Dunántúli Napló, 1962. június (19. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-03 / 128. szám
4 1952. JŰNIUS 3. „Cfehztz mini ín yy • • • J ohn Griffin, amerikai újságíró 1959. október 28-án bejegyezte naplójába: „Az ötlet már néhány éve nem hagy nyugodni. Ma elhatároztam, meg kell tennem ...” Azon az éjszakán Griffin eltűnt otthonából, elhagyta lakhelyét, egy Texas állambeli várost. Csak a felesége meg néhány jó barátja tudta, hogv New-Orleansba utazott, s ott új életet kezdett. Griffin elhatározta, hogy négerré válik. „A fehér ember számára az egyetlen út ahhoz, hogy megtudja az igazat — négerré kell válnia — olvassuk naplójában. — Délen a néger sohasem mondja el a fehér embernek a teljes igazságot. Hosz szú tapasztalat megtanította rá, ha megmondja a fehér emberek számára a kellemetlen igazságot,. még szerencsétlenebbé teszik éle tét." New-Orleansban Griffin talált olyan orvost, aki válr, lalta, hogy négerré változtatja. Különleges gyógyszer és ibolyántúli sugarak fokozatosan sötétre festették a bőrét. Pár nap múlva már nem lehetett megkülönböztetni a négerektől. f^riffin egy ismerőséhez, ^ Sterling nevű néger cipőtisztítóhoz ment és beállt hozzá segédnek. Elkezdődött az új élet. Fehér emberek cipőit tisztította, s amikor rájuk emelte telein tétét, elfogta a rémület. — „Ügy viselkednek, mintha gépek volnánk — jegyzi be naplójába —, mikor kifizetik a járandóságot, úgy néznek ram, mintha nem ember, hanem kődarab vagy fahasáb volna a lábuk előtt.” — Szokj hozzá — mondotta Sterling, aki ismerte Griffin titkát. — Ennél különbet is tapasztalsz majd. Úgy bánnak velünk, mint a kóbor kutyákkal, amelyeket rugdoshatnak, megfojthatnak vagy benzinnel leöntve megégethetnek. Griffin néha felvette legjobb öltönyét, s elment más munkát keresni. Griffin mindenüvé elment, ahol állást hirdettek. Egyszer kimerültén leült a városi park egyik padjára. A közelben újságot olvasó idősebb úr nyomban odajött hozzá: — Ajánlom, keress magad nak más pihenőhelyet. Valamelyik este Griffin a négerek egyik kávéházába tartott, öles, izmos termetű fiatalember füttyen- tett neki, és magához intette. Griffin igyekezett félelmét palástolni, és folytatta útját. A fehér fiatalember utána ment: — Nem menekülsz tőlem, nigger, — szólt oda neki. — A nyomodban maradok, ha kell egész éjjel, de reggelre végzek veled. Az utca kihalt. Minden " kapu zárva. Rendőrnek színét se látni... S a fiathl- ember léptei dobognak mögötte, mind közelebb hozzá... Ez igy ment néhány órán át, míg csak Grifin- nek nem sikerült egy park bokrai közé rejtőzni. Később sokáig ült egy templom lépcsőjén. Egész testében reszketett. Próbált megnyugodni. A templom harangja ütötte az órákat, ö úgy érezte az is, mint ítéletet kongatja: — Nigger... nigger... tág ger... Autóbuszra ült, hogy hazamenjen. Közeledett a meg álló, ahol le akart szállni. Meghúzta a jelzőcsengő zsinórját, és az ajtóhoz állt: Az ajtó kinyílt, de nyomban be is csapódott.. — Nem tudtam leszáütá, sir — fordult udvariasan a sofőrhöz. — Nem vagyok köteles egész éjjel nyitva tartani az ajtót! — förmedt rá a sofőr.' Az ajtó nem nyílt ki a következő megállónál, a har módiknál s az ■ ötödiknél sem, noha Griffin ott állt az ajtónál s mindannyiszor jelt adott tiltakovitatkoztá rá fyriffin elhatározta, hogy *T átmegy Mississippi államba. Oda is autóbuszon utazott, amelyre a négerek külön ajtón szálltak fel. A kocsi elején sok „csak fehéreknek" fenntartott hely üresen maradt, a „Csak négereknek” való rekeszben viszont végigállták a hpsz- szú, kimerítő utat. Az egyik városban, amikor megállt a kocsi, a fehér utasok bementek az autóbusz állomásépületébe. Griffin a töb bi négerrel együtt szintén ki akart szállni. — Hé, feketék, vissza! — ripakodott rájuk a sofőr. — Üljetek a feneketeken, s meg ne mozduljatok Hatties burgig. — De hiszen közölte az utasokkal, hogy hosszabb ideig áll a kocsi. A fehérek mind kiszálltak zott Griffin. — Mi a,z, tán óhajtsz velem?! — szólt fenyegetően a sofőr. „Mint ijedt állatok lapultunk az autóbusz hátsó falához" — írja naplójában Griffin. Félóra múlva az autóbusz folytatta útját. A néger- útitársak tanácsokkal látták el, amikor megtudták, — hogy sohasem járt még Mississippi államban. Legfontosabb: fehér nőre egy pillantást se merj vet ni. A lábad elé nézz, sehova máshova; Még plakátra festett fehér nőt se nézz meg. Az autóbusz késő éjjel ér- kezeit meg Hatties- burgba. Mialatt Griffin elvergődött a néger negyedig, a fehérek bandái háromszor támadták meg, aztán egy útkereszteződésnél ordítozó férfiakkal teli autó csaknem elgázolta, másutt nagy kockakő repült el a feje fölött. Griffin idegei felmond ták a szolgálatot. Telefonált egyik újságíró barátjának, s engedélyt kért arra, hogy nála tölthesse az éjsza kát. • . „Féltem, kellemetlensége lesz, ha kiderül, hogy négert fogadott be a lakásába” — olvassuk a naplóban. —r Itt Amerika déli részén fehér és néger csak éjjel titokban találkozhat. Már úrrá lett ratjam a rettegés, — amely az egész állam légkő rét betölti”. Griffin néhány napig ma radt barátjánál. Tőle hallott arról a bátor négerről, aki jelentkezni mert a válasz tói névjegyzékét összeállító bizottságnál. A négert a szó kásos „vizsgának” vetették alá. Először azt kívánták tőle, hogy mondja fel szóról szóra az Egyesült Államok alkotmányának harmincket- tedik cikkelyét. Elmondta hiba nélkül. Azután meg kel lett neveznie az Egyesült Államok tizenegyedik elnökét, s az akkori kormány összes minisztereit. A néger ezt is tudta. Erre kínai újságcikket tettek elébe, s azt követelték, hogy fordítsa le angolra. Griffin elbúcsúzott menedéket adó barátjától, tovább ment Alabama államba. „Üj- ra az lett a legfőbb gondom, hogy miképp jutok ételhez, egy pohár ivóvízhez, mosdóvízhez, fekvőhelyhez.” Ji'gy alkalommal, amikor az országúton gyalogolt, teherautó érte utói. Kinyílt a vezetőfülke ajtaja, s a benn ülő férfi magához intette. Griffin az ülésen fegyvert pillantott meg. — Kővé dermedt, de a férfi megnyugtatta: szarvasvadászatra készül. Griffint egy pillanatra sem hagyta el a féle lem, míg ott ült a teherautó tulajdonosa mellett. „Az út n'éptelen, mocsaras vidéken át vezetett. A ' férfi az útmenti gyér cserjésre, lápra intett a fejével, s megszólalt: — Ha itt lelőnek'egy négert s bedobják ebbe az ingoványba, soha senki sem tudja meg, mi történt vele... Nem gondolod? r~ Igaza van, sir. — Néha sor kerül az üyes mire. Sor kerül, ugyebár? — Igenis, sir. A férfi hirtelen megállította az autót, s leparancsolta róla Griffint. Griffin állt az országúton, és várta a lövést. De a férfi hirtelen becsapta az ajtót és elrobogott. Griffin szállást talált egy szegény néger családnál, — rozzant kis házban, ahol „mindent átitatott a szegény szag”. Megvacsoráztattált, s a hat gyerek mellé a padlóra ágyaztak neki. Éjszaka felköltötte a házigazdája: — Mr. Griffin, mi baja van? Ügy kiabál álmában! „Lidércnyomásos álom gyötört — olvassuk a naplóban. — Akkoriban minden éjjel azt álmodtam, hogy dühtől eltorzult gonoszar- cú fehér férfiak és nők közelednek felém. A falhoz tapadok. Jól tudom, egyikük sem sajnál meg, egyiktől sem várhatok részvétet. Mind közelebb jönnek. Kinyújtják felém a kezüket., Kijött a rozzant kis ház-, bői, és leült az út szélére. Gyermekeire gondolt: „Tiszta ágyban, meleg lakásban alszanak, és nem is sejtik, hogy apjuk most egy mocsár szélén ül és zokog, öklét szá jához szorítja, hogy fel ne ébressze a néger gyermekeket .. r Az újságíró hazatért és közzétette naplóját. Hamarosan tucatjával kapott leveleket a fajüldözőktől, fenyegették, hogy végeznek vele. Családjával együtt me nekülnie kellett szülővárosából. TLfost megjelent New-York- ban „Fekete, mint én” című könyve. A címet egy néger dal egyik sorából vette: „Leszáü az este, fekete, mint én”. A könyv utinap- ló alapján íródott. Lényegére rávilágít az előszó két mondata: „A kétségbeesés és sötétség dokumentuma ez. Griffin nem egyes személyeket vádol, hanem egy egész rendszert, amely embe' rektől megtagadja az emberi jogokat." Két és fél év telt el, amióta Griffin útnak indult. Az ő bőre újra fehér lett, ámde a négerek élete mitsem változott. (Az Űtunkból) Kísérleti film Anthony Quinn amer kai színész kísérleti film forgatását tervezi. A film címe: Az 1961-es év költészetének antológiája. Célja | különböző versrészleteknek a film eszközeivel való ábrázolása. E film készítéséhez Jean Renoir, A. Clourot, Jean Cocteau, F. Trouifaut, Otto Preminger, Roberto Ros sellini, Federico Fellini < más neves film- és művésze ti szakemberek nyújtanak segítséget. A film forgatását 1962. szeptemberében kéz dik meg. Elsa Triolet új regényének sikere Nemrég jelent meg a Galli- mardnál Elsa Triolet Les Manigances (Fortélyok) című kisregénye. Az osztatlan sikert aratott könyvről a Les Lettres Franca ises-ben Jean Cocteau azt írja: „ha korunk nem lenne ilyen nagy mérték ben zűrzavaros, akkor ez a regény olyan feltűnést keltene, mint annak idején Colette — a legnagyobb nőíró — Claudine-ja”. Jean Cocteau nem kritikusként foglalkozik a könyvvel, csupán az érdek lődő olvasó véleményét mond ja el a regényről s annak fő szereplőjéről. „Szeretném ezzel a pár sorral üdvözölni en nek a könyvnek a főszereplőjét, akinek útját szívesen kísérném figyelemmel, akinek sorsára, életének alakulására rendkívül kiváncsi vagyok s nagyon szeretném, ha Elsa Triolet még többet, még részletesebben írna szereplőjéről” — írja. A legnagyobb elragadtatás hangján ir a Les Manigan- ces-ról ugyancsak a Les Lettres Francaise-ben André Wum ser. A könyv tartalmi ismertetése helyett annak eszmei mondanivalójával foglalkozik. A XIX. század regényeinek főhősei saját sorsukkal, törtető életükkel foglalkoztak, s a szánalom éppoly gyű löletes volt Balzac számára, mint Nietzsche számára, a ma regénye viszont a szövevényes sorsú szereplők sokaságát mutatja be s a főhős nemegyszer szánalmas vergődése, kátyúba jutott élete elvakult szenvedélye, kielégítetlen izzó szerelme biztosi' ,;a az olvasó rokonszenvét — írja Wurmser. Elsa Triolet rendkívül érzékeny látásmódja, írásának szerkezete, a hangulatok szinte fátyolszerű- en finom érzékeltetése maradandó élménnyel gazdagítja az olvasót. A képzettársítások, a finom érzelmek változatosságukkal gyönyörködtető leírásai Colette-re emlékeztet nek — mondja Wurmser a ezzel az összehasonlítással ép- penúgy, mint Cocteau Elsa Triolet-t a legnagyobb nőírók sorába helyezi. 100 éves a moszkvai Lenin-könyvtár A moszkvai állami Lenin könyvtár július 1 én tölti be fennállásának századik évfor dulóját. Az ünnepségekre számos külföldi vendéget várnak Moszkvába. A könyvtár munkatársai tanulmányon dolgoznak, amely A Szovjetunió Állami Lenin-könyvtárának története, 1862—1962 címmel jelenik meg. Visszhang... Visszhang... Eléggé ritka jelenség, ha hevesen lüktető szenvedélyes elvi vitát vált ki egy olyan mű, amelyről a kritika egybehangzóan megállapítja: gyenge, nem sikerült, elhibázott. Ez történt V. Ko- csetov trA kerületi titkár” című új regényével, amelyben a szerző élethű képet akart festeni egy lenini típusú pártfunkcionáriusról. A kísérlet vérszegény eredménnyel járt a bírálók megállapították, hogy Kocsetov „Irodalompolitika" Nyugat-Németországban A nyugat-németországi szellemi élet egyre határozottabban emlékeztet a barbár könyvégetések csúfos véget ért időszakára. Ezt példázzák a sajtóban megjelenő, sokszor tragikomikus hangú hírek is. A bonni televízió nemrégiben előadta a Koldusdiákot. A hamburgi Die Zeit felháborodott glosszaírója szerint azonban a darabra nem lehetett ráismerni. Az operett ugyanis az egykori lengyel szabadságharcosokról szól, akiknek — a műfaj örök szabályai szerint — konfliktusait végül is ártalmatlan szerelmi idillek oldják meg. A bonni városi művészeti tanács vezetői, mivel az operettről nem akartak lemondani, elrendelték a darab átírását. Jan, a lengyel szabadsághős párizsi Jean nevű nőcsábász lett. Broniszlava, Jan szerelmese, Ninetté változott, és a darab cselekménye nem a lengyel Krakkóban, hanem a nyugatnémet határ közelében, egy francia városkában játszódik. így már meghallgathatták a nyu gatnémet polgárok a Koldus diákot, anélkül, hogy romboló hatású forradalmi da lók fertőzték volna őket. Jellemző esemény a világhírű S. Fischer kiadó lakonikus bejelentése is. — A vállalat — Thomas Mann Heinrich Mann, Gerhard Hauptmann és más kiváló német írók műveinek kiadója — a bonni hatóságok nyomására a következő bejelentésre kényszerült: „Elhatároztuk, hogy nem hozzuk forgalomba Erwin Stirittmattemek, a kelet-németországi írószövetség titkárának Csodatevő című re gényét” A megfogalmazás sokmindent elárul. Nyilvánvaló. — hogy nem a regény művészi színvonalával van baj, hanem a szerzővel, aki nemcsak jó regényíró, hanem írószövetségi titkár is, még pedig a Német Demokratikus Köztársaságban. És ezért kerüljön hát inkább zúzdába a könyv, mint a nyugat-német olvasó kezébe. A braunschweigi állami színház, fennállásának századik évfordulója alkalmából, Hans J. Rehfisch, a Svájcban nemrég elhúnyt ki váló német író egyik darabját akarta bemutatni. Hónapokig próbálták, majd hirtelen levették a műsorról. Indokolásként szereposztási nehézségeket emlegettek, de a jólértesültek szerint, a nácik által is üldözött német író művét azért nem lehet Nyugat-Németországban játszani, mert kétszer emigrált hazájából. Egyszer a Harmadik Birodalom idején, másodszor pedig pár évvel ezelőtt, amikor többed magával újra fekete listára került, ezúttal a Német Szövetségi Köztársaságban. És nem véletlenül parancsolták le Würzburg városatyái az ottani színház műsoráról, az igazgató tiltakozása eile nére, Lessing Bölcs Náthán ját, valamint Baden-Baden városi tanácsosai Brecht: Kurázsi anyóját, amelynek bemutatóját már ki is tűzték. A haladó nyugatnémet írók és színházi emberek küzdenek a bonni kormány zat szellemi terrorja ellen. Több mint húsz színházi ve zető, igazgató és rendező be adványban tiltakozott a Brecht-darabok üldözése ellen. Nemrégiben egy eldugott hír jelent meg a nyugat-berlini Berliner Zeitungban: a nyugat-berlini Fórumszínház és a Hardenberg kabaré összeomlás előtt áll... — ..Nem arról van szó — idézzük a cikket — mintha az épületekkel volna baj, hiszen azok néhány évvel ezelőtt a legkorszerűbb módszerekkel épültek ... Nem a beton, hanem a pénzügyi alap inog... Ez a hír is jelzi, hogy a nyugat-berlini közönség, ha már megváltja méregdrágán színházjegyét, úgy látszik, más, nem a Bonn által diktált repertoárt igényel. | bármiképp is igyekszik élet tel telíteni időszerű témáját, végeredményben csak illusztrálja eleve megszabott tételeit. A vita akörül bontakozó- dott ki, hogy Kocsetov könyvében — legalábbis a szándékot tekintve — perbe száll a személyi kultusszal és maradványaival, de sajnálatos módon éppen a személyi kul túsz időszakára jellemző dogmatikus módszerekkel. — Mélységes elemzés helyett a felszínen marad és a gondolatiságot ezerszer hallott közhelyekkel helyettesíti. Ér dekes az, hogy támogatókra is talál például Druzin és Gyakov kritikusok személyében, akik tévesen azt hangoztatják, hogy döntő fon tosságú a szerző helyes eszmei-politikai állásfoglalása, nem pedig a regény színvonala. Ezzel a nézettel különben perbe szállt Tvar- dovszkij, aki a szintelenség és a középszerűség elméletének nevezte el az ilyen fel fogást. Stanislava Barabás szlovák filmrendező nemrégen beszámolót tartott a Szlovák Színművészek Szövetsége Filmszekciójának aktíváján a kolibai műterem tavalyi áldásosnak nem nevezhető munkásságáról. . i beszámoló, amelyet kivonatolva közölt a KULTURNY ZIVÓT 20. száma, nyíltan beszél a szlovák film művészi hanyatlásáról. Bátran kimondja, hogy ez a fiatal kinematográfia nem élt az új hangvétel kísérletezésének lehetőségeivel, s inkább a kevésbé kockázatos utat választotta. Barabás az okokat elsősorban abban látja, hogy a vállalati jóváhagyó szervek nem igen bíznak a művészet erejében, indokolatlan gyanakvással tekintenek ez alkotó munkásságra. Nem vállalnak semmiféle kockázatot, amivel minden igényes, de összetettebb anyag forgatása jár, hanem inkább zöld fényt jeleznek az átlagos, sőt átlagon aluli forgatókönyveknek. Komoly fogyatékosság az is, hogy a szlovákiai film alkotói nem ismerik átfogó módon a világ kinematográfiáját annak fejlődésében. (Üj Szói •1 A ■>
