Dunántúli Napló, 1962. március (19. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-06 / 54. szám

6 "napló 1962. MAKCRJB C ÜK l|ül§ ÉUBBUl Közepes színvonalú mérkőzésen is biztosan győzött a Pécsi Dózsa Vereséget szenvedett a Komló Győrben A labdarúgó NB I-ben A Pécsi Dózsa—Dorogi Bányá sz találkozón a második félidő­ben Dunai II. kiugrott a dorogi védők gyűrűjéből és a góllövés pillanatában Fellegi felvágta, am tért a játékvezető ll-est ítélt. Ké­pünkön: Ditnai II. érvényesíti a büntetőt. A PÉCSI DÓZSA CSAPATA a Dorogi Bányász jó képességű együttesét fogadta' vasárnap. A dorogiak az elmúlt vasárnap az MTK együttesét győzték le és az őszi szezonban is bebizonyították, hogy a csapatukkal minden NB I-es együttesnek komolyan kell számolni. így hát a vasárnap öszr szeseneglett 15 ezer néző nagy küz­delmet és színvonalas mérkőzést szeretett volna látni. A színvonal Nyilatkozatok, vélemények a Pécsi Dózsa—Dorojr mérkőzésről BUZÄNSZKY JENŐ, a Dorog edzője; — Ilyen gyengén talán soha nem játszott csapatunk, azonban még így is egy kissé túlzottnak tartom a gólarányt. Az alacsony színvo­nalú mérkőzés első félidejében csapatunk többet volt a labda bir­tokában, mint a hazaiak, de adó­dott gólhelyzeteiket nem tudták kihasználni. Ebben a játékrészben a hazaiak védelme jól állt a lábán. A második félidőre már feljöttek a pécsiek is és ekkor fedezeteink csődöt mondtak. Szerintem az erőn lét játszott döntő szerepet, mely­ben lemaradtunk a pécsiek mögött. Csapatunkból nem nagyon lehetett valakit is kiemelni, talán a fárad­hatatlan Kertes, utána Csór! és helyenként Oláh elégített ki, a pé­csiek közül pedig Dunai IL, Török és Serédi. KÄLLAY UPÖTj a Pécsi Dózsa edzője: — Szeretnék egyszer már komp­lett csapattal játszani. A múlt hé­ten Kocsis, most pedig Dunai I. sérült le. Ettől függetlenül egy-két játékosunk nagyon gyenge napot fogott ki. Az igaz, hogy nagy volt a tét, mert játékosaink tisztában voltak azzal, hogy mit jelent szá­munkra ennek a mérkőzésnek el­vesztése. Ez ideges légkört terem­tett közöttük. Az első félidőben belső csatáraink nem mozogtak eleget és így megkönnyítették az ellenfél védelmének a dolgát, de nem is nagyon vállalkoztak lö­vésire sem. A győzelemnek nagyon örülök, mert remélem, hogy a fiúk sokkal nyugodtabban fognak ját­szani már a Csepel ellen is. A Do­rog sportszerű játékban és nagy küzdelemben maradt alul. Nekem az ellenfél csapatából Prohászka, Pálmai, a szemfüles és gyors Ker­tes helyenként Csőri, a mieink kö­zül Györkő, Török* Dunai IL £5 Serédi tetszett. CHERE GYULA« játékvezető: ■- Az első főidőben naigyon ál­mosan játszottak a csapatok. A Pécsi Dózsa játékosai jobb erőn­létükkel ellenfelük fölé kereked­ték a második félidőben és ezzel nyerték meg a mérkőzést. A ll-es jogossága egy pillanatig sem volt vitás. Játékvezetői szempontból könnyű mérkőzés volt, mert mind­két csapat játékosai, végig sport­szerű keretek között küzdöttek. A két pécsi gőllovő és akinek a gólokat lőtték ? aaSk a jobsarkot és nem te tágítot­tam a gondot attól, amíg a háló meg nem rezdült. Éreztem, hogy sike­rül berúgni. TOROK BAHNT, m P. Dóara balszélsője: arca csakúgy ragyogott a boldog­ságtól a mérkőzés végén. Hogyne ragyogott volna, hisz megtört a jég, ő is a hálóba talált, először pályafutása alatt az NB I-ben. — A héten azt álmodtam, hogy végre sikerült gólt lőnöm — mon­dotta Török Bálint. Aztán az új­ságban olvastam, hogy a közönség is már ezt várja tőlem és hogy biztatni is fognak. Amikor álmo­mat elmondtam a fiúknak, azonnal ki is adták a „parancsot”, hogy a Dorog ellen kell is lőnöm legalább egy gólt. Amikor a labda hozzám került, egy pillanatra meglepőd­tem, de most nem gondolkoztam, hogy rálőjem-e. Láttam, hogy Il&u kissé jobbra mozdult és én erre jobb lábbal (!) a kapu bal­oldalába helyeztem a labdát, iga­zán nagyszerű érzés volt! Játékos­társaim legalább úgy örültek, mint én. Mondták is a meccs végén, hogy csak álmodjam máskor is, azt, hogy gólt rúgtam . s. ELKU KAROLY* a Dorogi Bányász kapu védője: “ Az első félidőben a mleijvk még bírták erővel, de a folytonos Pécsi Dózsa- támadások felőrölték erejüket. Ekkor a pécsiek jobb erőnléte is kidomborodott, ami el­döntötte a mérkőzés sorsát. Dunai n. igen tehetséges és gólerős játé­kos, aki emellett remekül cs°lez is a várakozáson alul maradt. Külö­nösen az első félidőben játszottak kiábrándítóan a csapatok. A tá­madások a túlkombinál ás miatt rendre elakadtak és csak a 16-osig jutottak. A második félidő eleje mindjárt gólt hozott. Dunai n. Csupáktól kapott lab­dával átment a védőkön és a 16 méteres bombalövése a kapu bal sarkába vágódott. Ettől a perctől kezdve már többet és veszélyesebben támadott a Pécsi Dózsa, mert a gól valósággal föl­lelkesítette őket. A sorozatos tárna dósok ismét góllá érlelődtek, szín tén Dunai n. révén. A balszélső kitört a védők közül, Fellegi vi­szont felvágta, amiért a játékveze­tő 11-est ítélt. A büntetőt Dunai H. félmagasan a bal sarokba helyez­te. A két gól ellenére sem játszott a Pécsi Dózsa kielégítően. A doro­gi csatárok a gólok ellenére sem törtek le, hanem állandó támadá­sokkal kísérleteztek, de a megerő­sített pécsi védelem mindig helyt tudott állni. A mérkőzés harmadik gólját Török szerezte, aki egy ügyes és gyors támadás alkalmával Györikőtől visszakapott labdát 8 méterről, az álló dorogi védelem mellett a bal sarokba emelte. Végeredményben a Péosi Dózsa a bajnokság szempontjából egy igen fontos mérkőzést nyert meg, megérdemelten. Gólhelyzeteiket sokkal jobban kihasználták, mint ellenfelük, a Dologi Bányász. A játék képe viszont nem elégített ki, mivel a sok pontatlan átadás és egy-két játékos gyengébb teljesít­ménye miatt a mérkőzés csak a &ö zepes színvonalon mozgott. A lila­fehérek együttesének védelméből ismét Csupák emelkedett ki, de a Kocsis helyett játszó Csordás sem keltett csalódást. Bendes a máso­dik félidőben jeleskedett. A fede­zetek közül Halasi volt a jobb. A csatársorban Györkő egy-két szép húzásával és gyorsaságával vetette magát észre, mig Dunai I. sérü­léséig átlagos teljesítményt nyúj­tott. Rádi, a középcsatár szerepé­ben gyengén játszott. A támadá­sokat lelassította és labdatartoga- t ásóval hátrányos helyzetbe hozta csapatát. Dunai n-őt két gólja di­cséri, de régi hibáját még mindig nem tudta levetkőzni. A túlzásba vitt cselezés és labdatartogatás a folyamatos és gyors támadásokat lelassította, úgy, hogy a védelem mindig tisztázni tudott. Tőrök mindkét félidőben jól küzdött, több kitűnő elfutása és beadása volt, azonkívül első gólját a labdarúgó NB I-ben ezen a mérkőzésen rúg­ta. A vendégcsapatból Lakat, Csőri, Oláh és Kertes játszott jól. A KOMLÓI BÁNYÁSZ balszerencsés vereséget szenvedett Győrben. Már az első percekben, sajnálatos szabálytalanság révén Kun kapust a győri csatárok meg­rúgták és ezáltal kéztörést szen­vedett. Lehetetlen volt tovább vé­denie a komlói kaput. Pa­lotás állt be helyére és ezáltal a vend égegyüttesből két kulcsember esett ki. így a támadást támadásra halmozó győri ötösfogat igen ve­szélyes volt és az első főidőben három gólt ért eL A Komlói Bányász Játékosai min dánt megtettek a sikeres szerep­lés érdekében és a mezőnyben semmivel sem Játszottak rosszab­bul, mint a vendéglátó csapat. A tizenhatoson azonban támadá­saik elakadtak a jól záró győri védelmen. A második félidőben a komlói csapat átcsoportosított és ekkor is jól játszott a mezőnyben. Sok tap­sot kaptak a győri közönségtől. Sajnos, egy kapus-előnyt pótolni egyetlen egy csapat sem tud. A lelkesedés nem volt elég a döntet­len elérésére sem. A Komlói Bá­nyász a következő mérkőzésein nehéz helyzet előtt áll. A tartálé- kok találkozóján a másik kapus, Lukács is megsérült a térdén. Va­sárnap a bajnokság éllovasa, az Újpesti Dózsa látogat Komlóra és ilyen körülmények között nehéz lesz helytállnia a bányászcsap at- nak. Eredmények: Ferencváros—Vasas 3:0 (1:0). Csepel—MTK 2:1 (0:1), Győr—Komló 4:0 (3:0), Salgótarján —Tatabánya 0:0, Szeged—Özd 2:0 (1:0), Pécs—Dorog 3:0 (0:0). 1 Sporthírek Totóeredmények: 2, 2* x, 1, h h 2. 1, 2, U 1, 1. * A röplabdázók téli teremmérk6* zései során négy mérkőzést ját­szottak: Eredmények: női csapa­tok: Janus Pannonius—PEAC II. 59:13, férfi csapatok: PEAC—Bá­nyaipari Technikum 51:38, Ped. Főisk.—Gépipari Technikum 49:39, PEAC—Dózsa U. 49:45. Vízilabda: Pécsi Dózsa—Ceglédi Vasutas 5:5 (2:0, 0:2, 2:0, 1:0). Bu­dapest. A vidéki rangadón balsze­rencsével játszott a Pécsi Dózsa. A lila-fehérek végig kezükben tartot­ták a játék irányítását. 8 másod­perccel a befejezés előtt még a pécsi csapat vezetett 5:4-re. A ceg­lédiek az utolsó harmadban fel­jöttek ős egyenlíteni tudtak. A pécsi csapat ezzel az eredményé- vei a Téli Kupában a 8. helyen végzett. Az országos vidéki ifjúsági ököl­vívóbajnokságok versenyei károm napon keresztül folytak Szolno­kon. A pécsi ökölvívók jórésze nem jutott el a döntőkig. A negy- váltósúlyban az 1.—2. helyért ví­vott mérkőzésen a pécsi Patakit erős vérzés miatt a debreceni Pappal szemben leléptették. A kö­zépsúlyban Kovács a döntő mér­kőzésen szoros küzdelemben alul maradt, az egri Stóhlmayerral szemben. így az országos bajnok­ságon a pécsiek között a második helyen végzett Pataki es Kovács indulnak. A megyei középiskolás asztali­tenisz-bajnokságot Komlón tartot­ták. A fiúknál Tóth, a siklósi gim­názium tanulója győzött a komlói Kertész előtt. A harmadik helyen Béres (Szentlőrinc) végzett. A lá­nyok versenyéit a pécsiek egymás között döntötték el. A bajnokságot Pápai (Leőwey) nyerte, második Strauf (Janus Pannonius), harma­dik Kovács (Leőwey). Párizsban a Montreal sportcsar­nokban rendezték meg a Párizs— Budapest városok közötti birkó­zóviadalt, melyen a magyar csapat 7.5:0.5 arányú biztos győzelmet aratott Őszintén be kell vallanunk, hogy a Pécsi Dózsa—Dorogi Bányász ta­lálkozón nagyon keservesen szüle­tett hazai győzelemnek voltunk Bzemtanúí. Azonban nagyon helye­sen jegyezte meg hazafelé menet egy szurkoló: „A két pont a fon­tos, a számszerű eredményből pe­dig nem olvasható ki az, hogy mi­lyen körülmények között szüle­tett”. Az első félidő meddő játéka után szinte gyógyírként hatott Du­nai Anti remekbeszabott, ballábas hatalmas gólja. Ekkor a közönség önfeledten ünnepelte azt a csapa­tot, amelyiket pár perccel előtte, — nagyon helytelenül — hangosan ki­fütyült Szegeden, — amikor a pé­csiek vezettek — a közönség hang­orkánnal buzdította csapatát, a pé­csi közönség egy része pedig, ami­kor a csapat nem tudott kibonta­kozni, füttyel és szidalmazással adott nemtetszésének kifejezést, buzdítás helyett. DUNAI n. ANTAL* a P. Dózsa balösszekötője: öltözködés közben mondotta: — Nagyon röstellem, hogy az első NB I. ÄLLASA ! félidőbeü Játékunkkal nem tudtuk tapsra ragadtatni a közönséget. Nagyon kellett nekünk ez a két pont és ez idegessé tett bennün­ket, — hát amikor a közönség kezdett kifütyülni bennünket — Amikor egy előre vágott labdával elmentem őrzőm mellett, akkor már „gólszagot” éreztem. Aztán minden erőmet beleadtam ballábas lövésembe, mely a háló bal alsó sarkában kötött M. Érdekes volt a második gól előtti helyzet. Danka rúgta ki a labdát, mely a közép­fedezet fölött átszállt. Már a 16- oson belül jártam, amikor ráfor­dultam a labdára és ekkor rúgták ki alólam támaszkodó lábamat. A ll-es előtt jól megnéztem magam­L Ü. Dózsa 18 12 3 3 39:18 27 2. Vasas 18 12 2 4 41:21 26 3, Tatabánya 18 9 4 5 29:18 22 4. Ferencváros 18 7 6 5 25:18 20 5. Bp. Honvéd 18 8 4 6 36:27 20 6. Dorog 18 8 3 7 23:25 19 7. Pécs 18 8 2 8 27:26 18 8. MTK 18 7 3 8 34:30 17 9. Salgótarján 18 5 6 7 23:27 16 10. Ózd 18 7 1 10 27:46 15 fi. Szeded 18 5 4 9 21:29 14 12. Komló 18 4 5 9 21:32 13 13. Győr IS 3 7 S 19:34 13 Vfc» Cityt*! tt A t M 3036 B Sohasem lehet tudni, mit akar csi­nálni. Első góljánál nem gondol­tam, hogy olyan messziről és olyan nagy erővel lövi rá majd a labdát. A ll-esnél sejtettem, hogy a bal sarokba lő, el is mozdultam, de olyan erős volt a lövés, hogy nem védhettem. Török is becsapott, mert ott viszont jobbra mozdultam el, de ő jobblábbal a kapu bal­oldalába helyezte a labdát. Kuo Tibor, a Komlói Bányász kapása nyilatkozik Balszerencsés vereség Győrben — Miikor szombaton Győrbe in­dultunk, arra még korántsem szá­mítottam, hogy ilyen sérüléssel térek haza. És ami a legbor­zasztóbb, mindez a mérkőzés első perceiben történt, mégpedig a kö­vetkezőképpen. A 2. percben Vá­ri a jobbszélrői ívelte be a labdát, mire én kifutva elvetődtem és megfogtam. A következő pillanat­ban érkező Pió, mikor már birto­komban volt a labda, a kezembe rúgott és én a nagy fájdalomtól elengedtem. Ezt már nem volt nehéz kapuba Juttatnál Győrben a kórházban az orvos megáDapt­dást vagy rúgás okozta, vagy ta­lán „egy kiálló” nagy kőre ve­tődtem. A vasárnapi emlékezetes mérkő­zésre visszagondolva, nagyon meg­lepett Arany assy Jóitéfcveaető hangja, aki látva a kartörés okoz­ta fájdalmamat igen „kemény** szavakkal, valósággal vissza akart zavarni a kapuba. — Mindenesetre, a karom úgy rúgták meg és ebből kifolyólag törött eL Sajnos, a következő mér­kőzésein már nem védhetek, de a legnagyobb baj viszont az, hogy Lukács, a tartalék kapusunk Is a g^^^jgéifcőzéaen tésdöérttlést Pontot adott le a PVSK S&ekssárdon Biztosan győzött a BTC a Bajai Bácska ellen A labdarúgó NB Hl-ban Az NB II 1-ban is kemény küz­delmeket vívtak csapataink, a baj­nokság megnyerése, a helyezés és a kiesés szempontjából. A PVSK az NB III. éllovasa kénytelen volt Szekszárdion 1 ponttal megelégedni, míg a második helyezett, Pécsi BTC 4 gólt lőtt a Bajai Bácska kapujába. A Pécsi Bányász és a Mohácsi TE idegenben döntetlent ért el és a Pécsi Vasas vereséget szenvedett Dombóváron. A Pécsi VSK vasánnap Szekszárdim a Dózsa csa­patával játszotta bajnoki mérkőzé­sét Ezen a találkozón a vasutas­csapat nem tudta megismételni el­múlt heti jó szereplését, és így kénytelen volt megelégedni 1 pont­tal- Bár a PVSK csatársora sokat kezdeményezett mindkét félidőben, de az ötös fogat tagjai hadilábon álltak a góüövésseL A mezőnyben gördülékenyek voltak támadásaik, de a 16-oson a Jól záró Dózsa vé­delemmel nem tudtak megbirkóz­ni. A heüyzeteket te rendre ki­hagyták. A 42. percben spocrtsze rűtlen jelenet után Hámori Il-őt kiállította a játékvezető és így a második félidő-ben tíz emberre} játszott a vasutas csapa*. A Pécsi BTC itthon Játszotta bajnoki mérkőzé­sét a Bajai Bácskával Már az el­ső percekben látszott, hogy a bőr­gyári csapat technikai és erőn­léti fölényben van. A BTC mind­két félidőben többet kezdeménye­zett, támadásai mindig veszélyt je­lentettek a Bajai Bácska kapujára. A vendég csapat játéka erőtlen volt és védelmüket is többször át­játszottál Csatársoruk erőtlenül játszott, így érthető, hogy igazán gólveszélyt nem tudtak teremteni a BTC kapuja eflőtfc, ahol a Jólzáró védelem könnyen szereibe a bajai támadásokat A Mohácsi TE a Bajai Építőkhöz látogatott a hét végén, ahonnan az egyik pontot sikerűit elhoznia. Az első percek­ben mohácsi rohamokkal kezdő­dött a félidő és a vendégek két gólt értek eL Ezután érthetetlen okokból a csapot védelemre ren­dezkedett be. Állandóan az ő tér­felükön folyt a játék és a bajai, csatárok valóságos tűzijátékot ren­deztek a kapujuk előtt. A nagyfo­kú védekezés megbosszulta magát, mert végül is az Építők kiegyenlí­tett és kis híja volt, hogy mind­két pontot ofcthontartotta. A Pécsi Bányász bajnoki mérkőzésen a Szekszárdi Petőfivel Játszotta idegemben. A bányász-csapa* is 2:0-ás vezetésre tett szert a játékidő első részé­ben, de a rossz taktika miatt a szekszárdiak még a vezetést is megszerezték. A Pécsi Bányász az utolsó perceikben erősített és sike­rült a mérkőzés egyik pontját megszerezni. A Pécsi Vasas a Dombóvári Vasutassal Játszott szintén idegenben és vereséget szenvedett. A dombóváriak mint már megszoktuk, tőaülű rendkí­vül lelkesen harcolták végig mind­két félidőt és az utolsó pillanato­kig küzdöttek a két pontért. A Vasas korszerűen játszott ezen a találkozón, de a kínálkozó hely­zeteket nem tudta kihasználni. Végeredményben a hazai együttes megérdemelten nyert Eredmények: Szekszárdi Dózsa— PVSK 1:1 (1:0), Pécsi BTC—Bajai Bácska 4:0 (2:0). Siófok—Kiskunha­las 2:1 (0:1), Ercsi—Székesfehérvár 0:0, Dombóvár—Pécsi Vasas 2:1 (1:1), Mohácsi TE—Bajai Építők 2:2 (2:1), Szekszárdi Petőfi—pécsi Bányász 3:3 (2:2). (Fertőt) A PÉCSI RADIO 19Ct március 4-t keddi nrtwis • 22M m középhullámom 12-00: Szerb—horvát nyelvű műsor: Busójárás Mohácson,. 4 Zenés összeállítás. 17.30: Német nyelvű műsor: Harkány: a betegek Mekkája. — Jegyzet. A helikopter, mint modem mun­kaeszköz. Vámvizsgálat. — Vidám fúvószene. 18.00: A jó munkáért.., — Sertés ajánddkműsor nőnapi köszöntőül: 18.40: Dél-dunántúli híradó. 19.00: Színes, tanulságos élet —* Zenés összeállítás. 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Balett-est (Verdi-bérlet, este 7 óraikor). Kamaraszínház: Nincs előadás. Tájszínház: Nem angyal a fele­ségem (Gődrefcereszturon, este fél 8 órai«»). — Elveszett fid (Sikló­son, eeáo M| — A magyar labdarúeó-váiogatoít világbajnoki felkészülése során szerdán nemzetközi mérkőzést ját­szik Ausztriában, ellenfele az oszt­rák labdarúgó-bajnokság éllovasa, a Linzer ASK less. — A magyar együttes kedden wggj ntazfk el Untba, KOZR Park: A bosszú (fél S, fél 7 és fél 9 órakor, szélesvásznú). Petőfi: Pesti háztetők (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor, szélesvásznú). Kossuth: A tetten ért vadorzó (fél s, fél 7 és fél 9 óraikor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, A szeretet nevében, sz. világhíradó, 3. rz. vi!"',Vr-dV Teddy Mackó (Előadások U órától folytatólagosan 3 óráig). Fekete Gyémánt (Gyárváros): Hajnal gyermekei IS ég ( órakor). Építők kultúrotthon»: Bambi (5 és 7 órakor). Jószerencsét (Pécsseabolcs): Dr. Faustot elvitte ea ördög (5 éa 7 óraikor). Rákóczi (Mecsekalja): Salemi bo­szorkányok (7 órakor). Gsak 18 évem felülieknek! Május í. (Vasas IL.): A piros autó «tasai (7 orakor). Kossuth (Mohács): Békét az ért» hőnek k én t órakort. Zrínyi (Szigetvár): Ofcusuiufl- hészek W és I órakort. Táncsics (Siklós): Utazik a cir­kon (I órakor). DUNÄNTÜLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Borianya megyed Bizottsága és a megyei tanács lapia. Felelős szerkesztő: Vasvári Fereao Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadóvállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, József Attila u. 10. Telefon: 15-32. 15-33. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihalv o. 10. sz. Terjeszti a Magyar Pos-a. Előfizethető a helyi postahivats nál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hőnapra U,« 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom