Dunántúli Napló, 1962. június (19. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-14 / 137. szám
4 MAPIO 1962. JÚNIUS U. Laoszi helyzetjelentésünk Megalakult a kormány, maradnak a% amerikaiak Szufanuvong nyilatkozata — Kennedy válasza Hruscsov üzenetére ytt vb vb vb vb vb vb vb vb vb ve vb vb vb vb vt Edekor érltezclt Csehszlovákia—Brazilja a daatőben Csehszlovákia—Jugoszlávia 3:1 (0:0 Vezette: Dienst (Svájc). Skoblar az 5. percben jó helyzetbe került, de az utolsó pillanatban szögletre szerelték. A másik oldalon Soskicsot Kadraba nagy lö vése tette próbára. A 13. percben Galics mesterien születette Sekula- racot, a jobbösszekötő lövését Schroiff azonban bravúrosan hárította. Rendkívül veszélyesek voltak a csehszlovák ellenakciók, ami kor pedig a jogszlávok lendülték előre, szinte az egész csehszlovák együttes védekezett. A második félidőt csehszlovák támadások vezették be. A 49. perc ben Kadraba nagy lövését Soskics rosszul hárította, kiesett kezéből a labda, s a berohanó Kadraba a helyzetet felismerve, fejjel a hálóba továbbította. (1:0). A „potyaízű” gól után a csehszlovákok még nagyobb gondot fordítottak á védekezésre. Egyideig álltáig is a sorozatos jugoszláv támadásokat, a 72. Brazília—Chile 4:2 (2:1) Vezette: Yamasaki (Peru) A 9. percben már a hazaiak hálójába került a labda. Zozimó leadásával Zagalló viharzott el. lö- vésszerű beadását R. Sanchez röviden mentette, s a 16-os oldalvonalánál álló Garrincha ballal, kapásból védhetetlenüi bombázott a hálóba. (1:0). A 31. percben újabb brazil gól következett. Zagalló jól lőtt be egy szögletet, Garrincha rohant a labdára, s mielőtt a védők közbeléphettek volna, a hálóba lőtte (2:0) Chilei rohamok következtek, s ezek a 43. percben értek góllá. Zitó felvágta Rojast. Toró állt a 18 méteres szabadrúgásnak és a jól eltalált lövés a hálóban kötött ki (2:1). Szünet után a közönség fergeteges bíztatása mellett harcoltak a chileiek az egyenlítésért, a 48. perc ben azonban tovább nőtt a brazilok előnye. Garrincha szögletére Didi ugrott fel. elvétette a labdát. Vava viszont jókor érkezett és a ll-£s pontról a hálóba felelt (3:1). Ha indul vissza Chiléből a magyar labdarúgó-válogatott percben azonban egy gyors akció után Jerkovicshoz került a labda, aki jól eltalált lövésével Schroiffot megadásra késztette. (1:1). Nagy lett az izgalom a pályán, keménye dett a küzdelem. A svájci Dienst játékvezető magához kérette a csa patkapitányokat és közölte velük, hogy a legkisebb szabálytalanság- esetén kiállítás következik. Az utol só 10 percben váratlan fordulatot vett a mérkőzés. A 31. percben Kvasnak a félpályáról hozta fel a labdát nagyszerűen adott Scherer elé, aki elhúzott a védők melleit és a kifutó Soskics mellett biztosan lőtt a hálóba. (2:1). A jugo- szlávok teljesen megzavarodtak, a 85. percben Markovics kézzel érintette a labdát a büntető területen belül, bár nem volt szándékos az eset. Dienst határozottan 11-est ítélt, s ezt Scherer .biztosan értékesítette. (3:1). A hátralévő percek már különösebb izgalom nélkül teltek el. A 62. percben Ramirez tört előre, éles beadását Zozimo kézzel állította niég, a játékvezető azonnal 11-est ítélt. L. Sanchez olyan erővel lőtte a büntetőt, hogy a labda kipattant a hólótartó vasról. (3:2). Ismét érdekes lett a játék hevesebb a küzdelem. Több ke-- ménykedés is előfordult. A 78 perc ben végleg eldőlt a találkozó sorsa, amikor Zagalló leadását Vava helyezte a hazaiak hálójába (4:2). Nem volt méltó a hajrá a nagyiramú, hatalmas érdeklődéssel várt mérkőzéshez. A 80. percben Landa „kakaskodott** a brazilokkal, ezért a kiállítás sorsára jutott. Három perccel később Garrincha vesztette el a -fejét, „belépett’ Rojasnak, a chilei játékos elterült, és a kiváló jobbszélsőt szintén kiállították. A pályáról levonuló Garrincha ellen hatalmas tüntetésbe kezdett a közönség, két percig állt a játék. Közben Rojast levitték a pályáról és Chile 9 já#kossal fejezte be a mérkőzést. ■ * CideUtsttytU a nagyvilágból REPÜLŐGÉP 6100« MÉTER MAGASBAN Edwards légitámaszpont. A kalií ormai Edwars légiié maszpon tói egy magassági repülések céljára épített külön leges repülőgép 61 000 méter magasságra emelkedett. A kísérleti repülőgépet 14 000 méter magasságból bocsátotta út jára egy B—52 típusú bombázó. Ezután a gépnek 155 másodpercre volt szükség a .61 kilométeres magasság eléréséhez. TOMBOLÖ ORKAN PAKISZTÁNBAN Karacsi (Reuter) Heves szélvihar kilenc halál esetet és hatalmas károkat okozott a pakisztáni Rawalpindi helységben. Az óránként 177 kilométer sebességű szél házakat döntött romba, fákat csavart ki, elszakította az elektromos és távbeszélő vonalakat. CSŐDBE MENT MICKEY ROONEY Hollywood (Reuter). Mickey Rooney, az egykori híres gyermekszínész fizetés- képtelenségre hivatkozva csődöt jelentett be. A ma 39 éves színész többek között egy magánszemélynek 168 000 dollárral tartozik, azonkivül 106 000 dolláros adóhátraléka van. ELÁJULT a hőségben A jegesmedve ■ Kairó (Reuter). Kairóban a keddi 44 fofct» hőséget az egyiptomi főváros állatkertjének lakói is megsínylették. A jegesmedvék elájultak, egy csimpáz anya kora szülöttet hozott a világra, a vi-* állovak pedig egész nap nem jöttek ki a vízből. A vastag bundájú mackókat a tűzoltóság fecskendőkkel enyhítette, később pedig az. ápolók hatalmas ventillátorokkal tették számukra elviselhetővé a pokoli hőséget. Sátorépítéshez férfi dolgozókat felveszünk, jelentkezés VT. 15-én reggel 6 árakor Európa Cirkusz Pécs, Vásártér 32203 Központi javítóműhelyünkbe egy Ácsot felveszünk. Jelentkezés: Baranya megyei Téglagyári ES Pécs, Rákóczi út 11; 31951 Washington. Lincoln White, az amerikai külügyminisztérium szóvivője keddi sajtóértekezletén kijelentette, hogy a laoszi megegyezés mögött, úgymond, nagy kérdőjelek meredeznek. Szükségesnek tartotta, hogy idézze Kennedy elnököt: a Thaiföldre irányított amerikai csapatok addig maradnak Laosz szomszédságában, ameddig „ez szükségesnek látszik”. A szóvivő hozzáfűzte: ebben az időpontban senki nem tudja meghatározná az amerikai csapatok ott-tartózkodásának határidejét. Harrimann, távolkeleti ügyekkel foglalkozó amerikai államtitkár nyilatkozatot adott az egyik amerikai televíziós állomás riporterének. Kijelentette, hogy a laoszi koalíciós kormány megalakí- tása még nem jelenti az 1 Párizs. A francia nemzetgyűlés többsége szerdán szavazás nélkül elvetette a kormány külpolitikai programját. A szokatlan eseményre a nemzetgyűlés külpolitikai vitájának kezdetén került sor. A vita megnyitása előtt Couve de Murville külügyminiszter a kormány külpolitikai programját körvonalazó nyilatkozatot olvasott fel. A külügyminiszter beszéde után Simonnet, a külügyi bizottság elnöke, a MRP tagja követelte, hogy a kormány a vita után bocsássa szavazásra külpolitikai programját. Pompidou miniszterelnök már előzőleg elutasította a külügyi bizottságnak ezt a kérését és ezúttal sem merte megkockáztatni a szavazást. A de Gaulle-i alkotmány szerint a kormány szerint a kormány állapítja meg a nemzetgyűlés programját és így csak formális bizalmatlansági javaslat esetén kénytelen szavazást el- rendelná. A miniszterelnök elutasító válasza után Simonét képviselő nyilatkozatot olvasott fel, amelyben 280 képviselő de amerikai csapatok visszavo- 1 nását Thaiföldről. Azt mondta, hogy a Thaiföldén partratett amerikai csapa- 1 toknak fenn kell tartamok az amerikai erő helyzetét a délkeletázsiai országokban. Harri- rnanin nyilatkozatából az is kitűnik, hogy a kormányválság kérdésének rendezésével sem hívják haza a jobboldali laoszi csapatokhoz delegált úgynevezett katonai tanácsadókat. Peking. Szufanuvong herceg, a hétfőn megalakult laoszi koalíciós kormány mámszterelnök- helyettese, a Laoszi Hazafias Front Pártjának elnöke írásos nyilatkozatot juttatott el a laoszi ideiglenes koalíciós kormány megalakulásával kapcsolatban a sajtó képviselőihez. Nyilatkozatában Szufanuvong örömét fejezi ki afölött, hogy a három herceg négynapos tárgyalásai Gaulle „európai politikája” ellen foglalt állást. A nyilatkozat aláírói ezután elhagyták az üléstermet. A francia nemzetgyűlésnek összesen 545 tagja van. Az ülésteremben gyakorlatilag csak az UUR-nek, de Gaulle pártjának képviselői maradtak. A Francia Kommunista Párt képviselői kezdettől fogva távolmaradtak az ülésről. Amerikaellenes tüntetés Salvadorban San Jose (Uj-Kína). Tomboló tüntetés fogadta a salvadari fővárosban azt a diplomatát, aki Kennedy „szövetség a haladásért” programjának ügyeit vezeti. A salvadori demokratikus szervezetek, illetve diákszervezetek nagyszabású tiltakozó hadjáratot kezdtek az amerikai propaganda éllen. Franco fokozza a terrort London. A Daily Mirror madridi tudósítója jelenti, hogy Franco spanyol diktátor újabb „tisztogatást” kezdett az országban. A rezsim politikai ellenfeleit vagy a Kanári-szigetekre küldik száműzetésbe, vagy kénytelenek elhagyni Spanyolországot. A börtönök zsúfolásig telitek Franco ellenfeleivel. Az utóbbi sztrájkmozgalom közel száz vezetőjét továbbra is letartóztatásban tartják. Pécs mj. Város Tanácsa VB Építési és Közlekedési Osztálya keres okleveles épi észmérnököket vagy általános mérne őket Fizetés a 1222 és 1622 kulcs szám szerint. — Jelentkezés írásban részletes önéletrajzzal az osztály címére postázandó. 366 Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó feleség, édesanya, anyós, nagyanya idős Krausz Ferencné Filips Eva június 12-én 63 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt Temetése június lS-én, pénteken tél 4 óraikor lesz a pécsi köztemetőben. 4M A gyászoló család. után megkötötték a koalíciós kormány megalakulásáról szóló egyezményt. Jelentős haladás ez a laoszi probléma békés rendezésének útján — állapítja meg Szufa- nuvonig. A Laoszi Hazafias Front Pártja — mutat rá nyilatkozatában Szufanuvong — a tárgyalásokon fontos engedményeket tett, mivel a béke és a semlegesség politikájából s a laoszi nép legbelső vágyaiból indult ki, őszintén törekedett a három herceg közötti teljes megegyezésre. Minden tőlünk telhetőt megteszünk — hangzik a nyilatkozat —, hogy biztosítsuk Laosz igazi békéjét és függetlenségét. Ez a mi szilárd és rendíthetetlen álláspontunk. Washington A Fehér Házban szerdán nyilvánosságra hozták Kennedy elnöknek Hruscsov szovjet miniszterelnök üzenetére adott válaszát. Az amerikai eflnök válaszában hangsúlyozza: „A Souvan- na Phouma vezetése alatt álló nemzetközi egységkormány megalakítása mérföldkövet jelent azokban az erőfeszítésekben, amelyeket e cél elérése érdekében, különösen a bécsi találkozó után tettek. Rendisívül fontos, hogy a genfi értekezlet küldötteivel szorosan együttműködjünk az egyezmények végrehajtása céljából”. Az elnök üzenetében kijelenti, nem szabad megengedni, hogy megsemisítsék az eddig elért haladást. Kennedy hangsúlyozza, egyetért Hruscsnovnak azzal a nézetével, hogy a laoszi probléma rendezésében elért haladás hozzájárulhat más nemzetközi kérdések megoldásához is. „Ha közösen segíthetünk a semleges és független Laosz megteremtésében, akkor ennek az eredménynek a jelentősége minden bizonnyal túlnő Laosz határain” — hangoztatja az amerikai elnök. Berlin. Szerdán újabb részletek kerültek nyilvánosságra arról a bombamerényletről, amelyet „ismeretlen tettesek” hajtottak végre hétfőn Nyugat-Berlinben az NDK államhatárán emelt betonfal ellen. Az említett napon, délután 5 óra tájban a Potsdamer- Platz közelében, a Stressemann Strasse és Prinz-Albrecht-stras- se sarkán történt a robbanás. A határfal megrongálódott, s a repeszdarabok az NDK területére, 50 méternyire a határtól értek földet. Nyugat-Berlin szenátusának szóvivője megpróbálta bagatellizálni az újabb merényletet, azt állítva, hogy „a merénylők szándéka nevetséges”. Minthogy Nyugat-Berlin közvéleménye általában nem ért egyet az ilyen kihívásokkal, Albertz belügyi szenátor is kénytelen volt nyilatkozni. Azzal igyekezett megnyugtatni a lakosságot, hogy a „merénylet dilettánsok műve volt”. A nyugat-berlini lapok közül csupán a „Telegraph” adott hangot a közvélemény felháboVáliLatatunk a gumi vulkanizáló műhelyét ismét fetfej lesztette Kedvező határidővel vállaljuk minden méretű gumiabroncs és tömlő javítását és futózását Kisgépgyártó és Autó-motor Javító Vállalat Szigetvár. 349 A magyar labdarúgó-válogatott eredetileg szerdára tervezte hazautazását Chiléből. Az útiterv az utolsó pillanatban megváltozott. A magyar sportküldöttség csak ma délelőtt folyamán indul el Santiago I rodásának. „Veszélyes játék” című vezércikkében a lap rámutat, hogy az ilyen akciók csak még jobban kiélezik a helyzetet. „Az ilyesmi bűnös és felelőtlen játék a tűzzel” — figyelmeztet a „Telegraph”, hozzátéve, hogy a tetteseket ki kell nyomozni. A szovjet kormány a múlt hét csütörtökjén a három nyu gáti megszálló hatalomhoz intézett jegyzékében tiltakozott az ellen, hogy Nyugat-Berlint New York. A küszöbönálló leszerelési és békevilágikongresszus „rendkívül kedvezően hat majd az amerikai munkásokra, mert meg fogja mutatni egyebek kö zött azokat a gazdasági és társadalmi előnyöket, amelyeket a fegyverkezési verseny és az atomfegyver-kísérletek megszüntetése, valamint az általános és teljes leszerelés igér” — mondotta Robert Dann, a mun kaügyi kérdésekkel foglalkozó amerikai tudományos kutató társaság igazgatója a TASZSZ tudósítójának. — Minden amerikai szervezett munkásnak támogatnia kell a leszerelési és békevilágkongresszust. Buenos Aires. Maria Rosa Oliver, a nemzet közi Lenin Békedíjjal kitüntetett, ismert argentin közéleti személyiség a júliusban megból. s előreláthatólag pénteken a déli' órákban érkezik meg Genflv. A svájci városból valószínűiéi különgép szállítja Budapestre a magyar labdarúgókat. az NDK-elleni provokációkra használják fel. A jegyzék felsorolja a legutóbbi merényleteket és határprovokációkat, amelyek során meggyilkolták az NDK határőrségének egyik tiszthelyettesét, egy másikat pedig súLyosan megsebesítettek. A szovjet kormány az Amerikai Egyesült Államok, Anglia és Franciaország kormányaira hárítja a felelősseget a provokációkból fakad > következményekért. nyíló leszerelési és békevilágkongresszussal kapcsolatban az alábbi nyilatkozatot adta a TASZSZ tudósítójának: Egy fél évszázad múlva, de lehet, hogy hamarabb is, a/, emberiség nehezen érti majd rfieg, hogy a jelenlegi tudományos és műszaki eredményekben olyan gazdag korszakban emberek éltek, akik eszüket, idejüket rombolásra és gyilkolásra szolgáló eszközök feltalálására és gyártására fordították. Azok a férfiak és nők. akis részt vesznek majd ezen a kongresszuson, már most felteszik a kérdést. Számuk állan öóan növekszik és készek össze fogni, hogy leküzdhetetlen aka dályt teremtsenek minden katonai terv útjába. Ezek a férfiak és nők Moszkvába utaznak, hogy együtt keressék és találják meg a megoldást június 11—24-ig Janus Pannonius utca 11. sz. MSZT Székház* Sétatérnél Nyitva : 11—19 óráig A kiállított bútorok a helyszínen megvásárolhatók Minden érdeklődőt vár a Pécsi Kiskereskedelmi Vállalat 32414 A francia nemzetgyűlés többsége elutasította de Gaulle „európai politikáját“ és kivonult az ülésteremből Hyygal-Serlin vezetői megpróbálják Mii a berlini halárnál végrehajtott újabb provokációtN yilatkozatok a küszöbönálló moszkvai leszerelési és békeviiágkongresszusrót 4