Dunántúli Napló, 1962. április (19. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-15 / 88. szám

me. Arams 13. RfAPLÖ 7 cÁ b*ig,ádaez£t& — 3£ifúly,eg,y. házán A javításra senki se szeret napokat, sőt heteket várni. Éppen azért kerestünk fel né­hány vállalatot, ktsz-t, hogy meggyőződjünk: a lakosság ilyen irányú igényeinek kielé­gítése megfelelő-e? — Elromlott a vízcsapunk — léptünk be a Pécsi Bádo­gos és Szerelő Ktsz irodájába. — Mikor tudnának kijönni? — Sajnos, ma már kimen­tek a szerelőink, de tessék be­diktálni a címet, holnap fel­tétlenül kiküldünk valakit Ez a válasz megnyugtató és hogy valóban rövid időn belül megjavítja a ktsz a hi­bát, arról is meggyőződtünk. Az egyik szerelő éppen akkor érkezett vissza. Munkalapját leadta, s másik munkát kért A javítás* amit elvégzett — előző napon került be meg­rendelésként a nagykönyvbe. Pedig elég sok munkája van a ktsz-nek, s ebből mintegy 50 százaléknyi a lakosság részére történő szolgáltatás. Sajnos, a Pécsi Általános Építő Ktsz már nem fordít ilyen nagy gondot a szolgál­tatásokra, legalábbis a villany- világítás hibáinak kijavításá­ra. Két hétig vakoskodhattunk volna, ha valóban rossz a vil­lanyunk otthon. — Két héten belül nem tu­dunk kimenni, mert más mun kánk van — világosítottak fel az irodában. Persze, ha a ktsz nem is tartja fontosnak ezt a szolgál­tatást, azért van olyan állami vállalat, ahova bizalommal for dúlhatnak villanyszerelési ügy ben. A MEGVEVIU, is végez a lakosság részére javításokat s a határidő itt rövid. Más­nap már megjavították volna a „rossz” villanyt A városban talán a Pécsi Vegyesipari Vállalat az, ame­lyik a lakosság számára a leg­nagyobb arányú szolgáltatási tevékenységet íejti ki. Éppen ezért három munkafelvevő­helyen is érdeklődtünk a vállalási határidőkről. Érdekes, hogy szinte minde­nütt más és más időpontra váUalják az egyes javításokat. Például a Bem utcában cipőt tizenkét nap, órát — három hét, és fehérneműt egy hónap alatt javítanak meg. A szem­felszedés is csak egy hét múl­va készül eL Ugyanakkor a Kossuth Lajos és a Flórián ut­cai boltjukban 8—10 nap a cipő és az óra, két hét a fe­hérneműjavítás vállalási ide­je. Még a szemfelszedéshez is csak két nap szükséges. Uj- Mecsekalján a fehémeműjaví- tás és a szemfelszedés idejét találtuk hosszúnak, mert itt egy hónap, illetve í—4 nap a vállalási idő. Ami azt illeti, nem nagy do­log például egy szemfelsze­dés, de egy hét az mindenkép­pen hosszú idő. Szóvátettük a Vegyesipari Vállalat igazgatójának. — Sajnos, jelenleg ez való­ban így van. Ezért viszi az én feleségem is maszekhoz a ha­risnyáit —- teszi hozzá egy kis iróniával. — Természetesen igyekszünk változtatni ezen és a többi vállalási határidőt is rövidíteni akarjuk. A fehérneműjavítás legjobb esetben is két hét. Ez abból adódik, hogy ezt nemrég vezettük be, s nem számítot­tunk arra, hogy ilyen népsze­rű lesz. Most több varrónőt állítunk be s így elérjük, hogy 10 napra csökken ez az arány­talanul hosszú vállalási idő. A vállalat tavaly majdnem két és féünmUió forint értékű szolgáltatást végzett a lakos­ság részére. Az idei tervük pedig hárorarmilió forint. Ezt úgy kívánják elérni, hogy a vállalási időket mindenütt csökkentik és a szolgáltató lét­számot megnövelik. Elmondot­ták, hogy a különböző válla­lási idők abból adódnak, hogy nem a helyszínen történik a javítás. Ezért gondolnak arra, hogy a boltokban is egy-egy javító brigádot szerveznek, akik főleg a gyorsjavításokat végzik majd el. A lakosság számára történő szolgáltatások közül néhányat kiragadtunk és megnéztük a' vállalási határidőket. A ta­pasztalatok alapján megálla­píthatjuk, hogy a ktsz-ek töb- bé-kevésbé szívügyüknek te­kintik a lakosság igényeinek minél jobb kielégítését. Hillebrand Lajos Ahogy mondani szokták, Ka­csai Béla is felváltotta már az ötödik tízest, de ezt csak leg­közelebbi barátai tudják. A kor nélküli emberekhez tar­tozik, s nemcsak azért, mert sűrű barna hajában — mely­hez a sötétkék svájci sapka szinte hozzánőtt —, még egy ősz szál sem vegyül, s szálfa egyenesen „viseli” 180 centis termetét. De valami belülről jövő tettrekész fiatalság árad minden mozdulatából, ami jobban dacol az idővel hajszín nél, sudár deréknál. S ez az, amiért Kacsai Bélát a közös­ben is minden alkalommal a fiatalok közé sorolják. Könnyű is meg nehéz is ma Királyegyházán fiatalnak lenni. Könnyű, mert az Arany kalász Tsz tagságának zöme idős, hatvan körüli vagy még azon felüli. És nehéz, mert bizony ezeknek az úgyneve­zett „fiataloknak” a vállán nyugszik a munka sűrűje. — Maga Kacsai Béla mesélte kis­sé keserűen, hogy a harmin­con aluliak lassan elhagyták a falut, sok a föld, az ember meg kevés hozzá. S ezek a hűtlenek is okai annak, hogy A száz esztendős szászvári iskolában „1862, augusztus 23-án 13 icce bort kaptak a kőművesek Andrus József községi bírótól” — olvassuk Várszegi Alajos­nak, a baráturi iskola jelenle­gi igazgatójának Szászvárról írott, még kiadatlan monográ­fiájában a korabeli plébános feljegyzéseiből idézett sorait. Nevezetes esemény volt ez a dátum a szászváriak életében, hiszen azt jelentette, hogy el- készüllt az állandó iskola, ahol most már egy „mesteri’ csak a falu 130 gyerekének a nevelésével, tanításával fog­lalkozott. A jelenlegi igazgató még csak rövid ideje áll az iskola élén, így főképpen csak előd­jének, Várszegi Alajosnak a gyűjtéseire hivatkozhat, ami­kor az iskola múltjáról érdek­lődtünk. De élnek a község­ben még olyan öreg emberek is, például Brandt Dezső és Luther András bácsi, akik 70 esztendővel ezelőtt lépték át először az iskola küszöbét. — Ebbe az iskolába járt annak idején Kiss György, a. szász­vári születésű híres szobrász is. A tanterem falai, padlózata, ajtaja, ablaka még a régi. A padlózat már nagyon kopott, néhol már lyukas is. Az ablak­táblák sem illeszkednek pon­tosan. A régi cserépkályhát már vaskályha váltotta fel, a hosszú padokat pedig modern, csővázas padok. De a tábla még ugyanott van, ahol régen volt, a katedra is azon a he­lyen áll, ahol valamikor a do­bogón Rumbusch tanító úr asztala állott. A szászváriak készülnek az iskola centenná- riumának a megünneplésére. Az igazgató és a községi ta­nács elnöke azon fáradozik, hogy június 22-ig, az ünnep­ség napjáig az iskola homlok­zatát rendbehozzák, a két tan­termet kicsinosítsák, új jár­dát építsenek az öreg épület előtt, hogy méltóképpen üljék meg ezt a napot, amely egy­ben névadó ünnepség is lesz. lassabban boldogulnak. — Ő nem lett hűtlen, 1952-ben itt építette fel a házát s ha 40 évig jó volt neki a falu, ez­után is jó lesz. Három eszten­deje tsz-tag s már az elejé­től brigádvezető. A királyegyházai tsz csak­nem 3000 holdas s egy ilyen nagy gazdaságban akkor sem könnyű a brigádvezető dolga, ha jó főagronómus és állat­tenyésztő irányítja a munkát, hát még akkor, ha sem ez, sem az nincs, mert az Aranykalász Tsz-nek jelenleg nincs szak­embere. Az elnöknek túl sok elfoglaltsága van, így aztán a brigádvezetőkre hárul a ter­melés irányítása, szakmai fe­lelősség, a munkák végrehaj­tása. A brigádvezető az összekötő kapocs a vezetés és a termelés kö­zött, a nap minden órájában közvetlen kapcsolatban van a termeléssel. A vezetőség csak kiadja a munkát és ő az, aki elvégezteti, aki maga is részt vesz minden munkában, mint irányító, szervező, aktív segí­tő társ. Ő a tsz egyik legfon­tosabb erpbere. Kacsai Béla tiltakozik a jel­ző ellen, nemcsak szerénység­ből, de azért is, hogy ne kép­zeljék azt, hogy olyan nagyon sok múlik egy egyszerű bri­gádvezetőn. Milyen szerencse, hogy Kacsai Bélán mégis olyan sok múlik. Példamutató lelki­ismeretességgel végzi a mun­káját, ezt mutatja az is, hogy a tsz állattenyésztése egyre többet produkál. Már tavaly is teljesítették állattenyészté­si tervüket, s most is, lám, mi­ből tudnak 15 forint előleget osztani, tojásból, tejből, hízó­ból. Az állattenyésztési brigád kitesz magáért, s ha jó a bri­gád — jó a vezetője. Pár éve Kacsai Béla sem gondolta, hogy emberekkel kell bánnia, akár egy nevelő­nek, hogy hallgassanak rá. Megvolt a maga 18 hold föld­je. Zsebében két oklevél; egy Aranykalászos gazda cím, amit még 17 éves korában, valami­kor 37-ben szerzett meg, meg egy Ezüstkalászos gazda jel­vény, amit már most, nem is olyan régen kapott, mivel el­végezte a tanfolyamot. Az­előtt a gyümölcsfákat ked­velte. Volt egy hold Jonathán almája, szépen termett, csak a felszabadulás óta kapott rá az állatnievelésre. Kiváló te­nyészállatodat nevelt, ezért is választották meg rögtön az alakuló gyűlésen állattenyész­tési brigádvezetőnek. Most van egy brigádja, 38 tagú, meg csaknem 2000 állata, 1000 lá­bas meg 1000 aprójószág. És iskolába jár, mert kevés lett hirtelen a hat elemi, most vég­zi a nyolcadikat. S aztán ha bírja — a Mezőgazdasági Technikumnak is nekivág. Még végig se tudta gondol­ni, már ide ért, a kis gazda­ságból a nagyba; megszázszo- rozódott a gond és a felelős­ség és mennyi álmatlan éj­szaka. Még ünnepe sincs. Va­sárnap, mikor éppen a televí­ziót nézi, szaladnak érte, hogy ellik egy tehén. Éjszaka fe'- zörgetik, álmából, mert baj van a malacokkal, ő utalja ki a takarmányt, s neki kell be­osztani minden szem szénát, abrakot ebben a szűkös idő­ben. A négy állatfaj kilenc helyen van, mert a telep még nem épült ki egészen. Ellen­őrizni kell az etetést, fejést, védőoltásoknál asszisztálni, ál­latszállításoknál tárgyalni, ven ni, eladni, négytől, fél öttől talpon s este még ott van az adminisztráció. Keretutalvá­nyozás, kiadás, bevételi nap­ló, szaporulati napló állatfa­jonként, tejkönyv — meg még ki tudja, hányféle papír. Fel­sorolni is sok. És ha ezt mind elvégzi, ak­kor csak a kötelességét telje­sítette, brigádvezetői köteles­ségét havi negyven munkaegy ségért. Amit ezen felül ad va­laki a közösségért, azt már nem lehet munkaegységgel le­lemérni, de nem is lehet kü­lönválasztani az előzőktől. — Helytállás a nehéz időkben is, ha csak betyárbecsületből is, mint furcsa módon és talán félig tréfásan Kacsai Béla ki­fejezte. Tavaly 10 forintot ért egy munkaegység • Királyegy­házán. A (kezdeti bajok, aztán a vízáradás, később az aszály elvitte a termés egy részét. A kukorica harmados volt — ebben az évben már nem az — és ex főleg as állatgondozókat sújtotta. Mikor december vége felé kezdett kiszivárogni a híre, hogy csak 10 forintot oszta­nak, az emberek elkesered­tek. Ezért nem érdemes haj­nalban kelni és még a vasár­napot is az istáüóba.i tölteni. Érezte ezt Küsui Béla is, — nemcsak együttérzésből, tíe a saját bőrén is. Hisz feleségé­vel együtt sok munkaegységet gyűjtöttek, mégis csak valami 5000 forintot kaptak ketten egész évre. így meditált: — Hát csak ennyit ér az én munkám? Napi 10 forintért töröm magam? De az embe­reknek nem mutathattam. Abban a hétben éppen olyan jegesek, csúszósak voltak az utak. A falu maga három kilo­méter hosszú, onnan még egy a major. Sok gondozó hajnali négykor indult abban a csú­szósságban s napi 8 kilomé­tert tett meg gyalog a jégen, meg a munkáját is elvégezte. Mert azért elvégezték. Magam is el voltam keseredve, de azért biztattam őket. Nem baj emberek, januártól 15 forint előleget osztunk és jövőre nem lesz harmados. Ezzel tartottam bennük a lelket márciusig, akkor aztán megkapták visz- szamenöleg is az előlege;. — Most már megnyugodtak, — nincs semmi baj, megy a munka. Ha ezt betyárbecsületnek nevezi Kacsai Béla — legyen betyárbecsület. Az emberek belsejéből fakadó erők okát gyakran nehéz megmagyaráz­ni, de ez erőből tett lesz s Kacsai Béla tettei már meg­határozták őt magát, aki rö­vid idő alatt eljutott oda, hogy már nehezen nélkülözné a ki* rályegyházai szövetkezet. — R:. i Rossz a víztsay Elromlott, tűi«* Ki javítja meg? Leszaladt a szem a harisnyán 99 S Körriport a szolgáltató vállalatok tevékenységéről benne lévő ékszerek, púder• kompakt, pirosító, szemüveg, kulcs, iratok és egy papírral átkötött fényképcsomó hullott a szalmazsákra. Julika pár per dg kotorászott, aztán egyen­ként kezdte visszarakosgatm, mi is segítettünk neki. Utol­jára került sor a fényképekre. A kislány addig babrált rajta, míg az egész köteg széthullt. Tájak, házak, emberek néztek ránk. Majd nagyobi alakú kép került elő. Julika kis ke­zeivel tapsolni kezdett és örö­mében felsikoltolt. — Nézzé­tek, ott az édesanyám... az ott apuka... és az meg az Ág- veska ... A fényképről három mosolygós arc nézett a pici lányra: szülei és testvére... A kép alján elmosódott tin­tával pár sor írva: „Erdős- szentgyörgy, 1942. a Vertényi család”. Néztük a képet, a kislányt és a mosolygós arcok egyre fakóbbak lettek mindnyájunk szemében. Lépések közeledtek. Két «- vilruhás férfi megállt mellet­tünk, nem beszéltek, csak fel­emelték a kocsioldalból készí­tett hordágyat.. J — Na, in­dulj!... — szólt* * 1 a hátul álló. Én abban a pillanatban fel­kaptam Julikat. Fejét mellem­hez szorítottam. Éreztem, hogy szorításomtól teste mind­jobban ernyedt — nem bán­tam — lélegzete is mind sza­porább lett. Görcsös ölelésem­ben a kislány keservesen zo­kogni kezdett... esőbb elvették Julikat. Ha jól emlékszem, a ked vesnővér fektette maga mellé, és mindketten mélyen elalud­tak. Ezen az éjszakán a németek már Becs irányába húzódtak. Mögöttük magyar alakulatok hátvédként harcoltak a gyor­san előrenyomuló szovjet csa­patokkal. A sötét város felett felderítő vadászgépek kelepet- tek, távolról ágyúdörgés mo- rajlott. Óvóhelyünkre egy magyar zászlós ugrott be. Parancsnokot keresett, de olyan ott nem volt. — ...Akkor is, akik járó­képesek gyalog, a fekvő bete­gek kocsin! Indulás reggel hatkor!... Parancsnokuk Jor­dán őrmester! Értették? Az ágyban fekvők vigyázzl- ba nyújtózva, az álló honvé­dek sapkájuk széléhez szege­zett tenyérrel vették tudomá­sul a kurta parancsot. — A zászlós úr pedig tovább állt. Mi öten: Varga, Seprényi, Mészáros, Cégény és én, rö­vid megbeszélést tartottunk. Megállapodtunk, hogy elbú­junk az épületben. Egy lépést sem megyünk tovább. Julika mélyen aludt. Csak a közeli robbanásokra rándúlt meg összehúzott teste. ...Vajon vele n*i lesz? Hajnalodott. lövések, kiabálások, — ágyút vontató lovak pat­kóinak csattogása közeledett felénk, és ebbe a zajba idegen vezényszavak pattantak. Sarkig vágódott az ajtó. Né­met gyalogosok rohantak le rajta. Verwundete... ger­mán?... ist hier jetzt?... — ismételtek többször és ideges keresgéléssel kutattak át min­den sarkot. Egy magas, szőke, borotva- lattan arcú, szürkeruhás kato­na észrevette az alvó Julikat. Föléje hajolt és valami érthe­tetlen hangon beszélt hozzá, karját többször is kinyújtotta feléje, majd minden további nélkül felkapti a kislányt és a kijárat felé rohant. A meglepetéstől mozdulni sem tudtam, csak a saját de­rékszíjamba kapaszkodtam. A német katona már eltűnt a ki­járatnál, amikor felocsúdtam és utánuk rohantam. — Add vissza Julikat! — kiáltottam. — Állj! Sarzsija ezsütből volt. Vi- gyázz-ba merevedtem, katona voltam. — Ha elkészültek, sorakozó az udvaron! Végeztem! Jordán őrmester jött a se­besülteket tovább vinni. Adott még néhány utasitást, aztán elhagyta az óvóhelyet. Nem találkoztam többé vele. A hajnali derengés sok üres, elhagyott szalmazsákot talált a pincében. l y n odamentem, ahol éj- szaka Julika aludt. Csak a nagy táska maradt ott oldal­ra dőlve. Kinyitottam és kivet­tem belőle szülei fényképét és eltettem levéltárcámba. :. ...És még aznap reggelén derékszíjukon ötágú csillagos, kucsmás fegyveresek jöttek a pincébe. Közülük egy nagyba- júszos kúnsági paraszthoz ha­sonlító szögletes arcú katona, karján himbálódzó géppisztoly lyal kívánt... boldog ünnepet. 1945. április 1. — húsúéira esett. 17 éve hordom magamban ezt az eiriléket. Az esztendők rohanó folyó­ján elsimultak már azok a hullámok, amit a csaknem két évtizede látott arcok, alakok, események vertek bennem, de az élmény tartja magát. Ez a kislány él bennem leg­mélyebben, legelevenebben és a kérdőjel: mi lett vele, hova vitték... él-e... ha igen — hol? Minderre az élet adta meg a választ. A usztriai — közelebbről: bécsi — fiatalok érkeztek Budapestre az elmúlt nyár végén. Elragadtatással beszél­tek dunai útjukról, mindent megnéztek, megcsodáltak, a képtárat, a parlamentet, ültek a csillebérci úttörő vasúton, megmásztak a Gellérthegyet, elmentek mindenhova, ahova csak idejükből futotta. Este pedig a Berlin étteremben va­csoráztak. Közöttük volt Julika is... Igen,.. Julika. — <5 az! Nem tévedhetek... Mennyi hasonló vonás... még évek után is.., Lehetetlen, hogy összetévesszem valakivel — töprengtem, és mindjobban beleéltem magam, hogy Juli­kéval találkoztam. Kértem a csoport vezetőjét: mutasson be a lánynak. Az udvarias fiatal­ember meglepődött, de nem utasított vissza. Szemben álltam Júlikával. Láthatóan zavarban volt. — Kérem, parancsoljon — szólalt meg németül. Kezdtem mesélni, a tizenhét évvel ez­előtt történtekről, Erdősszent- györgyről, a hosszú kocsikázás ról, a háborúról... Julika cso­dálkozva nézett és fejével in­tett nemet, ilyenről soha sem hallott. Magyarországon még nem járt. Arról sem tud, hogy valami szál fűzné ehhez- az országhoz, valamelyik tájá­hoz. — Bécsben nevelkedtem. Most főiskolás vagyok. Hu­szadik születésnapomra aján­dékoztak meg szüleim, ezzel a magyarországi kirándulással. Apám művezető az egyik bé­csi üzemben. — És mi a neve? — kérdez­tem. — Az enyém? — ... JuKa Vertényi... — Nem! — vágtam szavá­ba —, hanem Vertényi Julika! — Igen... honnan tudja... Tényleg nem a szüleim nevét viselem... — Innen... — feleltem foj­tott hangon és gyorsan koto­rászni kezdtem levéltárcám­ban, kivettem belőle a meg­fakult képet. Eléje tettem. — Kik ezek az emberek? — kérdezte Julika érdeklődéssel és figyelmesen nézegette az arcokat. ... Még kérdezed! Hát nem ismered meg?! Ágnest, a nővé­redet, akit annyi idős korá­ban temettek, mint amennyit te ünnepelsz. Anyád, apád is ott van a képen... Nyisd ki a szemed, Julika!... Vagy gyűlölöd azt az éjszakát, ami­kor anyád búcsú nélkül ha­gyott itt téged?... Haragszol apádra, mert nem hajtotta to­vább sovány lovait?... Ne le­gyél kegyetlen, Julika !... — Ahelyett, hogy itt szórakozol, menj el abba a városba, ahol a tieid fekszenek, és tegyél vi­rágot a sírjukra... Hallod?!... De hová? ... állt meg ben­nem a ki nem mondott vád. Zsebkendőmmel végigtörül­" tem lüktető homlokom. — Kiket mutat ez a kép? — ismételte Julika a kérdést. ... Most már nem mondom meg. Miért tudja meg azt, amit én tudok? Miért lopjak soha nem ismert érzést ennek a lánynak a szívébe és talán gyászt is? Megértené? Lehet. Elhinné? Nem biztos. Szomorúan tettem vissza a képet a tárcámba. — Kérem, bocsásson meg — hajoltam meg a lány előtt. — Nem történt semmi — mosolyogva nyújtotta kezét és búcsúzott. — Auf Wiedersehen!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom