Dunántúli Napló, 1962. június (19. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-29 / 150. szám

6 NAPLÓ m JÚNIUS » 1 Képünkön a bajnokságot nyerő Pé osszabolcsi Bányász labdarúgó­csapata. Reméljük, az NB m-ban is megállják majd a helyüket! A mohácsi járásban is befejeződött a labdarúgó-idény Majs csapata nyerte a bajnokságot A mdhácsi járási labdarúgó- bajnokságban 12 csapat vett részt, amelyek 20 egymás elleni mérkőzé­sén vetélkedtek a bajnoki par­tokért. A falusi fiatalság aportígényeit megfelelő mértékben elégítette ki • labdarúgó-bajnokság által nyúj­totta lehetőség, ezen túlmenően a falu dolgozóit vasárnapról va­sárnapra megfelelő szórakozáshoz is juttatták a mérkőzések. Egy­két esettől eltekintve a mérkőzé­sek sportszerű légkörben és kere­tek között bonyolódtak le, a fe­gyelmi helyzet az elmúlt évekhez képest, javult. A bajnoki címei =« ét ezzel az új bajnoki idényben felsőbb osz­tályban való játszás jogát — « Majs csapata szerezte meg. A máj­úi együttes c bajnokság tartama Matt végig jó teljesítményt nyújtr Ka, megérdemelten lett csoportel­ső. A bajnokság ideje alatt muta­tott játéka biztosíték arra, hogy az összevont járási bajnokságban is megfogják állni helyüket a máj­éi fiatalok. Somberek csapata nagy harc után szerezte meg az előkelő má­sodik helyezést. A csapat lelkes vezetői szép munkát vegeztek a fe­gyelem megszilárdítása terén, a csapat pedig főként küzdeni tudás­itől vizsgázott jól. Nagynyárád labdarúgása kezdi elérni a korábbi szintet erre utal a csapat jelenlegi harmadik he­lyezése Is. A jól dolgozó vezetés­nek ebben nagy szerepe van. Palotabozsok sportszerű együttes benyomását keltette, különösen ta­vaszi szereplésük biztató, ebben a íöérdem Kátat sporttársé. Görcsönydoboka várakozásom fe­lül szerepelt, mely a lelkesedés és sportszerűség eredménye, ebben nagy szerepük van & helyi peda­gógusoknak. Már ok labdarúgói többre lenné­nek képesek, teljesítményük Igen hullámzó volt. Érettségizett fiúkat és lányokat ipari tanulónak kelmefestő, vegytisztító szak­mában alkalmaz a Patyolat Vállalat, — Jelentkezés: Szá­llt ö. *02 Udvar csapata szintén jól szere­pelt, lelkesek és küzdeni tudók. Sátorhely a mezőny legfiatalabb együttese, ha a megkezdett úton haladnak, még sok sikert arathat­nak. láppá labdarúgód nem a tőlük várt eredményeket érték el, ke­vesebbet nyújtottak, jövőre javíta- niok keü. r Töttös magárahagyotfc, vezetés nélküli fiataljai több sportszerűt- lenséget követtek et, eredményük sem kielégítő. A aeanás oly ré­gen jó csapattal rendelkező község labdarúgásálban nagy visszaesés következett be. Dunafalva sportszerű őszi sze­replés után a tavaszi Idényben erősen visszaesett, ez a bajnokság­ból való törléshez vezetett Bóly tartalékcsapata csak a tava­szi Idényben kapcsolódott be a küzdelembe és szép szerepléssel hívta fel magára a figyelmet A bajnokság végeredménye: 1. Máj* 20 14 2 4 56:24 30 2. Somberek 20 11 4 5 44:28 26 3. Nagynyárád 20 12 2 6 36:38 26 4. F.-borsok 20 10 4 6 48.23 24 5. G.-dobofca 20 9 5 9 39:34 23 6. Márak 20 8 7 5 35:32 23 7. Udvar 30 7 4 9 29:42 18 8. Sátorhely 20 5 6 9 26:32 16 9. Lippó 30 6 3 11 24:37 15 10. Töttös 20 4 2 14 19:47 10 11. Dumeialva 20 4 1 15 24:44 9 7. Bóly n. 22 8 i 10 47:40 20 Elmarad az ifjúsági válogatott mérkőzése A megyei Ifjúsági válogató., va­sárnapra kürt Somogv megye elle­ni mérkőzése elmarad, mert a So­mogy megyei Labdarúgó Szövet­ség a bajnoki fordulóra való te­kintettel, annak elhalasztását kér­te. A két szövetség megegyezett, hogy a mérkőzést július hó '-én, szerdán Pécsett fél 6 órás kezdet­tel, a Postás-pályán játszók le. ic n nui A labdarúgó-meiY3balno síg tapasz alatai Négy bajnokjelölt nagy harca — Fiatalok bajnoksága — A tavaszi gólszegénység okai — Statisztika június 17-ón nagy harc után — csak az utolsó fordulóban — dőlt él az 1961—62. évi megyei labda­rúgóba jnokság sorsa. A bajnoki címet a Pécsszabolcsl Bányász labdarugói szerezték meg, maguk- mögé utasítva a PEAC, Szászvári Bányász és Urán SC ugyancsak bajnokságratörö együtteseit. A ki­esés sorsára a Vajszló, Beremend és a már őszi idény végén vissza­lépett Villány jutott Éles küzdelem az első helyért Az elmúlt megyebajnokság kez­detekor négy csapat, az NB m-ból kiesett PEAC, a múlt évi 2. és 3. helyezett Pécsszabolcsl és Szászvá­ri Bányász, valamint a felerősödött Urán SC egyforma eséllyel pályá­zott az első helyre. A legjobb rajtot az egyetemisták vették, az őszí idény befejezésekor a táblázat első helyén álltak 3 ponttal a Szászvári Bányász, * ponttal az Urán SC és S ponttal a Pécsszabolcsi Bányász labdarúgói előtt A Szászvári Bányász ősszel jól tartotta magát, nem szakadt 1« túlságosan a listavezetőtől, sőt, megelőzte az Urán SC-t és a mér­sékelten szereplő Pécsszabolcsl Bányászt Is. Az őszi eredmények alapján úgy látszott, hogy a bajnokság végle­ges sorsát a PEAC és a Szászvár egymásköz „intézi el”. Nos, a va­lóság erősen rácáfolt erre a fel­tevésre. Ugyanis az egyetemisták rendkívül rosszul szerepeltek az első hét tavaszi forduló mérkőzé­sein. Sorba hullatták pontjaikat, úgy, hogy a tabella 4. helyére es­tek vissza. Ezzel szemben a baj­nokságot nyert Pécsszabolcs szor­galmasa n gyűjtögette a pontokat, viszont a Szászvár és Urán SC igen szeszélyesen szerepelt, várat­lan bravúrok után még váratla­nabb pontveszteségek következtek. A tavaszi idény közepére gyö­keresen megváltozott az élcsoport állása, a PEAC a 4. helyre esett vissza és a Szászvár tört az élre, a szorosan nyomában levő Pécs- szabolccsal. Ebben a verseny-idő­szakban került sor a rangadó mér­kőzésekre, melyeken meglepetés­re az addig gyengén szereplő PEAC szerezte a legtöbb pontot, viszont az Urán SC a rangadókon sorban alulmaradt, ezenkívül több nem várt ponthullatás után a 10. fordulótól már nem volt esélyes. A Pécsszabolcs telkes játékkal rendre gyűjtötte a pontokat, ta­vasszal csak a PEAC-cal szem­ben maradt alul és egyszer mér­kőzött döntetlenül. Ezzé* a bravú­ros tavaszi eredménnyel nemcsak behozta a PEAC 5 pontos őszi elő­nyét, hanem még két pont előny­nyel nyerte a bajnokságot. Végre több évi küzdelmes munkára tet­ték fel a szabolcsi bányászfiúk a koronát, bejutottak vágyaik földjére, az NB 111-ba, ahol sike­res szereplésüket kívánjuk. Túlsúlyban a fiatalok Az idei megyebajnokság egyik legszembetűnőbb jelensége a nagy­mérvű fiatalítási folyamat volt. Hétről-hétre nőtt a mérkőzéseken szóhoz jutó fiatal labdarúgók szá­ma, ezen a téren valamennyi sportkör jelentős előrehaladást tett. A nagymérvű fiatalítás átme­netileg ugyan a színvonal süllye­dését okozta és egyes csapatoknál az eredmény sem volt a várt, de a jövő csapatát kereső edzők és vezetők bizakodása úgy vélj ük nem alaptalan és hamarosan meghoz­za gyümölcsét Hanyatlás a vidéki csapatoknál Ez évben három vidéki csapat esett ki a bajnokságból, ezen túl­menően több vidéki csapat nem tudta azt a helyezést megszerezni, melyen az előző évben végzett. Az első hat helyezett csapat között csak kettő a vidéki. Ebből az a következtetés vonható le, hogy a vidéki labdarúgásban visszaesés következett be. E visszaesés elsőd­leges okait abban látjuk, hogy a legtöbb vidéki csapat nem ren­delkezik megfelelő számú játékos állománnyal, nehezen tudják pó­tolni a különböző okok miatt nem játszatható, vagy esetleg távozott játékosokat. Ily jelenségeik vol­tak tapasztalhatók Szigetváron, Siklóson, Beremenden és Villány­ban. . A tavaszi gólképtelenség okai A tavaszi és őszi idény gólhely­zetének összehasonlítása, azt mu­tatja, hogy ősszel 402, tavasszal pedig csak 315 gól esett. A tavaszi gólszegénység főoka az volt, hogy a Villány visszalépésével 15 mér­kőzéssel kevesebbet játszottak, ezen túlmenően egyes csapatok va­lójában rendkívül eredménytelenül játszottak. E téren elsőség” a Siklóst iileti, amely csapat 15 ta­vaszi mérkőzésen mindössze 4 gól­lal tudta megterhelni az ellenfelek hálóját, nem sokkal jobb a Postás és Beremend mérlege sem, akik 8—8 gólt lőttek. Ugyancsak keve­sebbszer találtak az ellenfél háló­jába a Szászvár, Urán SC, Kinizsi, Bóly, Vasas I. Bányász, Porcelán- gyár, Sziikra és Vajszló csatárai is. Egy kis statisztika. • • szerzett %-OS adott Helyezés, pont eredmény gólok <3 p 1 1 gj l $ Tg 1 i > i s 1 s i > $ a <ö ■3 & s *ő $ 1. Póossmbofcs 4 1 2 20 27 66.7 90.« 35 47 2. PEAC 1 1 — 25 20 83.3 66.7 40 40 3. Szászvár 2 6—7 5 22 19 73.3 68.3 38 30 4. Urán SC 3 6—7 10 21 19 70.0 68.3 39 35 5. F. Kinizsi 6 2 4 18 23 60.0 70.0 29 20 6. Bóly 7 3—5 3 18 20 60.0 66.7 26 24 7. Vasas I. B„ 8 3-6 12 17 20 56,7 66.7 25 24 8. P. Porcelángyár 5 9 8 20 15 66.7 50.0 22 17 9. Szigetvár 10 8 7 15 17 50.0 56.7 16 16 10. P. Szákra 9 12—14 9 16 9 53.3 30.0 25 16 11. P. Előre 12 10—11 —» 10 14 33.3 46.7 18 16 12. P. Postás 13 10—11 8 9 14 30.0 46.7 21 8 13. Siklós 11 12—14 6 13 9 43.3 30.0 16 4 !4. Vajszló 14 12—14 — 6 9 20.0 30.0 23 13 15. Beremend 16 15 13 6 4 20.0 13.3 15 8 16. Villány 15 16 14 6 « 20.0 H Komlói Bányász— Kalocsa válogatottja 5:1 (2:1) Kalocsa, 1500 néző, vezette: Rónai. A Komlói Bányász a kalocsai KISZ meghívásának tett eleget szerdán, amikor is a város válo­gatottjával edzömérkőzóst játszott. Ezen a találkozón a komlói együt­tes több próbajátéikost is szerepel­tetett. A kitűnő talajú pályán milrf két fél részéről igen jó játék ala­kult ki, s a komlói szakvezetők egyöntetű véleménye, hogy mind­két csapat, de különösen a Bá­nyász együttes ,igen jó játékot mu­tatott. A találkozót baráti vacsora követte, melyen a két város veze­tői és labdarúgói a jövőt illetően is sportbarátságot kötöttek. Geller győzött Ben kő ellen A curacaói Willemstadban utolsó függőjalszma befejezése',vi véget ért a sakkvilágbajnok-jelói- tek versenye. A szovjet Geller le­győzte az amerikai Benltőt és ez­zel felzárkózott kocvfitársa, Kérész mellé. A világbajnoki címért egyébként a szovjet Tigram Pet- roszjan mérkőzik majd Moszkvá­ban. A világbaj nok-j elöltek versenyé­nek végeredménye: Petroszjan (Szovjetunió) 17,5 p. Kérész (Szovjetunió) és Geller (Szovjetunió 17—17 p. Fisher (Egyesült Államok) 14 p. Korcsnoj (Szovjetunió) 13,5 p. Benkő (Egyesült Államok) 12 p. Tál (Szovjetunió) 7 p. Filip (Csehszlovák) 7 pont Egy eredményes versenyző Hat évvel ezei-ct, amikor beirat­kozott a pécsi orvosegyetemre, a PEAC atlétikai szakosztályának ve­zetői nagy örömmel fogadták. Tóth Klári, a középiskolás versenyeken is már jó hírnevet vívott ki ma­gának. Dobóatlé^nak indult, de később az ugró- és futószámokban, sőt a 80 méteres gátfutásban is ki­magasló eredményeket ért el. Edzője Solymosi Egon, a magyar atlétaválogatott egykori kapitá­nya a legnagyobb elismeréssel be­szélt a szerény, csendes sportoló­ról. — Rá mindig számíthatunk, a leg nagyobb vizsgaidőben, a nyár’ szü nctbHn is bármikor a szakosztály rendelkezésére áll. A dobószámo­kat kedveli leginkább, de ha a szakosztály érdeke úgy kívánja, az ugró- és futószámokban is elindul. A 80 m-es gátfutással is megpró­bálkozott, hogy milyen eredmény­nyel: a főiskolai bajnokságon az idén ebben a számban második lett. Kevés magyar főiskolás atléta dicsekedhet olyan bajnoki szerep­léssel, mint Tóth Klári. Hat év alatt több, mint 20 helyezést szer­zett, de a legnagyobb vágyát, a fő­iskolás bajnoikságo-t még egyetlen­egy alkalommal sem sikerült elér­nie. Pedig hányszor, de hányszor állt már olyan közel hozzá. Bal­APPÓMIBDETESEK Egy új állapotban lé­vő kombináltszekrény olcsón eladó. Hargita utca 6 sz. ________467 5 00 négyszögöl gyü­mölcsös eladó. Érdek­lődni Nagy-Szkókó 36. ________________32995 10 mázsa morzsolt ku­korica eladó. ITT. Gör­gey u. 6. sz. Telefon: 33-20. __________32999 H AJTÖKAT felve­szünk ÉM. 5 sz. ÉPFU Kirendeltsége Pécs, Majláth utca 4 sz. __________________468 Veszprémi háromszo­bás. komfortos csalá­di házat elcserélnék hasonló pécsiért. Szt. István tér 13. Gond­nok____________32964 K ülönbejáratú főbér­leti szobát keresek . ,B elvá rost* ’ j eligére Sallai utcai hirdetőbe. _______________32965 P ianinó vllágmárkás, luxuskivitelben eladó. József utca 18., felső csengő este 6 után. 32921 Eladó úi szerű kisipa­ri francia «ötét b*1* világos félháló. szekré nyék. márványlapos mosdó. sodron vök matracok és más egyéb. Hőgyos Endre utca 18 GB, Pogány községben, — Zrínyi u. 21. sz. ház beköltözhetően eladó. 32947 Központi munkahe­lyen alkalmaznánk az alábbi végzettséggel és végzettségükhöz gyakorlattal rendelke­ző dolgozókat: Okle­veles közgazdászt, ok­leveles építészmérnö­köt, valamint mérleg­képes könyvelőt. Je­lentkezés önéletrajzzal ,,Ipari terület” jeligé­re Sallai utcai ihiij- detőbe. 32948 Beköltözhető családi ház, 400 négyszögöl te lekkel eladó. Érdek­lődni lehet Vak Boty- tyán utca 65. 32949 Nagyágon saját szoba, konyha, melléképüle­tekkel, 958 négyszögöl kerttel, egy része gyü­mölcsös, villany, kút van, beköltözhető, 21 ezerért eladó. Utolsó állomás Vásároldombó Czipó István, Nagyág. 398 Nagy gyakorlattal ren delkező perfekt gyors és gépírónőt felvesz a Pécsi Porcelángyár. 32901 Egy 22 hektós kád eladói Pataca I sz. - 496 TMK villanyszerelőt azonnali hatállyal fel­veszünk. Fizetés 8.50 Ft/óra. Jelentkezés: Pécs, Perc zol utca 2. a munkaügyön. Építő­anyagipari ÉS. 32905 Egyszoba, félkomfor­tos öröklakás beköl­tözhetően eladó. — Fenyvesi, Bajcsy-Zsi- linszky út 41. 32882 Asztalosokat keres a vókányi Uj Élet Ter­melőszövetkezet. Fize­tés megegyezés szerint Jelentkezni lehet a vó kányi tsz irodában. ______________ 32822 B iztos hatású „Droho- ka” tyúkszem tapasz 3,60-ért kapható Hor­váth drogériában. — Szombathely, Kossuth L. utca. 428 Figyelem! BMW sze­mélygépkocsi kifogás­talan, szép eladó. — Megtekinthető: szom­bat 10-től vasárnap vé gig Pécsett a piac­téren. — Rendszáma: CB 82—47. 404 500 négyszögöl szőlő présházzal, Inkh^tó szobával, beköltözhe­tően eladó. — Pellérd, Szőlőhegy. Menyecske völgy 85 sz. Fejes Já­nos. 53010 Arpahántoló príma ál­lapotban eladó. „Jó j övedelem’ * j eligére Sallai utcai hirdetőbe. 3300Ö Üres főbérleti külön­béi ánatú szobát kere­sek „Július” jeligére Sallai utcai hirdetőbe. ________________33008 V eszek rekamiét, há­romajtós szekrényt, kombináltszobát, asz­talokat, konyhabútort, ágyakat Soóky bútor­üzlet, Zsolnay u. 1. _______________33007 B útort, hálószobabú­tort. konyhabútort, szekrényeket, kedvez­ményes áron vásárol­hat Soóky bútorüzleté­ben, Zsolnay u. 1. 33006 Sürgősen eladó egy kombinált gyalugép motorral. Ady Endre utca 25 6Z. Kiss. 33005 Házhely Losonc és Hegy alia utca között eladó. — Érdeklődni: Kossuth u. 52. fod­rászat, W ittmernél. 33001 Kiadó külőnbeláratú albérleti szoba üresen vagy bútorozva gyer­mektelen dolgozó há­zaspárnak. Kertváros. Gárdonyi u. 45 sz. 33029 Figyelem! Príma hasz nált tetőléc és geren­da eladó. Érdeklődni: 54-12 telefonon. 83023 Keresek szolid férfi albérlőt. Pozsony u. 2. f&zt. Egyetem mögött ________________33022 E ladó csőgamitúra, hárma sszekrény, re- kamiék, párnázott szé kék, asztalok, szekré­nyeit, konyhaszekré­nyek, sublót, íróaszta­lok, éjjeliszekrények. Kottáinál, Rákóczi út 48 sz. 501 Veszek hálószobaibú­tort, ©ezionokat. reka- miékat, matracokat, sodronyokat, ágynemű tolláit, varrógépet, — kályhákat, fürdőkáda­kat, íróasztalokat, ágy betéteket. Koltai, Rá­kóczi út 48 sz. 500 Balatonfenyvesen ket­tőszobás, vízparti vil­la nyaralásra kulcsát­adással azonnal kiadó. Telefon: 43^38, 496 Zastava Fiat 600-as — igényesnek éLadó. — Bischof János, Pécs, Borbála-telep 95. 463 Topolinó felújítva igé­nyesnek eladó. Petőfi u. 59. rn. em. U. — Délután 5 óráig. 456 Kétszemélyes rekamié kerékasztal, szép kivi­telezésű igényesnek eladó. Mezőszél u. 1. IL em. 5. ____ 449 N yugdíjas értelmiségi 500 Ft-os állást keres. Telefon: 16-50 102-es mellékállomás. ______________ 503 B eköltözhető szoba, konyha. fürdőszobás ház eladó. Vak Boty- tyán u. 38 sz. __________________490 Nyugdíjkorhatárt be­töltött gyermekszerető özvegy, diplomás csa­ládnál elhelyezkedne. Lakásom van. Telefon 32-02._____________486 P ellérden egy sarok­ház. 600 n. öl kerttel és 500 n. öl szőlővel olcsón eladó. Petőfi utca 40 sz._______485 H ajat magas áron ve­szek. Till, Vitéz u. 2. 82987 Tanulót felveszek. — Végh László villany­szerélő mester Pécs, Szilágyi Dezső u. 6. Telefon: 49-68. 427 Lakás felszámolás. — Olcsón eladó kitűnő Singer varrógép, bú to rok, antik festmények József utca 42. 413 Eladó hálószobabúto­rok, szobaszekrény ék, konyhabútor, bieder­meier szekrények, — ágyak, siblótok, író­asztalok. ebédlő szé­kek , asztalok, éj j eli- szekrények. Rákóczi út 48 sz. Beköltözhető kétszoba konyhás családi ház, 350 négyszögöl szőlő­vel eladó. Engels út 66 sz. 32952 szerencséjére legjobb számaiban mindig országoshírű magyar atlé­ták voltak ellenfelei. Az idei főis­kolás bajnoki szereplése külön elismerést érdemel: három máso­dik. két harmadik, egy negyedik helyet szerzett. A kétnapos ver­seny során elindult a 80 méteres gátfutásban, súlylökésben, diszkosz vetésben, gerelyvetésben, a 4x100 m-es váltóban. Ez azonban mind kevés volt neki, mert az ötpróbá­ban is rajthoz állt. ami külön öt versenyszámot jelent. A női páros­versenyben a PEAC 29 egyesület közül harmadik lett, és a PEAC pontjait mind Tóth Klári szerezte. Az egyesületi bajnokságon is a legtöbb pontot gyűjtötte a PEAC- nak De nemcsak egyesülete, a megye válogatottja is biztosan számíthat rá.-- Régen volt ilyen ponterős at­létája Baranyának, — mondotta Villányi Nándor, a megyei szövet­ség főtitkára. A megyék közötti Béke Kupa viadalokon Tóth Klári a legtöbb pontot szerezte női ver­senyzőink közül. Ha csak egy számára specializálná magát, akár a válogatottságig is vihetne. A tanulás és a sport nem zárja ki egymást. Egyetemeinken mind több lesz az olyan hallgató, aki kiváló tanulmányi eredmények mel lett jó sporteredményeket is ér eL Tóth Klári is ezek közé tartozik. Most utolsó vizsgái előtt áll. Az ősszel doktorrá avatják. Orvosnő lesz. Felelősségteljes munkája mel­lett sem akar szakítani az atlétiká­val. — Amig az egyesületemnek szük­sége van rám — mondotta, — ad­dig ott leszek a vörös salakon. Szeretnék Pécsett maradni, hisz nemcsak orvosi pályámon tudnék hasznos ismereteket szerezni, de úgy étrzem, még mint atléta is eredmé­nyesen tudnám képviselni az egye­tem és a megye színeit. Tóth Klári kívánsága, úgy érez­zük, kis megértéssel megvalósít­ható, hisz nemcsak egyesülete, de Baranya atlétikája is nehezen tud­ná pótolni. A PÉCSI RAJDIÓ 1962. június 29-i, pőnteki műser- a 233,8 m középhullámon: 17.00: Szerb—horvát nyelvű műsor: Továbbképzési tanfolyamot tar­tottak a nemzetiségi pedagógu­sok számára Pécsett. Aktuális téma. Tanácsadó. Népdalok és né- * táncok. 17.30: Német nyelvű műsor: 15 perc mezőgazdaság, — össze­állítás. Fúvószene. 18.00: A Baranya megyei munkás- sajtó története 1920-ig. A Magyar Történelmi Társulat dél-dunántúli csoportjának előadás-sorozatá­ban: dr. Molnár István tudomá­nyos kutató előadása. 18.10: Pétereket és Pálokat köszönt jük. 18.40: Baranyai kórusok ú’ felvéte- eiből. Közreműködik: a Villányi Általános Iskola kórusa, vez.: Dudás János, a Mohácsi Belvá­rosi Általános Leányiskola ének­kara, vez.: Emimért Ádámné, a Vasas n. Általános Iskola ének­kara, vez.: Huba János, a Komló- kenderföldi Általános Iskola énekkara, vez.: Z son gór Kálmán, valamint a szgetvári Tinódi Ve­gyeskar, vez.: Aut András. 18.55: Levelekre válaszolunk. 19.00: Dél-<lunántúli híradó. 19.20: T£z perc muzsika kicsinyek­nek. 19.30: Pécsi utcák — híres embe­rek. Táncsics Mihály. 20.00: Műsorzárás. MOZI: Park: Kísértefkastély Spessart­ban (5, 7 és 9 órakor, szélesvásznú). Jó idő esetén az utolsó előadás a Kertmozibaa Petőfi: Kísértetkastély Spessart- ban (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor, szélesvásznú). Kossuth: Mozart (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, A technika az ember szol­gálatában, 12. r világhíradó. Fe­hér bot. (Előadások 11 órától foly­tatólagosan 3 óráig). Ságvári Endre Kultúrotthon (Uj- Mecsekalja): Halászlegény frakk­ban (fél 6 és fél 8 órakor). Fekete Gyémánt (Gyárváros): A szép Inkeri (7 órakor). Építők kultúrotthona: Sevillai borbély (5 és 7 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): Ferrara hosszú éjszakája (5 és 7 órakor). Csak 18 éven felüliekneki Rákóczi (Mecsekalja): Súlyos döntés (7 órakor). Május 1. (Vasas n.): Újra egye­dül (7 órakor). Kossuth (Mohács): Nevessünk (6 és 8 órakor). Zrínyi (Cipőgyári kultúrotfhon. Szigetvár): Vadállatok a fedélzeten (fél 9 órakor). Táncsics (Siklós): Apát keresünk (fél 9 órakor). DUNÄNTÜLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Mun Rá-pari Baranya megyei Bizottsága és a m^gvei tanács taoja Felelős szerkesztő Vasvári Ferenc Kiadja a Dunántúli Naoló Lapkiadóválla um Felelős kiadó Braun Károly Szerkesztőség es kiadóhivatal Pécs. József Attila u u> Telefon 15-32. 15-33 PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály u 10 sz. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helvi posta hivatalok­nál és kézbesítőknél. Bfftlzetésn díj t hónapra 11.— W% í

Next

/
Oldalképek
Tartalom