Dunántúli Napló, 1962. március (19. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-06 / 54. szám

A MAGYAQ SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIX SYFOfcYAM. ÄRA: 54 FILLER 5t SZÁM YILÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Tízéves a pécsi gép* és gyorsíróiskola N. SZ. HRUSCSOV: A mezőgazdaság területén nagy magaslatokat kell meghódítanunk Tegnap megkezdte munkáját az SZKP Központi Bizottságának a mezőgazdaság fejlesztésével foglalkozó plénuma Hruscsov elvtárs beszéde a párt feladatairól Moszkva. Hétfőn reggel magyar idő szerint nyolc áraikor a nagy Kreml palotában megkezdő­dött a Szovjetunió Komnaminis- ta Pártja Központi Bizottságá­nak a mezőgazdaság fejleszté­sével foglalkozó teljes ülése, amelyen nemcsak a Központi Bizottság tagjai, hanem a me­zőgazdasági tudomány műve­lői, a kolhozok és saovhozok legjobb dolgozói, a helyi és központi pártapparátus mező- gazdasági kérdésekkel fogialko zó funkcionáriusai is részt vesznek: ugyancsak ott van a plénumon számos ismert pár­tánk ívű la szakember és tudós. A teljes ülés résztvevői nagy lelkesedéssel fogadták H r us- eső vöt. a párt első titkárát, aki hozzáfogott beszámolójá­nak felolvasásához. „A kommunizmus építése hazánkban: nemzetközi köte­lességünk teljesítése » világ összes forradalmi erői iránt. A lenini irányvonalat követ­jük és ezt az irányvonalat támogatja a világot átfogó kommunista mozgalom, w egész haladó emberiség” — Jelentette ki Hruscsov az SZKP Központi Bizottságának hétfőn megnyílt plénumán, a kommu­nista társadalom építésének je lenlegi szakaszáról és a mező- gazdaság irányításának megja­vításában a pártra váró fel­adataiéról tartott beszámolójá­ban. „Teljes joggal elmondhatjuk ■— hangsúlyozta az SZKP Köz­ponti Bizottságának első titká­ra — hogy az SZKP új prog­ramja, a kommunizmus anya­gi és műszaki alapjairól, to­vábbá a kommunista társadal­mi viszonyok kialakitásáTÖI és az új ember nevesléséről benne kifejtett tervek világszerte óriási hatást gyakoroltak az emberek millióira,” Hruscsov a továbbiakban megállapította, hogy az SZKP programja, a tudományos kom­munizmus elméleti alapján ki­dolgozott kommunista társada­lom felépítésének sokoldalú tervét tartalmazza. A szovjet nép lelkesen, for­ró helyesléssel fogadta a Kom­munista Párt új programiját, mint saját legfontosabb érde­keinek kifejezőjét. A kommu­nizmus építését valamennyi szovjet ember saját ügyének tekinti. A pártmunka célja: a nép egyre növekvő anyagi ée szellemi szükségleteinek mind teljesebb kielégítése A párt és a nép erőfeszíté­sei most a legfontosabb gaz­dasági feladat gyakorlati megvalósítására — » kommn nizmus anyagi, technikai bá­zisának megteremtésére össz­pontosulnak. A Központi Bizottság jelen plénuma is ezért vitatja meg a mezőgazdaság fellendítésé­nek kérdését, amely az egyik legfontosabb az új programban és az SZKP XXII. kongres­szusának határozataiban fel­vetett kérdései között”. „Az SZKP új programjának gazdag külföldi visszhangja között találkozhatunk olyanok­kal is, amelyekben kételkedés nyilvánul meg aziránt, helye­sen teszi-e a program, hogy a népnek szükséges anyagi javak termelésére helyez különös súlyt,' Pártprogramunk egyes bírálói a szovjet kommunistá­kat szinte olyan embereknek E óbálják feltüntetni, akik jlamosak a koemnurrusnust If-alamifäte aJBsSÖ&S flnMlCMafe pálcikával „kanalazzák" a te­jet. Ez a kommunizmus torz­képe lenne”. Hruscsov ezzel összefüggés­ben hangsúlyozta, hogy Marx, Engels, és Lenin kidolgozta a leendő kommunista társadalom alapelveit. „Ismeretes Marx klasszikus formulája, amely szerint a kommunista társada­lom magasabb szakaszában az egyének sokoldalú fejlődésével együtt kifejlődnek a termelő erők is és teljes erővel buzog­nak a társadalmi javak összes forrásai”. Csak ekkor válik le­hetóvé annak ae elvnek a •»*©­vaJésitása, hogy mindenki ké­pességei szerint, mindenkinek szükségleted szerint „A kommunizmusnak e* * marxista—leninista értelmezé­se képezi az SZKP program­jának alapját, s kifejezésre jut abban a megállapításába®, hogy a pártmunka célja: a nép egyre növekvő anyagi és szellemi szükségleteinek mind teljesebb kielégítése. Énről megfeledkezni egyértel­mű lenne a kérdés materialista felvetésétől való eltéréssel, a társadalmi fejlődés törvény­szerűségeinek meg nem érté­séivel, a szubjektívista, idealis­ta álláspontra váló süllye­déssel. Az SZKP programi* éppen tanttóink nézeteivel összhang­ban — nem olyan társadalom­nak mutatja a kommunizmust, ahol a szegények egyenlőség! alakul Jel, hanem olyannak, amelyben megvalósul a társa­dalom valamennyi tagjának anyagi bősége és szellemi jó­léte, biztosítottá yáük a sze­mélyiség sokoldalú fejlődése. A* SZKP programját «Ont­ja a kommunizmus nagy ás nemes eszméje: mindent as emberért, az ember Javára”. Ugyanakkor Hruscsov hang­súlyozta, „magától értetődik, hoigy nincs hübásabb dolog, mint a marxistáknak—leninis­táknak olyan elképzeléseket te la.idom tarai a kommunizmus­ról, hogy az a semmittevés és a jóllakott tétlenség eldorádó- ja, Az SZKP programja, a (Folytatás a 4. oldalon.) Tíz éve kezdett el tanítani a Pécsi Gép- és Gyorsíró Isko­la. Az iskola tanulóiétszáma alakulása óta közel kétszeresére emelkedett, de még így sem tudja kielégíteni az ebben a szakmában feltűnően nagy munkaerőhiányt. A tanulmányi időt ez évtől kezdve egy évről kettőre emelték, hogy az isko­lából kikerülő gép- és gyorsírók perfekt szakemberek legye­nek. Érdekessége az iskolának, hogy a tanulók több mint 84 százaléka vidékről jár be. Tereskey József né igazgatónő gép- íróórát tart a másodéveseknek. Szerdán Evianban nyílik meg a francia—algériai tárgyalás Párizs. A francia—algériai zámSfcár- gyalás szerdán nyílik meg Eviamban. Az erről szóló hiva­talos közüemény még nem jelent meg, eczEvinnba* tett rendkí­vüli intézkedésekből azonban biztosra vehető, hogy a tárgya­lás színhelye a Leman-tó part­ján fekvő hafárvóros Desz, ahol már egy évvel ezelőtt is tár­gyaltak a francia és algériai miniszterek Az eviani Park szállodát kiürítették, a városiba nagy csendőri készültség érke­zett. Mint emlékezetes, a leg­utóbbi eviasri tárgyalások ellőtt se OÄS merénylői megfenyege ték, majd megölték Camille Blanc-at, a varos polgármeste­rét. Tundszí jelentés szerint az algériai küldöttség tagjai min­den valószínűség szerint ked­den utaznak el Genfibe. A tárgyalások időtartama alt­tól függ, milyen ütemben sike­rül a még vitás kérdésekben megegyezésre jutni. Terreniore, francia tójéboztatásügyi imnisz tér vasárnap egy beszédében kijelentette: a hót végéig meg­kötik a fegyverszüneteit. Tuni­szi kormánykörökben, ahol * legutóbbi algériai események komoly aggodalmat váltottak ki, kevésbé derűlátóak A pécsi szénbányászok vsrsenyfelajánlása az 1962-es évre Jobb munkaszervezéssel 12 ezer műszakot takarí­tanak meg — Felére csökkentik a kézirakodást A Pécsi Szénbányászaid Tröszt üzemeinek dolgozói fe­lülvizsgálták az 1962-es év gaz­dasági tervmutatóit és a tehe­tőségeket figyelembe véve a következőket határozták el: A termelés vonalán az éves szén­termelés» tervet • gyengébb minőségű telepek arányos mű­velése, valamint a minőségi kö veteknények betartása mellett 140 százalékra teljesítek a tan­Magas kormány kitüntetések a nemzetközi nőnap alkalmából nak beállítani — jelentette ki az SZKP Központi Bizottságá­nak első titkára. Számunkra, minden marxis- : ta—leninista számára a í kommunista társadalom: a | társadalom összes tagjainak | teljes szociális egyenlősége, valamennyi állampolgár ma­gasfokú öntudatossága és eszmeisége, az anyagi és szellemi javak bősége, min­den dolgozó boldog és ellá­tott élete egyaránt. A tudományos kommuniz­mus számára idegein az olyan­fajta egyenlőség, mint aminőt az első keresztény gyülekeze­tek hirdettek a maguk ala­csony életszínvonalával, asz- kétdzmusávaL A kommuniz­must nem lehet elképzelni olyan asztalnak, ahol üres tá­nyérok előtt „magasan fejlett öntüdatú és teljesen egyenjo­gú” emberek ülnek. Ilyen „komm un i zmust ” hirdetn' annyi tenne, mintha arra hív _-te .. . - Mmfifti amiIiilft-ipji- Bwn—t i &S!! 8SS® ®ss Dr. Bogdán Etel, a pécsi járásbíróság bírónőié a Szocialista Mimiidért Érdemérem arany- fokozatát kapta, szombaton a partementhez. Kisfalvi Károlyné sertésgondozó, a szentlörviv i Úttörő Termelőszövetkezetben érdemelte ki kiváló munkájával a Munka. Érdemérem ezüst fokozatát, bánya termelésén fedői. Mivel a mennyiségi termelés nem le­het több. mint amennyit a terv előír, így elsősorban a minő­ség és az önköütaég területén tettek felajánlást, illetve ver­sen yvállalást a pécsi üzemek szénbányászai Az összüzemd teljesítményt (egy főre jutó kitermelt szén mennyiségét) a tervezett 895 kilogrammról 900 kilogrammra emelik, amely éves szinten 12 ezer műszak megtakarítását je­lenti- Hogy ezt a vállalásukat teljesíteni tudják, az alábbi műszaki fejlesztési feladatokat végzik ed az 1962-es esztendő­ben: A koncentrációból tervezett szénmennyiség 101,3 százalékos túltel jesítésével 500 műszakot takarítanak meg; A folyamatos szállítóberendezéssel szállított szén mennyiségi követélménye itt 5 százalékkal túlszárnyal­ják, ami 3000 műszakmegtaka- rítást jelent, a gépi jövesztési terv 10 százalékos túlteljesíté­sével két és fél ezer műszakot takarítanak meg; A tervezett 75 százalékos acéltám beépí­tést 80 százalékra emelik, s így öt százalékkal magasabb tel­jesítményt tudnak elérni, — amelynek eredményeképpen ct5 ezer tonnával emelkedik az acéltámos fejtésekből kitermelt szén mennyisége, ez újabb 600 műszafanegtakarítást eredmé­nyez. A vágathajtási sebesség tervét öt százalékkal akarják túlteljesítená, s ezzel 5400 mű­szakot megtakarítani. Igen jelentős vállalás szüle­tett a fizikai munka csökken­tése érdekében, araikor azt ha­tározták ed, hogy a tavalyi év­hez képest 50 százalékkal csök­kentik * kézarakodás arányát A M>. Hitem 1 r — " i

Next

/
Oldalképek
Tartalom