Dunántúli Napló, 1962. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-15 / 216. szám
t982. SZEPTEMBER IS. *j*pi 6 Fogatják a szénbányák k ©rszer űsí tését Űj bányák helyett a technikai színvonal emelése — Biztonságos bánya- üzemedet — Pécsett tartották meg a szénbányái vezetőinek országos értekezletét Megvalósulnak a kongresszusi vállalások Pénteken délelőtt a Pécsi Szénbányászati Tröszt kultúrtermében tartották meg a magyarországi szénbányák vezetőinek országos értekezletét. Az értekezleten részt vettek a ■Nehézipari Minisztérium, a Bányász Szakszervezet, a megyei pártbizottság vezetői, a szénbányászati trösztök igazgatói, szakszervezeti bizottságainak titkárai és más felelős vezetői, valamint az országos és a kerületi bányaműszaki felügyelőségek vezetői. Az ér- tekzeletet Blaha Béla elvtárs, a Bányászszakszervezet főtitkára nyitotta meg, majd három előadás hangzott el a magyar- országi szénbányák műszaki, technikai és biztonsági helyzetéről és a feladatokról, A műszaki fejlesztés kedvezően kát a gazdaságosságr* Haracska Imre ehrtars, a nehézipari miniszter helyettese beszámolt a szénbányák műszaki fejlesztéséről, a bányagépesítés helyzetéről az első félév gazdasági eredményeiről és vázolta a bányák fejlesztésének további lehetőségeit. A műszaki fejlesztési tervek teljesítése jelentősen kihatott a gazdaságosságra. A magyar- országi szénbányák első féléves tervüket egyenletesen teljesítették, sem lemaradás, sem túlteljesítés nem történt. Kiemelte a miniszterhelyettes^ a pécsi és a komlói szénbányák sikeres jó munkáját, s csupán a hidasi bányaüzem lemaradását említette, ahol nem volt kiegyensúlyozott termelés, sőt lemaradás van. Az év hátra lévő részében elsőrendű feladat a műszaki és a gazdasági mutatók pontos teljesítése. A mennyiségi tervet legfeljebb 1—1.5 százalékkal szabad túlteljesíteni, inkább a következő esztendőt kell úgy előkészíteni, hogy a további fejlődés zökkenőmentesen történjék. Emelni kell az összüzemi teljesítményeket «mintegy 5 kilogrammal, s körülbelül 2—3 százalékkal kell csökkenteni az önköltséget. Az acéltámos front- homlokok hossza 5 kilométer Szénbányáink az elmúlt esz- íendő.t során jelentősen fej- „ dtet- A géppel jövesztett szér mennyisége a három-négy év el ezelőtti 0.9 százalékról 3.« százalékra emelkedett, a ppel rakott szén aránya pedig a korábbi 5 százalékról mintegy 25 százalékra. Kiemelkedik ezen a téren a komlói szénbányák munkája. Az acéltámos fronthomlok hossz országos viszonylatban meghalj! óta az ötezer méteres hosz- szúságot, amelynek eredményeképpen óriási megtakarításokat értek el a drága bányafa területén. Az acéltámosítás- ban kiemelkedik a pécsi szénbányák bátor kezdeményezése. A jövőben nagyobb mennyiségű acélszerkezteket hoznak be külföldről és a hazai ipar is Jelentősen növeli termelését. Még ebben az, évben a bányák rendelkezésére bocsátanak 12 300 import acéltámot és 300 acélsüveget. A hazai bányagépgyártó vállalatok 14 ezer .céltámot, 1600 süveget és 3 ezer „Hungária A” típusú könnyűtámot adnak át beépítésre a bányaüzemeknek. A jövő lehetőségei A magyarországi szénbányák 1965-re a termelésnek 15 százalékát géppel fogják jö- veszteni, a rakodásnak pedig mintegy 40 százalékát végzik rna.id gépekkel. Ez évente körülbelül 30 millió forintos géniberuházást igényel. s ugvannkkor elérik, hogy az acéltámos fronthomlok hossza eléri a tíz kilométert. A fejtések korszerűsítését nagy mértekben elősegíti az a tény, hogy Tatabányán megkeaiflk ahidraulikus tárnok sorozat- gyártását, s a hazai ipar nö- [ véli a páncélpajzsok gyártását is. Ami a szénbányászat távlati ! fejlődési ütemét illeti, nem lesz erőn felüli terv, hanem elsőrendű célnak azt tartják, hogy a meglévő bányaüzemeket emeljék magasabb technikai színvonalra. Már készülnek az 1965—70-es évekre szóló tervek, mely szerint évente körülbelül 500 ezer tonnás ter- mésnövkedést kell elérni, vagyis a harmadik ötéves terv ideje alatt mintegy 2 millió tonnával emelkedik a széntermelés mennyisége és eléri az évi 33 millió tonnás össztermelést. A következő ötéves terv ideje alatt a beruházás összege 7—8 milliárd forint lesz, amelyet nem űj aknák építésére, hanem a régiek korszerűsítésére, technikai színvonaluk emelésére fordítanak. A szénbányászatban dolgozók létszáma nem emelkedik a következő évek során, hanem a termelékenység javulása eredményezi majd a szükséges felfutást. BiztMsigosabb bányákat! A következő előadást Mav- rán István elvtárs, az Országos Bányaműszaki Felügyelőség vezetője tartotta a baleseti és a. biztonsági helyzetről. Sajnos, nem a legkedvezőbben alakult ebben az esztendőben a bányák baleseti helyzete. Sokkal nagyobb szakképzettséget és munkafegyelmet követel a mai bánya, amelyben egyre szaporodnak a gépek és a technikai berendezések, éppen ezért nem elegendő csupán az adminisztratív intézkedés, hanem minden bányamunkásnak ismernie kell a gépekkel kapcsolatos minimális tudnivalókat. Nagyon fontos, hogy a műszaki középkáderek fejlesszék szakmai ismereteiket, tartsák be és követeljék meg a dolgozóktól a technológiai előírásokat, a munkafegyelmet, és ha szükséges, alkalmazzanak szigorúbb felelösségrevonast a mulasztókkal szemben. A pécsi bányaüzemek fejlődéséről Tamasy István elvtárs, a Pécsi Szénbányászati Tröszt főmérnöke részletesen elemezte a pécsi bányaüzemek műszaki íeilődését, a gépesítés hatását a gazdaságosságra és nagyvonalakban elmondta, hogy milyen lehetőségek előtt állnak az itteni bányák. Bár a baleseti helyzet a pécsi üzemekben sem kedvező, mert ebben az évben sok volt a súlyos és halálos baleset, a bányák biztonsága mégis jelentősen javult, komoly előrehaladás történt a gépesítés és a korszerűsítés területén. Meg kell jegyezni, hogy a balesetek emelkedése egyáltalán nem függvénye az acéltámos fejtéseknek, vagy a gépesítésnek, mert a hagyományos művelési telepekben a baleseti gyakoriság még magasabb, mint a korszerűekben. A pécsi bányák korszerűbbé tételét a következő tények jelentik: modern világítást valósítanak meg a közeljövőben, több ezer fejlámpát kapnak a bányászok, a vágatokban szaporodni fog a fénycsőarmatúra, a földalatti munkahelyekre „népesek” szállítják a bányászokat, még a jövő évben védőkesztyűvel látják el azokat a vájárokat, ahol a kőzetek hullása gyakori, beszerelik a Masszi-féle riasztóberendezést és tovább bővítik a fejtések és a szállítás gépesítését. Az előadások után élénk vita alakult ki a résztvevők között, rengeteg új javaslat hangzott el a bányák korzerűsítésével és biztonsági helyzetével kapcsolatban. Az értekezleten Blaha Béla elvtárs mondott zárószót, majd a résztvevők Har- kányfürdőre látogattak, ahol megtekintették az épülő bányászüdülőt, s a helyszínen tárgyalták meg az építkezésekkel és a további bővítési lehetőségekkel kapcsolatos feladatokat. G. I. A Pécsi Fémipari Vállalat láncüzemében dolgozik Bodor Mária öttagú ifjúsági kézi hegesztőbrigádja. A szocialista címért küzdő brigád rendszeresen 100 százalékon felül és határidőre teljesíti exporttervét. Zöxkenőmentes lesz a szombati tejelíátár A városi tanács kereskedő. - mi osztálya nemrég közö te, hogy szeptember közepétől megszűnik a vasárnapi tejárusítás. A Baranya megyei Tejipari Vállalat áruforgalmi osztá.yan elmondották, hogy a nyári vasárnapokon mintegy 7000 liter írss tejet hoztak forgalomba a város boltjaiban. — szombatonként pedig 3B 10 ezer liter tej fogyott e. 4 °vőben sem lesz zavar a vi- ellátásban, mert a vasárnapra szánt mennyiséget ezután -/om hatonként küldik ki a boltokba. Mint közölték, a vál - rt zökkenő nélkül elégítette ki korábban az ennél sok1' ia- gyobb keresletet, tehát nőst sincs aggodalomra ok. A fiatalok érdeklődéssel fogadták a kongresszusi irányelveket Beszélgetés a pécsi járási KISZ-bizottság titkárával Megyénkben a fiatalok körében is mind több szó esik az MSZMP kongresszusi irányelveiről. A fiatalok sok kérdésre várnak választ az ifjúsági vezetőktől. Megkerestük L i p c s i k István elvtársat, a jécsi járási KISZ-bizottság titkárát, aki tájékoztatott bennünket arról, hogy a pécsi járás fiataljai hogyan fogadták a kongresszusi irányelveket és a járás ifjúsági vezetői hogyan segítik elő azok alkalmazását a K1SZ- szervezetek munkájában. — Az első feladat az volt — mondotta Lipcsik elvtárs, — hogy mi magunk alaposan meg ismerkedjünk a kongresszusi irányelvekkel. Az egyéni tanul mányozás után a megyei KISZ bizottság kibővített ülésén, a já rási pártbizottság ülésén és a nyári ifjúsági vezetőképző táborban vitattuk meg alaposabban az irányelvek mondanivalóját. így jutottunk közelebb az irányelvekhez. Különösen arról beszélgettünk sokat, hogy milyen módon népszerűsítsük, magyarázzuk ezeket a fiatalok körében. Burkolt árdrágítás Komlón A Kereskedelmi Minőség- ] vizsgáló Intézet két munka- i társa Wittek Ferencné és Thum Károly a nappal együtt keltek kedden, hogy idejében utána járhassanak: létezik-e burkolt árdrágítás Komlón a MÉK által forgalomba hozott zöldségekkel, gyümölcsökkel és főzelékfélékkel. Mire a MÉK komlói, telepéről kigördültek volna az első zöldségszállítmányok, a két minőségi ellenőr megyei kollégáik kíséretében már munkára készen állt. A két ellenőr nyomban felszállt az egyik indulásra kész autóra és tételről tételre megnézték: mit és milyen minőségben szállítanak. Thurn Károly a zöldségféléket, Wittek Ferencné a gyümölcsöket osztályozta. Tíz percen belül végeztek munkájukkal és közölték észrevételeiket a telep vezetőjével: — A kelkáposzta megfelel a szállítólevélen jelzett I. minőségnek, a vegyes zöldség osztályon aluli, a paprika, paradicsom másodosztályú a jelzett I. helyett, a nyári alma nem felel meg az I. osztály követelményeinek. mert férges, hullott. A körte II. jelzésű, de minősége miatt osztályba nem is sorolható. Görögdinnyével megrakott autó futott be a mágocsi Béke Termelőszövetkezet diny- nyéjét hozta. A minőségi ellenőr aktatáskájából nagy/kés került elő pengéje nyomán hersegve váltak ketté a óiros- be’ű svürnö'csök. Húsz te’ dinnve feküdt a földön, a minőségi ellenőr va'aménnvlt megkóstolta. Megállapították, hogy tíz közül egy dinnye, anaz -He «sásaiéit «Ötéreft* fetelen, apadt. A szállítmány tehát nem lett vola I. osztályúként átvehető. Az 510-es bolt paprikát, vegyeszöldséget, szilvát és paradicsomot kapott ezen a napon. A rekeszeket megvizsgálva itt is megállapították, hogy a szár lítón feltüntetett minőség nem azonos a valósággal. A paprika nem I. osztályú, a vegyeszöldség osztályon aluli, a szilva másodosztályú és a paradicsom osztályba nein sorolható. A raktárban talált vegyes zöldség — akárcsak a boltba kiszállítottak — nem felelt meg a minőségi követelményeknek. Az egyházaskozári I termelőszövetkezettől csomóz- | va veszik át a vegyes zöldsé- 1 get, noha a szabvány szerint szeptember elsejétől zöldjétől megtisztítva kilóra kell árusítani mind a sárgarépát, mind a petrezselyemgyökeret. Még egy szabálytalanság, amit a minőségi ellenőrök kifogásoltak: a komlói MÉK raktárában főosztályvezetői utasításra gyümölcsös rekeszekben gyűjtik össze a cefrét, pedig a közegészségügyi szabályok bádog, vagy fahordót írnak elő erre a célra. A kirendeltségvezetőt figyelmeztetik: a iövő- ben az előírásoknak megfelelően tárolják a cefrét, járjanak el ennek érdekében a főosztályvezetőnél. Az ellenőröket a MÉK-telep után a piaci zöldségboltban találjuk. Néhány percre szünete' az eladás, mércébe kerülnek a barackok almák és itt is a'a- posan megvizsgálnak tn’nder eladásra szánt zöldséget, akár csak fél órával korábban az autókon. Kiderül, hogy egy rekesze« aas» ártálbte, má árdrágítás forrása lehet, s hogy itt sem olyan minőségű árut kapnak a vásárlók, mint amilyent kifizettek. A 6 forint ötven filléres barack például csak 5,50 forintot ér, az 5,50 forintért árusítottál pedig csak 4,50-ért szabad eladni. — A dinnye nem elsőosztályú, az al mát pedig osztályon aluli árban szabad csak forgalomba hozni. Az 501-es zöldségbolt vezetője nem ismeri a szabványokat, de ha ismerné sem vénné át szabvány szerint az árut, mert Komlón ez nem szokás. Ezért árusítják I. osztályú áron a főzőtököt, az uborkát, szilvát és paradicsomot, noha a tök és az uborka II., a szilva és a paradicsom III. osztályúnak felel meg. A kenderföldi zöldségboltban hasonló a helyzet, sőt itt még az eladásra szánt barackot is összekeverve találják az ellenőrök. Ezzel kapcsolatos a komlói városi tanácson később elkészült jegyzőkönyvi javaslat is: követeljék meg a boltvezetőktől az áruk szabvány szerinti átvételét valamint biztosítsa a MÉK kirendeltség, hogy egy- egy boltba csak egymástól eltérő minőségű gyümölcsöt szál ! lítsanak, hogy a vásárlók előtt ; is szembetűnő legyen az esetleges visszaélés. Késő délután van, amire a KERMI kocsija ismét elhagyja Komlót. A tapasztalatokból legfontosabb és egyben legszomorúbb ténv: burkolt árdrágítást ta’á'tak a komlói I zöldségből tokban. Árdrágítást, mely felett eddig szemet huny- j tak a MÉK-néL namsiHifS lüste-, ‘ Azt tapasztaljuk, hogy járásunkban érdeklődéssel fogadták a fiatalok a kongresszusi irányelveket. Alapszervezeteinkben több beszélgetést szerveztek az irányelvek alapján. Sok kérdést tettek fel a fiatalok. Elsősorban a szocializmus felépítésének útja, lehetőségei iránt érdeklődnek. Több kérdést tettek fel azzal kapcsolatban, hogy a még meglévő gazdasági nehézségeket hogyan tudjuk leküzdeni és ezen a téren milyen feladataik vannak a fia falóknak. Érdeklődtek a szomszédos országokkal, a testvéri kommunista pártokkal való kapcsolatok alakulása iránt is. A járási KISZ-bizottság tagjai több ilyen ifjúsági gyűlésen, csoportos beszélgetésen vettek részt a járásban és ezek számát tovább növeljük majd. Rövidesen összeül a járási bizottságunk kibővített ülése is. ahol részletesen megvitatjuk a kongresszusi irányelveket és ennek kapcsán járásunk KISZ alapszervezeteinek feladatait. Ezt követik majd az alapszervezeti KISZ-taggyűlések. A kongresszusi irányelvek alapján fokozottabban kívánunk foglalkozni a fiatalok feladatainak meghatározásával a termelőszövetkezetek további erősítésében. Nagy számban fogjuk mozgósítani a falusi fia talokat az őszi mezőgazdasági munkák elvégzése idején az ifjúsági versenymozgalmak ki- 1 bontakoztatására. Elsősorban1 az éves tervek teliesltésére. a | különböző munkák határié' i előtti végrehajtására törek- j szünk majd. Az irányelvek ar-1 ra hívják fel a figyelmünket, hogy többet foglalkozzunk a falusi fiatalok szocialista tudatának, világnézetének kialakításával. Ezért kívánunk nagyobb gondot fordítani a politikai oktatásra, a kulturális szemle eredményes szervezésére. A KISZ I. kongresszusa meg hirdette az „Ifjúság a szocializmusért” mozgalmat, melv hatékony eszköze a fiatalom mozgósításának a szocializmus építésére. Járásunkban 2200 fiatal vesz részt az idén a mozgalomban, melynek négy követelményét, a munkát, a tanulást, a kulturális és sportmunkában való részvételt már most is sokan teljesítették. A mozgalom sikerén keresztül mérhetjük le járásunkban is. hogy mennyire értették meg, tették magukévá a fiatalok a kongresszusi irányelveket és ezen keresztül hogyan segítik elő a szocializmus sikeres építését mindennapi munkájukkal. (Mitzki) A lottó nyerőszáma A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatás szerint a 37. játékhéten a Mezőgazdasági Kiállítás szabadtéri színpadán megtartott ’ot- tósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 1, 17, 23, 59, o5 Korszerűsít ett RRESZ-verseny lesz Pécsett Szellemi vetélkedő és vidám műsor a Nemzeti Színházban Tradíciója van Pécsett a; KRESZ-versenynek. Igaz, hogy a lebonyolítás módja kissé elavulttá vált, mert eddig a fő műsorszám csupán a műszaki és KRESZ elméleti kérdésekre korlátozódott. A Baranya megyei Közlekedési és Balesetvédelmi Tanács, figyelembe véve a közlekedési eszközök nagyarányú szaporodását, valamint megyénk baleseti helyzetét, az idei KRESZ- versenyt új alapokon, korszerű megoldással kívánja megszervezni, illetve lebonyolítani. A verseny szeptember 30-án délelőtt 9 órakor kezdődik. A versenyzők, mintegy 25 kilométeres szakaszon csillogtathat ják tudásukat és bizonyíthatják be helyzetmegítélő képességüket. A legkitűnőbb közlekedési szakemberekből álló verseny- bizottság, érdekes és nagy gyakorlati tudást ieénylő verseny- számokká ‘eszi ízpa!mas.=á a vetélkedőt. A legjobb eredményt eiér* versenyzőknek értékes díjat adnak, de «tarthatjuk a at 1 hogy „valamit” minden induló kap. A jutalmak átadása október 1-én. hétfőn este fé 3 árakor lesz a Pécsi Nemzeti Színházban, ahol az előző nap megkezdett verseny szellemi vetélkedővel folytatódik. Az est alkalmával nemcsak versengés. de szórakozás is lesz, mert Kazal László. Lórim Lenke és a Vidám fiúk együttese ad többek között kacagtató műsort. A rendező bizottság mintegy 100 induló részvételére számit Nevezéseket a Közlekedési Dől gozók Szakszervezte megye- bizottságának Rét utca 41. sz. alatti he'vlsédében fogadnak el. de a helyszínen is lehet nevezni. Schmidt Attila Komlói Köztisztasági és Kef tészeti Vállalat kertészet' iskolával rendelke ó szakképi’etf KÉR "ÉSZT felvételre keres. Jelentkezés: Komló, Kossuth L. u. 11 szám.