Dunántúli Napló, 1962. november (19. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-30 / 280. szám

IUAPIÖ 1902. NOVEMBER 5#. 1 A pécsi tornasport rendelkezik a további emelkedés alapjaival Tolnai Márta pompás versenyzői képességeit remélhetően sikere­sen igazolja az elkövetkező versenyévadban. A gerendáról hátra szabóval ugrik le és bizony nem kis figyelem-összpontosításra van szüksége Horváth Leonának, edzőjének, hogy veszélyes gyakorlat^ végrehajtása közben bármely pillanatban segítségére lehessen. Padova ellen készülődik a Pécsi Dózsa A ma-ichérek * Komlói Bányíst elleni találkozóval befejezték a labdarúgó NB L őszi bajnoki sze­zonjának küzdelmeit. A csapat még nem térhet pihenőre, mivel a Bappan Kupában kötelezettségei vannak. Az elődöntő során Pado­sában már mérkőztek, most a visszavágóra kerül sor december 9-én Pécsett. A Dózsa csapata Pa- dovában 4:3 arányú vereséget szen­vedett és így mindössze csak egy gólos hátrányt kell itthon behoz­Elnőkségí filés a Pécsi Dózsánál Városunk legnagyobb sportköré­nél, a Pécsi Dózsánál tegnap dél­után elnökségi ülést tartottak, me­lyen részt vett a BM Sportközpont kiküldöttje, valamint Rózsahegyi Mátyás, a városi TST elnöke is. Az elnökségi ülés napirendjén a Pécsi Dózsa Sportkörnek a BM Sportközpont felügyelete alóli ki­vonása ás a városi TST hatáskö­rébe való átadása szerepelt. Ezzel városunkban befejeződött a sportegyesületek átszervezésé­vel kapcsolatos munka. A KISZ. Szakszervezet OK3SZ, BM, vala­mint a Természetjáró szervek sportfeladatait átvette a városi TST. nla. Természetesen ez nehéz lesz. mert az olasz csapat nagyszerű csatársorral rendelkezik és különö­sen szélsői veszélyesek. A Pécsi Dózsa nagyon készül a találkozóra, mert a mérkőzésen a játékosok bizonyítani szeretnének, hogy a Komló elleni vereség is csak kisiklás volt. Ha a csapatnak sikerül az egygólos hátrányt le­dolgozni és legalább kétgólos előnnyel zárni á mérkőzést, a dön­tőbe kerül. A lila-fehérek vasárnap barátsá­gos mérkőzés keretében látják vendégül az NB n-ben szereplő vasutas labdarúgókat. A mérkő­zésre délután 13.30 órakor kerül sor a Tüzér utcai pályán. Való­színű sok szurkoló lesz kiváncsi az NB I-es csapat utolső előtti mér- kőzésére, és ha megfelelő idő lesz remélhetőleg Jó játékot Is láthat­nak. Az elmúlt napokban a két egye­sület, a Padova és a Pécsi Dózsa megállapodást kötöttek a vissza­vágó mérkőzés időpontját illetőleg és ezek szerint most már bizonyos, hogy december 9-én találkozik a két együttes a PVSK pályán! MAGTAB BIBKdZOGYOZELEM ISZTAMBULBAN Budapest birkózó-válogatottja Isztambulban 5.5:2.5 pontarányú győzelmet aratott Isztambul csa­pata ellen a szerdán este vegyes- fogásnemben lebonyolított mérkő­zésen. A pécsi tornászszakosztályokban a szakvezetők már egy-két verse­nyen lemérhették a soronkövetke- ző versenyévadra történt alapozás első eredményeit. A megyei csa­patbajnokságokon a küzdelem színvonala kielégítő volt és az utánpótlás a székesfehérváriakkal szemben kétszer Is bizonyította rátermettségét. Annak a bizonyítása viszont, hogy a pécsi tornasport a jelen Terse nyúló.szakban is a vidékiek élén lesz és szerepet játszik or­szágosan, még hátra van. Elöljá­róban azt szeretnénk megállapí­tani, hogy az eredményes szerep­léshez zömében megvannak és minden bizonnyal meg is lesznek az alapok. Vegyük sorra ezeket és ítéljük meg a helyzetet a mai álla­potok szerint. Az elsőség legyen maguké a tor­nászoké. Mivel az elkövetkező bajnoki versenyeken az egyéni csapatbaj­nokságok formája dominál, ve­gyük sorra, hogyan állunk a tor­nászcsapatokkal. Női vonalon jobb a helyzet, mivel itt a felnőttek is magasabb szinten készülnek. A PVSK I. osztályú csapata ma vi­déki viszonylatban a jelek szerint tartja vezető helyét. H. osztályban a BTC, Tanárképző és a PEAC rendelkezik csapatokkal, közülük a bőrgyáriak osztályukban olyan erőt képviselnek, mint a vasuta­sok az L osztályban. Az Ifjúságiak vonalán sajnos nincs L osztályú csapatunk. A PVSK és a Sportis­kola n. osztályú csapatokki ren­delkezik. mégis a BTC perspektí­vája látszik a legjobbnak, mert je­lenlegi újoncgárdája 2—3 év alatt L osztályú csapattá fejlődhet. A férfitorna színvonala Pécsett még nem kíelégitö, itt inkább a távolabbi jövő ígéretei szépek. Felnőtteknél a PVSK, Tanárképző és a PEAC rendelkezik HL osz­tályú csapatokkal, közülük egye­dül a vasutasok léphetnek esetleg egy osztállyal feljebb. Az Ifjúsá­giaknál sincs jelenlegi minőségi szint, mert a PVSK II. osztályú, a Sportiskola Hl. osztályú csapatok­kal rendelkezik. Az előjelek szerint 1963-ban a BTC lép majd porondra I. osztályú csapattal. Igen sokat igér torna vonalon az utánpótlás még akkor is, ha e gyü­mölcsök nem érnek még be az 1962/63. versenyévadra. A börgyári újonc fiúkról már említés történt. A serdülők engedéllyel indulhat­nak az ifi csoportokban. A lányok­nál olyan tehetségek gyakorolnak, akik rövid időn belül átugorhatják a II. és III. osztályú szinteket és mindjárt az ifi I. osztályban verse­nyezhetnek. Volt már példa erre (Török Teréz PVSK, Pecze Mária BTC) és ma a BTC-ben 11 szorgal­mas kislány van, akik közül házi­versennyel kellett eldönteni hogy melyik hat kerül a fehérváriak el­len kiálló serdülő csapatba. Bár midenütt ilyen „gondokkal" küsz­ködnének szakvezetőink! Mivel említettük szakvezetőinket, megkíséreljük a helyzetet e téren is felmérni. Nem túlzás azt állítani, hogy vidéki viszonylatban a leg­több igen jól felkészült és a sport­ágat példamutatóan szerető szak­emberrel rendelkezünk. A BTC- ben Várkői Ferencnek, a Speigl házaspár és Várkőiná, a PVSK­ban Horváth Leonának és Poprócsi Vilmosnak, Poprócsíné Dévai Edit segít a fiatalok nevelésében. A PEAC-nál Horváth Leona és Szobi Mária keze alatt fejlődik a női gár­da, a Sportiskola igen tehetséges fiataljaival Dán Józsefné és Fekete Miklós foglalkozik, mig a Tanár­képző Főiskolán Farkas György tervezi, hogy amint elkészül az új általános iskolai tornaterem, tüs­tént fiúcsapatot toboroz az új ..la­kókból”. A személyi feltételek mellett szóljunk a tárgyiakról is. A szakosztályokat fenntartó klu­bok a működtetés anyagi feltéte­leit évek öta megfelelően biztosít­ják és a minőségi eredményeket illetően Időnként dicséretes türe­lemmel viseltetnek. Rendelkezésre állanak a szükséges tornaszerek, felszerelések és a versenyzés anya­gi bázisai is. Amiről viszont nem tehetnek, az a tornatermek vona­lán fennálló mostoha helyzet. Pé­csett nincs lehetőség 12x12 méteres megfelelő területen talajgyakorla­tok sújkolására. A torna egyik fellegvárában, a Közgazdasági Technikumban a nyújtón szaltót gyakorló fiúk joggal félnek, hogy elérik a mennyezetet. Régi problé­mák ezek Pécsett és javulásra alig van kilátás. Csupán összehasonlí­tás kedvéért írjuk le, hogy Komlón a meglévő két 20x!0-es tornaterem mellé most létesül egy 25x50 mé­teres terem. Ebből a méretből a szekszárdiak már kettővel rendel­keznek! Mindezek ellenére a pécsi torna- sport rendelkezik á további minő­ségi emelkedés alapjaival és e sportág művelőit, irányítóit a lel­kesedés és a szorgalmas munka Jellemzi* T. Z. SPORT Az ökölvívás a svéd parlament napirendjén A svéd parlamenthez benyújtot­tak egy új törvénytervezetet, amely betiltja a hivatásos ökölví­vást. A törvénytervezet nem véletlenül látott napvilágot. Arról van szó, hogy az ország haladó sportközvéle­ménye már regen felhívta a figyel­met a professzionista ökölvívás­ban kialakult helyzetre, ahol a pénz kedvéért nyomorékká teszik, sőt megölik az embereket. (A ,,Trud”-ból) Vakon síd New York állam Utica városá­ban él a 31 éves Betty Jones tit­kárnő, aki — noha teljesen vak — minden hétvégen a havas hegyek között vidáman síel barátaival. A fiatal nő 4 éves korában vakuxt meg, s csak nemrég tanult meg síelni. Úgy siklik le a lejtőn, hogy jobbról, balról barátai veszik kö­rül, akik, mihelyt valamilyen ve­szély közeleg, rákiáltanak: ,,Ess*l el!” Ilyenkor .Betty Jones leveti magát a puha hóba. Noha szenve­Nemzetközi sportorvosi konferencia Az európai sportszakorvosok ez- évi konferenciáját december 3-tól 9-ig Szófiában, a bolgár főváros­ban rendezik meg. Magyar rész­ről dr. Szálát István, a megyei sportorvosi intézet főorvosa vesz részt ezen a konferencián, ahol angol nyelven „Az óvodás korcso­port testnevelése” címen tart elő­adást. Városunk neves sportszakorvosa szombaton reggel utazik el és előreláthatóan december 12-én tér vissza. Belvárosi * raofcás, összkomfortos örök­lakás azonnali beköi- tozhetöséggel eladó. — Pozsony utca a, föld­szint. APPÓNIODETESEK KERESÜNK felvételre érettségizett, jó szó- molni. írni tudó, vagy alkatrészisraerettel ren delkező férfit keres­kedelmi eladónak. —. Autó- és Alkatrészke- reskedelmi V. pécsi fiókja Pécs, Bajcsy Zs. ót a. Bejárón« meghízható, 3 vagy 4 órai mun­kát vállal elsejére. — Erreth Lajos U. 5 I alagsor L Eladó ló állapotban lé­vő nagy farrá zó teknő. Szövetség utca 9. 2-es sikkötőgép príma állapotban, olcsón el­adó. „Sikkötő" jeligé­re Saljai utcai hirde­tőbe. Kettőszoba, összkom­fortos családi ház be­költözhetően eladó. — A Isó-Batokany u. 19/3. Kölcsönért, vagy költ­ségtérítéssel keresek •»óba. konyhás lakást. .-Belvárosban” jeligére a Sallad utcai hirdető, be, vagy 30-52 telefo­Buda pesti íéükamfar- tos. társbérleti egy­szobás. központi fek­vésű lakásom elcserél­ném pécsi egyszoba Összkomfortosra. „Meg egyezés szerint” jel­igére Saälai utcai hir­detőbe. ______________ G yakorló pianínó et. ■dó. Megtekinthető: *»tvá® utca 14 sz. — Nágel. S őrá után. Szakképzet gépészt felvesz a Pécsi Vendég látó Vállalat. Pécs. Timár u. a. ___ A blakredőny készíte­né*. alakítását, szere­lését vállalom. Orsolya «ca 10 ez. Szoba, konyhás. fehér­leiért kölcsönt adok. Címeket „..Főbérlet" jeligére SaHad utcai hirdetőbe. Eladó Hegyalja u. 46 sz. családi ház kerttel, beköltözhetően. Min­den elfogadható árért. Érdeklődni lépcsőn, fenn. A PÉCSI Fémipari Vállalat esztergályos, hegesztő, lakatos, gép­kocsiszerelő, gépkocsi villanyszerelő és jól képzett villamosteker- cselő szakmunkáso­kat keres felvételre. — jelentkezés Pécs. Fel­sőmalom U. 13 sz. Kombinált szobabútor tizenkét darabból álló, igényesnek, elköltözés végett edadó. Megte­kinthető vasárnap 3— 2-t g. Szilágyi Dezső utca 17 sz. 0z utca 7 szám alatti családi ház beköltöz­hetően dadó. Telefon: 33-00. Egy olajkályha eladó. Aradi vértanúk útja 55. Bőcztn. ________ E gy új, cseh gyártmá­nyú piszton eladó. — Cim: Hunyadi János út 24 sz.____ A zonnalra keresünk 3500 forintot. Fedezet van. „Tavasz" jeligére Saljai utcai hirdetőbe. Újhegyen, a Deák Fe­renc utca 120 sz. két­szobás családi ház be­költözhetően sürgősen, betegség miatt eladó. 402 négyszögöl terület­tel. Kombináltszekrény. — toalett, zeneszekrény, ágynemütartó, hármas szekrény, fotel eladó. Aleó-Balokány u. 4L Modem konyhabútor, kifogástalan állapot­ban, fehér zománco­zott fürdőkád, két vas kályha eladó. Tompa Mihály u. 38. udvar­ban. Török. Megtekint hető vasárnap egész nap, hétköznap 2—9-ig. A Sellyéi vasműszaki boltunkba vasműszaki szakképzettséggel ren­delkező eladót de­cember hó 1-től fel­veszünk. Fizetés 1000— 1400 forintig. Jelent­kezni lehet a Sellye és Vidéke Körzeti FMSZ lg. elnökének Sellye. Mező Imre utca 72. Útiköltséget fel­vétel esetén téritünk. Szőlőoltványok azon­nali és már tavaszi szállításra is megren­delhetők, olaszrizling, saszla. ezerjó, nagy- burgundi, Csabagyön­gye, mathias, szőlős­kertek, Afuz Ali, ki­mondottan L o. dara­bonként öt forintért Mészáros, Gyöngyös, Postaflők: 59. ________ V askapukat vaskeríté­seket vasajtókat, vas­ablakokat készít vi­dékre is. Gazdag Sán­dor géplakatos. Szent- lőrinc. Hízásra hajlamosak fi­gyelmébe. Trv. védett gumitex gyógyharis- nyatartó állandó rugó­zása á zsírlerakódást akadályomba, nem ta­pad a testhez 96 Fá­tól. Fenyő, Szabadság út T sz. _____ H álóbűtor, rekamié. félháló. sarokrekTmté. szekrények, Íróasztal, fotőlyök. kályhák. — Soóky bútorüzletében eladó. Zsolnay u. 1. Bécsi zongora eladó. Teréz utca 10 sz ttó-as Csepel és tele­vízióhoz színes előtét­lap eladó. Megyeri út 40 sz. du. 5 után.__ K ályhák, konyhaszek­rény, vitrin, vaságy sodronnyal, kombinált szekrény, ágyak, szek­rények eladóik. Felső- Vám ház u. 2. Üzlethe­lyiség;________________ K étszemélyes, szép re­kamié kedvezményes árért eladó. Kőéknél, daindoli busz. Lajkó megálló.______________ H álószobabútorok. — szekrények, ágyak, éj­jeliszekrények, aszta­tok, rekamiék, kony­habútorok. 6ezlonok. márványlapok eladók. Vásárkor nyitva. — Doktor Sándor u. 57. Üzlet. Figyelem! A Pécsi Fodrász KTSZ korsze­rűen átalakított Bem utcai női részlege de­cember l-én. szomba­ton megnyílik._______ Használt. kifogástalan állapotban lévő közép- nagyságú vaskályhá­kat veszünk. Műszaki Anyag és Gépkeres­kedelmi Vállalat. Pécs, Baj csy-Zsllinsztky u. 10 Bútorozott, komfortos albérleti szobában la­kó egyetemista szolid lakótársat felvesz. — Büzássv Abel út 10. — (Újabban Jurasics u.) Különbé járatú utcai szobába férfi lakótár­sat keresünk decem­ber 1-től. Kossuth L. utca 8, L emelet. Egy sötét hálószoba­bútor olcsón eladó. — Ugyanitt egy pár hali­na csizma, valamint egy használt bunda. — Cím: Pécs, Teréz u. 11 sz. Szombat dél­után. vasárnap egész nap. __________________ O lcsó hálószobabúto- rok, konyhabútor, asz­útok, ágyak, székek, sodronyok, matracok, éjjeliszekrények, toa­lett-tükör, kályhák. — részletre is kaphatók. Szabó. Megyeri út 6. Ablakredőny készíté­sét. illetve javítását és ruhaszárító íresoli ké­szítését minden mé­retben vállalok. Sallaí u. _39. Todenbier. S ötét keményfa háló és egy 12 személyes asztal olcsón eladó. Köztársaság tér 4 sz. Belvárosi kétszoba, hallos, összkomfortos öröklakás eladó. Ér­deklődni 26-25 telefon­számon az esti órák­ban. __________________ I gen szép ebédlő- garnitúra és egy női irhabunda, egy férfi átmeneti kabát és több női, férfi dolgok eladók. Kazinczy u. 6. 2. ajtó. — Minden nap fél 4-től fél 7-ig, Televízió, rádió, mag­nó, lemezjátszó mosó­gép javítás Hohmann, Aradi vértanúk útja 11 Telefon: 43-38.________ F estmények, hangle­mezek, kották, köny­vek eladók. Csak dél­után. Jókai Mór u. 45. m. em. 2.____________ A Komlói Helyiipari Szolgáltató Vállalat fel vesz talpszélvágó (fré- zelő és cipőipari szak­munkásokat. Jelentke­zés a vállalat cipő­üzem-vezetőjénél, — Komló. Kossuth L. u. 21 sz. Eladó négyszobás, össz komfortos öröklakás részben lakáscserével. 70 ezerért készpénz. — József utca 8. emelet balra. — Érdeklődni helyszínen a lakónál. Faredőny készítését vállalom. Hízót beszá­mítok. Atléto u. 20. — (Tüzér ujtcai futballr pályánál.)____________ G yakorlattal rendelke­ző anyaggazdálkodási előadót azonnali ha­tállyal alkalmazunk. Fizetés megegyezés szer. itt. Jelentkezés Írásban önéletrajz csa­tolásával a gazdaság igazgatójához címezve. Útiköltséget csak fel­vétel esetén térítünk. Bikáit Állami Gazda­ság, Bikái. _________ K ülönbejáratú szoba diákoknak vagy dolgo zóknak kiadó. Érdek­lődni délután 5 óra után. Fürst Sándor utca 10 sz,___________ B útorozott szoba kü­lönbéi áratú kiadó fér­fiaknak. Meszes, Apa. ffy utca 81. Kétnormás 1ó Munká­csy televízió eladó. — Mindszent utca 15. Zöld Pannónia oldal­kocsival igényesnek el adó. Uj-Mecsekalja 27. épület. Bodor.________ É rtelmiségi fiatalem­ber különbejáratú al­bérleti szobát keres. „Egyedül” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe, vagy téL: 30-01 — 211 mellék._______________ E gy 180 kg. hízott ser- tés eladó. Bokor u. 55. Két férfi részére kü­lönbejáratú szoba ki­adó. Ugyanott kifo­gástalan asztalltűzhely eladó. Mikes Kelemen utca 11 sz.___________ C saládi ház. 1 szoba, konyha beköltözhetö- séggel eladó. Mind­szent utca 15 sz_____ K ét darab barna stíl szekrény eladó. Vár­nagy, Zetkin Klára u. 2 sz. apróságok — érdé k ességek furcsaságok délyesen szereti a téli sportot és kellő hóviszonyok mellett minden szabadidejében felköti a sítalpakat, eddig még soha semmilyen baj nem érte­<AP> Nyomós érvek A gengszterek és a professzio­nista sport kapcsolatai elég gya­kori téma az amerikai sajtóban. A lapok rendszeresen kozlik a baj­nokok ellen intézett támadásokról, zsarolásokról és megvesztegetések­ről szóló híreket. A hivatásos ököl­vívók neve gyakran nem a lapok sportrovatában, hanem a bűnügyi krónikákban szerepel. A napokban közlemény jelent meg arról, hogy Joe Braun könnyűsúlyú profi vi­lágbajnokot törvénytelen fegyver- tartásért letartóztatták. — Miért van önnek szüksége pisztolyra? — kérdezték őt a rend­őrségen. — Nem vagyok túlságosan enge­dékeny ember, s a gengszterek nem szeretik az ilyeneket. Bár­mely pillanatban megtámadhat­nak, s bár bajnok vagyok, mégis csak könnyűsúlyú. Braunt felmentették. (A ,,Trud”-ból) Ok és okozat A brazil Paulinho az idén feltű­nést keltett az akadályversenyben elért kitűnő eredményeivel. Külö­nösen a vizesárok leküzdésének technikája tűnt fel a szakértők­nek. Brazil riporterek kérdésére, hogy miképpen jutott e kitűnő technikához, Paulinho így vála­szolt: „Nem tudok úszni és félek a víztől. Ezért vigyázok hát, hogy lehetőleg sohse kerüljek érintke­zésbe vele”. (A „Schweizer Hlustrierte”ből). Szőnyegjavítás Elöszövés, rojtozás. PÉCSI TEMPÓ KSZ. Pécs, SaUal utca 10 szám. Kupaegyreleg ESZAK-IROKSZAG LABDARUGÓ" VÁLOGATOTTJA TOVÁBB jutott a Nemzetek kupAjAban Szerdán Belfastban Nemzeteit Kupa visszavágó iabdarúgó-mér- közesre került sor Eszak-frorszag és Lengyelország között. 40 000 né­ző előtt a hazaiak 2:0 (1:0) arányú győzelmet arattak, s miután októ­ber 10-én Katovicében is Ugyan­ilyen arányban nyertek, 4 ponttal, 4:0-ás golaránnyal jutottak továbo a Nemzetek Kupájában. ár Az észak-irek továbbjutásával nyolcra nőtt a Nemzetek Kupájá­nak 16-os döntőjébe került csapa­tok száma. A védő Szovjetunión, továbbá a mérkőzés nélkül tovább­jutott Albánián, Ausztrián es Luxemburgon kívül Svédország, Írország, Spanyolország és Észak- Irország harcolta ki a továbbju­tást. Az idén még további két hely sorsa dől el, a december 8-i Málta —Dánia (az első találkozón a dá­nok 6:l-re nyertek), valamint a december 16-i lisszaboni Portugá­lia—Bulgária (az első mérkőzést a bolgárok nyerték 3:l-re) összecsa­pásokon. A bajnokcsapatok Európa Kupá­jáért szerdán este Ipswichben 27 ezer néző előtt játszotta a vissza­vágót az Ipswich Town és az olasz Milan. Az angol együttes 2:1 (0:0) arányú győzelmet aratott, ennek ellenére kiesett az EK-ből, miután november 14-én Milánóban 3:0 ará­nyú vereséget szenvedett. A Milán 4:2-es összesített g-.aránnyal Ju­tott a legjobb nyolc közé. * a. bajnokcsapatok Európa Kupá­jában hét csapat már kiharcolta a legjobb nyolc közé Jutást, éspedig a Dukla. Benfica, Milan. Ander- lecht, Dundee, Reims és a Galat« Seray. A nyolcadik együttes, a Vasas és a Feijenoord harmadik: mérkőzés győzteséből kerül ki. Vasárnap délben Brüsszelben, • Belga Labdarúgó Szövetség szék- házában kisorsolják a harmadik forduló mérkőzéseit is. amelyekéi már az elődöntőbe jutásért játszás nak, 1963. február—márciusában, ár A Kupagyőztesek Kupájában M előbbre jutottak, szerdán a Bra- tiszlavai Szlován harcolta ki a legjobb nyolc közé jutást. Ebben a küzdelem-sorozatban az OFK Belgrád, a Bratiszlavai Szlovan, aa Atletico Madrid, a Plovdivi Botev« az Odense és az FC Nürnberg mel­lett még két hely kiadó, ide az U. Dózsa—Napoli harmadik mérkőzés győztese, valamint a Tottenham- Glasgow Rangers győztese (az eted mérkőzésen a Tottenham S:2-ro nyert, a visszavágót december J» én játsszák Glasgowban) kerüL * A Vásárt Városok Kupáiéba» még nem ennyire előrehaladott a mezőny, a második fordulóban (a nyulcba jutásért) eddig mindössze négy találkozó zajlott le, a tovább­jutást azonban még egy csapaS sem harcolta ki. A WK-ban szom­baton lesz ismét magyar vonatko­zású esemény .amikor a Ferenc, város Genovában a Sampdoria el­len lép pályára. TÉLAPÓ MÜSOK lesz december 5-én. szerdán do. S órakor Pécs város Művelődési Há­za bábszínházában (Déryné u. 18.) Műsor: A három kismalac és Ör­dögverés. A műsor végén a Télapó kiosztja az előre leadott és névvel ellátott csomagokat. — Belépődíj 3 forint. SZABÁS-VARRÁS TANFOLYAM kezdődik Pécs város Művelődés! Házában. (Déryné u. 18.) december 4-én. kedden du. 5 órakor hala­dók, 6-án, csütörtökön du. 5 órakor kezdők részére. Tanít: Cser Fe­renc né. Beiratkozó« a Művelődési Ház irodájában. MSOZ inniniuun'"1 MO/Z! A PÉCSI RÁDIÓ 1962. nov. 30-1, pénteki műsora a 223,8 m középhullámon: 17.00: Szerb—horvát nyelvű műsor: Hírek, tudósítások, ősz a pécsváradi gépállomáson... — Riport. A bajai úttörőzenekar műsorá­ból. Érdekelni fogja hallgatóinkat. Baranyai táncok. 17.30: Német nyelvű műsor: Faluról—falura. — összeállítás. Fúvó^ene. 18.00: Hírek. 18.10: Zenélő levelezőlap. 18.40: a Történelnii Társulat elő­adás-sorozata. A szigetvári ása­tások eredményei. Kováts Valé­ria előadása. 18.50: Indulók és tömegdalok. 19.00: Dél-dunántúli híradó. 19.15: Azok a csavaroseszüek. — Turián György irodalmi, zenés összeállítása. 19.55: Műsorismertetés. 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Hoffmann me­séi (délután 3 órakor, Szigligeti­bérlet). — Bekonog a szerelem (este 7 órakor. Csortos-bérlet). Tájszínház: Hamletnek nincs igaza (este fél 8 órakor). Bonyhá- dón. MOZI: Park: Monte Christo grófja l—jji. (fél 4 és fél 8 órakor, szélesvász­nú). Petőfi: Monte Christo grófja I—II. (4 és 8 órakor, szélesvásznú). Kossuth: Megtört a jég (fél fél 7 és fél 0 órakor). * Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, Ballada egy gyermekről, A föld legmagasabb csúcsa, Tor­nyai János, 24. sz. világhíradó. — (Előadások 11 órától folytatólago­san 3 óráig). Fekete Gyémánt (Gyárváros): Adua és társnői (6 órakor). Csak 18 éven felülieknek! Építők kultúr otthona: Túl fiatal a szerelemre (5 és 7 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): Esős vasárnap (5 és 7 órakor, széles­vásznú). Rákóczi (Mecsekalja): Az elnök úr látogatása (7 órakor). Május 1. (Vasas II.): Lázadás (7 órakor, szélesvásznú). Kossuth (Mohács): Fagyosszentek (6 és 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Utazik a cir­kusz (8 órakor). Táncsics (Siklós): Emberek és farkasok (fél 8 órakor, szélesvász­nú). Ságvári Endre kultúrotthon (Üj­Mecsekalja): Spessarti fogadó ífél 6 és fél 8 órakor). dunántúli napló A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapta. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc. Szerkesztőség: Pécs. Rét u. 4. Telefon: 15-32. 15-33 31-81. 17 óra után 17-00. Kiadja a Dunántoli Napló Lapkiadóvállalat. Felelős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatal: Pécs Réi u ___Telefon- 15-32. 15-33 . 50-00. P ÉCSI SZIKRA NTYOMDÄ-“ Pécs. Munkácsy Mihály u 10 sb. .Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető t helyi ros’^hiva háj és? kézbesítőknél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom