Dunántúli Napló, 1962. május (19. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-22 / 117. szám

»82. MÁJUS 22. WAfMLÄ 3 Otgugalmas Az ifjúmunkások színpompás menete egész. Volt olyan időszak, ami kor egyszerre tíz üzem, intéz­mény tábláját hozták és pont a tizenegyedik üzem csoport­ja menetelt a táblák mögött. A tribünre igencsak kíván­csi volt mindenki. Nem kellett utánanézni, a felvonulás ele­ve meggyőzött bennünket ar­ról, hogy a Szovjetunióban igen olcsók az optikai cikkek. Szinte minden harmadik em­ber fényképezőgéppel a kezé­ben vett részt a felvonuláson és hát persze valamennyien meg akarták örökíteni a fő­tribün képét, egymásután kát togtak a fényképezőgépek. A felvonulást természetesen a Ivovi televízió is közvetítette. A tribün kö­rül felállított kamerák fel­váltva pásztázták a fürge sod­rással érkező tömeget, hosz- szasabban elidőzve egy-egy tánctrupp, a felvonuló spor­tolók színpompás csoportján. A kettes számú kamera ope­ratőre szemmelláthatóan a tö meg közé vegyült alkalmi ze­nekarokra specializálta ma­gát. Muzikális nép lakhatja Ukrajnát, mert szinte min­den tíz méterre jutott egy zenekar. Persze nem kell mind járt ötven tagú, egyenruhás, hi vatalos zenekarokra gondol­ni. Volt olyan is. A tribün előtt négy zenekar játszott felváltva, de amikor a kar­mester észrevette, hogy ismét egy „műkedvelő” zenekar kö­vetkezik, előzékenyen azonnal leállította saját zenekarát. Mindent egybevetve szá­momra az jelentette a legfőbb élményt, hogy a Ivovi felvo­nulás nemcsak egyszerűen „le zajlott”, de valósággal élt, és ezt nálunk, legalábbis itt Pécsett, nem mindig lehet el­mondani. Talán a nti feiyoira­lahol abban van, amit mi is jól ismerünk, csak még nem mindig tudjuk sikeresen al­kalmazni: a tömegek között végzett politikai munkában. A Ivovi május elsejei menet­ben részt vett Százhúszezer ember láttán meggyőződtünk, hogy mindenek előtt ez a ben­sőséges, őszinte, lelkes han­gulat titka — ha ezt egyálta­lán titoknak lehet nevezni. Er­ről egyébként a következők­ben még részletesebben szó esik majd. (Folytatjuk) Vasvári Ferenc A SZÁZADFORDULÓ első éveiben került a pécsi postá­hoz. Abban az időben, amikor a technika világában még a telefon is korszakos lépésnek számított, amikor e távközlő csodát a pécsi Zsolnayakon, Littkékem, a Haimerli, a Vis- nya családokon kívül legfel­jebb néhány tucat nagyiparos, nagykereskedő vagy papi mél­tóság birtokolta, ötven éven át szolgálta Soly­már János a postát, az kiclutk- toros telefonitól a legmodernebb automatáig. Nagy utat járt meg e fél évszázad alatt, amíg a segédtiszti rozettától eljutott az egyik legmagasabb poszt, a műszaiká főellenőri beosztásig. Igazán csak az tudná kellő­képp értékelni ezt a pályafu­tást, aki maga is jártas a pos­ta roppant bonyolult, ezerfelé ágazó mesterségeiben és talán az aki maga is megszámolt egy helyben ennyi esztendőt. Solymár János megszakítás nélkül adta össze az ember­öltőnek is megfelelő éveiket, amelyeket összefoglalóként két hivatalos dokument bizonyít. Az egyik egy díszes emléklap „odaadó lelkes munkájáért” a másik a közlekedés- és posta- ügyi miniszter saját kezűleg aláirt elismerő oklevele, a „Posta kiváló dolgozója” ki­tüntetéssel, amelyet az áram­f. héten tartja a Kossuth filmszínház műsorán Nyikolaje- va azonos című, kétkötetes regényéből készült Útközben című kétrészes szovjet filmet, amely a Szovjetunióban a XXII kongresszus tiszteletére került bemutatásra, A film bátran tarja fél azokat a hibákat, amelyek a személyi kultusz marad­ványaként egyes vezetőkben megmaradtak. Egyúttal nemcsak, d tégi hibákat bírálja, hanem mély emberi felfogásban mu~ tatja meg a helyes utat. A filmben egy szép szerelmi történet is helyet,kap, amely az aktuális témájú film lírai hangvételét alapozza meg. Főszereplői: Mihail Uljamov, — Natalja Fa- tgejeva, — Igor Pereverzev és Krilovs. ellátás terén végzett ikiváló munkájáért adományoztak a számára. Van azután egy har­madik is, amelyet már így címeztek: Solymár János szak­társ, nyugalmazott műszaki vezető főellenőrnek. Nem tudni miért, de talán ezt tartja a legbecsesebb ok­levélnek. A pécsi posta lila bé­lyegzője, az igazgató szignója van rajta, és néhány eiérzé- kenyítő barátian meleg köszö­nő szó: „Amikor búcsút ve­szünk, engedje meg szaktárs, hagy tartalmas, eredmények­ben gazdag munkájáért köszö- netemet fejezzem ki. Mind- anmyionk nevében őszintén kí­vánom. hogy a jói megéremelt nyugalmat hosszú éveken át jó erőben, egészségben élvezhes­se.” Solymár János próbálja is, nem is indokolni, hogy miért éppen az a legbecsesebb. Nem a szövege miatt, hiszen az nem sokban különbözik a búcsúzó­levelek sémájától. Egyetlen szó miatt talán, amit ilyen­formában utoljára fogalmaztak meg a címére: „Szaktárs..-.” Hányszor, hány százezenszer hangzott ez el így. egymás kö­zött, a „szakik” között a fél évszázad alatt, összefogást, szolidaritást, megbecsülést, ran got jelentett ez a szó és ezt nagyon nehezen pótolják a nyugalmas évek. Pedig nagy gonddal készült erre is. Szigeti úti kis gyümölcsösében min­den fán, minden bokron, min­den szőlőtőkén ott találni ezt a gondos készülődést A dísz­cserjékkel, a lila nőszirmok­kal szegélyezett komyhakert- ben kint vannak már a para­dicsom- paprikapalániták és a nyári érésű békacomb körte is eihányta már a virágait, de a tömbök köziül is fcikandtkál már a májusi cseresznye és a ltisdió. Jó termés lesz az idén. Ez hát most a reménye, a gondja Solymár Jánosnak. Ez és az emlékek. Azokkal telep­szik le meleg délidőben, lan­gyos estéken a kerti asztal mei lé, amelyre odakerül néha a saját hordóból töltött pintes is, ha vendégül látja egykori szak társát, szívbéli barátját Ma­gyar Jánost. Ilyenkor aztán van miről beszállni. Hiszen egy helyütt, egymás mellett töltöt­tek; el negyven esztendőt a postán. Annyit meríthetnek hát az emlékekből, amennyit akarnak, amennyi elegendő »Sy-egy délutánra. Előkerül ilyenkor az emlékek tárából a -10 lovas Diesel motor, amelyi­ken olyan újítást végzett Soly­már János, hogy azóta is az 9 módszerével ellenőrzik mikor mennyit fogyaszt Aztán ő hall gatja Magyar Jánost. A közös kiszállásokról, az ellenőrzések­ről, a sürgősnél is sürgősebb postamunkákról, amelyekkel egyedül vagy együtt kellett rnegbirkóznuk. Mégis hiába ízesíti ezeket a beszélgetéseket a jó barátság, hiányzik belőlük valami A folytatólagosság. Mindent csalj a múitidőben és semmit a jö­vő időben. És még valami, ami egyszer-egyszer szívenüti őket Amikor rajtakapják magukat, hogy kiveszett a szótárukból a legrangosabb titulus. Miért nem jut egyszer is eszükbe, hogy így szólítsák egymást: „Szakikám...” Talán azért, mert ahhoz ki­csi a kerti asztali? Talán. Hi­szen azon csak a pintes és az emlékek fémek meg egymás mellett. Arra a holnapra itt nem terítenek, amelyikre a két jó barát azt mondaná: — No szakiikám igyuk meg a maradékot és gyerünk, baj van az automatával, senki scan csinálja meg helyettünk... Talán ezért? Mert ehhez a titulushoz más holnap kellene mint az övék? SZÓVAL ilyen gondokat is odalök az asztalra néha a négy ven év, az ötven év. És tóm, csodamód ezen is segít vala­melyest a pintes és a poha­rakban gyöngyöző bor. A ne­gyedik, ötödik koccintás után Solymár János már azt mond­ja a barátjának: t— Janikéin, ha ez a máius továbbra is így viselkedik ak­kor ősszel újra megtelik a hor­dó. Na lámcsafc, ez már nem is emlék, ez már maga a jövő, a valóságos ttwjwny. Kedves ötlet és nálunk is be kellene vezetni, hogy a felvo­nulók nemcsak a vezetők, ha­nem saját üzemük legkivá­lóbb dolgozóinak képeit is a sor elején viszik. Brezsnyev és mellette Ivan Voronyin szer számlakatos képe elgondolkoz tató megnyilvánulása és egy kicsit talán szimbóluma is mindannak, amit ők a „XXII. kongresszus vonala”-nak ne­veznek. Nálunk is kezd meg­honosodni —■ ott szinte álta­lános, hogy a család együtte­sen, asszonykával, gyerekek­kel, sőt a nagyszülőkkel együtt vonulnak fel. Nem tudom, hogy csinálják, de a hosszas várakozás, a kilométereken keresztül történő menetelés sen kin, de még a kis gyermeke­ken sem látszott meg. Ehhez persze azt is kell tudni, hogy az elmaradhatatlan léggömb minden gyerek kezében ott volt. Sokan szerpentint szóró petárdákat hoztak maguk­kal, hogy aztán a főtribün előtt nagy izgalommal műkö­désbe hozhassák. Lvovban nincs az az agyon szervezett elhatároltság az egyes üze­mek, intézmények felvonuló csoportjai között, mint ná­lunk. Valószínű, hogy a vá­ros tizenhat nagyüzeme, a fő iskolák, egyetemek negyven­ezer főnyi diáksága a felvo­nulás elején még küiön-külön csoportokban indult el, de mi­re a fő térre értek, összekű- szálódtak a sorok, egyetlen hömpölygő tömeggé alakult az • m Of éves a Mecsek Együttes Vegyeskara JubUeumi kórus-hang verseny a Liszt-teremben lásainkat is meg kellene sza- ; badítani a túlszervezettség, a sablonosság korlátáitól. Ez alatt azt értem, hogy sokkalta rövidebbre kellene csökken­teni a várakozási időt, enged­ni, hogy a családok egy he­lyen és ne üzemi, hivatali, is­kolai szervezésben külön-kü- lön vonuljanak fel. Elő kelle­ne segíteni, hogy minél több zenekar, énekkar vegyen részt a felvonuláson. Az is segítene a dolgokon, ha a költséges és nehéz transpa- rensek helyett apró zászlócs­kákat, emblémákat és sok-sok virágot vinnének a felvonu­lók, és azt se azért, mert kell, hanem mert mindenki szíve­sen viszi. Ne higgve persze senki ezek után, hogy Ívovi elvtársaink teljes egészében rábízták a spontaneitásra. Mel­lettem állt az első kerület pártbizottságának titkárnője, aki ugyancsak drukkolt, hogy jól sikerüljön a kerület fel­vonulása. Amikor a valóban imponáló menet elvonult előt­tünk, és boldog örömmel nyugtázta az elismerést, lát­szott rajta, hogy jól végzett munka tudatával, most már ő is nyugodtabban várja a töb bi kerület felvonulását. A szervezettség és a lelkesedés természetesen egyáltalán nem zárják ki egymást Nyilván­való, hogy a dolog nyitja va­Szombaton este három meg­hívott vendégkórus közremű­ködésével tartotta meg jubi­leumi hangversenyét városunk egyik jelentős énekkara, a Me­csek Együttes Vegyeskara. A jubiláló énekkar a meg­nyitó műsorban elsőnek Kolta Ferenc, a Pécs városi Művelő­dési Ház választmányának el­nöke köszöntötte. Megemléke­zést és zászlóavató-beszédet Gábriel József, a városi tanács művelődésügyi osztályának ve­zetője mondott Többek között beszélt arról, hogy a vegyes­kax — amelynek alapító leve­lét 1957. július 1-én írta alá Pécs város Tanácsa — az eltelt 5 év alatt teljesítette reá bí­zott feladatát, öt év alatt 75- ször lépett fel a tanács, a párt, a KISZ és más tömeg- és tár­sadalmi szervek kulturális ren dezvényein. Hetvenkét művet tanult és szólaltatott meg Pé­csen kívül Kecskemét, Veszp­rém, Kiskunfélegyháza és Bonyhád hangverseny-dobo­góin. A beszéd után Gábriel elv­társ zászlót adott át az ének­karnak. A zászlóanya tisztsé­gét a Ságvári Endre Művelő­dési Ház fogadta el szeretet­tel és kötötte fel elsőnek sza­lagját a zászlóra. Ezután vá­rosunk. kórusainak képviselői kötöttek szalagot, a jubiláló kórus fenntartó szerve pedig emléklapot adott át nekik. Ezt követte az egyik meghí­vott énekkar, a mákocsi FMSZ „Kodály Zoltán” vegyeskará­nak műsora, (karnagy: Balato- nyi Mátyás). Ez a szép múltra visszatekintő kórus ez alkalom mai csak a harmadik számban talált magára. A „megifjodott” énekkarok általános hibáját, az elfogódottságot nekik sem si­került legyőzniök! Az utolsó szám, Vavrinecz: Balatoni nó­ták c. műve méltán aratott si­kert. A Közlekedési Vállalat Bar­tók férfikara három kórusmű­vet szólaltatott meg. '.artók: Leány csúf olójának és Tillai: Mississipi c. feldolgozásának egyes részleteivel — a kórus képességét ismerve — adósak maradtak. liszt: A munka himnuszát viszont emlékezetes szuggesztivitással szólaltatták meg. (A szólót Bolla Tibor éne kelte), Ligeti Andor nagy biz­tonsággal irányította létszám tekintetében is impozáns, fe­gyelmezett kórusát. A szünet után Veszprém vá­ros Vegyeskara lépett a szín­padra. Már az első szám (Mon­teverdi: Madrigál) hallatán megfogalmazódott az a véle­mény, hogy a kórus kifogásta­lan technikai felkészültséggel rendelkezik, gondosan megér­lelt, csiszolt kultúrájú. Ezt a véleményt erősítette meg mű­soruk többi száma is. A fiatal Zámbó István karnagy lendü­letesen, átélten vezényelt, hi­telesen és meggyőzően keltette életre a műsorszámokat. Ezután a jubiláló kórus fog­lalta el a dobogót. A bemuta­tott négy, illetve öt mű min­den szónál jobban bizonyította, hogy öt év munkája milyen eredményeket képes produkál­ni ott, ahol a dal szeretető vi­lágító fáklyaként ég. Az ének­kar most jutott el arra a hegy­csúcsra, ahonnan távoli tájuk tárulhatnak horizontjuk és az őket meghallgatok elé. A kó­rus hanganyaga szép színű, friss és üde volt. Az ötévi fá­radságot nem ismerő mun­káért dicséret & elismerés il­leti Hegyi József karnagyot, s a kórus minden tagját. A jubiláló énekkarnak és a közreműködő kórusoknak, szó­listáknak, a kísérőknek, vala­mint a Mecsek Együttes tánc- és zenekarának még sok ilyen maradandó benyomást hagyó, sikeres előadást kívánunk. (Várnai) Százhúszezres» májusi menet Utimarsalunk — a területi pártbizottság ágit. prop. osz­tályának vezetője —, mosolygó arccal mutatott a napfényes égre a nagy ünnep reggelén. — Ügye megmondtam —, hogy ma jó időnek kell lenni! — Előző nap, amikor a go- molygó esőfelhők láttán ag­gódni kezdtünk a felvonulás sikeréért, egyedül ő maradt nyugodt és biztosított bennün két, hogy jó idő lesz, mert „az ágit. prop. osztály elintézi”. Sajnos később, a felvonulás alatt aztán kiderült, hogy „in­tézkedésük” nem nem volt égé szén hathatós, mert többször beborult, időnként még az eső is megeredt, de ez úgy lát­szik csak minket zavart. A fel vonulója rá sem hederítettek a hidegre. •.Jggyformán jókedv­vel daloltak, éljeneztek a há­rom és félórás felvonulás min den szakaszában. A díszemelvényt, amelyen a terület és a város vezetői mel lett helyet kaptak a legkivá­lóbb munkások, kommunista brigádvezetők, egyetemi ta­lárok, írók, művészek, a főtér tözpontjában helyezték el. A xibűn, — mint általában az ;gész felvonulás — nem kül­sőségeiben, hanem egyszerű­ségében volt imponáló. Szí- íes zászlófűzérek, sok-sok vi­lág, viszonylag kevés kép, egy szérű transzparensek — ez jel emezte a Ívovi ünnepséget, érződött, hogy a külsőségek lelyett az őszinte emberi meg lyilvánulásokat, a tömegek íangulatát tartják fontosnak. Gruseckij elvtárs, a megyei )ártbizottság első titkára, aki lágyon kedvesen a tribün fő- lelyén maga mellett biztosí- ott számunkra helyet, több- zör is felhívta figyelmünket i felvonulás egy-egy életteli nozzanatára. Amint mondot- a — nem a dekoráció a ion­os, az csak szervezés dolga, de z emberek lelkesedését, örö- nét, elégedettségét, a tömegek ímogatását nem lehet meg­verni, azt ki kell érde­leim. A felvonulást pontban tíz rakor katonai díszszemlével ezdték meg. 10 órától dél­tón fél kettőig hömpölygőit Ivovi dolgozók menete, a écsi Széchenyi tér városház lőtti részénél sokkalta széle- ?bb útvonalon. Három és fél rán keresztül zúgott a taps, engett az ének, 120 ezer em- ier vonult fel igencsak lelkes, !erűs, vidám hangulatban. Nehéz lenne elmondani, ogy mi letszett leg jobban bből a felejthetetlen kaval- ádból. Mert ha a fiatalok me etére gondolok és az ő mo- jlygó vidámságukat idézem sl. akkor kétségtelen rájuk úk a választás, de ha a ve- »ránok zúgó tapssal köszön- itt, megható csoportját, vagy katonai parádé erőt sugár- ' oszlopait tartanám a lég­ibbnek, akkor sem téved-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom