Dunántúli Napló, 1962. március (19. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-21 / 67. szám

A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁSAÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIX. ÉVFOLYAM. AKA: M FILLÉR r7. SZÄM YILÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! tm. mArcitw a. E lilékfinnepség Pécsett a Tanácsköztársaság kikiáltásának 43. évfordulósa alkalmából T anácsmagyarország emlékezete De ranüe eljhata’mat két az algériai kérdés nemlilésálioz A francia parlament két há­za kedden rendkívüli ülésen hallgatta meg de Gaulle el­nöknek az algériai fegyverszü­net ügyében a képviselőkhöz és szenátorokhoz intézett üze­netét. A köztársaság elnöke ebben bejelenti, hogy a tervezett népszavazásnál az alkotmány 11. pontja alapján törvényja­vaslatot terjeszt a választók ! elé. A három pontból álló tör­vénnyel jóvá akarja hagyatni az Evlanban megkötött fegy­verszüneti és egyéb egyezmé­nyeket, továbbá felhatalma­zást kíván kapni, hogy az al­gériai népszavazás után továb­bi szerződéseket köthessen a francia—algériai együttműkö­dés biztosítására s végül sza­bad kezet akar maga és kor­mánya számára, hogy rende­leti úton „minden eszközzel” biztosíthassa az eviani egyez­mények végrehajtását. ... Ez a távirat érkezett Moszkvából 1919. március 23-án Budapestre, a Magyar Tanács­köztársaság kormányához. Mi történt? ... Március 21-én késő dél­után az a hír terjedt el, hogy lemondott a Károlyi-kormány. A budapesti Teréz körúton el­hangzott a kiáltás: „Éljen a proletárdiktatúra!” A szociál­demokrata párt vezetői a Gyűj te fogházba mentek Kun Bélá­hoz és a többi fogva tartott kommunista vezetőkhöz. Nem tehettek mást, ez volt a töme­gek követelése. Megállapodtak a két párt egyesülésében, marxista-leninista program alapján. Megállapodtak abban, hogy átveszik a hatalmat, ki­kiáltják a proletárdiktatúrát 43 éve ennek, s azóta a párt és a nép legjobbjai soha nem felejtették el Lenin és a bol­sevik párt üzenetét. Kitörölhe­tetlenül, nagyon mélyen élt népünk szívében a Tanácsköz­társaság emléke. Fennállásának 133 napja alatt többet tett a munkásha­talom a dolgozó emberekért, mint az egész úri rendszer ezer éves történelme folya­mán. A Tanácsköztársaság biztosította, hogy azok szólja­nak bele az ország vezetésébe, akiknek eddig ehhez semmi jo guk nem volt. Kisajátította a száz holdon felüli birtokokat. Állami gazdaságokat szövet­kezeteket szervezett biztosí­totta a földművelők kenyerét Ma már tudjuk, hogy a föld kiosztása sok problémát meg­oldott volna, s hogy a szocia­lista mezőgazdaság megterem­tése a szövetkezés útja, ered­ményesebb lett volna. Mégis, tt dolgozó parasztok többsége Ügy is támogatta a mmmfcásiy*- blmat ügy 9b IhcWjwwBite «it­tak azok az eredmények, ame­lyeket az első magyar proletár diktatúra rövid fennállása alatt elért. Törvénybe iktatták a nyolc­órás munkanapot, javították a dolgozók szociális helyzetét, fizetéses szabadságot adtak mindenkinek, aki dolgozott. Megnyíltak az üdülök, a sza­natóriumok a dolgozók előtt Lefoglalták és a dolgozóknak adták az árukészletet. Különös gondot fordítottak a gyerme­kekre és a nőkre, az anyák védelmére. A gazdagok fény­űző lakásaiba a dolgozók tíz­ezreit költöztették be. Államo­sították és ingyenessé tették az iskolákat. Megnyitották a főiskolák kapuit a munkások és parasztok gyermekei előtt. Munkásegyetemet szerveztek, hogy pótolják, amit a kapita­lista rendszer uralma alatt el­mulasztottak. A hatalmát vesztett burzsoá zia és földbirtokos osztály el­keseredetten védekezett ösz- szeesküvéseket szőtt és idegen fegyverekre támaszkodva, vé­gül megdöntötte a Tanácsköz­társaságot. Győzött a belső árulás és az imperialista túl­erő, megkezdődött a fehér- terror, a hazafiakkal való le­számolás az egész országban. Az 1945-ben felszabadult magyar népet azóta újra meg­próbálták leverni. Ez azonban soha többé nem fog sikerülni senkinek! Szocializmust építő hazánk szövetsége a felszaba­dító szovjet néppel kiállta a próbát. A Varsói Szerződésben tömörült testvéri népekkel kö­tött barátságunk erős, meg­bonthatatlan. Tanultunk a Tanácsköztár­saság eredményeiből, hibáiból és harcaiból. Tiszteljük, szeret­jük, ápoljuk és megőrizzük az IS 19-«« diesőeégM memkásh»- «rinemMA, A Notanács távirata az Algériai N ószövetséghez Az Algériai Nőszövetségnek, Tunisz. A fegyverszüneti egyezmény megkötése alkalmából, mele­gen üdvözöljük az algériai nő­ket, anyákat. Tiszta szívünk­ből kívánjuk, hogy a béke és bőség korszaki nyíljék meg egy szabad Algériában. Magyar Nők Országot Tanácsa Tegnap este Pécsett, a vá rosi művelődési házban emlék ünnepséget rendeztek a Tanács köztársaság kikiáltásának 43. évfordulója tiszteletére. Az emlékünmepség elnökségében helyet foglalt Rapai Gyula elvtárs, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának első tit­kára, Palkó Sándor elvtárs, a megyei tanács vb-elnöke, Kiss Dezső elvtárs, a megyei KISZ- bizottság titkára, a megyei párt V. b. tagja, dr. Pilaszano- vich Imre, országgyűlési kép­viselő, a Hazafias Népfront me gyei szervezetének elnöke, Nádor József, a munkásmoz­galom idős harcosa és Babella Károlyné veterán, a megyei pártbizottság munka-társa. A Himnusz hangjai után Ady: „Uj tavaszi seregszemle” című versét Sugár Győző sza­valta, majd Palkó Sándor elv- társ megnyitó szavai után Kiss Dezső elvtárs tartotta meg ün­nepi beszédét Ismertette azokat a történel­mi körülményeket, amelyek között 43 évvel ezelőtt létrejött a Magyar Tanácsköztársaság, Megemlékezés Budpslen a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 43. évioniBlója alkalmából A Magyar Tanácsköztársa­ság kikiáltásának 43. évfordu­lója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága, a forradalmi munkás paraszt kormány, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a Szakszervezetek Országos Tanácsa kedden dél­után ünnepséget rendezett a pesterzsébeti vasas művelődési otthonban. Az ünnepség elnökségében foglalt helyet Biszku Béla, a Minisztertanács elnökhelyet­tese, Rónai Sándor, az ország­gyűlés elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai. Az ünnepség részvevői­nek soraiban ott volt a poli­tikai, gazdasági és a kulturális élet több más vezető személyi­sége Tóth Tibomé, a 20. kerületi pártbizottság első titkára nyi­totta meg az ünnepséget, majd Nógrádi Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának tagja mondott ünnepi beszédet. Nógrádi Sándor nagy taps­sal fogadott beszéde után fel­csendült az Intemacionálé. Az ünnepség második felé­ben művészi műsor követke­zett majd az első magyar proLetár- áiilam, a munkáshatailom által elért gazdasági és kulturális eredményeiéről beszélt. Hangsúlyozta, hogy bár dicső séges 133 nap után elbukott a Tanácsköztársaság, de a mun­kásosztály harca nem volt ered ménytelen. Külön köszöntötte az emiékünnepségen szép szám mai megjelent munkásveterá­nokat, akik ott harcoltak az első proletárállam bölcsőjénél és akiket ma már szeretet és megbecsülés övez. — 1957-től együtt emléke­zünk a Tanácsköztársaság, és a Magyar Kommunista Ifjú­sági Szövetség megalakulására. 1957-ben a Tanácsköztársaság kikiáltásának 38. évfordulóján, 5 évvel ezelőtt alakult meg a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség, a párt hű segítője, a magyar ifjúság harcos csapa­ta a szocializmus építésében, amely követi 1919 példáját, utóda, folytatója a magyar if­júsági mozgalom forradalmi hagyományainak, a Kommu­nista Ifjúmunkások Magyaror­szági szövetségének... — mon dotta Kiss Dezső elvtárs, és be szódét a következő szavakkal fejezte be: — 1919 emlékéből megtanul­hatja ifjúságunk azt, hogy az igazi forradalmi tetteket a nép forradalmi céljai jelentik. A ma forradalmi tette: a 43 év­vel ezelőtt elkezdett forradalmi harcot győzelemre vinni; a ma forradalmi tette: helytállás a szocializmus építésében, a szo­cializmus felépítése. A szocia­lizmus építésének munkás hét köznapjain felnő az a nemzedék amely képes folytatni, valóra váltani 1919 eszméit, képes to­vábbvinni a magyar mtmíoís- osztály több mint négy évti­zedes harcát, felépíteni a szo­cializmust, a kommunizmust; Ezután az Intem árion álé kö­vetkezett, majd rövid szünet után kultúrműsor szórakoztat­ta a megjelent szép számú ün­neplő közönséget. A Mecsek Művészegyüttes énekkarát, mely forradalmi dalokat adott elő, Hegyi József vezényelte?. A műsorban felléptek az Iro­dalmi Színpad tagjai és szín­vonalas vers mondással örven­deztették meg az emlékünnep­ség résztvevőit. Szerepéitek i Pécsi Zeneművészeti Szakiskor ia növendékei is, akik ének­és hangszerszólástáik révén szintén nagy sikert arattak. Több mint száz maijyar író irta aiá edtíij 3 berlini iróianácskozás lehívását Csehszlovák, lengyel, ne met és szovjet írók tanácskoz­tak nemrégiben Berlinben. Az értekezlet részvevői felhívással fordultak a világ valamennyi írójához. A leszerelésért, a két Né­metország egyesítéséért, a bé­ke megóvásáért szót emelő fel­hívást elküldték hazánkba is és a Magyar Írók Szövetsége eljuttatta tagjaihoz. Azt eddig több mint száz magyar író írta alá. Ünnepélyes KISZ tagfelvétel a KPVDSZ Művelődési Házban Tegnap délután egyenruhás úttörők népesítették be a KP­VDSZ József utcai művelődési házát. A KISZ Pécs városi Bi­zottsága és az Úttörő Elnökség ünnepélyes tagfelvétel kereté­ben nyújtotta át mintegy há­Kitűnő eredmények a komlói lll-as aknán Újabb rekordok a feltárási csapatoknál — 3 ezer tonnával több kokszszenet adnak márciusban a szénelőkészítő dolgozói : l Annak idején hírt adtunk a komlói III-as akna gyorsvágat- hajtó csapatainak kimagasló eredményeiről, hogy a februá­ri hónapban átlagteljesítmé­nyük 4 centiméterrel megkö­zelítette a száz métert. A már­cius még jobb eredményekkel kecsegtet, mert a hónap első felében szinte példa nélküli eredményt értek ei a csapa­tok. A több mint féléve országos rekorderedménnyel dolgozó Horváth János elővájási csa­pata március, első felében (14 munkanap alatt) 97.2 métert haladt előre. A januárban szervezete többi hat gyorsvá- garthmftá brigád, amely áfcve*- te Honréfb Jásnasék muaé»; módszereit ugyancsak kitűnő munkát végeztek már a múlt hónapban is, de a márciusi eredményeik még magasabbak lesznek. A hónap első felében Buháj László, gurítóhajtó csa­pata 72,9 métert, Bugyi Sán­dor gurítóhajtó csapata 74,8 métert, Vizi Ferenc guritóhaj­tó csapata 50,7 métert és Holla Ferenc gurítóhaj tó csapata 43,4 métert haladt előre, kör­nyéki István és Fazekas Ba­lázs csapatai alapfolyosót haj­tanak, s eredményük 43,4, il­letve 44,6 méteres előrehala­dás volt az első 14 munkanap alatt. Ez a teljesítmény mint­egy harminc méterrel maga­sabb a februári hónap első felében elért eredményüknél. Figyelembe véve a még hát­ralévő munkanapokat márci­usban, minden valószínűség szerint a hét III-as aknai gyorsvágathajtó csapat példa nélkül álló eredményeket pro­dukál, amilyent még nem ér­tek el a magyar szénbányák­ban. A komlói bányászok mun­kaversenye határozott célokat jelölt meg, április negyediké tiszteletére és az MSZMP VIII. kongresszusának tiszteletére. A szénelőkészítő üzem dolgo­zói például azt a felajánlást tették a felszabadulás évfor­dulójára, hogy terven felül 3 ezer tonna kokszszenet adnak a népgazdaságnak és csökken­tik a szén hamutartalmát romszáz nyolcadikos osztályos úttörőnek a KlSZ-ta^ági köny vet. A város valamennyi isko­lájából első ízben a legjobb ta­nulmányi eredményeket elért és kiváló úttörőimiuinkát végett pajtásokat vették fel a KISZ soraiba a Tanácsköztársaság kikiáltásénak 43. évfordulója alkalmából Az ünnepségen megjedent Szervtistványi Gyvláné, »z MSZMP Pécs városi Bizottsá­gának tagja kJ. Kupka Sándor városi titkár a KISZ nevében üdvözölte a pajtásokat, majd azok letették a fogadalmat. A tagsági könyveket az egyes is­kolák úttörőcsapatait patroná­ló KISZ-áapszervezetok kép­viselői osztották ki. Az ünnep­séget kulturális műsor zárta be. Dobi István táviratban üdvözölte az iráni saht Dobi István, az Elnöki Ta­nács elnöke az iráni új év al­kalmából, táviratban üdvözöl­te Mohamed Etza Paklevi iráni sajtit

Next

/
Oldalképek
Tartalom