Dunántúli Napló, 1962. február (19. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-01 / 26. szám
NAPLÓ tm. febkoAs «. Örömmel üdvözöljük a kezdeményezést! A sásdi járásban ezideíg a sakk, mint szellemi sport bizony egyáltalán, vagy csak elvétve működött. A JTST propaganda munkája nyomán ez a sportág is szépen ke zd elterjedni. Az év elején beindi- tottak a járási bajnokságot, melyre számos község sakkcsapata ne- vezett. Az első mérkőzésen Sésd és Felsőmindszent együttese találkozott egymással, melyből a sás diák 5:0 arányban kerültek ki győztesen. A hazai győzelem ellenére a felsőmindszentiek csapata, — amely igen fiataí együttes, tapasztalata azonban még hiányos, — derekasan helytállt. Különösen kiemelkedett Lakatos Béla játéka. A sásdiaknál Keresztes József és Fleischmann János tűnt ki. Képünkön a mezőny SPORS SPORTHÍREK Iharos Sándor és Szentgáll Lajos megérkezett New Yorkba Hétfőn este megérkezett az Egyesült Államokba Iharos Sándor és Szentgáll Lajos, akiket az Amerikai Atlétikai Szövetség hivott meg i több versenyre. Iharos és Szentgáli először feb- I ruár 2-án áll rajthoz a Madison | Square Gardenben, igen erős mezőnyben. Filip harmadik győzelme Stockholmban Kedden a 3. fordulót bonyolították le a stockholmi sakk-világbajnoki zónaközd versenyen. Az érdeklődós az élen állő Filipnek és Cuellamák a játszmája állott. A győzelmet a csehszlobák nagymester szerezte meg — a harmadikat — és így megtartotta vezető helyét. A két magyar nagymester. Bitók és Barcza játszmája békés döntetlennel ért véget. Poríisch az aroeriikal Bisguierrel mérkőzött. A játszma a magyar versenyző nyerési esélyével függőben maradt. Baranya legjobb úszói 1961-ben 100 M FÉRFI GYORSUSZAS: Ranglista vezető 1980-ban: Bonyár Lajos (Pécsi Dózsa) 1:00,9 mp. Az 1061. évben:. 1. Bonyár Lajos (P. Dózsa) 1:01,0 2. Gimesi Mihály (P. Urán) 1:03.3 3-4. Kamarás K. (P. Urán) 1:03,8 3-4. Fóka László (P. Dózsa) 1:03,8 6. Abay Nemes L. (P. Spart.) 1:04,6 6. Kis Iván (P. Dózsa) 1:04,9 7. Járai Ferenc (P. Dózsa) 1:04,0 Papp Csaba (P. Urán) 1:07,0 A legklasszikusabb versenjwáraban az elmúlt évihez hasonlítva Igen erőteljes fejlődés volt. A listavezető Bonyár, bár ehna- fedt i960, évi legjobb idejétől, de ez érthető, hiszen e számban — tekintettel arra, hogy pillangó- úszásban szebb eredményeket ér ei — aranyla® keveset versenyzett. A percen belüli idő benne van, ■ kedvező körülményeik között bármikor „kijöhet”. Gimesi Mihály 19804»» V. volt, 1:06,9 mp-vel. Az Urán tehetség® úszóját 1959-hen még nem is jegyezték az első 12 között. A két év alatti erős fejlődést tovább osa,V fokozottabb munkával tudja biztosítani. Igen erősen javított eddigi eredményén a 3-4. helyezett Kamarás és' Póka. Előbbi 1960-ban 9. volt «08,0-al, utóbbi 6. 1:06,4-el. 196)- ben szorgalmukkal nem volt baj, s ez eredményeiken is meglátszik. Az előbbiék viszont nem mondhatók el Abayról. Tehetsége alap- ján Botnyár-féle eredmények várhatók tőle .azonban az elmúlt évben igen keveset edzett, s azt is rendszertelenül. 0.8 mp-i rontott 1960-as idején. Kiss Iván kereken 2 tnp^t javult. Az ifjúsági korban lévő úszó főleg a hosszabb távokon lesz eredményes, de 100 m-es ideje azt jelenti, hogy e számban fe számíthatunk rá. Járai Ferenc a balszerencsés versenyzők közé tartozik. Az 1.05 kö- körüli időt az év folyamán igen sokszor elérte, többször úszott .1:06-0« belül. 1961. évi eredménye 9 tizeddel rosszabb az előző évinél, ez azonban komolyabb visszaesést nem jelent. Papp Csaba 1960-ban IS. volt 1:19 mp-vel. Az ifjúsági korú versenyző jó eredményével erősen betört a pécsi élvonalba. Reméljük, 1962- bem hasonló erős fejlődést ér el. m se, rCRFi gyorsuszas: Rungttrtaveseéő iWénK BenyAr Lajos (Pécs* Dózsa) 4 *.,4. 1961-ben: V Bonyár Lsjee (P. Dézsa* IfM S. páka László (P. Dézsa) 530,4 2. Gimesi Mihály (P. Urán) 333,9 4. Kiss Iván <P. Dóréra) 5:25,8 5. Meskó Kálmán (P. Dózsa) 5:29,1 6. Schmidt Gábor (P. Spart.) 5:31,0 7. Tóth László (P. urán) 532,0 (. Lőcsey Attila <P. Urán) 5:324 Bonyár Lajos elmaradt időző évi Idejétől. Sajnos e számban is keveset indult, de akkor is olyan napokon, melyeiken más számokban is rajthoz állt, így nem tudott teljes értéküt nyújtani. Pók* as előző években nem indult 409-on. Eredménye igen szép. Nem indult e számban Gimesi sem. Ideje — fiatal úszómúltjára való tekintettel — igen kiváló. Kiss Iván e számban több mint 2 mp-t fejlődött. A jó állóképességgel rendelkező úszótól e számban az elmúlt évben erősebb fejlődést vártunk, azonban keveset Indult, így a javítása sem volt elég ajkaim*. Óriásit fejlődött Meskó 1961-ben: közel 18 mp-t faragott!!! Bár eredményes hátúszó, de gyorson is szép fejlődés előtt á!L A serdülő korú versenyzőket kép viseli Schmidt Gábor. 28 mp-t Javult egy év alatt!!! Tavaly 12. volt. Tehetséges, szorgalmas úszó, inén jelentős fejlődés előtt áll. Tóth László 24 mp-t, Lőcsey Attila 11 mp-t Javult. Előbbi ifjúsági korú versenyző. Jó hátúszó létére e számban is igen szépen megállta helyét. Lőcsey a tehetségéhez előlegez« ttet nyújtotta: 5:3« körüli időt ért el, — melyet a legutóbbi értékelésen előlegeztünk neki. (Folytatjuk), VARRÓGÉPEK, kerékpárok, fényképezőgépek és égyéfe mechanikai műszerek szakszerű garanciális javítását vállaljuk Pécsi Vegyesipari Vállalni Finommechanikai részlege. Pécs. Kossuth Lajos u. 21 az. (bejárat a Zetkin Klára utca félő« 4352 rWvvwwvvvwwwvvwwwwvw Hétközbe Ismét sok csemegét tartogat a hétvége a város ökölvívó szurkolóinak. Szombat—vasárnap a PVSK sportcsarnokban kerül sor a területi felnőtt egyéni ökölvívó-bajnokság küzdelmeire. Baranyán kívül Somogy, Zala és Tóina megye legjobbjait láthatja majd a közönség a ringben. A négy megye, megyei bajnokságainak két első helyezettjei — súlycsoportonként — nyertek jogot, hogy megküldienek a területi bajnoki címért. Nem csoda, hogy szakemberek, versenyzők és a hozzáértő szurkolók egyaránt nagyon színvonalas, változatos, iz* galmas találkozókat remélnek. Hiszen a mezőny rendkívül erős. Baranyát a Pécsi Dózsa, a PV~ SK, a Pécsszabolcsi Bányász és a Komlói Bányász jogot nyert versenyzői képviselik. A lila-fehérektől elsősorban a kitűnően öklöző Jónástól és a nehézsúlyú Maty- tyenszkitől várhatunk jó szereplést. A vasutas szakosztály vezetősége nem sok reménnyel néz a bajnokság elé. A két esélyes fiatal — Kerekes és Fodor László ~ az elmúlt héten vonult be katonai szolgálatra, Joó László pedig betegsége miatt nem vehet részt a küzdelmekben. A Pécsszabolcsi Bányász versenyzője, Lakatos viszont szép helyezést, esetleg bajnokságot szerezhet egyesületének. Legtöbb bajnoki dm és helyezés előreláthatólag Kaposvárra vándorol. A Kaposvári Dózsa szinte egész NB l-es csapatával rajtol. A vá fogatott Dorogi, Dunajetz, Kalmár, Töbi, Riba és a többiek, minden W zonnyal sokat mutatnak majd be az ökölvívás szépségeiből. A Szekszárdi Dózsából Kálmán és Markos I. esélyes súlycsoportjában a bajnoki címre. Az említett egyesületében fctotiS & Nagykanizsai Kinizsi, a Nagy- kanizsai Bányász, a Dombóvári MÁV és a Bonyhádi Vasas legjobbjai lépnek maid szórt tóba. Mintegy nyolcvan indulóra számit a rendező szövetség. A küzdelmek szombaton délután S órákor kezdődnek. Ekkor a selejtezőkre és az elődöntőkre kerül sor. A döntőket vasárnap délelőtt 19 órai kezdettel rendezik. Elnökségi illést tartott hétfőn délután a Megyei Kézilabda Szövetség. Megkezdték a készülődést a tavaszi szezonra. Véglegessé vált, hogy a szövetség által rendezett bajnokságok első fordulójára szintén április 1-én kerül sor, az NB I-es és NB n-es bajnokságokkal egyidőbén. A bajnoki rendszerben kisebb változtatást határoztak eL A megyei I. osztályban 12 részvevő csapat küzd majd a jövőben mind férfi, mind női vonalon egyaránt. A mezőny tehát bővül. A tervek szerint a férfiaknál Márok, Szigetvár és Mohács csapatai, míg a nőknél szintén a mároki, a mohácsi és a Szentlőrinci KSK kézilabdázói kerülnek a megyei I. osztályba. Szintén 12 részvevője lesz a jövőben a megyei n. osztálynak is. E két bajnoki osztály alatt működnek majd közvetlenül a járási bajnokságok is, melyet valamennyi járásban indítanak. A szövetség vezetői elhatározták, hogy a tavasszal induló bajnokságok minden csoportjából lesz M2 szoba, konyha, noterinos beköltözhető ház eladó. Lakó nincs. Pécs, Vöröskereszt u. 39. sz. ____________4438 K eresek beköltözhetően vagy anélkül házat öröklakást életjáradék ra. Magas havi Összeget fizetek. „Életjáradék” jeligére Salíal utcai hirdetőbe. 4439 Különböző kárpitozott bútorok eladók. Kárpi tosnál, Zsolnay Vilmos utca 1 sz. ______________4392 K étszoba, összkomfortos családi ház eladó. Egyszoba, összkomfortos cserével beköltözhető, gáz van. Mezőszél utca 25 sz. Csinos szoba értelmiségi dolgozó nőnek kiadó. Jászai Mari u. 24. _________________4447 Bejárónőnek elhelyezkednék. „Gyöngyvirág"’ jeligére Sallai u. hirdetőbe. 4448 Számológép bérbeadó, esetleg eladó. Hunyadi János út 56 sz. 4450 Kertes családi ház beköltözhetően eladó. Bokor utca 77 sz. Porcelángyár mögött. 4451 Két férfi albérlőt Síére felveszek. Kossuth L. u. 38. I. em. 4459 Csőgamitúra, újszerű állapotban, ágynemű- tartó. süllyeszt ős varrógépek, konyhagamt- túrák, hálók olcsón — Báránynál. Hal tér 1. _________________ 337 S koda Spartak 440 eladó. príma állapotban" Bővebb felvilágosítás: Vldák Imre Szágy. Elsőé Mtószoteabúto-! rak, hármasszekrény 1 szekrények, toalett-, tükrök, éj j eliszekrények, ©gzlonok, karszékek, virágállványok. matracok, ágyak Kottáinál, Rákóczi út 48 sz. 346 Különbejáratú albérle ti szobát keres dolgozó házaspár. Remény utca 40 sz. 354 Hálószobabútorok. — hármasszekrények, — szekrények, ágyak, asztalok, székek, éjjeli szekrények, sodronyok. toalett-tükrök, varrógépek, virágállványok, sezlonok, mat rácok olcsón eladók. Doktor Sándor u. 57. Üzlet. 358 Esküvőre fehér szőrme kulibunda, pelerin és boleró kölcsönzés. Teréz utca 5 sz. 361 Szép új konyhabútor eladó és megrendelhető. Szilágyi D. u. 2. 362 Elektromos gitár eladó Verseny utca 1 sz. 364 Nehezen tanuló általános Iskolás instruálá- sát vállalom. Jókai u. 5 sz. udvari emelet. 368 A Pécsi Tempó Általános Szolgáltató Szövet kezet Pécs, Szabadság u. 40. főkönyvelői állás betöltésére pályázatot hirdet. — Feltételek: legalább képesített könyvelői minősítés. 5 éves gyakorlat. A pályázók részletes önéletrajzot küldjenek be Fizetés megegyezés szerint. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. _____________ 4434 A blakredőny készítését, illetve javítását vállalón«. Saljai n, ML Különbejáratú utcai szobát adok kb. egy évig teljesen díjtalanul annak, aki 15 000 forint kölcsönt ad. — „Tízszeres fedezet” — jeligére Sallai utcai hirdetőbe. 4431 A Székesfehérvári Villamossági Televízió és Rádió készülékek Gyá ra felvesz rádió és elei: troműez ereszeket, elektrotechnikusokat, és nagyobb gyakorlattal rendelkező amatőröket. Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán, Székesfehérvár, Berényi út. Útiköltséget nem térítünk 49 Keresek életjáradékra 50 ezer forintot. Magas havi összeget fizetek. „Pontos” jeligére. Sál iái utcai hirdetőbe. 4440 ’ Modem kétajtós könyv szekrény eladó. Dr. Patakfalvi. Jókai tér 2. ___________________4399 Központi fekvésű 2 szoba. Összkomfortos pécsi lakásomat hasonló vagy nagyobb budapestién elcserélném. „Megegyezünk” i eligére Sallai utcai hirdetőbe kérem a leveleket; ___________4365 J ó karban lévő sportkocsi igényesnek eladó. Füszért Vállalat, Koller utca 9 sz. 4421 Jó karban lévő sportkocsi igényesnek et- adó. — Uj-Mecsekalja, Körösi Csorna Sándor utca 2/c. Gausz AntaL Érdeklődni 16 óra után Belvárosban házrész, üzlethelyiség és kis szoba, beköltözhető 12 ezerért eladó. Érdeklődni Sallai u. 26 sz., udvarban._________4410 A lbérleti szobát keres diáklány lehetőleg a Leővey Gimnázium kö zelében. „Szerény” jel igére Sallai utcai hirdetőbe. 4432 eső és ffeljutó csapat, a így még komolyabbá válnak majd a küzdelmek. A kiesók és feljutok számáról, a beosztásokról, és a bajnokságok lebonyolításának részletes munkájáról majd jövő hétfőn döntenek a szövetség vezetői. Az is végleges már, hogy megrendezésre kerül majd a megyei ifjúsági bajnokság is, tavasszal első ízben. Ebben a csoportban a megye középiskolás csapatai küzdenek majd. Ha elég jelentkező akad, akkor a szakszervezeti csapatok fiataljai te részt vehetnek bajnokságban, mert az ő részükre a szövetség városi bajnokságot ír ki Kevés jelentkező esetén, kupa- rendszerben bonyolítják le ezeket a találkozókat. Az elnökségi Ülésen foglalkoztak a játékvezetők kérdésével is. Úgy döntöttek, hogy a jövőben péntek lesz a játékvezetők napja. Ekkor kerül sor a fordulók értékelésére, a következő mérkőzések kiírására és a szokásos továbbképzésre. A baranyai tornászok egyelőre még csak készülnek a közelgő nagy versenyekre. Az első bajnokságokra február végén kerül sor, a középiskolások egyéni küzdelmeire. Márciusban aztán megkezdődik a nagyüzem. A bajnokságokon kívül ekkor rendezik meg a tervezett városok közötti találkozókat is. Először Budapesten a Budapest—Pécs versenyre kerül tor — leány ifjúsági csapatok között — majd áprilisban Székesfehérváron a két város ifjúsági leány és fiú csapatai mérik össze tudásukat, lét Pécsett a Pécs— Debrecen felnőtt és ifjúsági vegyes férfi ős női csapatai küzdenek majd, Február 12—12-án Budapesten rendezik meg az év első ellenőrző versenyét az idén sorra kerülő világbajnokság előirt anyagából. A versenyen városunkból a decemberi mesterfokú bajnokságon jól szerepelt Tolnai testvérek vesznek részt. A tavasz folyamán még több ellenőrző versenyt rendez a szövetség, melyeken a két pécsi tomászlány szeretne jól helytállni, hogy a VB-n mint válogatottak képviselhessék hazánk színeit. Előbb majd a március 17—18-dn^ a mesterfokú bajnokságon igyekeznek felhívni magukra a figyelmet. Erősen készülődnek. A mesterfokú bajnokság — részünkre egyik — érdekessége lesz, hogy előreláthatólag a mezőnyben új pécsi tornász is jelentkezik. Valószínűleg a 14 éves vasutas versenyző, Török Teréz is indui a nagy versenyen. Áramszünet Áramszünet lesz február hó 2-án 8-—16 óráig újiTnecsekaljai építkezésén, valamint az újmecse Icaija i 48-as, 49-es, 59-es, 58-as, 57-es, továbbá ezen épületektől keletre- : - 3 új épületekben, Kovácstelep egesz területén, Patacs alatti új épületekben, Húsipari Vállalatok hizlaldájának területén és az új AFOR-te- lep területén, valamint Patacs- cserkút szőlőhegy területén és a Mecsekalja-cserkűti vasútállomás területén. Áramszünet lesz továbbá február 2-án, pénteken 8—9 óráig a külvárosi pályaudvartól délre eső területen, a Mélyépítő V. és az Erdő- gazdaság telephelyén és •telep területé©* E heti toiótippleink 1. Milan—Intern azlonaliNépsport x l 2 Népszxb. 1X2 D. Napló X 2 1 2. Torinó—Juventus x 2 2 1 2 3. Bologna—-Spal 1 x. 1 X A Florentini—Catania 1 1 X 5. Padova—Mantova 1 X 1 X x X 6. Palermo—Sampdoria 1 X 1 X 7. Róma—Lanerossi 1 1 1 8. Udünese—Venezia 1 X 1 X x 9. Strassbonrg—Lens X 1 1 X x X 10. Rennes—Reims X 1 2 1 2 2 x U. Stade Francais—Montpellier 1 1 1 12. Rouen—Racing Paris x a 1 8 2 1 sor. Színház. A BECSI RADIO 1962. február 1-1, csütörtöki mibon • 223,8 m középhullámon: 17.00: Szerb—harvát nyelvű műsor: Uj távlatok ... Riport. Néhány perc mezőgazdaság. Lányoknak — asszonyoknak. Bárác István énekel. 17.39: Német nyelvű műsor: Vidám dalok. Munkásklubok, munkásakadémiák. — Jegyzet. Hírek. Zobáki pillanatkép. Lehár Ferenc operettje®«, —> Egyveleg. 18.00: A bizalomról. — Kommentár. 18.10: Tánczerae. — 1. Livingstone: Veni, vkH, vied. 2. Garat: Ezüst gitár (Lukács Margit), 3. Ainka: Diana (Ivó Robic), 4. Coben: Souvenir (Judita Ce- rovslka), 5. Horváth: Járom az utam (Vámosi J nos). 18.25: Azok a sportrajongók! Vidám összeállítás .(Ismétlés). 19.10: Szerelmi kettősök operákból. L Donizetti: Don Pasquale (Gyúr knvies Mária, Szabó Miklós), i. Bélyeggyűjteményt, — összeállítást vásárolok. Hiánylistára magyart szállítok. Átvétel után fizetendő. Bélyegkereskedés, Szeged, Ke- lemen u. «7 sz. ti Bútor, hálószobabútorok, ágybetétek, kom- btnáltszekrények, re- kamlék. fotelok, ágyak el ószobafal. Soóky bútorosnál. Nagy Lajos u. 11. és Zsolnay utca sarkán. Fémiparinál. 5574 Esküvői ruhákat, kora beli jelmezeket, gyermek jelmezeket, népi táncruhákat kölcsönöz zön Pécs. Rákóczi út 66 sz. Telefon: 52-13. _____________________34 S ötét háló S000 Ft-ért eladó. Tompa Mihály «tea n sz. EMI n Keresse fel fővárosunkat a pécsi IBUSZ iroda 3 NAP BUDAPESTEN ff akciója keretében ! Falusi dolgosók réssére 3 napos különvonat indul Pécsről Budapestre! A. Programban városnézés au tobusszal, színház előadás, gyógyfürdés, üzem- és múzeumlátogatás, és a parlament megtekintése szerepel. Részvételi díj : 325.—Ft Szállodai srállással, étkezéssel, belépőkkel, utatölteéggel együtt üe'entkezés febr. 10-ig ai -BUST helyi szervezőinél, illetve a termelőszövetkezet, földm ü vessző vetkezet, állami gazdaság megbízottjánál . 4382 Gounod: Faust (Snacsódy Irén, Udvardy Tibor). 3. Puccini: Bohémélet (Szecsódy Irén, Remsey Gyózó), 4. Verdi: Traviata (Mátyás Mária, Szabó Miklós). 5. Mozart: Don Juan (Raskó M "da* Svéd Sándor), 6. Erkel: Hu adi László (Orosz Júlia, Simándy József). 10.35: Dél-dunántúli híradó. 20.90: Műsorzárás. SZXNRAMs Kamaraszínház: Elveszett fiú (este fél 0 órakor). Tájszínház (Szigetvár): Cirkusz* hercegnő (fél s órakor). ZENE: Nemzeti Színház: A Leningrad! Állami Filharmónia Szimfonikus Zenekarának hangversenye. Vezényel: Jervgenyij Mravinszkij. (Bartók: Zene húros- és ütőhangszerek re és celesztára. Sosztakovics: XII. szimfónia). Este fél 8 órakor. mozi: Park: Római történeteik (fél 5. fél 7 és fél 9 órakor, szélesvásznú). Petőfi: Májusi fagy (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor, szélesvásznú). Kossuth: Tavaszi vihar (fél 5, háromnegyed 7 és 9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó. 62/1. világhíradó, 11. sz. sporthlradó, Eger, Józan ésszel az esztelenség ellen. (Előadások 11 órától folytatólagosan 3 óráig). Építők kultúr otthona: Ember a Holdon (5 és 7 órakor). Rákóczi (Mecsekalja): Szabad szél (7 órakor). Május 1. (Vasas n.): Nem ér a nevem (7 órakor). Kossuth (Mohács): Az Ígéret földje (6 és 8 órakor). Csak 18 éven felülieknek! Zrínyi (Szigetvár): Adua és társnői (8 órakor). Táncsics (Siklós): Mesterdetéktjv (8 órakor). DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Blzor-sága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Vasvári Ferenc Kiadja a Dunántúli Nap.á Lapkiadóválla la t Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiad sm-ataU Pécs. József Attila u. IS Teletem: 15-32. 15-33. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihálv " 19 sz. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi Dostahivatalok* nál és kézbesítőknél. Előfizetési díj t hónapra 11.— ífc í I