Dunántúli Napló, 1963. február (20. évfolyam, 26-49. szám)

1963-02-17 / 40. szám

2 IltAPiO 1963. FEBRUAR XX 1 igr vÜNÍ<f vlUondr* Uj televíziós közvetítőállomás épül a Mecseken Hatalmas szökőkút a Lenin téren— Vásárcsarnok a Felső-Malom utcában — Az idén megkezdik Orfű építését A múlt évekhez hasonlóan ebben az esztendőben is sok korszerű létesítménnyel gazda­godik Pécs és kornyéke. A vá­rosi tanács 1963. évi költségve­téséből mintegy 15 millió fo­rintot költenek kőzségfejiesz- tésre. 5 kilowoltos televíziós közve- tít&állomós építését kezdik meg ebben az esztendőben a 'VgapU -kunira Bukósisak a divat □ A LEGFRISSEBB népes­ségi statisztika szerint Luxem­burg az egyetlen európai or­szág, ahol több a férfi, mint a nő. □ EZERHETSZAZÖTVES­NYOLC ember halt meg him­lőben az utóbbi három hónap alatt, Uttar-Prade, észak-in­diai államban, összesen hat­ezer hirnlos megbetegedést je­lentettek ebből az államból. Üjabb himlőjárványról érke­zett jelentés KaUíUttáből is. □ A SZÍNPADON HALT JfEG Arno Vetterli német ope­rettkomponista új művének premierjén a hildesheimi Vá­rosi Színházban. Akkor esett össze, amikor a közönség a szerzőt kérte a függöny elé. Ö PLASZTIK ZACSKÓKAT használnak a palánták előne­velésére Hollandiában. A 10— 15 cm-es zacskók előnye, hogy kevés helyet foglalnak el, könnyen szállíthatók, a föld nem szárad ki bennük és a gyökérzet nem sérül meg. O BEETHOVEN Utolsó zon­goráját, amelyet 1820-ban aján­dékozott a világhírű mester­nek a bécsi Imperial cég — most javítják Nümbergben. O MINDEN MÁSODIK ÚJ­SZÜLÖTT éhhalált hal, mi­előtt elérné az egyéves kort — jelentette az ENSZ külön­leges szervezetének két ma­gasrangú tisztviselője. A tro­pikus és szubtropikus álla­mokban kb. 800 millió gyer­mek születik évente, akiknek több mint a fele nem kapja meg a legfontosabb tápanyago­kat sem. Állandó jellegű úttörőtábor épül Sikondán Néhány év múlva Baranya megye legfestőibb vidékén, Si­kondán igazi gyermekparadi­csomot létesítenek. A megyei úttörőszervezetek és ifiveze­tők részére állandó jellegű tá­bort építenek ki Sikonda-fürdő északnyugati részén. A felépí­tésre kerülő pavilonokat köz- művasítik, a tábort ..ellátják állandó jellegű konyhával, ét­teremmel és egyéb épületek­kel. A táborhelyen sportpályá­kat is építenek. A Baranya megyei úttörők táborát körülbelül négy eszten­dő leforgása alatt építik fel ötmillió forintos beruházással. A megyei választási elnökség felbívasa A Baranya megyei Válasz- . tási Elnökség felhívja a me­gye lakosságát a következőkre: í a választásokról szóló rendd- ! kezések értelmében azok a vá- lasztópct.gájak, akik február I 24-én bármilyen címen (kór­házi ápolás, munkavégzés, lá­togatás, stb.) nem állandó lak­helyükön tartózkodnak, az ideig lenestartózkodási helyükön csak az esetben szavazhatnak ha igazolni tudják, hogy állandó lakhelyükön szerepelnek a vá­lasztók névjegyzékében. Ezért felkérjük az érdekel­teket, hogy akár személyesen, akár hozzátartozóik, ismerő­seik útján mielőbb szerezzék be a választójoguk gyakorlá­sához szükséges igazodást az állandó lakhelyükön működő tanácsoktól. Közlemény Vasárnap délelőtt ll érakor a Fegyveres Erők Klubjának szín­háztermében különleges filmbe­mutató lesz. Hétiön 18 órakor a TV-szobában Tisztjelöltek Klubja részére íegv- verbemutató. Beszélgetés a tiszti hivatásról. * A városi tanács felhívja a ház­tulajdonosokat, házkezelőket, ház- felügyelőket, távolítsák el a havat a járda melletti folyókából, hogy hóolvadás esetén a hóié szabadon elfolyhasson. A mulasztók ellen szabálysértési eljárást indítanak. * Áramszünet lesz 19-én 7—11 óráig erőmű kapcsolóberendezés karban­tartása miatt a következő terüle­ten: Hősök terétől délre, Tol- buhin út. Szabolcs falu. Sza- bolcsbányatelep, Ujmeszes, öreg- meszes, ONCSA-telep, Krlszt-telep és a Deák Ferenc u. az újhegyi szőlőhegyben. * Áramszünet lesz lS-án, hétfőn 1-től 16 óráig hálózatépítés miatt a Szabadság út 1—27, valamint a Majláth u. a—2» számig. * AZ ORSZÁGOS FILHARMÓNIA közli, hogy az általános iskolák „Nagy mesterek muzsikája” bér­leti hangversenyek február 19, 20 és »-én de. 9 órakor a Llszt-te- scznben lesznek megtartva» mecseki Kiss József kilátó he­lyén. Az új relét előrelátható­lag 1964 végén helyezik üzem­be, 's ezzel lényegesen javul a televíziós vételi lehetőség. Az épülő torony jóval magasabb lesz, mint a jelenlegi kilátó és a tetején, felvonóval elérhető kilátó-eszpresszói létesítenek. Az új létesítmény kivitelezésé­hez 1 millió forinttal járul hoz­zá a városi tanács. Az Orfűre tervezett üdülő­tábor kialakításának munkáit ebben az esztendőben megkez­dik. Hansági munkára 500 ezer forintos költséggel, kétszáz sze­mélyes ifjúsági építőtábort lé­tesítenek a pécsi középiskolá­sok és egyetemisták részére. A Pécsi Köztisztasági Vál­lalat Felsőmalom utcai telep­helyének lebontását már 1962- ben megkezdték. A terepren­dezést és betonozást elvégez­ték és a nyár közepén további 200 ezer forintos költséggel befejezik a részben fedett vá­sárcsarnok építését. Nagyméretű szökőkutat épí­tenek a főpályaudvar előtti Le­nin téren. A félmillió forin­tos költséggel létesülő szökő­EREDMÉNYES MUNKÄT VÉGEZTEK A FALUSI KISZ-SZERVEZETEKBEN A PÉCSI EGYETEMISTÁK ÉS FŐISKOLÁSOK Február elején 86 pécsi egye­temista és főiskolás egy hetet töltött Baranya megye 21, Zala és Somogy megye 28 községé­ben. Hazaérkezésük után mun­kájukról, és tapasztalataikról írásos jelentésben vagy szóban beszámoltak a KISZ Baranya megyei Bizottságának. A pécsi egyetemistákat a fa­lusi KISZ-szervezet és a helyi szervek vezetői örömmel fo­gadták és munkájukat támo­gatták. A termelőszövetkezeti KISZ-szervezetekben eltöltött egy hét alatt sikerült csaknem minden községben élénk szer­vezeti és mozgalmi életet te­remteniük. kút építését még ebben az esz­tendőben megkezdik, utána el­végzik a tér rendezését is. 700 ezer forintos költséggel még ebben az évben bővítik a III. kerület vízhálózatát és Urögön törpevízművet létesíte­nek. A tervek szerint megol­dódik Ürög és Kovács-telep je­lenlegi vízproblémája. Az egészségügyi ellátottság javítása érdekében a Sallai utcában orvosi rendelőt létesí­tenek, bővítik az Alsóhavi ut­cai bölcsődét és felújítják, ugyancsak 1963-ban, a Gáspár utcai szociális otthon épületeit. Kertvárosban, mintegy 100 ezer forintos költséggel köny­ves pavilont építenek. Nagy­árpád és Málom korszerű mű­velődési házat kap és felújít­ják a patacsi kultúrházat. — Meszesen még ebben az esz­tendőben befejezik az épülő háromszázötven férőhelyes mozi-kultúrház munkáit A két éve létesített balaton- fenyvesi úttörőtábort tovább fejlesztik, melyre idén 150 ezer forintot költenek. Üzen a szülőfalu Nyílt levél két fiatalhoz Néhány nappal ezelőtt válasz- ■í * tási nagygyűlés volt Balcsc községben, ahol az előadás után szót kértek a jelenlévők. Csak néhány nevet jegyeztünk fel a sok felszólaló közül. Garai An­tal,' Obert Sándor, Tamási Ele­mér, Málnást János nevét, de akár az egész község lakosságát névsorba foglalhattuk volna. Miért kértek szót az emberek ezen a nagygyűlésen? Hogy el­mondják, milyen változásokon ment át a falu, amióta a közös utat választották. Megtalálták a számításaikat, bebizonyosodott, hogy jól választottak. Es erről nemcsak a munkaegység 42 fo­rintos értékét hozták fel példá­nak, hanem sok mást, ami a ki­egyensúlyozottabb élet ezernyi jegyét hordozza magában. Egy valamit azonban egyöntetűen sé­relmeztek, s ami talán az első hallásra bagatellnek tűnik. Nincs fodrászuk. Meg kellett mosolyogni egy kicsit Óbert né­nit, amikor elmondta, hogy a férjét ő borotválja, de nincs sok áldás benne, kontármunka az. Es a többiek? A sok férfi és fő­leg a sok fiatal? Nyilvánvaló, hogy nem kísérleteznek hasonló megoldáson. Különösen ma, ami­kor a modern frizura nekik is éppen olyan szükségletet jelent, mint a városiaknak. így jobb híján autóbuszra ülnek, és a pé­csi fodrászüzletekben elégítik ki ilyen irányú igényeiket. Ilyen­formán persze hogy nagyon drá­gák a frizurák, amit még az is megtetéz, hogy az ilyen utaz­gatások a munkanapokat is megkurtitják. Érthető hát a zúgolódásuk. fik üzentek. A baksai fiatalok, ^ de a baksai „öregek” is. Es nemcsak ők, hanem a szomszó­Fésűs Júlia az ország legidősebb gimnazista diákja. Fésűs Júlia 72 éves kegydíjas beiratkozott a Mester utcai Fáy Gimnázium esti tagozatára. Az I. B. Juliska nénije 1891. márciusában született Fakerten, egy Arad melletti kis köz­ségben. Ott négy általánost végzett. Öreg korában kedve kerekedett a tanuláshoz. Az általános iskola fölső négy osztályának tananyagát az Ipar utcai iskolában sajátította el és az idén beiratkozott a dolgozók esti gimnáziumába. Ju­liska néni hűséges látogatója az előadásoknak, egyetlen órá­ról sem hiányzott még. a. f/otfsemw o fogott és feljegyezte magának a listára, a falom: — Száznégyes — 24! Pantyelejev is beosont az ét­kezőbe. Kutyabaja sincs a gazembernek. A szakács jókora, három li­teres merítőkanalat ragad és nekiáll keverni, keverni az üs­töt. (Frissen teleöntött kondér van előtte, majdnem tele, csak úgy dől belőle a gőz). Aztán kicseréli a merítőkanalat a 750 grammosra és elkezd vele merni, nem merítve mélyre. Egy. kettő, három, négy ... Suhov megfigyelte, melyik csajkát töltötte meg mielőtt még a sűrűje leülepedett vol­na az üst fenekére és melyike4 szedte a hígjából — puszta lé. Tíz csajkát rakott a tálcára és elvitte. Gopcsik integetett neki a második oszloptól: — Ide, Iván Gyenyiszics, ide! Csajkát vinni nem könnyű dolog ám. Suhov ruganyosán lépked, hogy a tálca egyetlen lökést se kapjon, a torkát meg nem kell kímélni: * — Hé, hé, Há—920-as!... Húzódj arrébb, apó!.. , Félre az útból fiú! Egy csajkát sem könnyű ügyesen átvinni, hogy ki ne lötyögjön, itt meg tíz van. — Mégis szép puhán lerakta a Gopcsik által felszabadított asz tál végre a tálcát és semmi sem loccsant ki. Azt is meg­figyelte, hogyan rakta le. hogy a tálcának abba a sarkába, ahová majd leül, a két leg­sűrűbb csajka kerüljön. Jermolájev is hozott tízet. Gopcsik odafutott és Pavloval kézben elhozták az utolsó né­gyet K ilgas még elhozta a kenye­ret, tálcán. Ma munka sze­rint kapnak — ki négyszáz grammot, ki háromszázat, Su­hov négyszázat. Elvett magá­nak négyszázat, serclit, Cézár számára is kétszázat a köze­péből. A brigádtagok már csődül­tek az étkező minden részé­ből — megkapják a vacsorát, aztán leshetik, hová lehet le­ülni. Suhov osztogatja a csaj­kákat, elfelejti kinek adott, közben szemmel tartja a ma­ga tálcasarkát. Az egyik sűrű csajkába betette a kanalát — ez azt jelenti, foglalt. Fetyukov az elsők közöH kapta meg a csajkáját és elment; látta, hogy a brigádban most semmit sem szerezhet, jobb lesz. ha végigjárja az étkezőt, sakálko- dik, hátha valaki hagy a csaj­kában, (ha valaki nem eszik meg mindent és eltolja masa elől a csajkát, gyakran többen is kapnak utána egyszerre, mint a keselyük). Megszámolták az adagokat Pavloval, úgy látszik, rend­ben van. Andrej Prokofjevics számára Suhov a sűrű csajkák közül tolt oda egyet. Pavlo át- öntötte a tartalmát egy kes­keny német edénybe, aminek fedele is volt: átviheti a buslát alatt, mellére szorítva. A tálcákat leadták. Pavlo leült a maga dupla adagjával, Suhov is a maga kettőjével. Több szó nem eset4 többé sem­miről, szent percek következ­tek, fTolytatjuk^ Amaz a helyére vitte, lerak­ta a tálcát. Suhov megragadta, de az is odafutott, akinek meg­ígérték. s a másik végétől húz­ta a tálcát. De cingárabb volt Suh óvnál. Suhov a tálcával meglökte arra, amerre az húz­ta, mire az oszlopnak esett, a tálca kiszakadt a kezéből. Su­hov hóna alá kapta a tálcát és rohant az osztáshoz. Pavlo sorbaállt az ablakocskánál, de tálca nélkül unatkozott. Meg­örült. — Ivan Gyíenyiszovics! — És ellökdöste a huszonhetesek he­lyettes brigadérosát, akj előtt* állt: — Eressz. Mit állsz itt hiába? Nekem van tálcám! Lám. Gopcsik is tálcát len­get, a gézengúz. — Elaludtak, — nevet — én meg elkaptam! Gopcsikból jó lágerlakó lesz. Még három évig tanul, neve­lődik — legalábbis kenyérvágó tess belőle, dós tengeri, tésenyi, kisdérit rád fapusztai fiatalok is. Temest Endrének és Kovács Imrének üzennek, akik évekkel ezeiott otthagyták a falut, hogy szak­mát tanuljanak. Pécsre jötte Ki itt tanulták meg a fodrászmes­terséget. Megígérték, hogy ott­hon hasznosítják. Eleinte hazajártak, de egy idd óta ezek a hazautazások is elma­radoznak. Amióta kézbe kaptak a ' szakmunkás-bizonyítvanyi, Kovács Imre a Kossuth Lajos ut­cai fodrászüzletben dolgoz, x, Temesi Endre pedig tudomásunk szerint valami más pályát vá­lasztott. Úgy látszik, elfelejtettek a szülőfalujukat, és vele együtt az ígéretüket is. Vagy lehetséges, hogy a számítások tartják vissza őket? Nem látnak jövőt a falusi fodrászkodásbam . a igy látják, rosszul látják, A baksaiak azt üzenik, hogy már ki is jelöltek a részükre egy fodrászüzletnek megfelelő kétszobás helyiséget. A Hunyadi úti italbolt mellett. Csak be Kel­lene rendezni. Igen, be kellene rendezni. Eb itt csatlakozunk mi is a bak­saiak üzenetéhez, csak azzal a különbséggel, hogy üzenetünket a Kisipari Szövetkezetek Bara­nya megyei Szövetségéhez, pon­tosabban a szövetség vezetőségé­hez címezzük. Legyenek segít­ségére a baksaiaknak, találjanak megoldást, hogy a két helyisé­get mielőbb felszereljék, s oda kerüljön végr.e a ház falára a régen várt tábla: — „Baksai Fodrász KTSZ”. Mi a baksalakkal együtt hi­szünk abban, hogy a két fiatal« ember hallgat a hívó szóra. — OGNYENOVICS MILÁN elvtárs a Magyarországi Dél­szlávok Demokratikus Szö­vetségének főtitkára, képvi­selőjelölt ma délután fél 3 órakor Drávák ereszül rcm ta­lálkozik a választókkal, majd este Drávasztárán választási gyűlést tart — A VÁROSI tanács mű­velődésügyi osztálya a múlt héten tartott megbeszélést a városi karnagyokkal, ahol az április 20-án sorra kerülő Kodály és tanítványai című hangverseny műsorát vitat­ták meg. A hangversenyen a közlekedési vállalat férfikó­rusa, a pécsszabolcsi bányász vegyeskórus, a pécsbányate- lepi férfikar, a Mecsek Mű­vészegyüttes énekkara, a MÁV vegyeskórusa és a Ne­velők Háza kamarakórusa szerepel. — A BUDAPESTI játék­klub mintájára megyénkben is létesített játéktermeket a Pécsi Kölcsönző Vállalat Pé­csett a KIOSZ klubban he­lyezték el az első alkalom­mal egy külföldi elektromos golyó játékot, Komló-Kender- földön a Vörösmarty étte­remben külön teremben több féle automata társasjáték; szórakoztatja a felnőtteket Mohácson a kis Béke étte­remben is nagy sikert arat­tak az automata flipper-játé­kok. — A MEGYÉBEN az idén eredetileg 22 középiskolai osztályt akartak építeni. Most újabb 18-cOl növelik az építendő tantermek szá­mát. Szentlőrincen 4, Sásdon 4, Szigetváron 4, Siklóson 2 tanteremmel bővítik a közép iskolai osztályok számát, 1 Bólyban 4 tantermes, új gim­náziumot építenek. VJ TÁNCISKOLA kezd ódik február 19-én, kedden este 7 órakor Pécs város Művelő­dési Házában (Déryné u. 18.) Ta­nít: Fellnemé. Beiratkozás: a Mű­velődési Ház irodájában. DJ tánciskola kezdődik február 26-án, kedden este 7 órakor a Vasutas Kultúr- otthonban. (Váradi Antal u. 7/2.) Tanít: Balog. A televízió műsora február 17-én. vasárnap 1.55: Űrhajós vetélkedő Az Ht- tervízió műsora Prágából. — 11.00: Hétmérföldes kamera. Ut- törőhíradó. — 11.15: Kisfilm. — 11.40: A Magyar Hirdető mű­sora. — 16.30: Teli Vilmos — ma­gyarul beszélő angol ifjúsági filmsorozat. 7. Az áruló. — 17.001 Asztalitenisz országos bajnokság. A döntők közv. a Sportcsarnok­ból. Riporter: Szőnyi János. -* 18.45: Kisfilmek. — 10.30: TV- híradó. 19.55: A TV mesekönyve. 20.00: Négy év után,.. Téli kör­séta Vas megyében. — 20.25: Hétről-hétre ... 20.40: Schumann: karnevál. Táncjáték. — 21.10; Padalatti ország. Zenés „diák”- kabaré. — 22.20; Telesporté •«* 22.40: Hírek, f k A második tálcát Pavlo Jer­molájevnek adatta, a markos szibériainak, (ö is hadifog­ságért kapott tíz évet) Gopcsi- kot elküldte kilesni, melyik asztalnál végeznek a vacsorá­val. Suhov a tálcáját sarkával az ételosztó ablakra tette és várt, — Száznégyes! — Pavlo je­lentést tett az ablaknál. Mindössze őt ablakocska volt: három rendes kiosztó, egy' azoknak, akik a listán sze­repelnek (tizen vannak fertőző betegek, az egész könyvel őség meg protekciós adagokat kap) és még egy, ahol az edényeket kell visszaadni. (Ennél az ab­laknál tolakodnak, hogy ki nyalja ki a csajkákat). Az ab­lakok alacsonyan vannak — övmagasságnál alig feljebb. — Magukat a szakácsokat nem látni, csak a kezüket meg a merítőkanalat. A szakács keze fehér, ápolt, de szőrös, egészséges. Valóságos hoxoló, nem szakács. Ceruzát

Next

/
Oldalképek
Tartalom