kocsira. S ideje nagyrészben azzal telik el. hogy áll és mérgelődik. Állnak a kocsik, állnak az emberek, mert a legfontosabb alkatrészeket az Autó Nagykereskedelmi Vállalaton keresztül sem tudják beszerezni, s hiába kopogtatnak a gyártó vállalatoknál is; Sebességváltó, kormány alkatrészek, hengerfej, s más lényeges alkatrészek egészen a filléres értékű olajtömítőgyü- rűkig, mind-mind hiánycikk. Állítólag a rossz tervezés miatt országos jellegű az alkatrész- hiány. S talán csak a harmadik negyedévre várható javulás.

AZ ASZZONYT ott a boltban egy kiló kenyér hozta ki sodrából. Lehetséges. hogy ilyen hibák láttán nem jönnek ki sodrukból és nem intézkednek azok, akikre tartozik? Vagy talán nekik mindez nem kenyér kérdés ?

Cs. K.

Kedvezményes bérletet ad ki a Moziüzemi Vállalat

Komló kökönyösi lakónegyedének egyik legszebb épülete az 1200 személyes bányász-szálló. A három szárnyból álló épület egy részét 1962-ben adták át rendeltetésének, az épület második szárnyába nemrégiben költöztek be az új lakók. Jelenleg csaknem hétszázan laknak a korszerű szállodában. A szálló társalgójában.

A Baranya megye; Moziüzemi Vállalat idén nyáron vezeti be először a kedvezményes bérletet felnőttek részére. A bérlet minden filmszínházban a harmadik hely kivételével minden helyre váltható. Két fajtáját hozzák forgalomba, s 6 és 10 szelvényeset. Az utóbbi esetében az összeg két részletben is befizethető, amennyiben a bérlét ára meghaladja

yvwyyyyyyyvywvvA ■

MEGVAN-E MÉG a pattogó ütemű dalban megénekelt híres pipa?

Azt mondták, hogy csak napsütéses, száraz időben induljak el Ibafára, mert ha esik, az agyagos földúton emberteremtette gépjármű nem megy a faluba.

A szigetvári járásban Almamellék után nagy erdők, hullámzó búzatáblák között kanyarog a bakhátas földút. Csak lépésben haladunk, a gépkocsi orra hol lebukik, hol felemelkedik, — ingyen hullámvasút.

Váratlanul bukkan elő a kis, alig 400 lakost számláló község. Régi festményeken lehet ilyen idillikus tájképet látni, mint ami itt fogadja az embert. Libák feküsznek a poros utcán, egy kutya kó- kadt fejjel oson az egyik házból a másikba ...

Sehol egy teremtett lélek.

A templomból orgonaszó hallatszik. „Ite missa est” — énekli a pap, vége a misének.

Fekete ruhába, fekete fejkendőbe öltözött hajlotthátú öregasszonyok tipegnek kifelé a templomból. Hónuk alatt szorongatják az aranyszélü imakönyvet. Megállnak a napsütötte templom főbejárata előtt, beszélgetnek, ezernyi ráncú arcukon néha néha villan csak egy-egy fáradt mosoly, — aztán elballagnak hazafelé.

Üres az utca ismét.

A SEKRESTYE előtt vá- , a papot. Fiatal, 30—32 év

Megvet-f* méf az ifrafeU f*afu

körüli férfi lép ki. Amikor elmondom, hogy mi járatban be vagyok, mosolyogva válaszolja: „Igen, megvan még a fa- pipa.”

A parókia egyik szobájában nagyvitrines szekrény, benne a pipagyűjtemény. Porcelánpipa 1895-ből, tajtékpipa 1718- ból, Szigetváron találták, Csehszlovákiából küldött ónpipa ... Kisebbek, nagyobbak, csibukok.

De köztük is legértékesebb a közel egy méter hosszú szárú, nagyöblű „ibafai fapipa”. Itt van hát a kezemben a pipa, amiről szóló dalt már istentudja hányszor énekeltem én is jókedvű társasággal együtt a fehér asztalnál. Forgatom, nézegetem, öblébe beleférne vagy 4 deci víz, azt mondja, hogy három pakli pipadohányt is elnyelt. A szára dió, — a feje körtefából készült. A fejét levélfaragások és egy. faragott imádkozó asszony díszíti.

Vendéglátóm közben bocsánatot kér, kiszalad megetetni a csibéket. „Egyedül vagyok, mindent nekem kell elvégezni” — mondja.

Beszélgetünk a történetről. Az ibafai papok mindig szerettek pipázni. Az immár hagyománnyá vált pipázást az 1864-től 1905-ig itt plebános- kodó Hangai István alapozta meg.

— Róla mesélik — mondja,

— hogy kocsisának megparancsolta: az ülés alatt mindig egy tartalékpipa is álljon készenlétben. Netán-tán ha egyszer elfeledné magával vinni az útra, akkor se legyen pipa nélkül.

Hanem a híressé vált pipa nem az ő, hanem utóda, Sarlós Ferenc plébános nevéhez fűződik. Szerfelett kedvelte ő is a füstölgetést. Délutánonként el-eljárogatott a közeli vendéglőbe, befészkelte magát a számára „fenntartott”- kényelmes karosszékbe, nagyokat szundított és még álmában is meg-megszívta a szájából elmaradhatatlan pipát.

Egyszer aztán megtréfálták az öreget.

Még 1934-ben történt.

Az ibafai plébánia tantestülete összebeszélt és Gerber Béla pesti iparművésszel — az ibafai postamester testvérénél

— megrendeltek egy díszes- kivitelű fapipát.

A pipa megérkezett. A környékről bejöttek a tanítók, zenekart is rendeltek és bankettet ülni összejöttek a kocsmába. Amikor mindent előkészítettek — szóltak a plébánosnak, jöjjön át. Nagy pohárköszöntők közepette átadták az öregnek az ajándékot, ezt a pipát. Aztán tudtára adták, hogy a bankett költségeit

pedig ... hát.; -. szóval úgy illik, hogy ő fizesse. Mondják minden garast a' fogához vert, de mit tehetett, — fizetett. Nagy eszem-iszom. tánc, mulatság fejezte be a jól sikerült ünnepséget;

KÜLÖN TÖRTÉNETE van

a dalnak is, de a dal még a' Hangai plébános pipájáról íródott. Hangai rendszeres vendége volt a bőszénfai lelkésznek, együtt szoktak kár- tyázgatni. Itt találkozott a század eleji évek vígkedélyű, jótollú újságírójával Roboz Istvánnal, akit egy-egy bőszénfai kiruccanására egész színjátszócsoport kísért el Kaposvárról. Roboz faragta rímbe az ibafai fapipáról szóló nótát.

Ki hosszabb, ki rövidebb ideig plébánoskodott Ibafán, de valamennyi szívügyének tartotta' a pipagyűjtést. Szép a gyűjtemény, de mégis keveslem.

— Igen, mert ebben a „múzeumban” csak azok a pipák vannak, amelyeket nem személynek, hanem a parókiának küldtek. A „személyes gyűjtésű” pipákat mindegyik plébános magával vitte.

De nemcsak pipákat látok a vitrinben, hanem szivargyűjteményt is. Díszes fadobozban vagy 50 darab — 15 féle — szivar. A doboz mellett géppel

a 42 forintot. A kedvezményes bérlet nagy előnye az is, hogy a bérlettuíajdonos tetszés szerint választott filmekre válthatja be a szelvényeket. Pécsett még az sincs kikötve, hogy melyik moziban tekinti meg a választott filmet. A vidéki mozikban is váltható kedvezményes bérlet, előreláthatólag mór a következő hónapban.

Ért papírszeleten ez áll: „Kubai szivargyűjtemény, 1910-ben készült, egy miskolci _ orvos hagyatékából — vétel útján”.

— Csak fél éve vagyok itt Ibafán, de ennek a múzeumnak a gyarapítását, az immár hagyományok ápolását én is kötelességemnek tartom — mondja vendéglátóm. — Egy pipát már szereztem és ezt a szivargyűjteményt én vettem.

— Dohányzóik?

Tiltakozóm emeli fel a kezét;

— Nem, csak a „gyűjtés” a szenvedélyem, illetve itt lett szenvedélyemmé.

Nagyon kér, írjam meg: ha valaki régi pipált, vagy érdekes szivart talál, vagy kap, — gondoljon az ibafai papra és ha lehet küldje el a gyűjtemény számára.

Tervezi, hogy kibővíti a gyűjteményt, valóban egy pipa és szivarmúzeumot hoz létre és megírja majd a pipa történetét is.

Magamban kissé kesergek, mert azt hittem idős, pipáz- gató papot találok. De vendéglátóm se nem idős, se nem pipázik. Azaz.. i

AMIKOR búcsúzni készülők, tiszteletemre benyúl a vitrinbe, kiveszi az egyik pipát, megtömi és rágyújt. Nevetve fújja a füstöt.

Meat mégiscsak — nem lehet az, hogy ne pipázzon az ibafai pap,

Garai Ferenc