Dunántúli Napló, 1962. november (19. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-03 / 258. szám
6 jir-\ mt~ 1962. NOVEMBER *. Albert nélkül? Dálnoki ismét szerepet kap az FTC-ben — Varga lesz a középcsatár Későn kezdi az olyan ökölvívó, aki először a kötelek között gondol erre. Patakit, a PVSK jóképességü öklözőjét nem kell félteni. Szinte boszorkánytáncot jár a homokkal telt bőrzsák — ,»a körte” — körül, gyors sorozatai után. . Ma PVSK—IPSE női-!éíii HB l-es kosjriaiida-mérkőzés Budapesten Idegenben mérkőznek NB Il-es csapataink Tel.es fordulót bonyolítanak le a megyebajnokságban As NB n-es csapataink közül a Postás van nehezebb helyzetben, mivel az éllovas Csepel Autóval mérkőzik a bajnoki pontokért. A szoros eredmény már sikernek számítana a pécsi fiúk számára. A PEAC csapata helyosztó mérkőzést Játszik a nyolcadik helyezett Budapesti Hélyüpar csapatával, melyen nagy küzdelem és hazad győzelem várható. A megyebajnokság küzdelmeiben a Szigetvári VM női és a Tanárképző férficsapatának igen keményen meg kell küzdeni, ha továbbra is az élen akarnak maradni, a PEAC női, Illetve OTP Meteor csapataival. Az Ifjúsági bajnokságban teljes fordulót bonyolítanak le. A hét Végén igen nehéz mérkőzéseiket kell Játszanlok kosárlabda-csapatainknak Budapesten. Az NB I-es női és , féríicsapa- | tutiknak a Testnevelési Főiskola jó képességű női és férfi együttesével, mig a Postás csapatának az éllovas Csepel Autó ellen, a PEAC férfiaknak a Budapesti HSC ellen kell megmérkőzni a bajnoki pontokért. A PVSK női csapatának a főiskolai együttes igen nehéz ellenfele lesz. A hétközi forma alapján Bóta László, a csapat edzője bízik abban, hogy lányai ma délután is olyan lelkesedéssel és akarattal fognak küzdeni, mint az elmúlt fordulókban és akkor a két pontot sikerül hazahozni A férficsapatok találkozóján annak ellenére, hogy a vasutas csapat az esélyes, mindvégig élvezetes játék várható. A hazai együttes fiatal, kitűnő képességű játékosai az elmúlt fordulókban mindjobban játékba lendültek, de az «Béniéi a válogatott Rádíai vezényletével, igen megnehezíti a tKSSütás csapat győzelmét. Nem lettet eeodáLkozni azon, i hogy a Ferencvárosban még ma sem tértek napirendre a dön tétlennel végződött Pécsi Dózsa —Ferencváros mérkőzés felett, A Dózsa ötletes játéka ugyanis nemcsak a 30 ezer nézőt, de a ferencvárosi vezetőket is alaposan meglepte. — Bizony hiányzik az egy pont, amit a Pécsi Dózsa elvitt az Üllői útról, hiszen otthonunkban nem lett volna szabad három gólt kaptunk és annyi helyzetet, kozr tök egy U-est kihagynunk.. j Ezeknek a gondolatoknak a jegyében kezdődőt* beszélgetésünk a Ferencváros kitűnő edzőjével. Mészáros Józseffel, áld pillanatig sem titkolta, hogy csapata Játéka a pécsiek dien csalódást okozott számára, S ez a csalódás okozta aztán azt is, hogy a hétközi edzőmérkőzé- sen a BVSC ellen már változtatott a pécsiek ellen szerepelt csapaton. Egy-egy játékos formájában néha érthetetlen változás történt. Így volt ez a pécsi mérkőzésen az egyébként tehetséges Ormaival, aki helyett a szerdai mérkőzésen már Dálnoki jutott szóhoz. Ez azért is érdekes, mert a Komló ellen éppen az a Dálnoki kap majd szerepet, akire két héttel ezelőtt az edző azt mondta, hogy gyorsasága már meg kopott- — Most Mészáros akkori megállapításait kiegészítve, Így beszélt: — Igaz. hogy a gyorsasága megkopott, rutinja azonban aranyat ér. Komlón pedig a ferencvárosi játékosoknak nemcsak a tudásra, de a rutinjára is nagy szükség lesz. így kerül aztán sor Dálnoki játékára. — És. hogy a pécsi mérkőzés után sokat gondolhatott erre a Ferencváros edzője, azt az ■ la mutatta, hogy az elmúlt két hét alatt Dálnoki egyedül több rajtgyakorlatot végzett, mint a többi védő együttesen, : Hiába .Jó az öreg a háznál”, s I amikor a fiatal Havasi s az „öreg” , Dálnoki között kellett választania , az edzőnek, ő inkább lassúbb, de | tapasztaltabb Dálnoki Jenőt választotta, Persze ehhez az is hozzájárult, hogy Havasi néhány héttel ezelőtt nősült és kissé visszaesett. A szerdai edzőmérkőzés egyébként kevés jót eredményezett az NB I-es csapat számára, hiszen a Száger — Novák, Mátrai. Dálnoki — Vilezsál, Kocsis — Kökény, Orosz, Albert, Rákosi, Fenyvesi dr. összeállítású együttes az 50 perces mérkőzés alatt mindössze 1:0- ra tudta legyőzni az utóbbi időben gyenge formában lévő NB H- ős ellenfelét, a BVSC-t. A Ferencváros csatársora lassan és körülményesen szőtte támadásait, a csatárok keveset mozogtak, sok helyzet kimaradt a BVSC kapuja előtt, úgy hogy a nézőtéren lévő mintegy félezer néző elégedetlensége körülbelül így foglalható össze: ilyen Játékkal Komlón nem lehet majd „megélni”... Na dehat az edzőmérkőzés, az edzömérkőzés. Komlón pedig bajnoki pontokért küzd majd az együttes, amelynek az összeállításában előreláthatólag nem Is Dálnoki szereplése, hanem Albert kihagyása jelenti majd a szenzációt. Csütörtökön este, sőt pénteken reggel is az volt a helyzet, hogy Albert vasárnap Komlón nem játszik, s helyette az Igen tehetséges, 17 éves Varga Zoltán, az osztrák ifjúsági válogatott ellen Nagy küzdelem várható a PVSK—Szentendrei Honvéd ököl vívó-tal ál kozón Közlemények A Magyar Autóklub pécsi csoportja november 5-én, hétfőn este 8 órakor tartja klubnapját a Nádor étterem vadász term ében, * Áramszünet lesz november *-án Személy, Lothárd, Blrján, Peterd községekben, továbbá 4-én Vasas I., Vasas It. falu és telep, valamint Flórlán-telepen 7-től 17-ig. tancmulatsag ma este 7 órától Pécs város Művelődési Házában (Déryné u. 18.) Az elmúlt héten a vasutasok NB n-es ökölvívó gárdája a Székesfehérvári MÁV csapatát látta vendégül és ha némi balszerencsével is, de alulmaradt a küzdelemben. A pécsi ökölvívóknak valahogy nem feküdtek a kemény és más küzdőmodorban Öklöző székesfehérváriak. Igaz, nekik több lehetőségük van jóképességű fővárosi csapatokkal edzeni, mint a PVSK-nak és valahogy úgy látszott, hogy erőnlétileg is jobban állnak mieinknél. A múlt szombati csorba után most erősen készülődik a vasutas csapat, hogy lelkes szurkolóinak bebizonyítsa a Szentendrei Honvéd ellen, csak kisiklás volt a székesfehérváriak elleni vereség. A vendégcsapat az NB H. S. helyén áll jelenleg és semmivel sem gyengébb együttes, mint a székes- fehérvári volt. Az elmúlt szezonban a vasutas fiúk vereséget szenvedtek Szentendrén, de itthon meg szeretnék nyerni a találkozót. Egy biztos, nagy mérkőzés lesz, mert az elmúlt heti vereséggel a PVSK közelebb került a kiesési zónához és ha a mai találkozón nem sike- kerül megszerezni a két pontot, komoly bajok származhatnak. Reméljük, ezen a mérkőzésen már jobb játékvezetőket küld a szövetség is és akkor csak egy ellenféllel, a szentendrei öklöz.őkkel kell mérkőzni. A vasutasoknak nagyon hiányzik a múlt héten elvesztett két pont, mert azzal második helyre ugorhattak volna fel a tabellán. A PVSK-s fiúk most erősen fogadkoznak, ezen a találkozón és a kővetkező mérkőzéseken mindent megtesznek a siker érdekében! nagy sikert aratott középcsatár játszik nagyhírű társa helyett. Albert játékával kapcsolatban az edző igy nyilatkozott: — Albert fáradt játékos benyomását kelti, hosszú hetekig tartó sérülése miatt nem tud megfelelően formába lendülni. Sem az edzéseken, sem a mérkőzéseken nem tudja azt nyújtani, amit tudása alapján el lehet tőle várni. Kihagyása kizárólag szakmai okok ból történik, azaz azért, mert véleményem szerint formája nem megfelelő. Varga most bontogatja szárnyait, nem gyáva, állandóan mozgó csatár, ami a csapatjáték szempontjából igen fontos. Ez volt tehát a helyzet a Fradiban a hét végén, a ezek szerint könnyen lehetséges, hogy a komlóiak nem a felnőtt magyar válogatott, hanem a magyar ifjúsági válogatott középcsatárát látja- majd vasárnap a Fradi ötösíogat közepén. Más változás a csapatban nem várhaló, előreláthatólag tehát a legnépszerűbb magyar csapat Komlón a következő összeállításban lép majd pályára: Száger — Novák. Mátrai, Oálna- ki — VUezaál, Kocsis — Kökény, Orosz, Varga, Rákosi, Fenyvest úr. Úgy volt, hogy a mérkőzésre az FTC különvonatot indít, csütörtökön délig a Jelentkezések lezárásáig azonban mindössze háromszáz utazó jelentkezett ötszáz helyett és igy a különvonat úgylátszdk elmarad. A csapat egyébként szombaton délben indul és Pécsett a Nádorban száll majd meg. s csak vasárnap délelőtt utazik át Komlóra. Nagy József A hét végre sportműsorából Szombat, november S-án: ökölvívás. NB Ih* PVSK—Szentendrei Honvéd, PVSK tornacsarnok, 18. Vasárnap, november 4-én: Labdarúgás: NB I. mérkőaés: Komlói Bányász—Ferencváros, -£■ Komló 13.30. NB I. tartalékmérk^- zés: Komlói Bányász—Ferencváros, Komló 11.45. NB H. mérkőr-és: PVSK—Szállítók, PVSK-pálya 14. NB III. mérkőzések: BTC—Pécs- szabolcsi Bányász, BTC-pálya 10, Pécsi Bányász—Kiskunhalas,. Ideába ny at e lep 14, Mohács—Siófok. Mohács 14. A megyei I. osztály mérkőzései: Pécsi Szikra—Pécsi Kinizsi, Koíkszmű-pálya 10.30. Pécsi Helyiipari—Lánycsók, Helyi iparipálya 9, Pécsi Postás—Vnsás I. Bányász, Postás-pálya 9.30 Siklós— PEAC, Siklós 14, Boly—Urán SC, Bóly 14, Szigetvár—Pécsi Előre, Szigetvár 14, Vajszló—Pécsi Porcelángyár, Vajszló 14, PVSK, II.— Pécsi Vasas. PVSK-pálya 12.15. Úszás: A Pécsi Dózsa ünnepi versenye november 7. tiszteletére. Urán SC fedettuszoda 10. Röplabda: NB n. mérkőzés: PEAC—Szombathely. liAi, Egyetemi Tornacsarnok 9Kézilabda: Duna Kupa-mértcőoé- sek: Mohács. T ermészet j árás A Bányám Természetbarát Egyesület komlói osztálya kétnapos túrát vezet a budai hegyekbe. A Kék-túra útvonala: Hűvösvölgy, Viharhegy, Rozália téglagyár. — Szállás a Csúcshegyi tnrLstaház-- ban lesz. Indulás november ló-éh. reggel 5,22 órakor. Visszaérkezés november 11-én 21,30 órakor. — Jelentkezni Lafferton Henriik vezetőnél lehet. Fontos mérkőzések előtt NB III-as csapataink PBTC—Pécsszabölcs rangadó a Verseny utcában — Kiesési rangadó Mohácson Az NB m. O. fordulójában a Baranya megyei csapatok fontos mérkőzéseket játszanak. A nyolc találkozón veretlen PBTC a pécs- szabolcsl Bányász fiúkat, a Bányász a Kiskunhalast, a Mohács pedig a szintén „bajban lévő” Siófokkal méri össze tudását. Mit várhatunk az egyes mérkőzésektől ? A Verseny utcában: 1. PBTC (otthon) 5 5------20:6 10 6 . Pécsszab. (Id.) 4 1 S 1 4.-7 4 A BTC otthonában eddig még pontot sem vesztett, a szabolcsiak viszont csak a Kaposvári Honvéddel szemben maradtak alul Idegenbeli mérkőzéseiken. A találkozó a helyi rangadó jellegét, nagy- iramú, változatos játékot és szoros eredményt Ígér. A két pont sorsát minden bizonnyal a pillanatnyi Jobb forma fogja eldönteni. A zöld-fehérek edzője következőket mondotta: — A csapat jelenleg Jó formában van, ennek ellenére szoros eredményt várok, mert biztos va- I gyök benne, bogy a Pécs Szabolcs Tanácstagok fogadóórái L K KKOlüTi November 5-én délután S órakor Bognár Ferenc Gyula u. 7-, Keresztes Mihályné és Dárdai Béla Helyes-féle vendéglő, Vadon Má- tyásné Báí-tfa utcai Iskola, Bozsér János és Löga Antal szabolcstele- pl pártház, délután 6 órakor Jan- tacska Józseíné és Bárdosi Lajos Felső-Vámház u. iskola, özv. Gombár Mihályné Engels u. 42., Győző János szabolcstelepi MSZMP párt- ház, Kengyel Jánosné Vasas IL kultúrház, Szakály Gézáné és Kovács István alsómeszesl Iskola, Szőke Istvánná szabolcstelepi nőtanács, Szörényi Jánosné Apafíy n 57.. Laskovics József és Tárnái Józseíné Borbála-telepi kultúrház, Szántó Mihály és Vicze István Vasas n. tsz-lroda, Balázs Ferenc és . Zaracsl János Székely u. 7. sz. November S-dn délután 6 órakor dr. Andrell József Frankel Leó u. 10., Cservenka Emil Vasas n. bányászotthon, Hergert János Erzsé- bet-telepi kultúrház, Dúsa Pálné és Kiskovács János Vasas I. 164, Romvári István és Kurucz Béla Zsolnay kultúrház, Simon Imre Budai n. pártház. November S-án délután 5 órakór Bencze István vasasi vb-kirendelt- ség, délután 6 órákor Kozma Já- nosné Vasas H. falusi Iskola. November 9-én délután 5 órakor Köhler Lászlóné Kormoskősor 12. délután 6 órakor Pernecker Imre ezabolcsfalusi pártház, IL KERÜLET: November 4-én este 6 órakor Ihász Istvánná Nagypostavölgy 62.. November 5-én délután 5 órakor dr. Kolta János és Zsinkó József Gyógypedagógiai Intézet, Szlebl Antal Kossuth Lajos u. 3., Cseke Mihályné Sallal u. 35., este 6 órakor Mezei András kertvárosi munkásklub, Gyen es József, Rtba La- josné, Schmidt Alajos és dr. Sebők Lászlóné Ágoston téri Iskola, Bernáth Ferenc Légszeszgyár u. U, este 7 órakor Gyurkár Vince Szövetség u. 22. November 9-án délután 5 órakor Kézdi József Rákóczi út 3#/c, Jéhn József Fürdő u. Iskola, este 6 órakor Fürtös Györgyné Rákóczi üt 38.. Fürdős Ferenc Vízmű kultúrotthon, Kémért Lajosné Bercsényi u. iskola, Fritz Józsefné Szabadság u. 30. November 7-én délután 5 órakor Vörös Pál Mátyás kir. u- Iskola, Török Géza KPVDSZ, József u. IS, este 6 órakor Bencze Istvánná József u. 15, Galamb Józsefné és Gajárl János ötemetö u. 30, Gel- lér B. Miklósné Ágoston téri iskola. November S-án délután 5 órakor Schulteisz István Ágoston téri iskola, délután 6 órakor Misángyi László Szabadság úti iskola, Link János Egyetem u. iskola. November 9-én délután 5 órakor Földvári Jánosné Surányi M. út 43, Llppai Pál Sallal u. 35., fél 6 órakor Réder Ferenc Nagyárpád, tanácsháza. Anyakönyvi hírek a védekezésre fog nagyobb gondot fektetni, igyekszik kikapcsolni kulcsembereinket és rajtaütés szerű támadásokkal kísérletezik majd. A bányászok edzőjének szavait w Tisztában vagyunk azKal, hogy a listavezetővel szemben kevés esélyünk mutatkozik a pontszerzésre. Mindent megteszünk, a tisztes eredmény elérése érdekében. Úgy látszik Meggyes edző nem csak taktikus, hanem diplomata is. Pécsbányatclepen; 2. P. Bányász (O.) 4 4--— Í13 8 12. Khalas (id.) 4 1 1 2 5:5 4 A Bányász otthonában 100 százalékos, a Kiskunhalas idegenben csak 50 százalékos, jóslatunk: győz a Bányász. Kxivanek edző is hazai győzelmet vár. erről a következőket mondotta: — A Kiskunhalas ebben « évben nem Játszotta ki a múlt évi formát, főleg vidéken szerepelt gyengébben. Ha fiaink Abafca-dottság nélkül lépnek pályára, akkor győzni tudunk, egyébként erre feltétlenül szükségünk van, mert a nagyon tömörülő mezőnyben egy váratlan vereség ugyancsak nagy visszaesést jelentene. — Játékosaink egészségesek, sérültünk nincs, a legutóbbi Nagykanizsán szerepeit csapatot ám tóm ki. A Duna-parton: 15. Mohács (ötül.) « I 1 I *• • 14. Siófok (id.) 4 — 2 2 SS II Mindkét csapat szempontjából rendkívül fontos találkozóra kerül sor Mohácson. A hazalalrriaV úgyszólván az utolsó lehetőség a fel zár kózásra, ha ezt elszalasztják, akkor tavasszal ugyancsak nehéz helyzetben lesznek. Az MTE gondosan készCBt a mérkőzésre, az edző és a vezetőik remélik, hogy végre nemcsak helyzeteket teremt a csatársor, hanem gólokat Is lő. — HÉTFŐN fél 4 órakor a PVSK sporttelepén színészek és pedagógusok barátságos labdarúgó kőzése lesz. Belépődíj SZÜLETTEKS Tóth Erika, Kalmár Dezső, Gutl József. Pap Katalin, Nedev Erzsébet, Vankovics Judit, Schnaider Szilvia, Muszmann Katalin, Hang Katalin, Tészták László, Puskás Klára, Juhász László, Farkas Tibor, Müller Mihály, Tabak Mária, Schaffer László, Varga Ildikó, Tisza Hajnalka. Bálint László, Mező Andrea, Kovács Péter, Németh Gábor, Gorrieri Judit, Varga Anna, Kakas Zoltán. Ugl Anna, Hajagos IstCSTn, Gyuricza Géza, Iveszics Katalin, Dely Gábor, Szabó József, Dittrich Anna, Szabó Béla. Komáromi László, Balogh Erzsébet, Kozma Attila, Varga József, Bu- j dija Miklós, Budija Anna, Vas Ag- 1 nes, Tóth Gábor, Czirják László, j HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Tantos János segédápoló és Schafranek Éva zsinórjavító, Romvári Frigyes hitelügyi előadó és Német Mária számlázó, Balatonyi Iván gépésztechnikus és Kétyi Mária asszisztensnő, dr. Tánczos Attila orvosgyakomok és Deli Jolán, Kecskés László csillés és SzürOrvosi ügyelet Pécs mj. város biztosított dolgozói részére ügyeletes orvosi szolgálat van november 3-án (szombaton) délután 14 órától november 5-én (hétfőn) reggel 7 óráig a következő helyeken: I. kerület részére: az újmeszesi körzeti rendelőben. Telefon: 51-81. Járó betegek részére rendelés délelőtt 9—10 óráig és délután 15—16 óráig (szombat délután Is). II. kerület részére: a Városi Rendelőintézetben (ügyeletes orvosi szoba). Telefos: SIMM. Járó betegek részére rendelés de. 10—11-ig és du. 16—17-ig (szombat délután is). IIL kerület részére: a Petőfi utcai körzeti orvosi rendelőben. Telefon: 25-88. Járó betegek részére rendelés délelőtt 8—9 óráig és du. 14—15 óráig (szombat délután is). Ha a megadott telefonszámok nem Jelentkeznek, a hívást a 08- nak (posta) kell bejelenteni. szabd Ilona gyors- és gépíró. Bánovlcs György raktári dolgozó és Nagy Mária műtős. Molnár Sándor autóvillanyszerelő és Szabó Györgyi, Baracsi György géplakatos és Gáspár Jolán bolti eladó: Kapan Mihály BM dolgozó és Horváth Jolán ápolónő. Varga István épületlakatos és Gyenes Mária varrónő, Kupi Ferenc rakodó- munkás és Pécsi Mária, Nagy Károly vízvezetékszerelö és Vágvöl- gyi Mária adminisztrátor. Cseh József kotrómester és Tóth Mária porcelángyári munkás, Pandur Jenő gépkocsivezető és Miklal Anna: MEGHALTAK: Velgert Lajos 35 éves, Dőre Ferenciül sz. Dézsi Mária 75 éves, Leutschuk Jakabné sz. Rosenberger Mária 60 éves, Palágyl Ká- rolyné sz. Minikus Rozália 66 éves, Nagy János 57 éves, Frank Henrik 77 éves. Megyeri Károly 31 éves, Gábor Domonkosné sz. Kőhalmi Zsuzsanna 54 éves, Czillich István 56 éves, Papp Márton 79 éves, özv. Barilla Gyuláné sz. Mayer Magdolna 75 éves, Gáli Mária 88 éves: Komáromy Mihály 62 éves, Hol- lender Verona 63 éves, Csele Gyula 26 éves, Laub Erzsébet 61 éves, Balka Dezső 1 napos, özv. Amrein Györgyné sz. Ott Teréz 78 éves, Budija Anna 1 napos, Budija Miklós 1 napos, özv. Nádasi Károlyné sz. Kiss Erzsébet 80 éves, özv. Nagy Józsefné sz. Németh Mária 65 éves. özv. Szirmai Károlyné sz. Taksonyi Mária 63 éves, Bakó Margit 1 napos. Szita István 41 éves, Horváth Ferenc 85 éves, Bese Fe- rencné sz. Vida Róza 65 éves. MS02 bábelőadások november 4-én, vasárnap de. fél 10 és 11 órakor Pécs város Művelődési Házában, (Déryné u. 18.) — Műsor: A bűvös tűzszerszám c. mese. A PSCSI RADIO ms. Bov. S-i, szombati műsora a 223,8 m középhullámon: 17.00: Szerb—horvát nyelvű műsor: ' Megyeszetrie készülnek november 7. megünnepléséire.. 3 Tudósítás. A könyvesbolt kirakatából. Mikrofonnal egy hanglemeegyűj tőnél. Népszerű népdalok. 17.30: Német nyelvű műsor: Kívánsághangverseny: 18.00: Hírek. 18.10: Levelekre válaszolunk 18.20: Zenélő levelezőlap. 18.50: Hétvégi gondolatok. 19.00: Dél-dunántúli híradó. 19.15: Szórakozó Pécs. Részletek a Novlszádi Rádió tánczenékarának pécsi hangversenyéről. 19.55: Műsorismertetés, 20.00: Műsorzárást színház: Nemzeti Színház: Cyrano de Bergerac (délután fél 3 órakor, Szigligeti-bérlet). — Hamletnék nincs igaza (este 7 órakor, Tímár- bérlet). Tájszínház: Válóper másodfokén (este féi 8 órakor). Boksán, ZENE: Liszt Ferenc terem: Az Erkel Ferenc Zeneművészeti Szakiskola ünnepi hangversenye a Pécsi Művészeti Gimnázium fennállásának 10. évfordulója alkalmából (délután 5 órakor). mozi: Park: Sámson (fél 5. fél 7 és tél 9 órakor, szélesvásznú). Petőfi: Csak ketten látszhatlak (fél 5, háromnegyed 7 és 9 órakor, szélesvásznú). Csak IS éven felülieknek 1 Kossuth: Tgamág g hazúgségrőá (fél 5. fél 7 és fél g órakor)/*”™ Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, 22. sz. világhíredé. Emberek legyetek éberek, Bábok varázslója, Kuba szabad földjén. (Előadások U órától folytatói -*osan 3 óráig). Fekete Gyémánt (Gyárvárosi: A francia nő és a szerelem (6 óm- kor). Csak 18 éven fejűiteknek! Épitők kultúrotthona: A bcssaC (5 és 7 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): Hófehérke és a hét törpe (5 és f órakor). Rákóczi (Mecsekalja): A nagy mérkőzés (7 órakor). Május L (Vasas IL): önfeláldozás (7 óraikor). Kossuth (Mohács): Lopott hol, dogság (6 és 8 órakori. Zrínyi (Szigetvár): A : örömei (s és 8 órakor). Táncsics (Siklós): be (fél t órakor). DUNÁNTÚLI napló A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc. Szerkesztőség: Pécs, Rét u. 4, Telefon: 15-32, 15-33. 31-8L 17 óra után 17-00. Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Braun Károly, Kiadóhivatal: Pécs. Rét u. 4. Telefon: 15-32, 15-33, 50-00. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály u. 10. se Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helvi postahivatalok* nál és kézbesítőknél. Előfizetési díj i hónapra U.—