Dunántúli Napló, 1962. július (19. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-03 / 153. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! HIIIIIIIIHI WWIWUIIllifflHIIÜHilJI.fci IHlllllllUillUlilll i I I Ili 1962» JÚLIUS 3, j KEDD | NAPLÓ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA1 XIX. ÉVFOLYAM, ARA: 50 FILLÉR 153. SZÁM Bátrablian, de ésszerűen! Tartalomból: Érdemes oivos * Sikondai hétköznapok Újra hívogatnak a búzamezők •¥ Egy hét az országutakon A Pécsi Ingatlankezelő Vállalat megkezdte a Maflát utcai öreg házak lebontását. Huszon­két öreg, korszerűtlen, dülede ző, életveszélyes házat bontanak le, ma jd ebben az utcá­ban, Persze nem ártana, ha a tanács következetesebben intézné a régi házak lakóinak el­helyezését, hogy a bontó munkásoknak ne kelljen leállniuk. Fotó: Erb János Algéria népe impozáns többséggel a függetlenség me Jel! szavazott Az első részereílmények A Népszabadság július 1-i száma két fontos dokumentu­mot közöl. A pánt Központi Bizottságának egyik határoza­ta a Kölcsönös Gazdasági Se­gítség Tanácsában résztvevő országok moszkvai tanácskozá­sával, a másik a magyar gép­ipar helyzetével és további feladataival foglalkozik. A Központi Bizottság egyet­ért a június 6—7-j moszkvai KGST ülésen résztvett párt­küldöttség tevékenységével. Helyesli az ott hozott határo­zatokat. Hangsúlyozza, hogy uj időszak kezdődik a szocialista nemzetközi gazdasági együtt­működésben, a KGST orszá­gok szorosabban tömörülnek közös gazdasági és társadalmi céljaik elérése végett. Rámutat a határozat, hogy az együtt- múKödés £o módszere a távlati népgazdasági tervek egyezte­tése, — és helyesli, hogy ha­zánk is részt vegyen a közös intézmények, közös vállalatok megalapításában. Fellép a szűklátókörűség el­len, bírálja a helyenként meg­nyilvánuló autarchiás törekvé­seket. Elítéld a helyi, szűk, agazati érdekek előtérbe he­lyezését a közös érdekek rová­sara és hangoztatja, hogy nö­velni kei] a termelési és ko­operációs fegyelmet, hogy a nemzetközileg vállalt kötele­zettségek teljesítéséit biztosíta­ni tudjuk. A gépipar helyzetéről és további feladatairól hozott ha­tározat a kohó- és gépipari miniszter jelentése alapján jött létre. Ismeretes, hogy gépiparunk már a második hároméves terv időszakában hozzákezdett a termelés ágazató szerkezetének fejlesztéséhez. Ez azt jelenti, hogy a gépiparon belül az egyes ágazatok termelési ará­nyait ésszerűbben állapították meg, jelentősen javították, fejlesztették. A szükségletek­nek megfelelően, a minőség javulásával együtt például a híradástechnikai ágazat rész­aránya 8,7 százalékról 9,9 szá­zalékra nőtt a gépipar íter­melésén belül. A műszeriparé 4.6 százalékról 5,2 százalékra növekedett. Helyesnek bizo­nyult a termelési szerkezet megváltoztatásának ez az irá­nya. A gépipar termelésének ér­téke a legutóbbi négy évben is gyorsabban növekedett, mint átlagosan az egész iparé. Népgazdaságunk hosszabb távlatú fejlesztésében még to­vább nő a gépipar súlya. Az előzetes elképzelés az, hogy húsz év alatt a gépipar mint­egy hét, sót, kilencszeresére növelje a termelését. Ha ezt eléri, az egész ipari termelés­nek mintegy negyven százalé­kát fogja adni. Ezt azonban nem lehet el­emi, ha nem használunk ki minden lehetőséget. A Kohó- és Gépipari Minisztérium gép­ipara jelentékenyen fejlődött ugyan, de még nem használja ki teljesen a lehetőségeit arra, hogy a szükséges mértékben járuljon hozzá a nemzeti jöve­delem gyarapításához. Ala­csony még a munka termelé­kenysége a gépiparban — mu­tat rá a Központi Bizottság ha­tározata — és ez gátolja, hogy a szükséges behozatalnak a mainál nagyobb részét fedez­zük kivitellel. Mégpedig a gazdaságosan előállított gép­ipari termékek kivételével! Azért is nagy jelentőségű ez ts határozat, mert kertelés nél­kül; jgya* határo250|teB- fflöíst Algír. Algéria népe a vasárnapi sorsdöntő népszavazáson eisöp rő többséggel tett hitet az or­szág függetlensége mellett. Ezt igazolják az első részeredmé­nyek, amelyek hétfőié virradó­ra váltak ismeretessé a rocher noir-i közigazgatási központ­ban. A vasárnapi népszavazás központi ellenőrző bizottsága hétfőn délben ismertette az AI gir városára ás Algír megyére vonatkozó végleges eredmé­nyeket: Algír város, a névjegyzékbe felvettek száma 461 101, lesza­vazott. 315 933, érvényes szava ­zat 307 068, igen-nel szavazott 302 309 (98,4 százalék),1 nem­mel szavazott 4759. Algír megye, a névjegyzékbe felvettek száma 835 540, lesza­Kádár János elvtárs megkezdte szabadságát Kádár János " elvtárs, ai MSZMP Központi Bizottságá­riak első titkára, a miniszter, tanács elnöke július 1-ével megkezdte évi rendes szM dó­ságát. vazott 618 280. érvényes szava­zat 607 642, igen-nel szavazott j 601 582. nem-me! szavazott 6060. A hírügynökségi jelentések ■ egyöntetűen kiemelik, hogy a. j népszavazás teljes nyugalom- ! ban folyt le, egyetlen lövés j sem dördült el. - j Az Algériai Köztársaság j ideiglenes kormányának tíz j minisztere — illetékes algériai; íori'ás szerint — jelenleg is j Tuniszban tartózkodik. A kor-1 mány szóvivője szerint Ben i Khedda miniszterelnök és kor- í mánya tagjai kedden külön-! repülőgéppel Indulnak Algírba. j A hétfő reggeli francia la- j pok nem vonják kétségbe, > hogy a népszavazás eredménye; az algériai nép elsöprő győzel-> mét jelenti. Rádióközvetítés xl országgyűlés ülései öl „Az országgyűlésről jelent­jük” címmel a Kossuth-rádió kedden 19.45—20.25-ig, szer­dán pedig 20.00—20.40-ig hang képeket ad az orszácmiűlés tanácskozásairól. Raul Castro Moszkvába« Raul Castro, a kubai for­radalmi fegyveres erők mi­nisztere hétfőn a szovjet hon­védelmi minisztérium meghí­vására magasrangú kubai ka­tonai személyiségek kíséreté­ben Moszkvába érkezett. Ön megh aj ids it rakodógép prototípusa készült el A Baranya megyei Építő- i ipari Vállalat gépészeti vezető- j ségének újítása alapján két! darab önmeghajtású rakodó- j gép prototípusát készítette el j a Szigetvári Kisgépgyártó és Auto-motor javító Vállalat. A gép működésének lényege a következő. Egy végtelen lán­con húsz kaparóséi!eg segítsé­gével, irányváltő és üresjárat biztosításával, elektromos ve­zérléssel ellátott szerkezet, tet­szés szerinti sebességgel előre, Lefátyolozott muzulmán nők sorban állnak egy algíri sza­vazó helyiség előtt, Telefoto — MTI külföldi képszolgálat Felvételi vizsgák a Pécsi Jogtudományi Egyetemen rá: a gépipari munkatermelé­kenység alacsony szintje és növekedésének lassú üteme csökkenti a gépipari termelés gazdaságosságait, lassítja egész népgazdaságunk fejlődését. Megmutatja a párt határo­zata, hogy mit kell tennünk annak érdekében, hogy gaz­daságosabban gyártsuk a kor­szerű gépeket és berendezése­ket. Megmutatja, hogy gyorsí­tani kell a gépipar’ ágazatai közötti arányok helyes irányú megváltoztatását, a gépipari termelés belső, technológiai szerkezetének fejlesztését. Létre keli hoznunk olyan üze­meket, amelyek központosítva gyártásiak gépelemeket, alkat­részeket, szerelési részegysége­ket. A Baranya megyei bánya- j művelés jelenlegi adottságai- j naik és jövőbeni fejlesztésének i érdekében most talán majd gyorsabban haladhatunk elő­re a bányagépgyártás fejlesz­tésében is. Régi, megoldatlan kérdés, hogy a bányagépes it és során nem eléggé körültekin­tően jártunk el, olyan — egyébként kitűnő — bányagé­peket állítottunk munkába, amelyek nem felelnek meg a művelési viszonyok sajátossá­gainak ebben a szénmedencé­ben. Ezért vagy mellőzték, vagy húzrták-halasztatták e gé- ! pék beállítását és csak hosz- | szas munkával járó átalakítás | után lehetett működésbe hozni őket. Napirendre lehetne tűzni most már egy Baranya medvé­ben létrehozandó bányagép­gyártó üzem Létesítését,"amely az itteni bányaművelési vi­szonyoknak megfelelően ala­kíthatná ki a géptípusokat. A vidéken létesítendő hír­adástechnikai ■ üzemek szük­ségességét is .felveti a .határo­zat. Ezek az üzemek korszerű híradástechnikai alkatrészeket gyártanának s az lenne a fel­adatuk, hogy megalapozzák, a félvezietők nagyüzemi ter­melését. Irányelveket ad a ha­tározat a dieselesitési program módosításához, a motorkerék­pár. a kerékpár, a varrógép, a háztartási gépek nagy sorozat­ban való gyártásához. Igen fontos, hogy ezeket a feladatokat megoldjuk. de ehhez az is szükséges, hogy a többi, erre hivatott iparág megadjon minden támogatást a gépipari gyártmányok mű­szaki fejlesztéséhez. A kohá­szat, a vegyipar, az építő- anyagipar szerepe különösen fontos ebben. Az építőamyagiparnak pél­dául fokoznia keli a termelé­keny megmunkáláshoz szüksé­ges császolóanyagok gyártását. Nagyon fontos szerepe van az elektromosiparban alkalma­zóét porcelán és kerámia ter­mékek fejlesztésében és ter­melésében. A gépipari üzemi pártszer­vezetek a közeljövőben meg­tárgyalják a Központi Bizott­ság határozatát. Megvitatják a határozatot a KB osztályai, a területi pártbizottságok, egye­temek, tudományos intézetek, főhatóságok pártszervezetei is. Nagyon fontos, hogy az ipa­ri üzemek pártszervezetei te­gyék az összes dolgozók ügyé­vé a műszaki színvonal emelé­sét, a technológia fejlesztését, a korszerűbb és gazdaságosabb termékek eLőállítását. Használják fel ennek érde­kében a helyi lehetőségeket, az újítómozgafomiban rejlő kimeríthetetlen tartalékokat és a szocialista brigádmozgalom- g*Bn €ST0fSBhi­szék és a bíróságon, már „bele is kóstoltam” az ügyekbe. Úgy érzem, hogy csak ezen a pá­lyán tudom megtalálni élet­hivatásomat. A római jogi tanszék előtt vékony, barna fiatalember áll, kezében a szükséges iratokkal. Wágner Lajosnak hívják. — Néhány hete, hogy Miskolcon érettségizett. — Sok szépet hallottam er­ről a városról. Édesapám 10 éven keresztül a bíróságon dől gozott. Ülnök volt. Tőle is so­kat hallottam és tanultam. Azonban saját elhatározásom alapján jelentkeztem erre a pályára. Aztán többet nem beszélhet­tünk, mert ő volt az utolsó vizsgázó annál a bizottságnál és szólították. ÍGY FOLYIK az élet ma is, holnap is és holnapután is a Pécsi Jogtudományi Egyete­men. Utána pedig a levelező hallgató jelöltek kerülnek a sorra;.. flBartójj zett. beszélgetett. Akadt fiú, de lány is. aki idegesen mászkált a folyosón. Ha nyílt valame­lyik bizottság ajtaja és rajta kijött az ..áldozat”, rögtön kö­rülvették : — Mit kérdeztek? Szigorú­ak? Milyen politikai kérdést kaptál? — és így tovább zápo­roztak a kérdések. A kipirult arcú" diók pedig alig győzött a kérdésekre válaszolni. Az­tán1 minden kezdődött elölről. Egy csinos, kékruhás barna lány a mamával együtt szur­kolt a folyosó zugában. Kész­séggel mutatkozott be és vála­szolt a kérdésekre. — Legalább könnyebben tel nek a percek — mondotta Bakó Ilona — és egy kicsit „fegyverszünetet” tart az izga­lom is. Én Szekszárdon érett­ségiztem tavaly és egy évet a bíróságon dolgoztam admi­nisztrátorként. Úgy érzem, hogy az írásbelim jól sikerült, de a szóbelitől nagyon félek. Hogy miért szeretnék jogász lenni? Már gyermekkorom­ban elhatároztam, hogy az le látra jántthaSó. Ilymódon a markolás mennyisége is tet- izés, illet%® szükség szerint raltoztatha'tőÁ A' serleges rés^ ;gy billenthető' és oldalirány- san mozgatható hidra van fel­szerelve s így válik lehetővé, fogy e gép nyomtávolságának szélességében az anyagot fel­szedik, tehát az eddigiektől el­térően nem mászik fel az anyagra. Előnye még, hogy a seriegek adagolótölcsérén ke­resztül egy hatméteres szállító szalagra tereli az anyagot, s ez a szalag ugyancsak emel­hető, illetve süllyeszthető, vagyis gépkocsi és nagy vago­nok rakodására egyaránt al­kalmas. A könnyű, korszerű gép gu­mikábellel. csatlakozik, amely a kábel hosszától függően üze­meltethető s vontatásra, de ten gelyen történő mozgatásra is alkalmas. A rakodás és a több­szöri átrakodás nehéz fizikai munkáját helyettesíti, s a gép kezeléséhez egy fő elégséges, A prototípusok beváltak s még ebben az évben hat dara­bot gyárt belőlük a vállalat az építőipar részére. Különben a lakosságszolgál­tatásban is figyelemreméltó posztot tölt be a vállalat. Az egészségügyi, a szociális mun­kakörülmények megjavítása érdekében szolgáltató, javító- hálózatot épít ki mind széle­sebb alapokra. Többek között a háztartási kisgépek javítását soron kívül, 8 napos határidő­vel vállalják, s emellett a kör­zetükhöz tartozó községekben munkaigény-felmérést végez­nek. A dolgozók egészségügyi körülményeinek szem előtt tar fásával még ebben az eszten­dőben 142 darab egyedi porel­szívó-gépet gyárt a helybeli cipogyári mérnökök újítása alapján. A porelszívókból ez- ideig 80 darabot készítettek a?. i A I HÉTFŐN reggel új arcok. I ünneplőbe öltözött lányok és ; fiúií népesítették be a Pécsi j Tudományegyetem Állam- és J Jogtudományi Karának folyo- ! sóit. Ezen a júliusi reggelen I megkezdődtek a felvételi vizs- ! gák. I — Négy napon keresztül i négy felvételiző bizottság előtt j folynak a vizsgák — mondot- ; ta tájékoztatásul dr. Kraulh \ János a tanulmányi osztály | vezetője. — Ébben az évben is 1 az elmúlt éviekhez hasonlóan i jóval többen kérték felvételü- j két egyetemünkre, mint ameny nyit valójában felvehetünk. Az első nap tapasztalai elég kedvezőek. Értesüléseim sze­rint a sok jeles és kitűnő hall­gatójelölt komoly felkészült­ségről tett tanúbizonyságot. Akadnak szép számmal olya­nok is, akik egy vagy több éves termelő munka után jöt­tek el a felvételi vizsgára. A folyosókon délután nagy izgalom uralkodott. Volt olyan, aid a pádon látszólag nyugod­tan ült. Volt aki társaikat ezer­

Next

/
Oldalképek
Tartalom