Dunántúli Napló, 1962. július (19. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-04 / 154. szám

ftlAPLÖ ímz. JtLiüS L A XV!!!. lour íle Hongrle negyedik napján Fecsre érkeztek a kerékpározók — Dévai harmadiknak éri a célba A tavasai forduló után A megyei kézilabda-bajnokság tapasztalatai Fodor József és Dévai András a cél előtt. Tegnap délután fél 6 órakor mim egy 1500 néző várta Pécsett, a Zsol nay utca két oldalán és a 48-as téren a XVIII. Tour de Hongrie-n résztvevő kerékpározókat. A Bo­kányi Dezső emlékéire kiirt és az Építők rendezésében megtartott kerékpárverseny negyedik napján délután fél 2 órakor indultak a versenyzők Siófokról. A 10 csapat 110 résztvevő versenyzője a 165 km-es szakaszon két részhajrát is bonyolított le. Balatoníellén, illet­ve Kaposvárott. Eredmények: 1. Chrisiescu Flo­rian (román). 4:05,30, - 2. Fodor Jó­zsef (BVSC) 4:05,54, ,3. Dévai And­rás (Pécsi Spartacus)' 4:05 34, 4. Zieger Zóltáln (Bp. Építők) 4:03,55, 5. Anderjan Juan (román). 4:07,59. A többi pécsi versenyző a nagy bolyban ért célba ,így helyezésük­ről és eredményeikről nem tudunk beszámolni. Ma a kerékpáros körverseny rész vevői egésznapos pihenőt tárnának Pécsett és holnap reggel fél 8 óra­kor lesz az újabb start, majd Szék szárdon keresztül Szegedre vezet a kerekesek útja. Lesz-e a Pécsi Dózsának saját nevelésű utánpótlása? Nrom akarjuk, részleteiben fel- 4t|ézni a múltat, de azt mindenki tudja, hagy a Pécsi Dózsa labda­rúgó utánpótlásának helyzete mi­lyen szomorú képet mutatott pár evvel ezelőtt — sőt, meg a múlt úVben is. A Pécsi Dózsa vezető­sége végülis komolyad! nyúlt ehhez e kérdéshez és ma már eredmé­nyesen kezd kibontakozni az a munka, melyet az utánpótlás tóne­velésének érdekeben folytattak. Külön edző — és igen komolyan — foglalkozik áz úttörő-csapattal, Lo- vig Károly személyében pedig ko- ír;oly spor cm ú Ittál és tapasztalattal Rendelkező edzője van az ifjúsági csapatnak is. . Tavaly az ifjúságiak a középzó- fiában végeztek. .Idén a PVSK-iCik előtt öt ponttal az elsőik lettek. Aránylag^ fiatalok még a bajnok­csapat tagjai is hisz mindössze két fő öregszik” tó a csapatból, de máris öt-hat olyan úttörő-játékos követéi magának helyet az ifjúsá­gi csapatban, akiknek már való­ban ott is volna a helyük. Ez­előtt két évvel a Dózsa mindössze nyolc-tó lene ifjúsági játékost tu­dott csak egy-egy mérkőzésre kiál­lítani, ma pedig az a helyzet, hogy a t>Ny A- és B-válagatottjában is hat-hat Dózsa ifi játszik. Az edző munkáját dicséri, hogy az ifjúsági játékosok úgyszólván szavukat sem hallatják a pályán mérkőzés közben. A csapat tagjai diákok és ipari tanulók. A veze­tőség nagy súlyt helyez arra, hogy csak eredményesen tanuló egyé­nek látogathassák az edzéseket és mérkőzéseké ti Katorna Sándor KISZ-titkár személyesen elelnőrzi az iskolákban a Sportolók tanul­mányi előmenetelét és ahol hiba van a tanulmányi előmenetellel, ott azonnal leállítja a sportolót. Lovig edző íolég a technikai elemek elsajátítására Uunitja fiáit, mely gyorsasággal és támadószel­lemmel párosul. , Hogy ezt nem eredménytelenül tanította he* .bi­zonyítja a bajnokság során rúgott, közel kilencven gól. , A közvélemény figyelemmel te­kint az első komoly eredmények felé és kíváncsian várja, hogy kik lesznek azok, akik saját nevelésű játékosként végleg beleilleszked­nek a későbbiek folyamán a tarta­lék, majd az első csapat játékába. Pillanatnyilag biztató formát árul el Udvarácz, Freppán HI., Németh. Tölgyesi és Tüske, akik közül pá­ram már szerepeltek a tartalékcsa­patban és játékuk reményt nyújt arra, hogy a későbbiek folyamán egyik-másikuk az utánpótlás erős­sége lehet. 1962-ben először fordult elő, hogy a középiskolai csapatok, melyek közül néhány jelentős játékerőt képvisel, az ifjúsági bajnokságban szerepelnek. Első eset az is, hogy a megyebajnokság különböző osz­tályai 12-es létszámmal indultak. Első ízben van a különböző járá­sokban és Komlón kétfordulós rendszerű.bajnokság, ami lényegé­ben alapját képezi megyénk kézi­labda-sportjának. Korai lenne mar most eldönteni, hogy ez a rendszer mennyiben je­lentett előrelépést. Kétségtelen az, hogy a megyei I. o. bajnokság színvonala a nagymérvű feltöltés mellett csökkent. Viszont sok ki­sebb képességű csapatnak a rend­szeres ’ versenyzési lehetőség fejlő­dést jelent. A férfi és női bajnok­ságban az Urán és Pécstszabolcsd B., valamint a PEAC és Építők Téglagyár külön versenyt vív. Az utánuk következő csapatok között, mint,azt az eredmények bizonyít­ják, már nincs nagyon lényeges erőkülönbség. Ez a jövő szempont­jából biztató. Azonban nagyon el­szomorító, hogy. igen kevés azon csapátok száma, ahol rendszeres munkával készülnek fel a mérkő­zésekre. Ebben nagy szerepet ját­szik, hogy néhány, különösen vi­déki sportkör, nem. nagyon érzj. magáénak a kézilabda szakosz­tályt. Külön ki kell emelni a Szigetvá­ri ZMSE kézilabda szakosztályát, amely a megyében a legrégibb múltra tekint vissza és emellett ügyes játékosokból álló férfi és T»ől csapattal rendelkeznek. Azon ban a sportkör részéröl nyúj­tott .»támogatás” csak arra elég, hógy felszínen tartsák magukat. Ennek tudható be az is, bőgj7 né­hány . játékos végső elkeseredé­sében, vállalva a nehézséget, Pécsre kíván sportolni járni. Saj­nos, ezelB sportkörnél a probléma nem új keletű és érdekes, senki sem tartia megát illetékesnek az intézkedésre. . A fejlődést gátolja a nagy fokú létesítmény hiány. A szakosztályok tagjai igen sokat dolgoztak tár­sadalmi munkában pályájuk létre­hozásánál, azonban mindent így megoldani nein lehet. Bizony jó egynéhány, pálya vari. melyen a sportolás nein segíti elő az egész­ség megvédé~ét, például a sziget­vári. ‘mohácsi., sásdi és királyegy­házi, sellyei pályák. Szembetühö az is. hogy eddig három csapatot, kellett sorozatos meg nem., jelenések miatt a baj­nokságból törölni. így a férfi i. osztályból a Porce­lángyár és a férfi n. osztályból pedig a Siklósi KSK és Kistótfa- lusi KSK csapatát. Külön sainá- latos a Porcelángyár esete, ahol lényegében a feltételek adva vol­tak »azonban a sportkör hosszú hónapokon keresztül nem fordí­tott gondot a szakosztályra, ami lényegéből! azt eredményezte, hogy női csapatuk után a férfi *s megszűnt. Még elszomorítóbb az. hogy a játékosok zöme szeret sportolni, amit bizonyít az is, hogy a továbbiakban más egye­sület színeiben kívánnak játszani. Ha mái* a sportkör vezetősége ilyen szűk látókörű, nagyon he­lyes lenne, ha a felügyeleti szer­vek sem néznék tétlenül a Por­celángyári SK „munkáját”. Az idei bajnokságban egy új és elszomorító jelenséggel lehetett ta­lálkozni. Ez pedig az, hogy több pályán a közönség — a szabályok ismeretének hiánya miatt — ko­moly rendzavarást idéz elő. Nem ritka eset a játékvezető, sőt, az ellenfél megfélemlítése sem. He­lyes- lenne, ha a szurkolókra na­gyobb gondot fordítanának ßely- lyén, Bolyban, Magyarbólyban, Szigetváron és Marokon. Semmi szükség nincs arra, hogy a talál­kozók néhol ellenséges légkörben follyanak le Az ilyennek a sport­hoz semmi, köze, és ez ellen min­den eszközzel'harcolni kell. Igen örvendetes az. hogy a járá­sokban is, ha..talán nyég ..gyemnek cipőben” járva, de megindul a rendszeres kézilabda-élet. Ebben az évben a sásdi, sellyei* pécsi já­rásban^. Komló, városban, folyik-fér­fi és női, a pécsváradi járásban pe dig férfi bajnokság kétfordulós rendszerbe)!. Különösen jó mútíka folyik a sellyei .sásdi járási és Komló városi kézilabda szövetség- . nél. Az utóbbi például ez évben j válogatott találkozót is rendez 1 Dombóvár válogatottjával az NB- játékosok nélkül. A bajnokság állása a tavaszi forduló után: Megyei 1. O. férfi: 1. Urán 10 10 _ — 217:91 20 2. P.-tszabolcs 10 9 — 1 267:109 18 3. PEAC 10 7 1 2 225:156 15 4. Mailácsi F. 10 5 3 2 177:140 13 5. Dózsa II.* 10 5 1 4 152:127 10 6. Ped. FŐisk. 9 5 — 4 152:182 10 7. Őzig. ZMSE 10 3 — 7 141:183 6 8. Boly 9 2 1 6 148:396 5 9. Komlói H. 10 2 — 8 145:218 4 10. Sellyei KSK 10 1 1 8 137:212 3 11. V. Méteor 10 1 1 8 133:280 3 12. Poreelán&yár törölve * egy' bünte tőpo n F le v on va. Megyei I. o. női 1. PEAC 10 9 l _ 7 4:37 19 2. Ép. TégL$gy. 10 9 — 1 8,4:17 18 3. Mű ráki KSK 10 7 — 3 57:44 1.4 4. Mohácsi VL. 10 5 3 2 55:35 13 .5. Bányász TI. 10 6 1 3 82:67 13 6. Szig. ZMSE 10 5 1 4 49:40 H 7. Sellyei KSK 10 4 1 5 32:36 j) 8. Dózisa 10 3 — 7 45:11 6 9.» Red. . Faiak. 10 2 — 8 47:81 •i 10. l’. Meteor II. 10 1 —-■ 9 27:75 2 11. Szentiőrinc* 11) 1 — 9 16-57 1 egy büntetőpont levonva Sparlakiád versenyek a pécsi járásban Az elmúlt héten tartották meg a pécsi járásban a körzeti spartalcíád versenyeket, amelyek a vártnál gyengébben sikerültek. Egyedül Olaszon rendezték meg jól a spa - takiádot Olasz, Belvárdgyula és Hásságy 45 versenyzője vett részt a versenyen. Hogy jól sikerült a körzeti verseny, az részben az olasz! sportkör elnökének, Keller Miklósnak is köszönhető. Pellérden a helybelieken kívül a keszüiek vettek részt 25 fővel, Baksán a körzeti spartakiád-ver­senyen két község fiataljai (Regé­nye és Szabadszentkirály) sajnála­tos módon nem jelentek meg.' in­gádon Hird es Romonya fiataljai vettek részt a spartakiád-versényc- , ken. Nagyon sajnálatos módon ma­radt el a körzeti spar Lákiád-y®i- seny Szentlőrincen és Vókényban. Szentlőrincen. megjelentekw a vér- I seny napján a biesérdl sportolók, azonban a helybeliek nem tudtak kiállítani ellenfelet. Ugyanígy tör- I. t£n.t. Vókányban is, . ahova a kis- I tótfalusi, a k utaztak cl hiába, í A pécsi járásban a körzeti ;spa.f- ■ takiád-versenyek befejezése után ,a j jái'ási döntőre július 15-én. vaéár- j nap délelőtt kerül sor a Pécsi I Postás sporttelepén. A megyei ifjúsági' labdarúgó-vá­logatott ma délután a Portás sport­telepén játssza utolsó csoport- mérkőzését. JLegjóbb ifj úságj lab­darúgóink ellenfele a jó erőkből álló somogyi válogatott lesz. Az eredetileg július l-éi*e tervezett mérkőzést a Somogy megyei Lab- darúgó Szövetség kérésére elha­lasztották a mai napra, mert So­mogybán július l-én még bajnoki fordulót játszottak. így az ifjúsá­gi válogatottakra a klubcsapatok­ban még szükség volt. Ifjúsági válogatottunk nyugod­tan, de nem elbizakodottan néz a mérkőzés elé, melynek kimenetele már nem döntő jelentőségű a cso­portelsőség szempontjából. Mint Lengyel Zoltán edzőtől megtudtuk, a csapat tagjai a hazai közönség előtt is megszeretnék ismételni, a Budapesten nyújtott jó játékig. Be szeretnék bizonyítani, hogy jó játékerőt képviselnek, és küzdeni tudó csapat képviseli megyénk if­júsági labdarúgását Tatán is. A múlt héten csak könnyebb ke tkap us edzést tartott a váloga­tott, melyen a fiúk jó formát és nagy játékkedvet árultak el. Pa­pírforma ^lapján Baranya az esé­Ma a Postás pályán: • Baranya—Somogy ifimérkőzés Pénteken utazik az ifjúsági válogatott Tatára ~ n?* APPQWIBDETESEK Gyermekszerető idő­sebb- bejárónőt azon­nali belépésre .kere­sek. Telefon: 59-41. Érdeklődni du. 4 után. _____________38446 Alkotmány utcában lé vő kétszoba, konyha, fürdőszoba, szoba, kdny'hás házamat 50 ezerért eladom lakás­cserével beköltözhető. Érdeklődni: Petőfi u. £3sz. f&zt. 8. ' 38447 Meglesi PIK-h ázban 2 szobás, összkomfortos lakásomat elcserélném a város- területén. —. ,,Nyári„ csere’’ - jeligére Sallái. utcai hirdetőbe. y '■ ________38452 B elvárosi egyszobá, hall, fürdőszoba, kony Írás lakásomat elcse­rélném belvárosi kettő szoba, hall, összkom­fortos modem lakás­sal. ..Csali belvárosi” jeligére Sallai utcai hirdetőbe. '_________ 39454 F ürdőruháját készen, vagy méretre szerezze be a belvárosban. — Réich, Kossuth Lajos u, ‘Tő az udvarban, — Zökhik. és fürdőruhák úíragumizását- válla­lóm. . ,_________ 38457 S zakmai bizonyítvány nyal rendéükezö ker­tészt keresünk 50 kh- as öntözéses kerté­szetünkbe. — Belépés azonnal. Fizetés meg­egyezés szerinte Jelent kezés '' leidéiben Déli Őrszem Mg. Tsz Drá- vasztára. 410 Sürgőben eladó egy 3 Kerekű, kézzel hajtha­tó. fájós labúakivak alkalmas kerékpár. — Spiak István, Sziget- vár. Almás u. 4 471 Kertvárosban beköltöz hető két szoba, kom­fortos, kertes családi ház sürgősen eladó. — Érdeklődni: Pécs, Kürt utca 15 sz. ____________________479 M éhpempő, műlép, méhcsaládok, méztar­tály, kerékpár, perme tezőkanna eladó. Szi­geti út 26 sz. , 527 440-es Skoda személy­autó eladó. Jókai Mór u. 34 sz. in. em. 1. — Este 6 órától. 38405 Singer varrógép, — konyhaszekrény, szék lények." székek. Mar­kó Károly olajfest­mény eladó. József utca 42 sz. 1 Eladó csőgarnitúra, bordó, nikkelezett új­szerű állapotban, szép rekaimélt, fotelok, sez Ionok, hálószobabútor kon y hagamit ú r a, ker­tibútor, íróasztalok, ágyak, iratszekrények tanulóasztal,, állófogas, va rr ó gé p élt. há rnms- és kombináltszekrény' olcsón. Báránynál, — Hal tér 1 sz. "2 Modern konyhaberen- dezés, sodronyok, toa­lett. ágyak,. szekré­nyek, olcsó hálóbe­rendezés, asztalok, székek eladók. . Mol­nár, Felső-Vánüiáz 2. ________|___________4 L akásába légfűtő be­rendezést, Vasszerke­zetű kandallót, készít, javít Friedrich, Rá­kóczi út 37. Telefon: 23-87. 3 Zöldfa utcában cseré­vel beköltözhető csa­ládi ház eladó, va£y szőlő, gyümölcsösért elcserélhető. — Cím; Tettye utca M es; Hálószobabútorok, — szekrények, ágyak, éj­jeliszekrények, asztá­tok, toa lé-ót—t ült r ö }t. — székek, reltamiék ol­csón eladók. Doktor Sándor u. 57. Üzlet; _____________________14 M odern, új kisméretű konyhabútor,. páros- ágyak, kerékasztalok eladók részletre is. — Szilágyi Dezső u. 16. asztalosnál. .. 17 Moszkvics 407-es, zöld eladó, esetleg Traban­tot átveszek árbeszá­mítással. Kossuth tér 7 sz. Kesztyűs. 20 Beköltözhető örökla­kás, . összkomfortos, háromszobás eladó központban. Jókai út 3 sz. H. em. Katsai. ______21 T opolinó felújítva — igényesnek eladó. , — Petőfi u.’ 59. m. em. 11. Délután 5 óráig. ___________ 24 Volkswagen kifogás­talan állapotban el­adó. Alsó-Balokány u. '5 sz.. ■ •__________25 R ckamié 2 szérrrélyee, újszerű, bordó huzat­tal eladó. Sallai u. 38. asztalosmühely._____28 K andó utcai első eme leti 1 ' szóba. lakó­konyha, összkomfor­tos. modern szövetke­zeti öröklakásomat el­cserélném Jókai utcai hasonlóra, vagy bel­városi 2 szoba, össz­komfortos fóbérletire. Telefon: 14-08._______27 E ladó kertes családi ház Fúrj utca • 22 sz. _______ 39400 A dmira TI. filmfelve- vögép vádonat új el­adó. Érdeklődni dél­után 6 órától. Széche­nyi tér 2S féléméit 3. mm övék kétoldalt visel­hetők 39 forint, nylon, jerséy, bőrkesztyűk — hoszabb szárral. Jár vitás, tisztítás. Karsai kesztyűsnél, Kossuth tér 7 sz. ____________22 C secsemő gondozását vállalom, július 15-től. Jókai. Mór utca 9 sz. emelet szemben. ' ‘_______ 19 E sküvőre modern, menyasszonyi ruhát kölcsönözzön. Ágos­ton tér lvsz._____ 36 B útort, hálószobabúr- tort, konyhabútort — szekrényeket kedvez­ményes áron vásárol­hat Soóky bútorüzleté ben, Zsolnay u. l sz. .. 330ŰO Házhelyet keresek megvételre, lehetőleg közműveset. Választ Sallai utcai hirdetőbe kertváros vagy nyu­gati városrész előny­ben jeligére. _________ 33012 E lcserélném kettőszo­bás. konyhás, fürdőd szobás lakásomat ket­tőszoba hallosra. — ,,Tiszta” jeligére Sal­lai utcai hirdetőbe. 33048 Vennék kettőszoba, hallos, öröklakást vagy házrészt a bel­városban.' Cserelakás van. „Augusztus” jel­igére SaHai utcai hir­detőbe. __________________33049 Á rvácska u. 13 szám aiátt fél házhelyx el­adó góréval együtt. — Veres József. __________________38377 E gy Danuvia motor­kerékpár jó állapotban eladó. Megtekinthető Pécs, Légszeszgyár út építkezésen. "" 38809 Kovács-telepen telek éóítési anyaggal eladó Érdeklődni a délelőtti órákban Szent Imre u. 1 sz. • (Szabadság úti- is-kólánál.) > ' - 33011 1 Családi há^ beköltöz­hetően eladó. Somogy apáti 4 sz. Kiss Tei*cz. __________________58394 G arázs eladó. Öreg- Meszes, Apaffy u. 43. __________________38393 E ltartanék idősebb 6ze mélyt lakásért, vagy ingatlanért. Életjára­dékot fizetek. ,,-Biz­tos megélhetés” jelígé re Sallai utcai hir­detőbe. , .________ 38892 S zoba, konyha, élés- kamrás házrész eladó. ..Csendes” jeligére — Sallai utcai hirdető-be. ■ 3$90 Kozármisleuyben, Bá­kóczi út 31 sz. ház szabadkézből mellék­helyiségekkel, kerttel eladó. Autóbusz hat­szor, 3 percre. Pécs­hez 6 tón. ■ . __________________38389 125-ös Danuvia eládó. Újvilág utca 4 sz. __________________38388 I gényes , dolgozó' há­zaspár részére külön­bé járatú bútorozott szoba kiadó. Tettyé utca 24 sz. ._________' 38413 1 —2 hold szántót ven­nék vagy bérelnék. - Kertváros aiátt. eset­leg Pécshez közel. Kp vagy életjáradék jel­igére Sallai utcai hir­detőbe. __________________38411 V ennék nagyobb kfiöre gedett szőlőt,, parla­got, gyümölcsöst* le­hetőleg víz vagy ' kút mellett Idősebb tu­lajdonos esetleg to­vább is ott lakhat. — .,Kp. vagy életjára­dék’? - jeligére Sallai utcai hirdetőbe. __________________38410 E ladó egy új német kisfilmes nagyító. — Pécs, Sorház u. 9 sz. d ■____________38409 P ríma állapotban lé­vő panuvia eladó. — Pécs,.Mező Imre üt 16. Morueik, • 181. Elcserélnénk három­szoba, személyzetis, hallos, összkomfortos modern Lakásunkat egy másfélszobás és egy kétszoba összkom fortosért. Érdeklődni: 34-55 telefonon. __________________38408 E lcserélném kettőszo­ba. konyhás, gázos la­kásomat nagy udvar­ral, gyermekesnek — előny ös kettőszoba, összkomfortosért. Ady Endre u. 22 kaputól balra, 2. ajtó. Kapo­nyi. ,___________38407 P ellérdi elágazásnál 470 négyszögöl fiátal szőlő eladó. Házhely­nek alkalmas. Érdek­lődni: Dózsa György u. 59 sz. Gyárváros. _________________ 38405. H asznált kerékpár, ke­rékpáralkatrészek. két szárnyas ablak tokkal olcsón eladó. Érdek­lődni lehet: 39-88 táv- élőn. __________________38403 L akáscserével égy fél­tetős szoba, 43 négy­szögöl udvarral olcsón eladó, lehetőleg PIK- lakással. városban egy szobával. Közép- Daindol 80 sz. 384.02 beszélőn A Pécsi ' Cementáru- ipari. Vállalat komlói telepére . egy. szakmai gyakorlattal rendelke­ző villanyszeretőt al­kalmaz. J elentkezés a vállalat komlói telepén Komló-Kenderföld. 38401 Keveset futott 175- ös Jáwa eladó. Kos­suth Lajos u. 20. 38S84 Tüzifaförészelés. Ta­más Kálmán. Telefon: 39-91. György utca 6. ______________- 31 Szoba, éléskamra, konyha és főző- fülkéből álló . házrész leválasztva, különbe- járattal, beköltözhető­en elaelő: József utca 31 S34 . -828 A megyei ifjúsági válogatott. lyese a mérkőzésnek, azonban nem lőhet figyelmen kívül hagyni azt a körülményt, hogy a somogyi válogatottat a visszavágás heve fűti, így nagyiramú, jó mérkőzés­re van kilátás. A hazai együttes minden való­színűség szerint a Budapest-Eszak elleni győztes csapattal lép pályá­ra. A kezdő tizenegy játékos kö­vetkező lesz: Bancsi — Garbaczt XJdvarácz, Sállal — Farkas, Köves II. — Fréppán III., Németh, Töl­gyes, Lutz, Gáspár. Valószínűleg azonban szóhoz jut még Abrahám, Lelovics és Konrád is. A csapat egyébként pénteken az esti gyorssal utazik Tatára a köz^i egy hétig tartó hatos döntőre. A döntő sorsolása és a mérkőzések időpontja még nem került nyilvá­nosságra. A PÉCSI RÁDIÓ 1962. július 4-i, szerdai műsora a 223,8 m középhullámon: 17.00: Szerb—horvát nyelvű műsor: Falus-i hétköznapok ... — össze­állítás. 17.30: Német nyelvű műsor: Ifjúsági műsor: Csipkerózsika. — Mesejáték a villányi általános iskola tanulóinak előadásában. Tánczene. 18.00: Könyvespolc. — Életrajzok­ról. 18.05: Tánczene. 18.30: Változó falu, változó embe­rek —• László Lajos irodalmi ' riportja. 18.50: Népdalcsokor. 19.00: Dél-dunántúli híradó. 19.20: Filmdalok. 19.35: Vannak-e jogok kötelesség nélkül? — Thiery Árpád jegy­zete. 13.4Ó: Vasas n. Művelődési Ház zenekara játszik. 19.50: Vízen a halászolckal. — Ri- portműsor. 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Cigánybáró (éste 8 órakor). MOZI: Petőfi: Kísértetkastély Spessart- ban (5, 7 és 9 órakor, szélesvásznú). Jó idő esetén az utolsó előadás a Kertmoziban leszl Petőfi: Ki sévfcetlcastél y Speise» art- ban (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor, szélesvásznú). Kossuth: Dal volt a fegyvere (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyal’ hiraejo, A technika és az ember sszolgálatátiiíj K fényei, ' is, sz. .világhíradó, FeKér bot. (Élőadá­sok 11 órától folytatólagosan 3 óráig) % Fekete Gyémánt (Gyárváros): Afrikai' képeskönyv (7 órakor.) Építők kultúrotthona: Gleűvitzi eset (5 és 7 ’órakor). * Jószerencsét (Pé essz a bölcs): Nevessünk^ (5 és 7 órakor). Rákóczi (Mecsekalja): Hamis alibi (7 órakor). Május 1. (Vasas II.): Horgász a pácban (7 órakor, szélesvásznú). Kossuth (Mohács): Ferrara hosz- szú éjszakája (6 és 8 órakor). Csak :8 éven felülieknek! Zrínyi Cipőgyári Kultúrotthon (Szigetvár): Az éjszakai vonat fél 9 órakor). Táncsics (Siklós): Tavaszi vihar (fél 9 órakor). A hűvös időre való tekintettel a Cigánybáró július 4-i, szerda .esti előadását — a közreműködő vendé gek felléptével — a színházban tartják meg. DUNANTCLI napló A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megye) Bizottsága es a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Vasvári Ferenc Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadóvállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatall Pécs, József Attila u. 10. Telefon: 15-32. IS—S3. PCCS1 SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály,o. 13. yz. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivatalé*» nál és kézbesítődnél, ' EiáíhétésJ djj | 'hóaajía Wtt t 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom