Dunántúli Napló, 1963. éprilis (20. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-12 / 85. szám

hjaps.ő 7 am Április 12. Az illetékesek i'Masadnak „S ha üres a A Dunántúli Napló március 14-i számában Ludvig Lajosné riagypeterdi lakos aláírásával megjelent levélre az alábbia­kat közlöm: A tanulóifjúság érdekében, hogy utazásuk zavartalan le­gyen és a vonaton töltött ide­jüket is hasznosan tudják ki­használni, bizonyos vonatok­nál, a létszámuknak megfele­lően kocsit, illetve szakaszt tartunk fenn részükre. A ta­nulók részére fenntartott ko­csiban kizárólag tanulók és őket ellenőrzők utazhatnak. tanulókocsi?" Ebbe a kocsiba, illetve sza­kaszba az utasok nem mehet­nek be még altkor sem, ha a tanulók felajánlják helyüket. Nincs tudomásom olyan eset ről, hogy a vonatnál üres ta­nulókocsi közlekedne. Ha a tanulók már nem vennék igénybe a részükre kijelölt szakaszt, úgy haladéktalanul intézkednék annak feloszlatá­sa és az utazóközönség részé­re történő átadására. Tóth János, a MÁV Pécsi Igazgatóság vezetője. Az I. kerületi tanács válaszol A Dunántúli Napló április 3-i számában „Mikor javítják meg az utat” és „Garázs lesz az ablakunk alatt” című meg­jelent sorokra az alábbiakban válaszolok: A nagymérvű földszállítás miatt tönkrement Basamalom dűlő út helyreállításának el­mulasztása miatt, miután az előzetes figyelmeztetés nem bizonyult elegendőnek, pénz­bírsággal sújtottuk az illeté­kes vállalatok ügyintézőit és szükség esetén a bírságolást megismételjük. A Dobó István utcai garázs építés ügye a 'benyújtott fel­lebbezés miatt a II. fokú épí­tésügyi hatóságnál jelenleg elintézés. alatt vám Arató Peren« csoportvezető, Pécs, L kar. tanács. Kimesxelik az italboltot Értesítem a szerkesztőséget, hogy panaszunkat elintézték. A szövetkezet tággyűlésén határozott Ígéretet kaptunk, hogy a . jó idő beálltával az italboltot kimesze­lik és lesz egy nyári helyiségünk is, amit a község lakói részben társadalmi munkában építenek meg. Nagy Antal, Pócsa. „Motorcsónak“ a Sallai utcában A Dunántúli Napló március 14-én megjelent cikkével kap­csolatban vizsgálatot indítot­tam. A vizsgálat alapján az AC 04-08 írsz. gépkocsi veze­tőjét megfelelő felelősségrrevo- násban részesítettem. TÓTH BÉLA igazgatóhelyettes Wem szűnt meg1! A Dunántúli Napló áprfMs 10-i számában „Táblák" cím­szó alatt egy cikk Jelent meg éj a kővetkezőket tartalmaz­za: „Az is kedves, hogy a Széchenyi tér 17. számú épü­let lépcsőházában még min­dig hirdeti egy fehér zománc­tábla a Pécsi Ügyvédi Kama­rát, megszűnése után tizen­nyolc évvel”. A cikkíró tévedésben van, mert az ügyvédi kamarák és így a Pécsi Ügyvédi Kamara sem szűnt meg. A Pécsi Ügy­védi Kamara működését 1875 óta folytatja. Dr. Kertész Ferenc kam. elnök. Köziemé nyék A Péea) ílclmlszerfcereskedelml Vállalat értesíti a fogyasztókö- zönséget, hogy húsvét másnap­ján 1 kilogrammos finomfehér ke­nyeret árusítanak a következő boltokban reggel 7—10 óráig: Irányi Dániel téri, Bem utcai, Rá­kóczi úti. Doktor Sándor u.cai kenyérszaküzletekben. Irányi Dá­niel téri, Jókai téri, Kórház téri, új-mecsekaljal, újmeszesl 138. sz. csemegeboltokban, a kertvárosi és a pécsbányatelepl fűszerbol­tokban. * A Ságvárl Endre Művelődési Házban 16-án délután 6 órakor kezdődik a perzsaszőnyegszövő tanfolyam, nők részére. A tanfo­lyam Időtartama három hónap, heti kétszer négy órás foglalko­zással. Tandíj havi 50 forint. A tervezettnél több jelentkező ese­tén a tandíj csökken. Ár amszunet Áramszünet lesz 11—13-án 8—16 óráig kisfeszültségű hálózat át­építése miatt Lámpásvölgy, And- rásbányavölgy, Istenáldásvölgy és András-akna környékén. MSOZ j|gHgg2ll[l!iin,,|!!n" MOZI A PÉCSI RÁDIÓ 1963. április 12-1, pénteki műsora a 223,8 m középhullámon: 17.00: Szerb—horvát nyelvű műsor: Hírek. Aktuális témák. Érdekelni lógja hallgatóinkat. Bunyevác dalok és táncok. 17.30: Német nyelvű műsor: Faluról falura... — össze­állítás Fúvószene. 18.00: Hírek. 18.10: zenélő levelezőlap. 18.40: A szocialista ifjúsági moz­galom Pécsett és Baranyában. — A Történelmi Társulat soro­zata. Szita László tanár elő­adása. 18.50: Dél-dunántúli híradó. 19.05: Epizódok Monteverdi életé­ből. — Zenés összeállítás. 19.55: Műsorismertetés. 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Álarcosbál (este 7 órakor). Bajor-bérlet. Tájszínház: Bekopog a szerelem (este fél 8 órakor). Vasas L MOZI: Park: Délután ötkor Madridban (4, 6 és 8 órakor). Petőfi: Francia kandalló mellett <4, 6 és 8 órakor). Kossuth: Huszárkisasszony (4, 6 és 3 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, Kicsinyek a nagyokról, Törvények a porond felett, A víz körforgása, Revü a stúdióban. /Előadások 11 órától 3 óráig foly­tatólagosan.). Fekete Gyémánt (Gyárváros): Szerelem és másodpilóta (6 óra­kor). Építők kultúr otthona: Tavaszi Vihar (5 és 7 órakor). Ságvári Endre Kultúrotthon (Üj­Mecsekalja): A torpedó visszalő (fél 6 és fél 8 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): Keserű szerelem (5 és 7 órakor, szélesvásznú). Rákóczi (Mecsekalja): Csak ketten játszhatják (7 órakor). Csak 18 éven felülieknek! Május 1. (Vasas n.): Isten őszi csillaga (7 órakor, szélesvásznú). Kossuth (Mohács): Mici néni két élete (6 és 8 órakor, szélesvásznú). Zrínyi (Szigetvár): Egyiptomi történet (8 órakor). Táncsics (Siklós): Félúton (fél 8 órakor, szélesvásznú). DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc. Szerkesztőség: Pécs. Rét u. 4. Telefon: 15-32. 15-33.. 31-81, 17 óra után 17-00. Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadóvállalat. Felelős kiadó; Braun Károlyi- Kiadóhivatal: Pécs Rét u. Telefon: 15-32. i5-33 50-00. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály u. m. sz. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivatalok­nál és kézbesítőknél. Előfizetési i. i hónapra 11.— Ft Indexszám: 25.054 1963. április 15-tol április 21-ig Április 15. KOSSUTH-RÁDIÓ 8,10: Könnyűzene 8,55: A palacsintás király. Mesejáték 10,00: Kalandozás a nagyvilágban 11,55: Hallgatóink figyelmébe! 12,10: Tánczene 12,50: Emberek között 13,00: Művészié mezek 14,00: Rádiólexikon 14,30: Magyar nóták 15,30: Közvetítés az Újpesti Dózsa— Ausztria labdarúgó- mérkőzés II. félidejéről 16,15: Zenés posta 17,10: Közvetítés a Ferencváros— Rapid labdarúgó­mérkőzés II. félidejéről 18,00: Tizennégy éves szenátor. Rádiójáték 18,20: Zenekari muzsika 19,05: Könnyűzenei hangverseny 20,15: A giccs a fű veszély 21,10: Előadó- művészek arany- könyve 21,51: Hanglemez 22,20: Tánczene 23,25: Szerenádok, szerelmi kettősök 0,10: Verbunkosok PETÖFI-RÁDIÖ 8,00: Kamarazene 9,10: Operett­részletek 8,40: Egy falu — egy nóta 10,15: Nagy magyar operaénekesek: Szabó Lujza 10,50: Mosolyra hangszerelve 11,20: Rogerius mester varázskönyve 11,38: A Berlini Filharmonikusok Zenekara játszik 13,00: Délibáb­kisasszony. • Rádiójáték 14,20: Porgy és Bess. Opera 15,15: Bóka László könyvszemléje 17,15: Népi muzsika 17,30: Mozart: d-moll vonósnégyes 18,10: Tánczene 19,00: Családi körben 20,00: Szvjatoszlav Richter zongorázik 20,58: „Ulrlk von Hutten a vezérünk”. Előadás 21,13: Zenés történet a pesti Montmartre-ról 22,Í0: Szerelmes versek KI Április 16. KOSSUTH-RÁDIÖ 8,10: Nyitott borítékban ... 8,15: Magyar nóták, csárdások 9,00: A Gyermek­rádió műsora 9,40: Filmzene 10,10: A kölni kapitány. Rádió­játék 11,13: Zenekari muzsika 12,15: Tánczene 12,58: A vidéki színházak műsora 13,00: Tárlat- és mű- tcremlátegatás 13,15: Jancsi és Juliska. Opera­részietek 14,00: A lőcsei fehér asszony. Folytatásos regény 14.20: Heti zenés kalendárium 15,10: Az ifjúsági Rádió műsora 15,30: Tánc^ene 15,58: Fortunio dala. Egyfelvonásos daljáték 17,15: Sztravinszkij: Kantáta 17,45: A budai Vártól a „Gyepűig” 18,00: Népi muzsika 18,40: Horizont 19,00: Alexander Ivipnis énekel 19,25: A Szabó család 20,25: Az opatiai könnyűzenei fesztivál dalaiból 20,56: Szép magyar novella 21,20: Zenekari muzsika 22,15: Mai szemmel... 22,25: Operett­részletek 23,20: Händl arcképe PETÖFI-RÁDIÖ 14,20: Könnyűzene 15,30: Kutatómunka az Allatkertben 15,45: Tömegdalok a Moszkvai Rádió műsorából 16,05: Megtudtuk — elmondjuk 16,25: Kamarazene 17,15: Tíz perc világ- gazdaság 17,25: Tánczene 18,08: Rádióegyetem 18,40: Fúvószene 19,05: Könnyűzene Varsóból 19,30: Werner Mária és Várkonyi Péter hangversenye a stúdióban 20,00: Verbunkosok, népdalok 20.25: Versek 20,30: Hangverseny „Az opera útja” c. műsor hallgatóinak Április 17. KOSSUTH-RÁDIÓ 8,10: Operarészletek 9,00: Rádióegyetem 9,32: Ahány kislány, mind hamis ... 10,30: Négy kis dal 10,40: Előadó- művészek arany­könyve 11,25: A Szabó család 12,15: Tánczenei koktél 12,58: A vidéki színházak műsora 13,00: Válaszolunk hallgatóinknak 13,15: Zenekari muzsika 14,00: A lőcsei fehér asszony. Folytatásos regény 14,20: Operett­részletek 15,10: Geszty Szilvia énekel 15,40: Égigérő tájakon ... 15,55: Argentin és egyiptomi könnyűdglok 16,05: Fiatalok stúdiója 16,30: Áriák francia operákból 17,15: Tánczene 17,30: A Gyermek- rádió műsora 17,45: Tragacs. Rádiójáték 18,30: Népdal csokor 18,55: Falusi klub 19,15: Nagy énekesek életregénye 20,25: Könnyűzenei híradó 21,15: Egy nyár Mónikával. Iíang játék 21,50: Suppé: Regggel, délben, este Bécsben — nyitány 22,20: Holland fesztivál 1962. 22,49: Legkedvesebb verseim 0,10: Virág énekek PETÖFI-RÁDIÖ 14,20: Magyar fúvósátiratok 14,40: Orosz nyelv­lecke 15,00: Könnyűzene 15,48: Eső 16,05: Közvetítés Klagenfurtból 16,50: Orgonaművek 17,10: Finom kis család 17,30: Operett- részletek 18,25: Orvosi tanácsok 18,28: Schubert: VI. szimfónia 19,05: Könnyűzene 19,35: A József Attila Szabadegyetem programjából 20,00: Zongora- muzsika 21,33: Verbunkosok, katonadalok, csárdások Április 18. KOSSUTH-RÁDIÖ 8,10: Huncut a bíró. Rádiójáték 9,02: Édes anyanyelvűnk 9,07: A Gyermek­rádió műsora 9,20: Könnyűzene 10,10: A József Attila Szabadegyetem programjából 10,35: Az arany meg az asszony. Egy­felvonásos opera 11,50: Napirenden 12,15: Tánczene 13,05: A vidéki színházak műsora 13,07: Törvénykönyv 13,22: Egy falu — egy nóta 13,52: Egy statisztikus Ciprusban 14,02: Zenekari muzsika 15,10: A Gyermek­rádió énekszakköre 15,30: Az Ifjúsági Rádió műsora 15,55: Madrigálok 16,05: Lányok, asszonyok ... 16,20: Dallal, tánccal a világ körül 17,10: Moszkvai tudósítónk jegyzete 17,20: Mozart: Szöktetés a szerájből — részletek 17,40: A francia költészet antológiája 18,09: Klasszikus operettek 18,10: Ifjú Figyelő 19,00: A dzsessz kedvelőinek 19,20: Irina Arhipova és Gianni Poggi énekel 20,20: Húsz perc könnyűzene 20,40: Szimfonikus zene 21,20: Üj virágénekek 22,15: Tanítók, tanárok fóruma 22,30: Népi muzsika 23,25: Könnyűzene t q kendermag átvételi ára 1600,— Ft Szerződést kötünk kendermag termesztésre termelőszö­vetkezetekkel, háztáji területre termelőszövetkezeti ta­gokkal és egyénileg gazdálkodó termelőkkel is. 1 q átadott kendermag után 40 kg takarmányt kap a szerződő fél hatósági áron. A magkenderkórót a rostkikészítő vállalatok q-ként 40,— Ft-ért átveszik. A termelési szerződés megköthető a vetőmag vállalat me­gyei kirendeltségeinél, a megye székhelyén és a körzeti termelési felügyelőknél Vetőmagtermeltető és Ellátó Vállalat, Budapest, VII. Rottenbiller u. 33. Tel.: 229—024. ALLANDO MUSORSZAMOKl Kossuth rádió: 4.26. tiakoczi inauio — 4.30: Hírek, időjárás jelentés. — 4.35-től 7.59-ig. Vidáman — frissen Zenés műsor — Közben: 5.30: Hírek, idöjarásjeienies — 5.00: Falurádió. — 6.35; Sport- és totóhírek. — 6.59: Pontos időjelzés. — LO0; Hírek, tdö- járásjelentés. — 7.10: Uj könyvek. — Kb.: 7.30. Színházak es mo­zik műsora. — Kb.: 7.45: Htrdetooszlop — 7.59. Pontos időjelzés. 8.00. Műsorismertetés, idojarasjelentés. — 8.08: Technikai szü­net. — 9.59: Időjelzés — 10.00. tltrek. lapszemle ídőjárásjelen- tés. — 11.50: időjelzés — 12.00. jCeij harangszó. hírek, tdőjáráa- jelentés — 16.59. Időjelzés — 17.00. Hírek — 19.50. Jő éjszakát, gyerekek' — 19.59: Időjelzés — 20.00: Esti krónika, idő jár ás jelen­tés — 22.59: Időjelzés. — 22.00: Hírek Nehány perc külpolitika, idojarasjelentés — 24.00 Hírek, idojarasjelentés — 0.30: Himnusz. — 1: Vlzjelzőszolaálat. Petőfi rádió: 5.30. Hir^k idojarasjelentés. — 6.00-tól 8.00 Reggeli zene. — Közben Kb.: 6.25: Színházak es hangversenyek műsora. — 6.50; Torna — 8.00: Hírek, idöjarasjelentés — 8.10. Műsorzárás — 13.50. Idecjen nnelvü vtzjelzőszulqálat — 14.00 idő­járás- és vízállásjelentés - 16,00. Hírek idöiardsjelentes ,8.00. Hívük, ídőjárásjelentes — 21.00: Hírek. időjárásjelentés — 23.00: Hírek, időjárásjelentés, f— 23.15: Műsorzárás. PETÖFI-RÁDIÖ 14,20: Mezei csokor 14,40: Kisebb, nagyobb lányok 15,00: Operett- reszieiek 15,50: A külföldi sajtó hasábjairól 16,05: Zenekari muzsika 16,45: 1000 szó franciául 16,55: Görög mitológiai tárgyú operákból 17,20: József Attila legszebb verseiből 17,40: Fúvószene 18,08: Zenei fejtörő 19,05: Miért téved a Meteorológia? 19,15: Boldog nyárfa­levél. Színjáték 21,05: Táncoló hangjegyek Április 19. KOSSUTH-RÁDIÖ 8,10: Előfordul, hogy... 8,15: Népi muzsika 8,50: Lírai önéletrajz 9,00: Zenekari muzsika 10,10: A Gyermek­rádió műsora 10,40: A szegedi Zene- művészeti Szakiskola vegyeskara énekel 10,59: Lottó- eredmények 11,00: Családi körben 12,15: Mindenki kedvére 14,05: A lőcsei fehér asszony. Regény, folytatásokban 14,22: Winer: D-dúr szonáta 14,4»: Gazdaszemmel 15,10: Fiatalok zenei újságja 15,40: Szeretlek. Elbeszélés 15,55: Könnyűzene — nyugdíjasoknak 16,20: GyújtópontbanJ az építőipar 16,40: Kórusok a tavaszról 17,15: ötórai tea 18,00: Rádióiskola 18,40: Szórakoztató magyar muzsika 19,00: Az Ifjúsági Rádió műsora 19,20: Száz év múlva I 22,20: Frankie Laine : énekel 22,35: Zenekari muzsika 23,30: Operett­részletek PETÖFI-RADIÓ 14,20: Könnyűzenei híradó 15,00: Oh, te sors — régi forradalmi dal 15,10: Aki nem ismerte a félelmet. Elbeszélés 15,30: Rigó Magda és Palló Imre énekel 1 Í6,05: Külföldi tudósoké a szó 16,20: Szovjet népek zenéjéből 16,45: 1000 szó franciául 16,55: Hangverseny- kalauz 17,30: Az Ifjúsági Rádió műsora Ady Endréről 18,08: Operettmurcsika 18,40: Meizl Ferenc és Szűcs Loránd hangversenye 19,05: Könnyűzene 19,35: Láttuk, hallottuk ... 19,55: Emlékezés Anthes Györgyre 20,20: Táncdalok 21,05: Mozart- hangverseny 22,35: Kórusok. Április 20. KOSSUTH-RÁDIÖ 8,10: Lányok, asszonyok . •. 8,30: Operett­részletek 9,00: Az Ifjúsági Rádió műsora 9,20: Zenekari muzsika 10,10: Húsvéti ajándék- kosár 12,15: Tánczene 12,58: A vidéki színházak műsora 13,00: Bemutatjuk Vlagyimir Cibin szovjet költőt 13,15: Tosca. Részletek Puccini operájából 14,00: Mit olvassunk? 14,15: Schubert: D-dúr szonáta 15,10: Zengjen dalunk! 15,40: Élőszóval — muzsikával 18,00: Zenekari muzsika 18,50: Gondolat 19,30: Magyar népköltészet — magyar népdalok 20,25: Pesti dzsungel könyve 22,33: Táncoljunk! PETÖFI-RÁDIÖ 14,20: Bélyeggyűjtők ötperce 14,25: A cigánybáró. Operettrészletek 15,25: Válaszolunk hallgatóinknak 15,42: Csajkovszkij: Olasz capriccio 16,05: Babonaparádó 17,05: Kamarazene 18,08: A mű és közönsége 18,55: Orvosi tanácsok 19,05: Könnyűzene 19,30: Fogalmak — új értelmezésben 19,44: Gounod: Faust. Opera Április 2L KOSSUTH-RÁDIÖ 8,10: Operarészletek 9,00: Édes anyanyelvűnk 9,05: Az Ifjúsági Rádió irodalmi pályázatának jutalmazott művei 9,55: Szivárvány 11,50: Közvetítés az MTK—FTC bajnoki labdarúgó­mérkőzés II. félidejéről 12,50: Hétvégi jegyzetek 13,00: Művészlemezek 13,40: Van új a nap alatt! 14,00: Operett­részletek 14,35: Olvasó­naplómból 14,50: Beethoven- művek 15,40: Muzsikáló képeslapok 16,00: Erdei történet. Elbeszélés 16,25: Üj Zenei Üjság 17,00: n. félidő! Közvetítés bajnoki labdarúgó­mérkőzésekről 17,50: Tánczene 18,10: Üj regény Leninről 18,42: Áprilisi változatok 19,27: Leroy Andersen müveiből 20,15: Amiről beszélni kell 20,25: Magyar szerzők I népdalfeldolgozásai 20,35: A magyar humor történetéből 21,05: Dietrich Fischer-Dieskau dalestje 22,28: Tánczene 23,10: Zenekari muzsika PETÖFI-RÁDIÖ 7,30: A római katolikus egyház félórája 8,00: Fúvószene 8,30: Mit hallunk a jövő héten? 9,00: Operakalauz 10.00: Népi muzsika 10,20: Műfordítók műhelyében 10,48: Liege-i fesztivál, 1962. 13,00: Kulturális krónika 13,20: Tánczene 14,20: Kisdobosok félórája 14,50: Gazdaszemmel 15,05: Könnyűzene 15,40: Séta a természetben 16,45: Verdi: Luisa Miller. Három- felvonásog opera 18,50: A hét könnyű — és tánczenei műsorából 19,25: Mikrofonnal a föld körül 19,55: Zenekari muzsika 21,06: A gyanú körbejár. Rádjgjáték Hétfő, április 15. 9,50: Csibék az úton. Játékfilm 10,55: Szimfonikus hangverseny 15,50: Ferencváros— Rapid Húsvéti Kupa labdarúgó-mérkőzés 18,10: Tavaszi körkép 18,30: Egy magán- gyűjtemény kincsei 19,00: Divatrevü 19,30: A TV-híradó ünnepi melléklete 20,05: Táncdalparádé Torinóból 20,50: Kreutzer szonáta. Tv-játék 22,10: Hírek Szerda, április 17. 18,25: Hírek 18,30: Tanuljunk oroszul! 18,50: A Magyar Hirdető műsora 19,00: Különös áruház 19,20: Kisfilm 19,30: Tv-világhír adó 19,45: Szép ólmokat gyerekek 19,50: Törzsasztal az Üjsógíró Klubban 20,20: Illyés: Fáklya láng. Tv-játék 21,50: Hírek. A TV- világhíradó ismétlése Csütörtök, április IS. 17,20: Hírek 17,25: Beszélgessünk oroszul! 17,45: Cecilia. Kisfilm 17,55: Kicsinyek műsora 18,25: Pallas. Tudományos figyelő 18,50: Levelek a sötétből. Auschwitzi émlék- műsor 19,25: A jövő hét műsora 19,30: TV-híradó 19,50: Mai vendégünk 20,05: Zsuzsanna és a fiúk. Lengyel film. (10 éven aluliaknak nem ajánljuk!) 21,30: Fiatal zene­művészek hangversenye 22,00: Telesport 22,25: Hírek. A TV-híradó ismétlése Péntek, április 19. 9,50: A tegnap esti műsor ismétlése 19,45: Hírek 19,50: Hangverseny Bartók—Kodály műveiből 21,05: Hírek Szombat, április 20. 16,55: Hírek 17,00: Ki mit tud? 18,30: Zenélő bolond óra 19,30: TV-híradó 19,55: Hétről hétre .. • 20,00: Mintha tegnap történt volna 22,00: Hírek. A TV-híradó ismétlése Vasárnap, április 21. 10,20: Filmműsor gyerekeknek 10,55: MTK—FTC labdarúgó-mérkőzés 15,50: Torna, női EK, közvetítés Párizsból 17,30: Kisfilmek 18,05: Az évszázad kezdetén. Szovjet film 19,30: TV-híradó 19,55: Esti beszélgetés 20,05: Ütinapló az NBK-ból 20,20: Utak. A Magyar TV filmje 21,30: Telesport 21,50: Hírek (A Magyar Rádió és Televízió a műsor­változtatás jogát fenntartja.). » • ►

Next

/
Oldalképek
Tartalom