Dunántúli napló, 1963. május (20. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-30 / 124. szám

1963. MÁJUS 30. RIAPLÖ 5 Ünnepi könyvhét 1963... Vagy nem is pont csak 1963. Illetékes szerveink iyenkor előadásokat, irodalmi esteket, író-olvasó találkozókat ren­deznek évek óta, nagy gond­dal, komoly előkészítő mun­kával, anyagi áldozatokkal, plakáttal, meghívóval, újság­cikkel, hangosbemondókkal, üzemekben, hivatalokban, is­kolákban, ésatöbbi. S az eréd- mény? — Városi nagyüze­metekben legtöbbször 10—15 odalasszózott, vagy szívesség­ből ott maradó joviális hall­gató. Avagy legutóbb, a me­gyeszékhely központi műve­lődési házában, a 120 000 la­kos közé érkezett két Kos- suth-díjas, József Attila-díjas és SZOT- meg egyéb díjas író személyes szereplésével rendezett irodalmi esten alig látok magyar tanárt, még ke­vesebb magyar szakkörös diá­kot, de jóformán senkit a Ta­nárképző Főiskola azon hall­gatói közül, akikről normális ésszel feltételezhető lenne, hogy nem muszájból, s nem a tananyag végett, hanem spontán érdeklődésből kiván­csiak élő irodalmunk villaná­saira. Á, nem — csak „finom” városi közöny. Tüke-előkelő- ség? Sznobság? — mit tudom én, mit jelent ez pontosan. De... De ugyanakkor például Dencsháza. Rossz utazási kö­rülmények. Költő barátom­mal, Galambosi Lászlóval zötykölődünk Szigetvárig vo­naton. Útközben kitör a vi­har. Zivatar. Villám vág va­lahová. Olyan csattanás, hogy azt hisszük, a mozdonyba vá­gott. Szigetvárról gépkocsi­val. A kultúrotthon igazgató­ja és az iskola egyik tanára fogad. Falu? Elhagyott falu? Hol van a térképen? És hul­lasötét: — az a bizonyos csat­tanás a transzformátort vág­ta ki. Az egész falu sötét, akár száz évvel ezelőtt. Gyu­faláng fényénél ismerkedünk, s az igazgató fia futkos, hogy késő este petróleumot szerez­zen a lámpába. Addig a kocs­mába húzódunk, ahol még ég az egyetlen gyertya. Egy fél­deci és még egy — a vendég­látóipar dolgoznia figyelmez­tet, ho-'v induljunk, itt a kez­dés ideje, ős is jön, ne hagy­juk állni a várakozókat. — A várakozókat! — hm, nevetünk össze barátommal. — Ez is jól kezdődik! Úgy zuhog még egyre, mint utlojára Noé idejében. De végtére mégis át kell men­nünk a kocsmából a művelő­Közöljük kedves vásárióink­kal, hogy Mohácson, Szabadság u. 26. szám alatt az új bútorbolt megnyílt dési házba, ötven méter az egész, fogjuk a petróleum- lámpát, felhajtjuk a gallé­runkat és futás! A petróleumlámpa a mi asztalunkra kerül, s a nagy­papás romantikájú félhomály­ban úgy olvassuk a verseket, az elbeszélést, hogy fogal­munk sincs róla, vajon hal- gatja-e valaki, hiszen a sze­münk előtt pislákoló fénytől nem látunk messzebbre, a lámpa mögé: ülnek-e, áll- nak-e ott valahányan? Befejeztük. De nem, nem lehet. Valaki kérdezni kezd. És beleszól még egy hang. Tehát vannak a teremben. Hát igen: fél óra múlva már twistről, háborúról, a nehéz termésről, fiatal ba­jokról és régi betegségekről vitatkozunk. Nem látjuk őket, csak hanghordozásuk árulko­dik: van köztük diáklány, parasztbácsi, tanító, talán vasutas, talán motorvezető, mindegy. Mindjárt tíz óra. Milyen öreg idő ez más napokon — falun! Felállunk, búcsúzko- dunk. Kifelé menet, kiszaba­dulva a lámpa bűvköréből, most látjuk, mennyien állnak ott hátul még mindig! Meleg, mosolygó jóérzés csalja számra a szót: — Mi lett volna, ha nem zuhog így ... ? Hát igen. Falu és város... Óriási különbség? Az. Csak nein mindig ugyanannak a ja\ ára. Kunyhó és kastély ... — jut eszembe az iskolában tanult példázat, 1963-ban is, az ünnepi könyvhéten. Kende Sándor Stfekezlet cl ^Dolgában A Volgában nem érezni a sebességet. A sebességmérő pirosfejű mutatója meg-meg- billen a 'kilencvenes felé, még­is úgy érezni, mintha lépés­ben haladnánk a pécsváradi országúton. Útirány: Hidas, onnan Szászvár, aztán Komló, végül Magyarszék és haza Pécsre... végig a megye észa­ki részén. Igazán kellemes ki­rándulás. Csakhogy most nem ilyen céllal ültünk kocsiba. A fel­adat — menet közben megvi­tatni, mit teltek a járások, községek, a KlSZ-szervezetek tavaly óta a főútvonalak men­tén települt falvak csinosítá­sára? Éppen egy éve, hogy a megyei tanács határozatot ho­zott az idegenforgalom szem­pontjából is jelentős utak rendezésére, környékük rend- behozására, hogy a Baranyá­ba érkező turisták, autós ki­rándulók, idegenek ne csak jó utat találjanak, ne csak a tájban gyönyörködhessenek, hanem az ember alkotta, csi­nos épületekben is. Az alkalmi értekezlet vala­mennyi résztvevője megfért a Volgában. Elől Kupika Sándor, a KISZ Baranya megyei Bi­zottságának első titkára, há­tul Vértes Tibor, a megyei ta­nács végrehajtó bizottságának titkára és a riporter, aki al­kalmasint a jegyző szerepét töltötte be ezen a mozgó ér­tekezleten. Hogy miért éppen értekezlethez lehet hasonlíta­ni? Nos, azért, mert a tanács határozatát elsősorban a KISZ fiatalok hivatottak megvaló­sítani. Annak idején vállalták is, sokat is tettek már azért, hogy eltűnjenek az útmentét csúfító kunyhók, ólak és sze­métrakások, de még mindig maradt bőven munka. Ezt mentünk szemrevételez­ni. Vértes elvtársnál aktacso­mó. A legfrissebb jelentések arról, hogy az egyes járások­ban mit tettek már eddig a határozat megvalósítására. Találomra belelapozok: Hird községben az útkereszteződés­nél a műhelybódé lebontása, eltávolítása csak részben tör­tént meg. A kisiparos beszün­tette tevékenységét, de az ócska berendezés elszállításá­ról még nem gondoskodott, — írják a pécsi járás vezetői. — Ez az éppen — mondja Vértes elvtárs. Hirdnél já­runk, a kritikus ponton. A határozatot még nem valósí­tották meg. A helyi tanács­nak és a K IS Z -fi a talofcnak kell sürgetniök végrehajtását. Ha a KPM méltányolta a ta­nácsi határozatot és eltávolí­totta az otthagyott útépítő anyagokat, akkor egy kisipa­rost is kötelezhetnek a tanács rendelkezésének gyors és ma­radéktalan betartására. A viaduktoknál újabb gond: Mi legyen az autóbuszváróval, ahol az apát- varasdiak húzódnak meg, ha esik az eső? — Most már istenes, nem­régen még össze akart dőlni. Én azt javasolom, hogy vata­Kóbor tanár úr KOSOK JANOS, a honi bel­sőépítészet országos hírű ipar­művésze, az ormánsági karco- lásos bútonmotívumok életre- keltője csaknem egy ember­öltővel ezelőtt. 1909-ben vé­gezte el az Iparművészeti Fő­iskolát A művészi pályára az asz­talos ősök kicsiny műhelyei, különös szerszámai, megvaló­sulatlan álmai inspirálták. A mértani idomokra szabdalt fá­nak akarta visszaadni a lel­két, amit elvett tőle a fűrész, a gyalu, a hántolókés. A ter­mészetét akarta visszaadni, azt, amivel nem kelbet ver­senyre semmiféle más anyág. És a minden anyagok e leg- nemesebbike lassanként ki­tárulkozott előtte pompás szí­neivel, erezeteivel, teljes struk­túrájával S mindez, ami előt­te évszázadokkal az első mű­vészt az intarzia megteremté­sére ihlette, őt sem hagyta nyugton. Az Iparművészeti Főiskola után minisztériumi ösztöndíj­jal a müncheni mesterek mű­termeiben érlelte tovább tehet­ségét, amit sok kartársával el­lentétben mégis idehaza kí­vánt gyümölcsöztetni. És évekkel később, amikor jónéhány tanítványát már kül­földön kapta szárnyra a hír­Qj 1 »1 1 r r % MrandciJh [K-vásári VIá j u s 20-tól —- június lóg. Egyes cikkajánlatunk: 7érfifürdönadrágok 45.— Ft-tól Női fürdőruhák 64.— Ft-tól Halásznadrágok 100.— Ft-tól Shortok 65.— Ft-tól Strand táskák 120.— Ft-tól 5. sz. bolt Széchenyi tér 8. sz. bolt Széchenyi tér 18. 10. sz. bolt Kossuth L. u. 23. 25. sz. bolt Kossuth L. u. 30 30. sz. bolt Kossuth L. u. 57 32. sz. bolt Bem utca 4. Pécsi Ruházati Bolt Vállalat név, 5 továbbira sem engedett a kísértésnek. Pedig a Párizs­ba, Münchenbe, Düsseldorfba elszármazott tanítványok hoz- zácímzett leveleiből híres ka­tedrák, zsíros pozíciók kacsint­gattak felé. S noha sohasem titkolta, hogy büszke rájuk, őt mégis jobban érdekelte a már akkor haladó magyar bútor­művészet feltámasztása, mint a XV. Lajos korabeli bútar- osodák ismétlései. Kóbor János idehaza is meg­gazdagodhatott volna, ha az eldugott falvak kiskapui he­lyett a kastélyok, a kúriák vasvirágos, bronzveretes, ka­puin kér bebocsátást Ö más gazdagságra vágyott. Eljutni egy olyan katedráig, ahonnan két kézzel szórhatja szét nehe­zen gyűjtött kincseit. És ha mi, mai szemmel túl szerénynek tartjuk is azt a katedrát, amit a gróf Klebelszberg Kunóról elnevezett pécsi ipari tanuló­iskolában kapiott meg annak­idején, ő abban látta betelje­sülni a sok-sok éven át dédel­getett terveit. S ha az egy­mást követő évek, évtizedek alatt, abban az iskolában akarta feltámasztani a magyar bútoripar hagyományait, ak­kor elmondhatjuk: az sem raj­ta múlott, hogy ma mégis akadozik valahol e tisztes ipar jóhírneve. Nem arról van sző, mintha Kóbor János tagadná az egyre inkább tért hódító modem bútorok létjogosult­ságát, de abban, amikor min­den különösebb megjegyzés nélkül megmutatott egv cirá­da nélküli 30 éves szekrényt, azzal a mozdulattal minden zokszónál, kritikánál többet mondott. Annak a szekrény­nek újabb 30 év múlva sem hullik ki a lába, újabb 30 év múlva sem vedlik meg a színe. — Én erre sok ezer kisinast tanítottam meg. nem hinném, hogy elfelejtették ... KÓBOR TANÄR UR ma is tanít, piedig a nyáron elkerülő _ a hetvenötödik évét is. Tíz évvel ezelőtt adta át helyét a piécsi 500-as Iparitanuló-iskola fiatalabb szaktanárainak, s az­óta nem ipari tanulókkal, bajlódik. A Nagy Lajos Gim­názium poll technikai óráin ta­nítja a faipar ábécéjét olyan emberkéknek, akiík az érett­ségi után orvosi, tanári, jogi egyetemeken alapozzák majd meg választott élethivatásukat. S hogy. ezek a kisdiákok a néhány nappal ezelőtti keszt­helyi Helikonon mégis arany és ezüstérmeket nyertek a po- Uteohnikumi órákon produkált faipari műveikkel, feltétlenül elgondolkoztatok. Mi ragadhatta magával a diákokat, hogy ebben az élet­céljuktól távoleső szakmában is valami kiválót alkossanak? Csupán a velük született kéz­ügyesség vagy holmi barká­csolókészség? Erre is választ kaptam, ami­kor Kóbor tanár úr megmu­tatta a tanműhelyt és a fa­ipari politechnika előadóter­mét. Lenn a műhelyben a ti­zenhat satupad a szalagfűrész, az egyetemes gyalugép körül egész sora glódába áll a félig- vagy készremunkált apróbúto­roknak, melyek becsületére válnának egy kisebb asztalos­üzemnek is. Mégis az igazibb, a hitele­sebb választ odafent a tante­remben kaptam. A terem fa­lain körös-körül fametszetek, idomok, hazai, külföldi fa- és gyökérminták metszetei, intar­zia tanulmányok és a kora­beli kézművesdpar különböző kéziszerszámai szemléltetik a mesterség minden szépségét, bonyolultságát. És ami mind­ennél megkapóbb, az értékes gyűjtemény mind-mind Kóbor tanár úr adománya, amit eleinte talán azért cipelt be egyenként az iskolába, hogy az elméletet ilyképpen is össze­kösse a gyakorlattal, hogy az­tán valamennyit lemondó ön­zetlenséggel rátestálja az isko­lára. CSODA-E HÄT, ha az or­vosnak, történésznek készülő diákok arany, ezüstérmekre váltják a tanár úr megható ügyszeretetét! És hány mag hány új terve van még az idős tanárnak arra, hogy még gaz­dagabb. még szemléltetőbb le­gyen az osztálya! A sok terv közül a legdédelgetettebb ter­ve, hogy a bútoripar minia­tűr múzeumát mielőbb létre­hozza az iskolában. — Igaz, van még tíz évem, mert az apámék, nagyapámék is nyolcvanötnél adták le a kulcsot, de azért biztos, ami biztos, ezzel a kis múzeummal nem várok annyi ideig. Mi mégis azt kívánjuk, hogy a kis múzeum tíz éves jubileu­mát is haladja túl erőben, egészségben drága tanár úr. P. GY. mi szebb várót kellene ide építeni. Nagyon exponált hely. Sokan megállnak a hidaknál, gyönyörködnek a tájban és akkor ez a rozoga buszváró fogadja őket. Valami stílszerű épületet lehetne ide építeni. Közel az erdő, hát ide illene egy vadászház szerű kis épü­let. A javaslatot a megyei KISZ- titkár jegyzi fel noteszébe, hogy eljuttassa a járásba. Szászvár kijáratánál példái parkosítani kellene, Magyar- egregynél szinte a természet kínálja a parkosítást a fürge patak völgyében. Játszótér is megférne ezen a területen. Magyarszéknél a vasúti átjáró környékét bizonyára rövidesen rendezik a fiatalok, így csak rontja a szép fekvésű falu ké­pét. Na és a magyarszéki há­zakkal is érdemes lenne csi­nálni valamit. Talán egy ba­ranyai faluban sem találni annyi vakolatlan épületet, mint itt. Sikonda megbúvik az erdő ölében, az országúiról csak hitvány táblák mutatják he­lyét. — Nem sokáig — mondja a titkár. — Uj, idegenforgalmi szempontból is ízléses táblá­kat helyezünk el itt is és a megye más forgalmas útvona­lain is. A táblákat már ké­szítik Budapesten és hamaro­san a helyükre kerülnek. A mecseki kanyaroknál Vértes elvtárs összegezi a helyzetet: Sokat tettek mái eddig is a járások, községek, biszesek a falvak csinosítása érdekében, de még nem tel­jes ez a munka. A csinosítás­nál, rendezésnél nem lehet íélmunkával megelégedni. Hi­szen a legszebb környezetet is elronthatja egy szemétra­kás, egy rozzant Öl, vagy meztelen ház. És azonnal megszületik a határozat: ■A KISZ felhívja a falusi fia­talokat, hogy a következő he­tekben társadalmi munkával tegyék vonzóvá és széppé a falut, annak környékét, első­sorban a főútvonalak mentén. Ne legyen ez kampányfeladat, tartsák mindig napirenden és szükség szerint többször is foglalkozzanak a parkosítás­sal, fásítással. A tanácsok — elsősorban a falvakban — adjanak meg minden segítsé­get a fiataloknak ahhoz, hogy ezt a határozatot végrehajt­sák. Gáldonyi Béla Helikoni mozaikok Keszthely, Rákóczi út 5. Csendben, halkan fiatal öre­gek lopakodnak be a kertbe. Herboly Laci bácsi, a kar­nagy sorba állítja őket, s felcsendül a Kodály Zoltán által nemrég megzenésített Bacsányi dal: „Nemzetek, országok, kik rút kelepcé­ben ...” Szárnyal a dal, be­hallatszik a kisszobába is, ahonnan előtipeg a 86 éves Pécely anyóka. Az ő ked­véért jöttek el a régi „ga­vallérok”, köztük a régi énekkar több 80—82 éves tagja, hogy bemutassák: eb­ben a korban is messze száll még basszushangjuk. Majd váratlanul fiatal lánykák, a Pécsi Janus Pannonius Gim­názium kis kamaraegyüttese csillogtatta meg énektudását. Kedvesen, csilingelve szár­nyalt a dal Ivasivka Mátyás karnagy vezényletével, Ko­dály—Vargha: Az éneklő if­júsághoz című ének. Fiata­lok és öregek, akiket össze- találkoztatott a dal szeretete. S talán nem utolsó sorban a Kodály—Péczely család iránti megbecsülés is. A Petőfi moziban izzó a hangulat. A szellemi vetél­kedőn fej-fej mellett küzd o két csapat: a Székesfehér­vári József Attila Gimná­zium és a Pécsi Leöwey Klára Gimnázium. Egyik sem enged a 48-ból, illető­leg a pontszámaiból. Végre egy nehéz kérdés: .Melyik értekezleten határozták el az ENSZ létesítését? Csend. Izgalom. A válasz egyre késik. Végre valahon­nan váratlan segítség érke­zik. Az egyik pécsi kislány szeme felragyog, és bátran böki ki: — Lajtán (helye­sen: Jaltán). Így előzte meg a székes- fehérvári csapat a pécsit. Csillogó feketeszemű kis­lány a mohácsi Gábor Klá­ra. Csak egy a hiba. Nem tud szavalni. Legalább is így vélte a megyei KISZ Bizottság zsűrije, és a selej­tező versenyen „kiszűrték”. Nem indulhatott a helikoni szavalóversenyen. Ezért in­dult csak a mohácsi Irodal­mi Színpad műsorában, ahol több verset szavalt .— le­nyűgözően. Kiticsics Mária lebiveysta tanuló szavalását sem akarták engedélyezni rossz tanulmányi eredmé­nye n iatt. Mindketten — de csak ők! — aranyérmet hoz­tak haza Keszthelyről. T. Sz. A PÉCSI RADIO A Milady bosszúja (4 és 8 érakor, 1963. máj. 30-i, csütörtöki műsora szélesvásznú, dupla helyárral). a 223,8 m középhullámon: Kossuth Híradó Mozi: Magyar . , _ híradó, Játék a vízben, Tanító le­17.00: Szerb—horvát nyelvű műsor: Szek, 10. sz. világhíradó, Strucc, Falusi hétköznapok... — össze- a nap másik fele. (Előadások 11 állítás. Na da Szpaszojevics, Nesztor Gábrics és Alekszandar Deja- novics szerb dalokat énekel. 17.30: Német nyelvű műsor: így látja a brigádvezető... — Riport. Az izményi Herold-duő énekel. Az új technika nem öncélú ... Német népi táncok. 18.00: Hírek. 18.05: Egy csomag kottafej ... — Könnyű zene. 18.25: Munkatársaink jegyzetfüze­teiből. 18.35: Strauss-keringők. órától 3 óráig folytatólagosan). Építők kultúrotthona: Fagyos­szentek (5 és 7 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): Francia kandalló mellett (5 és 7 órakor). Rákóczi (Mecsekalja): Egy pohár viz (7 órakor, szélesvásznú). Május 1. (Vasas n.): Űzött vad I., II. (7 órakor, szélesvásznú, dupla hely árral). Istenkút: Séta a nárciszok körül (7 órakor). Kossuth (Mohács): válás olasz módra (6 és 8 órakor, szélesvász­nú). Csak 18 éven felíileknek! Zrínyi (Szigetvár): Nem ér a 18.45: Dél-dunántúli híradó. _ 19.05: A Széchenyi térről a Fehér- nevem’"(fa~9° órakor) kuti menedékházig. Zenés Táncsics (Siklós): Nevessünk riportműsor. (Az 1963. május 1-i q firakorl adásunk ismétlése.). v 19.55: Műsorismertetés. ­20.00: Műsorzárás. DUNANTÜLI NAPLÓ k Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapia. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc, Szerkesztőség: Pécs. Rét u. 4. Telefon: 15-32, 15-33. 17-00. 31-68. 17 óra után: 31-81. Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadóvállalat. Park: Váratlan találkozás (fél 5, „ 1 7 q Apavár ciáipcv-scv. Kiadóhivatal. Pécs. Hunyadi u. 11. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Liliom (este órakor). Jászai pedagógus-bérlet. Tájszínház: A nadrág (este 8 órakor). Sumonyban. MOZI fél 7 és fél 9 órakor, szélesvász­nú). Park kertmozi: A három testőr, A Milady bosszúja (fél 9 órakor, szélesvásznú, dupla helyárral, jó idő esetén). Petőfi: Túl fiatal a szerelemre (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Kossuth: A három testőr* — Telefon: * 55-91, 50-00. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsa Mihály u. 10. qg. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivatalok* nál és kézbesítőknél. Előfizetési díj l hónapra 12.— Ft, Indexszám: 25 054

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom