Dunántúli Napló, 1963. éprilis (20. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-10 / 83. szám

maihlA IMS. ATKÖÄ * 1 fl világválogatott kapitánya a világválogatottról A megyei falusi téli spartakiád-döntők alkalmával a női sakko­zók közül a bólyi Jónás Berta bizonyult a legjobbnak. Az esélyesek győztek a megyei kézilabda-bajnokság első fordulójában Szombaton és vasárnap már a megyei kézilabda-bajnokságban szereplő csapataink is pályára léptek. A férfi L osztályban szem betűnő volt, hogy a Mohácsi Fa­rost milyen nehéz küzdelemben tudott a két pont birtokába Jut­ni a Bányász II. elleni mérkőzés során. A lila-fehérek tartalék- gárdája ismét rosszul mutatkozott be. Egy félidőn keresztül csak hat játékost tudtak szerepeltetni. A női I. osztályban a Szigetvári ZMSE gyenge Játéka okozott csa­lódást. A IL osztályú mérkőzések közül több elmaradt. így a Ma- gyarbóly—Vörös Meteor férfi és A PEAC tenisziskolája A PEAC ebben az évben is meg­szervezi tenisziskoláját. A Gyer­mekklinika melletti teniszpályá­kon április 11-én indulnak meg a tenisziskola edzések jelentkezése két a helyszínen fogadnak eL — A Pécsi Vasutas Sportkör csütörtökön délután fél 6 órai kez­dettel tartja évi szokásos sport­köri közgyűlését, melyre a tagok megjelenését kérik. A közgyűlést a Vasutas Kultúrotthon ban (Vá­rad! Antal n. 7«) tartják. női találkozó azért, mert a ha­zaiak nem rendelkeztek sportor­vosi igazolással. A Vajszló—Me- cseknádasd, s Drávafok—Pécsvá- rad női mérkőzés ismét a hazai együttesek hanyagsága miatt nem került lejátszásra, mert az iga­zolási anyagokat későn adták le és az a mérkőzés időpontjáig nem érkezett vissza. A női cso­portban meglepő volt a Porcelán- gyár, a férfiaknál pedig a Csikós- töttös pontszerzése a Kesztyű­gyár, illetve a Márok KSK ellen. Eredmények: L osztályú férfi: Tanárképző— Dózsa n. 29:18 (18:4), Urán—Bóly 25.14 (14 .*8), PEAC—Szigetvár 18:9 (8:4), Mohács—Bányász n. 13:11 (6:9), Pécsszabolcs—Sellye 27:12 (15:4). L osztályú női: Márok—Bóly 7:4 (4:4), PEAC—Szigetvár 9:3 (5:1). Bányász n.—Mohács 7.7 (3:2), Sellye—Komló 7:2 (5:1). IL osztályú férfi: Porcelángyár —Kesztyűgyár 27:9 (12:1), Csikós- töttös—Márok 14:14 (10:6), Vasas H. B.—Királyegyháza 25:15 (15:9). n. osztályú női: Porcelángyár- Kesztyűgyár 3:3 (1:1), Építők n.— Vajszló 9:6 (3:3), Bogád—Kinizsi 2:2 (0:0). Ifjúsági női csapatok: Építők— Pécsszabolcsi B. 10:1 (3:1), Bá­nyász II.—V. Meteor 6:1 (3:0), PEAC—Kinizsi elmaradt, mert a pályaválasztó csapat igazolása nem volt meg. Tíz esztendeje már annak, hogy az angol válogatott elszenvedte első hazai vereségét, az „évszázad mérkőzésén”: a magyar válogatott 6:3 arányban győzött ellene. Akkor 90 éves fennállását ünnepelte az angol labdarúgó szövetség, a ma­gyar csapat vendégjátéka jutalom bemutató volt. Az idén 100. évfordulóját ünnep­lő angol szövetség kéréssel fordult a FIFA-hoz: a világválogatottat szeretnék vendégül látni London­ban ebből az alkalomból. Mint is­meretes a FIFA hozzájárult az an­gol szövetség kéréséhez, s kije­lölte azt a huszonnyolc játékost, aki a világválogatottban számítás­ba jöhet. Két magyar játékos — Albert és Mátrai — szintén helyet kapott a keretben. Az is tudott do­log, hogy a FIFA négy neves ed­zőt: Herbergert, Guttman Bélát, Rierát és Sebes Gusztávot jelölte ki a világválogatott körüli teendők ellátására. — Nagy megtiszteltetés volt szá­momra a FIFA jelölése — mondot­ta Sebes Gusztáv, akit azért ke­restünk fel, hogy érdeklődjünk tőle: milyen stádiumban van a vi­lágválogatott kialakítása. — Értesülésem szerint — folytat­ta — egy vagy két szakvezető ma­rad a jelenlegi négy helyett, ők készítik majd fel a világválogatot­tat. (Herberger nemrégiben nyilatko­zott: örömmel vállalkozna a fel­adatra, ha Sebes Gusztáv lenne a másik.) — Milyen stádiumban van Jelen­leg a világválogatott? — kérdez­tük Sebest. — Ez az, amit én sem tudok. Tény; május 5-én kellene az első edzést tartani Európában. Annyi viszont már bizonyos, hogy ezen a napon semmiképpen sem lesz edzés, hiszen ekkor játsszák le az NSZK—Brazília mérkőzést. Való­színű dátum: május 7. — Meglehetősen nagy port vert fel vüágszerte a 28-as névsor amelyben Albert és Mátrai neve is szerepelt. A vélemények meglehe­tősen megoszlanak. Hogyan véle­kedik ön erről? — A nevek feletti vita érthető, hiszen egy csapat összeállítása so­hasem volt könnyű feladat. Véle­ményem szerint Albertnek és Mát­rainak helye van a keretben. Al­bertet változatlanul kiváló közép- csatárnak tartom. Nagy kár, hogy idehaza, a bajnoki mérkőzéseken, sokszor kíméletlenül játszanak el­lene a védők. Annakidején én is nagy csatákat vívtam Sárosival, de sohasem igyekeztem megfélem­lítéssel semlegesíteni a kiváló csa­tárt. Sajnos — tisztelet a kivétel­nek — a mai hátvédek közül néhá­ny an nem túlságosan válogatósak eszközeikben. Gondolom: Görőcs és Tichy is sokat tudna erről me­sélni .. . Mátrai erényeit nein kell külön hangsúlyoznom. Megbízható, gyors, pontos hátvéd. Tudom, so­kan azt mondják, hogy Mészöly- nek és Síposnak éppúgy helye len­ne a keretben. Érdekes: külföldön viszont Solymosit reklamálják. Szerintem Göröcs és Tichy sem vallana szégyent. De hát: tudomá­sul kell venni: a világválogatott is csupán 11 játékosból állhat. — Ha öntől függene, melyik len­ne az a tizenegy, amely világválo­A falusi téli sparfalciád megyei döntője A falusi téH spartatdád versenyek megyei döntőjébe érdekes küzdel­meket vívtak a legjobb vidéki spor tolók. Az asztalitenisz-versenyeket az egyetemi tornacsarnokban egy­szerre hat asztalon játszották. Kü­lönösen a sásdi, beremendi, sziget­vári és a szentlőrinci versenyzők értek el Jő eredményeket. A csa­patversenyek mellett egyéni küz­delmekben is találkoztak a megye legjobb falusi sportolói. A női és férfi csapatoknál a sásdlak bizo­nyultak a legjobbnak. A mezőny legjobb férfi játékosa a beremen­di Tényt, a nőknél pedig a sásdi Szálai volt. Részletes eredmények: NŐI CSAPATOK: 1. Sásd, 2. Bóly, 3. Szigetvár, 4. Szentlőrinc. Férfi csapatok: 1. Sásd, 2. Sziget­vár, 3. Szentlőrinc, 4. Bőly, 3. Pécs- várad 6. Beremend. FÉRFI EGYÉNI: 1. Tényl {Bere­mend), 2, Györkő (Szentlőrinc), 3, Novacsek (Sásd), 4. Fazekas (Szi­getvár), 5. Balázs (Bóly), 6. Kész (Pécsvárad). NŐI EGYÉNI: 1. Szalal (Sásd), 2. Presslngerné (Szigetvár), 2. Fű­rész (Bóly), 4. Tömöri (Beremend), 5. Szüg (Nagykozár). FÉRFI PAROS: 1. Balázs — Sza­bó (Bóly), 2. Novacsek — Halász (Sásd), 3. Kész — Oszvald (Pécs- { várad), 4. Györkő — Meláth (Szent­lőrinc), 5. Fazekas — Mohó (Szi­getvár) 6. Fekete — Llppert (Be­remend). NŐI PAROS: 1. Szalal — Kovács (Sásd), 2. Fűrész — Mezei (Bóly), 3. Cseke — Marőezl (Szigetvár), 4. Szüg — Lauts (Szentlőrinc). VÉGYESPÁROS: 1. Novacsek — Szalal (Sásd), 2. Borsányl — Pres- slngemé (Szigetvár), 3. Szabó — Fűrész (Bőly), 4. Györkő — Lauts (Szentlőrinc), 5, Tényl — Tormái (Beremend), gatottként állna ki az angolok el­len ez év októberében? — Fogas kérdés. Engedje meg, hogy kétféle összeállítást mond­jak el. Egyiket a 28-as keret tag­jai közül, a másikat .saját szakál­lamra’’. Tehát az első: Fahrian (NSZK) — D. Santos (brazilj, Mát­rai, Schnellinger (NSZK) — Mazo- pust (cseKszlovák), Rojas (Chile) — Garrincha (brazil), Rivera (olasz), Albert, Fele (brazil). Cen­to (spanyol). — Saját csapatom pedig ez len­ne: Bemard (francia) — Schnellin ger (NSZK), Maidini (olasz), Ju- szufi (jugoszláv) — Moore (angol), Masopust (csehszlovák) — Göröcs, Eusebio (portugál), Albert, Pete (brazil), Gento (spanyol) és csere: Tichy. — Nem tudni: elkészül-e egyál­talán ez a valóban igen érdekes labdarúgó csemege. Egy azanban bizonyos: a tervek szerint jövőre Hollandia is vendégül látná a vi­lágválogatottat, ám 1964-tól a FI­FA határozata szerint nem lesz többé •világválogatott csapat. Autóbusz Tatabányára Az IBUSZ vasárnap autóbuszt indít a Tatabányai Bányász—Pécsi Dózsa labdarúgó mérkőzésre. — Tekintettel, bogy a pécsi csapat az elmúlt fordulóban is nagyszerű teljesítményt nyújtott, valószínű a sportműsorban „szegény” húsvét vasárnap sokan jelentkeznek a jónak Ígérkező mérkőzésre. — A részvételi díj 140 forint, melyben vacsorát is biztosítanak. Jelent­kezni lehet szombaton délelőtt 10 óráig az IBUSZ irodájában. A harmadik helyen végzett a magyar női asztali­tenisz-válogatott Férfi csapatunk kiesett Félidejéhez és az első döntőkhöz érkezett kedden Prágában a 27. asztalitenisz világbajnokság. A nagy érdeklődéssel várt műsort reggel a női középdöntők nyitot­ták meg, amelyben Magyarország Japánnal, Románia pedig a Kínai Népköztársasággal mérkőzött. A várakozásnak megfelelően a ja­pán—magyar találkozó fejeződött be hamarabb — 3:0-ás japán győ­zelemmel. A romának 3:2-re nyer­tek a Kínai Népköztársaság el­len. Ezzel Románia lett a japá­nok elődöntőbeli ellenfele. Ma­gyar -rszág és a Kínai Népköztár­saság végeredményben holtver­senyben a harmadik helyet sze­rezte meg. * Hétfőn délután tizenötezer néző előtt játszották le Prágában a férfi csoportelsőséget eldöntő ta­lálkozókat. Számunkra különösen jelentős volt az NSZK elleni mér­kőzés, mert 5:3 arányú magyar győzelem esetén továbbjuthattunk volna. Több mint négyórás, rit­kán látott drámai küzdelem után azonban a nyugatnémetek jutot­tak az elődöntőbe. A vártnál sokkal hamarabb fe­jeződött be kedden délután az asztalitenisz VB-n a két férfi középdöntő mérkőzés. Egymás melletti asztalokon folyt a japán —svéd, és a Kína—NSZK találko­zó. A japánok szinte lelépték a svédek három fiatal játékosát. Nehezen, de ugyancsak biztosan győztek a kínaiak is a nyugat­németek ellen és így végered­ményben újból ázsiai döntő lesz a férfi csapatmérkőzésen. A középdöntők eredményei: Ja­pán—Svédország 5:0, Kína—NSZK 50. megkezdte az idényt Vereséget szenvedett a Versend és Szederkény Két család ítészére 4. alkalmas egyedülálló, kertes családi ná7. be­költözhetően. saoba- kenyhás, öröklakásért elcserélhető + 40 ezer Ft készpénz. Dietz malom u. 4 ex. APPÓHIBDETÉ5EK Ház beköltözhetően el aidó, esetleg pécsire el cserélhető több mel­lékhely őséggel Komlón a Tröszttel szemben. Somogyi Béüa u. L &z» Megtekinthető egész nap. TeL: 21-32. _______ T rabant Limousine — szinkronos. pár hóna­pos, 3000 kilométerrel, fizetési kedvezmétny- nyel eladó, SaMaj u- 46 ss.__________________ D ebreceni lakásomat elcserélném pécsivel. Levélcím: Vegyipari Gépészeti Technikum Pécs, Alkotmány u. 77. Telefon: 23-18.________ F onyódon. Balaton- fenyve&en telikeik elar dók- Cím: Kaposvár, Beloiannisz uitca 64 az. Csjma Mihály.________ V eszek se Ilonokat, — ágybetéteket, matraco­kat. fehér márványt, vaságyakat, varrógépe két, Schöbel ágyaikat, konyhaszekrény-éket. Koltai. Rákóczii út 48. Veszek hálószobabúrto rókát, szekrényeket, agyakat, székeket, asz tatokat íróasztalokat, há rmasszekrény eket. kombiná Its zekrény eket ágyn-emütollat. Koltai, Rákóczi út 48.________ P ianinó 1 ókarban lévő príma hangú eladó. — Bátaszék, Lehelné, — gyógyszertár.__________ V eszek használt férfi félcipőt, gumicsizmát, férfi ruhát, bakancsot esőköpenyt. — Koltai, r-gtkin Klára u. 2. Ruhakölcsönző. Meny­asszonyi ruhák 150 Ft- tói. koszorúslány és táncruhák 80 Ft-tól, alakra igazítva- Ago©­ton tér 1 sz.__________ Tőkével rendelkező társat és vidékre .iáró szervezőt százalékos haszonra keresek. — jwSürgős 506” jeligére 'BaBai utcai hirdetőbe. Hat havi részletfizetés re ablakredőny készí­tését vállalom- Sallai u. 30. Todenbier. Konyhabútor, hálóbú­tor, rekamié, fotőlyök, sezlonok, csőgarnitúra foítőlyágy. kombinált- szekx-ény. príma búto­rok olcsó áron Soóky bútorüzletében kapha- tó. Zsolnay u. L ______ A Baranya megyei Ta laj erőgazidálkodási Vál laiat, Kossuth Lajoß u. 3. sz, alatt keres ne­héz fivn'kaii munkára férfi segédmunkáso­kat____________________ K ét kőművest, egy ácsot, majorjavítási munkára felvesz a bi- csérdi Aranymező Tér melőszövetkezet. Je­lentkezés személye­sen-____________________ E ladó a műút közelé­ben barackos és kiöre­gedett szőlő, minden elfogadható árért. — 21-től 24-es busz. Tol- nai megáldó. Györgyeik Kiárusítás! Singer var rógépek, új Exakta Warex, ebédlőszek­rény, olcsón evőeszköz József utca 42. ! Kertváros, Egressy út 19 sz. házhely eladó. Két fotel, sezlon eladó Móricz Zsigmond tér 7 sz. IL em. 13,_______ T örzskönyves kuvasz hím kutya, magyar óriás és nagycsincsilla tényésznyulak eladók. Csend utca 4 sz.______ A Ísó-bélatelepi vasút­állomásnál, műút mel­lett, télen nyáron lak­ható kétszobás, sok mehékhelyiséges csa­ládi ház eladó. Bőveb­bet: Pécs, Madách Im­re utca 8 sz._________ H álószobabútorok, — szekrények, ágyak, ágybetétek, sodronyok matracok, hármasszék rények, rekamiék, — párnázott székek, ka­napé olcsón eladók. Doktor Sándor u. 57. Üzlet.__________________ E ladó különleges szép világos, négyszemé­lyes rekamié. két szék, két fotel védőhuzat­tal, kombináltszekrény teljesen újszerű álla­potban. Báránynál. — Hal tér I. Hálóberendezés, kony­habútor, sezlon, sod­ronyok, matracok. — ágyak, szekrények, bútorfélék, eladók. — Molnár. Feáső-Vámház utca 2 sz._____________ S ezlon, hármasszek­rény, konyhabútor, fotelok, asztalok, szék rények, sodronyok, matracok. rekamié, hálósz-obabútor olcsón eladók. Megyeri út 6. Szabó.________________ H áz, házrész éladó, háromszoba azonnal beköltözhető. Bajcsy­Zsilinszky út 38.______ C saládi ház eladó, Mozsg ón. Érdeklődni: Mozsgó, Kassai u. 18.. Eladó komlbinálltszoba bútor, komplett piros színben- Pécs, Hegyal­ja utca 49b Szilváson 2 szoba, konyhás, kertes csalá­di ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni le­het: Pécs, Kertváros, Gyulai Pál u. 29. Kicsi szobához felmo­sót keresek. Molnár, Sallaj utca 36._______ K isméretű cserép kb. 6000 db. bontásból ju­tányos áron eladó. — Érdeklődni bármikor. Pécs, U j -Mecsekalj a, Hajnóczy utca 9/b sz. H. em. I. Telefon: 60-40, 622-es mellék. 6000 km-t futott bur­kolt Pannónia eladó. Xavér utca 17/2._____ G yermek-futballok 100 Ft-tói. Rákóczi út 73. Szíjgyártó._____________ K özpontit űtéses toét­szoba, hallos, össz­komfortos öröklakás eladó, lakás cserével beköltözhető. — Pécs, Jókai u. 39. m. em. 16. Skoda 445-ös eladó. — Mohács, Bán kertészet dr. Strasz. Eladó egy komplett mosdókagyló és hor­gászfelszerelés. Érdek­lődni: Egyebem 48-as tér. Porta. E1 cser élném Jókai u. 37 fszt 7. egy szoba, összkomfortos örökla­kásomat egy szoba, konyha, éléskamra fő bérletire. Érdeklődni Bor kitűnő minőségű rizling kapható Ott Le-ánál, Báthori u. 17. 16 forintos árban. 25 literen felüli vételnél. Gyermekkád, állvány- nyál, beülős hintaló, kombinált gyermek­szék eladó. Reptér 85 ép. n. em. 7._________ K onyhabútor új. kis­n agyméretű. csinos du piavi trines fazon el adó. Atléta u. 20 sz. ÖTüzér utcai futbaü­pályánáL)______________ P ulóver, melegítő, für dőruha, fehérnemű, zokni újragumizás, — szemfelszedés, nylon­harisnya átkötést vál­lalok. Reich kötődé, Kossuth L. u. 15 sz., az udvarban. Eladó bécsi mecharri.- kás zongora fizetési kedvezménnyel. Pécs, Jászai Mail u. 3. Bontásból 5—8 fm.-es gerendák olcsón, ela­dók. Érdeklődni: Köz- ségi Tanács, Bakonya Beköltözhetően eladó szoba, konyha, élés­kamra, présház, pince, teljes felszereléssel, 600 négyszögöl szőlő­vel, kút, vüflany van. Közép-Daindol 91. sz. Érdeklődni Pálma u. 9 Kovács-telep, 4 óra után.___________________ K özép-Daindol 84 sz. családi ház két és fél­szoba beköltözhetően eladó. Házhelynek alkalmas télek eladó. — Nagy- Szkókó 3 sz._________ H arkány vakendtéle- pén beköltözhető nya­raló 55 000 Ft-ért eladó Érdeklődni: Pécs. Rá­kóczi út 10. Telefon: 46-91. vagy a helyszí­nen, Jókai xl 33 sz. alatt.___________________ F iat 600-as gépkocsi teljésen új, eladó. — „IKKA” jeligére Sal- lai utcai hirdetőbe.__ F ényezett háló betétek kei eladó. Uj-Mecsek- aija 44/2.______________ V elényben 16 sz. ház eladó 1800 négyszögöl telekkel, vagy ecserél­hető Pécs környékiért. Érdeklődni: Pécs, Bu­dai Nagy Antal u. 9. sz. alatt. Szóló és gyümölcsös 1 hold és 1333 négy­szögöl. azonnali beköl­tözhető 2 szoba, kony iia, présház és pince, teljes felszereléssel, fél óra a városhoz. Rész- J letre is eladó. 6te±n­metz tér 7. ___________ E ladó 546 négyszögöl szőlő, szoba, konyha, éléskamra, pinoés la­kással. Sürgősen. Alsó Gyükés 15. Lámpási megálló. _______________ U j-mecsekaljai két­szoba, összkomfortos lakásom elcserélném kétszobás, magányos PIK lakásért. „Igény- jogosult előnyben” — jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.______________ Kettőszoba, konyha, fürdőszobás + mellék helyiségekből álló új OTP családi ház be­költözhetően eladó. — Cím: Kiskőszeg u, 13. Beköltözhető szoba, konyhás lakóház sző­lővel eladó Dömörka- punáL — Érdeklődni: Tel.: 13-60. Bakonyiné Eladó három kese hí­zónak való süldő. — Cím: Csoronika l sz. Bertókék. Háromszoba, konyha, mellékhelyiségekből álló családi ház be­költözhetően eladó. — Pécs, Zsdgmond u. 13. A Zengőalj^i Állami Gazdaság lovászheté- nyi üzemegysége fejő­gulyásokat felvételre keres, lakás biztosít­va. Fizetés kollektív szerint. Faredőnyt fizetési ked vezménnyetb, garanciá­val készítek. Rövid határidő. Atéta u. 20. (Tüzér utcai futball- pályánál. Orion néprádió, fehér szekrény éladó. Felső- Balokány tl. 6. jobbra első ajtói 552 négyszögöl szőlő és 600 négyszögöl föld. minden elfogadható áron eladó. Bőveb- bet: Petőfi u. 28. Eladó 696 négyszögöl szőlő, gyümölcsös, lak hatatlan épülettel. — 15 000 Ft-ért. Érdeklőd- ni: Gergely u. 9 sz. Lakást adok gondo­zásért. Pécs, Nagy ár­pád. Hámán Kató u. 2 sz __________________ K étszobás, beköltözhe­tő házrész gyümöl­csössel eladó a szülé­szeti klinika mögött. Rodostó ju. 6. TeLe- fon: 32-47._____________ N agy-Daindolban busz megállónál 300 négy­szögöl szőlő eladó, — házhelynek is alkal­mas. Érdeklődni: Pécs Zerge utca 17. _______ U dvari házrész más­félszoba. konyha be­költözhetően eladó. — Kisrókus u. 22. Budapesti 2 szoba, komfortos lakásomat elcserélném pécsi bel­városiért. Dr. Tekeres. Telefon: 10-42.________ T ársasház 2 szobás la­kással, a Visy László utca méSLett 48 ezer készpénz szükséglettel jelentkezés Cserfa u. 2 sz. Este 6—8-lg. Vasárnap az összevont járási I labdarúgóbajnokságok mohácsi csoportjában is megkezdődött a tavaszi idény. A pécsi csopocrt- ban a negyedik forduló mérkő­zéseit játszották le a csapatok. A mohácsi csoportban meglepe­téssel kezdődött a forduló, az esélyesnek tartott Versend és Sze­derkény vereséget szenvedett. A versendiék Babarcon, a szederké­nyiek Erdőfűn hagyták a mérkő­zés két-két pontját. A listaveze­tő Székelyszabar idegenben iß nagyarányú győzelmet aratott, Dunaszekcső pedig 8:0 arányban lépte le az őszi negyedik helye­zett Máj sót. A pécsi csoport egyet ten meglepetését a Vasas H. Bá­nyász szolgáltatta. A bányászok nem bírtak a szantegátLakkal. — Biztos győzelmet aratott Bere­mend en a Hidasi Bányász és Nagy harsányban Mágocs együtte­se. A magára talált Cementipari 5 gólt (Lőtt Felsőszentmlártonnak. Ebben a csoportban is elmaradt ©gy mérkőzés, mégpedig a Sellye —Hosszúhetény találkozó. A mohácsi csoportban Székely­szabar két ponttal vezet a máso-: dik helyre feltört Dunaszekcső ellőtt, a (Hidasi Bányász tiszta előnye pedig három pontra nőtt a Pécsi Dinamó és Vasas n. Bá­nyász eflőtot. Részletes eredmé­nyek: Mohácsi csoport: MTE n.—TTj­mohács 0:0, Bóly n.—Kisnyárád 1:1, Borjád—Székelyszabar 0:6. Ba­barc—Versend 1:0, Erdőfű—Sze­derkény 1:6, Olasz—Hímesháza Dunaszekcső—Majs 8:0, Pécsi csoport: Beremend—Hidas 1:5, C ementápari—Felsősaentonár* ton 5:0, Nagy harsány—Mágocs 1:5,- $zentegát—Vasas H. B, 19, Pécs­várad—Vókámy 3:1. A mohácsi csoport állása: 1. S zökelysz-ab-ar 12 9 1 2 38:14 lt 2. Dunaszekcső 12 8 1 3 4420 17 3. Versend 12 7 1 4 31:19 15 4. Majs 12 7 1 4 12:25 15 5. Kisnyárád 11 7 — 4 30:16 14 6. Szederkény n 5 1 5 21:18 11 7. Ujonohács ii 3 3 5 16:17 9 8. Hirn es háza 12 4 1 7 21:31 » 9. Babarc U 4 1 6 13:24 9 1«. Erdőfű n 3 1 7 18:25 7 IL Olasz 22 3 1 8 16:33 7 12. Borjúd • 2 — 7 12:32 4 fc— — _ í. Mohácsi TE n 14 11 2 1 62:15 21 6. BÓVy JL 22 6 1 5 37:35 12 A Pécsi csoport álláss: 1. Hidas 14 22 1 1 56113 25 2. P. Dtnaanó 14 tO 1 3 44:13 2f 3. Vasas n. B. 14 9 3 2 35:11 21 4. Mágocs 13 9 3 3 40:16 21 5. Szentegét 14 7 4 3 27:16 IS 6. Pécsvárad 14 7 — 7 21:29 14 7. Beremend 14 3 5 6 2129 11 8. Nagyhareány 13 4 2 7 29:30 16 9. P. Ceanentlp. 15 4 2 9 14:29 19 10. Fsztmárton 13 3 3 7 20*23 9 11. Vókány 14 2 3 9 13:37 7 •12. Hosszúhet. 13 3 1 9 12:39 7 13. Senye 13 2 2 9 22:61 6 14. Véméad visszalépett Pécsi sikerek az országos középiskolás TÍTÓbajnokságon Miskolcon X alkalommal ren­dezték meg a hagyományos or­szágos középiskolás vívóbajnoksá- got. A versenyen 30 középiskola 108 vívója Indult. A selejtező mér­kőzések péntek reggel ke-dődtek. A verseny első napja már pécsi sikert hozott íérfl tőrvívásban 47 induló közül Kovács Gábor (Sport­iskola—Széchenyi Gimnázium) a hatodik helyen végzett. Szombaton kardvívásban 50 ver­senyző állt rajthoz. A döntőbe két pécsi vívó: Marosvári József (Sport Iskola — Nagy Lajos Glmn.) és Köves Péter (Sportiskola — Szé­chenyi Glmn.) került. A döntő fo­lyamán a pécsi Marosvári és az egri Jakab áttt a tabella «én négy­négy győzelemmel. A kettőjük közti csőriében Jakab győzött és már-már úgy látszott, hogy ő nyeri a versenyt. A későbbiekben azon­ban ő Is vereséget szenvedett. A bajnoki címért igy holtversenyre került sor. A holtverseny során Jakab már 4:2 arányban vezetett, de Marosvári nemcsak kiegyen­lített, hanem a győzelmet is meg­szerezte 5:4 arányban, s igy övé lett a bajnoki cím. A másik pécsi versenyzőt, Kövest a zsűri téves ítéletei erősen befolyásolták, ez meg Is látszott eredményén. Végül Is a nyolcadik helyen végzett. A Pannónia Kupa eredményei 125-ös Csepel motoro­mat elcserélném egy Jó Pannóniáért, meg­egyezés szerint. Eilend Kossuth L, n. n. Nyolcadfzben rendezte meg a Somogy megyei Vivószövetség a ’annonla Kupát, a nem hivatalos Junántúli vivő- bajnokságot. A győriek kivéte­lével szinte va­lamennyi számottevő vivő meg­jelent Kaposváron a háromnapos versenyen. Eredmények: NŐI TÖR (28 induló): 1. Ligeti (PEAC) 7 gy., 2. Kiss (Dunaújváros) 6 gy., 3. Kovács (Szombathely) 5 gy., 4. Száraz (Kaposvári Petőfi) 4 gy., 5. Telegdy (PVSK) 4 gy. FÉRFI TÖR (51 Induló): 1, dr, Ko­vács (PEAC), 7 gy., 2. Weither (Veszprém) 6 gy., 3. Kovács (Veszp­rém) 4 gy. 4. Major (Veszprém) 4 gy., 5. Karcsovics (Tatabánya) 4 gy. PÁRBAJTŐR (18 Induló): 1. dr. Méhes (PEAC) 7 gy., 2. Kollár (PE- AC) 6 gy., S. Tisztartó (Veszprém) 5 gy„ 4. Surján! (Veszprém) 5 gy-j 5. Gyenge (PEAC) 4 gy. KARD (37 induló): 1. Major (Veszprém) 8 gy., 2. Tisztartó (Veszprém 7 gy., 3. Kovács (Veszp­rém) 5 gy., 4. dr. Pavlik (Duna­újváros) 4 gy., 5. Kéri (Szombat­hely) 3 gy. A pontverseny végeredménye: L Veszprémi Haladás 72, 2. Pécsi EAC 49, X. Dunaújváros 16 ponttali 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom