Dunántúli Napló, 1962. augusztus (19. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-10 / 186. szám

6 napló IMS. AUGUSZTUS HL 1 Tímár Katalin, a PVSK ti. osztályú diszkoszvetője. Minden Időt kibasznál, hogy az elkövetkezendő versenyeken minél jobb ered­ményt tudjon elérni Komié ellen nem a „dorogi" csapat szerepel Az MIK biztos a győzelmében Ha valaki azt htimt, bogy az el­keseredés akár csak egészen kis mértékben is csökkent volna az MTK szurkolói között- — nagyon téved. A szurkolók ezrei ma is keményen bírálják a labdarúgók vezetőit s a bírálatokból bőven ki­jut a csapatnak te. i < Viszont ha valaki azt hinné, hogy a csapat tagjain a múltheti letört hangulat uralkodik — az Is nagyon téved. Valahogy az az érzése az embernek, amikor az MTK ottho­nában a Hungária körúti sport­telepen jár, hogy üt készül rálátni! Hogy aalT Erre konkrét választ nem kaphat az Idegen. Szinte kábul tan érkezett haza sok hetes amerikai portyájáról az elmúlt héten az MTK. A portya nem sikerült úgy, ahogy azt Pes­ten eltervezték, a tornán csak ne­gyedik lett az MTK. a hosszú út teljesen kizökkentette a játékoso­kat megszokott életmódjukból. S amikor párnappal ezelőtt hazatér­tek, mindnyájan táradtak voltak, nem tudták megmagyarázni, mi van vetők« így jött el a dorogi Az MTST Elnökségének határozata a sporttánfolyamokról mérkőzés napja, amikor egyszerre felmondta a szolgálatot az MTK-Já­tékosok lába. így mesélte el hétközben Szim- csák István, a kék-fehérek váloga­tott balszélsője, aki társaival együtt napokig aludni sem tudott meg­érkezésük után. Itt következett be a dorogi „tragédia” a 4:l-es MTK vereség a bajnoki rajt alkalmával. Ezen azonban már túl vannak a játékosok. S ha a szurkolók szid­ják is a vezetőket, ez nem jelenti azt, hogy csapatukban nem bíznak, amely ezekben a napokban úgy készül a Komló ellen, mintha ettől a mérkőzéstől a bajnoksága vagy a kiesése függne. — Nehéz lesz a komlói mérkőzés, de vajon melyik mérkőzés könnyű az NB I-ben7 — tette fel a kérdést Kovács Imre a csapat edzője, csü­törtökön. — A legörvendetesebb az, hogy a csapatban már nincs doro­gi hangulat. Ezen a héten nem játszottunk kétkapus edzést, de az edzések így is komolyak voltak. Sok mérkőzést játszottunk az utol­só hónapokban, s e héten futball helyett a fiúk — hogy a labda se hiányozzék — kosárlabdáztak. Az összeállításban természetesen változás lesz, de esak a hét végén dől el) hogy hány poszton. Az már biztos, hogy Sándor, aki állandó edzésben van. Az MIST elnöksége június SO-I határozatával szabályozta a sport- tanfolyamokat, ALTALANOS RENDELKEZÉSEK A jövőben sporttanfolyamok csak a területileg Illetékes TST-k engedélye alapján működhetnék. Sporttanfolyamok szervezése enge­délyezhető sportegyesületek, (Is­kolai sportköröket kivéve), sport- intézmények és úszó tan folyamok tekintetében. fürdők, uszodák, strandfürdők, úszásra kijelölt vízi területek fenntartói részére« A tanfolyam engedélyezését az Bletékes TST-ktől kell kérni, me­lyek 30 napon belül kötelesek a döntésről kérelmezőket értesíteni. A tanfolyamszervező a tárgyévre szóló tervet és tananyagot az en­gedélykéréssel egyidőben tartozik megküldeni a TST-nek. A követke­ző évi tananyagot minden év de­cember 1-ig kell benyújtani és jó­váhagyását kérni a XST-tőL Ezzel egyidejűleg az elmúlt évi munká­tól jelentést tenni« A sporttanfolyamok vezetésére, oktatói feladatok ellátására csak képesítéssel rendelkezők alkalmaz­hatók. Okutóként alkalmazhatók testnevelő tanárok és edzők. Az úszó tanfolyamoknál úszómesterek és azok a nevelők, akik az Iskolai úszásoktatás ellátása érdekében rendezett tanfolyamot elvégezték. Azok az oktatók, akik eddig sport­tanfolyamon működtek, de képesí­téssel nem rendelkeznek 1963. de­cember 31-ig ideiglenes engedéllyel frtlyuthatják tevékenységüket. Ed­dig az időig a sportvezető és edző- képzőintézet önköltséges tanfolya­main képesítést ken szerezniök« »OGLALKOZAS Legalább heti 1 órád, vagy havi 10 órai foglalkozás tekinthető egy unfolyamnak. Egy csoport foglal­kozási létszáma 21 főnél nagyobb nem lehet. A sporttanfolyamok közvetlen ellenőrzéséről az Illeté­kes TST gondoskodik. A részvételi díj heti 1 foglalko­zás után személyenként 30—S8 fo­rint lehet. A részvételi díj pontos összegét fenti határokon belül a TST határozza meg. A unfolyam rendezője a bevételből tartozik fe­dezni a létesítmény, az okUtő di­jait, esetleges más költségeket. Egyéni felszerelésről a résztvevők­nek ken gondoskodni« DÍJAZ A3 A sporttan folyamot szervező az oktptó részére az általa okutottak létszáma utáni teljes bevételnek segédokutónál 30 okutónál 33. szakokutónál 33, mesteredzőnél 03 százalékát biztosíthatja. A főfoglal­kozású oktatók részére kifizethető havi összeg évi átlagban okutónál az 1300, szakokutónál a 2290 és mesteredzőnél a 2650 Ft-ot nem ha­ladhatja meg. Az általános vonat­kozású unfolyamoknál a pedagó­giai főiskolát végzett testnevelő tanároknak oktatói, a Testenevelésl Főiskolát végzetteknek pedig szak­oktatói illetmény fizethető. A mel­lékfoglalkozású okutóknál a kifi­zethető összeg felső határa a fő­foglalkozású oktatónál megállapí­tott munkabér 50%-át nem halad­hatja meg. Az oktatásért Járó dijakat a hó­nap végén kell folyósítani. A tast­folyam pénzgazdálkodását a vező pénzügyi szervének kell el­látnia. A tanfolyamra jelentkezők a tandíjat csak a szervező csekk­számlájára fizethetik be, a Unfo­lyam pénzgazdálkodásának lebo­nyolítására az OTP fióknál csekk­betétkönyvet kell nyitnia. A ren­dező szerv éves költségvetésében a Unfolyam fenntartását, működését nem támogathatja. Amennyiben három oktató mű­ködik vezető okUtó is foglalkoz­tatható, ez esetben 100 fő után 25». 150 után 300, 100 után 350, 250 után 400, 300 után 453 Ft vezetői dijat kell “ Uj otthon a lila-fehéreknek A kőzett napokban a Pécsi Dózsa sportkör kezelésébe megy át a Sőrház utca 3. sz. alatti Rendőregyesület. A korszerű berendezésű és nagy befogadóképességű klubhe­lyiség második otthont fog nyújtani a lila-fehér sportolók­nak és szurkolóknak. Az új klubban valamennyi szakosz­tály tagjai részére jut hely, ki­válóan alkalmas rendezvé­nyek tartására és szórakozás­ra egyaránt. m.. A Mohácsi TE evezősei a szegedi országos vidéki evezős bajnokságon SmsBbe'oa és vaaúcnap ren­dezte» meg Szegeden kifogásta­lan rendezés mellett az oaiszá- goe vízi evezős bajnokságot. A Mohácsi TE evezős-szakosztálya dr. Szikladányl Lászlóval, a szak­osztály vezetőjével az élén, 60 versenyzővel Jelent mog. A szege­di az eddigi vizi evezős-bajnoksá­gok kimagaslóan, legszínvonala­sabb versenye volt. Huszonhat számban volt előfutam, ez is éke­sen bizonyítja, a vidéki evezős­sport ugrásszerű ePélliedését. A kormányos férfi négyesben, me­lyen 10 ificsapat indult a Győri Vasas és a Mo­hácsi TE (Kolep. Ormai, Peiter, Sztepanov, kormányos Hóiényi) csapa táruk az Ideje volt a leg­jobb a döntőben. Szép győzelmet aratott a női II. korcsoport kor­mányos 4-es (Pácai, Zentai, Für­tös. Vikár, kormányos Hadarai) Ifi férfi 8-asok versenyében az MTE versenyzői a Győri Vasas mögött második helyezésit érték el. végeredmény: 1. Győri Vasas 56, 2. Mohácsi TE 41, 3. Vác 31, 4. Szeged 26, 5. Szolnok 2«, 6. Baja 20, 7. Esztergom 13. 8. Győri V. Meteor 5, 9. Győri Vízügy 3. Megyénk Is büszke lehet a ki­tűnő eredményekre ... örvendetes az, hogy a mohácsiak a sokkal erősebb mezőnyben is megtartot­ták a tavalyi győri második he­lyezésüket. APPOUIPDETESEK fürdőká­dat veszek. „Kád" jel­igére Saljai utcai hir­detőbe. beköl­tözhetően szoba, komy ha, összkomfortos öröklakás OTP köl­csönnel átvehető. Dr. póta, János utca 11., földszint 4­___________ G erendák, szarufák, léc. családi ház éplté. ■éhez elegendő meny- nyiségban, jutányos áron eladó. Vasárna­ponként Bakonya, Le­nin u. 33. Szállításról gondoskodom.________ F őiskola közelében két diáknak különbejáratú szoba kiadó. — Mikes Kelemen u. 3.________ A Sellyéi Műszaki JCTSZ számviteli gya­korlatul rendelkező Utókalkulátort azon­nali belépéssel felvesz Telefon: Sellye 65. A pécsváradi gépállo­más felvételre traktor Vezetőket keres. Fel­tétéi legalább alapfo­kú traktoros bizonyít­vány. — A pécsváradi gépállomás alapfokú traktorvezetőt* tanfoJ lyamot indít 18 éven felüld férfiaknak. Vizs­ga után elhelyezés biz tosítva. — Jelentkezés augusztus 18-ig,______ E gy 4 szeles dunyha Új áüspotboa eladó. ipj-SíecsékaJja «8 ép. EL cm. 27. Zipernovazky Károly Gépipari Technikum Pécs. házaneeteri-por- tásL esetleg hivatalse­géd! állás betöltésére lakáscserével pályáza­tot hirdet. Jelentkez­hetnek pécsi vagy pécákömyéki lakosok, feleséget esetleg fog­lalkozhatni tudjuk. — Jelentkezés részletes éleüarással 1062. au­gusztus 15-ig az inté­zet gazdasági hivatalá ban. Cipők újrafestése min den színre, garanciá­val, iskolatáskák, bőr­kabátok, irhák festése Tüzér utca 4 az.______ Bécsi zongora, rövid eladó, esetleg bérbe­adó. Bokréta u. 8. sz. Béke utcánál. 15—18 óráig._________________ D J. modemvonalú, sö­tét, politúros (kisipari) háló, igényesnek eladó Jókai Mór u. G/5 épü- let. Hl. 7. Herozog. Eladó 115-ös Czetka és egy Ezakta Warez n. a. Tessár 2.8/56. Felső- havl utca 2,_________ K ertes, kétszobás ház eladó beköltözhetően. Kovács-telep, Orögi- fasor 52 sz. ______ K isebbméretű szoba, konyhás házrész külön udvarral 38 ezerért el­adó. „Építkezünk'* jel igére Sallai utcád hir­detőbe: Állami ban, termelőszövetke­zetben állatgondozói munkát vállalnék élet- társammal együtt. Vi­dékre is elmegyünk lakás igénnyel. Német István. Baja, Tanya IV. kér. 48. 24 60« km-t futott. 4 sebességes Moszkvics kitűnő állapotban el­ső kézből eladó. Kör- állatorvos, Mórágy, — Tolna m. Tel.: 6. Jó állapotban lévő 445- ös személykocsi eladó. Érdeklődni lehet Szi­getvár, József Attila u. 66, Telefon: 30. Kisgyermek gondozá­sát vállalom, esetleg éjszakára Is. Nap u. 8. Eladó két darab 130x 169-as új, redőnytokoa, üvegezett hármasablak Kisipari munka, tölgy fátokkal. Tündér m. 11. Egy szobiért kölcsönt adnék, lehet albérleti is. „őszirózsa” jeligé­re Sallai utcád hirde­tőbe. _________________ 1 8 ezer Ft kölcsönt keresek. Tiszteletdljat fizetek. „Sürgős” Jel­igére SaHad utcai hir­detőbe._______________ H álószobabútor, kony­habútor. szekrények, ágyak, príma bútorok fizetési könnyítéssel Soóky bútorüztetébea kapható. Zsolnay te 1> 888 négyszögöl első­rangú, jó fekvésű sző­lő buszmegállónál egy ben vagy felerészben, házhelynek Is alkal­mas kedvező felvite­le kikel eladó. Érdeklő, dés: Reich, Madách u. 34 sz.. este 6 ntán. Trabant Limusdn sze­mélygépkocsi 19ffl-es kiadású eladó. Pécs- Meszes, Aknász n. 14. Belváros szívében két- szoba, kiét konyhás házrész 32 ezerért el­adó. Beköltözés meg­egyezés a bérlővel. v- Cím: „Házrész” Jeligé­re Sallai utcai hirde­tőbe._________________ E lcserélném szoba, konyhás, gázos, ház­felügyelői lakásomat szoba, konyhás főbér­leti lakásra, reptériért Is. Petőfi u. 59.______ A blakredőny készíté­sét, szerelését, alakitá sát vállalom. Orsolya utca 18 sz.___________ M odern hálőtoeren de­rén, sezlon, hármas- szekrény, ágybetétek, konyhaszekrény, — ágyak szekrények, matracok, sodronyok, olcsón eladók. Molnár Felső-VAmház a. 2. Beköltözhetően edadó, megosztható, különtoe- járatú házrész OTP-ved 3 szobás, szu termo®, kertes. „Verandás” Jeligére SaHad utcai hirdetőbe, 8—5 óráig, 18-67 telefonon. 1468 literen szüretelő­kád kifogástalan álla­potban eladó. Varga István. Bahsa. Petőfi trtea 18 tm. Húsz család méh el­adó magyar rakodó rendszerű. Érdeklődni lehet Komló, Kökö- nyös n. M. Sz 12. szo­ba, Gaál János. Használt férfiruhát, esőköpenyt, bakancsot gumicsizmát stb. ve­szek. Hetényi, Bem u. 26 számú üzletben. Háló, konyhagá mitú­rák sezlon, rekamié. kombináltszefcrényck, székek, hármasszek- rények, asztalok, sub­lót, varrógépek, ágyak és egyéb bútorok dús választékban Bárány- nál. Hal tér 1 sz. Veszek kombtnáltszek rényt, hármasszek­rényt, ülőgarnitúrát, r ok amiét, seZlont. fo­telágyat, stelázslkat, konyhaszekrényt, — egész konyhagamitú- rát. Bárány, Hál tér 1. Szinkron sebességvál­tós Wartburg személy­gépkocsi sürgősen el­adó. Érdeklődni; Pécs, Rákóczi út 25. Lön. Eladó zománcozott für dőkád, hálószobabúto­rok, ágyak, konyha- szekrények. matracok, sodronyok, szekrények toalett-tükrök, vas­ágyak Kottáinál, Rá­kóczi út 48. ____ L audy Jö- órásmester­Figyeiem! asef vök nél leadott; órákat nyolc napon bélül kié­rem szíveskedjenek el vinni, mert a műhelye megszűnt.____________ S inger süllyesztős var­rógép, ruhafélék, el­költözés miatt eladók. József utca ♦*: Félkész családi lakó­ház ezuterinos, beépí­tett garázzsal eladó. Pécs, Csillag utca 29. Érdeklődni: Sallai u. 1 sz. Baka.__________ J ó karban lévő 298-es fekete Pannónia motor eladó. Pécs, Boldizsár utca 2._______________ H álószobabútorok, — szekrények, ágyak, toalett-tükrök, aszta­lak, éjjeliszekrények, varrógépek. konyha­bútorok, rékamiék, — matracok, székek ol­csón eladók. Doktor Sándor u. S7. ÜZbet. Házhely, gyümölcsös eladó. 27-es végállo­másnál. Szigeti út 71/1. Villanyszerelő tanulót jó bizonyítvánnyal ren delkezőt felveszek, — Lovas Antal villany- szerelőmester. Pécs, Déryné u. 29.________ N agyállomás közelé­ben családi ház min­den elfogadható árért eladó. Bővebbet: Ko­vács-telep, Lljlom a. 22 sz. Kurucz. ________ V eszek hármasszek­rényt, rekamiét, sez- Jent. ágyakat, szekré­nyeket kályhákat, — prima bútorokat — Soóky bútorüzlet •— Zsolnay u. 1 sz. Kombinál'tszoba, prí­ma ágybetétek, nez- Ionok, fotőlyök, sodro nyok, fotelágy Soóky bútorüzletében eladó. Zsolnay u. 1,________ 17 5-ös Czetka Jáwa éL adó. Felső-Balokány utca 97. helyet kap a csapatban, a az 6 játéka bizonyára változást hoz majd a csatársorban. Minden bi­zonnyal a hátsó alakzatokban is lesz változás. Hogy az edző mire célzott, nem raondU meg. Mindenesetre az MTK-ban igen sok hive van an­nak az elgondolásnak, hogy a K. K. mérkőzéseken kitűnően bevált íiaUl Danszky legyen a közép­hátvéd, Sípos Jobb fedezet, Nagy pedig jobb összekötő. — Annyi levelet irtunk már a vezetőségnek, hogy lassan már a tintánk is elfogy — mondta az egyik „vezérszurkoló"' — de hát minket nem hallgatnak meg. Pe­dig, ha Danszky volna a közép­hátvéd, Sípos az egyik fedezet és Nagy előremenne, sokkal eredmé­nyesebb lenne csapatunk. Ez persze szurkolói óhaj, nem tudni, beválna-e. Mindenesetre az biztos, hogy a Komló ellen nem a „dorogi” csapat szerepel majd. Ez pedig egyúttal azt is jelenti, hogy az MTK mindent elkövet, hogy a Népsudion közönsége előtt vasár­nap bizonyítson. Az MTK—Komló mérkőzések eddigi mérlege (5:1, 2:2, 4d>, 2d)) nem kedvező a komlói csapatra, három vereség, egy dön­tetlen 3:13-as gólarány bizony nem a legjobb előjel az ötödik MTK—-Komló mérkőzés dMt Az MTK azonban olyan sze­szélyes csapat, annyi meglepetést okozott már híveinek, pozitív és negatív értelemben egyaránt, hogy most sem lehet tudni..« Bár az is kétségtelen, hogy egyet­len játékos, szurkoló nem akad az MTK-ban, aki ne lenne biztos a hazai győzelemben. Nagy József Kosárlabda-hírek A PVSK kosárlabdázói külföt* dön (Nérhetországr és Lengyelor* szág tengerpartján) és a Balato* non töltötték nyári szabadsaguk kát. Jelenleg már itthon vannak és várják a Brassói Lokomotív két-három mérkőzésre szóló meg­hívását. A két egyesület elvben már megállapodott és csak a fel­ső vezetőség jóváhagyását várják a hó végére tervezett találkozóra. mélyre Brassóban és Konstansáé­ban kerülne sor. A játékosok a közeli napokban elkezdik a felkészülést az őszi idényre. A férfi csapat első baj* noki mérkőzése szeptember 16-án lesz, míg a női csapat (az Euró-1 pa-bajnokságra való tekintettel) csak október 7-én kezdi meg a bajnoki mérkőzéseket. * A Szombathely fért! csapata mégis bentmaradt sz NB I-ben*. Az MKOSZ legutóbbi tanácsülé­sén (a versenybíróság döntése alapján) 4—4 büntetőpontot vont le a BVSC férfi és DVTK női csapatának eredményéből, a ver­senykiírásra való hivatkozással^ (Nem indítottak ifjúsági csapato­kat.) A döntés értelmében a BV­SC csapata kiesett az NB I-ből és helyére a Szombathely kerültj míg a DVTK női csapat a har-» madik helyről a hatodik helyre került, * A Postás és a PIAC férfi cső* patait az NB ll nyugati csoport* jóba osztották be. A bajnoki rendszer átszervezése követkéz* lében két NB U-es csoportot állí­tottak fel az 1962. és 196J. évre. Ezekbe mint a legjobb második csapat, a két kitűnő pécsi együt­tes is beosztást nyert, amit nagy őrőmmei fogadtak a sportág ked­velői. A megyei csapatok résztvettek Népköztársasági Kupa elődöntő­jében. Sajnos nem sok sikerrel, mert mind a Szigetvár női. mind a Komló férfi csapata vereséget szenvedett (a Bp. Füszért és Bp, Honvéd csapataitól) és kiesett a további küzdelmekből. fiz atlétikai szakosztályok rangsora az egyesületi bainokság negyedik forda* óla után Ax atlétikai egyesületi bajnoki versenyek 3 fordulójából négy lezajlott. A két utolsó fordulót szeptember 15-én Székszándom, Il­letve október 7-én Nagykanizsán és Baján rendezik. Az eddigiek során a férfiak csoportjában 28 sportkör szerzett pontot, a nők­nél 24. Férfi vonalon á PVSK jelentős pontezámmal vezet a Pécsi Dózsa előtt, míg a harma­dik helyen a nagykanizsai lila-fe­hérek állnak. A Nagykanizsai Bá­nyász, a Szekszárdi Dózsa és » Bajai Építők rendelkeznek még komolyabb létszámú csapattal, amint az pontjaikból te kitűnik. Az utánuk következők mér nem Játszanak komoly szerepet a he­lyezésekért folytatott harcban, különösen a Komlói Bányász gyengébb szereplése keit feltű­nést. hisz pontjaik nagyrészét 2 kiválóságuk, Sági és Czuder szerezték az I. o. versenyeken, ugyanakkor a n—HL ». versenye­ken itt—ott találkoztunk csak komlói atlétával. A kisebb sport­körök közül a bonyhádi gimná­zium és a bá te széki vasutasok új szint jelentenek és szereplésük Is eredményesnek mondható. A nők csoportjában még dűlt <1 az eted hely kérűéxa A Bajai Építők és a Pécsi Sport­iskola csapatai között ntíndössze néhány pontnyi a különbség és ha figyelembe vesszük, bogy a baj alak pontjaik egy részét ac L s. versenyeken szerezték, ahol a küzdelmek már befejeződtek, akkor könnyen elképzelhető, — hogy a vissza levő lóét fordulóban a Pécsi Sporttskolásoknak némi előnyük van az eisö helyért foly­tatott küzdelemben. A negyedik helyen álló Szekszárdi Dózsa csa­pata minden bizonnyal megszer­zi majd a harmadik helyet, mi­vel a jelenlegi harmadik Nagy- kanizsai Bányáaz pontjainak 98 százalékát a befejezett L o. via­dalokon érte el. Szépen szere­pelt a két zalaegerszegi gimná­zium csapata, míg a PVSK női gárdája nagyon megcsappant. Né­mi javulás tapasztalható a Pécsi Dózsa női csapatánál is. A Pécsi Postás úgy férfi, mint női vona­lon sok versenyzőjét elveszítet­te. Nagy kár. hoev egy jól fel­szerelt saját pályával rendelkező szakosztály, ahol a személyi fő­tételek is biztosítva varrnak, eny nyíre magárahagya tóttá® ezaesett. sor. Színház. 2. aug. a 22M Pécsi Rádió 18-i, pénteki műsora m középhullámon 17.88: Szerb-horvát nyelvű műsor. Szalántad mozaik... öeszeálli­a 17.38: Német nyelvű műsor. Faluról -falura. Mezőgazdasági összeállítás, 18.68: A Magyar Történelmi Tár­sulat Dél-dunántúli Csoportjá­nak elődás sorozata. A dél­dunántúli helynevek gazdaság­történeti kapcsolatáról tart elő­adást Reuter Camilló. 18.1«: A menüettől a twistig. — Könnyű dallamok. 18.55: Levelekre válaszolunk. 19.60: Dél-dunántúli híradó. 19.20: Monori Magda énekel: 19.38: Pécsi utcák, hires emberek. Széchenyi István. 28.08: Műsorzárás. Park: Aki átmegy • tálon (5. 7 és 9 árakor, szélesvásznú) Jó idő esetén am utolsó előadás a kertben. Petőfi: Halál a eiúcorszlgeten (fél 5, fél 7, fél 9 órakor) széles­vásznú). Kossuth: A »agy mérkőzés (fél 5. fél 7 fél 9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, 62/15. világhiradó, Oda- vissza. Egy kis filmrevű, 5. sport- híradó. Előadások 11 órától foly­tatólagosan 3 óráig) Fekete Gyémánt (Gyárváros): A szép amerikai (7 órakor). Építők Kul túrotthona: Az éne­kesnő hazatér (5 és 7 órakor). Ságvári Kultúrotthon (Uj-Me- csekalja): Elvarázsolt herceg (fél 6 és fél 8 órakor). Jószerencsét (Pécsszaboles): Szerelmi levelezés (S és 7 órakor) Rákóczi (Mecsefcalja): Különös kirándulás (7 órakor). Május 1. (Vasas II): Két szoba összkomfort (7 órakor). Kossuth (Mohács): Küsértetkan- tély Spessart ban (8 és 8 órakor) Zrínyi (Szigetvár): Egy asszony meg a lánya (fél 9 órakor). Csak . le éven felülieknekI Táncsics (Siklós): Nagybácsim (fél t órakor). DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanára >apia. Főszerkesztő- Vasvári Ferena Kiadja • Dunántúli Napi« Lapkiadó valla Lat Felelős kiadó Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal» Pécs. József Attila u. I». Telefon: 15-32, i5-33. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. M'.r'’Mi’'!) Ib 88« Terjeszti * Mae var Posta. Előfizethető a helyi oostahlvataiaP n41 és kézbesítőknél, előfizetési díj t hónapra li.— tV 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom