Dunántúli Napló, 1962. augusztus (19. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-30 / 202. szám
6 NAPLÓ 19«. Augusztus s*. 1 A vitatott gól Fotoriporterürdt megörökítette ezt s pillanatot, amikor Török «4- tatott lövése a dorogi kapura szállt. A labda már túljutott Wcu feje felett. A Bányász csapat védőjátékosai dermedten nézik, hogy « labda miként száll a gólvonalon túlra. >. Wtnternitz fete, m Kiküldött tudósítónk jelenti Rijekából A két Dunai góljával sikerült a döntetlent kilnrcolni Pécsi Dózsa—FC Rijeka 2:2 (1:0) RÍ}«**; m véné íVtatMtc Butonard (svájci). Pécsi Dézsa: Danika — Csapák, Kocsis. Hegyi — Serédi, Halasi — Györki. Dúsai L, Opova, Dunai Töroik. PC Rijeka: MMes — Vrankovics, Bmosics, LulkiOB — Radakovics, Valent — Mugosa, Zadel, Lukarics, Naumovics, Vukoje. A Pécsi Dézsa kezdte a játékot és némi mezómyfölényt harcolt ki. Az első említésre méltó eseményt Csapák 18 méteres szabadrúgása jelentette, melyet a hazai kapus csak nagy üggyel-bajjal védett. Két perccel később Opova lövése okozott gondot Misicandk:. Ezután mezőnyjáték folyt a pályán, jó Ideig egyik kapu sem forgott veszélyben. Dunai L Opovat ugratta ki, aki kecsegtető helyzetben volt, amikor a védők szerelni tudták. A HL percbe« Dunai I. Török összjáték után a szélső a kifutó kapus fölött, nagy helyzetben a kapu fölé emelt. Uhuiéra magi Mint Ismeretes lotm, a dorogiak kapusa a vasárnapi mérkőzésen agyrázkódást szenvedett es repO- tógéppel a budapesti sportkórházba szállították. A válogatott kapus állapotáról különféle révrúzs- rek terjedtek el Pécsett. Többen felhívták szerkesztőségünket, mi •c igazság ezekkel kapcsolatban. A budapesti sportkörhöz illetékes osztálya Wets állapotáról e kővetkező felvilágosítást adta: » kapus közepesen súlyos agyrázkódást szenvedett, ezért két hétig a sportkórházban fekszik, jól érzi magát és körülbelül egy hónap múlva újból elkezdheti az edzést. Szép gólok é$ javuló játék PVSK—Szekszárdi Petőfi 5:1 (3:0) vasutas csapat a szekszárdi Petőfi együttesét fogadta otthonában és ellenük tartotta meg bed kétkarú* edzőmértőzését, Czi balka edző tflbb megodáasal kísérletezett, Így a sérült Mohácsi helyett az első félidőben Köves H, a második félidőben pedig Decsl játszott a középfedezet helyén, Rózsát a jobbfedezet helyén próbálta ki az edző, szóhoz jutott még a kapuban Bn«inger és a fedezetsorban Pecze Is. A mérkőzés nagy részét m KB H-es csapat támadta E heti totótippjeink D. Napié 1. Lesryeto.—Magyart. 1 EVTK—Csepel 2X1 2 X 2 X XI 2 X 1 2 X x 2 3. Szállítók—Budafok 1 1 1X2 1 4. Z TE—Székesfehérvár X 1 X t 21 x 1 2 Sí Oroszlány—Dunaújváros x 1 2 1 1 x 2 t 6. Kaposvár—M-magyaróvár 1 1 12 1 7. PVSK—Csepel Autó 1 1 1 1 8. Salgótarjáni ELSE—Özd 1 X x 2 2X1 1X2 9. Nyiregyh.—Ganz MA VÁG 1 X 1 X 1 X 1 2 10. Bp. Előre—Kecskemét 1 X 1 1 2 1X2 11. Egyetértés—Miskolc 1 X 18 12 1 2 X 12. Bp. Spartacus—Egtr & % 1 2 öt perccel később Dunai n. hatalmas lövése veszélyeztette a hazaiak kapuját. A Rijeka magára talált, és több veszélyes támadást vezetett, de ezek csak a pécsiek tizenhatosáig jutottak el, mert itt a jól tömörülő védelmünk mindig közbe tudott avatkozni. A hazaiak nyomása egyre erősödött. Mugosa nagy helyzetben a kifutó DamkáHa lőtte a labdát. A 27. percben szüle tett meg a pécsiek vezető gólja. Opova—Dunai n. adogatás után az összekötő két védőt kicselezve a kifutó kapusba lőtt, majd a visszapattanó labdát a bal alsó sarokba helyezte. 1:0. A Dózsa-támadások ritkábbak voltak, mint a hazaiaké. de eaek mindig veszélyt jelentettek. A félidő vége felé nagy iramot diktált a Rijeka, de a szervezetten védekező pécsiek minden támadást hárítottak. A félidő utolsó eseménye- nyeként Dukarics nagy lövése alig jutott Damka kapuja mellé. Szünet után mindkét csapat nagy iramban kezdett és a hazaiak a közönség hatalmas buzdítása közepette mezőnyfölényt hatpeoifcak: ki. Vukoje lövését a kifutó Danka vetődve hárította. A lila-fehér at: csak ritkán jutottal?: el ebben a játékrészben az ellenfél 16-osáig. Az 58. percben Zadel egy átadást elcsípett és a kifutó Danka mellett belőtte a hazaiak egyenlítő gólját. 1:1. A gól után szinte szárnyakat kapott a Rijeka és egymás után vezették támadásaikat a vendégcsapat kapujára. A 71. percben Zadel lövését Danka kiöklözte és a visz- szapattaaió labdát Lukarics kapásból, nagy erővel csak centiméterekre lőtte mellé. A Dózsa védelme kissé magára talált, sőt a csatárok ellentámadást is vezettek, de a 80. percben mégis a Rijeka sze rezte meg a vezető gólt. Lukarics tört a pécsi kapura, és Danka mellett a hálóba lőtt. 1:2. A pécsiek a gól után sem adták fel a küzdelmet, hanem szervezett védekezésből gyors ellentámadásokat indítottak. Az egyik támadás végén a 81. percben Török labdájával Dunai L a baloldalon elfutott és a kifutó* kapus mellett a kapu jobb sarkába lőtt. 2:2. Ezután mindkét csapatnak akadt még egy-két helyzete, de a csatárok hibáztak., Jó iramú, élvezetes mérkőzést vívott egymással a két jóképességü csapat. A sportszerű keretek között lezajlott mérkőzésen a hazaiak többet támadtak, a pécsi lila-fehérek viszont jól védekeztek és gyors ellentámadásokkal közelítették meg a hazaiak kapuját. A Dózsa védelme csak két esetben hibázott és mindkét alkalommal * ólt kaptunk. Mindkét csapat nagy erőbedobással küzdött az utolsó percig és az eredmény igazságos. A, Pécsi Dózsából Kocsis, Serédi, Halasi, Dunai n. és Dunai í. látszott jól, a hazai csapatból Brn- csics, Radakovícs, Mugosa, Zadel és Naumovics tűnt ki, A játékvezető jól működött, a két partjelző kevésbé, mert a leshelyzetek megítélésében a Dózsa terhére többször tévedtek. Fertői Mi kló* Hét közben... Lipcsében leáldozott az eszményi technika korszaka — Pécsi sikerek a fonyódi körversenyen — Kettős mérkőzés Pécsújhegyen A napokban befejeződött Vszóés Műugró Európa-bajnokságnak pécsi szemlélője Is akadt Lipcsében, Szigeti Lajos, a Pécsi Pedagógiai Főiskola Testnevelési Tanszékének tanára, a Pécsi Dózsa Nb l-es úszócsapatának edzője. A szakember számára nyújtott értékes tapasztalatokról is a felejthetetlen élményekről így számolt be Szigeti edző: — Kicsit rányomta bélyegét az egész Burópa-bajnokságra, annak minden versenynapjára, az ott-tar- tózkodó magyar szakemberek és versenyzők általános, hangulatára, úszóink kezdett sikertelensége. Az utolsó napok valamit enyhítettek, de nem tudtak tokmindenért vigaszt szolgáltatni. — Nem tudták letörölni azt « közmegállapitást, hogy bizony lemaradtunk a kontinens úszótáborától. Véleményem szerint két okból: maradiak, túlhaladottak edzésmódszereink, azon túl pedig több európai ország úszósportja megugrott. Már-már egészen meg- köze..tik « tengerentúliakat — term ausztrálokra éa APPÓUIRDETÉSEK Eladó egeydüláBó kér tes ház. Komló, Gesztenyés, Gyöngyvirág üt 10 ss. ___________ E lcserélném miskolci két szoba, összkomfortos tanácsi rendelkezésű lakásomat pécsi hasonlóért. Pécs, Athinay u. 38._________ Nehezen tanuló általános iskolás installálását vállalom. Jókai u. 5. Udvari emelet Komlói Élelmiszeripari Vállalat központi telephelyére egy cukrászipari szakmunkást keres felvételre. Jelent kezes: Komló, Berek utca 14 sz. Ablakredőny Bét szerelését, javítását vállalom. Függöny karnisok. Atléta u. 20. (Tüzér utcai Sportpályánál.) ______________ H áromezer forint kölcsönt keresek őt hónapra, magas tisztelejt díjat adok.' „Fedezet** jeligédé Sallai utcai hirdetőbe. Elcserélném ba, konytiás lakásomat egy szoba, kony- hásra. „Megegyezés” jeligére Sallai utcai hirdetőbe. Fisáé agy tOayeaőgép. egy pár fürdőszobába vagy kamrába alkalmas üvegezett ablakszárny, egy 63 cm széles, 83 cm magas radiátor, egy teljesen új háztartási robotgép, egy 3 m hosszú, 1 m széles üvegezett közfal lóajtóvaL Várad! Antal utca 20. 2 csengetés. Naponta 3—5 ói* között. javítását és szerelését vállalom. Padló és parkettához szélléc kapható. Tompa Mihály utca 36. Rozboud. Eladó redónyös iratszekrény, Íróasztal, ebédlőbútor, ágyak, szekrények, vitrin Holtainál. Rákóczi út Eladó nyék, nekanrriék. fotelok. párnázott székek, hálószobábútorok. — sodronyok. heverők, afrik Holtainál. Rákóczi út 48. Veszek koétybabútort, kályhákat, hálószoba- bútort. nekamiékat, ágyakat, sezlonokat Holtai, Rákóczi út 48. Két diáklány részére különbejáratú szobát keresek „Rögtön” Jeligére Sallai utcai hirdetőbe. Petőfi utcai egyszoba, összkomfortos öröklakás beköltözhetően eladó 62 ezer forintért. Érdeklődni: Kiskereszt utca 4 sz. Harkányban modem nyaraló kedvező fizetéssel eladó. Érdeklődni lehet Lengyel, Harkány SS és Pécs, Pozsony utca 2, ______ H áz eladó. Vöröskereszt u. 11 az. egy szoba, konyha beköltözéssel. Beköltözhető családi ház eladó. Böcik János utca 28. a Tetytyénél._________________ J ó állapotban lévő mély gyermekkocsi el adó. Ábrahám. Pécs- váradi út 17 sz, Vennék 3—4 fotelt, — egyformát, esetleg re- kamiéval, egy kovácsolt vas csillárt. Telefon: 17-2*. Ugyanitt eladó: fényezett asztal székekkel, varrógép, toalett-tükör. Hatezer forint kölcsönt keresek 8 hónapra sürgősen. — „Jutalmat adok” Jeligére Sallai meat hirdetőbe. Gyors igazolványképek fél órán belül készülnek Fényképészeti Műterem, Felső-Malom utca 1/1. Eladó Pécs, Nagyposta völgy 70 sz. alatt egy szoba, konyhás ház, szőlővel beköltözhető. Érdeklődni: vasárnap a helyszínien. Belterületen 500 négyszögöl szőlő és gyümölcsös elfogadható áron sürgősen riadó. Deák, Bátbori *, 18. 17 órától. Hálóbútor. konyhabútor, szekrények, ágyak, kambináltszek- nények, sezlonok, fo- tőlyöfc, rékamié. fizetési kedvezménnyel Soóky bútorüzletében eladó. Zsolnay n. L Príma háromajtós szék Tények, pékáraié, fo- tőlyök, dlener. fotelágy, sezlonok eladók. Soóky bútorüzletében. Zsolnay g. 1 ez. Zó Ja utca 31 sz. kertes lakóház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Juhász, Zó ja u. 17 sz. Telefon: 35-60. Somogyi Béla M. 1. sz. ház eladó. Két szoba beköltözhető. led szobát zongora használattal, esetleg családtagként is. ,Jó zongorán jeligére Sállal utcai hirdetőbe. Trabant gépkocsi 1961. es kiadású riadó Pécs Meszes alsó. Aknász utca 14 sz. Lakást és teljes ellátást adnék annak idősebb asszonynak, aki építkezésemhez hozzásegítene. „Építkezés” jeligére Sallai utcai hirdetőbe. Uj nylon menyasszonyi ruha eladó vagy kölcsönadó. Ujmeszes. Szeptember • tér 7 ez. Fridi né. Modem mahagóni há- lószobabútor Igényesnek eladó. — L kér. Tolbuhin út 165. Fürdőkád horganylemezből eladó. Vennék kisebb szőlőprést. Jó. zsef utca 20. Balázs. Elcserélném belvárosi, két nagy összkomfortos, gázos, földszintes, udvari lakásomat belvárosi másfélszobás, összkomfortosért. — „Sibyl” Jeligére Sallai utcai hirdetőbe. Azonnal beköltözhető szövetkezeti lakást térítéssel átvennék „20 ezerig” jeligére Saljai utcai hirdetőbe. Elcserélném utcai szép szoba, konyhás. éléskamrás főbérleti lakásom hasonlóra vagy házmesterire. , .Bőrgyárhoz közel“ jeligére Sallai utcai hirdetőbe. Hat darab prima lószőr matrac eladó. — Petőfi u. 46 földszint 4 a. Különbejáratú bútorozott szoba két nő részére azonnal kiadó. Ugyanott egy új kihúz ható szobai asztal és egy kanapé váz eladó. Könyök utca 6 sz. Sportzsák újdonságok készülnek Ferencváros, MTK, Dózsa. SAA emblémával. Rákóczi út 40/1. kisiparosnál, Belvárosi új modem társasházban nagyméretű másfélszobás öröklakás beköltözhetően riadó. „Erkélyes” jeligére Sallai utcai hirdetőbe. OTP kölcsön átvehető. Kettőszobás belvárost, új. modem “ fortos öröklakás lelakással egyébként tavaszi be. költözhetöséeeel eladó „70 ezer OTP” jeligére Sallai utcai hirdetőbe. kétszoha. összkomfortos, tanácsi rendelkezésű lakásomat pécsi hasonlóért. Pécs. Athinay utca 88. ________ M árkás, fekete rövid zongora IX. l-től bérbeadó. Namrava. Hőgyes Endre i. 36 ez. L emelet.______________ Szeptember 3-án. vasárnap a vidámparkban ünnepi műsort rendeznek a gyermekeknek és feltóttek- nék. Gyermekeknek délelőtt ingyenes bábelőadás, majd a közkedvelt kakaó-szívó verseny, krémes-evő verseny következik, amit a ki mit tud szel lemi vetélkedés fejez be. — Egész nap tart viszont a kugli és céllövő bajnokság, melynek győztesei értékes ajándékokat kapnak. Nagyméretű, masszív konyhaszekrény jutányosán eladó. Szép kisipari műnk* Uj- Mecsekalja 45 ép. ÜL am, 35, Györkös. Diópadlót szárazát veszek. Fdső-Vámháx u. 33 szám Uj, modern szépkivitelű kétszemélyes re- kamié. dohányzóasztal, háromajtós szekrény eladó. Doktor Sándor u. 34. asztalosnál. Különbejáratú bútorozott szoba kiadó, két diák, vagy dolgozó fiatalember részére. — Lánc utca 7 sz. Elcserélném szoba, konyhás lakásomat na gyobbra. Szabadság út 40 sz. Materi ez, este 6 után. Modern komyhaberen dezés. hálébútor. kom btnáltezekrény, rekamié, sezlon, szekrények. ágyak, matracok. konyhaszekrény eladó. Feiső-Vam ház utca & Hálószobabútorok, — szekrények, ágyak, asztalok, varrógépek, konyhabútorok, toalett tükrök, matracok, éjjeliszekrények olcsón eladók. Doktor Sándor u. 57. Üzlet.___________ R ekamié, konyhabútor székek, hálószobabútor, szekrények, ágyak televízióasztal olcsón eladó. Megyeri út 6. Üzlet.__________________ H ázhely gyümölcsössel eladó. Szigeti út 71/1 sz. 27-os végállomásnál._______________ K ülföldi porszívó és padlókefélőgép újszerű állapotban, kétkerekű rugós kiskocsi, hangulatlámpa, kerti- garnitúra, világvevő telepes rádió eladó. — Báránynál, Hal tér 1. Szabadrendelkezésű családi ház azonnal be költözhetően elköltözés miatt eladó. — József utca 42 sz. Végkiárusítás elköltözés miatt, varrógépek, ruhafélék, ezüstfélék, bútorok, utca 42 sz. József amerikaiakra gondolok. Egyébként mindezt a szédületes időered mari ele is hűen tükrözik. — Hogy kik járnak elsősorban előttünk? Németek, hollandok, angolok, franciák és a szovjet férfiak. A legnagyobb meglepetést számomra a holland férfiak szolgáltatták. Nagyon szépen felzárkóztak az élmezőnyhöz. Sok érdemet tulajdonítok ebben a féléve náluk működő kitűnő ausztrál edzőnek. Leáldozott az „eszményi” technika korszaka. Nem szabad előre meghatározott technikát az egyes versenyzőkre ráerőszakolni. Az egyéniséghez keU alakítani a technikát, tehát a versenyzőből kell kiindulni. Nagyon sok különösen, jellegzetesen egyéni technikával találkoztam Lipcsében. Szinte teljesen mindegy, mit csinál a versenyző a viz felett, — csak a viz alatti munkája legyen nagy hatásfokú. — A bajnokság egyébként kitűnő rendezésű, baráti légkörű, feloldódott hangulatú, szép verseny volt — fejezte be nyilatkozatát Szigeti Lajos. • A Mecsek Kupa nemzetközi kerékpáros vetélkedés előtti utolsó versenyen kitűnően helytálltak a pécsi kerékpározók. Vasárnap a 116 kilométeres fonyódi körversenyen, több mint 10 Induló I. osztályú csapat között a második-helyei vívtuk ki magunknak. A küzdelmet a BVSC csapata nyerte, s a pécsi együttes az FTC és az Újpesti Dózsa csapatai előtt szerezte meg a tekintélyes helvezést. A negyven L osztálvú kerékpározó egyéni versenyén is -zületett pécsi siker. Stámusz, Mészáros > és Orbán mögött. Dévai András negyedik lett a jö formában lévő Aranyi előtt. Az első 12 helyezett között a verseny végén öt pécsi kerékpározót Is találhattunk, I /asárn nem állnak rajthoz a Spartacus kerékpározói a tatabányai \ ersenyen, mert foytitjá'" felkészülésüket a jövő héten kezdődő Mecsek Kupa nemzetközi versenyre. Sajnos Dévai János már majdnem végleges, hogy nem rajtolhat, mert homloküreggyulladr sban szén ved, (. orvosi kezelésre rzorul. Ezért még nem végleges, nog” kik képviseli., varosunk színeit a nagy versenyen. Felmerült az a gondolat, hogy egy-két fővárosi versenyző — mint kölcsön-versenyző — helyet kapna a pécsi csapatban. Már húrt adtunk róla, hogy több kézilabda csapatot — bajnoki mér* kőzése* meg nem jelenés miatt — törölni kellett a bajnokságból. Több vidéki csapat olyan tárgyú panaszos levéllel fordult a Megyei Kézilabda Szövetség vezetőihez, hogy a Megyei TST nem küldte el számukra a jogos illetményüket, es így pénzforrás hiányában nem tudtak a kiirt bajnoki mérkőzésen megjelenni. Az említett csapatok közé tartoznak a sásd1 át « mároki kézilabdázók is. Kiéleződött a hare a férfi NB IIben is. A Bányász vereségével, a másik három bajnokságra törő és erősen felnyomuló csapat — a Pécsi Dózsa, a Híradó és a Tatabánya — már négy pontra megközelítette a tabella élén álló pécsi fiúkat. A vasárnapi bajnoki forduló során sokminden eldőlhet. Ranaadot játszanak a Bányász-fiák, a Híradót látják vendégül. Az eseményt fokozza, hogy ismét kettős oajnokt mérkőzésre kerm sor a pécsújheqyi új kézilabdastadionban. A fővárosban értékes győzelmet aratott NB l-es női csapat pedig a Goldberger* rel küzd majd. Bor, kitűnő kadarka és rizllng a bányásznapokra 25 literen felüli véitelnél. ami közösen is vásárolható, 16 Ft-tól 20 Ft-ig kapható. — Ott Bélánál, Báthorl u. 15 sz. Sérvkötők, gyógyhasklötök, lúdtalpbetétek. Kérjen díjtalan Ismertetőt. Horváth Imre Budapest, V„ Néphadsereg utca 3. sz. (Országháznál). UJ konyhabútor eladó Pécsswbolcs, Borbála utca 16 sz. Előnyös diák és fiúgyermek haj vágások Schneider fodrásznál. Városház u. Beköltözhetően riadó családi ház. Antal utca T /a sz. UJ, kétszemélyes Tékáimé szép kivitelezésű, kedvezményesen eladó. Kőőknél, ciain- doli busz, Lajkó megálló^ _________________ H áztartási alkalmazót. tat. lehetőleg vidékit, bentlakással felveszünk. — Jelentkezés pénteken 2—5-ig. Engels Út 63, Különbejárattal szoba kiadó diákfiúnak, — vagy két komoly embernek. 17 óra után megtekinthető. József Attila n. 51. Ugyanott egy kis szoba kőműves részére kiadó lakbér helyett kisebb kőműves munkát végezne Zongora eladó, garancia mellett részletre is Rövid kerpszthúros, páncéltőkés. Hunyadi János u. 56. mi ittlm Au . « ■* - . - — uu. — u_gj. «.. végig cs aiwOB ESaeDeB B JKra. Irányítását. A csatárok rengeteg helyzetet dolgoztak ki, de a helyzetfelismeréssel — az öt gól ellenére — és góllövéssel ezúttal is hadilábon állottak. Helyenként színes éa ötletes volt a PVSK játéka, a csapat tagjai nagy játékkedvet mutattak, csak az volt a kár, hogy ez nem volt folyamatos. Az utolsó negyedórában — a mezőnyben egyébként Jól mozgó — szekszárdi csapat is feljött, támadást támadásra vezetett, de gólt csak egyet sikerült elérniök. A vasutas csapató* Horváth és Vineze 2—1, Falu« pedig 1 goit szerzett. A szekszárdiak góllövöje Huth volt. 361 Játszottak: Horváth, Vineze, Bércest, Bunyevác, Illetve Gallér, Cser, Zörényl, Bénáé* Ctyözött a Ferencváros A Ferencváros labdarúgó-csapata szerdán délután Érsekújvár«« lépett pályára a betyi együttes ellen éa »8» néző előtt » (ftttl sseayá A PÉCSI RÁDIÓ 1362. aug. 30-1, csütörtöki műsora a 223,8 m középhullámon: 17.00: Szerb—harvát nyelvű műsor: Készülnek a Jövő évi tervek. A pécsi szerb—horvát iskola várja a tanulókat. Apróságok. Népi táncok. 17.30: Német nyelvű aadaow Berlini kommentár. A Kretzer—Moser-duó ******* A film és a valóság, Népzene. 18.00: Szakemberek tanácsolják, — Gazdálkodjunk jól a takarmányokkal. — Pék János megyei főállattenyésztő előadása. 18.10: A zenei szerkesztő pimldja 18.40: Zenés fejtörő. 18.50: Dél-dunántúli híradó. 19.10: A MüM 500-as Ipari Tanuló Intézet vegyesfcórusa énekel, vezényel: Pécsi Géza." Közreműködik: Döfömböző Géza és zenekara. 19.25: Előrelép a hafcsal termelő* szövetkeze*. — Oroszlán Imre riportja. I. rész. 19.35: Könnyű zen* 20.00: Műsorzárás. MOZfc Park: Az utolsó vacsora (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor, szélesvásznú). Csak 18 éven felülieknek. Jó idő esetén az utolsó előadás a kertmoziban lesz 8 órai kezdettel. Petőfi: Adua és társnői (fél 5, háromnegyed 7 és S órakor, szélesvásznú). Csak 18 éven felülleknekt Kossuth: Amikor a fák még nagyok voltak (fél S, fél 7 és fél 9 , órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, Édes hazám Vietnam, Fej úr. (Előadások U árától folytatóin gosan 3 óráig). Építők kultúrotthon*: Pesti háztetők (5 és 7 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): A világ minden aranya (5 és 7 árakor). Rákóczi (Mecsek&Ua): Nevessünk (7 órakor). Május 1. (Vasas H-): Legenda a vonaton (7 órakor, szélesvásznú). Kossuth (Mohács): A nagyváros örömei (6 és 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Rákóczi hadnagya (fél 9 óraikor). Művelődési Ház (Szigetvárt: Az éjszaka szépei (8 órakor). Táncsics (Siklós): Az utolsó vacsora (fél 9 órakort. Csak la éven felülieknek 1 DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvárt Ferenc, Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadóvállalat. Felelős kiadó: Braun Károly, Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. József Attila u. 10. _______Telefon: 15-32, 15-33._______ P ÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. sz. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivatal«*« nál és kézbesítőknél. Előfizetési díj i hónapra 11,— st.