Dunántúli napló, 1963. május (20. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-17 / 113. szám
19<53. MÄJÜS IX ^APié' Rét aut «nyeremény a takarék- szövetkezeteknél Két baranyai községben szerzett örömet az Országos Takarékpénztár szerda délutáni sorsolása, ahol a gépkocsi-nyereménybetétköny- veket húzták ki. Ezzel ugyanis háromra növekedett a baranyai takarék- szövetkezetek útján nyert személyautók száma. Az első gépkocsit a vajszlói falusi bank egyik betétese nyerte, s most a második autó is ennek a takarékszövetkezetnek a révén kapott gazdát. Tekintettel azonban a nyereménybetétkönyv ’titkosságára, még nem közölték, hogy ki a boldog tulajdonos, hiszen tegnap délután még nem értesült a jó hírről. így nem állt módjában nyilatkozni, hogy él-e a titoktartás jogával, vagy sem. A harmadik „takarékszövetkezeti” gépkocsit Sárvári András nyerte meg, aki a mágocsi takarékszövetkezet szászvári kirendeltségénél váltott autó-nyereménybe- tétkönyvet 1962. július 30- án. Sárvári András a termelőszövetkezet tejüzemének vezetője. A baranyai takarékszövetkezeteknél 1962. júniusában kezdték el gyűjteni a gépkocsi - nyereménybetétkönyvet. Jelenleg a megye szövetkezeti gazdáinak 1 millió 500 ezer forintja áll bent erre a célra, részben 5, részben 10 ezer forintos betétekben. fiz állandó bizottság elnöke A VÁROSI TANÄCS nagytermének körbefutó padjai tele voltaik emberekkel. Olyan volt, mint egy kis parlament. Komáromi József az „ámfiteátrum” mélyén állt, I jegyzeteikkel a kezében és bírált. Nem remegett a keze, | nem volt lámpaláza, nem zavartatta magát a sok tekintet kereszttűzétől. Megbírálta a tanács KÖFA csoportját, mert a községfejlesztósi pénzt nem arra költötték, amire kelleti volna. Kifejtette, hogy a költségvetési és adótervek nem elég reálisak. Keveselte a múlt évi társadalmi munka értékét. Hozzátette, hogy a lakosság* ennél sokkal többet vállalt volna. Mert hány utca van, ahol az emberek sala- kozmának, vagy járdát javítanának, csak nem kapnak hozzá anyagot! Komáromi József, a pénzI ügyi állandó bizottság elnöke, és én még nem tapasztaltam, hogy áb-elnök mondott beszámolót a tanácson. Nagy csend- j bar. hallgatták végig a be- i szedet az emberek, még a kö- j hintésüket is elfojtották, mert megérezték, hogy az ötven év felé járó,/férfi mögött egy bizottság áll, annak álláspontját tolmácsolja, az pedig majdnem a közvélemény. Arra számítottam, hogy a beszéd heves vitát kavar j majd, s a felizgatott kedélyek j viharos irányba fordítják a * tanácsülést. Rosszul számítottam. Nem volt egyetlenegy I ellenvetés sem. Csak taps. j Sőt: a szünetben gratuláltak * neki. Elsőnek Kiss Károly elvtárs, az Elnöki Tanács titkára, aki részt vett a tanácsülésen és végighallgatta beszédét. Közhely, hogy a kritikát nem mindig — és nem mindenki — köszöntik tapssal A sértődéstől az ellenkezésig, a nyilt vagy burkolt visszautasításig igien széles az elutasítás skálája. Ezért, amikor felkerestem Komáromi Józsefet — a pécsi széntröszt egyik nem túlságosan világos irodájában dolgozik revizorként —, beszélgetés közben kiváncsiam kérdeztem tőle: vajon nem volt része a fentiek valamelyikében? Nem került még kényelmetlen helyzetbe szókimondása miatt? AZ AB-ELNÖKÖT nem lepte meg a kérdés. Mosolyogva íelete: volt már része ebben is, bár ez nem általános. Egy alkalommal például — még az ötvenes évek elején — megkérték, hogy mondjon véleményt a gyapottermesztésről. Közismert, hogy a gyapot ráfizetés volt az országnak. Nem tudott mást mondani. A pénzügyi szakember alaposságával, precizitásával próbálta bebizonyítani, hogy rossz lóra tettek ezzel a növénnyel. Ezen az értekezletein az akkori pénzügyminiszter is megjelent, ő is végighallgatta a bírálatot. A többiek, a munkatársai halálos csendben hallgatták a fejtegetéseit, mert azt hitték, hogy rossz lesz a vége. Hát nem lett rossz. Senki sem szólt érte. Sopronban viszont — mert Új fürdőmedence a Bc^okányfoan A Balokány-fürdőben az alsó kismedenee helyett új fürdőmedencét épít a Baranya megyei Építőipari Vállalat. A medence építési költsége majdnem 350 ezer forint. Az építők jövő hónap közepén adják át rendeltetésének az új medencét, melynek végében a gyermekek részére is építenek egy kis „kacsaúsztatóiFoto: Hill e b\r and. ott is dolgozott— egy alkalommal fegyelmit indítottak ellene, mert a párttaggyűlésen megmondta, hogy sok a hiba a tsz-politikában. Ez szintén az ötvenes évek elején történt. Bizony meleg helyzet volt, — mert nem mindegy, hogy fegyelmit indítanak az ember ellen —, de a végén jóra fordultak az ügyek. Az húzta a rövideb bet, aki a fegyelmit megindította. A bíráló embert érhetik kellemetlen meglepetések is, — szerencsére mind kevesebb- szer, — am, aki fél a farkastól, ne menjen az erdőbe. Ezzel lehetne summázni Komáromi József véleményét. Helyes vélemény? Igen, ez vitán felül, áll. Már azért is, meri vannak még olyan emberek, akik egy-egy melegebb helyzet után olyan következtetésre jutnak, hogy a legokosabb tűrni és hallgatni. És tűrnek még akkor is, ha igazsági-r- zetük lázong a hiba ellen. Ez pedig aligha vezethet jóra, hiszen a hibák nem szűnnek meg maguktól, csak akkor, ha felfedik és szembeszáll- naik vele. Szükség van tehái mind több olyan emberre, mint Komáromi József, azok nélkül nem haladhatna előre a világ. Azt szokták mondani, hogy az emberek nem szeretik a szókimondó egyéneket. Van is ebben valami igazság. Viszont az is igaz, hogy Komáromi Józsefet mégis kedvelik. Ismertem olyan tanácstagot, akinek senki 6em ment el a fogadóórájára, és ismerem Komáromi elvtársat, akihez nemcsak a választókörzete, hanem az egész környék odajárt Meszesen. Az előbbi választáson ugyanis ott jelölték. Nemcsak a szokásos út-, víz-, meg nyugdíjügyben keresték. Egy öreg néni meg azért kopogott be hozzá, mert háromezer forintot adott kölcsön egy lelketlen embernek, s az nem fizette vissza. Többnyire olyan dolgokban kérték segítségét, amiért verekedni kellett. HÁT ILYEN ELŐZMÉNYEK álltak Komáromi József mögött, amikor azon az emlékezetes tanácsülésen elmondta az . állandó bizottság beszámolóját. Azt hiszem, sokat várhatunk tőle, mert tele van tervekkel. Májusban pénzügyi ellenőrzésit akar tartani az iskolákban és a szociális otthonokban, később a Pénzügyminisztérium revizori vizsgálataiba szeretne az állandó bizottsággal besegíteni — és így tovább. Azt hiszem, nem fognak csalódni benne. M. L. A Ubz&vnáhty WVWWVYWWWV! A telefonszerelő Nyers József hozott egy sárgás-barna papírlapot, amely egymillió millpengő névértéket képviselt. Odarakta az irodai asztalra a Marikának — mint mondta — hozománynak. Régebb óta ismerik egymást, megszólításként JóSkáznak és Marikáznak. A hozományt is ebbe a kapcsolatba tartozónak szánta, hogy legyen sok pénze, mert egy fiatal asszonynak mindig sok pénzre van szüksége. Nagylelkűségének bizonyítására felmutatott mégiegy egymillió millpengőt amit másnak ad, mert más embert is boldoggá kell tenni... Az egymillió millpengő — azaz egymillió millió pengő —ott hevert az irodai asztalon. Amikor a városban intézendő dolgai végeztével Marika ismét odaült az íróasztalához megzörgette a papírlapot és felvilágosítást várva kérdezte: Ez mi a nyavalya? |— Hozomány. Milliomos miilomosság. Fantasztikus dúsgazdagság, korlátlan lehetőségek nyílnak maga előtt. Legyen boldog és költse el minden jóra — adtuk a telefonszerelő stílusában a magyarázatot. Nem értette. Se a tréfát, se a magyarázatot. Az általános ismertetés ami az infláció fogalmát próbálta érthetővé tenni semmi eredményt nem hozott és így következnie kellett a gyakorlati példáknak. — Emlékszem, hogy amikor az egyik pécsi újság a „Dunántúli Népszava” ezer pengő lett példányonként, maga a főszerkesztő írt vezércikket, hogy ilyen a magyar történelemiben nem volt. Nem Jett igaza, mert olyan újság is volt, ami tízmillió pengő volt példányonként — mondta az egyik. — Ez még semmi. Később már ki sem tudtuk mondani a névértéket, csak pirosnak, kéknek, lilának neveztük és amikor megkaptuk, rohantunk vele a piacra, ahol egy fél kosárra való krumplit és káposztáit, ha kaptunk érte — tette hozzá a másik. — A Ludas Matyi írta egyik bökver- sében 1946-ban, amikor péntekre megjelent a tízezer pengős először. Tízezer pengő! Nagy pénznek, nézte ezt először még a bökversíró is, de csalódottsága hamar kiderült, amit így foglalt versbe: „És Oktogon mögött a tízezerért kaptam két kiló tököt”. — citálta az élelapot a harmadik. — Akkor, szóval negyvenhat nyarán, délután öt órakor minden nap bemondta a rádió a pénzértéket. Akinek például ma volt egy vagy több lilája vagy kékje csillagászatot is túllicitáló számösz- szeggel, az a közlés után már alig kapott érte valamit. Az értéktelen pénznek még huszannégy óráig sem volt értéke — emlékezett a negyedik. — Pesten a pénzjegynyomdában rotációs gépen éjjel-nappal nyomták a pénzt és vagonszámra érkezett Pécsre is. Több volt az egy-egy sorozat papír- és nyomdaköltség ára, mint az elkészített pénznek az értéke — toldotta meg a következő, — aki ismerős volt az előállítási körülményekbe n. — Emberek! Jellemző, hogy én, aki óvodás korom óta ránézni sem tudok a kelkáposztára, faluról hoztam, mert annyira nem volt ennivaló. .— És a melasz? — Ha volt! Hát a kukorica-prósza cukorrépa reszelékkel? — És a tökhéjból főzött hamis MsS leves? — Hát a rekamiéért cserélt zsír vagy nyiszlett kacsa? — És az olaj? Phü, de büdös volt! így peregtak a példák, amelyek közelebb hozták az akkori valóságot. — És mit lehetett kapni ezért a mil- mittudomén millióért? — Ezt Marika kérdezte és megpróbáltunk emlékezni. A végső konklúzió egyöntetű volt, hogy jóformán semmit, még egy hétközi piaci bevásárlásra se lett volna elég főleg másnap reggel. A kortörténeti oktatást elvégeztük és vége is lehetne a millpengős emlékezésnek, ha a Marika mondjuk 16 éves lenne. Dehát a Marika ennél több. Fiatal- asszony. akinek bevásárlási, mosási, takarítási, főzési, OTP törlesztési gondjai vannak és mit sem sejt a 17 évvel ezelőtti állapotokról. Nem hibájául rovom neki, hiszen akkor nyolc éves volt, de ma már az úgynevezett standard garnitúrába tartozik, aki felnőtt, aki majd gyereket nevel. Itt él közöttünk, együtt élünk vele is mint a más hasonló korúak kai és nem is gondolunk rá, hogy milyen távol esik tőlünk az az idő, ami mai 30—40—50 éveseknek még mindig úgy tűnik, mintha tegnap lett volna. És csodálkozhatunk-e azon, ha egy 16—18 éves el sem tudja képzelni a mill- és billpenigős állapotokat mégha az iskolában tanult is róla valamit? Nem árt néha egy-egy ilyen millpen- gő, ha előkerül, mert valahogyan a mindig kevés, érthetően kevés forintnak megnő az amúgyis tiszteletteljes becsülete. És valahol itt találta fején a szöget Nyers József telfonszerelő, amikor tréfásan hozománynak adta a sárgás-barna papírdarabot, mert az lett belőle még akkor is, ha az égvilágon semmit nem lehet rajta vásárolni... Kászon József Megbecsülés „Ha az ember megöregedik, már senki sem törődik vele” — szokták mondani a delelőn már jóval túl levő emberek. S meg kell mondani — számos példa erre a bizonyíték. Nem ok nélkül aggódnak emiatt az idősek. De arról sem szabad hallgatni, hogy a párt, az állam mind többet tesz és nemcsak szavakban, hanem konkrét tettekben is az idősebbek megbecsüléséért. Kádár János elvtárs a szak- szervezetek XX. kongresszu- szán többek között ezeket mondotta: „Engedjék meg, hogy emlékeztessek arra, hogy a pártkongresszuson elhatározott és január 1-i hatállyal bevezetett intézkedések — az alacsony nyugdíjak emelése, a biztosítás, a kórházi kezelés kiterjesztése és mások — évi összegben 584 millió forintot jelentenek”. Az alacsony nyugdíjak emelése pedig nagyon szoros Összefüggésben van az idősek megbecsülésével. A pénz azonban nem minden — mondhatná valaki. Nemcsak forinttal lehet egy munkában eltöltött életet mérni, elismerni. S ez így igaz. Van a megbecsülésnek más módja is, ami egészen biztosan felér a forint erejével. Erről a „más módról” nyújtott szép példát többek között a komlói városi párt- bizottság. A komlói városi pártbizottság az MSZMP Központi Bizottsága határozatának végrehajtása során — célul tűzte, hogy megvizsgálja a város régi munkás- mozgalmi elvtársainak helyzetét, megismerkednek állásfoglalásukkal, társadalmi és anyagi hel/zetükkel, s általában elbeszélgetnek velük a mindennapi életről, problémáikról. A cél nemes. Élnek Komlón — s nem is kevesen — olyan emberek, akik egy harcos életet szenteltek a munkásmozgalomnak és a gondtól, a félelemtől telített kapitalista időkben is bátran vallották magukat kommunistának. Számos brigád alakult s a brigádok tagjai felkeresték a veteránokat. Jó szót, megbecsülést, szeretetet vittek. Kivétel nélkül, mindenütt örömmel fogadták őket s nem egynek könnyes lett a szeme: „Lám, a párt nem felejt bennünket” — mondották. Mit tapasztaltak a brigádok látogatásaik során. A veteránok többsége ma Is tevékeny részt vállal a pártmunkából. Általános megállapítás az, hogy többségük jól tájékozódott a bel- és külpolitikai kérdésekről. Egyetértenek a párt jelenlegi politikájával. Ami az egyéni „problémáikat” illeti: anyagi helyzetük kielégítő, lakásuk jól berendezett. De mit sem érne ez az egész látogatás és beszélgetés, ha egy száraz jelentés lenne a vége s ezzel a határozat alá írnák: „végrehajtva”. Az idősek megbecsülése nem lehet kampányfeladat s a komlói pártbizottság nem is annak tekinti. Folyamatos „patronálássá” alakul a határozat végrehajtása s ebben van ennek a dolognak az emberi értéke. A városi pártbizottság titkára is résztvett ebben a „családlátogatásban” és mutatott jó példát. Az egyik idős ember panaszkodott: öreg már, nehezére esik a favágás. S az intézkedés: a komlói KISZ-fiatalok örömmel teljesítették a feladatot: fát vittek az idős embernek és azt otthonában fel is vágták. Vajon ez a gondoskodás felér-e a forint erejével? Biztosan. Sőt, a megbecsülést, a gondoskodást nem lehet anyagi eszközökkel mérni. Cs. József nyugdíjas bányász immár 3 hónapja ágyban fekvő beteg, nem tud a ház körüli ügyes-bajos dolgokkal foglalkozni, egyet s mást beszerezni. A brigád tagjai javasolták: részesítsék segélyben és intézkedjenek, hogy — „bányásznyelven” mondva — egy kocsi öreg fát kapjon. A veteránok közül számosán betegek s ez szinte természetes is, mostoha körülmények között élték le életük nagyobbik felét. „Csehszlovákiában az egyik kórházban speciális kezelést kaphatnék” — mondta az egyik. Valóban így van. A brigád javasolta: a tröszt szakszervezeti bizottsága szorgalmazza azt, hogy a beteg ember mielőbb megkaphassa beutalóját a csehszlovákiai kórházba. Hosszasan lehetne még sorolni azt a sok jószándékú intézkedést, amelyekkel segíteni akarják az idős elvtársak problémáinak megoldását. Van, akinél a nyugdíjazása körüli huzavonát rövidítik meg, a másiknál a sokféle funkciójából vesznek le kérésére. Cs. Józsefnek háza volt Sóstó környékén. Házát az útépítés és a kutatófúrások eléggé megrongálták s ezt tetézte: egy autóbusz a házának ment, a tanács a házat lakhatatlannak nyilvánította. Igaz, a tröszttől lakást kapott, de háza elvesztése miatt sehonnan semmiféle kárpótlásban nem részesült. Érthető panasza emiatt. A városi tanács átiratot kap majd: Cs. József panaszát mielőbb intézzék el. De nemcsak kézzel fogható konkrét intézkedésekkel adják tanú jelét annak, hogy gondoskodnak róluk, megbecsülik őket. Akadnak a veteránok között, akik — nyugdíjban vannak, lazább a kapcsolatuk a mindennapi élettel — nem tudnak különböző mai problémákat a „helyükre” tenni és azokat megfelelően értékelni. A brigádok ebben is segítenek, megmagyarázzák a párt politikáját. Néhányan közü-” lük például nem értik az amnesztia rendeletet, különösen az államellenes, ellenforradalmi magatartásuk miatt elítéltekkel kapcsolatban. Néhányan közülük kétkedve fogadják azt a megállapítást, hogy nálunk már nincs kizsákmányoló osztály. S a brigádok tagjai ezeknek a kérdéseknek megmagyarázásával jó segítséget nyújtanak ahhoz, hogy idősebb elvtársaink a helyes szemszögből láthassák a párt politikáját. S ez az eszmei politikai segítség sem lebecsülendő. „Máskor is jöjjenek el” — csaknem mindenütt ezzel búcsúznak a látogatóktól. Igen, máskor is felkeresik majd őket. De az idősek megbecsülése nem csupán pártfeladat! Az üzemek vezetői, felelős beosztottai és általában a „fiatalabb korosztály” sokat tehetnek azért, hogy a munkájukat becsülettel, tisztességgel végző idősebbek ne érezzék magukat „nyűgös teher”-nek. Mert — sajnos — vannak, akik hajlamosak az ember értékét korhoz mérni. Pedig nem egy idős ember jobban helyt áll a munkában, mint néhány fiatal. A látogatások során a brigádok tagjainak az egyik idősebb dolgozó panaszkodott: hasonló munkakörben levő fiatal 400 forinttal több fizetést kap. Sérelmezi s valószínű — joggal. Ilyen megkülönböztetés káros az emberre, a munkára egyaránt. S még egy! A fiatalok ne felejtsék: egyszer ők is megöregszenek. S nagyon jpl esik majd akkor, ha tapasztalhatják: nem „felesleges te her”-nek, hanem megbecsült embernek vallhatják magukat Garay Ferenc 4.
