Dunántúli napló, 1963. május (20. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-10 / 107. szám
1963. MÁJUS 1». I Ülnökválasztás előtt Ösztöndíjasok kiállítása Vízvezeték-hálózat Mohácson A három évvel erelőtt választott népi ülnökök megbízatása az idén lejár. Az Elnöki Tanács úgy intézkedett, hogy a bíróságok ülnökeit az illetékes tanácsok május 15. és június 30. között válasszák meg. A népi ülnöki rendszer 13 éves múltra tekint vissza. Bíróságaink első fokon egy hivatásos bíróból mint elnökből és két népi ülnökből álló 3 tagú tanácsban ítélkeznek. A népi ülnökök ugyanolyan teljesjogú tagjai az ítélkező tanácsnak, mint a szakbíró. Az ítélkezésben a hivatásos bírákat és a népi ülnököket ugyan azok a jogok illetik meg és kötelességek terhelik. Ahol a törvény bírót említ, ezalatt a népi ülnököt is érteni kell. A bíróság határozatait — véleményeltérés esetén — szótöbbséggel hozza, s az ülnök szavazata éppen úgy érvényesül, mint a hivatásos bíróé. Nem egy esetben előfordult már, hogy a meghozott ítéletben az ülnök álláspontja jutott kifejezésre a tanács elnökével szemben. Ülnök-bíráink eddigi működésének tapasztalatai az ülnök bíráskodás létjogosultságát, bíróságainknak a csupán szakbírókból alakult bíróságokkal szembeni fölényét kétségtelenül igazolták. A termelés egyes ágaiban való jártasságukkal, a dolgozó tömegekkel való szoros kapcsolataikból adódó élettapasztalatukkal nagy mértékben segítik a bíróság munkáját, erőteljes támaszai a hivatásos bírónak az ügy helyes eldöntésénél. wjj büntető eljárásjogi tör;J vényünk külön önálló feladatot is bíz az ülnökökre. A magánvádas ügyek tárgyalására való előkészítése során a bíróság egyik feladata a szembenálló felek közti ellentétek eloszlatása, kibékí- tésük megkísérlése. Uj törvényünk értelmében a tanács el- ^nökéhek a hatáskörébe utalt ’ezen feladatokat népi ülflök •tg elláthatja. A magánvádas ügyek a becsületsértés, rágalmazás, könnyű testi sértés száma jelentékeny. Ez jórészben még a múlt rendszer hibájából elmaradt nevelés következménye. Az ilyen cselekmények által sértik meg a dolgozók leggyakrabban a szocialista társadalmi együttélés szabályait. A bíróságnak, ezen kívül az ülnökbírónak is, fontos szerep jut a polgárok helyes felfogásának és magatartásának kialakításában. Az elmúlt 13 év alatt a hivatásos bírák és a népi ülnökök teljes egyetértésben, eredményesen működtek együtt. A hivatásos bírák olyan munkatársaiknak tekintik az ülnök- bírákat, mint akiknek révén a dolgozó nép igazságérzete és egészséges életszemlélete érvényesül az ítélkezésben. Amikor nálunk az ülnökbíráskodást megvalósítottuk, az volt a felfogás, hogy a népi ülnök legyen teljesen laikus, fölösleges, hogy a törvényeket és egyéb jogszabályokat ismerje. A kívánalom egyedül az volt, hogy a dolgozó nép iránti hűséggel, megfelelő élettapasztalattal és józan ítélőképességgel, s nem utolsósorban politika, érettségével segítse a hivatásos bírák munkáját. Ez a felfogás akkor sem volt egészen helyes, de mégis indokolható volt azzal, hogy bíróságaink túlnyomó részben a régi bur- zsoá jogszabályok alapján ítélkeztek, amelyeket az ülnököknek is megtanulni szükségtelennek látszott, de erre akkor idejük sem volt. Ma azonban más a helyzet. Jelentősen előre haladtunk a szocializmus építésének útján. Népgazdaságunk Felvételre keresünk férfi munkaerőket raktári és rakodási munkákhoz azonnalra. Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat Pécs, Lenin tér 6. egységes alapon nyugszik. Népünk egységes, államunk erős. A szocialista jogalkotás is nagy léptekkel haladt előre. Polgári Törvénykönyvünk, Büntető Törvénykönyvünk, polgári és büntető eljárási jogunk, családjogunk, mind új, szocialista jogszabály. Ezeknek a megismerése nemcsak hivatásos bíróinknak, hanem népi ülnökeinknek, sőt minden állampolgárnak is kötelessége. Enélkül sem ítélkezni, sem társadalmunkban helyesen élni és dolgozni nem lehet A bíróságok működése, ítélkezési munkája akkor mondható jónak, ha megfelel szocialista jogszabályainknak, az irányadó jogpolitikai elveknek — egyszóval a törvényesség követelményeinek. Ehhez viszont feltétlenül szükséges, hogy a bíróság minden egyes tagja —i így az ülnök is, bíró is — minél jobban megismerje szocialista jogszabályainkat, valamint azokat a jogpolitikai irányelveket, amelyek állandó figyelembevétele nélkül a jogszabályok helyes alkalmazása elképzelhetetlen. Az ismeretek gyarapítása érdekében ülnökeink a bíróságoknál tartott ülnökértekezletek mellett a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat által szervezett ülnökakadémiai előadás-sorozatokon vesznek részt. Az ülnök, működése során, eleven valóságban ismeri meg a törvényt mint a bűnözés elleni küzdelem eszközét. Tájékozódást szerez azokról a jogviszonyokról, amelyek a felek között jogvitát eredményezhetnek. Megismeri ezek elbírálásának szempontjait Amikor — ítélkezési munkáját elvégezve — visszatér munkahelyére, megszokott környezetébe, ott terjesztenie kell szocialista törvényeink ismeretét és tiszteletét. A szocialista törvényesség leghivatottabb propagandistájának kell lennie. M egyénkben ez alkalommal 690 népi ülnököt választanak. Nem közömbös, hogy ezek az elvtársak mindannyian hiánytalanul eleget tesznek-e a most említett kötelezettségüknek. Nagyon hasznos volna, ha a jövőben ezeket a beszámolókat a bírósági vezetők mellett a helyi tanácsok, a párt- és szakszervezetek, a Népfront és a nőtanács helyi szervei s nem utolsó sorban az üzemek, szövetkezetek és más munkahelyek vezetői is szorgalmaznák és elősegítenék. A népi ülnököknek megválasztandó személyeket a munkahelyeken dolgozó társaik — a nyugdíjasok, háziasszonyok közül pedig a területen lakók — gyűléseken jelölik. Népi ülnöknek olyan büntetlen előéletű, erkölcsileg és politikailag feddhetetlen személyeket kell kijelölni és megválasztani, akik kellő politikai szilárdsággal, gazdag élettapasztalattal rendelkeznek, és munkahelyükön megbecsült emberek. A megyében mintegy 100 munkahely és lakókörzet jelöl ülnököt. A járási (városi) bíróságnál működő népi ülnököket a járási—városi tanács, a megyei bíróság ülnökeit a megyei tanács és a pécsi városi tanács választja a jelöltek közül 3 évre a június végéig megtartandó tanácsüléseken. Az ülnökök kiválasztásánál módot kell adni arra, hogy a lakosság minél szélesebb rétegei kapcsolódhassanak be az állami munkába, a közügyek intézésébe. Előrehaladásunknak megfelelően több szövetkezeti parasztot, több értelmiségit és több derék párton- kívüli dolgozót kell bevonni népi ülnökként bíróságaink munkájába. A most megválasztandó népi ülnökökön is múlik, hogy bíróságaink ítélkezése mennyiben lesz a dolgozó nép érdekében álló, törvényességével és differenciáltságával mennyiben segíti elő r szocialista építés soronlevő gazdasági és kulturális feladatait, a dolgozók nevelése ügyét Dr. Dely István a pécsi megyei bíiősV Készül a tanulmányterv Három próbakút a Duna partján Platthy György: Pécs-Gy ár város Futballmeccs — csigák között ■— A seb a fejeden? — Nekiestem egy sarokva*nok. <- Fáj? — Kicsit. Nem Jön focizni? «r» Orvosnál voltál már vele? —- A, minek?! Nem jön focizni? — Mehetek éppen. i— Maga lesz az Antival, Jó? A csiga-begyűjtő udvarán így áll fel a két együttes: a sebesfejű Jóska és egy zömök szóké fiú az egyik csapat, a másik Anti meg én. r— Te a Jóska öccse vagy? — kérdeztem Antit. Hány éves vagy? — Hét. — Jársz iskolába? — Nem. A Jóska se Jár, meg a Sanyi se. — Hátul akarsz lenni vagy elől? — Hátid. Most már éppen meg kellene jönnie a csiga-begyűjtő vezetőjének. Állítólag Komlóra mentek, autóval, csigáért. Jóska látta őket — azt mondták azonnal jönnek vissza aztán majd átveszik a csigát. Támadás. A szóké srác, a labdatulajdonos (tizenkét, tizenhárom éves lehet, akárcsak Jóska) könnyedén kicselez, átvágja a horpadt gumilabdát Jóskának. — Anti, áUJ a kapuba — üvöltöm. Anti villámgyorsan hasra- vágódik a két féltégla között, de már elkésett. A hasa alatt begurul a labda: 1:0! — Egy nul — mondja Jóska. A Mohácsi Selyem gyár szocialista újító brigádja az elmúlt esztendőben több mint félmillió forint megtakarítást hozott a gyárnak. A brigád vezetőjét, Molnár Zoltán technológust keresem. Azt mondják, talán fenn van a gépteremben. Amikor kinyitom az emeleti szövőgépterem ajtaját — hirtelen a fülemhez kapok. Sok üzemben, gyárban, bányában megfordultam már, de ilyen pokoli dübörgést sehol sem tapasztaltam. Lábam alatt ütemesen rezeg a cementpadló. Hosszú gépsorok mint soklábú hatalmas pókok fonják a hajszálnál is vékonyabb selyemszálból finom hálójukat. Babosfejkendőjű asszony szólít meg:. — Kit tetszik keresni? — mondja, mondja? — kiabálja a fülemhez hajolva. Ahogy csak a torkomon kifér, olyan hangosan válaszolok. Viszontválasz helyett kezével a szövőgépek közti keskeny folyosón álló kék munkaruhás fiatalemberre mutat, aki már jön is felém. Bemutatkozunk. De ez a bemutatkozás olyan, mint a némafilmekben. Kezet fogunk, mondjuk nevünket, de hangunk nem hallatszik. Mindent elnyom az egymással feleselő szövőgépek lármája. Egy csendesebb szobában már zavartalanabbul beszélgethetünk. ' * ’ ** . 1- } — Nem maga kacsintott rám tegnap a buszról? — De én. — Miért kacsintott? — Hát tetszettél nekem. Elvigyorodik. Nagyon tisztán és kedvesen tud vigyorogni. Tegnap ugyanígy vigyorgott, amikor rákacsintottam a buszból. Ezt a kétkerekű kordét húzta, ami most oda van támasztva az ajtó elé s ugyanígy mezítláb volt és ugyanilyen rettenetesen koszos volt mint most. Újabb gólt kapunk. — Miért nem jössz hátra!? — mondja méltatlankodva Anti, s a tegezésért még csak nem is moroghatok, elvégre igaza van. Hátra kellett volna mennem. Egy hatvan év körüli, bajú- szos öregember biciklizik az udvarra. A kormányon bugyor. — Bácsi, egy kimászott! Az öreg rálép a kontrára, leszáll, a biciklit nekitámasztja a falnak. Aztán azt mondja: „Azanyád!" és a virgonc csigát visszateszi a bugyorba. — Hát ezek? — bök a be- gyűjtöhelyiség felé, a zárt ajtó láttán. — Komlóra mentek — mond ja neki Jóska. — Ezeket hol szedte? — Hej, te gyerek, mikor mosakodtál utoljára? miközben egyik Íróasztalból hófehér papírú füzetet vesz elő. — E>e előbb hadd mutassam be őket — mondja. A brigád vezetője Molnár Zoltán, 29 éves, a gyárban 1957 óta dolgozik. Többszörös „Kiváló dolgozó” és hússzoros újító. Tóth Gyula művezető, 30 éves, 1949-uen lépte át a gyár kapuját, többszörös „Kiváló dolgozó”, hétszeres újító. Bánhegyi János lakatos, 34 éves, a tizedik éve dolgozik az üzemben, ötszörös újító.- íme a brigád— mondja s arcíiról látom, szívesen hozzátenne: „Stramm gyerekek.” De nem akar szerénytelennek tűnni. Pedig van mivel büszkélkedniük. — A brigád ebben az évben új taggal, Seregi János főművezetővel bővül. Ö is kérte a felvételét — mondja. — Negyven éves, 1950 óta dolgozik itt, többszörös „Kiváló dolgozó” és 16-szoros újító — teszi hozzá. Beszél .a brigád munkájáról, arról, hogy 1962. február 10-én alakultak és ez év februárjában elnyerték a „Szocialista újító brigád” kitüntető címét. A naplóból — hű krónika — egymásutiin felsorolja azt a 10 újítást, amellyel 546 000 forint megtakarítást értek el. Amíg beszél — figyelem. Szinte süt belőle a lelkesedés. Szavait időnként jóízű nevetés sri kör'íi. A Duna menti várost 51 közkút látja el ivóvízzel. Ez csak szűkösen elégíti ki az egyre fokozód:) igényeket és az ipar fejlődése is újabb gondot jelent a városi tanácsnak. Évente öt-hat kút mondja fel a szolgálatot, ilyenkor felújítják. nagy költséggel újra használható állapotba hozzák. Ezenkívül újabb kutakat is fúrnak — így az idén három közkút készül. A végleges megoldást a vízvezetékhálózat kiépítése jelentené egy bőséges víznyerést biztosító kúthálózatból. Ez nemcsak kényelmes, hanem biztonságos is A városi tanács megbízásából a MÉLY- ÉPTERV-nél már készítik a tanulmánytervet a mohácsi vízvezetékhálózat kialakítá— Hát... — Jóska szendén vigyorog. Anti is. — Talán a bába fürösztötte meg utoljára! — véli egy másik öreg, aki már korábban nekiállt meccset nézni. — Apátok micsoda? — kérdezi az öreg. — Drótos. — És hányán vagytok testvérek? — Kilencen. — Kint laknak ezek a salakhegynél, Újhegyen — mondja a másik öreg. — Apád ügye most is alszik? — Hogyne, dolgozik! — Se ruhájuk, se cipőjük — morog az első öreg. A két srác mit sem törődik a kritikával, rúgják önfeledten a horpadt gumilabdát. Szégyenszemre már öt nullra vezet az ellenfelünk, mikor újabb két srác jön. Be akarnak állni. .Mi választunk, azazhogy Anti, mert határozottan azt mondja: Az lesz velünk! Az új fiú szerencsére jól focizik. Néhány percen belül hét ötre szépítünk, megélénkül a mérkőzés. Valaki motorral bejön az udvarba, megáll a kapu (a két féltégla) előtt. — Bácsi, a pályára állt! — mondják a srácok. — Pardon — néz körül erre a motoros és a motort letolja a „pályáról”. Nem, nem a különböző és a sokszor szinte kimondhatatlan „műszaki-nyelvű” újítások leírása érdekel engem, hanem az, hogy mi az a „kényszer”, ami újnak, jobbnak alkotására serkenti őket. Meg az, hogy miként születik az ötlet, ami százezreket jelent a gyárnak, a népgazdaságnak. — ... sokan azt hiszik, hogy valaki leül és elhatározza: most újít — mondja. — Eszi a fene, nem így van. Higgye el, hogy az embert sokszor a kényszerűség viszi az ötletig. Hadd mondjak erre egy példát. Az első újításom történetét. Észrevettem, hogy a szövőgépeknél a gép leállása és a szövetet húzó szerkezet megállása nem azonos pillanat oan történik. Ezért, a gép indításakor a szövetben csíkok keletkeztek. Nos, mondtam magamban, ezen javítani kell. S ha sikerül, örülök én is, a szövőnő is, mert jobb minőségű árut adhat ki a kezéből, s ez bizony a borítékban jelentkezik fizetéskor. De mikor kezdjek hozzá? Hétköznap nem lehet, három műszakban dolgozunk. Csak vasárnap. Az egyik vasárnap reggel fél 7-kor már a gyárban volt. A gépek mozdulatlanul pihentek, szokatlan csend terpeszkedett a teremben. Odaült az egyik gép mellé, a térdére könyökölt, és olyan vizsgáló szemmel nézte a hosszúkarú masinát, mint orvos a betegét. sara. Az idén már három pró< bakutat fúrtak, hogy megállapítsák, milyen vízmeny- nylscgre és minőségre számít- [ hatnak. Az első vizsgálatok az; bizonyítják, hogy a Duna mentén fúrt kutakból fenol- mentes vizet kapnak, csupán a vucártalmát kell bizonyos ■■'értékben csökkenteni. A 320 ezer forintért készülő anu1-"' •■■•'érv megvitatása után kerülhet sor a végleges tervek eikész; ésére, majd pedig azok megvalósítására. Az előzetes számítások szerint az egész vízhálózat kiépítése mintegy negyvenmillió forintba kerül. Ehhez az állam nyújt hitelt, de a földmunkákat társadalmi összefogással kívánják megoldani és vízügyi társulást is szerveznek. Sajnos nem ő az „üzletvezet tő” — várni kell tovább. — Ti hány forintot kapta* tok tegnap? — kérdezi a láb- datulajdonos Jóskát. — Kétszázharmincat. Da máma nem lesz annyi, jó ha ez van harminc kiló. — Annak is a fene a belibe, aki ezt megeszi — mondja a biciklis öreg mély undorral és egy újabb csigát nyom visz- sza a bugyorba. — Jó az — mondja Jóska. — Miért, te talán már ettél? — Ettünk ám, igaz-e Anti? Anti bólint. — Azt mondják, a franciák szeretik ezt. — Meg konzervet is csinálnak belőle — véli Jóska. — Affene a gyomrukba —> így az öreg. Ekkor veszem észre, hogy a sarum tökéletesen szétment a nagy meccsen. Hiába mégis haza kell menni. Nem tudnám pontosan megmondani, miken gondolkoztam hazafelé menet. De ilyesfélék jártak a fejembe: Monsieur Duval, ahogy éppen éticsigát reggelizik egy párizsi kiskocsmában az Arc d’Étoile közelében, meg azon, hogy vajon kinek a kötelessége az ilyen élénkszemü, mocskos kis elhagyott kölyköket észrevenni az utcán és tenni valamit értük, meg persze azon, ha Anti ki tudta volna védeni a tizenkettedik gólt, talán meg is nyerhettük volna a meccset. Lázár Ervin Nézegette, tapogatta a hideg vasakat, csavarokat. — Tudja milyen bolondos gondolatok kavarogtak a fejemben, amíg a gép előtt ültem? Ilyen például: hej, de könnyű dolga Is volt Nagy Sándornak azzal a gordiuszi csomóval. Suhintott egyet a kardjával s ketté vágta. Nos, a modern „gordiuszi csomó” most itt van előttem. De hol a kard? Felesége tízórait csomagolt aktatáskájába. Hozzá sem nyúlt. Ráharangozták a delet is. Észre sem vette. Késő este volt, amikor elköszönt az álmoshangú portástól. — Sikerült! 12 gépen alkalmaztuk az újítást — mondja. — Azóta semmi hiba... 1200 forintot kaptam ... vettem a feleségemnek egy porszívót érte. Kárpótlásul az egyedül töltött vasárnapjáért... Jóízűt nevet, egymáshoz dörzsöli a tenyerét, mint aki azt mondja: örültem én is, a felesegem is. Megalakították a brigádot. — Te Zoli, a szövőgépen, tudod az a csavar, mindig eltörik ... kellene valamit csinálni — mondta egyik nap Tóth Gyula művezető. — Ha te. meg a Bánhegyi Jancsi, a lakatos, összeállnánk, kifun- dálnánk valamit. Hol az egyik, hol a másik gép áll. A szövőnők morognak... Az egyik vasárnap mindhárman bementek a gyárba. Úgy gondolták, hogy délig dolgoznak, aztán megnézik a gyár mellett kanyarodó Dunán a motorcsónakversenyt, délután pedig elmennek a meccsre. „Nyughatatlan újítók44