Dunántúli Napló, 1962. augusztus (19. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-24 / 197. szám
2 NAPLÓ IMS. AUGUSZTUS 24. 1 Lóverseny Mohácson A mohácsi csata emlékére augusztus 26-án a Dél-Magyarországi Lovas Egyesület Bács és ß.irrnya megyei részlegének legiobb ugrólovai és az állami gazdaságok, tsz-ek legjobb fogatai részvételével parádés versenynek ígérkezik az a lovasmérkőzés, amelynek egyik érdekessége, az ugrószámokon az 5, 4, stb. fogatok vetélkedésén kívül, az Uj Barázda Tsz keretén belül működő Bólyi ÁG lovagló iskolájának bemutatkozása, ahol a fiatal fiúk, lányok mutatják be tudásukat. A gyerekek szórakoztatására lovasjátékokon kívül, számárverseny is szerepel a műsoron. Reméljük, hogy a már híressé vált, színvonalas mohácsi versenynek ezúttal is sikere lesz. Magyar berendezések a moszkvai rádió új palotájában Moszkva (MTI). A moszkvai rádió kilenc- emeletes új palotájának stúdióit, jórészt, xnagyar üzemek gyártmányaival szerelték fel. A keverőasztalok, a lehallgató hangszórók, a bemondóasztalok, mind magyar export- termékek. A berendezések szerelésén öt magyar szakember dolgozik, Széli Józsefnek, a budapesti elektroakusz tikai gyár laboratóriumvezető mérnökének irányításéval. A. mérnök elmondotta' az MTI tudósítójának, hogy mun kájukat nemsokára befejezik. Ma már a magyar elektroakusztikai berendezések legma gyobb része rendesen működik, s a 39 nyelven megszólaló moszkvai rádió munkatársai megelégedéssel nyilatkoznak gépeink minőségéről. Sokoldalú kapcsolatot kell kialakítani a színház és a közönség' között Közönségszervezők ankétja a színházban Tegnap délelőtt a Pécsi Nem zeti Színházban összejöttek a város üzemi közönségszervezői, hogy megbeszéljék az új évaddal kapcsolatos feladatokat. Megjelent Ambrus Jenő elvtárs, a városi pártbizottság titkára is, valamint a városi tanács és az SZMT képviselői. Papp Imre elvtárs, a városi tanács elnökhelyettese nyitotta meg a munkaértekezletet, majd Nógrádi Róbert, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója ismertette a feladatokat. Elmondotta, hogy mindent el kell követni annak érdekében, hogy a színház ismét népszerűvé váljon a közönség előtt. A színház mindenki számára játszik, vezetői és a színészek mindent elkövetnek azért, hogy a pécsiek szeressék és látogassák a színházat. Ez azonban még nem elegendő, s a közönségszervezők feladata éppen az, hogy összekötők legyenek színház és közönség között, segítsenek kialakítani az állandó színházlátogatók mind nagyobb táborát. A közönségszervezőknek nem csupán jegyeladóknak, hanem kultúrmunkásoknak kell lenniük. A közönségszervezők, mintegy a színház külső munkatársaiként segítsenek a közönség Mésformáiásában, igényeinek növekedésében is. A másik, amit a színház az üzemi közönségszervezőktől vár az, hogy közvetítsék a színházlátogatók véleményét kritikáját, Igényeit is. SZÍNÉSZEK AZ ÜZEMEKBEN Annak érdekében, hogy a közönségszervezők a színházhoz tartozónak éreznék magú-I ■ ■ ■ ■ a li i ■ ■ ■■■■■■ a Film Film Film cv ■■■■■■■■■■■■■■■ cA leaneia nő is a szeptlent Mit mutat a statisztika? — kérdi a film ötletes, rajzos bevezető kockáin. Aztán hozzálát, hogy egy s mást elmondjon a szerelemről, amúgy „statisztikai alapon”. És ez a baj: két és egynegyed órán keresztül nézi az ember az egymás után pergő jelenetsorokat, de egyetlen meghitt ismerőst nem szerez;- egyetlen igazi tanulságot nem visz magával. Pedig szereplőkben sincs hiány, és tanulságokat is bőven sorol a film. Néha - kacagtatni akar nagyon, néha viszont oktatni. És ez is baj. ■ Hét „történet” elevenedik meg a vásznon, de a történet kifejezés nem szabatos, inkább azt kellene mondani: történetke. A „francia nő” útját kíséri végig, egészen kicsi lány korától felnőtté éréséig, onnan kezdve, hogy a TófaTok-frizurás iskoláslányka először megkérdi: hogyán születik a gyerek, odáig, hogy a tízéves házasság után meghökkentő ötlet oldja csak fel az enyhén unalmas, lanyha együttélés egyhangúságát’ Aztán még megtoldja egy történettel ezt a sorozatot, a házasságszédelgő komikus-tanulságos históriájával. De nehogy azt higgyük, az utolsó részig talán összeköti valami a többi mozaikot. Az időrendiségen kívül nem sok. Még valami felfogásbeli, hangvételben való egyezést is hiába keresnénk. A káposztafejekben kisgyerekeket kereső testvérek derűs, mulatságos képsorozata például még tanulságokban is inkább bővelkedik, mint az erőtlen serdülő-történet, amely ben ezerszer hallott problémákat láthatunk, nem is valami fantáziadús megoldásban. Egyszerű, nem is valami új, de kedves a nászutasok civódásai- ról szóló rész, s van ötlet az első házasságtörést elkövető asszony históriájában is. Talán leginkább leköti a- nézőt az a történet, amelyben a régi szép emlékeken rágódó, egymástól elhidegült házaspár életét az tereli egycsapásra új mederbe, hogy valamelyiküknek eszébe jut: el kellene válni. Ez a rész tartalmazza talán a legtöbb ötletességet. Egészében véve nem unalmas a film, ha néhol vontatott is kicsit .Franciás szellemessége, egy-két részlet finom megfigyelésre valló eredetisége, aztán természetesen a kiváló színészek (Martine Carol, Robert Lamoureux, Jean-Paul Belmondo, Marie-José Nat, Cleude Rich) feledtetik kissé, hogy alapjában igénytelen, sem igazán vígjátéknak, sem drámának nem nevezhető filmmel állurNi szemben. Hanem mivel? Néhány általánosságokban mozgó történetkével, „statls»*'1'"' a'apon”. (hallatna) kait és mindig tisztában legyenek feladataikkal, rendszeresíteni fogják részükre a színházban megrendezendő klubnapokat. Ezeken esetleg színházi tárgyú előadásokat is hallgathatnak. Lehetővé teszik számukra, hogy minden darabot az első három élőadás egyikén láthassanak, B így élményeik alapján beszélhessenek egy-egy előadásról, azoknak a munkatársaiknak, akiknek jegyet adnak eL * A színház és a dolgozók közötti kapcsolatok kiépítése érdekében a színház dolgozói rendszeresen fel fogják keresni az üzemeket. Az ilyen találkozókon elbeszélgetnek majd az üzemi dolgozókkal, s bizonyos, hogy ez a kötetlen beszélgetések segítenek a kapcsolat elmélyítésében, és a színház megszerettetésében is. NAGYOBB KEDVEZMÉNY A BÉRLETEKNÉL A bérfetezési időszak augusztus 25-től október 15-ig tart. A színház az 1962—6.3 színi- évadira háromféle bérletet ad ki, vegyesbérletet, opera bérletet és ifjúsági bérletet. A vegyes bérletben 12 bemutató szerepel, a következők: Verdi: Álarcosbál, Manotti Médium című operája és egy új magyar opera, balett-est, egy új zenés vígjáték, Kálmán Imre: Bajadér, Fényes Szabolcs: Maya, Hajdú Júlia: Füredi komédiások, Gáspár Margit: Hamletnak nincs igaza, Akszjonov: Barátok, Molnár Ferenc: liliom, Rostand: Cyrano de Bergerac, Shakespeare: Téli rege. Az opera bérlet előadásai Verdi: Álarcosbál, Offénbach Hoffmann meséi, Menotti Médium ég egy új magyar opera, balett est, Bizet: Carmen, Puccini:. Bohémélet,. Verdi: Tráviátá, Erkel: Bánk bán. A repertoár operaelőadásokon vendégművészék lépnek fel. Mindkét bérletfajtánál 20 százalék a kedvezmény, az elmúlt évi 15 százalékkal szemben. VERSENY INDUL A KÖZÖNSÉGSZERVEZŐK KÖZÖTT Amellett, hogy a közönség- szervezők anyagi érdekeltsége ebben az évadiban növekszik, a városi tanács' művelődésügyi osztálya és a szakszervezetek megyei tanácsa versenyt indít a közönségszervezők között. Ilyen verseny néhány helyen az országban már folyt, de Pécsett az idén lesz először. A jövő év augusztusában értékelik a versény eredményét, és az öt első helyezettet értékes díjakkal jutalmazzák. A verseny feltételei alapján győztes közönségszervezőt kéthetes kjil földi jutalomüdüléssel díjazzák. Nógrádi elvtáirs beszámolója után néhány közönségszervező szólalt fel, s elhangzott néhány hasznos ötlet,, megszívlelendő javaslat is. r Ambrus Jenő elvtárs felszólalásában hangsúlyozta a színház tudat- formáló küldetésének jelentőségét és a közönségszervezők nagy feladatait e cél érdeké-, ben. Külön felhívta a figyelmet arra is, hogy az üzemi közönségszervezők igen sokat segíthetnek abban, hogy a színház és a pécsi dolgozók igazán közel kerüljenek egymáshoz. Időjárásjelentés Várható időjárás, péntejc estig: kisebb íeihőátvonulások, néhány helyen esővel, délután zivatarral. Mérséklődő nyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9—13, legmagasabb nappali hőmérséklet holnap 23—27 fok között. Előrejelzés a Balaton területére holnap reggelig: mérsékelt, időn ként kissé ólénkebb nyugati szél. Felhflátvonulások. Délutáni zápoi nincs kizárva. A hőmérséklet napnyugtakor 20, hajnalban 14 fok körül lesz. «aeaii&r;. Kulin BniiliHiiiiinilliiilllliiiil Gondatlanságból halálos baleset Yéménden Martini Péter véméndi lakos a házát alakította, s ennek kisározásához agyagra volt szüksége. Ezért munkahelyén fuvareszközt kért éí Hoch Györggyel, valamint Hoff Ferenccel kedden este a véméndi vásártér melletti elhagyott agyagbányába men tek. Martini Péter gyorsan munkához látott, s rövid idő alatt- fél köbméter földet sikerült kitermelnie. Munka közben a legelemibb óvatosságot is-elmulasztotta: nem távolította el a bányafal fedőrétegét, amely a fal alá- vájása után ráomlott. Az om lás következtében Martini Péter azonnal meghalt, Hoch György és Hoff Ferenc súlyos sérüléseket szenvedett. — A TIT Munkácsy Mihály Szabadegyetemének nyelviskolájában szeptember 17-én kezdődik meg az orosz német, 'angol, fíanciá és olasz nyelvek oktatása, a kezdő, haladó és társalgási csoportokban. — EGYRE NAGYOBB teret kap megyénk mezőgazdaságában a vegyszeres gyomirtás. Ebben az évben például az állami gazdaságok a kukorica-vetésterület 90 százalékán, a termelőszövetkezetek pedig 16 százalékán végeztek vegyszeres gyomirtást. — KÖNYVTARAT építe- tenek a Kulich Gyula utcai olvasóparkban. A hamarosan megkezdődő építkezés túlnyomó részét — mintegy 80 ezer forint értékbén •— az Építőipari Technikum diákjai végzik el társadalmi mun kában. A II. században már város volt Sopianae Miről tanúskodnak a posta kertjében feltárt fürdő nyomai ? Már hetek óta ásatás folyik a posta kertjében. Római épület nyomait kutatták; falakat, padlókat tártak fél, míg ezelőtt két nappal végérvényesen ed nem dőlt, hogy fürdő volt valaha a mostani postaudvar mélyén. Fiilep Ferenc, a MNM Történeti Múzeum főigazgatója, az ásatás vezetője a következőket mondotta az érdekes feltárásról: — Még 1903—4-ben, amikor ezt a postapalotát építették, megtalálták egy római épület maradványait. Az akkor készített alaprajzok szerint sok négyszögletes szobát sejtettünk itt, többet nemigen tudtunk. Tavájy a kerítésen kívül húztunk egy árkot, s találtunk is falakat, egy ajtónyílást és né(jtyerekkcl vagyunk! Közgazdasági . technikumot végzett, vagy képesített könyvelői oklevéllel rendelkező. fiatal munkaerőt és gyakorlattal rendelkező bérelszámolót felvesz az Erdőgazdaság séllyei erdészetéhez. — Jelentkezés: Pécs, József «. 19 se. főkönyvelőnél. Az autóbuszmegállónál a szokásos kép és tömeg volt. A befutó busz is azt bizonyította, hogy csúcs forgalom idejében vagyunk, tehát ülőhelyhez nehéz hozzájutni, és csak az a bizonyos írott vagy íratlan társadalmi szokás vagy törvény fog je. jól vagy kevésbé jól elrendezni, hogy kik jutnak majd abba a kiváltságos helyzetbe, hogy az adott körülmények között kényelmesebben utazhatnak. A várakozók soraiban már készültek a felszálláshoz, mikor megjeleni a mi hősünk, aki nem kölL tött alak, hanem egy jól megtermett, erős, izmos, fiatal apa. Amikor a buszmegállóhoz ért a sor elején, egy kis helyet csinált súlyánál fogva maga körül, hogy a lihegve futó nagymamától egy húsz kiló körüli édes csöppséget átvegyen és most már az 6 karjára ültetve felszálljon. A nagymama utána, majd 6 utána a kismama libegett, ujjúra akasztva az édes kis csöppség kardigánját, amit úgy lobogtatott, mint valami győzelmi zászlót, és tört magának utat a férje, anyja, a gyereke után. a fct- szoritottak legkevésbé kedves megjegyzéseitől kisérve. Á kocsiba felérve « mtndea äh úozatra kész apa a hátsó ülésen helyet csinált. Jobbról a kismamának, balról a nagymamának. Ö maga középen foglalt helyet, ölében és előtérben az aranyos kis csöppség, akinek mindezt az előnyt köszönheti az egész család. Az ö jelenléte az ok, hogy olyan idős, munkában elfáradt emberek, akiknek évei talán egyedül is többe« tesznek ki, mint az említett családé együttvéve, állva utazzanak. ts mikor a megállóhoz értek, ahol ők leszálltak, kezdődött a dolog elölről. Azzal, hogy a felszálló ajtón szálltak le, áttörve a felszállni szándékozókon és mikor leértek, a súlyos kis csöppség visszakerült a nagymamához a kardigán a kismama ujjúra, az erős apa Így most már minden teher nélkül volt és elindultak a meredek hegyi útnak. Hátuk mögött hagyva azt a véleményt, hogy igen is adjunk helyet az öregeknek, rokkantaknak, betegeknek, a kisgyerekkel utazó anyáknak, de ne az egész csatádnak akkor, mikor azok erőtől duz- zadóan foglalják el az ülőhelyeket at arra jobban rászorulók elöl azon a elmen, bon gyerekkel vagyunk. hány, központi fűtésre valló nyomot. Annyit állapíthattunk meg ebből; hogy itt egy nagy palota lehetett, amely fűtőberendezéssel is el volt látva. Az idén aztán, a posta engedélyével, hozzáláttunk az udvarban bent az ásatásokhoz. Miután a posta ezt a területet is be akarja építeni hamarosan, sietve láttunk munkához; május végén kezdtük, majd egyhónapos szünettel most augusztusban folytattuk. Feltártunk egy négyszögletes helyiséget, amelynek feltűnően vastag, többrétegű vakolattal készült falai vannak. Alul őrölt téglából és mészhabarcsból készített, 20 centiméter vastag, ún. terazzo padlót találtunk. Tegnapelőttig nem tudtuk, közönséges szobával van-e dolgunk, vagy másmilyen rendeltetésű helyiséggel. Akkor azonban napfényre került* egy lefolyónak a nyílása, amelybe eddig 130 centiméter mélyre tudtunk benyúlni. Világos tehát: itt egy fürdőépület volt. — Mi a jelentősége ennek a felfedezésnek? — A korábbi felfogás szerint a mai Pécs helyén csak a III. század végén lett várcV tele- nülés. Azonban ebben a fürdőmedencében találtunk olyan festett és díszkerámiákat, amelyek a II. századból valók. Valamint előkerültek II. század eleji római pénzek is. Hadrianus császár veretei. Ha tehát ezt a fürdőt már a II. században használták, akkor itt már abban az időben város volt. Sonianae tehát város volt már a IT. században is! Igen komoly felfedezés er. ar egész tudományos InodaTnmJvm eszerint kell maid módosítani a megállapításokat. De " Pécs szempontjából is nagy leinet*.. sőgű a félfedezés, mert rdd:<r csupán temetőt és sírt tudtunk I mutatni, amely a római korból maradt fenn. Ez az első épület, amely a valahai városból előkerült. — Mi lett ennek a fürdőnek a sorsa a későbbi századok folyamán? — A III. században az épületet lerombolták, valószínűleg a várost ért ellenséges támadások során. A romok tetejére új épületét húzta 1^, Ennek az újabb épületnek a falából mint egy 50 centiméteres magasságú részt tártunk fel. Ez a fal rosz- szabb minőségű az azelőttinél, helyenként sárral, agyaggal kötötték össze a követ. Feltehetőleg az V. század elején pusz'v't el a későbbi épület. A középkor folyamán aztán több beásás történt itt, nem tudjuk, mi célból, s megtaláltuk Nagy Lajos király lányának, Máriának egykori pénzeit. A későbbi római épület szintjébe beásva egy török kút nyomait is feltártuk. köralakú, kút volt, kővel bélelve. — Folytatnak-e még az idén ásatást itt. vagy Pécs valamely más részén? — Itt egyelőre nem folytatjuk a munkát, néhány nap múlva befejezzük. Az idén Pécsett már feltártunk egv érdekes . helyet, a Rákóczi út 23. számú ház udvarán a középkori városfal eddig ismeretlen szakaszát. Az idén azonban nem kerül sor több ásatásra a város területén. — Mi lesz a sorsa ennek a fürdőénületnek? — Most folynak a tárgyalások a postával, s ezeknek eredményeképpen talán sikerül fönntartani ezt az épületet, mint földalatti múzeumot Por tosat. azophnn mée nem tudok mondani. Mindenesetre, ha lehet. szeretnénk föltárni az épület további részeit is. H. E. A baleset utón vizsgálatot tartott az agyagbányában » rendőrség és i Szakszervezetek Baranya megyei Tanácsának munkásvédelmi csoportja. Megállapították, hogy balesetért Martini Péter okolható, aki a bányászásra nem kért engedélyt a tanáés- tól, sőt tudomása Volt' róla. hogy a tanács tiltja' az elhagyott bányában való „ittb- lás”-t. A tanács is hibáztatható, mert bár hangoshíradón többször kihirdették a tilalmat, s egy segédmunkásnak megbízatást is adtak « bánya ellenőrzésére, elnézték, hogy a bányában IDS’, júniusa óta is rendszeresen termeljék ki többen az agyagot. — KÉTNAPOS újítási kiállítás nyílt tegnap a Bars nya megyei Építőipari Vállalatnál. A kiállításon az ország területén dolgozó számos építőipari vállalat is bemutatja újításait A kiállítás anyagát bemutatják majd a vállalat nagyobb munkahelyein is. — HOLDANKÉNT átlag öl mázsával termett többet a tervezettnél a magyar búza a gerdei termelőszövetkezetben. A magas termésátlagok következtében a tsz jóval túl teljesíti a 1,3 milliós növény- termelési bevételi tervéi, az állattenyésztési bevételek megközelítik a 3,1 milliót. A legutolsó értékelés szerint a tsz munkaegység-értéke a tavalyi 25-tél szemben i3 forint. — MAR A NEGYEDIK negyedre betej-gezett- hízott- sertésekből is eladótt majd félszázat a turonyi termelőszövetkezet, A tagok- úgy számítják, hogy éves sertés- értékesitési tervüket már a harmadik negyedév végére teljesítik. — JÓKAI MÖR összes mö veinek kritikai sorozata már teljesen elfogyott Pécsett, de a népszerű sorozatra most ismét elő lehet jegyezni a könyvesboltokban. — TEGNAP REGGEL forr galomba állították az Ikarust gyártól kísérletre kapott piros csuklós autóbuszt. Az új busz Fehérhegy—Uj-Mecsek- alja között közlekedik. — MEGYÉNK termelőszövetkezeteiben a közös munkában résztvevő szövetkezeti tagok és családtagok háromnegyed része kapott kész- pénzelóleget. Az egy főre . jutó késZpénzelőleg 217 forinttal vplt több, mint a múlt év hasonló időszakában. — §339 PÉCSI LAKÁSBAN van vízvezeték. Az elmúlt hat hónap alatt 327 városi lakásba kötöttek be vízvezetéket. Ez év első felében 3 millió 614 ezer köbméter víz fogyott el a városban, ami jóval meghaladja a tavalyi év hasonló időszakában hasz nált ivóvíz mennyiségét. Közlemények Áramszünet lesz 25-én, T7-én g órától 16 óráig kisíeszültségü hálózat felújítása miatt Pécsbánya egész területén. A pécsi városi és járási tűzrendészen alosztályparancsnokság mint I. fokú szabálysértési hatóság a tűzrendészet!-szabályok meg nem tartása miatt Hajdú Gyula kacsó tál, Póra István Vasas l-l lakosokat 150—150 forint, míg Boldog Imre reménypusztai és Misángyi Károly pécsi, lakosokat nő-in forint pénzbírsággal sújtotta. * A Pécsi Kereskedelmi Tanuló- Iskola esti tanfolyamaira augusztus 18-án » órakor kezdódlk a beiratkozás. Az alábbi tanfolyamokat Indítja az Iskola: kereskedelmi eladói, vendéglátölparl eladói, szakács, cukrász és vendéglátóipari üzletvezetői (I—n, év#*- lyametfe á í