Dunántúli Napló, 1963. éprilis (20. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-28 / 98. szám

1963. Április 28.

RIAPI-Ö

5

Zsonglőr és a színész

A hintáslegény (a ringlises Muskátné stricije) feszülten figyeli a zsonglőr villámgyors mozdulatait. A zsonglőr mosolyog és magyaráz, s közben leereszkedő kedvvel vizsgálgat- ja a hintáslegény arcát.

így ... Csak a kezemet nézze ... A cigarettát eldobja, s egy pillanat múlva újra itt van a két ujjam között. Próbálja meg.

A Muskátné stricije

Liliom, Muskátné ringlisé- nek híres kikiáltója feláll, két ujja közé illeszti a cigarettát, aztán az arcán mosoly és feszültség vibrál, szenvedélyes, majd ördögi lesz az arca, az ajka szétnyílik, szakadozottan felnevet. A zsonglőr ijedten hátrább lép, mert nem érti, nem tudja, hogy Liliom már hallja a vurstliban tolongó emberek vidám üvöltözését, a biztatásokat, melyek a leghátsó sorból vágódnak az emelvény elé, s nagyszerűvé, egyetlenné, mámorossá teszik a percet. Liliom felemeli a cigarettát, s könnyed mozdulattal elhajítani készül. Fej magasságban azonban megáll a keze és csodálkozó, izgatott arccal a zsonglőrhöz fordul:

— És a trükk?... Mi a

trükkje?

A zsonglőr egy másik cigarettát illeszt az ujjai közé, s lassan, tagoltan elismétli az egészet. A hintáslegény mohón nézi, aztán lassan előrelendül a keze és párhuzamosan, csinálja a mozgást, mint egy gyakorlatot. Egyszer, kétszer, háromszor, és mindig újra, míg hibátlanul nem megy.

— A következőt — mondja aztán, s fürkészve a zsonglőrre néz.

— Lenyeli az égő cigarettát — közli a zsonglőr, s egykedvűen rágyújt. Nagyokat szippant. Liliom pedig gömyecuen ül egy széken, és a megcsavarodó zöldessárga füstöt bámulja. A félig égett cigarettát a zsonglőr könnyedén megbillenti a nyelvével, s az a szájába zuhan. Az egész egy pillanatig tart és egy villanásnyi idő múlva újra a szája sarkaban füstölög a cigaretta.

— Hát ez néni létezik. .

— Próbálja meg.

Liliom kettétör egy cigarettát és tűz nélkül próbálja. A cigaretta könnyedén a szájába billen, de Liliom azonnal kiköpi.

— Égeti a szájpadlásomat...

— Hogy égetné, hiszen meg sem gyújtotta?

— Égeti, fönt éri.. Annyi mintha égetné...

— Próbálja még egyszer.

Örökös kettősség

Liliom sokáig hallgat, fokozatosan megváltozik az arca, olyan lesz, mint egy katona, szögletes mozgású, és határozott, mint aki megszokta, hogy engedelmeskednek neki az emberek. Olyan lesz, mint egy Othello, aztán a határozottság is elmosódik az arcán, s inkább egy tehetetlen uralkodóhoz hasonlít, egy fogolyhoz, akit megkötöztek, és hirtelen felkiált:

— Szöveget tanulni, átélni a helyzetet és a hősöket, cigarettát nyelni, mit kell még annak az átkozott színésznek!?

A háttér olyan, mintha neo- realista díszleteket zsúfoltak volna egy kupacba. Gazdátlan üres asztalok, egymásra rakott székek, biliárdgolyók egy világoszöld játékasztalon, hatalmas, üres falak. Az előtérben két szék. Az egyiken a zsonglőr ül, civilben még diák, Am- rein Sándor a neve, a másikon a színész, Iványi József foglal helyet. Iványi fogja a fejét, s egészen halkan beszél:

— Nehéz az Othello után egy kedves, erőszakos ligeti stricit alakítani. Visszajárnak hozzám a Shakespeare hősök, Rodrigo, Jágó, Desdemona, még hallom Othello hangját, de Liliomét is. Kettős szerep, képzelje el ezt a ligeti stricit, aki szeret egy cselédlányt, de nem képes megmondani, örökké ez a kettősség.

Lassan felegyenesedik a széken, s az arca újra kemény szenvedélyes lesz. A zsonglőrnek magyaráz:

— Nagyon kemény fickó Képzelje csak el azt a jelenetet, amikor leszúrja magát, az ajtóban megjelennek, az égi detektívek, Liliom pedig igy búcsúzik a kis cselédlánytól, aki gyereket vár tőle: „Mondd meg a gyereknek, hogy én gazember vagyok, ha van hozzá pofád ..Hát ilyen ez a Liliom. öt éve mondogatják nekem, hogy el kell játszanom, mert ez a szerep nekem való. Soha nem kértem ezt a szerepet, mert babonás vagyok. Félek tőle, sokat mondogatták... Most persze örülök neki. Ezek a trükkök nagyon jók lesznek.

j Amikor a két nő megtépi egyI mást miattam, kitűnő lesz.. A zsonglőr bólint, aztán feláll, s gyors mozdulattal leemeli a színészklub telefonjáról a kagylót. Villámgyors mozdulattal csomókat köt a zsinórra, aztán ráfúj és a csomók eltűnnek.

—• A darabban ezt majd selyem sállal csinálja, azzal jobban megy, nem ilyen rideg.

Iványi újra mosolyog, érdeklődő és szenvedélyes az arca. Átveszi a telefonkagylót, csomókat köt a zsinórra, rúfúj és a csomók nem tűnnek el. Elképedve néz a zsonglőrre.

— Vigyázat, valódi csomókat kötött! Itt minden csak játék, ezt nem szabad átélni...

Bemutató: május 10-én

A zsonglőr és a színész párhuzamosan végzi a gyakorlatokat, s Iványi kezéből fokozatosan apró csodák kerekednek elő, s még engem is megbabonáznak. Felírok egy kérdést, a blokkomba, melyre Iványi József már csak a próba u! 'n válaszol.

— Milyen bemutatóra készül, ki rendezi a darabot és kik szerepelnek benne?

— A Pécsi Nemzeti Színház május 10-én mutatja be Molnár Ferenc Liliom című színművét Rendezi Nógrádi Róbert, a ringlises Muskatnét Takács Margit, a kis. cselédlányt Győry Franciska alakítja.1 Pécsi Ildikó egy másik cselédlányt, Paál László pedig ficsúrt játszik.

Bertha Bulcsu

és százéves obsitokat, régi könyveket, újságokat, iratokat gyűjtöttek össze, azonkívül hatvan, nyolcvan, százesztendős bútorokat, ruhákat.

„Cserépfazék” — mennyeg- zői húslevesnek. (Szűcs Istvánná ajándéka), „Menyasz- szonyi láda” — amelyben egyetlen szög sincs! — nagyon szép faragott bútordarab. — Nyolcvan éves. Bakó Józsefné ajándéka, különben az istállóban szecskát kevertek .’benne. „Föstött nyuszolya” — azaz festett ágy, vagy száz esztendős — Fogas Józsefék ajándéka. Aztán báránybőr köd- mön bőrdíszítéssel, szövőszék, rokka és faragott bölcső. A vitrinben korabeli népviseletes ruhák bábúkra ráhúzva—e.gy- egy öltözet három-négyezer forint értékű, ha egyáltalán szabad „pénzben” kifejezni e népi hagyományos tárgyak értékét.

Az albumban, amelyben feldolgozták a tárgyak etedetét és nacionáléját — egyik fényképen fejkendős öregmamát látok.

— ö az, akit keres — mondja Zákonyiné Katica néni,

Kisfoalázs Györgyné. Ötszáz bogádi és környéki népdalt tud fejből... Ha elmegy hozzá kérje meg és énekel. Különben ő is adott néhány régiséget kis múzeumunknak.

— És az egész falu ..:

— Igen. Az egész falu — bizonyítja a tanárnő. — A szakkör tagjai felrázták a falut és egyre-másra kerülnek elő padlásokról, eldugott zugokból olyan irományok vagy tárgyak, amelyekből lassan fel dolgozzuk a község történelmét.

Mit mutattak ki az elmúlt századok? Meddig tették meg az utat az elsárgult papírok nyomán az ifjú „kutatók”?

Az Árpád-korig. Királyi birtok. .. jobbágyok ... püspökök. Korábban rómaiak.

Egy történet.

Három esztendeje lehet. Schmidt Jóska és Vida Laci a község környékén egy leomlott partoldalon játszanak. Piszkálják a.sárgás' talajt és előkerül egy karcsú, hosszú nyakú kőkorsó, teljes épségben. Meg egy mécses. Meg egy karperec.

Ezt találtuk tanár néni!

lelkendeznek, Zákonyiné pedig még aznap Pécsett felkeresi Dombai Jánost, a múzeum vezetőjét. „Római!” — kiált fel Dombai", amint megpillantja a kőkorsót. Pestről lejön egy régész, Burger Aliz és megkezdi az ásatást. Tizenöt római sírt tárnak fel ott, ahol a gyerekek játszottak. A falu túlsó felén a tószél dűlőben — Zá- konyiné kis régészei — pedig már korábban felfedeztek kőmaradványokat, amiről Burger Aliz megállapította, hogy római villák alapépítményeinek maradványa. Feltárására ezután kerül sor.

Zákonyi igazgató — markáns, barna arcú, őszülő férfi — beinvitál egy tizennégy esztendős kislányt. Horváth Giziké — nyolcadikos — a szakkör legszenvedélyesebb gyűjtője.

■— Pasinszkj. bácsinál voltam egyszer egy egész este. Mesélt nékem a Józsi bácsi arról, hogy az ő őse lengyel katona volt, anyagi ágú őse pedig „bakó”;

*—i Micsoda?

—• Bakó. Hóhér vdíf ife a !&•

Bírálatunk nyomán

Május 1-én kint lesznek , a padok

A Dunántúli Napló április 24-i számában „Padok” címen megjelent észrevételre tájékoztatásul közöljük, hog\f a cikkben foglaltakkal minden tekintetben egyetértünk, észrevételüket köszönjük.

Építési. városgazdálkodási csoportunk a közterületre kir helyezendő padok javítását és mázolását a Pécsi Vegyesipari Vállalatnál február 18-án megrendelte. Nevezett vállalat a munkálatok elvégzését II. negyedévi határidővel vállalta. Miután ez a határidő nem meg felelő, intézkedtünk, hogy a padok felújítása rövidfbb határidő alatt történjék meg. A napokban újabb 10 padot he] lyeztünk ki, további 70 folya- J | matosan elkészülő padot pedig ( május 1-ig szállítunk ki a közterületekre.

Miután évről évret több pad- I ra van szükség, a Komlói He- ! lyiipari Szolgáltató Vállalatnál megrendeltünk 50'új padot. —. Ezeknek szállítási' határidejét a vállalat — folyamatosan — a második negyedév végéig vállalta.

A játszótéri felszerelések fel újítását a Sopiana Gépgyár KISZ szervezete május 1-i határidővel vállalta.

Torok Géza

II. kér Tanács v. b. titkára. 1

Virágos parkok a belvárosban

A Kertészeti és Parképítő Vállalat a tavasz beköszöntővel hozzákezdett a belváros parkosításához. Május elsejére friss virágokat ültetnek a Széchenyi téri zöldövezetbe, majd sor kerül a többi parkosításra alkalmas terület beültetésére Is. így elsősorban a Sétatér, a Jókai és a Lég- szeszgyár utcák parkosítására. A virágtartó kőtálak számát is növelik, ezeket a Széchenyi téren, a Színház téren, valamint a főpályaudvar előtti Lenin téren helyezik el. A hatalmas kőcserepekbe muskátlit, petúniát, úgynevezett nyári virágokat tesznek.

Egyszer még hadd muzsikáljak

NAGY, ZÖLDKAPUS ház

a Rákóczi úton, az épület végében szoba-konyhás lakások. A kis otthonok előtt fák, orgonabokrok pattintgatják lila rügyeiket.

Az egyik ablakból hegedű szól, mélyhangú dallamok töltik .be a kis udvart, belopóz- nak a szomszédos lakások nyitott ajtajadn. A hegedű ..hangja a kalauzom, nem is tévedek el. Jónás Andrást, a régi idők híres cigányprímását keresem.

Simára fésült, hollófekete hajának most is olyan a fénye, mintha a legfinomabb brillantinnal ápolná, ’ kerek arca mindig nevetésire kész, nagy gonddal vágott, stuccolt bajúsza cigányprímási karakteréhez tartozik. Amikor megmondom, hogy róla szeretnék írni, őt ajánlották, mint a leghíresebb prímást, elérzéke- nyüL fényes lesz a szeme. Lassú mozdulattal az ágyra teszi hegedűjét, mellé fekteti a vonót aztán hellyel kínál.

— Hát nem felejtettek el? — kérdi halkan, szinte csak magától. Mélyet sóhajt, de a következő pillanatban már mosolyog.

—- Sok vígságot megértem, nagy mulatságokat — mondja jóízűt nevetve, aztán elkomolyodva folytatja: — meg túrni kellett nem egyszer a megaláztatást is.

Gondolata fél évszázadot szalad vissza, abba az időbe, amikor élete első zenekarának élére állt. Tizennégy éves korában már egy 12 tagú zenekart fémjelezett nevével:

I „Ma és minden este Jónás Bandi és zenekara játszik” — hirdette nagy betűkkel E^r legpatinásabb éttermének, a Széchenyi szállónak plakátja.

— Afféle csodagyereknek tituláltak — mondja hivalkorály ki is tüntette. Szomorú

eset, de így van.

— Másutt is jártál?

— Igen. A Bodor mama meg azt mesélte, hogy régen a környéken nádrengeteg volt s neki az anyja mondta, hogy Patkó Bandit, a betyárt itt lőtték le a nádasban. A csendőrök.

—■ Te tudod, mi a csenőr?

— Hát hallottam róla,

— Minek készülsz?

— Tanárnak.

—• Utánpótlás... — jegyzi meg halkan Zákonyiné és fel- sóhajt. Ök ketten férjével elültették tanítványaikban a kutatás szenvedélyét, (fényképezőgéppel, jejprzetfüzettel, magnetofonnal járják a községet) és a nóphagyományok, hon- történetek mélységes tiszteletét, ápolását.

Visszajövök ebbe a faluba.

Tulajdonképpen a daloskedvű Katica néni után kutattam s valahogy elkalandoztam a hagyományok bonyolult, néma mezsgyéin a történelmet rajongó emberek jóvoltából.

De Katica nénivel randevúm van s ezt nem is feledem;

Rab Ferenc

dás nélkül. Elhiszem, mert csak vérbeli, igazi muzsikus vezethetett olyan fiatalon zenekart. Cigányzenész volt az édesapja — a híres Radics Béla zenekarában játszott Budapesten —, zenész volt a nagyapja is.

SOK, SZÉP EMLÉKE fűződik Egerhez.

— Játszottam én Gárdonyi Gézának is. Az „öreg tekintetes”, így hívtuk, szépen, elegánsan tudott szórakozni. Legkedveltebb nótája a „Feketeszárú cseresznye, rabod lettem szép menyecske...” — volt. Dúdolgatta az „öreg tekintetes”, én pedig szmokingba öltözve kísértem a hegedűvel. Egyszer egy szép, ezüst cigarettatárcát kaptam tőle ajándékba.

Nevet.

— Emlékszem egy nagy ra- mazurira is. A nevét már nem tudom megmondani, gróf volt, de annyi grófot ismertem .. Nagyon berúgott egyszer. Felült a lovára, nekünk hintókat hozatott és zeneszóval kísértük végig a főutcán ...

Lemberg, Krakkó, Pécs, Budapest, Nagyvárad — hosszá lenne felsorolni a helyeket, mindenütt szerették elismert zenekarát.

Sók híres embernek muzsikált. Nagyváradon Móricz Zsi gmond is meghallgatta játékát. Itt volt a legemlékezetesebb élménye, soha nem felejti.

— Egyszer herceg Eszterhá- zynak imizsikáLtam. A herceg mellett ült az akkori idők egyik legszebb és leghíresebb színésznője, Kormos Ilonka. Vacsorát rendelt a társaság, csendesen szórakoztak. Én ott álltam az asztalnál a herceg mellett, onnan irányítottam a zenekart. Úgy éjfél félé láttam, hogy Kormos Ilonka kis noteszt vett elő, belelapozgatott, aztán a herceg felé fordulva halkan megszólalt:

— Tudod, milyen nap van ma?

— Nem — válaszolt a herceg.

— Nem? Mára ígérted a házasságot — suttogta a színésznő. Láttam, hogy a herceg elvörösödött, kis idő múlva kiment az étteremből és főbelőtte magát.

LILLAFÜREDEN 1930-ban

nyűit meg a nagyszálló, az ő zenekarát szerződtették. A megnyitáson ott volt Horthy István, gróf Bethlen, Kállay...

— Éjfél után csárdáit rendeltek. Két óra hosszat kellett húzni egyfolytában. Már majdnem lefordultunk a székről, úgy elfáradtunk. Egyszer csak Bethlen az ezüst botjával ránk mutatott és elkiáltotta magát:

— Felállni, banda!

— Mindenki állva játszott tovább a cimbalmos kivételével. Ö ülve maradt.

— Állj fel az istenért, mert repülünk innen mindnyájan — kérleltem. Csak a szeme villant, nem válaszolt. Kis idő múlva Bethlen odament hozzá*

— Felállni, cimbalmos! — csattant a hangja.

— Én még az istennek se, kegyelmes uram — 'sziszegte a foga közül. — Na, mondom, most végünk van. A cimbalmos játszott tovább, de két- három pillanatig farkasszemet néztek egymással... aztán Bethlen odébb állt.

Még ennyi idő távlatából is remegő hangon meséli a nagy affért, nem is tudja, milyen csodának köszönhette, hogv néhány hónapig még maradhatott a szállóban.

MONDJA szinte kifogyhatatlanul az emlékeket, hol nevetve, hol szomorúan, mikor milyen az emlék „csattanója”.

— Amit most mesélek, az volt csak nagyszerű — mondja és gyerekesnek tűnő, huncut nevetése betölti a szobát.

— Még 1930-ban itt Pécsett, a kávéházban, ahol játszottam, egyetemi tanárok kíséretében bejött egy indiai herceg. A tanárok azt mondották nekem, hogy állítólag az indiaiak és ,a cigányok nyelve hasonlít egymáshoz. Kérték, hogy majd alkalomadtán szóljak néhány szót cigányul a herceghez. Amikor az asztalukhoz kérettek, játszás közben — tréfás ember voltam én mindig — csak úgy félvállról odaszóltam a hercegnek: „Szofceresz adaj, soske nagyas khére”, azaz mit keresel itt, miért nem mégy haza? A herceg felemelte a fejét, csodálkozva rámnézett és azt mondta: miért' bántasz engem, én nem bántottalak téged. Én is megértettem az ő nyelvét, s úgy látszik ő is megértett engemet. A kísérete jót nevetett az eseten.

Cigarettával kínál, fújjuk a füstöt.

— Mennyi icBs, Bandi bácsi?

— Hatvanhárom.

— Nem hiányzik a zenekar?

Feláll, odamegy az ágyhoz,

kezébe fogja a hegedűt.

— Nagyon, nagyon hiányzik. Még most is annyi dallam van bennem, kell, muszáj játszanom. Három éve játszottam utoljára rendszeresen zenekarban, de most ismét szeretnék. Ha csak néhány napig is ... Megígérték, talán sikerül. Ma már emberszámba veszik a cigányt is... hm ... emlékszem, régen, ha az urak fizettek, úgy nyújtották át a pénzt, hogy. a kezük még véletlenül se érjen az én kezemhez.

KIKISÉR. Az udvaron egy kisfiú fehérpettyes, nagy, piros labdával játszik, amikor megpillantja Bandi bácsit,

odafut hozzá, kerek szemét

ráemeli, úgy kérleli: tanítson meg engem is hegedülni, Bandi bácsi. Az öreg megsimogatja a gyerek fejét... — megtanítunk, me g én , ez. a legszebb hangszer a váláson..4

. ’5 - G»ray Ferenc